Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-24 / 225. szám

É S A MEGYEI TANÁC S LAPJA * XXII. évf. 225. szám, 1971. szept. 24., péntek M. E G Y E I P ÁR TBÍZOTTSÁG VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér A Parlamentből jelentiük Befejeződött az országgyűlés őszi ülésszaka Törvény as ifjúságról Második napját az ifjúsági törvény, valójában tehát az ifjúsági problémák széles­körű megvitatásának szentel­te az országgyűlés. Ilku Pál bevezető beszédével kezdő­dött meg a csütörtöki ta­nácskozás és ez az expozé egyben meg is adta a tár­gyalás alaphangját. Minde­nekelőtt az jutott ebben ki­fejezésre, hogy a törvény meghatározza államunk ifjú­ságpolitikáját, elősegíti a fia­talok felkészítését a rájuk váró nagy feladatok elvégzé­sére. A tárgyalás azonban egy­szersmind alkalmat adott ar­ra is, hogy a képviselők, s a közvélemény helyes képet nyerjen mindarról, ami az elmúlt években történt az if­júság érdekében, s amit ösz- szefoglal és továbbfejleszt az új jogszabály. A milliárdokról van sző, amelyet az állam évente csa­ládipótlékra, bölcsődére, óvo­dára, iskolára, diák-szociális juttatásokra és gyermekgon­dozási segélyre folyósít, s amit a következőkben, az ország gazdasági erejétől tel­hetőén továbbfejleszt A ne­gyedik ötéves tervben ugyan­is a többi között mintegy öt­ven ezer új óvodai hely lé­tesül és példának okáért ke­rek 30 ezerrel növelik a ta­nulók kollégiumainak férő­helyét. A bérintézkedések a fiatalok anyagi helyzetét ja­vítják, a lakásüggyel kapcso­latos rendelkezések értelmé­ben pedig a tanácsi lakások­nak legalább a negyedét fia­tal házasoknak juttatják. A* ifjúság* törvény as egész társadalomhoz szól A művelődésügyi minisz­ter beszédéből és a felszóla­lások jórészéből egyaránt vi­lágosan kiderült hogy a tör­vény még oly sokoldalúsága ellenére sem lehet alkalmas az ifjúsággal kapcsolatos minden kérdés rendezésére. Éppen azért határoz úgy, a törvény egyik rendelkezése, hogy a minisztériumoknak és az országos hatáskörű szerveknek, nemkülönben a tanácsoknak legalább min­den második esztendőben meg kell vizsgálniuk műkö­dési területükön az ifjúság helyzetét, és ebbe a vizsgá­latba be kell vonniuk a KISZ illetékeseit. A vizsgá­lat eredményeként pedig megfelelő intézkedéseket kell tenni. A felszólalások javarésze jól érzékeltette, milyen szerte­ágazó, bonyolult, gyakorlati­lag azonban nem csupán az ifjúságot, hanem a társada­lom minden rétegét érintő kérdéshalmazról van szó. Il­ku Pál szavaival: a törvény az ifjúságról szól, de címzett­je az egész társadalom! Úgyszólván minden felszó­laló foglalkozott valamilyen formában az ifjúság megíté­lésének kérdésével. Már a miniszteri vitaindító hangsú­lyozta a negatív jelenségek eltúlzásának helytelen voltát. Salamon Hugóné Komárom megyei képviselő élő példák­kal ecsetelte milyen kemény munkával bizonyítják a fia­talok érettségüket, és cáfol­nak rá a szórványos jelek alapján kialakult igaztalan általánosításra. Természete­sen számolnunk kell az ifjú­ság sajátosságaival. Dr. Hor­váth István Borsod megyei képviselő, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, figyelmeztetett rá, hogy bár az ifjúság része az egész tár­sadalomnak, mégsem telje­sen azonos vele. Pullai Ár­pád, a párt Központi Bizott­ságának titkára pedig, na­gyon is természetesnek ítél­te, hogy a fiatalok nem haj­bókolnak és megmondják őszintén, amire gondolnak. Még akkor is, ha ez egye­seket idegesít. Hiszen hang­súlyozta, éppen ez az olykor nyers, de mindenképpen friss erő az, amely helyes irányí­tás mellett társadalmi fejlő­désünk egyik hajtóerejévé válhat. (Folytatás a 3. oldalon.) Brezsnyev és Tito Zimonyban Tömegbombázás a VDK ellen Nixon fogadja Gromikot (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALOÍf) Losonczi Pál hazaérkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és kísérete a Koreai Népi Demokratikus Köztár- . sáságban tett egyhetes hivatalos, baráti látogatásáról csütörtökön délelőtt visszaérkezett Budapestre. Losonczi Pál a megérkezés után útja tapasztalatairól nyilatkozott az újságíróknak: — Mostani látogatásunk is azoknak a külpolitikai tö­rekvéseinknek a jegyében zajlott le, amelyeknek célja biztosítani békés építőmun­kánk nemzetközi feltételeit. A Koreai Népi Demokrati­kus Köztársasággal minden területen jó a kapcsolatunk, nincsenek olyan vitás kér­dések, amelyek akadályoz­hatnák szélesebbkörű együtt­működésünket. Látogatásunk során mindenütt nagyon szí­vélyes, meleg baráti fogad­tatásban részesítettek ben­nünket. Tárgyalásaink egy­részt Coj Jen Gén elvtárs­iak a Legfelsőbb Hépi Gyű­lés Elnökségének elnökével. másrészt Kim ír Szén elv­társsal. a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának első titkárával, a Miniszterta­nács elnökéveli eredménye­sek voltak. Látogatásunk al­kalmával konkrét egyez­ményt is kötöttünk kor­mányközi bizottság létreho­zására, amely gazdasági, műszaki, ipari koordinációt végezne a két ország között. A lakossággal való talál­kozásunk nagyon szívélyes bensőséges volt. Két nagy­gyűlésen is részt vettünk a fővárosban, illetve vidéken Ham Hüng városában, ahol csaknem 100 ezren voltak jelen a gyűlésen. Felejthetet­len élményt jelentett szá­munkra, nagyon lelkes volt. kifejezésre juttatta, hegy a koreai nép a velünk és a többi szocialista országgal való kapcsolatait minden te­rületen tovább akarja fej­leszteni. Alkalmunk volt megismerkedni a Koreai Né­pi Demokratikus Köztársa­ság eredményeivel is. Isme­retes, hogy nagyon nehéz körülmények kö- ött dolgoz­nak koreai testvéreink, ép­pen ezért eredményeik an­nál jelentősebbek, mert ke­mény, szorgalmas munkával érték el. Külön gratuláltunk is mind az ipar, mind a mezőgazdaság területén elért eredményeikhez. Losonczi Pál ezután arról beszélt, hogy útjukat oda- és visszafelé is megszakítva a testvéri Szovjetunióban is töltöttek rövidebb időt, s Moszkvában fogadta Nyiko- iaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke. IX. TISZALIGETI NAPOK Haditechnikai kiállítás — Sport- és akadályversenyek — Ifjúsági nagygyűlés Sxolnokon Evek óta hagyomány, hogy szeptemberben Szolnokon Tiszaligeti Napokat rendez a KISZ' Szolnok városi bi­zottsága. Ezúttal kilencedik alkalommal nyújtanak gaz­dag, színes programmal em_ lékezetes élményt a fiata­loknak. A Tiszaligeti Napok holnap délután 14 órakor a Kilián György úttörő hon­védelmi zászlóalj hadijáté­kával kezdődnek, a sport­pályán pedig női és férfi kispályás labdarúgó-mérkő­zéseken, kézilabda villám, tornán szórakozhatnak a sport kedvelői. összetett honvédelmi versenyt is ren­deznek ebből az alkalomból. Akik pedig a barkácsolást kedvelik. a modellezők ügyességéről győződhetnek meg a . meghívásos bajnok­ságon. Az első nap programjában érdekesnek ígérkezik a kis­dobosok akadályversenye, valamint a legkisebb „házi­asszonyok” vacsorafőzési ve­télkedője, amelyet 15 órától láthatnak majd a nézők. Bizonyára a felnőtteket is érdekli majd a ligeti stran­don 17 órakor kezdődő di­vatbemutató. és este 18 órá­tól a medencebál. amelyen a Lidons együttes működik közre. Vasárnap reggel daltól lesz hangos a Tiszaliget. Ki­lenc órától menetdal-ver­seny nyitja a második na­pot, majd 10 órakor ifjúsági nagygyűlést rendeznek a Felszabadulási emlékműnél. A nagygyűlés előadója Fő- cze Lajos, a KISZ KB tlt_ kára lesz. Ezután az érdek­lődők a strand területén rendezett haditechnikai, MHSZ, polgári védelmi, rendőr és munkásőr kiállí­tást tekinthetik meg, illetve a szombati versenyek foly­tatásán szurkolhatnak. A program változatosságát biztosítja még az ejtőernyős bemutató, a ligeti színpadi szórakoztató műsor, végül a „Tuskó” moziban egy játék­film. ÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Közgazdászok javaslata A Nemzetközi Közgazda- sági Társaság az ausztriai St. Antonban tartotta leg­utóbbi tanácsülését, ahol dr. Csikós-Nagy Bélát, a Ma­gyar Közgazdasági Társaság elnökét a nemzetközi szer­vezet végrehajtó bizottságá­nak tagjává választották. Csikós-Nagy Béla az MTI munkatársának elmondta, hogy a Nemzetközi Közgaz­dasági Társaság a világ köz- gazdasági társaságait tömö­ríti, tagja a Magyar Közgaz­dasági Társaság is. A nyolc­tagú végrehajtó bizottságban Hacsaturov szovjet akadé­mikussal együtt immár két szocialista ország közgazdá­szai vesznek részt. A nem­zetközi társaság egyébként igen nagyra értékeli a ma­gyar közgazdászok eredmé­nyeit Ennek tulajdonítható, hogy a szervezet végrehajtó bizottsága most felkérte a magyar kormányt, járuljon hozzá hogy a közgazdászok legközelebbi, 1974. évi világ- kongresszusát Magyarorszá­gon rendezzék» „ TANÉRT kiállítás Szolnokon „Korszerű szemléltetőesz­közök” címmel kétnapos ki­állítás nyílt tegnap a Ságvá- ri Endre megyei Művelődési Központ színháztermében. A TANÉRT Vállalat a korsze­rű természettudományos ok­tatáshoz és népműveléshez egyaránt nélkülözhetetlen gyártmányait mutatja be. A kiállított tárgyak között a legújabb dia-, film-, írás­vetítők. fizikai szemléltető­eszközök szerepelnek, me­lyeket működés közben is meg lehet tekinteni. A kiállítás ma 13-tól 18 óráig lesz nyitva. A helyszínen az eszközök részletes leírása, árjegyzéke is megkapható, s lehetőség nyílik rendelésre is. A felsőoktatás időszerű kérdéseiről Pécsett, a Pollach Mihály Műszaki Főiskolán tanács­koztak szerdán és csütörtö­kön az. ország tizenöt mű­szaki és tudományegyetemé­nek, illetve főiskolájának rektorai, főigazgatói és párt­titkárai. A két nap folya­mán a felsőoktatás időszerű kérdéseivel foglalkoztak. Ér­tékelték az elmúlt tanév ta­pasztalatait. A referátum megállapította többek között, hogy a magyar felsőoktatás társadalmi igényekhez iga­zodó strukturális átalakítása befejező szakaszához közele­dik, s a folyamat eredménye­ként a felsőfokú techniku­mok átszervezése után több új műszaki és gazdasági fő­iskola létesült, az egyetemek és főiskolák tudományos te­vékenysége az elmúlt évek­ben a tudománypolitikai irányelvek jegyében javult, elevenebbé vált, szélesebb körben kapcsolódott be az országos kutatási feladatok megoldásába. Dedikál az Elza-könyvek írója Eddig hozzávetőleg 250 000 forint értékben vásároltak útleírásokat és vadászati könyveket a világkiállítás látogatói. Néhány könyv már hiánycikknek számít, így például a Vadásztrófeák ki­készítése című csehszlovák könyvújdonség „Az Európa madarai” című szakkönyv és az ifjúsági könyvekből is többször kellett már „pótr megrendelést’’ feladniok a világkiállítási könyv-szak­embereknek. Különösen nagy sikere van Joy Adamson, a világhírű Elza-könyvek ha­zánkban tartózkodó szerzője műveinek. Ezeket az írónő, ma szeptember 24-én, pén­teken 17 órakor a világkiál­lításon dedikálja. Közös pénzen óvodabővítés A szegedi Városi Tanács, valamint a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat „közös óvodát” hozott létre Újsze­geden, pénzügyi kooperáció alapján. Ennek lényege, hogy a tanács 200 000 forinttal csökkentette a vállalat fél évre szóló kommunális adó­ját. Az összeg felhasználásá­val és vállalati alapokból 30 hellyel bővítették az újszege­di központi gyár óvodáját. A vállalat építőbrigádja valósí­totta meg az építkezést A különféle műhelyek dolgozói játékszereket készítettek az óvodás gyermekeknek. Az adókedvezmény fejében a gyár megosztotta az óvodai helyeket a tanáccsal. ^ Üj városrész Tatabányán A negyedik ötéves tervben új városrészt alakítanak ki Tatabányán. A korszerű la­kások zömét eddig Tatabá­nya-Újvárosban építették fel, a következő években azon­ban a városfejlesztés súlya a bánhidai területre, az úgy­nevezett Dózsa-kertre tolódik el. A negyedik ötéves terv­ben 6000 új lakás létesítését tervezik Tatabányán, s eb­ből 2300-at a Dózsa-kertben építenek feL A leendő új városrész valamennyi laká­sába bevezetik a távfűtést. Korszerű háztartás — több szabadidő A Borsod megyei Tanács kereskedelmi osztálya által több mint harminc gyártó- és forgalmazó vállalat rész­vételével szervezett „Korsze­rű háztartás — több szabad­idő” címmel megnyílt kiál­lításon különösen nagy si­kert arattak a félkész- és mirelit ételek, a korszerű háztartási vegyiáruk; mint a parkett- és bútortisztitó, amelyekből használati be­mutatókat rendeznek. Igen nagy volt az érdeklődés a női- és férfi felső, valamint fehérnemű bemutató iránt, ahol azokat a korszerű anya­gokból készült termékeket mutatták be, amelyeket köny- nyen tisztán lehet tartani. Az időjárás és a szőlőtermés Egerben csütörtökön befe­jeződött az országos szőlé­szeti és borászati tudomá­nyos tanácskozás, amelyen mintegy háromszázan vettek részt. A kétnapig tartó ta­nácskozáson a szőlészet és borászat jeles képviselői ar­ra kerestek választ: hogyan, milyen eszközökkel és mód­szerekkel tehető biztonságo­sabbá a szőlőtermelés. Ked­vezőnek ítélték meg, hogy a telepítés nagyüzemi módsze­rei már kialakultak, elter­jedtek borvidékeinken) ugyanakkor nem követte ezl kellő ütemben a korszert! művelési módszerek elterje­dése. Az időjárás alakulási rendkívüli módon kihat méí a termés alakulására} ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom