Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-20 / 196. szám
1971. augusztus 20; SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Világhírű képtárak műkincsei Budapesten >SS!í: Augusztus 27-én a Vadászati Világkiállítás megnyitásával egyidöbcn képzőművészeti kiállítás nyílik a Műcsarnokban „Ember és a természet” címmel. Ezen a kiállításon 19 ország, 162 művészének, 242 vadászati témájú műalkotását tekinthetik meg a látogatók. Képünkön: Mai szovjet alkotók állat-szobrai. (MTI foto — — Csikós Gábor felv. —KS) A GICCS Hermann István könyvéről Gyakran hirdetnek nálunk harcot a giccs ellen, de maga az a tény, hogy ezt a harcot újra és újra meg kell hirdetői, bizonyítja, hogy a giccs szívósan jelen van kulturális életünkben. Hermann István könyvének egyik fontos érdeme, hogy nem általánosságban, nem felszíni jelenségek alapján támadja a giccset, hanem tudományos alapossággal, ugyanakkor közérthető utalásokkal, a lényeget kutatja. Bírálatának nem is elsősorban a giccs a célpontja, hanem az a szellemi közeg, amely életben tartja a gics- cset. Á giccs keletkezése Hermann István a gics- cset a romantikából eredezteti: ' Pontosabban azt mondja, hogy a romantikában, mint „őstojásban” benne vannak a giccs elemei is. A polgári társadalom egyre nyilvánvalóbb válsága a művészetben többek között olyan eredménnyel jár, hogy a romantikában még egységben lévő elemek szétváltak, s megteremtették egyfelől a giccset, másfelől az avantgarde különböző formáit. Mindkettő válságtünet, e amíg a giccs harmóniát hazudik ott, ahol nincs harmónia, az avantgarde vállalja a válság kifejezését. A giccs egyik lényeges vonása tehát a harmónia látszatának megteremtése. A vilmosi Németországban, a ferencjózsefi Ausztriában, a viktoriánus Angliában és a kommün megrázkódtatásán átesett Franciaországban a felhalmozódó társadalmi ellentétekről tudomást nem vevő polgárt megtévesztette a több évtizedes stabilitás, és azt hitte, elérkezett az örök béke kora. Másrészt nem is akart tudomást venni a felhalmozódó ellentétekről, szívesen ringatta magát illúziókban, s a giccs éppen azt az illúziót nyújtotta, amit maga is annyira áhított. A giccsnek azonban csupán egyik megjelenési formája a giccsművészet, hiszen a korszaknak megteremti a maga giccsfilozófiáját, giccsköz- mondásait. vagyis előregyártott válaszait a kor minden emberi problémájára. Á giccsember sztereotípiák, amelyeknek nincs belső, szükségszerű fejlődésük, cselekedeteiket is az író önkénye határozza meg, illetőleg tágabb értelemben azok az elvárások, amelyeknek az író is aláveti magát. Csehov ezeket az elvárásokat összegyűjtötte, s arra a kérdésre, hogy mi található leggyakrabban a giccsben, így válaszol: „A hajdani szépség nyomait viselő gróf, grófnő, szomszéd báró, haladó író, elszegényedett nemes, külföldi muzsikus, korlátolt lakájok, dadák, nevelőnők, német jószágigazgató, amerikai örökséget váró nemes ifjú úr...” A giccsember azonban nemcsak a giccset élvezheti, valódi műalkotásban is láthat giccset, amennyiben azzal csak felszínes kapcsolatba kerül, illetve a saját elvárásai szerint magyarázza. Hermann István Brueghel Koldusok című festményét hozza példának. E kép a giccsemberre úgy hat, hogy esetleg megkétszerezi az alamizsnát, a mű igazi értőjére pedig úgy, hogy érzékelhetővé lesz számára: az alamizsnaosztással semmi sincs elintézve. Bistey András Fehér Klára: A bölcsbícá Élt egyszer, valahol nem is nagyon régen, Ozd- tól és Salgótarjántól nem is nagyon messze, három jó cimbora. Szerették egymást, de még jobban szerették a bort. Az egyik, Kázmér nevezetű pedig legeslegjobban a feleségétől szeretett volna megszabadulni. Jóllehet igen takaros, szorgalmas, kedves felesége és két szép kicsi fia is volt. De hát mit ér a feleség, ha folyton szidja az embert, ha folyton csak azt hajtogatja, hogy „mit kocs- mázol mindig azzal a két lókötővel? Gyere haza időben, segíts inkább a ház körül, látod, én megszakadok a munkában”. — Segítsetek megszabadulni attól a boszorkánytól — szokta volt mondogatni Kázmér a második lityi után, és a két cimbora szomorúan bólogatott. Hiszen segítenének ők, csak tudnák, hogyan. Egy alkalommal, amikor már glédában álltak az üres üvegek az asztal alatt és a három cimbora kedve az égig ért, Kázmér szent esküvel megfogadta, hogy beadja az asszony ellen a válókeresetet és folytatja vidám legényéletét, ott, ahol tíz esztendővel ezelőtt abbahagyta. Meg is tette, amit ígért. Megindította a válópert. De hát a bíróság előtt az asz- szonynak is volt szava. Az asszony pedig azt vallotta, hogy igaz, hogy az ura egy kicsit italos, de azért ő csak szereti, meg a gyerekeknek apa kell és kéri a tekintetes bíróságot, hogy ne mondja ki a válást. A_ bíróság pedig hazaküldte őket, gondolják meg jól a dolgot, egyezzenek meg és ha semmire se mennének, jöjjenek ^ vissza négy hét múlva, újabb tárgyalásra. Ettől kezdve a három cimbora, ha lehet, még többet ivott, mint annak előtte, és kalandosabbnál kalandosabb terveket főztek, hogyan segíthetnék barátjukat a házasságbontó perben. A legtöbb és legokosabb tanácsot a gebines vendéglős hajadon lánya adta, aki úgy gondolta, elég a kedves vendéget a feleségétől elszakítani, utána már könnyű lesz őt egy másik házasság hálójába fogni... Elkövetkezett a második tárgyalás napja. A bíró, aki talár helyett tarka mintás szoknyát és nylon blúzt viselt, minthogy a természet nőneművé, a népköztársaság pedig egyenjogúvá és bíróvá tette — szíve mélyén a házaságon belüli békés együttélés és a gyermekeit védő anya pártján volt — A szerző utal a Hermann Broch által megrajzolt giccsember figurára, és igyekszik azt minél több oldalról részletesen körülírni. „Giccs nem keletkezhetne, nem létezhetne, ha nem lenne giccsember, aki a giccset szereti, mint művészi produktumot előállítja és mint művészeti fogyasztó kész árrá, hogy megvásárolja és jól megfizesse...” A giccsember önmagát állandóan igazolva akarja látni, s mivel léte hazugságra épül, állandóan hazugságot kíván. A giccsember maga válik társadalmi normává önmaga számára, s ő válik önmaga normájává is. Mivel azonban saját maga jelentéktelen, karakter nélküli figura, mindig szerepet játszik. Bensőleg bárkinek képzelheti magát a kor divatja szerint, s meg van győződve, hogy csak a körülmények véletlen összejátszása akadályozta meg, hogy nem lett azzá, akinek képzeli magát. A valóság és az elképzelései közötti különbség okait nem képes tudatosítani, legfeljebb némi szenvelgéssel, önsajnálattal reagál rá. A szenvelgés a gics- cses magatartás, életvitel egyik alapkategóriája. Á giccs természete A giccs hazugságra épül, de ez a hazugság gyakran egyáltalán nem szembetűnő. A giccs a felszínen a részletekben jobban megfelelhet a valóságnak, mint bármely naturalista mű. Rendszerint izgalmas, érdekes módon ábrázol, a történés, a mese mindig igen lényeges szerepet kap benne. Ez népszerűségének egyik titka. Egyet azonban nem ad a giccs: nem tud katarizist teremteni. Hangulatokat kelt, ezeket harmóniába oldja, s nem adja a megtisztulás katarzison átvezető élményét. A giccsember, a giccs élvezője természetesen nem is akar katarzist, hiszen ez a valósága, önmaga helyzetére döbbentené. Bár a közfelfogás bizonyos témákat hajlamos alapvetően giccsnek tartani, nem a tematika, a cselekmény határozza meg a giccset. Inkább az, hogy a cselekmény bizonyos előregyártott elemekből, sztereotipiákból áll össze. Az alakok is csupán Meddig tart a viharszünet? Mire kíváncsiak a rádióhallgatók A rádió egyik legnépszerűbb, legsűrűbben hívott osztálya a műsortájékoztató. Az elmúlt fél évben kerek kettőszázezren csöngették fel az ügyeletet, hogy érdeklődjenek a nyomtatott programban külön nem részletezett műsorszámok felől, vagy hory közöljék véleményüket, észrevételeiket, elképzeléseiket. Természetesen fontos világpolitikai események olykor jelentősen megnövelik a „kíváncsiskodók” számát A Holdraszállás vagy a Luna- hold program olykor 500-ra emeli a Bródy Sándor utcai hívásokat. Ugyanakkor kiemelkedő művészeti és sport- események is jelentősen fokozhatják az érdeklődést A legtöbben a sztereo kísérleti adások műsora felől tudakozódnak. Nem egyszer vidékről, Törökbálintról, Tatáról is jelentkeznek a hallgatók, hogy átfogó eligazítást kapjanak a zenei csemegékkel bőségesen szolgáló ipari adásokról. Sokan „élőben” tolmácsolják véleményüket egy-egy közvetítésről, zenei összeállításról. így a közelmúltban nagy vihart kavart a Riporter kerestetik, a Kaleidoszkóp egy-egy műsora, de sokan gratuláltak az országgyűlési tudósítások magas színvonalához, eredetiségéhez, ünnepi hangvételéhez. Nem ritka a műsortájékoztatóhoz befutó bizarr vagy éppen megválaszolhatatlan kérdés sem. Érdeklődtek már csütörtökön a pénteki nyertes lottószámok felől, azután arról is, hogy tulajdonképpen kinek, melyik csapatnak drukkol Szepesi. Arról is faggatták már az osztály szakembereit, ki a világ legkövérebb embere, hol lehet Magyarországon hiúzra vadászni? Volt olyan kíváncsiskodó is, aki Vitray Tamás születésének hónapját kérte, hogy horoszkópot készítsen számára. S akadt olyan is, méghozzá a rádió munkatársai közül, aki azt szerette volna megtudni, ho" • meddig tart a viharszünet,.; . r.l fl ____ m eghökkenve hallotta, hogy a férj most már nemcsak összeférhetetlenséggel, hanem hűtlenséggel is vádolja feleségét. — Én hűtlen voltam hozzád? — kiáltott az asszony sírva. — Én megcsaltalak téged? Te tudod legjobban, hogy ez nem igaz. Soha más férfit nem ismertem kívüled... — Majd a tanúk elmondják. Kérem az igen tisztelt bíróságot, hallgassa csak meg a tanúimat... És a kétségbeesett feleség és a megrökönyödött bíróság előtt felvonultak a tanúk. Jött a két cimbora. Az egyik eskü alatt vallotta, hogy a házaspár nagyobbik fia, a négyéves Gáspár az ő gyereke és a másik cimbora megesküdött, hogy a kisebbik fiú, a kétéves Boldizsár az ő szerelmük gyümölcse... — Nem igaz... nem igaz... — kiáltott kétségbeesetten az asszony és felháborodásában és szégyenében eltakarta az arcát. De jöttek a tanúk és bizonyítottak. Jött a gebines kocsmáros szép hajadon lánya, és megesküdött, hogy egy szép tavaszi estén látta a feleséget az egyik cimborával, karonfogva sétáltak a tóparton, és bementek a bokrok közé... éppen kilenc hónappal ezelőtt a kis Gáspár világra jötte előtt. Es vallott a cimbalmos, és vallott egy hórihorgas fiatalember, aki húsz forintért a piactéren vállalkozott az üzletre és minden bizonyítható volt és mindenre volt tanú, holdfényre, sétára, csókra és ott volt a két koronatanú és az eskü és a vállalt apaság, és a szegény asszony a haját tépte és a kezét tördelte... A bíróság pedig határozathozatalra visszavonult és igen sokáig tárgyaltak, és igen sokáig latolgatták a döntést. „Az asszony ártatlan” — mondta a bíró. „Vagyis ne bontsuk fel a házasságot?” — kérdezték az ülnökök. „Éppen azért bontsuk fel” — felelte a bölcs bíró, majd a következőképpen hozták meg az ítéletet. Kimondották a válást az asszony hibájából, mert hiszen a vallomások tanúsága szerint vétett a házasság tisztasága ellen, és két gyermekét nem a férjétől hozta a világra. De ugyanakkor kimondta a bíróság azt is, hogy önként jelentkezett apákat gyermektartásra kötelezi és ezen határozat életbelépésekor mindkettőjük munkahelyére értesítést küld és fizetésük tetemes részét a gyermekek nevelésére foglalja le. És az Ítélet nyomán rettenetes fájdalom és elkeseredés támadt a feleség szívében és pokoli félelem szállta meg a két újdonsült apát. Hogyhogy gyerektartást? Hogyhogy a fizetést lefoglalni? Hiszen ha ezt az üzemben megtudják... ha ezt otthon a feleség megtudja... És hány évig? Amíg fel nem nőnek? Hát minek nézik őket? Bolondnak? Idegen kölykökért fognak húsz évig fizetni ? A bírák elvonultak, de az elégedetlen kárvallottak nem mozdultak a folyosóról. Hiába hívta őket Kázmér, hogy jöjjenek, igyanak áldomást, semmi az, majd eligazítják ezt a gyerektartás dolgot — a két cimbora ugyancsak kijózanodott. — Keressük meg a bírót! — mondta a fiatalabbik — megmondom neki, hogy nem igaz... — Dehogy mondod — felelte erre Kázmér. — Hamis tanúzásért öt évre lecsukat, te bolond. — Hát akkor inkább leülöm az öt évet,., te nem ismered az én asszonyomat... ha ennek ez a végzés a fülébe jut... A másik tanú is keservesen vakarta a fülét. — Nem erről volt szó, te Kázmér... azt mondtad, semmiség... de azt, hogy gyerektartás... — De ötévi börtön, értsétek meg... — Hát én akkor is megyek — én ezt nem hagyom... és te is jössz. A bíró komoran hallgatta a megtört vallomást. — Nem szép dolog ez, kérem. Nem is hiszem eL Hát hogy hinném el rendes, komoly emberekről, hogy csak hazudtak volna? Meg az a sok tanú... itt van a jegyzőkönyv... itt is látták magukat, ott is látták magukat. Megijedtek attól a pár száz forinttól? Sajnálják a saját kis porontyuktól? Hát nem jó érzés az, növekszik, erősödik, iskolába jár a gyerekük, gondoskodnak róla. ■— De hát mi magunk is nős emberek vagyunk... — Ezt már maguknak akkor kellett volna meggon- dolniok... — Esküszöm, mindenre, ami szent, soha egy ujjal se illettem... r- És a tanúk? — Húsz forintot kapott az, aki azt vallotta, hogy a dűlőúton... aki meg a szalmakazlat mesélte, azt reggel tanítottam ki a piacon... ■ Sajnálom. Most gépelik az aktát. Holnap kikézbesítik a végzést a lakásukra. — A lakásunkra is? — Hát persze— — De ha az a feleségem kezébe kerül... — Befejezett ügy ez, kérem, nincs itt mit tárgyalni? — És... nem is lehet ezen az ítéleten igazítani? — Hát dehogynem. Ha valamennyi tanú eskü alatt visszavonja a vallomását. Ha a férj bocsánatot kér a feleségétől és ha a feleség megbocsát neki. — De hát ha ma kiküldik azt az okiratot... — No, hiszen, várhat az az igazság még három napot, ha már eddig várt- annyi időt adok maguknak — mondta a bíróasszony és kegyelemben elbocsátotta őket És három nap után ott álltak újra a bíróság folyosóján, a három ivócimbora, a gebines megtört lelkű lánykája, a brácsás, a piacon felbérelt hórihorgas tanú, aki most már csak nyolcvan forintért hajlott arra, hogy visszavonja a holdfényt, ott volt mindenki, és elmondták szépen, hogy Kázmér felesége tisztább a patyolatnál, hogy sose látták, nem is ismerik... és megesküdött a két koronatanú is, hogy még az ujja hegyét sem illette soha az asszonynak, és ott volt a férj is, akinek bal orcáján óriási véraláfutás jelezte, hogy számos és kemény érvvel győzték meg a cimborák arról, hogy okosabb eljönni és bocsánatot kérni az asz- szonytól, és ott volt az asz- szony, és könnyek peregtek az orcáján... — Én bocsánatot kérek a feleségemtől, és kérem, hogy fogadjon vissza, és felejtse el, amit vétettem ellene... — mondta Kázmér. — Majd mi vigyázunk, és nem engedjük, hogy sokat igyon, és este korán haza- küldjük — buzgólkodott a két cimbora. — Bocsássák meg? — re- begte a feleség, és a bíróra nézett. — Persze — intett sóhajtva a bíró — ha mi, asszonyok nem tudnánk megbocsátani, régen kihalt volna az emberiség... __
