Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-29 / 203. szám
PENDLI A kerületi Ideggondozó Intézet hófehérre festett ajtaján Zoltán lépett ki eléggé megviselt állapotban. Ez a pendlizés a Televízió és Rádió között teljesen kikészített —, nyögte panaszosan. Tudtommal eddig megbecsült bútorfényezőként dolgoztál. Időközben felcsaptál színésznek? — érdeklődtem nyájasan. — Dehogy csaptam. Imádom a foglalkozásomat — felelte méltatlankodva. — Akkor mit jelent az, hogy pendlizel a Televízió és a Rádió között? — kérdeztem. — Elmagyarázom. Csak ne idegeskedj — mondta idegesen, és jóízűen rágcsálni kezdett egy szevenált. — Arról van szó, hogy az idén januárig egyszerű rádióhallgató voltam. — Januárban azonban komolyabb összeghez jutottam, és ez megpecsételte a sorsomat... Vettem egy televíziókészüléket. S mint rádió- s egyben televízió-tulajdonosnak, pokollá lett az életem. Az ember a rádiónak havi 10 forint előfizetési díjat fizet, a televíziónak ötven forintot Így természetes, hogy elsősorban a nagyobb áldozatba kerülő televízió műsorát nézi. Hétközben a rádió csak napközben jut szóhoz. Este a televízió előtt ül a család. Ám á szombati esték erős megrázkódtatással járnak. A Televízió és a Rádió sokszor egyidőben ad kabaréműsort! Én imádom a kabarét, és egyikről se szeretnék lemaradni. — Ez derék dolog — jegyeztem meg kissé elfogultan. — A szombat estéim így telnek el — folytatta Zoltán. — Az ebédlőben kinyitom a tévét, és a feleségemmel leülünk a készülék elé. 'A hálószobában kinyitjuk a rádiót és leültetem a kisfiámat, hogy ott inspekciózzon. A tévében mondjuk Z. Zárnod Oszkár sláger-egyveleget ad elő. Ezt örömmel nézem. öt perc múlva a fiam szalad és lihegve jelenti: a rádióban most ked- venc__ komikusom, Blahoda Dezső magánszámot ad elő. Átrohanok a rádióhoz, mivel a tévében most úgyis Szene Gottfried szájharmonikázik, akit úgysem szeretek. Hallgatom a rádiót. Kis idő múlva beszól a feleségem: „Gyere vissza, a tévében most Glancz Endre jelenetét játssza Várdai Eleonóra és Árpád Emil!” Átrohanok a tévéhez, mivel a rádióban most úgyis Trémai Zsolt aktuális strófákat ad elő. Trémait pedig egyáltalán nem kedvelem. Vannak aztán határ-esetek. Bélteky Rózsa a rádióban sanzonokat ad elő, s ezzel egyidő- ben Jámbor Elvira táncdalokat énekel. Egyaránt kedvelem Bélteky Rózsát és Jámbor Elvirát. Nem tudok választani a két nő között. Feldúltan futkosok egyik szobából a másikba. Egy ilyen szombat este után vasárnap ki sem tudom pihenni magam — nyögte panaszosan Zoltán. — Szerencsétlen ember. Fogadd együttérzésemet — mondtam nyájasan. — Köszönöm. Mondd, és arra nincs lehetőség, hogy a Rádió és a Televízió szerkesztői összeüljenek, hogy egyeztessék a műsorokat? — Lehet, hogy nincsenek beszélő-viszonyban — feleltem tétovázva. — Egyébként ma hétköznap van, és nincs nagy problémám. A rádióban „Évelő növényeink termesztése a szikes talajon” címmel tartanak előadást, a televízióban pedig egy nyugatnémet álmoskönyvből adnak elő részleteket. így könnyű választani. — És te melyiket választod ? — kérdeztem kíváncsian. — Egyiket se. Korán lefekszem — mondta Zoltán boldogan, és hazarohant aludni. Galambos Szilveszter Már a vízen is... — Tíz óra elmúlt, csendet kérünk! (A Paris Match-ból) Souvenir Halat, vadat, s mi jó falat.-'’eV.frs' Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklet® 495. csípés Á legsimább megoldás — Vitassák csak meg egymás között az ügyet. (A Polish Weekly-ből) BALATONI EMLEK Ünnepségek tüskékkel Jónevű SzolnoK megyei gyárban történt. Az ünnepség díszelnökségébe meghívták az üzem munkásnőjét. Darukezelő. Nemét egyedül képviselte az emelvényen. Köszöntötte is az elnök. A legutolján. Előbb sorba vette az elnökség férfi tagjait, a rangban magasabbakat. S miután az ott ülő férfiúk mind magasabb beosztásúak voltak, mint a darukezelő nő, hát udvariasság ide, ’ udvariasság oda, őt üdvözölte a legutolsónak. Kínos, furcsa volt. ☆ Német vendég járt egyik üzemünkben. Szót is kért. Az ünnepség elnöke így jelentette be: H. J. úr felszólalása következik. A szőke, szemüveges férfi jókedvűen lépett a mikrofonhoz; „Lieber Genosse Direktor...” „Kedves igazgató elvtárs, kedves elvtársaim, — fordította a tolmács. Joggal így. A Német Demokratikus Köztársaság egy nagy üzemének volt a vezetője a vendég elvtárs. A mi elnökünk miért mondta úrnak? Talán, mert nagyon előkelő akart lenni... ? ☆ Egy üzemi ünnepség végén a párttitkár tiszte volt meghívni a „villás napirendre” a vendégeket. „A kedves meghívottakat szeretettel várjuk a kultúrterembe” — mondta. De miután az emberek arcán meglepetés látszott, hozzátette: Egy kis beszélgetésre. S most meg, hogy ijedtségre váltottak a tekintetek, a titkár megállt, érezte, mondani kellene még valamit. Zavarában a mellette ülő megyei párttitkár segítette ki: — Mondjuk csak magyarul, hogy mindenki értse. — Hát, — nyöszörgött a titkáj — egy kis vacsoraszerű tüneményre. Nagy nevetés. Megtanultuk már érteni az ilyen virágnyelvet. — borzák — — Voltam a Balatannál — dicsekedtem ismerőseimnek. — Én is, — legyintett re- zignáltan a kis Csordás. Hangsúlyából ítélve azt tartja, egálban vagyunk. Pedig nem így van. Amikor ő üdült, hideg szelek söpörtek a vízparton. Csupán azért nem lehetett fakutyáz- ni, mert házigazdája azt mondta: valamirevaló ember ilyenkor még a fakutyát sem engedi a küszöbön túl. A mi tiszteletünkre meg kisütött a nap. Sütött, sütött, sütött a végtelenségig, mert elfelejtettünk neki szólni, hogy hagyja már abba. Annyira sütött, hogy az üdülő néger vendége kifakult. örült neki nagyon. Azt mondta, máskor is eljön ide, mert itt fehér embernek nézik. S milyen jó volt a víz! Eddig nem tudtam, hogy a Balaton tulajdonképpen gyógyfürdő. Fiatalít. Nagyon fiatalít. Némelyik aggastyán oldalán húszéves feleség virított. A nyakam rá, hogy azok a nők sokat voltak a vízben, azért fiatalodtak meg annyira. S mennyi autó mindenfelé! Eszembe jutott az első gyári kirándulás a Balatonhoz. Egy szélvédő nélküli kimustrált busszal utaztunk. A sofőr mellett szorongó kollégám bőrig ázva dühöngött: — Legalább az ablaktörlőt kapcsolja be, hogy elverjen néhány cseppet. Jó idő lett, mire megérkeztünk, mégis kitört a vihar. A kölcsönzőben csak egy fürdőnadrág volt. Hiába, ilyen a háború utáni időszak. De aztán megoldódott a gondunk. Az első ember peckesen besétált a vízbe, s partra dobta a fürdőnacit. így tettek a többiek is. Rövidesen ott lubickolt a degeszre tömött busz minden utasa. A visszavonulás ugyanígy történt. Pontosabban így terveztük. Bállá Samu azonban alig hogy partot ért, felvette a nyúlcipőt, s a kabinná vedlett busz helyett a kilométerre lévő bokros rész felé iramodott. Az öreg Jeromos fogvacogva dühöngött: — Pedig mondtam a gazembernek, hogy ne zabáljon annyi dinnyét! Utánamegyek, és... Hirtelen abbahagyta. Bizonyára eszébe jutott, hogy nem nagyon ugrálhat, mert sekély a víz. Mostanában is sok a Balatonnál a kiránduló. jSéha Párbeszéd — Ez a csodálatos szők0 haj természetes? — Természetesen! A szín kivételével! Különös — Meg akarok nősülni; hogy végre rendbe tegyem az életemet! — Milyen különös az élet! Én ugyanebből az okból most v*álok el! iVem is sejtette — Tegnap meglátogatott a volt férjem — No és? — Soha nem sejtettem, hogy ilyen kellemes társalgó. nincs hely a kempingekben. Maszekoknál szabad ág/ akad egy százasért. Ha akad. Mert a tulajok válogatnak. Fiatal párnak nem igen adnak ágyat. Bizonyára azt gondolják, azok még nyug-; talanul alszanak, sokat forgolódnak, rongálódik az ágyi nemű. Feltehetően a helykeresés gyötrelme késztet embereket arra, hogy saját villát építsenek a Balatonnál. A tévében láttam, hogy egy állatorvos szép villát éüítte- tett, — jórészt beosztottai,’ lekötelezettjei ingyenes munkájával. Az állatorvos védekezett: mindez az ő hozzáértő munkájának honoráriuma. Szétnéztem a vízparton.’ Ezernyi új villa mindenfelé.’ Abból gondolom, lehet, hogy több marha van, mint hinném, és hozzájuk értő ember is bőven akad. Nemcsak villák, hanem a nagy üdülők is gombamódra szaporodnak. Eltűnik majd a beutaló beutáló színezete.' Lassan-lassan mindenkinek módja lesz rá, hogy az olcsó üdülés feletti örömében elverje utolsó fillérjét is a Balatonnál. Simon Béla
