Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-23 / 197. szám
1971. augusztus 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Csepeli fölény a körversenyen A szolnoki Horváth egyéniben nyolcadik Alkotmányunk ünnepének reggelén Szolnokon, a Kossuth térről rajtolt a XIV. Tiszántúli Kerékpáros körverseny mezőnye. A Szolnok, Békés és Csongrád megyei szövetség közös rendezésében sorrakerült versenyen a benevezett ötvenöt kerékpáros helyett negyvenötén jelentek meg a rajtnál, közöttük a teljes magyar ifjúsági válogatott, több neves felnőtt válogatott és az idén sikeresen szerepelt Szolnoki Cukorgyár fiatal ,'árdája. Az első nap a Szolnok— Békéscsaba közötti 124 kilométeres távot hajtották végig. Egy nyolc fős csoport megszökött és a célig nem is tudták befogni. A martfűi részhajrát a csepeli Bencsik, a szarvasit Boj- tor (Postás) nyerte. Az üldöző mezőnyben a szolnokiak közül Horváth 17., La- bancz 19. lett. Szombaton délelőtt Békéscsabán 50 km távon egyenkénti indítással minősítő versenyt rendeztek. Bencsik győzött 1:15.28 idővel, 7. Horváth 1:17.13. La- bancz ifjúsági aranyjelvényes szintindőt ért el, Pénzes és Deák a mezőny végében foglalt helyet. Délután a Békéscsaba—Szeged 94 km-es távon kilencen váltak ki a bolyból, 45 km óraátlagot diktáltak és 10 km-rel a cél előtt már 5 perc előnyük volt. Közöttük Horváth, aki végül negyedifiként ért a célba. Labancz a 10., Deák a 28., Péntek a 30. helyen végzett. Vasárnap Szeged és Szolnok között 135 km-es távon fejeződött be a háromnapos verseny. Hódmezővásárhely után Horváth egyedül megszökött és fél perces előnynyél hyerte a szentesi részhajrát. Szentes után pubai, Pongrácz, Hirt és Károlyi befogta Horváthot. A kunszentmártoni részhajrát a pécsi Hirt nyerte Horváth A jól szerepelt szolnoki Horváth. előtt, a cukorgyári fiú a legjobb szolnokinak járó tiszteletdíjat kapta. A szökevények a végén két perc előnnyel értek a szolnoki célba, Hubai (MVSC), Pongrácz (Csepel), Hirt (Pécs), Horváth (Szolnok), Károlyi (Főkert) sorrendben. A befutók között Deák 11., Labancz 29., Péntek 35. A XIV. Tiszántúli Kerékpáros Körverseny egyéni győztese: Bencsik (Csepel) 10:02.11, 2. Cseke (BKV Előre) 10:02.53, 3. Gráma (Csepel) 10:06.00, 4. Stréli (Előre), 5. Bartos (Csepel), 6. Rajnai (Pécs), 7. Kiss E. (MVSC), 8. Horváth (Szolnok). Csapatban: 1. Csepel 1. 30:25.20,. 2. BKV Előre, 3. Csepel II., 4. MVSC, 5. DVSC, 6. Szolnoki Cukorgyár. Három bajnokság Szegeden Magyar labdarúgó győzelmek Spanyolországban Szegeden a SZEOL SC sporttelepén bonyolították le az 1971. évi vidéki serdülő „A” kategóriájú atlétikai bajnokságot. A bajnokságon mintegy 60 egyesület 400 versenyzője vett részt. A versenyen megyénk atlétái jól szerepeltek. A legjobb teljesítmény Halász (Sportiskola) nevéhez fűződik, aki 188 cm-es eredménnyel nyerte a 16 évesek magasugrását és 606 cm-rel ötödik lett távolugrásban. A várakozásnak megfelelően Bíró a Mezőtúri AFC versenyzője biztosan nyerte a súlylökést, míg a évesek között 168 cm-rel második és Szurgyi (Sportiskola), aki a 16 évesek kalapácsvetésében 44,28 m-rel harmadik lett. Részletes eredmények. 15 évesek. Fiúk: 100 m: 5. Majzik (Sí) 11.8 mp, 1000 m akadály: 6. Paróczai (Sí) 3:03.5 mp. Távol: 6. Majzik 565 cm, magas: 2. Magyar (MAFC) 168 cm, rúd: 1. Kun (Sí) 270 cm, kalapács: 5. Vörös Gy. (Sí) 34,06 m, súly: 1. Bíró (MÄFC) 13,96. Lányok: Gerely: 4. Lázár (Sí) 32,00 m, 5. Fazekas (Sí) 30,64. 16 évesek. Fiúk: 200 m gát: 4. Vörös (Sí) 29 mp, magas: 1. Halász (Sí) 188 cm, távol: 5. Halász 606 cm, kalapács: 3. Szurgyi (Sí) 44,28 m. Lányok: 600 m: 4. Lossinszki (Sí) 1:45.5, 80 gát: 6. Csorna (MAFC) 14.1 mp, távol: 5. Csorna 509 cm, magas: 4. Balpataki (MAFC) 144 cm. Szombaton éjjel a Spanyolországban túrázó magyar klubcsapatok megkezdték szereplésüket —1 mégpedig szép győzelmekkel. Huelvában a „Colombino kupáért” folyó mérkőzésen az U. Dózsa 3:1 (3:1) arányban legyőzte a Real Maüridot. A vezetést a 11. percben Amancio 11-esével a spanyolok szerezték meg. Hat perccel később Dunai II. egyenlített. A félidő vége felé jól hajrázott az újpesti együttes és a 36. percben Dunai II., majd a 42. percben Bene góljával 3:l-es vezetést szerzett. A második félidőben az újpestiek főleg az eredmény tartására törekedtek. A mérkőzésnek 20 ezer nézője volt. A második találkozón CSZKA Moszkva 3 :i (3:1) arányban verte a Sevillai Betis együttesét. A Ferencváros is megkezdte vendégjátékát Elche városában. A zöld-fehérek az első mérkőzésükön 6:1 (2:0) arányban lelépték az idei BEK döntő görög résztvevőjét, a Panathinaikost. A ferencvárosi gólokat a 10., az 51., a 60. és a 75. percben Németh, a 31. percben Szőke és a 67. percben Kü szerezték. A Panathianikos góllövője Kamarás volt, a 72. percben. (MTI) diszkoszvetésben 37,84 m- rel második lett. A megye harmadik bajnoksága a Sportiskola 15 éves rúdugrójának Kun Árpádnak a nevéhez fűződik, aki 270 cm-es eredménnyel lett vidéki bajnok. A helyezettek közül dicséretet érdemel Magyar (MAFC), aki a 15 Szolnok megye 1971. évi összetett atlétikai bajnokságát augusztus 19—20-án a Nagy né csúcsjavítás közben. Közületek figyelem! Épszer Vállalat Szolnok, Ostor u. 1/a. alvállalkozói szabadkapacitást - keres vasbetonszereléssel kapcsolatos legyártási és helyszíni szerelési munkákra. Szolnoki telepünkön anyagot és gépeket bocsájtunk rendelkezésre, öt-hat fős brigád részére. Szállást biztosítunk. 1971. évben folyamatos munkavégzésre lehetőség van. Jelentkezés: a központi telepen; Kovács Lászlónál, Telefon: 12-357. MM Beton elemgyártó kőműves szakmunkásokat, autódaru kezelőket, esetleg gépjárművezetői jogosítvánnyal D kategóriás gépjármű- vezetőt, autóbusz vezetésre, híddaru kezelőket, targonavezető- két, szállttó-rakodó munkásokat, férfi és női segéd-, Illetve betanított munkásokat, azonnali belépésié keres. Jelentkezni lehet: Beton, és Vasbetonipari Művek Szolnoki Gyára, Tószegi út. 16 --évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. — A betanulási idő 12 hét, ezen Idő alatt havi 1050.— Ft bruttó fizetést és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. — Lakást mlnimáUs térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés Írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerőgazdálkodási osztályán. Budapest, Xni., Szekszárdi űt 19—25. Lányokat 15 év felett fonó, szövő átképzésként; férfiakat festődébe és kikészftőbe betanított munkásként felveszünk. Szállást biztosítunk. Levélben jelentkezésre részletes tájékoztatást adunk. Üjpesti Gyapjűszö- vőgyár, Budapest, IV. Berni U. L A szolnoki városi tanács piaci részlege betanított munkást alkalmaz azonnali belépéssel. Bérezés megegyezés szerint. — Jelentkezni lehet: a piac Irodában. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz dömpervezetőket és E—153-as kotrógépre egy nehéz- gépkezelőt. Felvétel ügyben jelentkezni lehet: Szolnok, Pálffy J. u. garage. Telefon: 12—483. Azonnali belépéssel gépkocsiszerelőket — kezdőket Is — veszünk fel. — Jelentkezni lehet: Szolnok megyei Allalforgalm! és Húsipari Vállalat javító műhely. Szolnok, Rékasi út. — Baranya Gyula üzemvezetőnél. Érettségizett leányt adminisztrátori munkakörbe felvesz, a Fogtechnikái Vállalat — Jászberény, Endre Itt 29, A szolnoki Járműjavító Özem felvételre keres, lakatos, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. — Jelentkezni lehet: az üzem munkaügyi ősz*, tályán. t Azonnali belépéssel alkalmad zunk: K—61 darus gépkocsihoz vizsgázott darukezelőt, — darus gépkocsihoz árukötözőt. Közgazdasági technikumi képesítéssel könyvelőt, elóadót, mezőgazda- sági gépszerelőt, mezőgazdasági géptechnikust, gyors-géptrőkat, takarítónőt és segédmunkást. — Jelentkezés: a szolnoki AGRO- KER V. Tószegi úti telepén. Autóbusz vezetői Jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt azonnali belépéssel felvesz, a Vegyiműveket Szerelő Vállalat. Szolnok, Tószegi út. — Tiszamenti Vegyiművek területén. Felveszünk árukísérői munkakörbe férfi munkavállalókat. Jó kereseti lehetőség. Vidékiek részére munkásszállás biztosított. Jelentkezés: Szolnok, Csaba u. 26. FŰSZERT fiók, személyzeti osztály. Azonnal] belépéssel felvesz az Adatfeldolgozó Központunk takarítónőt és éjjeliőrt. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Liget u. 36. szám alatt a pénzügyi osztályon. Vas- és Faipari Szövetkezet felvételre keres betanított lakatosokat, Illetve férfi és női segédmunkásokat, lakatos iparba, valamint 1971. évben végzett középiskolai végzettséggel rendelkező női munkaerőt, adminisztratív munkakörbe. Gépírni tudók előnyben. Jelentkezni lehet: Vas- és Faipari Szövetkezet — Szolnok, Ostor u. L A Kőzéptiszai Állami Gazdaság Bánhalma (Szolnok megye) kivitelezésben jártas építészmérnököt vezetőnek és technikust felvesz. A magasépítési részleg évi 14 millió forint beruházást valósit meg. Kétszoba összkomfortos lakást biztosítunk. Jelentkezés a gazdaság személyzeti vezetőjénél. Írásban működési terület közlésével. Tsz-be vagy gépműhelybe állást változtatna feleségével, aki SZTK ügyintéző; 3 éves termelési gyakorlattal rendelkező üzemmérnök. „Lakás szükséges 71” jeligére a Szolnok hirdetőbe. Adatfeldolgozó központunk felvesz katonaidejüket letöltött fiúkat, technikusi munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint, belépés azonnal. — Érdeklődni: a pénzügyi osztályon. Szolnok, Liget u. 36. sz. alatt. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat — (Szolnok, Tiszaliget) gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező anyagbeszerzőt vesz fel. Jelentkezni lehet: a vállalat anyaggazdálkodási és szállítási osztályán, személyesen. Fizetés megegyezés szerint. ^ Gépjármű TMK műszaki vezetésre mérnöki, vagy felsőfokú technikusi végzettséggel rendelkező dolgozót, valamint gépkocsivezetőket veszünk fel. Jelentkezés: MÉH Válalat. — Szolnok, Mártírok útja 9. INGATLAN: KÉTSZOBÁS családi ház fürdőszobával, melléképülettel, 236 n-öl termő fiatal gyümölcsössel, lakáscserével, eladó. — Érdeklődni: hétköznap 15—19 óráig. — Szolnok, Ibolya u. 12. szám. Törökszentmiklós, — Felszabadulás u. 5. sz. alatt fényképész műterem bérelhető, vagy megvásárolható, — megegyezés a helyszínen, vagy érdeklődni a 107-es telefonon. ELADÓ Szandaszől- lős, Táncsics M. u. 3/a. számú ház másfélszoba összkomfortos 358 n-öl gyümölcsössel, azonnal beköltözhetően. kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Mező u. 9. (Béke út végén.) AZONNAL beköltözhető ház jó állapotban eladó, — kétszoba padlós, fürdőszoba, vízvezeték, konyha, istálló, — sürgősen eladó. — Törökszentmiklós, Mátyás klr. u. 37. KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Kard u. 21. Érd.: Eötvös téri pavilonban. TISZAFÜREDEN — központi helyen új ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Tiszafüred, Kun Béla sétány 4. Szűcs Lajos. KÉTSZOBÁS családi ház melléképülettel. 300 n-öl telekkel eladó. — Rákőczifalva, .Tóka] u. 114. GÉPJÁRMŰ: JÖ állapotban lévő 403-as Moszkvics eladó. — Fegyvernek, Brigád u. 2. ELADÓ — sürgősen CH-s Wartburg de Luxe esetleg fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni : Szabó Lajos, — Kisújszálllás. Nagy Imre út 1, — vagy Szolnok, 13—075 telefonon. PANNÓNIA motor- kerékpár olcsón eladó. — Érdeklődni: Szolnok. Rózsa F. u. 5. délután 4 órától. BEJARATOTT — új Komár motor eladó. Szolnok, Szántó u. 42., ísz, 3. KOMAR motorkerékpár jó állapotban eladó. Szolnok, Szántó u. B/l. ép. 7. ADAS-VÉTEL: BÖSENDORFER rö- vd zongora eladó. — Szolnok, Bányai Kornél u. IV. ép. n/10. VENNÉK gázpalackot rezsóval, vagy nélküle. — Szolnok, Jászkürt u, 8. Halászná. ELADÓ 1 pár 10 éves pej, heréit ló, szerszámokkal és kocsival. Megtekinthető: Simon Ferenc, Mezőtúr, Béke telep, Dimitrov u. 15. sz. «• Érdeklődni: Szeszfőzde Vállalat, Homok. Ojkincsem szőlő 17. szám alatt. EGYÉB: JÓ állapotban lévő rekamié, sezlon, párnák eladók. Szolnok, sütő u. 16/a. I. em. 8. ajtó. ESSES Lajos, Szolnok, Ugar 136. szám alatt, egy db 1 és3/, éves kávás kan kb. 220 kg-os elveszett. Kérem a megtalálót a fenti címen értesítsen. AZ angol ma nélkülözhetetlen — világnyelv, eredményesen tanítom. Jelentkezés levélben: „Szilárd elhatározás” jeligével a jászberényi hirdetőbe. ELSŐ osztályos kisfiam mellé nyugdíjas pedagógus nőt keresek. ,,Sokat vagyok vidéken” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hirdetmény Ä szolnoki városi tanács vb építési és közlekedési osztálya Szolnok belterületén levő olyan ingatlanokat keres, amelyek építményei üresek, vagy a tulajdonosa vállalja azok kiürítését. Az ingatlanok társasházi, lakásépítő szövetkezeti telekként kerülnek felhasználásra. Az ajánlatokat az építési és közlekedési osztály tájékoztatási és szervező irodájához kell benyújtani. (Szolnok, Kossuth tér 24, a volt Centrum Áruház helyén.) — azok elfogadásáról 90 napion belül nyilatkozunk. Az ajánlatokat telekkönyvi szemlével kérjük ellátni. Városi tanács vb építési és közlekedési o. Hirdessen a Néplapban! Paradicsomszedőket i bármely munkanapion történő kezdéssel foglalkoztat a szolnoki Lenin Tsz, Teljesítmény szerinti díjazás, hetenkénti bérfizetés. Jelentkezés a 4 sz. főút melletti paradícsomföl- dön. Megközelítés a 9 sz. helyi járatú autóbusz szál. Megyei csúcsok az összetett bajnokságon MÁV sporttelepen rendezték meg. A nagy meleg ellenére a női összetett bajnokság színvonalas versenyt hozott, hisz Njagy Attiláné 4163 pontos teljesítménye új megyei csúcs és I. o. eredmény. Szabó Ferencné 3967 ponttal lett második, Palla Margit 3637 ponttal 3. Hármuk összteljesítménye 350 ponttal jobb, mint amilyen eredménnyel 1970-ben országos bajnokságot nyertek. A férfiak versenye már nem hozott ilyen kiváló eredményt, hiszen Takács Endre 4629 pontos közepes teljesítménnyel lett első, a Kilián versenyzője, Kocsis (4216 pont) előtt. A verseny keretén belül rendezett meghívásos gerelyhajításban született a verseny második új megyei csúcsa, ami Varga, a Szolnoki MÁV versenyzője nevéhez fűződik, aki 62,70 m-re javította saját 62k40 m-es megyei csúcsát.