Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-04 / 182. szám
1971. augusztus 1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASÖINK Rossz volt a sör, mégis felszámolták Július 28-án Törökszent- miklóson jártam, s az útba eső szajoli Pettyes csárdában ebédeltem. Ebéd után egy üveg sört kértem, melyből csupán 2—3 kortyot ittam, mert az íze rettenetesei. rossz volt. Jobban megnéztem az italt, s láttam, hogy abban penészdarabok úszkálnak. Az üveg címkéje szerint a sört június 24-én készítették, 20 napos szavatossági határidővel. Ezek szerint a szavatossága ugyancsak lejárt. Kértem a pincért, nézze meg a sört, s cserélje ki, mert nem tudom meginni. Arra is kértem, ha van még belőle több, ne árusítsák, mert véleményem szerint romlott. A pincér megnézte, meggyőződött arról, hogy a sörben idegen anyagok úszkálnak, mégis azt mondta: „Nagyon sajnálom, nem cserélhetem ki, mert az árut tegnap kaptuk.” A romlott sört 9.80 forint értékben felszámolta. Molnár László Tiszakécske Üj vegyesbolt Tiszaigaron A Tiszaörs és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ korszerűen berendezett vegyesboltot nyitott Tiszaigaron. A 350 ezer forintos beruházással épült létesítményt július 30-án adta át az ÁFÉSZ igazgatója. Megnyitójában elmondta, az építők szorgalmas, jó munkájának köszönhető, hogy határidő előtt — mely augusztus 20-a volt — csaknem egy hónappal a lakosság rendelkezésére áll. A szalag átvágása után meg is telt az új bolt vásárlókkal. A kép a bolt megnyitásakor készült. Kolláth József Tiszáigar Sok a légy a Túri falatozóban A napokban, amikor 30 °C-t mutatott a hőmérő, betértem egy üveg sörre a Túri falatozóba. Ottlétem idején gyönyörködtem a dekorációban, a festményekben, a Mezőtúri Népművészeti Ktsz kerámia dísztárgyaiban. Gyönyörködésemnek hamar vége lett, mert nyugtalanított az a sok légy, ami körülöttem, s az asztalon lévő pogácsán — mely nem volt letakarva — nyüzsgött. De nemcsak a sok legyet, mást is észrevettem. A bárszekrényt szép palackok ékesítik, a pultot modern presz- sz-ígép, mégis a kedves vendég előre lefőzött kávét kap termoszból. Mokkacsipeszük nincs, mert a kiszolgáló, aki pénzzel is bánik, kézzel rakja a cukrot. Ventillátor is van a falatozóban, de minek, ha évek óta rossz. Ebben a nagy melegben pedig jó lenne. Legalább tisztítaná, frissebbé tenné a levegőt. Nem akarom bántani a mezőtúri fuvarosokat, hiszen ők a lakosság kiszolgálói, de nem épületes látvány, s a higiéniai szempontból is kifogásolható, hogy reggel, délben a falatozó előtt áll 5—6 lófogat. Az állatokról is özönlenek a legyek az étterembe. Szeretnénk, ha a finom ételeiről ismert Túri falatozó tisztább lenne. N. J. Mezőtúr Jók voltak hozzánk egyformán Nemrégen a szolnoki kórház baleseti osztályán betegeskedtem, s nagyon kellemes, jóleső érzéssel távoztam gyógyulásomkor. Az ott dolgozó orvosok mindent megtettek a betegekért. Kedvesek, jók voltak hozzánk egyformán. Senkivel sem kivételeztek. Éreztük, hogy lelkiismeretesen, szeretetböl gyógyítanak. Munkájukért ezúton mondok köszönetét, s jó lenne, ha minden orvos az ő példájukat követné. Sz. J. Szolnok Sokba kerül a szűrővizsgálat Rákóczifalva a tiszaföld- vári tüdőszűrő állomáshoz tartozik, s ha vizsgálat szükséges, oda kell utaznunk. Ez nagyon költséges és sok időt rabol el tőlünk, dolgozóktól. Mivel a rendelési időt nem ismerjük — nem tudatják velünk —, előfordul, hogy többször kell utaznunk. Ez nemcsak bosszantó, hanem költséges is. A község nagyobb része Szolnokon dolgozik. Kedvezőbb lenne, ha a kötelező szűrővizsgálatot Szolnokon végeznék el. Kiszely Mihály Rákóczifalva Tönkreteszik a kis fákat Szolnokon, az Aranyos utcában lakom, örültünk, amikor néhány évvel ezelőtt a vasútvonal mentén fákat ültettek. Azóta a kis facsemeték megerősödtek, szépen fejlődtek. Sajnos, a napokban azt láttam, hogy a Kassai úti építkezésnél felgyülemlett földet a dömperek ráhordják a kis fákkal beültetett területre. Megkérdeztem az egyik dömper vezetőjét, hogy miért teszik tönkre a fákat. Azt mondta, azért hordják ide a földet, mert az előző területre — ahová eddig hordták — már nem fér, s nincs gép, ami letúrja az ott tátongó gödörbe. Az utca lakói bosszankodnak, miért volt a sok pénz, munka a csemeték ültetésére, ha most meg tönkreteszik a megerősödött kis fákat. D. F.-né Szolnok Nincs tűzifánk, se gyümölcsboltunk Hallom a rádióban, olvasom az újságokban, hogy a TÜ- ZÉP és az ÁFÉSZ telepein korlátlanul van tüzelő. Nemrégen a Néplapban is azt olvastam, hogy Szolnokon, az egyik TÜZÉP-telepen 500 vagon tűzifa és több száz vagon szén várja a vásárlókat. Sajnos községünkben, Jászágón nem így van. A múlt télen mindössze két vagon hulladék tűzifát kaptunk, s jelenleg sincs tűzifa a telepen. A telepvezető azzal vigasztal bennünket, nem is tudja, mikor kap tűzifát. A nyugdíjasok utalványaikra már most szeretnék megvásárolni a tüzelőt. Vannak, akik már hónapokkal ezelőtt kifizették az árát, a szenet megkapták, de a tűzifát még nem. Probléma községünkben az is, hogy nincs zöldség- és gyümölcsboltunk. Pedig mi is igényeljük a zöldségfélét, a gyümölcsöt. Nagy Mátyás Jászágó Bútorvásárlás bosszúsággal Július 16-án bútort vásároltam a kisújszállási lakberendezési áruházban 18170 forint értékben. A bútort az üzlet fuvarosa szállította haza, de a felpakolásnál már nem tudtam ott lenni. Így aztán olyan háromajtós szekrényt kaptam, ami négy helyen javított más színű anyaggal, a teteje pedig összerepedezve, összekarcolva. Az is nagyon bánt, hogy a rekarrtié huzata kiszakadt. Panaszommal megkerestem az üzletvezetőt, aki azt mondta, majd kijön, s megnézi. Azóta sem jött. Nem kis összeget fizettem a bútorért, mégsem lelem benne örömöm, mert hibás árut kaptam, s becsapva érzem magam. Borhi Mihályné örményes Olvasónk figyelmébe ajánljuk: A tartós fogyasztási cikkek jótállásának legkisebb kötelező mértékéről rendelkező 4/1969. (III. 30.) Bk. M. rendelet szerint a 200 forinton felüli bútoripari terméket forgalomba hozni csak akkor szabad, ha javító szolgálat biztosítja a vásárlókkal szembeni jótállási kötelezettségek teljesítését. A vásárló jótállási igényét a jótállási jeggyel érvényesítheti, melyen köteles a vállalat feltüntetni a jótállás időtartamát, feltételeit, a javító szolgálat nevét és címét. Bútor értékesítése esetén a jótállási jegyet az értékesítő vállalat a termék eladásakor köteles kiállítani és a vásárlónak átadni. A jótállási jegy alapján a vásárló követelheti a hibás termék kijavítását, s ha a termék valamilyen okból nem javítható, úgy azt a vásárló kívánságára azonos típusú új termékre kell kicserélni. / jótállási kötelezettségek teljesítéséért a vásárlóval szemben a forgalomba hozó vállalat a felelős. Azt tanácsoljuk olvasónknak, hogy panaszával ismét