Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-19 / 143. szám
nm. joiiTus Ts. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Készülnek az egyetemre Nyári előkészítő tanfolyamok A CIBAKHÁZI SZAKASZ Fegyvert vizsgára! — Tóth Mihály szakaszparancsnok rendben találja a fedezékből tüzelő Árvái Albert gép-, pisztolyát. Egy év múlva érettségiznek, s az egyetemi felvételi vizsgára is csak mint távoli eseményre gondolnak. A felkészülést azonban nem lehet elég korán elkezdeni. Ügy tűnik, az egyetemek is ezt a véleményt vallják, ezért hirdették meg már most az előkészítő tanfolyamokat. Tábor Hódmezővásárhelyen A József Attila Tudomány- egyetem Természettudományi Kara és a Csongrád megyei tanács vb művelődésügyi osztálya Hódmezővásárhelyen négy megye diákjainak rendez nyári tanulmányi tábort. A tanfolyamon egyetemi oktatók és Tenyerem fölött átúszik egy hal. Visszafordul, megáll, szeretném megsimogatni, egyet csap a farkával, odébbrebben. Társaim szeme nevet. Kinevetnek. Már amennyire a szemüvegtől és a légzőkészülék csutorájától tudnak. Itt lenn, a tapolcai barlang vízalatti szifonjaiban, alagútjaiban, átjáróiban csak jelekkel beszélhetünk. Kitanítottak: — Ha hüvelykujjaddal és mutatóujjaddal karikát for_ málsz, azt jelenti: oké, minden rendben. Ha vízszintesen integetsz a tenyereddel, azt jelenti: maradj ezen a szinten. Ha felfelé mutatsz, azt jelenti: a felszínre megyek, ha lefelé: tovább merülsz... Hallom lélegzetem szirénáját, ahogy a levegő kisüvít a hátamon lévő palackból, s aztán a kifújt levegő bubo- rékainak visszhangos dübörgését. A tavasbarlang alatti „alsó barlang’’ bejárójában vagyunk, négy méterrel a „kirándulók csak saját felelősségükre” csónakázó tó alatt. Csaknem húsz méterrel a békésen alvó, lámpafényeivel hunyorgó Tapolca alatt. Éjszakai merülésre kaptam meghívást a Ferencvárosi Természetbarát Sportkör DELFIN könnyűbúvár szakosztályától. — Hoztunk neked is szerkót — fogadott Maróthy László, a DELFIN-ek túravezetője, mikor az éjféli „kísértetórában” a tavasbarlang bejáratánál találkoztunk. Odalenn már fekete gumiruhájukban, mint valami tudományos-fantasztikus filmben, nyüzsögtek, szereléseiket, légzőkészülékeiket próbálták a búvárok. Hasalok egy vízalatti párkányon, derekamat húzza a tízkilós ólomöv, s figyelem a barlang egy—öt centiméteres halait, a fürgecseléket. Valaki „kopog” a hátamon. középiskolai tanárok kiscsoportos formában matematikát és fizikát oktatnak. A táborban olyan diákok vesznek részt, akik az idén fejezték be a középiskola harmadik osztályát, és jövőre az érettségi után valamely felsőoktatási intézményben matematikából és fizikából tesznek felvételi vizsgát. A rendelkezésre álló helyekre Szolnok megyéből száznyolcvanán jelentkeztek, s a jelentkezések elbírálása után hatvanöt tanuló utazik Vásárhelyre. A válogatás során előnyben részesülnek azok, akik egyetemre, vagy műszaki főiskolára készülnek. A tanfolyamot július 12 és 24 között rendezik a hódmezővásárhelyi Szántó Kovács János kollégiumban. A résztvevők fizikai dolgoDrugics, azaz Katona Imre, a delfinek egyike, civilben elektroműszerész, most idegenvezetőm az ismeretlen vízalatti világban. Mögöttem Maróthy László vigyáz, s a víz tetején csupán sötét árnyéknak tűnő csónakból Násfay Béla — búvárnevén: Sumi — biztosít valamennyi, ünket, s engedi utánam a mellkasomra hurkolt „köldökzsinórt”, a csaknem fél- százméteres mentőkötelet. Drugics hátranyújtja a kezét, maga mellé húz, majd reflektorával körbemutat, büszkélkedve, kicsit dicsekedve. — Tudom. A zöld terem — mondanám, de helyette csak visszaintek. Még kint a felszínen elmagyarázták az utat, a merülést, a szifont, s a felfedezett kis- és nagytermeket. Meséltek már a „zöld teremről” is. A reflektor szétterülő fénynyalábja meséim Csipkerózsika kastélyát varázsolja elém — zöldben. A furcsán kivájt, víztől alakított vízalatti világban olyan ez a szifon, mint simakövű bálterem. S oldalán a kőcsipkék, szebbek és igazab- bak a szilveszteri ólomöntések kitalált figuráinál. A fehér „csipke” alapja a zöld, a kristályzöld mozdulatlan, áttetsző barlangi tó. Hív és izgat a sötétség, az ismeretlen. Uszonyaim segítségével indulok tovább, s értem, azt hiszem értem már a DELFIN-ek megszállottságát, a minden hétvégi utazást egy-egy jó merülésért; az ötezer forintos maguk vásárolta gumlruhát, az ugyancsak ötezres palackot és re- duktort, a vízalatti fényképezőgépet, a sok szerelést... Visszahúznak. Nagyon szemrehányóan nézhetek, mert jelekkel magyarázkodnak: nem lehet Szűkül a szifon, s oda sem az alakom, zók gyermekei. A kéthetes táborozás ingyenes. Studium generale Az Eötvös József Tudományegyetem Állam és Jog- tudományi Kara az idei „Stúdium generale” előkészítő tanfolyamra hét Szolnok megyei diákot hívott meg. A tanfolyamot a kar KISZ-szervezete rendezi fizikai dolgozók gyermekeinek. A részvétel ingyenes. Ezen az előkészítőn is olyan diákok vehetnek részt, akik az idén'végezték a harmadik osztályt. A feltételek között szerepel, hogy a résztvevők jövőre az ELTE Állam és Jogtudományi Karára jelentkezzenek. A kéthetes» tanfolyamot augusztus 15—31 között rendezik Budapesten. sem a merülési gyakorlatom nem megfelelő. Megfordulunk, távolról dereng, a szifon falain táncot jár a barlangi, a felszíni fény. A csónak oldalába kapaszkodom. Homlokomra kapcsolom a maszkot és... lihegek. — Menjünk le máshol is? — kérdezik, én meg bólogatok ösztönösen, hiszen még bennem az előbbi élmény. — Itt csak libasorban mehetünk majd. — Halsorban — humorizálok. — A folyosót megszakítják kisebb levegős barlangok. Olyanok, ahol félméternyire van a barlang teteje a víz színétől. — Menjünk! — sürgetőzöm. — Köpj bele a szemüvegbe. Na, köpj nyugodtan, utána öblítsd ki vízzel, akkor nem párásodik. Csinálom. Utána „egyenlítek”. Befogott orral, visszaszorított levegővel nyelek egyet. Így a dobhártya kiegyenlíti majd a vízalatti nyomást. Aztán indulunk a csónakázó tó alatti barlanglabirintusba. A túravezető és én a „delfin-óvodista”. A kapu méternyi átmérőjű lehet, három méter mélységben. Százméternek tűnik a tizenöt is. Szorongat a szűk folyosó, hallom saját gyorsuló lélegzetem, a szapora „szirénán’’ és „mennydörgésen”, A levegős barlangban vagyunk. Oldalt egy kis párkány, azon támaszkodhatunk. A reflektor fénye körbeszik- rázza a furcsa kupolát, melynek tenyérnyi széles „kéménye” eltűnik, valahonnan a város félő] szállítja a levegőt. — Nevet adtatok már neki? ...neki...eki...ki. Tihanyt idézi a barlangi visszhang, ahogy a kőbársony ráncai visszaverik. Visszhangos a lélegzésünk is. — Nincs még neve. Én adnék, de nincs jogom. Másoké a felfedezés. Nekem csak a tizedik megismerő gyönyöre jutott... Mintha süvegcukor belsejében lennénk, mintha sziporkázva horizontot húzna a ránkszakadó tejút. — Szép — csak ez jut az eszembe. Fényképeznek. Fekete-fehérre, színesre, diára, pozitívre, negatívra. —- Mi ez nálatok? — Szenvedély. Járni ott, ahol még senki sem járt. Üj barlangokat találni, új szépet látni... — Gondolod...? Rángatják a kötelemet. Indulunk vissza. A többiek is merülni akarnak. Csak óráink mutatják a hajnali kakasszót. Csomagolunk. Reggeltől turisták látogatják a barlangot. S. Boda András A lőtértorony tetejére felhúzták a piros jelzőzászlót. Minden bejáratnál géppisz- tolyos őr posztok Dörejek, robbanások, felcsapó füstfelhők bizonyítják még ezentúl: éleslövészetre jöttünk. „Liszkai munkásőr tüzelésre kész! Horner munkásőr tüzelésre kész!...” „Tüzelést kezd meg!” — dörög a kézi hangszóróból Tóth Mihály szakaszparancsnok hangja. Felbukkannak a mozgó célpontok, szempillantás alatt el is tűnnek. Mégis későn. Halálos találattól terülnének már el, ha rendünk ellenségei teszik ezt. Csupán egy tábla néz csú- fondárosan szembe a szakasszal. Posta István, a Vörös Csillag Tsz gépkocsivezetője restellkedve emeli magasba fegyverét. A nagydarab férfi nem néz társaira. Jól láthatná pedig, megértő, biztató pillantásukat. Azt a parancsot kapták Szabó György agronómussal: fedezékből lőjjenek. Ajtófélfa mögül. Ezt jelképezi az oszlopkeret. Karhatalmi harcászatban gyakran adódha- tik, mikor csak egy ajtósarokból, ablakmélyedésből lehet lőni, gránátot dobni. A gyakorlat célja is ez. Az ilyen összecsapásban igen csak az az úr. aki minél kisebb helyen össze tud szorulni. Posta István ezt akarta. Miközben a fegyvert beszorította az oszlop. Besült. Bántja. A legjobb szakasz mozdulatát figyeli a század. Lehajtott fővel áll a munkásőr. Aztán felderül: „Kettes lőállás! A tüzelést ismételd meg!” Akkorra már Kurdics János traktoros brigádvezető biztosan célzó fegyvert nyom kezébe. • * * Él, mozog a környék. A tűző napsütésben Hirtelen gomholkozni kezd, rendbe szedi magát á századparancsnok. „Első titkár elvtárs! Dósa István, a kunszentmártoni Nagy Péter munkásőr- század parancsnoka jelentem. A foglalkozás tárgya, karhatalmi kiképzés, lőgya- korlat és objektum-védelem”. „Vagyis épületvédelem” — fordítja Szűcs János, a járási pártbizottság első titkára. „Folytassák elvtársak.” Folytatják. Jön a zenekar. A golyószórósokat hívják így. A fegyvervédő zsák valóban hegedűtokra emlékeztet.' Aztán meg, ha a golyószórók rákezdik, zenél, ropog a környék. Még csak gyakorolnak. Pápai János rajparancsnok, a Vörös Csillag Tsz műhelyvezetője, rövid vezényszavára hasravá- gódnak a zöld gyepen, szö- kellnek fegyverrel együtt, vagy „felveszik a lövőhelyzetet”. Kemény munka a nyári melegben. Jenei István, civilben a gépjavító marósa, itt irányzóhelyettes. Cigarettaszünetben elveti magát, látszik fáradt. „Hajnali kettőkor keltem tegnapelőtt. Dolgoztam. Este levertünk 105 kilométert, mire ideértünk.” — Szóval, fárasztóbb az összevont kiképzés? — kérdezi Kiss István, a megyei parancsnok helyettese. „Dehogy, — eregeti a füstöt Sturc Lajos művezető. A szakaszban mindenki családos ember. Amíg a munkásőr oda van, az igát az asz- szonyok, a család húzza.” — „Most is” — vág közbe Horváth Dezső motorszerelő. — „De azért úgy vannak vele, ez a három nap letelik. Eddig szombat, vasárnapokon jártunk. Elaprózva, de sokszor” — így Hegedűs László festő segédmunkás. — „A munkahelynek is jobb így. Lemegy egyfüst alatt, az aratás előtti szusz- szanásban, aztán fél évig nincs rá gond” — véli Sajtos István. — összefüggőbb, maradandóbb is így az anyag — ezt már a „szakmaszeretet” mondatja Kurdics János szakaszparancsnok helyettessel. • • • Szigorú pontossággal telik a szünet. Máris: „Föl! Fegyvert, szíjra!” Nehéz napok. Jólesik az ebéd, meg a figyelmesség is. — Az este itt jártak a gazdák — tréfálkoznak. Hovodzák István tsz-elnök jött, Révész Benjamin párttitkárral. És Rívó István, a gépjavító igazgatója. Vele nem tarthatott Liszkai Mihály párttitkár, lakatos. Most csatolta fel a vassisakot, megy gránátot dobni. Pontosan beletalált. Lángnyelv szökken fel, fekete felhő gomolyodik, és a szétrobbanó deszkacélpont forgácsai hullanak. Ezt már Szarvák János, a század- törzs műkedvelő filmoperatőre is csak messziről követi gépével. Különben se tűrné a közelben Pálinkás István lőtérügyeletes. Épp az imént harsant parancsa: „Tüzet szüntess!” Az azonnal elhallgató fegyverek kezelői meglepetten nézik, mi történt. Csak annyi: megyei elöljáró állt a géppuskások mögé, hogy segítsen. Már mondja is: „Ügyeletes elvtárs, megdicsérem a szolgálat pontos ellátásáért.” Az élesgyakorlat nem gyerekjáték. A vasárnapi szakaszgyűléseken sok szó esett a fegyelemről. (Azért csak marad a munkásőrnek szabadidőben! elfoglaltság.) Milyen rosszul esne, az esti értékeléseken, ha szó érné az élenjáró szakaszt. Tóth Mihály alparancsnok, a ci- bakházi ÁFÉSZ elnöke el se tudná viselni. Sok estéjük ráment Kurdics Jánossal, mire pontosan megtervezték a háromnapi kiképzés minden percét. „Még olyan szakaszparancsnokom is van, — újságolja Dósa István —, aki szabadságot vett ki, hogy a foglalkozásjegyeket szépen elkészítse. A kunszentmártoni Halász Mátyás.” Garáz István, a járási pártbizottság titkára hallgatja, mit diktálnak a jelzők a lőtéri adatlapra. „Kiváló, jó, jó, jó... Megfelelő. Kiváló, jó, jó, kiváló...1“ Borzák Lajos Könnyű, szerelési, gépi ülő munkára helyi és vidéki női-, férfi dolgozókat, esetleg csökkent munkaképességűeket is felveszünk július 15-én induló tevékenységünkhöz Kereseti lehetőség teljesítmény szerint. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: TEMPO KSZ MÜANYAGRÉSZLEG Szolnok. Ságvári E. u. 24 Üi.: Gődérné. Delfinekkel Tapolca alatt Rékássy Csaba: Népmesék
