Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-06 / 184. szám
VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXII. évf. 184. sz. 1971. augusztus 6., péntek. Népünk és a béke érdekében K ádár János elvtárj elnökletével fontos tanácskozást tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány. A tanácskozásról kiadott közlemény tanulsága szerint az ülés állástfoglalt a legfontosabb nemzetközi kérdésekben, a KGST 25. ülésének határozatával kapcsolatban, valamint értékelte 1971. évi népgazdasági tervünk teljesítésének helyzetét. Az együttes ülés állásfoglalásai tükrözik országunk két legfontosabb operatív vezető szervének aktivitását, vélemény-azonosságát a bel- és külpolitikai kérdésekben. Bizalomkeltő pártunk és kormányunk munkája, ahogy szorosan követi népgazdasági tervünk teljesítésének állását, menetközben beszámol az eredményekről és serkenti népünket a legfontosabb teendők elvégzésére, hazánk és minden magyar dolgozó javára. Az együttes ülés megtárgyalta és jóváhagyta a magyar kormányküldöttségnek a KGST legutóbbi ülésszakán végzett munkáját és kifejezte egyetértését az ott hozott határozatokkal. Ezek közül a legfontosabb a szocialista gazdasági integráció fejlesztését célzó komplex program. E program végrehajtásától azt várjuk, hogy erősítse a KGST- országok közötti internacionalista kapcsolatokat, segítse a termelőerők gyorsabb fejlődését, járuljon hozzá népeink életszínvonalának emeléséhez, hogy még sikeresebben helytállhassunk a két rendszer közötti gazdasági versenyben. Természetesen mi nemcsak várunk a komplex programtól, hanem — mint azt az együttes ülés kinyilvánította — készek vagyunk minden erővel részt venni a program megvalósításában. „A komplex program megvalósítása jól szolgálja népünk nemzeti érdekeit és internacionalista politikánkat” — hangsúlyozza az együttes ülés közleménye. Hazánk azonban nemcsak saját és a szocialista közösség szűkebb terveiben érdekelt. Közvetlenül érdekeltek vagyunk a világ haladó erőinek antiimperialista küzdelmében is. Hazánk és a szocialista tábor gazdaságfejlesztési terveit közvetlenül befolyásolja az a világméretű harc, amelyet a szocializmus, a haladás és a béke erői vívnak az imperializmus, a rekació és a háború erőivel. Ez a küzdelem napjainkban hallatlanul bonyolult és kiélezett annak következtében, hogy az amerikai imperializmus meg-meg- újuló kísérleteket tesz az antiimperialista egységfront és a szocializmus erőinek megbontására, ez ellen szilárd egységben kell fellépni, hogy elháríthatok legyenek az imperialista erők bomlasztó próbálkozásai. A közlemény hangsúlyozza, elsődleges és állandó feladatként a szocialista világrendszer országai közötti, egység és az együttműködés erősítésének szükségességét, szolidaritást vállal a kapitalista országok munkásosztályának társadalmi haladásért folyó harcával és támogatásáról biztosítja az antiimperialista függetlenségi mozgalmakat az egész világon. Eközben — korábbi elveinkhez híven — a békés egymás mellett élésre törekszünk valamennyi orA kollektív szerződések megkötésének tapasztalatairól tárgyalt az SZMT elnöksége Ma: Mindegy, hogy melyik kézből Esik a hó ... Csínom Jankó szerelme Tarka-barka Rádió- és tv-műsor Zuhanórepülés ffiSSSHHHBHffiBBBBHDBBBBBHBBHl Pa adicsomérlelés programra A paradicsom betakarítása évtizedek óta gond a tsz- ekben, hiszen sem emberi, sem gépi erővel nem képesek a termést