Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-31 / 204. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. augusztus 31 Cscspó aranyérmes Kitűnő szereplés a belgrádi vb-n Pécsújhely, 1000 néző, v.: Jármai dr. P. Bányász: Bo- gyai — Györkő, Palkovics, Keller, Márton, Ficzkó, Rónai, Vessző, Bar tál, Csordás II. , Makiári. Edző: Kontha Károly. SzMTE: Nagy P. — Rapi (Czirnák szünetben), Heidrich I., Kovács, Sebők, Árvái, Garics, Szatmári, Mile, Nagy F., Rozsán (Papp III. 65. p.). Edző: Szollár Lajos. Az első gólveszélyes akciót az MTE vezette. A 6. percben Nagy F. ugratta ki Miiét, a középcsatár beadása azonban az üresen álló Szatmári mögé került. Az MTE nem állt be védekezni, így változatos küzdelem alakult ki. A 11. percben kellett először Nagy Pálnak játékba avatkoznia, mikoris Vessző nagy lövését mentette szögletre. Fokozatosan fölénybe kerültek a hazaiak, az MTE védelem viszont jól állta a nem túl veszélyes rohamokat. Miközben támadgatott a Bányász, a 29. percben Garics nagy helyzetben az üres kapu fölé fejelte a labdát. Jászberény, 800 n-, v.: Király. Jb. Lehel: Vasas — Hajdú I., Benke, Nagy I., Fekete, Juhász, Karkusz, Sándor, Bányai, Marczis, Bugyi. Edző: Bíró István. — DEAC: Palchuber -— Puskás, Csapó, Bulyovszky, Bencze, Molnár, Petróczki II., Tóth, Gottdiener (Csathó), Kiss I., Szabó. Edző: Bodor Lajos dr. Az első negyedórában a két 16-os között folyt a játék, különösebb említésre méltó esemény nélkül. A 17- percben Benke hozta fel a labdát, de a kapu előterében szerelték. A 20. percben két hazai szögletet tisztáztak az egyetemisák. A 30. percben Bányai a jobbszélről ívelt középre, Sándor visszajátszott Bugyi elé, de a balszélső kapásból fölé lőtte a labdát. A 40. percben Bugyi szólózott a baloldalon, középre gurított, de nem volt csatár a közelben. A befejezés előtt Petróczki II. középre adott labdáját Kis I. a balkapufa tövére fejelte. Szünet után élénkült a játék, mozgalmasabb lett a mérkőzés. Az 50. percben MÁV sporttelep, 700 n.,' v.: Tóth J. Sz. MÁV: Fehér — Verovszki, Abonyi, Tóth — Csibrán, Földesi — Csorna, Szabó T., Pagonyi, Szabó Gy., Kucser. Edző: Turay András. Középületépitők: Plathy — Sleitl, Tamási, Nemecsek — Bodai II., Vass — Hangái, Herizig, Mezei — Tamon, Galesits. Edző: Bol- vári Ferenc. Fővárosi rohamok jellemezték az első perceket, majd hullámzóvá vált a játék. A MÁV többet, a vendégek veszélyesebben támadtak. A 27. percben esett az első gól. Földesi jó átadását Szabó Tibor fordulásból nagy erővel lőtte a léc alá. 1:0. A vezetés megszerzése után lendületbe jött a MÁV, de Pagonyi nagy helyzetben a kapufa mellé lőtt, Földesi nagy lövése pedig elakadt a védőkön. Szünet után Szabó Tibor átkígyózott a védők között és szép lövéssel 2:0-ra növelNégy perccel később Vesz- sző már kihasználta az MTE védelem pillanatnyi megingását, és kö 'lről bombagólt lőtt a bal felső sarokba 1:0. A gól a szolnokiakat paprikázta fel, most már bátrabban, folyamatosabban gördültek az MTE támadásai. Szünet után újra az MTE előtt adódott az első gólhelyzet. Az 51. percben Mile lefutotta a védőket, lövését Bogyai szerencsésen, a kapufa segítségével hárította. Nagyon rákapcsoltak a szolnokiak, a Bányász hosszú percekre beszorult kapuja elé. Az 58. percben Garics fejese került jó helyzetben kapu fölé, két lesgólt értek el a vendégek. Két perc múlva született a mérkőzés egyetlen gólja. Bugyi cselezgetett a jobbszélen, beadott és Sándor belsővel a kifutó kapus fölött a jobbsarokba pergette a labdát. 1:0. A 62. percben tűzijáték volt a Lehel kapuja előtt, végül Vasas védett. A 70. percben Szabó lövésébe Benke belevetette magát és a labda szögletre pattant. A 75. percben Bugyi középen kapura tört, de gólhelyzetben visszarántották. A szabadrúgás Csapóról szögletre vágódott. Változatos, küzdelmes volt a mérkőzés. A 83. percben Nagy I. jól eltalált lövését nagyszerű érzékkel védte a kapus. Az utolsó percekben a vendégek voltak fölényben, de az egyenlítés elmaradt. Küzdelmes de sportszerű mérkőzés volt. Az első félidő eseménytelen játékát követően szünet után változott a helyzet és az erősen tartalékos Lehel megszerezte első győzelmét. Jó: Vasas, Benke, Bugyi, Sándor, ill. Puskás, Szulyovszki. L. S. te a kék-fehérek előnyét- A pesti csapat nem adta fel gólszerzési reményét és a 62. percben Fehér csak a jobbkapufa segítségével tudott hárítani. A 75. percben viszont jobboldali támadás utón a fővárosiak Tamon révén éles szögből szépítettek is. Az Építők nagy hajrában kezdtek. A szolnoki támadósor nem tudta azt ellensúlyozni és beszorult a védelem, Fehér a 88. percben a kapuból kifutva a labdát kiejtette és Hangai nem hibázott. 2:2. A tabella élmezőjében levő Középületépítők esélyesei voltak a mérkőzésnek. A játék kéoe alapján azonban úgy látszott hogy a MÁV-nak sikerül megszerezni a győzelmet, a hajrára azonban a vasutas csapat elfáradt és egy kapushiba miatt — egyik pontot megszerezte a frissebb, erőteljesebb Építők gárdája. H. Gy. vedte a kapus. Érett az egyenlítő gól. A 68. percben Garics közeli lövését védte Bogyai, majd Szatmári fejese kerülte el a j kaput. Szinte egykapura játszott az MTE, a 75. perctől mégis új fordulatot hozott a küzdelem. Nagy P. hibája miatt tizenegyeshez jutottak a hazaiak, de a kapus javított, Palkovics gyatra lövését védte. A hajrá perceiben újra magára talált a Bányász. Az egyenlítés reményében teljesen kitámadó szolnokiak fellazult védelme mellett két ellentámadás s a 81. percben Makiári, majd a 85. percben Vessző góljaival 3:0-ra alakult az eredmény. Táblázatok Labdarúgó NB I B 1. Kecskemét 4 3 1 — 12- 4 7 2. SZEOL 4 3 1 — 12- 5 7 3. Dunaújváros 4 2 2 — 5- 2 6 4. Várpalota 4 3 — 1 4- 2 6 5. ZTE 4 2 1 1 11- 6 5 6. Debrecen 4 2 1 1 8- 4 5 7. Békéscsaba 4 2 1 1 8- 5 5 Dorog 4 2 1 1 7- 4 5 9. MÁV DAC 4 2 1 1 6- 6 5 10. Pécs) B. 4 1 1 2 5- 6 3 Volán 4 1 1 2 5- 6 3 11. Pénzügyőr 4 — 3 1 4- 6 3 13. Oroszlány 4 1 1 2 7-10 3 14. Bp. Spart. 4 1 1 2 6-10 3 15. Ganz-M. 4 — 2 2 3- 6 2 16. Ózd 4 — 2 2 4- 9 2 17. FÖSPED 4 1 — 3 6-12 2 18. Szó. MTE 4-a — 4 2-12 Eredmények: ZTE—Dorog 2 MÁV DAC—Bp. Spartacus 1:0, Várpalota—Ózd 1:0, Békéscsaba— Oroszlány S :0, DVSC—SzáUítók 3:0, Kecskemét—Pénzügyőr 3 :l Qanz-MAVAG—SZEOL 2:2, Volán —Dunaújváros l:l. Labdarúgó NB n Keleti csoport 1. Budafok 3 2 1 10- 4 5 2. Szegedi D. 3 2 1 __. 6- 2 5 3. Középül. 3 1 2 __ 9- 4 4 4. Kk-halas 3 2 • 1 4- 2 4 I.áng 3 1 2 — 6- 4 4 6. Cegléd 3 1 1 1 7- 6 3 7. Lehel 3 1 1 1 2- 2 3 Szarvas 3 1 1 1 4- 4 3 9. szeg. vsa 3 1 1 1 3- 4 3 10. Előre 3 1 1 1 2- 4 3 MGM 3 1 1 1 3- 5 3 12. KISTEXT 3 1 — 2 2- 5 2 13. Postás 3 1 — 2 4- 8 2 14. Gyula 3 — 2 1 3- 8 2 15. DEAC 3 — 1 2 4- 6 1 SzO. MÁV 3 — 1 2 3- 5 1 BKV Előre—Szegedi Dőzsa 1:1, Cegléd—Vasas Láng 3:3, Budafok —Debrecen 3:0, Bp. Postás—SZ. VSE 3:1, Szarvas—Gyula 1:1, Kiskunhalas—KISTEXT 1:0, Labdarúgó NB ITT Északkeleti csoport 1. H-b8szörm. S 3 — — 13- 0 « 2. Mátészalka 1 3 — — 10- 2 6 3. Szó. Olajb. (3, 2 1 — 5- 2 S 4. Záhony 3 2—18-34 9. BalmaZújv. 3 2—15-24 8. T-miklOs 3 2-14-14 7. Szabó L. SE 3 2 — 1 4-3 4 8. Nyírbátor 3 12 — 3-2 4 9. Hajdú Vasas 3 2 — 1 2-1 4 10. H-szoboszló 3 2 — 1 8-10 4 11. D. TTTASZ 3 1-23-52 12. Szó. Vegyi. 3—1 2 3-8 1 13. P-ladány 3 — — 3 0- 5 — 14. T-vasvári 3-----------3 3- 8 — 15. Tuzsér 3-----------3 2-10 — 18. Tisza Cipő 3-----------3 0- 9 — Eredmények! Balmazújváros— D. TITASZ 2:1 (1:0). G.: Sitúon (11-esböl). Végh, 111. Dóes. Záhony—Tuzsér 3:2 (1:1), Mátészalka—Tisza vasvári 3:1 (2:1). A megyei bajnokság állása 1. K. MT5DOSZ 3 3 _ 102 6 2. Túrkeve 3 3 — 40 6 3 K"arcpf? 3 2 1 — 61 6 4. Jb. Vasas 3 2 1 — ft5 5 3 1 2 — 80 4 «. Sto Tűkor. 3 2 — t V 3 4 7. Merfítúr 3 2 — 1 83 4 R. .T-ároks^óll. 3 1 1 1 21 3 0. truiír» FSE 3 1 1 1 4- 5 3 10. fH«:z;$sZ 3 1 1 1 56 3 11. TfScvpt? 3 — 2 1 73 2 10 TCTIT7Í’ 3 1 — ? 57 9 1* M»7An, 3 — 1 •> 14 1 14. .T»f£nv«t/Äru 3 — — 3 1* 4 — 15 R-falva 3 — — 3 38 — 16. Kisújszállás 3 — — 3 X8 — Az NB I’I-han csak a Török- szentmik ósi Vasas nyert Törökszentmiklósi' Vasas— Püspökladányi Vasutas 3.-0 (2d)) Törökszentmiklós, 700 néző, v.: Tölgyesi. — Vasas: Lőrinczi — Öllé, Kánási, Orbán, Hámori (Galsi), Erdős, Porhanda, Vasas, Sebők, Bukta, Antal. Edző: Bana János. A vendégek védekezésre rendezkedtek be. A sorozatos hazai támadásokat 20 percig sikeresen verték vissza. A látottak alapján a hazai csapat nagyobb arányban is győzhetett volna. Jó: Porhanda, Lőrinczi, Erdős, ilL Hangodi, Fekete. Hajdú böszörmény—Tisza Cipő 5:0 (3:0) Hajdúböszörmény, 1000 néző, v.: Kozsla. Tisza Cipő: Tajti — Kátai, Mészáros, Maszler, Novák, Kovács II. Sütő II., Bodnár II. (Kom- lósi), Bodnár I., Komláti (Rozsán II.) Edző: Mancza János. A szervezetlenül játszó Martfű ellen ilyen arányban is megérdemelten győzött a minden csapatrészében jobb hazai csapat. Gl.: Vajda (3), Csatári, Gál. Jók: Gál, Vár- dai, Vajda, Andirko, ill. Mészáros, Rozsán II. Csongrád—Tiszaföldvár 2:1 (1:0) Tiszaföldvár, 500 néző, v.: Szarvas. Tiszaföldvár: Nagy — Bíró, Seres, Makai, Borza, Horváth, György (Lakatos), Lovász, Molnár (Juhász), Németh III., Rékasi. Alacsony színvonalú, kapkodó játék jellemezte a mérkőzési A tiszaföldváriak előtt számtalan gólszerzési lehetőség adódott, de gólképtelen csatársora a ziccereket sem tudta kihasználni. Gl.: Jean, Bori, ilL Németh III. 11-esbői. Jók: Géczi, Németh, Jean, Fási ilL Bíró, Seres, Molnár. Hajdú Vasas—Szabó Lajos SE 1:0 (0:0) Mezőtúr, 600 néző. v.: Kozsla. Szabó L. SE: Hegedűs — Pomázi, Arany, Jánosa, Orosz, Kántor, Kincses, Szűcs, Albeck (Petrószki, Monori), Bánhldi, Forrai. Edző: Bencsik Gyula. Az első negyedórában Forrai két nagy helyzetet hagyott ki, majd érthetetlenül védekezésre állt be a Csapat. A vendégek így kitámadtak, ők kezdeményeztek és gyenge játékukkal is fölénybe kerültek. Gl.: Nagy. Egyik csapatból sem lehet kiemelni valakit jó játék miatt. A kézilabda bajnokság e heti fordulójában a martfűi nők bizonyították, hogy a múlt heti sikerük a bajnokjelölt ellen nem volt véletlen. Szikrázóan kemény mérkőzésen végig vezetve győzték le saját otthonában az őszi fordulóban eddig még pontot sem vesztett Borsodi Bányászt. A férfiak ugyancsak rendkívül kemény csatában, balszerencsés küzdelemben maradtak alul a baj nők jelölt szarvasi szövetkezetiekkel szemben. Tisza Cipő SE— Borsodi Bányász 7:6 (3:2) NB I. B. Női. Sajószent- péter, 300 n., v.: Farkas és Csipkó. Tisza SE: Csató — Sulyok, Kovács (3). Novák, Juhász (3), Beke, Kazinczy (1). Csere: Trencsényi. Holló, Varró. Ambrus, Borsos. Edző: Ruíák Endre. A forró légkörben lezajlott mérkőzésen * cipőgyaA hagyományokhoz híven sikeres szereplésre számítottunk a belgrádi kajak— kenu vb-n. A négynapos verseny a várt eredményeket hozta. A magyar sportolók nemcsak, hogy megismételték a tavalyi koppenhágai éremgyűjtést, ezúttal többet is, sőt nemesebb fémből készülteket szereztek. Mint arról vasárnapi számunkban hírt adtunk, a szombati döntőkön két kajak kettősünk — Pfeiffer—Hollósi női és Wichmann—Petrikovics férfi — nyert aranyérmet. Kajak négyesünk — amelynek tagja volt Csapó Géza is — bronzérmes lett. A vasárnapi verseny során újabb két aranyérmet szereztek a magyar fiatalok. Wichmann nagy fölénnyel nyerte a hosszútávot, míg kajak váltónk a vb-k történetében először állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Ezenkívül Wichmann, a Hingl—Cserha kettős, Völgyi, a kajak négyes ezüst, Hesz bronzérmet szerzett. Külön öröm számunkra, hogy a világbajnokságot nyert kajak váltónak tagja volt egy szolnoki kajakos is. Csapó Géza évek óta az élvonalba tartozik. Szerzett már világbajnoki bronzérmet, ifjúsági európa-bajnoki ezüstöt, de aranyat még nem. Ezúttal viszont aranyéremmel tér haza. A vízi- sportot szeretők bizonyéra látták a tv képernyőjén a vb versenyeit és szurkoltak a magyar sportolókért. Megyénk sportkedvelői pedig bizonyára fokozott izgalommal figyelték a képernyőt, amikor a váltóra került sor. Csapó Géza elsőként inrlak ezúttal is higgadtan, megfontoltan irányították a játékot. Okosan és kellő időben változtatták a játék iramát. Zárt, határozott védőmunkájuknak köszönhető, hogy a vendéglátók gyors mozgásos, kombinatív játéka nem érvényesülhetett, hiszen góljaik túlnyomó részét „jóindulatúan” megítélt büntetőkből érték el. A martfűiek játéka különösen a második félidőben volt meggyőző. A mérkőzés utolsó percében botrányos jelenetek játszódtak le- A „túlfűtött” bánvász közönség kövekkel dobálta meg az egvik játékvezetőt, de nem őt, hanem a martfűiek csapat- kapitányát találták el. Szarvasi Snartacus— Tisza Cipő SE 15:14 (7:5) NB IT, Férfi. Martfű. 250 n.. v.: Dr. Éülön ős MártM. Tisz SE: Szaszák (3) — Ra- ioeh (4), Lukács (1). Sándor, Palotás (1), Nagy (2), Boros; dúlt (bár a riporter eléggé összekeverte az indulókat). A szolnoki kajakos nagyszerűen rajtolt. Mint első ember beváltotta a hozzáfűzött reményeket és mintegy hajó hossznyi előnnyel adta át a helyét Szabónak. Igaz ebből az élőn-bői valamicskét, leadtak a későbbi társak, de Hesz n.-.'gy- szerű hajrájával végülis elsőként ért célba váltó, Gratulálunk Csapó Gézának, köszönjük a szép sportélményt. örülünk, hogy nem okozott csalódást. Mi bíztunk benne és élvezte a szakvezetők bizalmát is. Ezt bizonyítja, hogy elsőként indították. A váltóknál ugyanis nagyon fontos a rajt és a hajrá. E két helyre a legjobb formában lévő versenyzőket osztják be. Csapó a válogató versenyek során jó formát mutatott, ezért lehetett az első ember. Az általa szerzett előny jó hatással volt a többiekre, akik mindent beleadva eveztek és nem engedték elébük - ellenfeleiket. Mit mondhatnánk még a méltató szavak után? Talán a szokásos magvar dicséretet: Szép volt fiúk, szép volt Géza! A nagy öröm közben természetesen nem feledkezhetünk meg a másik szolnoki kajakosról, Deme Józsefről sem. Igaz neki nem sikerült éremmel hazatérnie. Szereplése azonban így sem okozott csalódást. Első felnőtt világbajnokságán a csepeli Rátkaival párban jól megállta helyét. Talán a rutin hiányzott Csere: Lésti (1), Kenyeres (2), Pálinkás, Kenyeres J. Edző: Gálik János. Rendkívül kemény bele- menésekkel teletűzdelt, a kézilabda szépségeiből nagyon kevés elemet ‘ tartalmazó mérkőzésen dőlt el a két bajnoki pont sorsa a rutinosabb és szerencsésebb listavezető javára- Az első gólra a 7. percig kellett várakozni. A vendégek általában tartani tudták kétgólos vezetésüket, mert a hazaiak a legjobb helyzeteket is kihasználatlanul hagyták. A’ cir>ő"'-.íriak kaouvédőie,' Szaszák három gólt is szer-’ zett. Az elsőt saját kapuelőteréből juttatta az ellenfél hálóiába. a másik kettőt büntetőből érte el, miután a mezőnyjátékosok már hármat nem tudtak értékesíteni. A legfontosabb büntetőt m ásóéi nercekkel a mérkőzés befejezése előtt azon-' ban ő is kihagyta. Ismét a hajrában kapott ki az MTE Pécsi Bányász—Szolnoki MTE 3:0 (1:0) perc múlva Mile fejesét Az első játékrészben vitathatatlanul megérdemelt vezetéshez jutott a Bányász. Szünet után 30 percig viszont alig jutottak túl a félvonalon a hazaiak. Ebben az időszakban gyorsan, szellemesen és nagyon jól játszottak a szolnokiak. A helyzetek ellenére a góllövés mégsem sikerült. Végül bekövetkezett az elmúlt hetek idegenbeli gyakorlata; az utolsó negyedóráig legalább az egy pont lehetősége, majd az utolsó percekben súlyos vereség. Jók: Györkő, Ficzkó, Vesz- sző, Csordás, ill. Sebők, Garics, Mile. Szünet után feljavult a Lehel Jászberényi Lehel—Debreceni EAC 1:0 (0:0) Frissebb volt az ellenfél Szolnoki MÁV—Középületépitők SE 2 2 (hO) A Tisza Cipő női kézilabdázóinak újabb sikere Képünk szolnoki vizeken ábrázolja Csapót, egy rajt utáni pillanatban