Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

És a vevők ? H;it kérem azért ők sem mindig angyalok Csakhát ez nem eléggé pikáns újságté­ma. Mert ugyan ki háboro­dik fel azon, ha az újság megírja, hogy egy „vevő” le­szedette a polcról az összes kardigánt, végig is tapogatta, fel is próbálgatta és nem is akart vásárolni. Volt még a vonat indulásáig egy óra ideje, valahol el kellett töl­teni. Ez természetes, hisz az eladó van a vevőért és nem fordítva. Azon viszont már Együttműködés Egy tudományos laborató­riumban az egyik kísérleti egér így szól a másikhoz: — Ügy látom, meghíztál. Jól élsz? — Jól Sikerült beidomíta­nom azt a tudóst, aki velem foglalkozik: valahányszor fel­szaladok ezen a létrán, min­dig ad egy darab sajtot. Többet ésszel A barátnő csodálkozik: Ki­nek viszed ezt a nagy tortát? — A férjem titkárnőjének. — Születésnapja van? — Nem, túlságosan karcsú az alakja. SZOLNOKI SZISZEGES t. Állok a neves sportember­rel a pálya szélén. De jó pá­lya.. Mármint a gyep, mert a foci... Mint mindenütt, mondja a magyar... Szóval állok, s vallatnám. Ne nézze, hogy nő vagyok, úgy szeretnék írni sportot is. Majd ügyes leszek A sportmann rámnéz, s aszongya: — Mit szerénykedik, jó tolla van magának. Kihúzom magam. No, ugye­És ő megmustrálja a hä» jam: — Ma festetté? • Abris bátyó főelőadó a fő- hivatalban Szolnokon. Gon­dolom, azért főelőadó, mert a hivatal főhivatal lett, mi- nekáltal Ábris bátyó fő lett Sajnos, a modora nem, csak a rangja változott. Mindig mogorva mérges -volt, ma is az a lelkem. Rámszólt a minap a főhi­vatal nagy tanácskozásán. Emígyen: — Hallja maga újságíró, arra üljön, hátra. S én azóta várom, de állí­tom, hogy egyszer már Ábris bályónak Is mondaná va­laki: — Hallja fő, ne előre arra, hátra... 3. Naccerű újítás. Kiadta,. nyomtatta új menetrendjét a Volán. Volt pedig ez úgy május­tájt. Azóta kérem, keresem. Kellene nagyon nekem. Egyes buszon nincs, kette­sen mégúgysem, hármason is hiába kértem. A' minap egy jólelkű ka­lauznő felvilágosított: — Ugyan drágám, minek • keresi? Kár a pénz érte! Szinte teljesen ugyanaz a szolnoki menetrend, mint ta­valy. — Akkor csak flanc, meg nyomdalekötögetés az egész. Miért, minek? A kalauznő erre már nem felelt. Csak adta, csak adta a jegyeket, s biggyesztett. Világra, Volánra, rám? Neki volt igaza cukorkákat, az istennek sem találok Szolnokon régi két forintos, 10 deka savanyúcu­korkát. Emlékeznek még rá? A legjobban azt szerettem, ami narancsszeletek mintájá­ra készült. Kérdeztem a gyerekeket, hátha ők látták, tudnak róla. Rámnéztek, s azt hitték va­lami bajom van. És a gyerekek ajánlottak lengyel csomagolt cukorkát. — Tetszik tudni, melyik az? Amelyik nylonzacskóba van kiszerelve. Na, ebből én nem kérek. Kiszerelem.,. — só— 4. Amióta kitalálták az elő­re „kiszerelt” (ez az a szó, ami- tő] Seduxent írt az orvosom) Izgalom Egy New York-i bank igazgatója izgatottan telefo­nál a rendőrségre: — Megszökött a pénztáro­sunk! — És megnézték már a páncélszekrényeket ? — Megnéztük, de nincs ott. lehet háborogni, ha az eladó nem pattog fürgén és nem : mosolyog kedvesen a vevőre. Mert neki ez a feladata. Ki gondol arra, hogy közben annyira fáj szegénynek a tyúkszeme, hogy majd bele­őrül, vagy délután vésik ki a beletört fogát az ínyéből. De hát ugye ez az ő baja. Minek vise] egy számmal ki­sebb cipőt, és miért hagyta beletörni azt a nyavalyás fo­gát. Én megmondom őszintén, sokszor sajnálom az eladó­kat. Van bajuk elég. Ezért is ragadtam most tollat, hogy bizonyítsam, miszerint a vevőket sem lehetné min­det szentté avatni és nagyon soknak nem illene a feje fö­lé a glória. Két történetet mondanék el. Mindkettő igaz és megtörtént. Csemegeüzletben vagyunk. Az üvegpolcon paprikássza­lonna táblák, máglyába rak­va kínálják magukat. Lehet vagy húsz kiló a készlet; Jön a vevő. Nézegeti, mustrál gát­ja a paprikásszalonna hal­mazt, majd amikor rákerül a sor, rámutat a legalsó táb­lára és magabiztosan közli: — Ebből kérek! Az eladó arcán látom, hogy jelen pillanatban nem iro­dalmi nyelven gondolkodik. De mit lehet ilyenkor tenni? Semmit, szét kell szedni a máglyát a kedves vevő kí­vánsága szerint Azt is teszi. Nagynehezen ráakad a kér­déses darabra. Erőltetett mo­sollyal megkérdi: — Mennyit parancsol ura- ságod? — öt dekát! — hangzik a határozott válasz. Annak rendje-módja sze­rint le lett vágva az öt deka és a kedves vevő elvonul mint egy hadvezér a győztes csata után. Én meg némán megemelem a kalapom az* el­adó előtt; nem ütötte meg a guta! A másik: Áruházban va­gyunk. Jön a jókedélyű, vi­dám vevő. Az eladót kedves­kedve köszönti majd előadja a kérését: — Alsónadrágot szeretnék venni. — Milyen minőségűt? — így az eladó. — Selyem puplint. — Milyen színben? — Orgona színűt szeret­nék — Sajnos ilyen színűt nem gyárt az ipar. — Az nem lehet kérem — csattan fel a kedélyes vevő — a kirakatban láttam egyet — és el is indul, hogy meg­mutassa. Kiérve, a vevő rámutat egy alsónadrágra. Az eladónak fogytán a türelme: — Ne idegesítsen kedves uram, ez nem orgona színű, ez egy fehér alsónadrág. — Miért, ön még soha nem látott fehér orgonát? Vass A tolmács (A Polish Weekly-ből) iVŐf FOCI „Mindent bele, aranylábú lányok!”... Így buzdítják napjainkban a szurkolók a női focistákat. Igen kérem, megalakult nálunk is több női labdarúgó csapat, sőt rö­videsen megindul a női foci­bajnokság is. Igen, az egyen­lőség odáig terjedt, hogy leányaink már nemcsak az orvosi, a mérnöki, a jogi pá­lyán hódítanak teret, hanem a focipályán is. A női ama­zonok megjelenése osztatlan sikert aratott. Egy-egy edzé­sen olykor többen szurkolnak a lányoknak, mint férfi kol­legáik bajnoki mérkőzésein. Ügy lászik a férfiak a bun­dát szívesebben viselik el nőkön. A mérkőzések izgal­masak, harciasak. A nézők azt is megbocsájtják, ha a lányok „dajkálják” a labdát. Hiszen a dajkálás női tulaj­donság. — Nem róják meg a lányokat azért - sem, ha mérkőzés közben cicáznak. Hiszen ez is nőkre jellemző, Az amazonok pedig meg­hálálják a szurkolók lelkese­dését. Szikráznak a futball- cipők. Egyáltalán nem ját­szanak kisasszony-futballt. Éppen ezért nincs könnyű dolguk a játékvezétőknek Hiszen melyik férfi tud el­lenállni huszonkét szemre­hányó nő tekintetének. Va­jon melyik bíró nem hiszi el a tiltakozó női jobbszélső védekezését: bíró sporttárs én nem csináltam semmit. Higgye el én ártatlan va­gyok... A női foci tehát tért hódított. Kiderült a mérkő­zések folyamán az is, hogy a lányok sokkai takaréko­sabbak, mint férfitársaik. Nagyon sokat adnak haza. Nekik ezért nem fütty, ha­nem elismerés jár, biztatják őket a szurkolók: tanítsátok meg férjeiteket Is hazaad- ni... Természetesen a mérkőzé­sek kritikái is eltérnek majd a szokásoktól. Leírják majd a két női csapat ruháit, azoknak szabását. Jellemzé­sül néhány kritika: „Lefko- vits Éva tipikus futballt ját­szott, önző volt és folyton beszélt.’’ „Tetszett Kis Ilon­ka gólja és frizurája...” A csinos és tehetséges női futballisták tehát tért hódí­tottak. Nemcsak a pályán, a civil életben is példamuta- tóak. Valamennyien tanul­nak. dolgoznak. Egyik sem autóért, lakásért rúgja a lab­dát. Kizárólag a gólért, a sportért. Ezért szeretik őket a szurkolók. De talán nem­csak ezért. Jól kergetik a kerek bőrt. Azonkívül szíve­sen kimennek férfitársaink azért is egy-egy női foci- méccsre, mert ott nemcsak a labda gömbölyű... Abai Pál Rendsxérető asszony A férj jégkorongmérkőzést néz a tv-ben. Egyszercsak a legizgalmasabb pillanatban megjelenik a feleség és be­kapcsolja a porszívót. — Ugyart kérlekl — kiált fel a férj. — Mit akarsz most csinálni?! — Egy kicsit kitakarítom a pályát ! Még a hártyáját is ! Icnúzta... | Kedvelt szolnoki üzletem­ben vásároltam megint, mint minden délután. Általában munkaidő után végzem a be­vásárlást, az úgynevezett csúcsidőben, s többnyire csak a vacsorának valót veszem meg. Régóta így csinálom, már megszoktam a vele járó tömeget, a várakozást. Most is sokan álltunk egymás után a hentespultnál, s vár­tam türelmesen. Az sem za­vart, ahogyan az előttem ál­lót szolgálták ki, a követ­kezőképp. Többfélét vásárolt őnagy- sága, közte szalámit is. Az eladó gondosan, precízen le­húzta róla a bőrt — mármint a szalámiról —, még a hár­tyáját is. Így tette a mérleg­re. A villogóim egy pillanat­ra vibrálni kezdtek, de jól láttam, örömmel nyugtáztam magamban, szép munka volt Ez aztán a kiszolgálás... S eszembe jutott, velem is milyen előzékenyek voltak a napokban, amikor madzagos- tól vittem haza a vacsorának valót. Bizonyára azért kap­tam így, ha netán nem tud­nánk egyszerre elfogyasztani azt a pár dekányi húst, fel­akaszthassam a spejzban. He-he, nincs is spejzunk, s megettük egyszerre — majd­nem a spárgát is. Szóval a „mindent a ked­ves vevőért” kiszolgálást lát­ván olyan jó érzés borította el az agyamat, majd elfelej­tettem, mit akarok venni. Az eladó kérdésére is csak da­dogtam... Jó nekem így is. Nem vagyok én fejes neje, mint őnagysága, A BETEG Kravácz a Beteg. Így nagy B-vel, ami azt jelenti, hogy beosztása, foglalkozása, szen­vedélye a betegség. Érdek­lődése nem terjed túl a kór­házak kerítésén. Már ember­emlékezet óta tengeti táp­pénzen napjait. A minap óvatosan lépkedett velem szemben a járdán. Mivel ke­zén járt a találkozásunkkor, melegen megráztam bokáját és így szóltam udvariasan: — No, nézd csak, nézd csak, de jó egészségnek örvend a ml Betegünk. Kravácz, mint akit darázs csípett nyakon, úgy ugrott talpra. — Egészséges a maga ke­resztanyja térdekalácsa, — kiabálta feldultan. Vegye tudomásul, hogy egy hulla áll itt, magával szemben. Én már halva születtem és azóta klinikai halá] állapotában éltem le a 42 évemet. Nekem kérem a nyúltagyam meg­szürkült, a csigolyáim össze­nőttek, az ülőcsontom kihe- gyesedett, a mellkasomban fűrészpor van, a térdemben mész, víz és amit akar... Jaj, de jó, hogy jön Piriké, legalább hazakísér és ha aa úton rosszul leszek van, aki felhívja a legközelebbi hulla­házat... Kravácz átölelte a fiatal- asszonyt, s óvatosan elindul­tak. Mivej aggódtam érte, tisztes távolból követtem őket Csak akkor nyugodtam meg, amikor láttam, hogy a Beteg Pirikét átölelve belép legénylakása ajtaján.— pb — Táviratvállás A fiú táviratozik apjának New Yorkba. „Most jegyeztem el ma­gam... stop... hozomány 500 000 frank... stop... áldá­sodat várjuk.” Válaszú] a következő táv­irat érkezik: „Francia vagy belga frank?” „Francia” — válaszol a fid! „Áldásom rátok” — távira^ tozza az apa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom