Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-09 / 212. szám
Mii. eácptcnTDCT A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 BOLGÁR SZEPTEMBER Ünnepek és hétköznapok A bolgár nép most szabadságának huszonhetedik évfordulóját ünnepli. 1944. szeptember 9-én a bolgár dolgozók fegyveres felkelése a kommunista párt vezetésével, a Hazafias Front zászlaja alatt, a szovjet hadsereg segítségével felszámolta a monarcho-fasiszta diktatúrát. Kedves vendéglátóim sokszor beszéltek erről a napról, de talán a legmeghatot- tabban az ismerkedést segítő fogadáson szólt a Szeptemberi Győzelem című ple- veni lap főszerkesztője. — Nem lehet azt a napot elfelejteni. Elhallgattak a fegyverek sokat szenvedett országunk földjén. Másutt — magyar földön is — még folyt a háború. Országunk népei sírtak és nevettek, gyászoltak és ünnepeltek. Siratták halottaikat, szeretteiket, akik életüket adták, hogy megszabaduljunk a fasizmustól. És ünnepeltünk is. Boldogok voltunk, hogy béke van. Szeptember volt mindig Bulgária legszebb hónapja... És ekkor mindannyian a hős szovjet katonákra is emlékezünk. Így kezdődött a bemutatkozásunk és egy kupica pliszkával tettünk pontot az ünnepélyes aktusra. Még egy pohár csendült a magyar— bolgár barátságra, aztán kézfogások és mögöttünk hagytuk az ünnepélyes pillanatokat, belesodródva a bolgár hétköznapokba. Talán más is úgy van, mint én: ha túljutok országunk határain, először azt kutatom, hogyan fogadnak bennünket, magyarokat. A lengyeleknek felcsillan a szemük a wenger szó hallatára. Finnországban a távoli rokonság tudata nyitja meg a szíveket. Bulgáriában? „Ö, magyari, ó, veng- ri?” — felkiáltással, enyhe öleléssel, vállveregetéssel, apró kedveskedéssel fogadnak bennünket. Így történt velem is. A 100 ezer lakosú Pleven város utcáin sétálva, kísérő bolgár kollégám sok „utcabelinek” mutatott be. Köztük egy őszbecsava- rodott volt partizánnak, aki a meleg kézszorítás után pereccel kínált. — Fogadja el — mondotta —, az unokámnak veszek másikat, de egy ilyen kedves vendéget nem hagyhatok kínálás nélkül. Elfogadtam, s ez a gesztus indította meg azt a több mint egy órás beszélgetést, amit már fehér asztal mellett folytattunk a Balkán Étteremben. A bolgár Duna-szakasz egyik legforgalmasabb városa a több mint 100 ezer lakosú megyeszékhely, Pleven. Híre, neve, látnivalói a török uralom záróakkordjával kapcsolatosak. A nemzeti függetlenség kivívása azonban nem jelentette egyúttal a néptömegek problémáinak megoldását. Az igazi honfoglalás 1944. szeptember 9-én kezdődött. Négy évvel a felszabadulás után — a párt V. kongresz- szusán George Dimitrov így foglamazott: „... Nekünk 10—15 év alatt kell elérnünk azt, amit más országok, más körülmények között egy évszázad alatt végeztek el.” És azóta Bulgária fejletlen, elmaradott agrárállambóí fejlett, gépesített, nagyüzemi mezőgazdasággal rendelkező ipari-agrár állammá változott. Míg 1939-ben a foglalkoztatottak 90 százaléka dolgozott a mezőgazdaságban, 7,2 százaléka az iparban, eddig most az iparban és az építőiparban dolgozik a foglalkoztatottaknak 36 százaléka, a mezőgazdaságban pedig 41,3 százaléka. A szocialista ipar fejlődését legjobban az jellemzi, hogy a termelés harmincszorosára emelkedett, vagyis ma alig tíz nap alatt állít elő annyi terméket, mint 1939-ben egész évben. Üj iparágak születtek. A bolgár motorok, elektromos és motoros targoncák, vagonok, tengerjáró hajók, traktorok és egyéb mezőgazdasági, élelmiszeripari és textilipari gépek, berendezések ma már világszerte ismertek, hiszen a bolgár kivitel 30 százalékát teszik ki. A szocialista iparosítás mellett Bulgáriában is létrehozták a szocialista mező- gazdaságot. Tizénkét millió parcella, 1,1 millió paraszt- gazdaság, 500 ezer faeke, primitív földművelés jellemezte a háború előtti bolgár mezőgazdaságot. Jelenleg mintegy 850 termelőszövetkezet és 150 állami gazdaság van Bulgáriában. Egy mezőgazdasági üzem átlagos földterülete 4 ezer 500 hektár, egy üzemre 86 traktor, 17 kombájn és 18 tehergépkocsi jut. S az eredmény? A falusi ember jövedelmét egy mondatban a Nikopol melletti Dimitrov Tsz elnöke, Geor- gij Dancsev így fejezte ki: „Tessék széjjelnézni, nemcsak a mi területünkön, hanem másutt is a falusi lakóházaknak több mint a fele a felszabadulás után épült”. Rocskár János Szófia látképe Kátai M zománcképei Kiállítás Egerben Kátai Mihály egy képe előtt az egri kiállításon (Tóth Gizella felvétele) A karcagi születésű Kátai Mihály festőművész izgalmasan alakuló művészpályájának — úgy hisszük — fontos eseménye legújabb egyéni tárlata, amely a napokban nyílt meg az egri Rudnay teremben. Nem mintha egyik-másik eddigi kiállítása, főként a két fő_ városi és a két bécsi (1965- ben, 69-ben és 70-ben) nem lett volna alkalmasabb kiindulási helye a hírnévnek, amely nem is késlekedett, de az egri tárlat anyagával hirdette meg idáig legegyértelműbben Kátai sajátos művészetfilozófiai elveit. Virtuóz és mértéktartó Anyaga a tűzzománc. Bármennyire is kimutatható a technika ősi mivolta, mégiscsak az ötvöstárgyak díszí. tőélemeként tartotta számon elsősorban a legutóbbi időkig az európai művészettörténet. Épp ezért, amikor a hetvenes évek közepén megjelentek Magyarországon újra a tűzzománc képek, a közvélemény és műkritika az iparművészet tetszetős fur- fangjának könyvelte el őket Kátai Mihály következetes ragaszkodása hívta fel a figyelmet először arra, hogy ez a technika épp_ úgy alkalmas magasrendű esztéti. kum és mondanivaló tolmácsolására, akár az olaj, a tempera vagy az akvarell. Az egri kiállítás mintegy ötven képe ismételten bebizonyította, hogy Kátai Mihály virtuóz és mértéktartó mestere a tűzzománcnak. A kétféle jelző közül a mértéktartást kell erősebben hangsúlyoznunk, mert a zománc — ez az ellene elhangzó vádak leggyakoribb érve — alkalmas a szemfényvesztésre. A fémalapra égetett üvegányag tüzes csillogása a felületes néző előtt feledteti a kép mondanivalóját, témáját, kompozícióját, rajzát. Rátáitól mi sem áll távolabb, mint az efajta visszaélés az anyag játéklehetőségeivel. Egy képen belül általában csak egy szín uralkodik, a legtöbbször az ezüstös vaszománc hihetetlenül érzékeny árnyalatai, vagy az áttetsző zománccal borított, domborított rézfólia aranya. A drágakő-intenzitású ékszerzománc cseppek vagy a parányi ezüst reliefek csupán a nemes dekorativitás eszközei. Elfelejtett ősök Az állásfoglalás, amit Kátai egri kiállítása jelent, hagyománykutató és a hagyományok ellen lázadó is egyszerre. A hagyományok el. len mindenekelőtt az európai táblakép-szemlélet elve. tésével lázad. Nemcsak azzal, hogy képein nyoma sincs a perspektíva törvényeinek: ez anyagából, a zománcból egyenesen következik. De imitativ ábrázolást egyszerűen meg sem kísérel, s épp ezért ennek ellentéte, a nonfiguratív absztrakció is teljesen ide. gén tőle. A monumentalitás feló? Tulajdonképpen többről van szó. Arról, ami az ókori keleti és a magyar népi művészetben magától értetődő. Hogy az ábrázolás tárgya minden esetben jelképi értelművé válik, valamely összefüggés kifejezőjévé, amely az élő világ harmo. nikusan kapcsolódó részei között fennáll. Kátai tulajdonképpen mítoszokat ír meg zománcozott fémlapjain, elfelejtett ősök arcképcsarnokát idézi föl, egymástól látszólag távoleső népek, sumerok, héberek, etruszkok, magyarok szellemi kincseinek közös értékmérőjét kutatja, történelmi for. dulatokon átütő rokonságát hirdeti. A főként kisméretű képekből álló kiállítás legfeltűnőbb darabja a Naphívo- gatók című, kb. 8 négyzet- méteres kompozíció, amely mintegy összefoglalója a művész Kelet felé forduló, természeti és emberi erők egységét valló szemléletének. Ősi ritus ábrázolata, életfával, égitestekkel és a Mezopotámiától a magyar középkorig szinte változatlan lényegű címerúUatokkal, emberfejű, bikaszarvú, szárnyas oroszlánokkal. Már a méret is azt sugallja, hogy murális képnek készült, no. ha megbízás nélkül. Hátainak egyébként már van nagyméretű, épületdíszítő zománckompozíciója, a zalaegerszegi városi tanács előcsarnokában, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha művészete a monumentális méretekben teljesedne ki, Már csak származására való tekintettel is megjegyezzük, hogy erre a Kelettel -váló legnyilvánvalóbb etnikai összefüggések miatt a Jászságnál és a Nagykunságnál alkalmasabb helyszínt alig. ha találhatna ez a mondanivalójára és kifejező erejére való tekintettel egyaránt eredeti tehetség. Szabó János ozzáértő, tudós férfiak mondják, hogy az emberi agy mechanikus működését a kibernetikus gépek hovatovább helyettesíteni képesek. Sőt, egy elektronikus számológép pillanatok alatt annyi számot ad össze, von ki stb. amennyit neves fejszárnoló művészek együttesen legföljebb egy év alatt volnának képesek. Azt is mondják: ezek a központilag vezérelt halálfinom precíziós gépek csodálatosan pontosak érzékenyek. Gombnyomás és mint az őrült: készítik a statisztikát, mifenét. Laikus lévén eltátom a szám, amikor ilyesmit olvasok népszerű tudományos lapunkban. Laikus lévén álmodozni kezdek. De jó volna, ha egy komoly tudós, vagy akár egy nemzetközi tudóskollektíva feltalálná szép csöndben, az emberi szívjóság kibernetikai gépét. Az özvegyek, az árvák, az elhagyottak, a szerelmi búbánatosak odajárhatnának az állami jóság kibernetikai gépének jó kútjához gyógyírért. Egyszerű lenne az egész. Mindenki megnyomná a gépen a maga kis gombját, és sokáig sütkérezne melegedne, a neki hiányzó jóság sugarában. És a jóság sugara tovább hatna az emberekben, még otthon is melegítené őket. És veszélyes sugár lenne ez is, mint a radioaktivitás, megfertőzne bennünket, mi tovább adnánk mindenkinek. Először a kicsi családunknak, aztán a kollégáknak, aztán mindenkinek, akivel találkoznánk. Azután mindenki mindenkinek és akkor minden ember vidám lenne, örömmel járna haza, szívesen dolgozni... • Botor álmaimban a jóságkibernetika segítségével elrendeztem a világ ügyeit, megoldottam a Kelet és Nyugat problémáját, az ázsiai helyzetet. Felszabadítottam minden elnyomott népet, kinyitottam a börtönök kapuit, békésen elrendeztem az embereket a villamosokon és a buszokon. Nem volt már egyetlen boldogtalan ember sem a Földön. Álmom rögeszmévé vált. Elhatároztam, hogy addig is, míg valaki ezt a gépet felfedezi, és államunknak telik a megvásárlásra, én ajándékozom meg az emberiséget jósággal. Az elhatározásomat szép csendben vertem nagydobra, egyébként fölöslegesen, hiszen a szememben már régen kikönyököl a jóság. Jött a kollégám, beteg a házmestere, gyomorperforá-. ció, azonnal szanatóriumba kell szállítani. Vidd pajtás a kocsit, igaz, az államé, de én most az emberi jóság nevében odaadom neked. Minden jót a házmesterednek és minden betegnek. Jött a másik kollégám, esküvője lesz a román határ szélén. Vidd pajtás, a kocsit, az emberi boldogság egyik kelléke, hogy messzi utakon ne gyalog járják... Jöttek még vagy tízen kocsiügyben hozzám és én boldog voltam, hogy segíthettem rajtuk. Boldogságot kívántam a nászúthoz. boldogságot kívántam az új tévékhez, a randevúkhoz... Az állam jóság tekintetében messze elmaradt szívemtől, megfizettette velem a sok száz kilométer árát. De jóságom vakká tett, sem a kollégákat, sem az államot nem voltam képes szidni. Jósággal mindent le lehet győzni, gondoltam a gépet úgyis nemsokára felfedezik, addig ki kell tartanom. Csak az idegesített, hogy közben Vietnamban bombázták az amerikai fiúk az ártatlan lakosságot, az indiai és pakisztáni férfiak pedig egymásra lövöldöztek és Djakartában a derék polgárok már nem hallgattak Sukarno elnökre. Közben Pista, hivatalunk Beniaminkája elkövetett valami kisebb hülyeséget, egy lánnyal Szegeden. A mama nem hagyta, a mama feljelentette, a tárgyalást Szegeden tartották. Pista hozzám jött és elmondta, nincs egy huncut vasa sem, tehát nem tud leutazni a tárgyalásra: Nekem sem volt, most mi legyen? Megnyomtam a kisgombot és eszembe jutott a táskaírógépem. Azonnal odaadtam Pistának: vidd fiam a zaciba. A pénzből vegyél el kétszáz forintot, az elég lesz útiköltségre, majd megadod, ha lesz. A zálogcédulát és a többi pénzt hozd vissza nekem. Pista örült, az írógépet hóna alá kapta, elvitte, aztán eltűnt cédulával, . pénzzel együtt. Harmadnap kaptam egy táviratot tőle. „Az írógépre kaptam 620 forintot, a zálog- cédulát eladtam a Marx téren háromszázért, tehát jövök összesen 920 forinttal. Ne haragudj, meg kellett nő- jülnöm.” Nem haragudtam rá, tudtam kis idő még és meglesz a gép. Jóságom mágikus erővel hatott mindenkire. Mancika is bejött a hivatalomba és elmondta: a vőlegénye egy gazember, nem jött el a randevúra, pedig ő megvette a két jegyet a Van. aki forrón szereti-re. Meg sem nyomtam a kisgombot a szívemen, csak mentem vele a vőlegénye helyett, bár kissé zavart, hogy a lány nagyon csinos és a hivatalból ismerem. Mozi után a Szigetre mentünk. Éjféltájt arra gondoltam, nagyon rossz ember lehet az a vőlegény, aki ezt a lányt ott hagyta. Hajnali háromra még nem találhatták fel a jóság kibernetikai gépét, mert a rendőr elég gúnyosan írta ki házassági adataimat a személyazonossá- gimból. Mancika sírt és csábítónak nevezett. Kissé letörve ballagtam haza. Leültem feleségem mellé az ágy szélére, és kifejtettem neki, hogy közeli már az idő, a jóság, az emberi boldogság ideje, amikor az ember az embernek embere lesz, amikor... A kis csacsi! Míg én az emberiség megváltásának eszméit ecseteltem előtte, ő ásított egy nagyot. Felkelt, feketét főzött nekem, kikefélte a ruhámat, meleg fürdőt készített és megcsókolta az arcomat. Nem értette a jóság kibernetikai elméletét, szegényke, csak a maga kis ügyeivel foglalkozott. De azért nem tudtam rá haragudni. Suha Andor JOSAQ- KIBERN ETIKA
