Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-07 / 210. szám

1971. szeptember 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kötelességének teljesítése közben vesztette életét Fekete Sándor 40 éves dunaújvárosi közlekedési forgalmi el­lenőrző járőr, rendőrfőtörzsőrmester, aki egy ittas gép­kocsivezetőt akart megakadályozni abban, hogy tehergép­kocsijával elinduljon. A gépkocsivezető, Blaskó János lelökte a lépcsőről a rendőrt, majd gázt adott, a pótko­csi keresztül ment a rendőrön, aki sérüléseibe bele­halt. A temetésen, a dunaújvárosi temetőben sokezres tömeg búcsúzott a kötelességét teljesítő renőrtől, akinek özvegye és négy árvája maradt. (MTI foto — Szilágyi Pál felv. — KS) Gyári munkásé a hiennálé díja Megnyílt a III. országos ki-plaszíikai biennálé Pécsett Pécsett a Tudomány és Technika Házában vasárnap ünnepélyes keretek között megnyílt az Országos Kis­plasztikái Biennálé, amely egyúttal a pécsi—baranyai múzeumi hónap nyitóese­ménye is volt. A szakmai és a társadalmi zsűri a biennálé 12 ezer fo­rintos első díját Bocz Gyula szobrászművésznek, a pécsi Sopiana gépgyár 34 éves la­katosának ítélte oda „virág” című bronzkompozíciójáért. Szobrot kapott a szigeti várkap tány Tisztelettel és kegyelettel emlékeztek meg vasárnap Szigetváron az 1566-os vár­ostrom eseményeiről és hő­seiről. A híres végvár 405 évvel ezelőtt esett el a tö­rök túlerővel vívott elkese­redett küzdelemben, és ak­kor halt hősi halált — vité­zei élén — a hadvezér Zrí_ nyi Miklós. Az évforduló alkalmából egész napos ün­nepséget tartottak a törté­nelmi múltú dél-dunántúli városkában. A belső várban — a vár­védelem utolsó szakaszának és Zrínyi kirohanásának színhelyén — meggyújtották az emléklángot, majd Tinusz János, a városi tanács el­nöke megemlékezett a hő­sies várvédelem évforduló­járól. Itt került sor az Ifjú Gárda egységek hagyomá. nyos tisztelgésére, majd át­nyújtották az emlékzászlót Baranya megye .legjobb ifjú gárda egységének: a me­cseki szénbányák kiszistái- nak. Ezt követően megko­szorúzták Zrínyi Miklósnak a várostrom színhelyén fel­állított lovasszobrát. Szép hagyománya a szi­getvári emlékünnepségek­nek, hogy minden alkalom, mai egy-egy új szobrot ávatnak a város közterein. Most a szigeti vár hajdani kapitányának, Gradeczi Hor­váth Márknak állítottak emléket Eredményesen dolgoztak a Szolnok megyeiek Áz ifjúsági építőtáborok tapasztaltairól A nyári önkéntes ifjúsági építőtáborok augusztus 21-én bezárták kapuikat, a diákok Ismét elfoglalták helyeiket az iskolapadokban. Ezen a nyáron több mint harminc­ezer fiatal népesítette be a táborokat és segítette a me­zőgazdasági munkák elvég­zését, az út-, vasút- és csa­tornaépítést. Az építőtáborok Szolnok megyei tapasztala­tairól Bíró Boldizsárral, a KISZ Szolnok megyei bizott­ságának iskolafelősével be­szélgettünk. — Megyénkből hányán vet­tek reszt az építőtáborok munkájában? — Ezerkétszázhetvenen. — Lakiteleken 791 lány, Bala- tonaligán 35 lány, Egerfar- moson pedig 444 fiú dolgo­zott. Ez a szám most már évek óta szinte változatlan, csupán tavaly az árvíz miatt volt szükségünk kétszázöt­vennel több fiatalra. Hadd tegyem hozzá, hogy jelent­kezőjóval több volt az idén, például kétezren írták alá a jelentkezési lapot. Azt, hogy végül is kik kerülhettek a táborokba az isKolai KISZ- bizottságok döntötték el. A táborozok zömét a gimná­ziumok és szakközépiskolák adták, jóval kevesebben jöt­tek a szakmunKásképző inté­zetekből. — Ez mivel magyarázható? — Az ipari tanulók nyá­ron szakmai gyakorlaton vesznek részt, és így nekik sokkal kevesebb a szabadsá­guk. — A Szolnok megyeiek milyen munkát végeztek? — A lányok a növényápo­lásban és a gyümölcsszedés­ben segítettek, a fiúk pedig csatornát ástak. — Megyénk fiataljai most már szinte hagyománysze- rúen szép eredményeket ér­nek el. Ez a szép sorozat az idén. sem szakadt meg? — örömmel mondhatom. hogy nem. A lányok majd­nem százezer forinttal, a fiúk pedig 45 ezer forinttal teljesítették túl a tervet. Az iskolák közül a szolnoki köz- gazdasági szakközépiskola, a kisújszállási gimnázium, a törökszentmiklósi mezőgaz­dasági szakközépiskola és gimnázium, a jászapáti me­zőgazdasági szakmunkáskép­ző iskola és a szolnoki gép­ipari szakközépiskola nyerte el a KISZ Központi Bizott­ságának zászlóját. Z. A. Visszaesett a gázkészülékek forgalma A tüzelőberendezések választékáról Jó árukínálattal készült fel a fűtési idényre a VASÉRT — közölte Révész István vezérigazgató az MTI munkatársának adott tájé­koztatójában. A legnagyobb vas-nagykereskedelmi válla­lat idei árualapjának meg­teremtésénél figyelembe vet­te a tüzelőberendezések iránti igény változásait. A gázprogram elhúzódása mi­att a gázkészülékek iránti kereslet ugyanis elmaradt a korábban várt mértéktől, ezért a hagyományos, szi­lárd tüzelésű kályhák, vala­mint az olajkályhák beszer­zését növelték. A tavalyinál ötezerrel több „vaskályhát”, s csaknem két­szer több hordozható cse­répkályhát hoznak forgalom­ba. A múlt évi 45 000-rel szemben a második félévre 103 700 olajkályhát tud a kiskereskedelem rendelkezé­sére bocsátani a VASÉRT. A múlt évben hiánycikknek számító zománcozott füstcső­ből a tavalyi mennyiség két­szerese kerül fogralomba. A Belkereskedelmi Minisz­térium illetékes főosztályán hasonlóan kedvező országos helyzetről számoltak be. A kereskedelmi vállalatok importtal is törekedtek az ellátás javítására, elsősor­ban a választék bővítésére. Gondot csupán a propán-bu- tángáz tüzelés okoz, az is jobbára a kereskedelemnek, amely a múlt évben mint­egy 170 000 propán-bután ké­szüléket adott el, s eredeti­leg ennyivel számolt az idén is. Mivel azonban az első félévben vásárolt készülé­kek bekötését a gázszolgálta­tó vállalatok csak 1972, 1973-ra vállalják, a forga­lom visszaesett, úgyszólván csak a cserékre korlátozó­dott. A bekötések elhúzódá­sa felvetette a garancia kér­dését. A kereskedelem és az ipar megállapodott, hogy a garanciális kötelezettséget nem az eladás, hanem a gázbekötés napjától számít­ják. A szilárd kályhákból, tűz­helyekből lényegesen jobb az ellátás a tavalyinál. Az előző félévi 23 000-rel szem­ben az év második felében 112 000 ilyen kályha került forgalomba. Vasárnap a Tömegméretű az érdeklődés A vadászati világkiállítás bemondója többször megis­métli: „A karcagi II. B. osztály a Birkacsárda mel­lett gyülekezzen”. Honiak, ütöm fel a fejem, előbb ar_ ra gondolván, megkeresem őket. Az események'gyorsan meggyőznek szándékom hiá­bavalóságáról. Jön a tömeg. Nemcsak jön, egyszerűen el is sodorja az embert. Meg­próbálok a szovjet pavilon­ba bejutni. Szolnoki va­dászember ismerősöm aján­lotta, ez a legszebb, a leg­gazdagabb. Láttatlanban el­hiszem neki utólag. Hiszen mire észrevettem magam, már a mongol pavilon kö_ rül jártam, vitt magával az áradat. gató tolongott Kőbányán. Gipszelt lábú ember bo­torkál előttem. Jánosi Imre, az ismert szolnoki sporthor­gász. Nem volt szíve ki­hagyni a látványosságot. Nem lenne jós ha mi dicsér­nénk saját magunkat. Már csak azért sem, mert a nagy elismeréshez jól hozzájárul, tak a kiállító országok is. A mongolokat külön csodál­tam. A kőszerszámtól, a va­dászkéstől a mai modem, kétcsövg vadászfegyverig szinte mindent bemutatnak. És a vadkecskétől, a vad­birkától kezdve a legneme­sebb prémes állatokig fel­vonultatják hazájuk prepa­rált vadjait. Felvertek több jurtát is. Ügy töri magát a nép, hogy csak bepillant­hasson, mintha cukrot osz_ tanának ingyen. Hiába, az ember nem a természetről leírtakat, ha­nem magát a megelevení­tett természetet szeretné látni. S mégiscsak könnyebb a VIII. kerületből a 29-es villamossal kidöcögni, mint a Bükkbe elutazni. És itt pár négyzetkilométeren sű­rítve az egész ország, sőt a világ egy részének ter­mészeti szépségei. Sok, na­gyon sok látnivaló. Aminél nagyobb, már csak a tömeg volt ezen a vasár­napon. — borzák — Láthatóan a szovjet és a tanzániai kiállítás a legnép­szerűbb. A tanzániaiak va­lahonnan megsejtették, mi kell a magyar közönségnek. Alacsony, szakállas férfi az igazgatójuk. A magyar szár­mazású dr. Nagy Endre. A pavilonjuk előtti téren sze­lídített növendék-oroszlán hancúrozik a felügyelőnő­vel. Ügy tűnik kedvére van a nagy érdeklődés, hiszen állandóan produkálja ma­gát. Pedighát amolyan „rab gólya” csak szegény. Lánc, ra kötve, kipányvázva, ahogy a mérgesebb házőrzőt szokás a mi udvarainkon. V Érdekes dolog ez. Ügy tudom mindössze 22 ezer vadász van Magyarországon. Vasárnap, csak ezen az egy napon, százötvenezer láto­Dr. Nagy Endre a magyar származású afrikai vadász tanzániai orosz ián „barátjával”. parkőr tejet és kenyeret evett a tejivóban. A zöld pulton félliteres üvegkorsó állt, mellette a kenyér, ne­gyedkiló egyben, s a park­őr bütykös ujjaival mindig újabb darabot tépett le be­lőle. Olyan volt, mint egy kopott öreg madár. A parkőrt senki se vette észre. A parkőrt sose szok­ták észrevenni, máskor sem, mikor a füvek és bokrok közt bóklászott hosszú, he­gyesvégű botjával. Lassan rágta a kenyeret, süppedt szája csendesen és megadóan mozgott. Apró szeme szórakozottan nászt íz- ta a köményes süteménye­ket. A fakó p«—»"«-»nka le­ért a füléig mintha az idők folyamán hozz^nott volna a fejéhez. A piros betűk a karján díszelegtek, ott ahol a gyász-szalagot hordiák az emberek. A két R betű kö­zül az egyik kisebb volt, afféle nyomorék a hatalmas pókhasú Ö nyomasztó ár­nyékában. Aztán kiürült a tejes kor­só, s akkor a parkőr szép rendesen becsomagolta egy fél újságlapba a megmaradt kenyeret. Nehezére esett megválni a jószagú, mozgal- goas helyiségtől, odakint ilyentájt mindig ugyanazok­kal az emberekkel találko­zott. Háziasszonyokkal, akik lihegve hurcolták szatyrai­kat, egy-két üzleti ügyben igyekvő, komor férfival meg a félszemű postással, akit kerülni igyekezett. Egyszer köszönt neki, és a félszemű gőgösen elfordította a fejét. A délutános iskolásgyerekek is lejöttek néha, de többnyi­re az erkélyeken és az ab­lakokban bukkantak fel, hátrapislogtak a szoba felé és suttyomban kihajítottak valamit — diót, kavicsot, törött gombot, csikket. Egy­szer egy körtecsutka elta­lálta a parkőrt, fuldokló vinnyogás hallatszott felül­ről, a parkőr mereven to­vábbment, és csak a ház mögött törölte le az arcát. Estére már nem haragudott a vihogó gyerekre, csak ült a sZobája mélyén a sö­tétben és megint a háborúra gondolt, amikor a feje fölött vadul dübörgőit és villogott az égbolt, és ő alig szólt va­lakihez, csak csinálta, amit mondták, alig vette észre, ha ráordítottak vagy meg­lökték, mert egyetlen gondo­lata volt csak, hogy haza­jusson. Aztán hazajutott, ott állt a romok között, és pró­bálta megérteni, hogy az asszony meg a gyerek meg­halt. Lassan hozzászokott a valósághoz, a parkőr park­őr lett, szája besüppedt rán­cos arcába, és apró, kifeje­zéstelen pontokká zsugorod­tak a szemei. Zölden ragyogott a fű, s könnyű párákba burkolózott a távoli domb, mikor a parkőr kilépett az utcára. Szerette ezeket a házakat, fehér égbeszökő falaikat, fe­kete-sárga ablakaikat, a te­tejükön ágaskodó százféle antennát. Voltak itt hét meg nyolcemeletes házak is, és a parkőr egyszer, alkonyat- tájt, fölballagott a legmaga­sabbikra, mert szerette vol­na tudni, miiven lehet on­nan felülről. Szép volt on­nan felülről, de a parkőr- nek na qvnn a szí­ve. mlro falává, forrón imbolygó bizonytalanságot érzett. A háromszöeletű gveD és a bokrok nevetségesen ki­csinek látszottak. Aztán búg­va megindult hátamögött a lift, a parkőr összerezzent és gyorsan visszafordult. Gépiesen böködni kezdett a botjával arra gondolt, itt gyorsan összeszedi a szeme­tet, aztán leül egy padra, úgy, hogy a nap az arcába süssön. És miközben szede­gette az elhajigált buszje­gyeket és tízórais papírokat, egy kék szempár követte megbűvölten a mozdulatait. A parkőr nem vette észre a kisfiút, aki kék nadrágot és csíkos trikót viselt és a szeme egészen kék volt. Kicsi fiú volt, a korláton ült és harangozott a lábával, de ahogy nézte a parkőrt, a harangozás lassan abbama­radt. — Mit csinálsz? A parkőr megállt és bele­bámult a kék szemekbe. Gya­nakvása elröppent, sőt, el­fogta az igyekezet, hogy mindent elmagyarázzon. — Szedem a szemetet. Ne­kem kell vigyáznom a par­kok tisztaságára. — Miért? — Én vágyik a parkőr. Ide is van írva a karomra, ni. — Akkor miért nincs baj­szod? — Hát..; — Mert nem is őr vagy — ujjongott a kisfiú. Titokza­tos arcot vágott. — Hanem egy varázsló vagy. Azért van az a bot a kezedben, hogy ha akarod, elkergesd a felhőket meg a boszorkányo­kat. Ez varázspálca, ugve? Még a sárkány ellen is elég erős. Ugye? — Lehet — motyogta a parkőr, kicsit elvarázsolva. — Bár ezzel a pálcávaL.. — Ne is folytasd! — ä kisfiú megértő arccal nézett rá. — Mert a varázslóknak is fáj néha a dereik. Nem tudsz lehajolni? Na várj csak. Tartsd a botot. A parkőr tartotta a botot, a kisfiú pedig ráhúzta a papírt, amit fölemelt a fű­ről. Ezt párszor megismétel­ték. A kisfiú árgus szemmel vizsgálódott, de a szemét el­fogyott. Akkor töprengve né­zegette a bot hegyére tűzött fecniket. — Szórjuk szét — java-, solta. A parkőr furcsán érezte magát. Kék és arany fé­nyek ragyogtak fel a mesz- szi múltbóL Gépiesen rázta a fejét. — Van egy nagymamám, az is ilyen öreg — kiáltott fel a kisfiú. Támadó akart lenni de csak csalódott volt. — Az is mindig a fejét ráz­za. Te se vagy igazi va­rázsló. Ha én nagy leszek.. 1 A parkőr nézte a kék sze­meket, amelyek kitágultak a vágyakozástól, és megfe­ledkeztek' mindenről, még arról is, amire az elején gondolt: hogy a kisfiút mindjárt keresi az anyja. ;— Gyere — suttogta a kisfiúnak — ott a másik ka­pu előtt rengeteg papír van. Ha akarod, odaadom a va­rázspálcát. — Te rendes varázslói —• kiáltott a kisfiú — nagyon rendes varázsló vagy, tu­dod? És átgázoltak a füvön, a kisfiú harci kiáltásokkal ha­donászott a varázspálcával, a parkőr alig tudott lépést tartani vele, a szive ritmus- talanul vert a megerőltetés­től. Hal^ina Erzsébet jpCLblc&c* t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom