Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-28 / 176. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 28. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Bukarest a színhelye a KGST 25. ülésszakának. Kedden kezdődött meg a jubiláris tanácskozás, amelyen a tagálla­mokat kormányfői szintű delegációk képviselik. Koszigin, Fock Jenő, Todorov, Strougal, Jaroszewicz, Luvszan, Willi Stoph és Maurer vezette küldöttségek népesek: szakminisz­terek s egyéb szakértők serege is résztvesz az értekezleten, amelynek munkájában egyébként — noha a szervezetnek nem tagja — résztvesz a Grlicskov vezette jugoszláv kül­döttség is. Már a delegációk szintje és létszáma is arra vall, hogy ezen a jubileumi konferencián nemcsak a KGST fennállása, az elmúlt 24 tanácskozás óta eltelt időszak eredményeit ösz- szegezik, hanem komoly távlatot nyitnak majd e szervezet jövőjére. Nyilvánvaló, hogy az idő haladásával, az ipar, a mezőgazdaság, a technológia fejlődésével fokozódik a szűk. sége az integrációnak, valamennyi résztvevő tagállam szá­mára egyaránt Nem csupán gazdaságilag, de politikai és társadalmi te­kintetben is tovább növeli a szocialista közösség erejét a tagállamok gadasági integrációjának kibontakozása, azaz: a KGST szerepének növekedése. Az együttműködés eddigi eredményei azt bizonyítják ugyanis, hogy a KGST tagálla­mainak egyénenkénti gazdasági potenciálja így, egységben és integrálódva, nem egyszerűen az egyes államok gazdasági erejének összegét jelenti, hanem az együttműködés révén ez az erő megsokszorozódik. A nemzetközi munkamegosztás, az árucsere, a műszaki és tudományos tapasztalatcsere mind intenzívebbé válik a fejlett kapitalista országok között is. Ugyanez az együtt­működés a szocialista közösségek között, áthatva a tervsze­rűség és a gazdasági stabilitás szellemétől és gyakorlatától, valamint attól, hogy a szocialista társadalmi bázis talaján az érdekközösség sokkal szorosabb, mint a kapitalista álla­mok gazdasági integrációiban, nyilvánvalóan — a nagy táv­latokat tekintve — gyorsabb haladásra, nagyobb eredmé­nyekre képes. Bizonyos, hogy a 25. ülésszakon kimunkálandó új fel­adatok, a tudatos és tervszerű szocialista munkamegosztás, a tagállamok gazdasági életének az eddiginél magasabb szin­tű összehangolása jelentősen előbbre viszik majd mind az egész KGST, mind pedig annak minden egyes tagállama fejlődését, a KQST-országok népei életszínvonalának eme­lését (KS) Áz Apollo—15 útban a Hold felé A NASA szóvivője kedden délután közölte, hogy a Hold felé száguldó Apollo—15 pá­lyájának módosítása, amely­re magyar idő szerint rövid­del 19.00 óra után kerül sor, döntő lesz a Hold-repülés további alakulása szempont­jából. A hajtómű újbóli meg­indításával történő pályamó­dosítás mutatja majd meg, hogy a röviddel az űrha­jó útnak indulása után észlelt műszaki hiba annyi­ra komoly-e, hogy esetleg le kell tenni a holdkomppal történő holdraszállás gondo­latáról. Az Apollo—15 három űr­hajósa magyar idő szerint 16.00 órakor ébredt hosszú alvásából és ekkor közölték velük, hogy a pályamódosí­tásra a tervezettnél koráb­ban kerül majd sor. Ebben az időpontban az Apollo—15 majdnem a felét tette meg a Holdhoz vezető útnak. Amennyiben a pályamódo­sítás azt mutatná, hogy az űrhajó hajtóművével komoly baj van, akkor nem kerül sor a holdkomp leszállására, s az Apollo—15 feladata mindössze a Hold fényképe­zésére és más űrbéli kísér­letekre korlátozódik. A NA­SA szóvivője azonban han­goztatta, hogy csak a leg­végső esetben mondanak le a Holdra-szállásról. Nyugati hírügynökségek magyar idő szerint 19.21 órakor gyorshírben közöl­ték, hogy az Apollo—15 űr­hajósai sikerrel működésbe hozták az űrhajó fő hajtó­művét és ennek következté­ben engedélyt kaptak arra, hogy a terveknek megfelelő­en folytassák Holdra-szállási előkészületeiket. A fő hajtó­mű szabályszerű működése arra enged következtem, hogy a rövidzárlat nem érinti a hajtómű begyújtó­rendszert. i MINDENFELŐL CALCUTTA Indiai sajtójelentések sze­rint második napja tartanak az újabb zavargások India és Kelet-Pakisztán határán, India Tripura államában. A Calcuttába érkező hírek sze­rint pakisztáni tüzérség lőt­te az egyik határmenti tele­pülést, ahol legalább három személy életét vesztette. A félkatonai alakulatokból ál­ló indiai határőrség viszo­nozta a tüzet. A települést később kiürítették. BELGRAD Dragutin Haramija; hor- vát kormányfő a sajtónak adott nyilatkozatában tájé­koztatott az alkotmányreform értelmében ugyancsak átala­kításra kerülő új köztársa­sági kabinetről. Elmondotta, hogy az új horvát kormány­nak elnöke, három alelnöke és 17 szakminisztere lesz —, így összesen 21 főből áll majd. A tervek szerint a kormánynak 12 titkársága, két igazgatósága, négy ta­nácsa és hét — a köztársa­ság ügyeivel foglalkozó — A Magyar írók Szövetsé­gének küldöttsége, Dobozy Imre főtitkár vezetésével kedden Belgrádba érkezett. BRÜSSZEL Az Európai Gazdasági Kö­zösség Miniszteri Tanácsa kedden Brüsszelben befejez­te a nyári szünetet megelőző utolsó tárgyalás-sorozatát a Közös-Piac „tagjelöltjeivel”. A nyári szünet kezdetével Brüsszelben egyéb tárgyalási Időszak ér véget, amelynek során — megfigyelők sze­rint — Nagy-Britannia kö­zöspiaci csatlakozásának fő feltételeit teljesítették, Dá­nia, Írország és Norvégia fel­vételének kérdésében pedig lényeges haladást értek el. Megállapodtak abban, hogy szeptemberben szakértői szinten folytatják a tárgya­lásokat. SZÓFIA Abdel Halim Khaddam, a Szíriái Arab Köztársaság mi- nisztelenökhelyettese és kül­ügyminiszter kedden Szófiá­ba érkezett. A szíriai kül­ügyminiszter néhány napig tartózkodik Bulgáriában, s hivatalos tárgyalásait Ivan Basev külügyminiszterrel szerdán délelőtt kezdi meg. A Tiszamenti Regionális Vízmű és Víz­gazdálkodási Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz: ALTALANOS MÉRNÖKÖ­KET mély és magasépítésben jár­tas ÉPÍTÉSVEZETŐKET Jelentkezni lehet a vállalat központjában személyesen (SZOLNOK, Tiszaliget, Vasa- di János igazgatónál), levél­ben (SZOLNOK, pf. 23.) önéletrajz szükséges. Angol katonák titkos fegyverraktárra bukkantak Észak­írországban. Képünkön tűzszerészek hatástalanítják azt a bombát, amely robbanóerejét tekintve a legnagyobb azok közül, amelyet eddig az illegális ír köztársasági hadse­reg (IRA) terrorcselekményeinél felhasznált. (Telefoto— AP—MTI—KS) Helsinkiből jelentjük HELSINKI döttség ebéden látta vendé­gül az amerikai delegációt A helsinki szovjet nagykő- gg ezen folytatták a nem-hi- vetségen kedden megtartót- vatalos megbeszéléseket. táK a SALT tárgyalások ötö- a helsinki tárgyalások kö- dik munkaülését. vetKező ülését pénteken tart­A 90 percig tartó hivatalos ják az amerikai nagykövet­tárgyalás után a szovjet kül- ségen. Kína tiltakozik Mou Ping, a Kínai Nép- köztársaság ideiglenes ügy­vivője Ugandában, kedden tiltakozott az ugandai kül­ügyminisztériumban — Idi Amin elnök londoni sajtó- értekezletén tett kijelentései miatt. Amin elnöK London­ban július 14-én azt állította, hogy kínai kiképzők Tanzá­niából, az ottani partizánok­kal együtt támadást intéztek Kivégezték Szudánban halálra ítélték és felakasztották Joseph Ga- rang volt minisztert, aki Ni­meri kabinetjében a déli né­ger kisebbség ügyeivel fog­lalkozott, — közölte az om- dourmani rádió. Uganda ellen, továbbá a népi Kína — beavatkozott Uganda belügyeibe. A kínai Kormány ezt teljesen alapta­lannak minősítette. Tiltako­zását jelentette be az Ugan­dái kormánynál, s hangsú­lyozta, hogy Amin elnök ki­jelentései veszélyeztetik Kí­na é3 Uganda normális vi­szonyát Garangot Garang kivégzésével tizen­háromra emelkedett azoknak a száma, akiken a halálos ítéletet végrehajtották. Garang a Nimeri-kormány egyetlen olyan tagja volt — aki nyilvánosan támogatta a július 19-i fordulatot. Franco—Washington A washingtoni külügymi- nisztériuth kedden határo­zott formában cáfolta azo­kat a híreket, amelyek sze­rint az amerikai kormány lemondásra szeretné bimi Franco tábornokot azért, hogy adja át helyét Juan Carlos trónörökösnek, a ki­jelölt utódnak. „Az ilyen állítás puszta spekuláció, semmi alapja nincs” —, közölte Charles Bray szóvivő. A híresztelések egyébként a Washington Post madridi tudósítójától származnak. A lap feltételezéseinek egyik indítéka: a Nixon-kormány úgy gondolja, hogy Juan Carlos herceget a NATO-or- szágok elfogadhatóbb part­nernek tartják majd, mint Franco tábornokot j Kinek használ ? A szudáni hazafiak, kom­** munisták, szakszerve­zeti vezetők üldözése, a fu­tószalagon hozott halálos ítéletek sorozata, az ember­vadászat méltán döbbentette meg