leszüretelni. Talán ezzel is magyarázható, hogy az utóbbi időben egyre csökken a paradicsomtermesztési kedv. Nehézség, a paradicsom nagymennyiségű és egyidőbeni érése a konzervgyáraknak is. Erről tanácskoztak csütörtökön Jász- fényszarun, a Béke Tsz-ben, az ország minden tájáról megjelent gyakorlati szakemberek, tudományos kutatók és közgazdászok. A vitát dr. Frigyesi Ferenc, a kecskeméti zöldségtermesztési kutatóintézet munkatársának előadása indította el. Témája a programozás volt. Ennek lényege a paradicsom érési idejének széthúzása. A szakemberek az új módszert a gyakorlatban is megismerhették a jászfényszarui Béke Tsz 32 holdas kísérleti telepén. Szolnokon tegnap ülésezett a szakszervezetek megyei tanácsának elnöksége. Az ülésen többek között megvitatták az új kollektív szerződések megkötésének eddigi tapasztalatait. Mint ismeretes, a IV. ötéves terv időszakára új kollektív szerződéseket kötöttek. Megyénk gazdálkodó egységeiben 116 új kollektív szérződést kötöttek, huszonegyet pedig kiegészítettek. A jászberényi Aprítógépgyárban várható profilváltozás miatt két évre, a szolnoki tejipari vállalatnál, a Tisza A szerződések egy részében nem eléggé kidolgozott a jövedelem elosztásáról szóló fejezet. Nem tükrözik világosan hogyan használják fel a bérfejlesztésre előirányzott összeget, mi lesz a prémium, a bérköltség, a részesedés szerepe az ösztönzésben. A túlóráztatás szabályozásában a vállalatok többsége figyelembe vette a vállalat és a dolgozók érdekeit, meghatározta a végezhető túlórák napi- és havi felső határát. Egyes vállalatok viszont továbbra is megmaradtak a korábbi szabályozás mellett A szerződések előkészítése, formába öntése sokrétű feladatot jelentett a vállalatok gazdasági vezetőjének és szakszervezeti szerveinek. Kezdeményezéseikkel, tanácsaikkal a szakszervezetek megyei bizottságai is segítették a munkát. menti Regionális vízmű és a KEVI-TERV vállalatoknál egy évre kötötték meg a szerződést. Az új kollektív szerződések nemcsak a jogszabályoknak megfelelően készültek, hanem a reális vállalati, üzemi, illetve dolgozói igényeket tükrözik. A szerződések többségében a korábbinál nagyobb ösz- szegeket terveztek lakásépítésre és kifejezésre juttatták e kérdésnél a törzsgárda, a nagycsaládosok, a fiatalok megbecsülését, a róluk való gondoskodást. Vannak azonban olyan — főként kisebb, tanácsi — vállalatok is, ahol a különböző gazdasági célkitűzésekre és a reális nehézségekre hivatkozva alig, vagy csak a részesedési alapból kívánnak pénzt fordítani lakásépítésre. A korábbinál nagyobb gondot fordítanak a vállalatok a törzsgárda anyagi megbecsülésére, a munkaruhák kihordási idejének csökkentésére, a munkanormákkal kapcsolatos szabályok kidolgozására. Több helyen nagyobb összeget terveztek a szociális juttatások biztosítására is, az árak állandó növekedése miatt azonban ezek az összegek csak a régi szint tartására elegendőek. Nők, fiafalok A kollektív szerződésekben általában reálisan számoltak a dolgozó nők, a kisgyermekes anyák és a munkásfiatalok anyagi helyzetének és munkakörülményeinek folyamatos javításával. Meghatározták azokat a feltételeket, amelyek az „egyenlő munkáért, egyenlő bért” elvének vállalati érvényesülését, a hátrányos megkülönböztetések megszüntetését segítik elő. A szakszervezetek megyei tanácsának elnöksége így összegezte a szerződések megkötésével kapcsolatos tapasztalatokat: Az 1971—75. évre megkötött szerződések jól tükrözik a jelenlegi gazdaságirányítási rendszer tapasztalatait. Az előző kollektív szerződésekhez viszonyítva világosabban határozzák meg a speciális vállalati igényeket, a szabályok kidolgozásánál jobban törekedtek a dolgozók, a vállalati és a népgazdasági érdekek összhangjának megteremtésére. Reális igények alapján Gyenge pont: a jövedelemelosztás szággal. _ Az összeurópai kérdésekkel kapcsolatban az együttes ülés hangsúlyozta: változatlanul „nagy jelentőséget tulajdonít az európai biztonsági értekezlet létrehozásának”, s hogy a szocialista tábor eddigi erőfeszítései „lehetővé teszik, hogy a kétoldalú eszmecserék mellett sokoldalú konzultációk szervezésével az előkészítés aktívabb fázisába lépjünk”. Az egész magyar közvélemény állásfoglalásával összhangban a Központi Bizottság és a Minisztertanács szolidaritásáról biztosította az indokínai népeket az amerikai agresszorok elleni igazságos és hősies küzdelmükben. Támogatjuk a DIFK hétpontos javaslatát, amely reális programot ad a béke helyreállításához, és elutasítjuk azokat a próbálkozásokat, hogy bárki is az indokínai népek háta mögött próbáljon egyezkedni. A z együttes ülés határozottan állást foglalt a közel- keleti probléma békés rendezése mellett és elítéli azokat az amerikai és izraeli manővereket, amelyek célja az agresszió következményeinek elismertetése és megszilárdítása. A Központi Bizottság és a Minisztertanács erélyesen elítélte a nemzeti függetlenségért küzdő szudáni kommunisták elleni terrorhadjáratot és hangsúlyozta, hogy a szudáni nép létérdeke, az izraeli agresszió elleni eredményes harc követelménye, hogy Szudánban létrejöjjön és erősödjön az antiimperialista-ellenes és haladó erők egysége. Egyetértünk, helyeseljük és támogatjuk pártunk Központi Bizottságának és a Minisztertanácsnak a közleményben foglalt álláspontját, amely szerint „pártunkat és kormányunkat nemzetközi politikai tevékenységében az a meggyőződés vezeti, hogy külpolitikai erőfeszítéseinknek a Szovjetunióval való szövetséget, a szocialista országok közötti egységet, a haladást, a népek közös érdekeit, a békét kell szolgálnia”. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK A Hajnóczy Visegrádon A tiszaföldvári Hajnóczy Diákszínpadot meghívták az augusztus 14-én és 15-én sorrakei'ülő Visegrádi Színjátszó Napokra. A fesztiválon tíz ismert rangos irodalmi színpad vesz részt, többek között a Gsili Soós Imre Irodalmi Színpada, a szegedi Minerva Együttes és a gödöllői Agrártudományi Egyetem Diák- szinpada. A tiszaföldvári irodalmi színpad, a Szivárvány nagydíjasa, az egri diáknapok aranyérmese, Babits Jónás könyvével indul a versenyen. A földvári diákok már dolgoznak a felújításon, Szabó András rendező-tanár már elkezdte az oratórium próbáit, majd a jövő héten ze- begényi „edzőtáborba” utaznak és a főpróbákat az előadás helyén a visegrádi királyi várban tartják. Pedagógusok értekeztek Tegnap délelőtt a szolnoki városi tanács vb művelődés- ügyi osztályának munkatársai fogadták a városba került általános iskolai pedagógusokat és óvónőket. A Apollo—15 ; Worden űrsétája Francia vélemény Kínáról Marokkó — Anglia — Szudán (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) fogadásra nemcsak a frissen végzett pedagógusokat hívták meg, hanem azokat is, akik már régen tanítanak, de korábban más városban — községben volt a munkahelyük. Buday