Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-05 / 183. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Í97Í. augusztus 5. Uj név a megyei I. osztályban a Szolnoki MEZŐGÉP A Szolnoki Gépjavító ME- DOSZ SK megyei első osz­tályban játszó labdarúgó csapata a jövőben új, Szol­noki MEZŐGÉP néven in­dul. A «bajnokságra való fel­készülés július 23-án kezdő­dött. Az elmúlt évi bajnok­ságban való jó szereplésért, a vállalattól kapott jutalom­ként egy hetet a Balaton mellett töltött a csapat. A bajnokság előtti szabad vasárnapokra és a hétközi edzőmérkőzésekre már lekö­tötték az ellenfeleket. Jelen­leg hetenként négyszer, fo­kozott intenzitással dolgoz­nak. Örömmel tapasztalják, hogy a vállalat vezetősége a jövőben még hatékonyab­ban támogatja a labdarúgó szakosztályt és minden se­gítséget megad a vezetőség­nek. A játékos keret együtt maradt* csupán Vérségi Ist­ván csapatkapitány foglalko­zik a visszavonulás gondola­tával. Bíznak azonban ab­ban, hogy változtat az elha­tározásán és még egy évig játszik. Üj játékos Dallos, az Sz. Cukorgyárból és Mihályi (SZMTE). Az edzéseket vál­tozatlanul Horváth Ferenc, a volt válogatott kapus vezeti. Ügy vélik, hogy igazi erősí­tést a most szervezett ifjú­sági csapat jelent, amely Kiss József Vezetésével kez­dett munkába. A megyei bajnokságban szereplő együttes az elmúlt évi he­lyezését szeretné megismé­telni. TEKE A Szolnoki MÄV nyerte az Alkotmány Kupát A küzdelemben négy csa­pat indult, mert a mezőtú­riak nem jelentek meg, a Cukorgyár pedig késve ér­kezett. A döntőt a Gyulai SE ellen a MÁV biztosan, imponáló fölénnyel nyerte. Egyénileg Jándi eredménye kiemelkedő. Végeredmény: 1. Sz. MÁV A 2564, 2. Gyu­lai SE 2394, 3. Sz. MÁV B, 2350, 4. Tisza Cipő SE 2260 fa. Egyéniben 1—2. pálya: Magda (Sz. MÁV) 448, Do­bos J. (Sz. MÁV) 444, Bíró (Gyulai SE) 434. 3—4. pálya: Jándi (Sz. MÁV) 468, Kán­tor (Sz. MÁV) 435, Kolics (Sz. MÁV) 431 fa. Barátságos mérkőzés: Bp. Postás—Gyulai Gy. SE 5:3 (2474:2441). A Gyulai SE méltó ellenfele volt az NB II-ben nagyszerűen szereplő fővárosi csapatnak. Otthonukban kezdenek az újoncok Megyei I. osztály és a vele párhuzamos if júsági bajnokság őszi sorsolása Augusztus 15: Szolnoki Cukorgyár—Sz. MÁV II., Kunhegyes—Sz. MTE II, Jászfényszaru—Űjszász, Kun­szentmárton—Jászberényi Vasas, Túrkeve—Mezőtúr, Karcag—Kisújszállás, Ken­deres—Rákóczifalva, Jász- árokszállás—Szolnoki ME­ZŐGÉP. Augusztus 21: Sz. MEZŐ­GÉP—Karcag, Kisújszállás— Kenderes, Rákóczifalva— Túrkeve, Mezőtúr—Kun­szentmárton, Jászberényi Vasas—Jászfényszaru, Sz. MTE II—Sz. Cukorgyár, Üj- szász—Kunhegyes, Sz. MÁV II—Jászárokszállás. Augusztus 29: Sz. Cukor­gyár—Üjszász, Kunhegyes— Jb. Vasas, Jászfényszaru— Mezőtúr, Kunszentmárton— Rákóczifalva, Túrkeve—Kis­újszállás, Kenderes—Sz. ME­ZŐGÉP, Karcag—Jászárok­szállás, Sz. MÁV II—Sz. MTE II. Szeptember 5: Karcag—■ Sz. MÁV II, Jászárokszállás —Kenderes, Sz. MEZŐGÉP —Túrkeve, Kisújszállás— Kunszentmárton, Rákóczi­falva—Jászfényszaru, Mező­túr—Kunhegyes, Jb. Vasas— Sz. Cukorgyár, Üjszász—Sz. MTE II. Szeptember 12: Sz. Cukor­gyár-Mezőtúr, Kunhegyes— Rákóczifalva, Jászfényszaru — Kisújszállás, Kunszent­márton—Sz. MEZŐGÉP, Túrkeve—Jászárokszállás, Kenderes—Karcag, Sz. MTE II—Jb. Vasas, Sz. MÁV II— Üjszász. Szeptember 19: Kenderes —Sz. MÁV II, Karcag—Túr­keve, Jászárokszállás—Kun­szentmárton, Sz. MEZŐGÉP —Jászfényszaru, Kisújszállás —Kunhegyes, Rákóczifalva— Sz. Cukorgyár, Mezőtúr— Sz. MTE II, Jb. Vasas—Üj­szász. Szeptember 26: Sz. Cukor­gyár—Kisújszállás, Kunhe­gyes—Sz. MEZŐGÉP, Jász­fényszaru—jászárokszállás, Kunszentmárton—Karcag, Túrkeve—Kenderes, ÜjSzász —Mezőtúr, Sz. MTE II—Rá­kóczifalva, Sz. MÁV II—Jb. Vasas. Október 3: Túrkeve—Sz. MÁV II, Kenderes—Kun­szentmárton, Karcag—Jász­fényszaru, Jászárokszállás— Kunhegyes, Sz. MEZŐGÉP— Sz. Cukorgyár, Kisújszállás— Sz. MTE II, Rákóczifalva— ŰjSzász, Mezőtúr—Jb. Vasas. Október 10: Sz. Cukorgyár ■—Jászárokszállás, Kunhe­gyes—Karcag, Jászfényszaru —Kenderes, Kunszentmárton —Túrkeve, Jb. Vasas—Rákó­czifalva, Üjszász—Kisújszál­lás, Sz. MTE II—Sz. MEZŐ­GÉP, Sz. MÁV II—Mezőtúr. Október 17: Küriszerttmár- ton—Sz. MÁV II, Túrkeve— Jászfényszaru, Kenderes— Kunhegyes, Karcag—Sz. Cu- kórgvár, Jászárokszállás— Sz. MTE II, Sz. MEZŐGÉP— Üjszász, Kisújszállás—Jb. Vasas, Rákóczifalva—Mező­túr. Október 24: Sz. Cukorgyár ■—Kenderes, Kunhegyes— Túrkeve, Jászfényszaru— Kunszentmárton, Mezőtúr— Kisújszállás, Jb. Vasas—Sz. MEZŐGÉP, Üjszász—Jász- árokszállás, Sz. MTE II— Karcag^ Sz. MÁV II—Rákó­czifalva. Október 31: Jászfényszaru —Sz. MÁV II, Kunszentmár- tön—Kunhegyes, Túrkeve— Sz. Cukorgyár, Kenderes— Sz. MTE II, Karcag—Üj­szász, Jászárokszállás—Jb. Vasas, Sz. MEZŐGÉP—Me­zőtúr, Kisújszállás—Rákóczi­falva. November 7: Sz. Cukor­gyár—Kunszentmárton, Kun­hegyes—Jászfényszaru, Rá­kóczifalva—Sz. MEZŐGÉP, Mezőtúr—Jászárokszállás, Jb. Vasas—Karcag, Űjszász —Kenderes, Sz. MTE II— Túrkeve, Sz. MÁV II—Kis­újszállás. November 14: Kunhegyes —Sz. MÁV II, Jászfényszaru —Sz. Cukorgyár, Kunszent­márton—Sz. MTE II, Túrke­ve—Üjszász, Kenderes—Jb. Vasas, Karcag—Mezőtúr, Jászárokszállás—Rákóczi­falva, Sz. MEZŐGÉP—Kis­újszállás. November 21: Sz. Cukor­gyár-Kunhegyes, Kisújszál­lás—Jászárokszállás, Rákó­czifalva—Karcag, Mezőtúr- Kenderes, Jb. Vasas—Túrke­ve, Üjszász—Kunszentmár­ton, SZ. MTE II— Jászfény­szaru. Sz. MÁV II—Sz. ME­ZŐGÉP. megjegyzés : Az né rn Észak-keleti csoportja sorsolási- nak késése miatt a megyei lab­darúgó szövetség csak most tud­ta elkészíteni á megyei első osztály sorsolását. Kéri az egye­sületeket, hogy az első bajnoki mérkőzésre játékvezetőt ne kér­jenek. Kéri továbbá, hogy augusztus 15-én valamennyi mérkőzést 17 órakor játszanak le, mert a játékvezetőket erre az időpontra kti’dik. E határo­zatra az idő rövidsége miatt volt szükség. A többi fordulókat a korábbiakban megszokottak szerint rendezzék az egyesüle­tek,. _ ... . _____ A Vas- és Faipari Szövetkezet felvételre keres férfi és női be­tanított lakatosokat, illetve se­gédmunkásokat, laka. os iparban. Jelentkezni lehet: Szolnok, Os­tor u. 1. sz. alatt. Gyakorlott gyors- és gépírót felveszünk. — Jelentkezni lehet: Szolnoki TÜZÉP vállalat köz­pontjában a személyzeti vezető­nél. Szolnok, Kossuth téri iro­daház. Felveszünk azonnal! belépéssel mérlegképes könyvelői oklevél­lel rendelkező gyakorlott szám­viteli vagy pénzügyi dolgozókat belső ellenőri és leltározási cso­portvezetői munkakörbe. Fize­tés megegyezés szerint. Jelent­kezés a Szolnok megyei Gabo­nafelvásárló és Feldoígozó Vál­lalat személyzeti vagy ellenőr­zés! osztályán, TőrÖkszentmik- lós, Bethlen Gábor u. 17—49. sz. alatt. A Keletmagyarországi Vízügyi Fpítö Vállalat főépítésvezetősége Szolnok, Schőnhez Z. u. 7/a. koirómestereket keres felvételre, szolnoki munkára. Kiemelt fize­tés, minden héten szabad szom­bat. Térítés mellett egyszeri ét­kezést biztosítunk. A szolnoki járműjavító üzem felvételre keres, lakatos, hegesz­tő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. — Jelentkezni lehet: az üzem munkaügyi osz­tályán. Azonnali belépéssel alkalmazunk mezőgazdasági gépszerelőt, me­zőgazdaság! gépésztechnikust, könyvelőket (közgazdasági tech­nikumi képesítéssel) gvors és gépirónőket, segédmunkást, ta­karítónőt és éjjeliőrt. Jelentke­zés az AGROKER V. Szolnok, Tószegi úti telepén. Szolnok! Ppftfl. Javító és Szof- sálfató Vállalat felvételre kere9 kőműves, ács. asztalos, vasbe­tonszerelő szakmunkásokat, szol­noki telephellyel. Jó kereseti lehelőcég. Minden szombat sza­bad Jelentkezés; Szolnok. Kos­suth téri L sz. Irodaház, I. eme­let 12. Szolnoki Patyolat Vállalat fel­vételre keres férfi segéd- és be­tanított munkásokat. Jelentkez­ni lehet: Szolnok, Mártírok útja 19. szám. Szolnok megyei Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat martfűi élelmiszer és vegyesáru egységé­be képesítéssel rendelkező bolt­vezetőt felvételre keres. Jelent­kezni lehet: a vállalat személy­zeti osztályán. Szolnok, Beloian­nisz u. 6. sz. alatt. Az Országos Takarékpénztár — Szolnok megyei Igazgatósága gyors- és gépírókat keres fel­vételre. Gyors- és gépírókat napi 4 órás munkaidővel is al­kalmazunk. Fizetés megegyezés szerint. Betonelemgyártó kőműves szak­munkásokat, autódaru kezelőket, esetleg gépjárművezetői jogosít­vánnyal D kategóriás gépjármű- vezetőt, autóbusz vezetésre, híd­daru kezelőket, targoncavezető­ket, szállító-rakodó munkáso­kat, férfi és női segéd-, illetve betanított munkásokat. Közgaz­dasági technikumot végzett dol­gozót azonnali belépésre kere­sünk. jelentkezni lehet: Beton- és Vasbetonipari Művek Szolno­ki Gyára, Tószegi út. Adatfeldolgozó központunk érett­ségizett, vagy 16. életévüket be­töltött, 8 általánost végzett lá­nyokat alkalmaz lyukkártya gép­kezelő! (gépkönyvelői) munka­körben. Betanításukról helyben gondoskodunk. A szakmai képe­sítés megszerzését követően — a teljesítménytől függően — jó ke­reset! lehetőséget biztosítunk. Je­lentkezni lehet a2 Adatfeldolgozó Központ pénzügyi osztálván. — Szolnok, Liget u. 36. sz. alatt. — Telefon: 12—378. MEZŐGÉP Vállalat Szolnok. Vö- röshadseieg útja 33.. fe’vételre keres betanított munkást és fér­fi segédmunkást. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezni le­het: a fenti címen a személy­ügyön. Autóbusz vezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt azoxi- naji belépéssel felvesz, a Vegyi­műveket Szerelő Vállalat. Szol­nok, Tószegi út. — Tiszamenti Vegyiművek területén. 