Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-03 / 129. szám

H SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. június 3. — AMATŐR filmszakkört szerveznek a jászfelsőszent- györgyi József Attila műve­lődési házban. A technikai feltételek megteremtéséhez a helyi termelőszövetkezet egy filmfelvevőgép, a művelődési ház pedig egy 16 milliméte­res filmvetítőgép vásárlá­sával járul hozzä. i I Huszonöt évvel ezelőtt, 1946. június 3-án halt meg — 71 éves korában — Mi­hail Ivanovics Kalinyin, a szovjet állam kiváló vezető személyisége, a Szovjetunió Kommunista Pártjának egyik ismert vezetője. Kalinyin egész fiatalon be­kapcsolódott a forradalmi mozgalomba. 1898-ban már az Oroszországi Szociálde­mokrata Munkáspárt tagja lett. Pétervárott tevékenyen részt vett az 1905-ös orosz polgári demokratikus forra­dalomban, majd hosszú éve­kig Moszkvában végzett il­legális pártmunkát. 1912-ben a párt központi bizottsága póttagjává, 1919-ben pedig tagjává válcssztották. Forra­dalmi tevékenységéért »több ízben bebörtönözték. A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom győzelme titán előbb az Orosz Szov­jetköztársaságnak, 1922-től pedig a Szovjetunió Központi Bizottságának az elnöke volt; 1938-tól 194'6-ban bekö­vetkezett haláláig? a Legfelső Tanács Elnökségéinek elnöke­ként tevékenykedett. A szo­cialista építéssel és a kom­munista neveléssel foglalko­zó művei (A szovjet erkölcs­ről, A kommunista nevelés kérdéseij nálunk ü; ismertek. HIRDETMÉNY Felhívjuk a ,szajoli—lö- kösházi. a mez<SÖúri, túrke- vei vasútvonal mellett la­kóit figyelmét, hogy folyó hó 8—30 között fenti vasútvo­nal területén, állctmásain — I szövőlepke elleni védekező permetezést végzünk. A fel­használt vegyszer méreg. — Méhekre veszélyes. A permetezett fák gyü­mölcsét. a fák alatt termett konyhakerti növényeket fo­gyasztani, valamint a fáK alatt legeltetni a permete­zéstől számított 14 napig nem szabad. A tilalom be nem tartásá­ért, előforduló mérgezésért felelősséget nem vállalunk. MÄV Pályafenntartási « Főnökség Békéscsaba 888 rugalmas csomó képezi a felvételünkön látható láb­belinek a talpát és belsejét. Ezek állandóan masszírozzák a lábat, s nemcsak alulról, hanem oldalról is, u. i. a szé­leken lévő magasabbak a ránehezkedés következtében be­hajolnak a középre. A láb vérkeringése így megjavul és a lábak mindig melegek maradnak. Az egészségügyi szandált bad honnefi ortopéd-szakemberek állították elő különböző színekben. — A KUNSZENTMÁRTO­NI járási építőipari' ktsz a szolgálati igények mind jobb kielégítésére törekszik. Ezt bizonyítja, hogy az 1971. év I. negyedévében elért szol­gáltatásuk értéke meghalad­ta a 170 ezer forintot, ami 20 fezer forinttal több, mint az előző év hasonló időszaká­ban. Várható időjárás: Változó­an felhős idő, már csak né­hány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben meg­élénkülő keleti, délkeleti szél. A nappali felmelegedés alig változik. ' Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok kö­zött. HIRDETMÉNY EXTRA HÍR! AZ EXTRA ÁRUHÁZBA leszállított áron, 310.— Ft-ért extra méretű női orkánkabátoic érkeztek. Most vegyen, amíg a készlet tart! EXTRA ÁRUHÁZ csak egy van. Budapest, VII., Rá­kóczi u. 4. Postai utánvéttel is szállítunk. — A SZÖVETKEZETEK Szolnok megyei Értékesítő Központja a hét végén 4 vagon zöldborsót exportál az I§SZK-ba, csépai kiren­deltségéről pedig folyamato­san szállítják a fejeskáposz­tát az NDK-ba. — MÁR hagyománya van megyénk középiskoláiban a rendhagyó irodalmi órák­nak, amelyeket a megyei könyvtár és a Művelt Nép Könyvkiadó Vállalat szer­vez. Az ünnepi könyvhét al­kalmából Nagy László, Szé- csi Margit és Berek Kati a Varga Katalin gimnázium­ban, Berta Bulcsú pedig az újszászi gimnáziumban tar­tott rendhagyó irodalmi órát. — A SZOLNOKI ÁFÉSZ bélfeldolgozó üzeme az idén sertés vastagbélből 1 millió 500 métert exportál Francia- országba a húsipari készle­tező vállalat útján. A belföl­di kereslet kielégítéséhez pe­dig 4 millió méter vékony , marhabéi készítésével járul hozzá. — JÁTSZÓTERET kapnak a mezőhéki gyerekek. A Ha­zafias Népfront nőbizottsá­gának kezdeményezésére a községi tanács, a Táncsics Tsz és a nyolcadik osztályos diákok összefogásával ját­szótér épül az 1500 lélekszá­mú kis községben. FENYEGETÉS — Képtelen vagyok meg­győzni a férjemet arról, hogy új ruhára van szükségem — panaszkodik egy asszony a barátnőjének. — Mert ngpi értesz hozzá. Nekem van egy csalhatatlan húzásom. A férjem imádja a detektívregényeket. Hozok neki egy izgalmas kötetet, azonnal ráveti magát. És amikor már a könyv köze­pén tart, azt mondom neki: „Drágám, már nincs egy rongyom sem, amit felvehet­nék!” — „Hagyjál olvasni.” Akkor aztán kitépem a kezéből a könyvet, és meg­fenyegetem: „Vagy adsz azonnal pénzt ruhára, vagy megmondom a végét.” Ed­dig még mindig bevált! Figyelmetlen autóvezetőknek! üj berendezés került a pá­rizsi üzletekbe, amely igen hagy hasznára van a figyel­metlen gépkocsivezetőknek. A szerkezetet a kocsi elülső ablakára rögzítik, s ha a vezető túllépi a megengedett sebességet, automatikusan bekapcsol és éles hangjel­zéssel figyelmeztet a veszé­lyességre. — REVIZORI iroda létre­hozásáról tanácskozott hét­főn a KISZÖV vezetősége. Az iroda — amelynek mű­ködéséhez a tagszövetkezetek adnak pénzalapot — felké­rés alapján két évenként legalább egyszer általános ellenőrzést tart majd a kis­ipari termelőszövetkezetek­ben. Kulinyin 1971. JÜNIUS 3., CSÜTÖRTÖK KLOTILD NAPJA A Nap kél: 3.50, nyugszik: 19.34 órakor. A Hold kél: 14.00, nyugszik: 0.47 órakor. SZOLNOKI ADATFELDOLGOZÓ KÖZPONTUNK SZOLNOK, Liget u. 3ő. szí — Telefon: 12-378. keress t j ' elektronikus számítógépkezelő gyakornokokat és táblaellenőrt munkakörökbe olyan tanulni vágyó érettségizett lányokat és katonaidejüket letöltött fiúkat keresünk, akik kedvet éreznek a számítástechnikai munkához. Szakmai kiképzésről és betanításról vállalaton belül gondoskodunk. JELENTKEZNI LEHET: írásban, vagy személyesen az Adatfeldolgozó Központ Igazgatójánál. Mesterséges vér A eincinatti egyetemen (Egyesült Államok) nemrég mesterséges vérrel kapcsola­tos kísérleteket kezdtek ál­latokon. A vért helyettesítő anyag — egy félig áttetsző, tejszerű folyadék — át tud­ja venni a vér legfontosabb funkcióit: a szövetek oxi­Szólnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista MunkSspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanáds lapja Főszerkesztő; Varga József Telefon: 12—093, 12-32Ä, M-089. 11—93». Telex: 09 335T Kiadia a Szolnok megyei T.apkiadó Vállalat Szolnok, Kossuth tér 1. Igazgató: Virágh Iván » Telefon: 12—094. Az előfizetés díja egy hőnapra: 20.— forint. Index-szám: 25 0S» Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető minden posta- hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc génnel való ellátását és a széndioxid elvezetését. Ezt az életfontosságú funkciót a ..mesterséges vér” esetében a folyadékban lévő igen ki­csiny szénrészecskék (a vö- rösvérsejt nagyságának egy századrésze) veszik át. — EXPORTTERVF.NEK teljesítése mellett a belföldi igények kielégítésében is je­lentős eredményeket ért el az idén a Vörös Csillag Ru­házati Ktsz. amely az első negyedévben a nagykereske­delmi és a kiskereskedelmi vállalatok részére 9 millió 600 ezer forint értékben 3800 férfiöltönyt és egyéb divatos ruházati cikket termelt. Ex­portra bérmunkát vállalt az idén a ktsz: 1 millió forint értékben több mint 18 ezer férfi pantallót készített. — TEGNAP Szolnokon Szép Ilona szolnoki lakos ke- réknárjával elé kanyarodott Ferge Pál tiszaszőllősi lakos által vezetett motorkerék­párnak. A könnyelmű kerék­páros hibájából összeütköz­tek és mindketten kisebb sé­rülést szenvedtek. A televízió és a rádió műsorából ajánljuk REGI KÉRDÉSEK — ÜJ VÁLASZOK. Az élet keletke­zése I. rész. Az adás az óriásmolekulák és az elemi siroktú- rák kialakulását kíséri végig, a Föld keletkezésétől az első élő szervezetek megjelenéséig. (A műsor második részét jú­nius 11-én láthatjuk.) A filmet 18.15 órakor láthatjuk a tévében. ÉNEKESEKKEL — ÉNEKESEKRŐL. Vendégeink: Mar­ton Éva és Ütő Endre. Házigazda: Abody Béla. Az új sorozat részben folytatása Abody Béla régebbi, közkedvelt műsorai­nak, melyekben rfagy énekesekről, kedves Operalemezeiről beszélt. Ezúttal bevon az adásokba fiatal énekművészeket is, hogy megemlékezzenek példaképeikről, s hogy egy-egy saját felvételüket is bemutathassák. A műsort 22.20 órakor hallhatjuk a Kossuth adón. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színházban este 7 órakor: Sybill. (Pethes bérlet) r~ i 1 I MOZI 1 l _____J r ~ kettőtől—hatig.« 15.30: Hírek. 15.SS: Csak fiataloknak! Tánczeneműsor. 18,00: Hírek. Időjárás. 18,10: Két könyv a könyves­polcról. 18,20: Josef Schmidt énekel. 18.40: Vendégségben — Búza Barna szobrászművésznél. 19.00: A kórusirodalom mesterei. 19,13: Közvetítés a Déryné Szín­házból: Vakvágány. 20,25: Üj könyvek, (ism.) 20.28: A színházi közvetítés folytatása. 21,29: Kamarazene. 22,15: Verbunkosok, nóták. 23.15: Ravel-művek. URH: Szolnok Vörös Csillag: A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl, csak... fecseg (14), Kert: Jöttem, láttam, lőttem, Tisza: A karbonárik. Jászberény Lehel: Az ,.Angyal” elrablása, Kert: A feketeszakáll szelleme. — Kisúj­szállás Ady: A halál elődje (16). Kunhegyes' Szabadság: Ezopus. Kunszentmárton Körös: Célpont a híd. Mezőtúr Szabadság: Zab- rískie Point (16), Dózsa: Majd a Leontine (16). Tiszafüred Ti­sza: Mr. Zéró három élete. Tö- rökszentmiklós Dózsa: A íilate- lista halála. Túrkeve Vörös Csil­lag: Enyém a világ. 38,10: Hanglemezparádé. 19,00: Magyarországon először — Lees: Vonósnégyes. 19.23: Bemutatjuk a Magyar hanglemezgyártó Vállalat új felvételeit. 20.26: A dzsessz kedvelőinek: — Náthán Davis, Rickl Kie­fer és a Ljubljanai Bing- Band játszik. 20.54: Ü1 operalemezeinkből, (ism.) 21,19: Nero, a véres költő. Kosz­tolányi Dezső regénye rá­dióra. I. rész. (ism.) 22,10: Híres karmesterek nyitányokat vezényelnek. RáBItS~~ TELEVÍZIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Külváros. — Dzsessz. —■ Nehéz ésszerűb­ben? — Cigánynóták. — Sport­híradó. — Hirdető. KOSSUTH RADIO: 8.20: Beethoven: c-moli zongoraverseny. 9.00: Emlékezzünk régiekről, (ism.) 9.25: Nótacsokor. 10.05: Életem, emlékeim. (ism.) 10.52: Mozart zongoraszonáták. 12.30: Melódiakoktél. 13.45: Bennagyij Ajgi csuvas költő versei. 14.00: Szimfónikus zene. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: „De szeretnék csillag lenni !’M. rész. 16.05: A oktatásügyi gyakorlat és a társadalmi igény. II. rész. 16.19: Üj felvételeinkből. 17,15: Operacsillagok — opera­slágerek. 17.45: A 04—05—07 jelenti... 18,13: Magnósok, figyelem! 19.30: Kritikusok fóruma. 19.40: A Magyar Rádió és Tele­vízió, szimfónikus zeneka­rának hangversenye. 20.10: Láttuk, hallöttuk! 20,30: A hangvérSenyközvetítés folytatása. 21,03: Külpolitikai dokumentum- műsor. 21,33: A Magyar Rádió és Tele­vízió népi zenekara játszik. 22,20: Énekesekkel — énekesekről. 22,55: Hová lesz a nyereség a nyereségből? Vitaműsor. 23,15: Ritmusturmix. 0.10: Nicanor Zabaleta hárfázik, a Berlini Rádió énekkara énekel. PETŐFI RADIÖs 8.05: Színes népi muzsika. 8.45: KülDolitikai figyelő. (ism.) 9.00: Az indián királynő. Rész­letek Purcell drámai ope­rájából. 9.40: Például a Dohány utca... Riport. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Könnyűzenei híradó, (ism.) 12,30: De Falla: Spanyol népda­lok — szvit. 12.45: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.03: Lemezek közt válogatva, (ism.) 13.36: Vidám alkotás — nyitány. 14.00: Ifjúsági randevú BUDAPEST: 9,06: Környezetismeret. (Alt. isk. 1. oszt.) 14,00: Környezetismeret (ism.) 16.33: „Életet az éveknek..." Nyugdíjasok műsora. 17.20: Hírek. 17,25: A bulldózertől a tapétáig. A BNV a lakásprogram tükrében. 17.55: Műsorkalauz. 18,15: Régi kérdések — új vá­laszok. Az élet keletkezé­se. I. rész. 19.05: Reklámmősor. 19,15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Minden kilométerkőnél. 9. rész: Az árulás. 21,00: Riporter kerestetik. II. középdöntő. 22,00: Tv-hfradó — 2. kiadás. 22,10: Riporter kerestetik. H. középdöntő folytatásai POZSONT: 17,05: Hírek. 17,15: Fizika. 18,45: 1971-ben élünk. 18,40: önvédelem. 19.00: Tv-híradó jegyzete. • 19.30: Publicisztikai műsor. 20.00: Kockázat... Lengyel tv-sorozat. 15. rész. 21.05: 50 Etap. 21.30: Edita Piecha énekel. 21.50: Autósok—motorosok. 22,10: Tv-híradó. BÉCS: 18.00: Olasz nyelvlecke. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Sportmozaik. 19.16: Az ORF ma este. __ 1 9.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Tv-játék. 21,45: Bécs — egy város több arculata. Tv-hírád‘ó. BELGRAD: 16.10: Giro d’ Italia — kerékpár­verseny, felvételről. 17,15: Nina és Ivó, Adás gyermekeknek. 17.55: Zezei. kisdobos. 18.30: Folklórszemle. 19,20: Egy egész élet egy év alatt, (ism.) 21,35: Lomá Doone (filmsorozat) BUKAREST: 16.30: Magyar nyelvű adás. 17.30: A volánnál. Autóvezet őknek. 17,50; Mezőgazdaság. 18.20*: A legkisebbeknek. 18.30: Hírek, utána snort. 19.10: Zenéi újdonságok. 19.25: Tv-ankét. 20.05: Szólóhangverseny. 20.25: Humor-antológia folytatása. 22.45: GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk: szeretett igazgatónk: KURUCZ MIHÁLY mesterszakácsunk: MESTER ANDRÁS gépkocsivezetőnk: RÁTÖCZI FERENC május 31-én traeikus hirtelenséged életüket vesz­tették. A saját halottunknak tekintett igazgatónkat és munkatársainkat június S-én délelőtt 11 órakor kísérjük utolsó útjára a debreceni köztemető dísz­ravatalozójából. Alföldi Vendéglátó Vállalat dolgozói

Next

/
Oldalképek
Tartalom