a haladó nemzetközi közvéleményt, méltán keltett aggodalmat és felháborodást hazánkban is. Népünk, amely rokonszenvvel figyelte a szu­dáni nemzeti felszabadító mozgalom harcát és szívből örült sikereinek, a szudáni nép őszinte barátjaként fáj­lalja a khartumi tragikus fejleményeket, amelyek vég­ső soron csakis az arab nem­zet ellenségeinek kedvezhet­nek. Mert erről van szó: a hazafiak üldözése, a legkö­vetkezetesebb antiimperialis- ta erők ellen hozott meg­torló intézkedések politiká­ja gyakorlatilag aláássa azt a népi bázist, amelyre a szu­dáni rendszer támaszkodni kívánt... Az ősi római joggyakor­lat kérdését ma is feltehet­jük: kinek áll érdekében, kinek használ valamely cse­lekmény? Kinek használt a legharcosabb antiimperialis- ta hazafiak, a kommunisták, a szervezett dolgozók veze­tőinek üldözése, kivégzése? Sajnos, a felelet egyértelmű­en csak ez lehet: az imperia­lizmus és a reakció malmá­ra hajtja a vizet, ha csa­pást mérnek a dolgozók de­mokratikus tömegszerveze­teire, s arra a pártra, amely mindig Is élenjárt az anti- Imperialista küzdelemben, a nemzeti függetlenség meg­szilárdításában. Ügy tűnik, elfelejtették a khartumi vezetők azokat a hatalmas tömegtüntetéseket, amelyeket annak idején a szakszervezetek felhívására tartottak a Nimeri hirdette antiimperialista politika tá­mogatására az ország min­den városában — s kivégez­ték a szudáni szakszervezeti szövetség főtitkárát. A Szak- szervezeti Világszövetség Le- nin-békedíjas alelnökét. Ügy látszik, elfelejtették, ho­gyan mozgósították a kom­munisták nem is egyszer a szudáni dolgozók százezreit a fanatikus vallási reakció és az imperialisták által távirányított jobboldali pár­tok összeesküvésének letöré­sére — s mindezt feledve most „szabotőrnek” és a nemzet „első számú ellensé­gének” nevezik és rögtöníté­lő bíróság elé állítják a kom­munista párt főtitkárát. A kommunistákat és a szak- szervezeteket azzal vádol­ják, hogy részt vettek ab­ban a katonai hatalomátvé­telben, amelynek során fél­reállították Nimeri elnököt; teszik ezt anélkül, hogy fi­gyelembe vennék a kommu­nista pártnak azt a jól is­mert álláspontját, amely el­veti az államcsínyek, a pa­lotaforradalmak alkalmazá­sát a demokratikus tömeg- mozgalom helyett. Anélkül, hogy tekintbe vennék az egyes személyek tényleges szerepét, a vádat általáno­sítva kiterjesztik az egész pártra, s felújítják a rég le­járatott hamis kommunista­ellenes jelszavakat. Ezek a jelszavak — amelyek az ateizmustól kezdve a szabo­tázsig mindent rákennek a társadalmi átlakulás és a va­lóban független nemzeti po­litika legkövetkezetesebb hí­veire — egész sor afrikai és arab országban lelepleződ­tek már, mint az imperialis­ta és neokolonialista érde­keltségek és a vplük össze­fonódott burzsoázia figye­lemelterelő propaganda-szóla­mai. Ezeknek a jelszavak­nak — szólamoknak tartal­ma most sem változott; le­leplezésük és elutasításuk tehát éppúgy érdeke a szu­dáni népnek, az antiimpe­rialista politika minden őszinte képviselőjének, mint a haladó és békeszerető erőknek világszerte. A magyar nép rokon­" szenvvel figyeli az arab népek igazságos harcát és azt szeretné, hogy Szudán is erős, független, antiimpe- rialista állam legyen. Éppen ezért ítéli el határozottan mindazokat a terrorintézke­déseket, amelyek aláássák a szudáni állam népi bázisát, meggyengítik az antiimpe- rialista harc résztvevőinek nemzeti frontját, csapást rpérnek a demokratikus erőkre és élcsapatukra. Köz­véleményünk ezért sürgeti- követeli: vessenek haladék­talanul véget a kommunisták és más hazafiak üldözésé­nek, a terrorintézkedések­nek — mindenekelőtt a szu­dáni nép és az arab nemzet érdekében. (KS) Szolnoki özem azonnali belépéssel titkárnőt keres lehetőleg közgazdasági technikumi végzett­séggel, perfekt gyors és gépírót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: ^Titkárnő" jeligére a szolnoki hirdetőbe. Mezőgép Szolnok 2. sz. Gyáregysége, Tószeg felvételre keres állandó külszolgálatos munkakörbe villanyszerelőket. víz- és központi fűtés szerelőket, lakatosokat és segédmunkásokat. Jó kereseti lehetőség, minden héten szabad szombat, útiköltség térítés, havi 775.— Ft külszolgálat! átalány. Jelentkezni lehet az állomás központjában Tószegen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom