Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-19 / 143. szám

Mezőtúron a jövő év április 4-re felépül \ i az új gyár Szocialista szerződést kötöttek a KA.EV gyárépítésére A KÄEV 7000 m'-es nagycsarnoka. A TOT és a SZÖVOSZ közös e.noksegi ulese A megye hatodik nagyobb beruházására szóló szocia­lista szerződést tegnap írták alá Mezőtúron, a városi ta­nács székházában. Ott volt és kézjegyével látta el az okmányt Tóth János, a me­gyei pártbizottság titkára, Fodor Mihály megyei ta­nácselnök, a mezőtúriak or­szággyűlési képviselője, a város párt- és tanácsi veze­tői, Czinder Lajos, a Köny- nyűipari Gépgyártó Vállalat vezérigazgatója, Redler Ká­roly, a Szolnok megyei AÉV igazgatója és a beruházás­ban közreműködő más gyá­rak és szervek vezetői. A 133 millió forint elő­irányzattal Mezőtúron, a Szolnoki út 30. szám alatt létesül a Könnyűipari Gép- É^’ártó Vállalat új gyára, amely a megkötött szerződés értelmében jövő év április 4-re készül el. Azt követően megkezdi a termelést és három éven belül, napi két műszakban nyolcszáz embert foglalkoztat, s en­nek legalább fele nődol­gozó lesz. Az építést az állami építő­ipari vállalat a múlt év ele­jén megkezdte, s a 7300 négyzetméter alapterületű üzemcsarnok és más létesít­mények: az öltöző-fürdő, az étterem és az irodák kivi­telezésében is jelentős elő­rehaladást ért el. A gyár beruházása egyrészt a fővá­rosi tanács iparkitelepgtési, másrészt a megyei tanács iparfejlesztési alapjából tör­ténő támogatással és a Könnyűipari Gépgyártó Vál- lalat — rövidítve: KAEV — pénzügyi fedezetével valósul meg. A szerződés aláírását kö­vetően Tóth János rövid be­szédében a többi közt kije­lentette: Örömmel vállaljuk a kötelezettségeket, mert azokkal politikai feladatot is teljesítünk — Mezőtúr iparosítását, fog­lalkoztatási gondjainak enyhítését segítjük elő. Méltatta a beruházás, majd a termelés intenzív jellegét, s megállapította: az állami építőipari vállalat jó hírét öregbíti a munka eddigi üteme és szervezése, amely­re a továbbiakban is szük­ség van. Czinder Lajos vezérigaz­gató arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a koráb­bi tervektől eltérően önálló gyárként működik 1972. ja­nuár 1-től az új létesítmény, amelynek termelési profil­ját is módosították. Eszerint fémtömegcikkeket — olasz— magyar kooperációban zára­kat, alumínium szállítóeszkö­zöket, textilipari gépekhez használt mikrovetélőket — gyártanak majd főként Me­zőtúron. A termelés nagyrészt ex­portra történik. Az együttműködés jó pél­dájaként méltatta a gazda­sági sajtó is azt az összefo­gást, amely a Könnyűipari Gépgyártó Vállalat és a mezőtúri Dózsa Cipőipari Szövetkezet között kialakult. Az új gyár mellett épül ugyanis a szövetkezet üzem­csarnoka, s a két létesít­ményt közös beruházásban megvalósuló kazántelep és transzformátorállomás látja el energiával, A szerződés eláírása után a résztvevők megtekintették az építkezést, amelynek elő­rehaladottságáról elismerés­sel nyilatkoztak. Együttes elnökségi ülést tartott pénteken, a Gel- lért Szállóban a Ter­melőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsa és a SZÖ­VOSZ. Ezzé] a közös tanács­kozással zárult a burgonya, zöldség-gyümölcs felvásár­lás és kereskedelem szerve­zeti korszerűsítésének első szakasza. Most fejeződik be a MÉK — (megyei értékesí­tő központok) — hálózat egész országra kiterjedő új­jászervezése, amelynek so­rán 18 szövetkezeti közös Vállalat alakult, 994 mező- gazdasági termelőszövetke­zet, 448 általános fogyasztá­si és értékesítő szövetkezet, valamint 39 szakszövetke­zet társulásával. Ilymódon az országban forgalomba hozott burgonya, zöldség és gyü­mölcs-termékek nagyobbik hányada ezeknek a szövet­kezeti közös vállalatoknak az útján jut el a boltokba és a piacokra. Az új szervezetnek az ed­digieknél hatékonyabban kell szolgálnia a termelői és Az élelmiszeriparban dol­gozó nők helyzetéről, az el- ■ núit hónapokban tett intéz­kedések első eredményeiről tanácskozott pénteken az ÉDOSZ elnöksége; amely megállapította: a munkahe­lyi körülmények fokozatosan javulnak, ami természetesen a nődolgozók számára is kedvezőbb feltételeket te­remt. A fizikai munkát sok­helyen gépesítették, légtisz­tító berendezéseket szerel­tek fel. A konzerviparban a szezon kivételével mindenhol meg­szüntették az éjszakai mű­szakot, a tejiparban pedig csökkentették az éjszaka dol­fogyasztói érdekeket is. Ja­vítják az ellátás színvonalát, bővítik az áru-választékot Az is céljuk, hogy keve­sebbe kerüljön a zöldség és gyümölcs forgalmazása: a termelőtől a fogyasztóig rö­vidüljön az áru útja: fej­lődjék a többcsatornás érté­kesítési rendszer. A közös vállalatok tevé­kenységük során különféle szolgáltatásokat is nyújtanak tagjaiknak: a termelés, a tá­rolás, a feldolgozás és az áruértékesítés területén segí. tik az információszerzést, a kooperáció kialakulását. A közös vállalatok állami­ágazati irányítását az illfeté- kes szakminisztériumok; tör­vényességi felügyeletüket a megyei tanácsok látják eL A MÉK-ek újjászervezése után most már hozzálátnak a ZÖLDÉRT, a HUNGARO- FRUCT és a Gyümölcs-, Zöldség Göngyölegellátó és Gyártó Országos Szövetkezeti Vállalat működésének kor­szerűsítéséhez is. gozó nők számát. A MÉM tanulmánytervet készített a legtöbb nőt foglalkoztató édes., konzerv-, dohány- és hűtőipari üzemek éjszakai műszakjának fokozatos meg­szüntetésére. A most készülő kollektív szerződések döntő többsége már szabályozza a nő dolgozók túlórázásának mértékét. A nők második műszakjá­nak megkönnyítésére több vállalat kötött szerződést a kereskedelemmel, állami gazdaságokkal és tsz-ekkel, élelmiszer-, zöldség- és gyü­mölcsboltok létesítésére. Sok­felé működik üzemi büfé. tfla: Utcagyerekek — de miért? A cibakházi szakasz A világgazdaság hírei Finn vendégek érkeztek hazánkba A Magyar Országgyűlés és a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa meghívására egyhetes baráti látogatásra hazánkba érkezett dr. Jo­hannes Virolainen, a finn parlament első elnökhelyet­tese és felesége, Kaarina Virolainen, a Finn—Magyar Társaság elnöke. A vendége­ket a Ferihegyi repülőtéren dr. Beresztóczy Miklós, az Országgyűlés alelnöke, dr. Ortutay Gyula, az Elnöki Ta_ nács tagja, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának alelnöke, Bodonyi Pálné, az Elnöki Tanács tagja és a Külügyminisztérium képvi­selője fogadta. Jelen volt Martti Ingman, Finnország magyarországi nagykövete is. Csehszlovák hétvégi házak ötletes hétvégi házakat mutatott be a sajtó képvise­lőinek a FAÉRT Vállalat. A pihenőhelyek Jellegének és a vásárlók eltérő Igényeinek kielégítésére több faház-va- riációt állítottak fel 6—12 négyzetméteres alapterület­tel. Érdeklődésre tartanak számot a csehszlovák Ipar faházai, amelyeknek erős ol­dalfalai biztonságosan szál­líthatók és Idótállók. Köz­művesített területeken a lak­részek és a mellékhelyiségek teljes kényelmet biztosítanak. Igen ötletesek a hazai ter­mékek közül az egervári fa­ipari Ktsz hétvégi házai. Kö­zöttük komfortos nyaraló is található. Ésszerűek a szer­számos kamrák, amelyek szükség esetén lakhatók is. mert ágyat és asztalt is be­építettek. Befejeződött a Hyugat-Erurópai Unió ülése — Brandt haza­utazott — ÁESZ (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) Kevesebb nő éjszakai műszakban HÍREK — TUDÓSÍT; DÓSÍTÁSOK HÍREK Alföldi borsótermesztési tanácskozás Tiszaföldváron A tiszaföldvári Lenin es a mezőhéki Táncsics Terme­lőszövetkezetben tartják meg június 21-én az alföldi táj­területi fajtaborsó-termeszté- si tanácskozást A Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat Közép-Magyarorszá­gi Központja, az Agrártudo­mányi Egyesület, a tisza­földvári Lenin Tsz rendez­vényére kétszáz szakembert várnak. Program szerint Bó- di Imre Állami-díjas tsz- elnök megnyitója után dr. Szabó Jótzsef, a vetőmagter­meltető vállalat vezérigazga­tója vezeti a tanácskozást. Előadó: dr. Szabó Béla, a tsz termelésvezetője és Ba­logh Sándor, a megyei nö­vényvédő állomás főmérnö­ke. A résztvevők a mezőhékj Táncsics és a tiszaföldvári Lenin Tsz-ben határszemlén tekintik meg a borsóföldeket. A nagykőrösi konzervgyár bemutatója Tegnap a nagykőrösi kon­zervgyár árubemutatót ren­dezett Szolnokon. A gyár 360 termékéből kilencfélével is­merkedtek meg a meghívott kereskedelmi szakemberek. Halas István, a gyár áru­forgalmi osztályvezetője el­mondta, hogy az idén 10 ezer vagon konzervet gyárta­nak, amelynek 70 százaié- , kát exportálják. Új, ízletes ételkészítményeikkel tovább­ra is a nőknek, a második műszak .megkönnyítésében Akarnak segíteni. Mi a vélefnényük a szak-* embereknek, akik megízlel­ték az ételkonzerveket? A jászalsószentgyörgyi ÁFÉSZ 1-es élelmiszer boltjának ve­zetője Weiszmüller Mátyás- né mondta: — Legjobban a lencsefő­zelék kolbásszal ízlett, en­nek ára is elfogadható, fél kiló tíz forintba kerül. Ren­delek még a körösi rakott­káposztából is, mert az szin­tén nagyon finom volt. A Vosztok úti ABC veze­tője Soós Jínosné és a Ság­vári körúti ABC vezetője Lázár Józsefné még az olcsó (fél kiló 9,50 forint) babfő­zelék kolbásszal és a szé­kelygulyás vegyespörkölttel, magyaros ételkészitmények- bői is rendel. Igaz, egy kicsit zsírosnak találták... Szolnokon és a megye több helységében ingyenes étel— konzerv kóstolót tartanak az elkövetkezendő hetekben. Halasi elvtárs elmondta még, hogy új termékeiket, olcsó húskrémeiket is for­galmazzák már ezen a nyá­ron aluseolos csomagolásban. Líbiából szörp-alapanyagot vásároltak és a vendéglátó iparnak 5 literes üvegekben ananász és mangóra szörpöt kínálnak. Ara megegyezik majd a Jaffa-szörpével. Háromszázhuszonnégy véradó a járműjavítóban Az elmúlt hét végén már hajnali 4 órakor gyülekeztek a szolnoki járműjavító dol­gozói véradásra. A vállalat­nál az idei térítésmentes véradónapon ötven új vér­adóval gyarapodva három­százhuszonnégy dolgOEÓ mintegy 120 liter vért adott Bársony László vöröskeresz­tes titkár örömmel újságol­ta, hogy nagy segítséget ka­pott az üzem egészségügyi dolgozóitól és az új üzem­orvostól a véradás megszer­vezéséhez és lebonyolításá­hoz. A vállalat több önkén­tes véradóját dicsérte, köz­tük Mátyás Lajosnét, Juhász Józsefet, Csabai Ferencnét és Dékány Jánost, akik ed­dig a legtöbbször adtak vért. A Gabona Tröszt szocialistabrigád- vezetőinek értekezlete Az aratási -tennivalókról tanácskoztak pénteken az ÉDOSZ székházában a Ga­bona Tröszthöz tartozó vál­lalatok szocialista brigádjai­nak vezetői. Az értekezleten részt vett dr. Lénárt Lajos mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettes, Ré­kai Gábor, a tröszt vezér­igazgatója elmondottat hogy a vállalatok és a mezőgaz­dasági üzemek tárgyalásain most azt beszélik meg, hogy hol adják, illetve veszik át a termést, mely raktárakba és milyen feltételek mellett kerül az új gabona. A tár­gyalásokat egyidejűleg arra is felhasználják, hogy a vár­ható terméseredmények alapján a lehetőségekhez ki­pest újabb értékesítési szer­ződéseket kössenek a ter­melőkkel. A felvásárlás és a minő­ségi átvétel zavartalan lebo­nyolítására a Gabona Tröszt vállalatainál oktatásban ré­szesítették a dolgozókat, ezeket a tanfolyamokat lá­togatták a termelőszövetke­zeti raktárosok is. A termést kétezer jól gé­pesített központban veszik át a gazdaságoktól. Országo­san összesen 3100 anyag- mozgató gépet helyeznek üzembe, ebből 250-et idén szereztek be. Fokozták a szárítóberendezések teljesít­ményét is, amennyiben ned­ves lesz a gabona, úgy na­ponta 3500 vagonnyit tud­nak megszáritani, 1500 va­gonnal többet, mint az el­múlt évben. Egymillió tonna gabonát közvetlenül a kombájnoknál vesznek át. A vezérigazgató elmondot­ta, hogy az elmúlt évhez képest a gazdaságok kedve­zőbb helyzetben vannak, már csak azért is, mert lénye­gesen kevesebb a gyom a gabonában. A betaJcaritás gépesítése is fejlődött.

Next

/
Oldalképek
Tartalom