Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-17 / 167. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIL évf. 167. sz. 1971. július 17., szombat, Nem könnyű, de megéri A minap megjelent miniszteri rendelet lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy ha képesek megteremteni az alapot, akkor a kezdő műszaki értelmiségieknek kezdő fizetését a réginél magasabban, akár háromezer forintban is megállapíthatják. Okos rendelet. Fejlődésünk egyenes és természetes következménye, hogy mind több és mind jobban kvalifikált szakembert igényel a népgazdaság. A becslések szerint 1980-ra ötször annyi mérnökre és technikusra lesz szükségünk, mint mondjuk, 1900- ban volt. A perspektíva tehát biztató, ám a gondok sem ismeretlenek. Nem is olyan régen még sok gyárban hallatszott a panasz: a végzett mérnökök meglehetősen rideg, mostoha fogadtatásban részesülnek. A vezető mérnökök nem találtak alkalmat arra, hogy szóba álljanak a fiatalokkal. Az új mérnököknek gyakran csupán csak elképzeléseik voltak a gyár fölépítéséről és sokan még azt sem tudták, miért oda, arra a munkaterületre kerültek, ahol éppen dolgoznak. Több fiatal mérnök is panaszkodott, hogy nem engedték továbbképzésre őket, sokszor a tilalmat a vezetők meg sem indokolták. És ha a felsőbb szervek érdeklődtek és keresték a mulasztások okait, a vezetőmérnökök és más szakemberek rendszerint a termelés nehézségeire, az ebből adódó túlterheltségükre hivatkoztak. A helyzet az utóbbi időkben észrevehetően javult. A napi termelési gondok mellett mind több azoknak az idős és tapasztalt mérnököknek a számá, akik szeretettel és hozzáértéssel foglalkoznak a fiatalokkal. Közülük mind többen vallják, hogy a napi gondok miatt nem szabad kockára tenni a holnapi sikereket. A bevezetőben említett miniszteri rendelet formailag i,eltörölte” a kötelező gyári „tanoncidőt”. Természetesen a fiataloknak is be kell látniuk, hogy a diploma, az elméleti tudás és az ambíció bár méltánylandó dolgok, megfelelő gyakorlati évek híján még édeskeveset érnek. Vágyaikat, életük nagy álmait csak akkor és úgy tudják elérni, ha elvégzik az élet iskoláját is, mindazt, amelyet az elődeik már megjártak vagy ma is járnak. A végletek természetesen itt is kárt okozhatnak. Helyenként kialakult egy olyan nézet, hogy a pályán csak az tudja megállni a helyét, aki az egyetem elvégzése után rögtön a gyakorlatba áll, és annak a megismerésével teszi magát képessé az új gyakorlat, az új technológia kidolgozására. Ez a nézet elvezethet odáig, hogy a szakember esetleg kitűnően megismeri az (elavult) technológiát, de nem tanulja meg az új kialakításának módszerét. Ma már fejlett országokban a nagyvállalatok a fiatal szakemberekre 28—29 éves korukban tartanak igényt. Vagyis nem közvetlenül az egyetem elvégzése után. Dolgozzon előbb a kutatások területén néhány évet. Nem többet, mert ha hosszabb ideig foglalkozik például az alapkutatásban, akkor már nem lesz elég rugalmas ahhoz, hogy a gyakorlat követelményeit jól meg tudja érteni. Ehhez hasonló képzést igyekeznek meghonosítani a szegedi biológiai Kutató Központban is. Természetesen egy kis ország, mint amilyen mi is vagyunk, nem képes anyagiakban gyorsan megteremteni ennek a képzésnek kizárólagos feltételeit, különösen műszaki területen nem, Az élet semmit sem ad olcsón. Legkevésbé a tudást. Persze, a tudás megszerzéséhez nem mindig bizonyul elégnek a szándék és az akarat, vagy egyes idősebb szakemberek segítőkészsége. Csak a céltudatos, szervezett továbbképzés biztosíthatja napjainkban is a jövő nagytudású műszaki gárdáját. E gy elfogadott újítás, egy műszaki fejlesztési téma kidolgozása, idegen nyelvből vizsgát tenni, vagy tudományos előadást tartani, cikket írni a tudományos folyóiratban, részt venni a politikai oktatásban, biztos, hogy nem könnyű, sőt megerőltető munka a fiatal diplomások számára, de megéri. Csak ezen az úton járva válhat igényessé az ember, válhat életelemévé a küzdés, a munka. Egy év elolt 100 millió forinttal nőtt ez áruhitelforgalom Az Országos Takarékpénztár az áruvásárlási kölcsön- akció révén arra törekszik, hogy a lakosság egyre nagyobb mértékben szerezhessen be olyan nagyobb érEk év első hat hónapjában 1970 hasonló időszakához viszonyítva az OTP áruhitelforgalma 100 millió forinttal emelkedett. Július 1- ig 285 ezer — 1 milliárd 641 millió forint értékű — vásárlás történt. Megyénkben 67 millió 226 ezer forint hitelt vett igénybe 12 417 lakos. Ez az áruvásárlási hiA rendelkezésre álló adaton azt mutatják, hogy eddig legtöbben bútort és hűtőszekrényt vásároltak kölcsönre. Utánuk azok következnek. akiK motorkerékpárt és háztartási gépet szereztek Az előbbi jelmondat jegyében rendezik meg ebben a hónapban a különböző egészségügyi intézmények Semmelweis Ignácz születésének évfordulója tiszteletére ünnepségeiket, amelyeket összeKötnek a törzsgárda jelvények átadásával. A megyében 2002 egészség- ügyi dolgozó van, aki megkapta vagy megkapja a törzsgárda cím valamelyik fokozatát. Közülük hatvanötén több mint 25 éve dolgoznak egy munKahelyen, ezért az aranykoszorús jelvényt kapták. Az idén először ismerik el törzsgárda tagoknak — és oklevelet is kaptékű, tartós fogyasztási cikkeket, amelyek könnyebbé, szebbé teszik életüket. Nem véletlen, hogy évről évre mind többen élnek a köl- csönakeió adta lehetőséggel. telösszeg 5 millió forinttal több a tavalyi kölcsönöknél. Az ország és megyénk lakossága is nagy megelégedéssel fogadta a lehetőséget, hogy a kölcsönnel kapcsolatos adminisztrációt a boltokban, áruházakban intézik, — a vásárlóknak nem kell az OTP-heiz menniök. be kölcsön segítségével. A lakosság egyéb rétegéi Is élhetnek ezen akció biztosította lehetőséggel: a tavaly szeptember óta érvényben lévő cikKlistán több mint 30 áru szerepel. Hitelre vásánafc — azokat, akik 5 éve dolgoznak egy munkahelyen; összesen — ezerszázkilen- cen vannak a megyében. Az arany, ezüst és bronz jelvényekkel kitüntetetteket — a helyi törzsgárda szabályzatoknak megfelelően — pénzjutalomban is részesítették. így például tegnap a megyei gyógyszertári központban rendeztek ünnepséget, ahol hetvenötén részesültek törzsgárda kitüntetésben és azzal együtt több mint 25 ezer forint pénzjutalomban. Ugyancsak a Semmelweis ünnepségeken kapta meg a megyében hét egészségügyi dolgozó a Szakszervezeti munkáért elismerő oklevelet. rolható például rádió, mosógép, villanytűzhely, hűtőgép, varrógép, cserépkályha, hazai gyártású csillár stb. A falusiaknak pedig már arra is lehetőségük van, hogy mezőgazdasági kisgépeket is ily módon hitelre szerezzenek be. Orion tv-készü ék is vásárolható hit síre Sokak örömére július 10- től változott a cikklista. Valamennyi típusú televízióra tehát Orion készülékekre is adnak kölcsönt. Ráadásul az áru értékének — az eddigi 20—30 százalék helyett — csupán 10 százalékát kell készpénzben fizetni. Ez a kedvezmény a gyermekkocsikra is vonatkozik. A tv- készülékekre a kedvezmény azonban csak szeptember 30-ig marad érvényben. IVy^rs Rezső a Szegedi Ipari Vásáron Pénteken délelőtt Szegeden a Marx téren megnyitották a Szegedi Ipari Vásárt. A korábbi évektől eltérően új helyen s a tavalyinál körülbelül kétszerié nagyobb területen helyezték el a pavilonokat. Bemutató termeknek rendezték be a környék egyes épületeit is. A fővárosból és 16 megyéből 115 hazai cég mutatja be termékeit elsősorban közszükségleti cikkeket. Jugoszláviából — többségében a szomszédos Szabadkáról — 50 kiállító vesz részt a vásáron. Az impozáns kiállítást dr. Biczó György, a szegedi megyei városi tanács elnöke nyitotta meg. Ott volt az eseményen Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a párt Központi Bizottságának titkára, Cson- grád megye és Szeged város számos párt. és állami vezetője. Feliér Lajos Cedenbalnál Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Nép- köztársaság minisztertanácsának elnöke pénteken fogadta a magyar párt- és kormányküldöttséget Feliér Lajosnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a munkás-paraszt kormány elnökhelyettesének vezetésével. A magyar párt- és kormányküldöttség — mint ismeretes — részt vett a mongol népi forradalom 50. évfordulójának ünnepségein. Nemxetknzi tűzoltó konferencia Az utóbbi években számottevően javult az ország tűzvédelmi helyzete,, s jelentősek az eredmények a tűzoltóság technikai fejlődésében is — jelentette be dr. Farkas György, ’tűzoltó vezérőrnagy. a BM tűzrendészet országos parancsnoka pénteken az Újságíró Szövetség székházában rendezett sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy különösen az állami iparban, az állami- és erdőgazdaságokban, továbbá a gazdaságilag megerősödött termelőszövetkezetekben tapasztalható javulás. Nem ilyen kedvező azonban a helyzet a helyi és a szövetkezeti iparban, s általában a raktározás terén. A helyzet javulása a túlsúlyban lévő kedvező tendenciák ellenére a múlt évben 5899 tűzeset fordult elő, az okozott kár értéke pedig meghaladta a 72 millió forintot. Sajnos — az előző év azonos időszakához viszonyítva — az idei esztendő első öt hónapjának statisztikája visszaesést jelez. ——M«i.»J.lJiaü..-|i|»»l.iiiiMl—lilgr.T'SIB Nehézipari miniszteri értekezhet Pénteken dr. Szekér Gyula miniszter elnökletével a Nehézipari Minisztériumban miniszteri értekezletet tartottak. Az értekezlet napirendjén szerepelt a nehézipar szakmunkásképzésének helyzete és feladatai, továbbá a vállalatok kategóriába sorolása, majd elfogadták a miniszteri értekezletek második félévi munkatervét. 67 milliós hitel a megyében Bútor és hűtőgép az első helyen „Hűséggel a nép egészségéért99 Törzsgárdatagok kitüntetései megyeszerte ÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK. — HÍIil R — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREI Elutazott a VDK vízgazdálkodási minisztere Ha Ke Tan, a Vietnami Demokratikus Köztársaság vízgazdálkodási minisztere és kísérete pénteken elutazott hazánkból. A vietnami államférfi Dégen Imre államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének vendégeként egy hónapot töltött Magyarországon. Megismerkedett a magyar vízgazdálkodás munkájával, céljaival és a vízügyi szervezettel. Dégen Imre államtitkár és Ha Ke Tan miniszter részletesen megtárgyalta a két ország vízügyi műszaki és tudományos együttműködésének fejlesztési lehetőségeit. Megállapodtak, hogy ősszel magyar Vízügyi delegáció utazik a VDK-ba, hogy a helyszínen részletesen tanulmányozza az együttműködés konkrét feladatait. Ha Ke Tan miniszter elutazása előtt előadást tartott a magyar vízügyi szervezet vezető szakembereinek a VDK víz- gazdálkodásáról. Megnyitották a 14. balatoni nyári egyetemet Pénteken a veszprémi vegyipari egyetemen dr. Po- Iinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes megnyitotta a 14. balatoni nyári egyetemet. Ezt követően Pap János a Veszprém megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a résztvevőket Veszprém megye kulturális fejlődéséről. A hagyományos rendezvényre több mint száz vendég érkezett zömmel az NDK-bői, de az egyetem rendszeres látogatói közé tartoznak a finn. a dán, a svájci, a francia, az NSZK-beli és az olasz, a lengyel vendégek is. A TIT Veszprém megyei elnöksége és a veszprémi vegyipari egyetem gazdag programot állított össze a kéthetes rendezvénysorozatra. A nyári egyetem hallgatói megismerkednek a Bakony és a Balaton természeti szépségeivel is. Film Lukács Györgyről A közelmúltban elhunyt Lukács Györgynek állít emléket, mint jegy 70 perces Filmjével Kovács András. A televízió számára készülő portré elsősorban azon az Interjún alapszik, amelyet a szerző korábban forgatott a kiváló marxista tudóssal. Az interjú egyes részlete a képernyőről már ismertek. Kovács András most az eddig fel nem használt elemeket dolgozza fel természetesen számos más dokumentummal kiegészítve. 300 diák utazott a Szovjetunióba A Művelődésügyi Minisztérium és a szovjet Közoktatásügyi Minisztérium közötti megállapodás alapján csaknem 300 magyar középiskolás diák és 15 kísérő tanár utazott egyhónapos szovjetunióbeli táborozásra. A magyar diákok három szovjet városban, — Kurszkban, Lu- gában és Novgorodban — intenzív orosz nyelvi tanfolyamon vesznek részt, amit változatos program egészít ki Gólyárepülőtér „Gólyarepülőtér” nyílt a Rába-menti Körmend határában. Naponta 10—15 gólyacsalád fiókái tanulják itt szüleiktől a repülést és a „madár kreszt” A tapasztalt szülők mintarepülései, bemutatói nyitják meg a napi gyakorlatokat s aztán a másfélhónapos utódok mutatják be tudományukat. Ez egyébként a repüléstanulás második, komolyabb fázisa. A kezdő repüléseket a fészekből teszik meg a kicsik, pontosabban szárnyaik segítségével egyszerűen levitorláznak onnan. A gondos gólyaszülők ezekkel a mostani edzésekkel már a nyárvégi nagy útra készítik fel gyermekeiket. Kemning kiállítás A SIÓTUR Szántód-révi autóskempingjében a tabi kempingcikk gyártó vállalat, valamint a TRIAL vállalat közös rendezésében pénteken kemping-cikk kiállítás nyílt. Az augusztus 25-ig nyitva tartó állandó jellegű kiáilítá- son a Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy sikert aratott praktikus színes sátrakat és egyéb felszereléseket mutatják be az érdeklődőknek. A kiállítás ideje alatt állandó vevő-szolgálat működik, a kiállított cikkek megvásárolhatók, illetve megrendelhetők. Űj mosógép Tégláson a Hajdúsági Ipar- művekben a mennyiség növelése mellett külföldi cégekkel kooperálva javítják a mosógépek minőségét, korszerűsítik a konstrukciót. Nemrég kezdték meg az úgynevezett 706-os szuperautomata mosógép gyártását, amelyből ebben az évben már hatezer darabot adtak át a kereskedelemnek. 1971- ben összesen Í5 ezer kerül a fogyasztókhoz. Az új típusú gép teljes mértékben mentesíti a háziasszonyt a mosástól, mindössze a ruha szétválogatása, ki és berakása és teregetése ad munkát. Az automata felügyelet nélkül, az előre beállított programnak megfelelően mos. Egyszerre 3—5 kiló ízára5 ruha fér a gépb$. ... hf