Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-06 / 132. szám
ŐSZINTÉN Szép emlékek... Rendkívüli könyvnap Sompolyal két dolgot kedvelt különösen: az ultit és a bort Kártyázni a munkahelyén szokott — természetesen a munkaidő lejárta után — borozgatni pedig vidéki kiszállásai alkalmával a Jászkunnekeresdi Pitty- palatty vendéglőben. A feleségének azzal magyarázta az éjszakai kimaradozásokat, hogy a főnökével az arab kérdésről vitatkoztak, ha vidéken volt, akkor meg kilyukadt a kocsi bal hátsó kereke és a sofőr otthon felejtette a pótgumit és ráadásul ragasztót sem vitt magával. Évekig nem is volt semmi baj, az utóbbi időben viszont az asszony egyre többet zsörtölődött, sőt a múlt héten csúnyán össze is vesztek. A nej szerint ugyanis bármilyen ócskák is azok a gumik, ilyen gyakran mégsem lyukadhatnak ki. Az arab kérdés vitájáról meg az volt a véleménye, hogy amennyit vitatták már a főnökével, rég megoldást is találhattak volna. ír Miközben a kocsi halkan zötykölődött, Sompolyai törte a fejét: hogyan lefietne megmenteni a helyzetet úgy, hogy a kártyapartikról és a borozgatásról se kelljen íemondania, meg a családi viszályokat is elkerülje. Töprengéséből az riasztott föl, hogy a sofőr hirtelen rálépett a fékre és ő fejével majdnem kinyomta a szélvédőüveget. A váratlan eseményt a hű pilóta mindössze annyival kommentálta: — A Pittypalatty vendéglőnél vagyunk. Sompolyai reflexszerűen majdnem kiszállt a kocsiból, de jobbik énjére hallgatva — és főleg az éjszakai veszekedésre gondolva — szenvtelen arccal csak azt mondta: — Sietünk haza. A sofőr bizonyára meglepődött volna, ha tizenötéves tapasztalat nem áll mögötte, de így szó nélkül beletaposott a gázpedálba. Alig indultak el azonban, ismét csak a fék következett, de Sompolyai most már tényleg a szélvédő üvegbe koc- 58»tbtte a fejét. — Mi a nyavalya történt? — kérdezte nem éppen a legnyájasabb hangnemben, a homlokát tapogatva. — Defektet kapott a bal hátsó kerék — közölte a gépkocsivezető kissé ingerülten, mert nem volt pótgumija és nem szeretett szereléssel bíbelődni. — Alig hagytuk el a Pitypalatty vendéglőt, szerintem ott kellemesen el tudná tölteni az időt, amíg én ezt a vacakot megjavítom. Sompolyai arra gondolt, hogy ma végre időben haza akart érni, de úgy látszik, hogy a sors könyvébe ez másképpen van megírva. Nem hitt ugyan az „eleve elrendelés” elvében, mégis visszaindult a vendéglő felé. Éjfél után kettőkor — amikor a pincér éppen zárórát kiáltott — a fülig ma- szatos sofőr is megérkezett. Sompolyai — a régi szokáshoz híven — kissé támolyogva szállt be a Volgába. — Afonya út 4. — vetette oda a gépkocsivezetőnek, mert azt hitte, hogy taxiba szállt. Éppen hármat ütött a város toronyórája, amikor a váratlan fékezés miatt Sompolyai ismét a szélvédő üvegbe ütötte a fejét. A delirium tremens állapotától messze járt ugyan, de a Pittypalattyban megivott három üveg „Illik-e szomorodni’ éreztette a hatását. Emlékezett viszont a legutóbbi veszekedésere is, így aztán amikor belépett a lakásba és a felesége neki szögezte a kérdést: hol jártál az éjszaka? — dühösen felmordult: — Tudd meg, hogy kilyukadt. .. tunk a Pittypalatty nevű nyavalyában és iszogattunk egy kis jó bort! Zámbó Árpád — Változnak az idők — mondtam nyugodtan. — Tessék csak megfigyelni, hogy mi lesz mindjárt. Pontosan négy óra nulla perckor kitártam az ajtót és izgatott tömeg sodort félre. — Könyvet akarunk! — kiabálták — Hamar! Hamar! A helyzet magaslatára emelkedtem. — Először is tessék sorba- állni. — Tessék parancsolni — fordultam Tarokk Döme pénzügyi előadó felé. — Műszakit? Verset? Regényt? Novellát? — Ebből Is, abból Is — mondta kissé bizonytalanul Tarokk kartárs és csakhamar felpakolva távozott. öklök hadonásztak náthás orrom alatt és öblös hangok követelték Spenót Ignác összes verseit és Dugóhúzó Márta háborús naplóját. Cigaretta Imre ógörög nyelvtana éppúgy közkincs lett, mint Törpe Manó szexuáletikája. A főellenőr csak nézett, nézett, aztán fanyarul gratulált. Hiába marasztaltam, előhívatta kocsiját és oly vidékekre távozott, hol kiabálni lehet, gorombáskodni, kioktatni. Nálam bizony mindez teljességgel lehetetlen. A kiürült könyvtárt ragyogó szemekkel hagytam el és derűsen vegyültem ügyfeleim viharos tömegébe, mely egy megszeppent kisfiút folyt körül, bizonyos Rugó Adámkát, aki dacosan meredt föl a felháborodott olvasókra. — Vallj! — kiabálta Fejőszék Vladimir főkönyvelő. — Ha vallasz, kapsz öt forintot! Megvető hallgatás volt a válasz. — Tízet! — zokogta Vladimir. — Hod — mondta Ádám- ka és zsebregyűrve a bankót, emígy beszélt. — Téves a tisztelt üdülők azon információja, miszerint én ezen intézmény három pakli magyarkártyáját a könyvek lapjai közé rejtettem. Férfiasán bevallom, hogy a kártyapaklik már dél óta a helyükön vannak. Alászolgája bácsik és nénik! Hát így lettem én példakép. Darázs Endre Ráfizetéses vacsora KÖNYVESBOLT , SV/' gr'. ' ' — Ezt megveszem, fiam, hát ha a te szírvegeidet is megért em... Nyitvatartás, ó! Eredetileg úgy volt, hogy egész nap a strandon leszünk. Nem Is főzünk, ott eszünk majd, amit kapunk. A hiba ott csúszott be, hogy a Meteorológiai Intézet véleményét nem kértem ki. Takács Marinak meg nem hittem. Pedig ő mondta szombaton este, hogy eső, zivatar... de nem is nagyon figyeltem. így történt, hogy mégsem mentünk strandolni május utolsó vasárnapján. Lustálkodtunk kicsit, déltájban jól megreggeliztünk és csak estefelé éheztünk meg. Mit együnk? Mentőötletem támadt: menjünk le vacsoráz- zi valahová! — S már öltöztünk is leányommal, s betértünk Szolnok központjában egy étterembe. Ügy örültünk, hogy rántott máj is van. Azt kértünk. Leányom üdítővel, magam barna sörrel (világos nem volt) oltottam szom- jam. Közben jól elbeszélgettünk, ügyelve arra is, hogy nyolckor már ne legyünk az étteremben. Középiskolás leányomat ugyanis köti az iskola előírása. Hívtam a fizetőt. Segy- venegynéhány forintot tett ki a számla. Százast tettem az asztalra, miközben mondtuk tovább a magunkét. Kár volt. Közben nem vettem észre, hogy csak ötven forintig kaptam vissza, ebből is még visszatoltam némi borravalót. Otthon rémlett fel bennem, hogy papírpénzt nem raktam el az étteremben. Indulás gyorsan vissza. Eszembe jutott valamelyik táncdalfesztivál slágere: . .ész nélkül futok a pénzem után...” — s még dúdoltam ts mosolyogva a dallamot. Akkor még reménykedtem. .. Hisz tíz perce sincs, hogy eljöttünk az étteremből. .. Alig-alig voltak a hatalmas helyiségben, emlékeznie kell a fizetőnek... Éppen egy kupacban tali--------------------l áltam a pincérhadat. Mondom az én fizetőmnek, ho- gyar jártunk. Az nem lehet, határozottan emlékszik, hogy három húszast adott visz- sza. Ennyit sehogyan sem adott volna, mert az sok! — így én. Akkor két húszast adtam! — vágta ki magát. Az meg kevés lett volna. De ezt már nem mondtam, mert akkorra elfogyott a lelkierőm. Ugyanis közben ketten-hárman is igyekeztek meggyőzni, hogy biztosan visszakaptam a pénzt, meg aztán: a trafikban sem lehet utólag reklamálni... mi lenne... ha mindenki így visszajönne... Az asztalon hagytuk a pénzt — vélték. Nem hagytuk, arra határozottan emlékszem — mondtam —, hogy a felszolgáló kislány leszedte a terítéket, míg ott voltunk, csak két poharat hagyott ott az itallal. Utolsó mentsvárként megemlítettem, hogy zárásnál biztosan kiugrik a többlet Hogyne! — biztattak, s megegyeztünk, hogy másnap délben bemegyek. Ö, én balga, naív lélek. Kiugrik a többlet! És a borravaló? Az kutya? Hisz az egy főre jutó többre rúghat, mint az én egynapi keresetem! S már el is temettem az ötvenesem. Másnap délben azért csak megjelentem az étteremben. Az én fizetőm nem volt ott. Az előző esti garnitúrából megismertem egy felszolgáló hölgyet. Nem, nem ugrott ki a többlet, tetszik tudni... Igen, tetszik... S azt is tetszik tudnom, hogy ha egy kazal tizes van a fizetőnél, mint volt az én fizetőmnél ma egy hete este, nem három, illetve kettő húszast, (amely közül mellesleg egyik sem adja ki az ötven forintot), de egyet sem ad vissza a kedves vendégnek. Ad öt tizést és kész. De nekem azt sem adott- ti Volt már szerencsém ehelyütt morogni egy sort egyikmásik bolt nyitvatartása — avagy ennek a vasárnapi megrövidítése — miatt, elsősorban szolnoki viszonylatban. Országos „kitekintésem” nem lévén, tartózkodtam attól, hogy elmorgott mondataimban általánosító kicsengések váljanak hallhatóvá. Most azonban országos kitekintésre tettem szert: a Néplap szerdai számának első oldalán olvasván a KPVDSZ elnökségének keddi üléséről közölt ismertetést, amely hosszabb-rövi- debb terjedelemben aznap természetesen más lapokban is megjelent. E szerint: „Kétségkívül javultak a vásárlási lehetőségek mind az iparcikk-, mind az élelmiszer kereskedelemben” — konstatálta (magyarul: állapította meg) a KPVDSZ elnöksége. A közlemény adatokkal is illusztrálja e megállapítást. Ami engem illet, szakmailag minden hozzáértést nélkülözök ugyan, de azt buta fejjel is úgy képzeltem el, hogy ha egy bolt vagy áruház naponta hosszabb ideig tart nyitva — mondjuk délután 5 helyett este 7-ig, — akkor ez javítja a közönség vásárlási lehetőségeit, s növeli az üzlet napi bevételét, forgalmát. Miután ezt a feltételezésemet most a közlemény országos adatokkal is alátámasztja, tudomásomra hozza, miszerint több nagyközségnek a hosszabb nyitvatartás iránti igényét elutasította a KPVDSZ és a minisztérium. De ez még hagyján. Mondjuk, hogy a nagyközségek még nem tartanak a fejlődésnek azon a fokán (?!)... mondjuk. Ami viszont a városokat illeti, például csak a mi nagyra becsült megyeszékhelyünkön alig pár hete kurtította meg egy órácskával a vasárnapi nyitvatartási — történetesen az 1-es számú élelmiszerbolt. Hogy ehhez mit szóljunk — fogalmam sincs (a magam részéről ehelyütt már morogtam miatta, de az eredmény: falra hányt borsó). Az országos kitekintést nyújtó közlemény további részéből kitűnik, hogy — noha a hosszabb nyitvatartás növeli a bolti dolgozók jövedelmét — az intézkedést kereskedelmi körökben, vezetők, és beosztottak egyöntetű ellenzéssel fogadták (a kivétel elenyésző hányadot képvisel.) A vasárnapi nyitvatártás további kiterjesztését meg határozottan ellenzik az élelmiszerkereskedelmi vállalatok vezetői. (Mint utaltunk rá, szű- kebb pátriánkban már ellenintézkedésekre is sor került.) És most jön mindennek a teteje! A közlemény befejező része ugyanis megállapítja — idézem: A megkérdezett vevők többsége szintén nem igényli a késő esti nagyobb vásárlási lehetőségeket. Nos, hát ez az általánosságában oly homá- lyos megfogalmazás tökéletes ellenszél, ha az előbbiekből valaki nem érzett volna hasonló fuvallatokat. Mindazonáltal nagy kérdés, kik vajon azok a megkérdezett vevők, akiknek többsége. .. stb. Ugyanennek a mondatnak „a késő esti nagyobb vásárlási lehetőségeket” jelentő szavait is nehéz mire magyarázni. A közlemény első felében az esti 7 óra szerepei a meghosszabbított nyit- vatartásnál zárási időpontként. Akinek ez már késő estének számít, arról bajos megállapítani, hogy ő az úgynevezett átlagember. Ámbár ezek után mit lehessen tudni... (m — r — n)