Péter, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd az új pedagógusok letették a hivatali esküt. Az ünnepélyes eseményen jelen voltak a városf pártbizottság, a Pedagógusok Szakszervezete és a KISZ pedagógus szervezetének képviselői. Fock Jenő megkezdte szabadságát Fock Jenő, a kormány elnöke csütörtökön megkezdte rendes évi szabadságátKádár János fogadta a Dán Kommunista Párt elnökét A baráti látogatáson tartózkodó Knud Jespersen, a Dán Kommunista Párt elnöke csütörtökön találkozott Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával. A két pártvezető eszmecserét folytatott a kölcsönösen érdeklődésre szá- mottartó nemzetközi politikai kérdésekről. A szívélyes, elvtársi légkörű beszélgetésen részt vett Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára. Teljes holdfogyatkozás Közép-Európa lakosai pénteken este — pontosan egy év elteltével — ismét teljes holdfogyatkozást figyelhetnek meg. A budapesti Uránia csillagvizsgáló ^«ámításai szerint a Hold pénteken este Magyarország fölött 19 óra 54 perckor már elsötétülve kel fel. A holdfogyatkozás 21 óra 34 perckor ér véget, s az árnyékból 22 óra 32 perckor lép ki teljesen. A holdfogyatkozás jelentős meteorológiai következtetésekre nyújt lehetőséget, a fénykiszűrődésből ugyanis a Földet körülvevő légréteg sűrűségére vagy szennyezettségére lehet következtetni. A következő napokban más különleges csillagászati esemény is várható. A Mars fénye a következő napokban egyre erősebb, vörösebb lesz, mert augusztus 12-én évszázadunkban a legközelebb kerül a Földhöz: a szokásos 100 millió kilométer helyett csaknem a felére, 56 millió kilométerre csők. ken a két égitest távolsága. A Mars megtekintésére az Uránia csillagvizsgáló több ezer érdeklődőt vár. A szőlőtermésről A pincegazdaságok elkészítették az előzetes termés- becsléseket. Az összesített adatok szerint a szőlők jelenleg közepes mennyiséget és jó minőséget Ígérnek. A fürt hozam ugyan elmarad az elmúlt évekétől, a szemek azonban nagyobbak, fejlettebbek, mint tavaly ilyenkor. A szőlő fejlődése egyébként három héttel megelőzte a naptárt, s ha az időjárás továbbra is kedvez, a szüretkor magas cukorfokos, a Tokaj-hegy alján pedig aszus termést takarítanak be. Kiváló minőséget Ígérnek a badacsonyi, balatonfüredi szőlőtelepítések is, a Mecsekben azonban többhelyütt az 50—80 százaiékor jégkár lerontotta a terméskilátásokat. A tapasztalatok szerint a borvidékek növényvédői jó munkát végeztek: peronoszpóra- fertőzést nem észleltek, az alföldi szőlőskertek egy része azonban még a tavalyi gombakártétel pusztításait sínyli. Amerikai vendégek a Béketanácsnál Magyarországra látogatott amerikai pedagógusok, orvosok és jogászok 24 főnyi csoportját látták vendégül csütörtök délután a Hazafias Népfront Belgrad-rakparti székházában. Az Országos Béketanács részéről Pethő Tibor alelnök köszöntötte a vendégeket és tájékoztatót tartott a magyar békemozgalomról, majd a kölcsönös tájékoztatás során élénk eszmecsere alakult ki a vendégek és a házigazdák között. önrakodós kocsi önrakodós tehergépkocsikat állítottak munkába a VOLÁN-nál. A Csehszlovákiából importált tehergépkocsi fülkéje mögött elhelyezkedő daruk egy-egy emeléssel 800-tól 2500 kilogramm súlyt képesek a kocsira felrakni. A tröszt kísérleti üzemében egyelőre 3 autóra szerelték fel az új darukat, s folyamatosan további 12 önrakodós kocsi készül, amelyek előnye, hogy nem kell rakodó-személyzet a rakodáshoz.