forduljon a kisújszállási bútorbolt vezetőjéhez, s ha ez eredménytelen lenne, úgy az üzletet üzemeltető vállalathoz, illetve szövetkezethez. Végső esetben a bíróságtól kérheti a jótállási kötelezettség teljesítésének elrendelését. Még egy bútorpanasz Közel egy éve vásároltam a szolnoki bútorüzletben egy „Boglárka” szobabútort. A kicsomagolás után derült ki, hogy az összefüggő szobaként vásárolt bútort egyedi darabokból állították össze, melyek eltérnek egymástól, hibásak, színük sem egyezik. A hibákat — a garanciát igénybe véve — kétszer kijavíttattuk, de a javítás után sincs elfogadható állapotban a bútor. A bútorgyártól voltak megnézni, de azt kicserélni, vagy árengedménnyel adni, nem hajlandók. Azt mondják, a bútorok összecseréléséért a raktáros a felelős. A raktáros pedig azt állítja, hogy ilyen összeállításban kapták a bútort. Ezek után hogyan cserélhetem ki a bútorom, s kérhetem-e az árengedményt? Sz. M.-né ■Szolnok Tanácsunk: A vásárlók részére csak kifogástalan minőségű, vagy a feltüntetett minőségi osztálynak megfelelő árut szabad kiszolgálni. Az áru minőségéért az eladó jótállással tartozik. Ha a termék valamilyen okból nem javítható, vagy javítás után sem vált rendeltetésszerű használatra alkalmassá, a vásárló kívánságára azt azonos típusú új termékre kell kicserélni. Ha a cserére nincs lehetőség a vásárló választása szerint, a termék visz- szaszolgáltatása fejében a vételárat vissza kell fizetni, vagy a vételárkülönbözet elszámolása mellett más típusú terméket kell részére kiadni. A vásárló kívánságára a minőségi kifogást a vételár megfelelő leszállítása útján is el lehet intézni. A jótállási kötelezettségek teljesítéséért a vásárlóval szemben a forgalombahozó (értékesítő) vállalat a felelős. Amennyiben a bútorüzlet jótállási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy jogos igényével forduljon a szolnoki járásbírósághoz. . {>1 JOGI TANÁCSADÓ Megváltozott a második munkaviszony létesítésének jogi szabályozása A KNEB jelentése alapján a Minisztertanács tárgyalta a főálláson kívüli foglalkoztatások, vagyis a másodállások, mellékfoglalkozások s a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok keretében történő munkavégzés helyzetét. Mivel a népi ellenőrzési bizottságok által észlelt visszaéléseket a hatályos jogi szabályozás következetlensége is elősegítette, határozatot hozott a kormány a tárgykörben rendelkező jogszabályok felülvizsgálatára s korszerűsítésére. E határozat végrehajtásaként a munkaügyi miniszter a 17/1971. (VI. 22.) MŰM sz. rendeletével kiegészítette és módosította a munkaviszonnyal kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 5/1967. (X. 8.) MŰM sz. és a munkakönyvek kezeléséről szóló 12/1967. (X. 20.) MŰM sz. rendeletet. Az engedélyezésekről A rendelet kimondja, hogy a másodállásra vagy mellékfoglalkozásra engedély nélkül megkötött munka- szerződés érvénytelen. Visz- szavonás nélkül is hatályát veszti az engedély, ha a dolgozó elmegy az engedélyt adó vállalattól. Az új munkahelyen tehát ismét engedélyt kell kérni a dolgozónak. Az a dolgozó, akinek a teljes munkakör betöltésére szóló másodállása van s ennek megfelelően díjazását is a teljes munkaidő szerint állapították meg, mellékfoglalkozást nem létesíthet. Ismeretes, hogy mellék- foglalkozás — több mellék- foglalkozás esetén is — csak olyan időre létesíthető, hogy a dolgozó öiszes munkaviszonyaiban a rendes munkaideje havi átlagban a 300 órát ne haladja meg. Az új szabályozás azt is kimondja, hogy ha a dolgozó valamely munkaviszonyában a munkaidő heti 48 óránál rövi- debb a fenti 300 órát ennek arányában csökkenteni kell. A másodállásra és a mellékfoglalkozásra az eddig hatályos rendelkezések szerint is előzetes írásos engedélyt kellett kérni a főállást adó vállalattól. Ez a szabály most kiegészült azzal az intézkedéssel, hogy engedélyezés után amikor a szerződést megkötötték, a munkakönyvbe is be kell jegyezni a másodállás és a mellékfoglalkozás adatait. Az a dolgozó, aki különféle szakértői, fordítói, oktatói és egyéb munkára kíván jogviszonyt létesíteni valamely megbízóval, szándékát köteles 8 nappal előbb munkáltatójának írásban bejelenteni. Munka végzésére irányuló egyéb jogviszony létesítése esetén tehát nem engedélyt kell kérni, mint másodállás vagy mellékfoglalkozás esetén, hanem csupán bejelentési kötelezettségnek kell eleget tenni. Ha azonban a bejelentett új jogviszony összeférhetetlen a dolgozó munkájával a vállalat köteles megtiltani ezt a munkát. Kimeríti az ösz- szeférhetetlenség esetét, ha valamelyik felügyeleti hatóság, vagy szervezet dolgozója kíván mellékjövedelemre lehetőséget nyújtó munka- viszonyt vagy egyéb jogviszonyt létesíteni a felügyeleti szervnek alárendelt vállalatnál. Amikor a bejelentés nem kötelező Az új rendelet felsorolja azokat az eseteket is, amelyekben a fenti bejelentés elmaradhat. Nincs szükség bejelentésre, a-6 napot meg nem haladó fizikai vagy egyszerű jellegű ügyviteli munkánál, a szerzői jogi védelemben részesülő alkotómunkánál, az ingyenes társadalmi munkánál, a havi 16 órát meg nem haladó oktatói munkánál. Elmaradhat a bejelentés, ha az új jogviszony magán- személyek között jött létre, kivéve, ha kisiparossal, kiskereskedővel létesítik azt. A munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését is írásbeli szerződésbe kell foglalni, ha időtartama 30 napnál hosszabb, vagy a munkában töltött idő nem mérhető, de a dolgozó díjazása eléri az adott munkakörre megállapított havibér alsó határának legalább a felét, továbbá ha a dolgozó ugyanazzal a foglalkoztatóval 6 hónap alatt több ízben létesít jogviszonyt s ezek összevont figyelembevétele esetén az említett feltételek egyike is fennáll. A szerződésben tüzetesen meg kell jelölni az elvégzendő feladatot, valamint az érte járó díjazást is. A felülvizsgálat kötelező Az új rendelet előírja, hogy a vállalatok 1971. szeptember 30-ig kötelesek felülvizsgálni az általuk másodállásban, mellékfoglalkozásban, valamint munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatottakkal szemben fennálló jogviszonyokat. Elsődlegesen abból a szempontból, hogy a jogviszony fenntartása szükséges-e, nemleges esetben haladkétalanul intézkedni kell annak megszüntetése iránt. Vizsgálni kell a vállalatoknak azt is, hogy a fennmaradó szerződések a jogszabályoknak megfelelnek-e, az érvénytelen munkaszerződéseket pedig, ha a felek és a közérdek sérelme nélkül a szerződés érvénytelenségét orvosolni nem lehet — azonnali hatállyal meg kell szüntetni. Dr. Cs. I. * ** V Szolnoki üzem azonnali belépéssel titkárnőt keres lehetőleg közgazdasági technikumi végzettséggel, perfekt j gyors és gépírót. ** ] ; Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: ..Titkárnő’’ Jeligére a szolnoki hirdetőbe.