1$ évet betöltött lányokat szö­vőnek felvesz a Pamuttextilmű­vek Jacquard Szövőgyára. — A betanulási idő 12 hét, ezen idő alatt havi 1050.— Ft bruttó fize­tést és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leánvotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentke­zés írásban a PTM Jacquard S/övőcvár munkaerő^a^dá'ko'iá- si osztálván. Budapest, XIII., Szekszárdi út 19—25. Kotrógépkezelöt és T>T 54-es szkräper kezelőket felvesz, — a KÖáintlszai Aüami Gazdaság rrtélvéoítő részlege. Bánhalma. Bérezés lellesítménybérben, kol­lektív szerint. Állást keres egy érettségizett génírn! tudó lány. adminisztratív munkakörbe. ..Azonnal” jeligére a szolnoki kiadóba. Szobafestő és mázoló tanulót fel­veszek. Fogva Pál, — Szolnok, Marx park 3. INGATLAN: EGYSZOBA konyha, speiz, gázos házrész, beköltözhetően el­adó. Szolnok, Ma­dách u. 47. sz. Bo- zóki. TISZA FÖLD VAR, — Vásártér 65. sz. alat­ti családi ház. egy pár ló gumiskocsi­val és két üsző bor­jú eladó. Beköltözhető családi ház eladó. Kunhe­gyes, Kossuth L. u. 97. szám. KÉTSZOBÁS kertes családi ház .beköl­tözhetően eladó. — Szolnok, Kert u. 14. HÁROMSZOBAS — összkomfortos kertes házrész, beköltözhe­tően eladó. Vállala­toknak, irodának al­kalmas. — Szolnok. Dózsa Gy. u. 24. sz. Galsi. KETTÖSZOBAS ház melléképületekkel — beköltözhetően eladó. Szolnok^ Kinizsi u. 10. szám. TISZAJENÖ, Arany J. u. 7. sz. 588 n-öl szőlő, gyümölcsös. — egyszoba konyhás la­kással sürgősen el­adó, azonnal beköl- lözhelőén. Érdeklőd­ni: Szolnok. Móra F. u. II. ép. X. em. 11. ajtó. 17 órától. ELADÓ 700 n-öl szán­tóföld Tísza-parton. üdülő soron. Szol­nok, Ságvári krt. 46. fsz. 4. KÉTSZOBÁS családi ház eladó. Szolnok. Kard u. 21. sz. KIS családi liáz mel­léképületté! beköl­tözhetően eladó. — Szolnok. Gyöngyvi­rág U. 28. MELEGVÍZZEL ellá­tott kétszobás kom­fortos kertes ház el­adó, beköltözhetően. — harmadik szoba építésre, engedély, építőanyag van. — Szolnok, Tulipán u. 6. szám. HÁROMSZOBAS ház beköltözhetően el­adó. Szolnok, Tégla u. 14. szárú. ELADÓ 800 n-öl föld (felerészben gyümöl­csös) Szolnok—Szan- daszőllős főutcájá­ban, (aszfaltút, víz, villany, — autóbusz- megálló) megosztva is. vagy bérbe is ki­adó. — Érdeklődni: Szolnok, Üttörő U. 46. sz. alatt. CSERKESZÖLLÖN — fürdőhöz közel, la­kás 1000 n-öl föld­del. életjáradékkal eladó. — Érdeklődni: szombat, vasárnap. Lévai dűlő 8. BEKÖLTÖZHETŐ — szoba-konyhás ház eladó. Maglódnyara- lón, Báthory u. 8. sz. — Érdeklő drii: a helyszínen. Ágosto- néknál, vagy tele­fonon: 180—263. Bo- csiné 10—18 őréig. — „Sürgős 32238” jel­igére a Felszábáau- lás tért hirdetőbe. FÜRDŐSZOBÁS fél­ház beköltözhetően eladó. Szolhok. Eöt­vös tér 6. Szűts. CSALÁDI ház eladó. Üjszász. öéz u. 4. Érd.: Üjszász. Egy­ség u. 23. Perjési József. KÉTLAKÁSOS csa­ládi ház. műhely, — esetleg garázsnak át­alakítható: mellékhe­lyiségekkel, — szep­temberre beköltöz­hető, eladó. Szolnok. Tőr u. 4. Érd.: 17 óra titán. GÉPJÁRMŰ: WARSAW A Pick UP gépkocsi üzemképes állapotban eladó. — Bőripari Ktsz Szol­nok, Beloiannisz u. 79—81. WEROLEX 350-es — jókarban lévő lemez- karosszériás, műsza­ki vizsgázott, eladó. Jászkisér, Könyök utca l. sz. Telefon: 33. SKODA 1000 MB CM-es eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Vö­röscsillag u. 63. sz. Varga. JÓ állapotban lévő 500-as Trabant el­adó. — Kisújszállás. Csokonai u. 2. 4Ü7-es Moszkvics sze­mélygépkocsi eladó. CH rendszámú. Kun­madaras. Lenin u. 7. El.AÖÓ 403-as Moszk­vics 27 000.— Ft. Kar­cag, Baross u. 39. 18 óra után; PANNÓNIA motor- kerékpár sürgősén eladó. Rákóczifalva, Sallai M. 1T. sz. GARANCIÁLIS 412-es Moszkvics feladó. — Cím: Faj kai István. Jászboldogháza, Le­hel u. 8. ELADÓ 1192-es Sko­da. — Érdeklődni: Ábőny, I. kér. Szelei út 76. Szombat—va­sárnap. 42 ülőhelyes Ikarus eo2-és tífj. autóbusz eladó 200 000.— Ft-ért. Érdeklődni: AFIT XVII. sz. Autójavító Vállalat fejlesztési oszt. Túrkeve. , EGY£ B: 5 I SZÓDAVÍZ és egyéb szénsavas üdí­tőital egyszeri elké­szítésére alkalmas a „Patronban”. Besze­rezhető azonnal az — AMFORA ÜVÉRT Vállalat szolnoki le- rakatánál. Telefon: 11—257. Ara: 455.— Ft — 1 évi garancia mellett. TARSASHAZ épít­kezéshez negyedik társat keresünk. Érd.: Ladár György, Tö- rökszentmiklós, Bar­tók u. 6. NÉMET cl a vi rótt — jótállással és erősí­tővel eladó. Fodor Ferenc, Szolnok, Vö­röscsillag u. 63/2/2. GONDOZÓNŐT ke­resek 15 hónapos kis­fiam mellé. Szol­nok, Várkonyi tér 20. Vili. em. 1. Érd.: 19 órától. FIATAL gyermekte-' len pedagógus házas­pár — szerződésben meghatározott időre lehetőleg összkom­fortos, — vagy két helyiségből álló bú­torozatlan albérleti szobát keres „Szig­ligeti jeligére a szol­noki- hirdetőbe. ADÁS-VÉTEL: ELADÓ Zetor-pótko- csi és gumiskocsi. — Cegléd, Fűzfa u. 11» alatt. JÓ állapotban lévő gyermek sportkocsi eladó. Szolnok, Ság- Vári krt. 58. Csirke. OLCSÓ ebédlőszek­rény, konyhabútor* stelázsi, vaságy, vi­rágállvány, mösdó* éjjeliszekrény, asztal* eladó. Szolnok, Bat­thyány u. 36. szám. Érdeklődni: 14 óra után. Olvassa, terjessze a Néplapot! Gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt tehergépkocsi vezetői jogosítvánnyal, továbbá tehergépkocsi'vezetőt és gépjármű előadót felveszünk. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés: TEMPÓ Ksz. Szolnok, Gábor Á. tér 1/a. TISZAMENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ ÉS VÍZ­GAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT felvesz vízépítési ter­vezésben jártas álta­lános mérnököt irá­nyító tervezői munka­körbe, személyi fize­téssel. Szolnoki letelepedés lehetőségét biztosít­juk. Jelentkezés: TISZAMENTI REGIONÁLIS VÍZMŰ ÉS VÍZ­GAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT, Szolnok, Tíszaliget. Vasadi János igazgatónál. Közületek figyelem! Épszer Vállalat Szolnok, Ostor u. 1/a. alvállalkozói szabadkapacitást keres vasbetonszereléssel kapcsolatos legyártási és helyszíni szerelési munkákra. Szolnoki telepünkön anyagot és gépeket bocsájtunk rendelkezésre, öt-hat fős brigád részére. Szállást biztosítunk. 1971. évben folyamatcs munkavégzésre lehetőség van. ^ Jelentkezés: a központi telepen? Kovács Lászlónál, Telefon: 12-357,

Next

/
Oldalképek
Tartalom