Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-10 / 135. szám

1571. Jflnius 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Fiatal maradt a fiatalok között Modern földindulás Beremenden Gyáróriás épül „Ha újra kezdhetném, újra így csinálnám.,.*6 A kisújszállási Kossuth úti általános iskolában va­gyunk, úttörő kiállításon. Az egyik asztalon vastag bőrkötéses napló. A bejegy­zett sorok mellett fényké­pek tömege, a lapok között meghatott köszönetét mondó levelek tucatjai. A fényké­peket nézegetem. Legtöbb­jükön vidám gyerekek ka­réjában ősz hajú, mosolygós szemű férfi. S a levelek folyton visszatérő sorai; — „...soha nem felejtjük el azt a tíz napot..", „...rengete­get tanultunk, meg sem tud­juk köszönni...” „...jövő nyáron is szeretnénk elmen­ni a táborba, már alig vá­rom!” A megyei kisdobosvezető tanfolyamok sok éves króni­kája ez a napló. A levelek címzettje, a fényképek csil­logó szemű férfija pedig II- lényi Elemér, e tanfolya­mok, táborozások szervező­je, vezetője, előadója, rövi­den; mindenese. Lakása az ifjúsági moz­galom kisebb múzeumának is beillenék. Szobájának fa­lain oklevelek, régi nyak­kendők, fényképek. Minden darabnak története van, — mindegyikhez emlékek szo­ros szálai fűzik. Kérésemre előkerülnek a kitüntetések is; a Munka- Érdemérem, amit a felsza­badulás tizedik évfordulójá­ra kapott, s a Kiváló Üttörő- vezető jelyény, amelyet két­szer is elnyert. Asztalán két frissen kapott meghívó. Az egyiken a Parlamentbe hív­ják az úttörővezetők orszá­gos jubileumi díszünnepsé­gére. A másikon az áll, hogy az Elnöki Tanács kiváló mozgalmi munkájáért a ju­bileum alkalmából kitünte­tésben részesíti. Kérdésemre hogy mikor és hogyan indult el ez ide­vezető úton \ — pillanatok alatt lázba jön, s csillogó szemekkel mesél: 1947-ben Egerben kezdő­dött. Még nem sokat tud­tunk az ifjúsági szervezet­ről, feleségemmel együtt in­kább csak éreztük, hogy mit kell tennünk. Egyházi isko­lában tanítottunk, szinte egyenként „lopkodtuk el” a gyerekeket a cserkészettől. Nagyon nehéz volt. de ami­re megtörtént az iskolák ál­lamosítása, nálunk már meg is alakult a csapat. Az első a városban. S hogy még na­gyobb legyen az örömünk, még ebben az évben elnyer­tük a Ságvári zászlót. Aztán a következő évek sem voltak könnyebbek. - Egerből Tiszafüredre került, ahol négy évig járási úttörő­titkár volt. Kerékpáron jár­ta. naponta a községeket. — Előfordult, hogy ugyanazon a napon Igaron csapattanács ülést tartott, Őrsön bemuta­tó rajfoglalkozást vezetett, s Nagyivánban a táborozást készítette elő, szülőkkel ér­velt, községi vezetőkkel tár­gyalt, hogy a gyerekek el­juthassanak a Balatonra, — Sopronba, Pécsre. Kérdésemre, hogy hogyan bírta erővel — mosolyogva válaszol; Amikor egy-egy faluba megérkeztem, gyere­kek szaladtak elém, öleltek, csókoltak, szinte lecibáltak a kerékpárról. Hát el lehe­tett volna így fáradni? El lehetett. Ha a munka hevé­ben, az első évek szervezke­désének lázában, a mindig újabb feladatok tengerében nem is érzett fáradtságot, a szívét megviselte a sok ke­rékpározás, a mindennapos utazás. Abba kellett hagy­nia. Karcagra helyezték városi titkárnak. Az ott töltött ti­zenegy évet élete legszebb fejezetének tartja. Evekig működött irányítása alatt a megyei kisdobosvezető tá­bor, a fiatal pedagógusok százai tanulták meg tőle a mozgalmi munka vezetésé­nek módszereit, csodálták gyerekek iránti rajongását. Csodálták és megértették a titkot, Elemér bácsi „nagy titkát”, amely az ő szájából roppant egyszerűen hang­zik: a gyerekeket szeretni kell, nagyon szeretni, s a gyereknél nincs hálásabb a világon. Aztán Kisújszállásra ke­rült. Meggyengült egészsége a mozgalmas évtizedek után csendesebb munkára, lasúbb tempóra kényszerítette. — Most a gyógypedagógiai is­kola igazgatóhelyettese. De Illényi Elemér itt is, most is lobog lelkesedik, a kisúj­szállási úttörőknek most is a régi Elemér bácsi. Egy-egy rajgyűlés, őrsi foglalkozás legnagyobb kitüntetése, ha Elemér bácsi részt vesz raj­ta. Hívják, várják, meséltet- nek vele, játékokat tanul­nak tőle. S ő megy, ha fá­radt leül megpihenni, de kedvenceit, a gyerekeket so­ha nem utasítja vissza. S ha haja ősz is, szívében, lelké­ben fiatal maradt. Az ma­radt, mert közöttük élt, s él ma is hatvanegy éves ko­rában. Valahogy ügy vagyok én — mondja — mint az egy­szeri juhász a kolompszó- val. Annak is mindig az csengett a fülébe, amikor már nem is hallhatta. En­gem a gyerekzsivaj vonz, a sokszor hallott dalok, a tá­bortűz melletti csatakiáltá­sok. Elmennék értük a vi­lág végére is. Ha újra kezd­hetném, újra így csinál- nám.„i Pontosan igy... Illényi Elemért az Elnöki Tanács a pedagógus napon a „Munka Érdemrend” ezüst fokozatával tüntette ki. Sipőcz László Cementgyáraink többsége a századfordulót megelőzően, illetve azt követően épült, érthető tehát, hogy az öreg gyárak — a többszöri fel­újítások ellenére — nem tud­a Szovjetunió, Csehszlová­kia, NDK, NSZK, Lengyel- ország, Ausztria egyaránt szállít gépeket. A gyár veze­tői elmondták: a technológia kiválasztását gondos piac­ilyen lesz a Beremendi Cement és Mészmű jak kielégíteni a jelentkező igényeket. Mennyire elmara­dott cementiparunk, azt mu­tatják a következő számok: Míg a fejlett országokban át­lag 500 kilogramm az egy la­kosra jutó cementtermelés évente, addig nálunk 280 kilogramm. Évenként mint­egy 3 millió tonna cementet gyártunk és 1 millió tonnát importálunk. Érthető volt a Gazdasági Bizottság döntése, amellyel a hazai építőanyag, azon belül a cementipar fej­lesztéséről intézkedett. An­nak következtében kezdődött meg Beremenden 1968-ban az új cementgyár építése. Az új üzem létesítése 2,6 milliárd forintba kerül, eb­ből 1 milliárdot képviselnek az építőiapri jellegű mun­kák, a másik milliárdot kü­lönböző gépek vásárlására fordítják, míg 0,6 milliárd értékűek lesznek a kapcso­lódó létesítmények. Az épít­kezésben 50 magyar vállalat vesz részt. Széleskörű nem­zetközi kooperációval ké­szülnek el a berendezések: A róka és a holló A holló a fa ágán ült, s szájában egy darab Hóvi­rágsajtot tartott. A róka a fa tövében kuporgott, és mé- zes-mázosan hízelkedett: — Mindenki azt meséli, Hollócska, hogy neked van a legszebb hangod az erdő­ben. Igazán énekelhetnél ne. kém valamit... A holló nem sokáig kéret­te magát, énekelni kezdett. Amint a száját kinyitotta, a sajt lepottyant a földre, a róka felkapta és kuncogva elszaladt vele. A holló észre sem vette, önfeledten éne­kelt tovább. Éppen arra sétált a süket fájd, aki azzal a nehéz, szin­te megoldhatatlannak látszó feladattal volt megbízva, hogy a Vadonvízió soron kö­vetkező táncdalfesztiváljára 125 énekest teremtsen elő. Megpillantotta az önfeledten danászó hollót, nem teketó­riázott, leszerződtette. Bár a hollónak a fesztiválon csak a 125. helyezést sikerült meg­szereznie, ez is elegendő volt ahhoz, hogy rendszere­sen helyet kapjon az Erdei Rendező Iroda egyik hakni­brigádjában, s azontúl már ementáli sajtra is futotta neki. Tanulság: érdemes kitáta­ni a szánkat! Á két kecske Két kecske, — ellenkező irányból jövet, — egyszerre akart átkelni egy szakadé­kon, amelyet csupán egy vékony deszkapalló ívelt át. A palló közepén találkoztak, tettetett nyájassággal össze­ölelkeztek, egymás egészsé­ge felől tudakozódtak. Majd az öregebbik kecske meg­kérdezte: — Hová igyekszel, tisztelt ifjú barátom? — Ezer fej káposzta van rámbízva, sok a munka, — nagy a felelősség, épp ezért megkérem, engedjen tovább haladni...! — Hohó, barátocskám —; így a vén kecske, — és vi­szont főnyalogató vagyok a Sóhivatalban, az én munkám még fontosabb, így hát ön engedjen utat nekem! Az ifjabbik nem volt haj­landó engedni, dühös szitko- zódásba kezdett, már-már felöklelte idősebb társát. — Ejnye, fiatal barátom, nem így kell ezt elintézni! Üljünk le, beszéljük meg a problémát, s bizonyára ta­lálunk majd valami megol­dást! — tanácsolta a tapasz­talt öreg állat. Ügy is tettek, hozattak két széket maguknak, — leültek egymással szemközt a palló közepén, és hosszas diskur­zusba kezdtek arról, hogy melyiküknek is sietősebb az útja, s melyiküknek illenék kitérnie. Végül mindketten elálmosodtak, elszunnyad­tak, s egy óvatlan pillanat­ban székestől együtt bele­estek a szakadékba. Tanulság: hosszú értekez­letek alatt nem árt csavar­ral a padlóhoz rögzíteni a székeket!... Radványi Barna kutatás és gazdaságossági számítások előzték meg. An­nak alapján rendelték meg az NSZK-beli Klöchner— Humbold—Deutz cégtől a nyersőrlő és kliengerégető berendezéseket. A cement­őrléshez az NDK-beli Ze­lesz az 500-as, 200 ezer tonna a 600-as, a többi 700-as port- land-cement. Évente mint­egy 4,5 millió devizadollár megtakarítást eredményez a népgazdaságnak. A termelést a vezérlőépü­letből irányítják automaták segítségével. A kész cemen­tet 10, egyenként 32 méter magas silóban tárolják majd. Az üzem legmagasabb épít­ménye a 76 méter magas hő­kicserélő torony, amelynek tetejéről jól látni nemcsak az üzem 40 hektárnyi terü­letét, hanem a szomszédos kőbányát is a Beremend dombján, amelyhez az ország legdrágább útja vezet. Ez az úgynevezett Belaz-út, amely a kőbányát összeköti a gyár­ral, mintegy 5 kilométer hosszú, 10 méter széles. A betonburkolata 30 centiméter vastag. Szükség is van erre, mert azon 28 tonnás óriás szovjet dömperek közleked­nek majd. Az út építése ki-J lométerenként 15 millió fo­rintba került. De épült külön pályaudvar 4 kilométeres vágányhálózattaL Természetesen épültek és épülnek lakások, munkás- szállások. A gyár törzsgárdá­ját most alakítják ki. A műszakiak 80 százaléka olyan fiatal szakember lesz, akik már az üzem építésénél is Látkép a BCM építkezéséről mentanlagenbau cég szállí­totta a gépeket. A gyártás központja a klingerégető üzem, ahol két egyenként 1500 tonna/nap kiinger teljesítményű lebeg­tetés hőcserélős, hűtőrosté­lyos forgókemencét építettek ott vannak — vagyis együtt nőnek, és egymáshoz nőnek érzelmileg is a gyárral. Jelenleg mintegy ezer- nyolcszázan dolgoznak a be­remendi gyáróriás építésén, akik most nem is oly régen jelentős felajánlást tettek: az Ez a kép a két, óriás forgókemence készült szerelése közben be, melyet olajtüzeléssel üze­meltetnek majd. A gyártás korszerűségét bizonyítja, hogy míg a nedves eljárás­nál 1700—2000 kcal hő kell egy kilogramm kiinger elő­állításához, a száraz eljárás­nál csupán 700—800 kcal. És hazánk új cementgyára elkészülte után száraz eljá­rással évente 1 millió 70 000 tonna cementet gyárt Eb­ből mintegy 700 ezer tonna építkezés első üteme 1972. április 4-re, a második ütem 1972. augusztus 20-ra elké­szül, vagyis csaknem 1 évvel korábban a tervezettnél. A BCM hajdani búzaföl­dön épül fel rekord idő alatt: hazánkban ilyen rövid idő alatt még nem készült el hasonló nagyságú létesít­mény. Elkészülte után meg- könnyebbedik építtetők és építők dolga. V. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom