Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-17 / 141. szám

1971. Június 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s A rendőrtiszt naplójából 5• Gyilkosság a Török utcában Naponta négy és fél tonna jó minőségű kenyér és 3 ezer péksütemény kerül ki a Tószeg és Vidéke ÁFÉSZ tiszavárkonyi sütőüzeméből. A tavasszal megnyílt pékség­ben jelenleg két műszakban tíz dolgozója biztosítja a négy Tisza menti község — Tószeg, Tiszavárkony, Tiszajenő és Vezseny — kenyérellátását. 4 KÉPLAP lakásügyi tájékoztatója — Akkor most csak húsz forint — mondta a fiatal­ember. — A számlát majd postán küldjük. — Hát a régi villany­számlásunk hová lőtt? — kérdezte a mama, aki mint általában az idősebbek, na­gyon kíváncsi volt. A fiatalember vállatvont, nem válaszolt A mama elővette a bu- gyellárist, kifizette a hú­szast, a fiatalember elment A papa utána nézett, látta, bemegy a szomszédokhoz is. — Gyere papa, ödd már mög az önnivalód — hívta az öreget a mama. A papa a fejét rázta: — Nem kölL — Gondol­kodott egy kicsit, aztán meg­szólalt — Hallod én bemö- gyök a villanyosokhoz. Nem értőm én ezt az egészet ☆ — Rózsika, bent van a fő­nöke? — kérdezte dr. Szi­tányi alezredes a gépírónő­től. A nő bólintott: — Bent van a fiúkkal, el­igazítást tart Tessék be­menni. Szitányi kopogott az ajtón, majd választ sem várva be­nyitott az irodába, ahol szinte vágni lehetett a füstöt. — Szervusz Zoltán. Mit hoztál nekünk — emelke­dett fel íróasztala mellől Almási. Szitányi elmosolyo­dott — Hozni hoztam valamit de addig nem mutatom meg, amíg ki nem szellőztettek. Meg lehet itt fulladni a füsttől. Vigyázhatnál jobban a szívedre. Pacsai százados ugrott az ablakhoz, kinyitotta, s a hi­deg márciusi levegő pilla­natok alatt elárasztotta az irodát — Megvárod, amíg meg­fagyunk, vagy becsukhat­juk már az ablakot és el­mondod, mit hoztál? — mondta néhány pillanat múlva Almási. — Rendben — bólintott Szitányi. — Hát akkor légy szíves mutasd meg azt a mozaikképet, amit a sze­mélyleírások alapján készí­tettetek és kiadtatok körö­zésre a Török utcai ügyben az ismeretlen tettes ellen. — Miért? — kérdezte Al­mási. — No, csak mutasd! Almási elővette a mozaik­képet és letette az íróasztal­ra. Szitányi ekkor egy má­sik fényképet vett elő a zse­béből és letette a mozaikkép mellé. — Ide nézz! — De hiszen ez ugyanaz az ember — kiáltott fel Al­mási. A felkiáltásra a nyo­mozók mind az asztal köré sereglettek. — Most már nemcsak ar­ca, de neve is van a bőrka­bátos ismeretlennek — mondta Szitányi. — Bemu­tatom neked Ábrahám Jó­zsefet, Komló, Béta akna munkásszállói lakost. — Akire a komlóiak ki­adták a körözést... — Ügy van. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ez a koma járatja velünk a bolondját. Megkértem a fényképét a nyilvántartóból, s mint várható volt, ő a so­rozatos csalások elkövetője. Ma reggelre behívattam ma­gamhoz Szegedit, meg a feleségét. Ráismertek, ő aludt náluk kedden este... tehát valószínű, hogy ő az öregasszony gyilkosa is. Röviddel a beszélgetés után már ment telexen az átirat az Országos Rendőr­főkapitányság illetékes osz­tályának: „Kérem géptáv­írón és rádión Áb­rahám József Komló, Béta-akna munkásszállói la­kos országos körözését el­rendelni. Alapos gyanú van arra, hogy ő ölte meg özvegy Szentesi Józsefné, 85 éves, Szolnok, Török utcai la­kost ...” Az éjszakai vendég A hódmezővásárhelyi Al­föld Szállóban éjfélre min­den elcsendesült. Bezárt az étterem is, így már zeneszó sem szüremlett át az üveg­ajtón a portára. Bácskainé — az éjszakai portás — las­san elálmosodott. „Most már úgyse jön vendég” — gondolta. Kiment bezárta a szálloda bejárati ajtaját, el­oltotta a csillárt, csak a kis olvasólámpát hagyta égve a portáspulton, aztán kényel­mesen leült a hall egyik fo­teljébe. Lábait kihúzta a magassarkú cipőből, s érez­te, ahogyan lassan elönti tagjait a szunyókálás előtti jóleső zsibbadás. Bácskainé néhány éve vált el a férjé­től. Jócskán túljutott már az első szerelmei: viharain, de nem akarta elhinni, hogy el­jár felette az idő. Hetenként kétszer ment fodrászhoz, egy­szer komzetikushoz, őszülő barna haját platinaszőkére festette, szorosan testhez si­muló ruhákat hordott göm- bölyödő testén, viselkedésé­ben igyekezett a tizenévese­ket utánozni. Kollégái —az idegenek sokszor kegyetle­nek — háta mögött gyakran kinevették a középkorú nőt, aki oly görcsösen igyekezett fiatalnak látszani. Aki oly nagyon szeretett volna vala­kihez tartozni, s azt hitte, hogy azt, a valakihez való tartozást csak erőltetett fia­talságával tudja kiharcolni magának. Alig szunnyadt el az asz- szony, amikor az utcán va­laki megzörgette a szálloda ajtját. Az asszony fölriadt, aztán gépies mozdulattal belebújt cipőjébe, fölállt és az ajtóhoz ment Nem nyi­totta ki azonnal. Először szemrevételezte: ki a késői vendég. Középtermetű, ki­csit rendezetlen barna hajú, sovány arcú fiatal férfi állt a lámpa fénykörében. Bar­na bőrkabátjának gallérját felgyűrte, s hogy meglátta a nőt, ismét megzörgette az ajtót. — Ejyitom — szólt az asz- szony. — Jó estét — fogad­ta a férfi mormogó köszö­nését. — Tud nekem egy szobát adni? Nem baj, ha nem egy­ágyas mondta a férfi. Az asszony felmérte szemével a késői vendéget. Nem is néz ki olyan rosszul. Ha ki­pihenné magát, még talán jóképűnek is mondanám — gondolta. — Nincs üres szobám — válaszolta fennhangon. — Egy négyágyasban még üres az egyik ágy, ha az megfe­lel... A férfi bólintott. — Legyen szíves a sze­mélyi igazolványát — mond­ta ismét a nő. — Igaz, a be­jelentőlapokat már elvittük a rendőrségre, de majd reg­gel elviszem pótlólag a ma­gáét. Tessék itt a nyomtat­vány, töltse ki. Ott a fotel­nél. Kényelmesebb ülve írni. A vendég letelepedett, kapkodó, szálkás betűkkel írt. Amikor kiállította a be­jelentőlapot, még várt egy kicsit, aztán kérdezés nél­kül beszélni kezdett magá­ról. Fáradt, egész este úton volt. Itt kapott munkát a városban. Szeretne pihenni, egyedül van... Észre sem vették, s egy óra múlva már meglehetősen — aho­gyan egy rövid ismeretség­nél lehet — bizalmasan ül­tek egymás mellett a két fo­telben: a portásnő és a fér­fi. Amikor az azt mondta, szeretne egy albérleti szobát a városban, az asszony fel­ajánlotta: — Nekem kétszobás laká­som van, és egyedül élek. Jöjjön el, nézze meg. Ha megfelel, kiadom magának az egyik szobát. No nem a pénz miatt, elég jól keresek itt, és egyedül vagyok. Csak tudja, sokszor félek egyedül, olyan sok a megbízhatatlan ember... Megállapodtak, délután 5 óra körül a férfi elmegy az asszony lakására, a Sós utca 35. szám alá. A törvény nevében Csöngettek. Először rövi­den, aztán még egyszer hosz- szan, türelmetlenül. Bocs- kainé éppen a konyhában, a vacsorafőzéshez kezdett — Még csak három óra. Ki lehet az? — gondolta. Kiment, ajtót nyitott. Két civilruhás férfi és egy isme­rős rendőr állt az előszo­baajtónál. A rendőrrel gyak­ran találkozik, be-bejár a szálloda portára melegedni, szétnézni, amikor szolgálat­ban van. — Tessék... — mondta. — A rendőrségtől jöttünk, ügye ön volt szolgálatban az éjszaka? — Igen én. Mi történt? Talán fáradjanak beljebb. — Egy vendég után ér­deklődünk — mondta a fiatalabb civilruhás. — Aludt az éjszaka a szállodá­ban egy Ábrahám József nevű férfi? Az asszony meglepődött — Igen, későn érkezett — Mit mondott önnek? Ma este ismét visszamegy a szállodába? — Nem, nem mondta, vagyis... Most már közbeszólt az idősebb nyomozó is: — Vagyis? — Azt mondta, albérleti szobát keres a városban, mi­vel idehelyezték dolgozni. Én felajánlottam, hogy ki­adom neki az egyik szobá­mat A nyomozók összenéztek. — És ő mit válaszolt, mármint Ábrahám? — Azt mondta, ma dél­után 5 óra körül eljön hoz­zám. Megnézi a lakást be­szélgetünk. — Mondta, hogy egyedül szeretne lenni magával? A nő elpirult: — Csak azt mondta, re­méli, nem hívok vendégeket. — Látja, mi most várat­lanul megérkeztünk, és egy­előre itt is maradunk. Ké­rem, ha Ábrahám jön, eressze be, de egy szóval se árulja el, hogy itt va­gyunk ... — Megtudhatnám, hogy... — Alapos gyanú van ar­ra, hogy ez a férfi gyilkos­ságot követett el, egy 85 éves asszony sérelmére, ezenkívül betörést, többrend­beli csalást lopást Bácskainé szótlanul ült le a hozzá legközelebb álló fo­Az uj lakásrendelet élet­belépése előtt, vagy után vásárolt OTP társas- és szö­vetkezeti lakás örökösödési joga hogyan alakul és a te- lekkönyvileg rám és a fe­leségem nevére írt OTP, vagy tanácsi értékesítésű szövetkezeti lakást hány ge­nerációm örökölheti? —kér­dezi levelében Lelik Ist­ván, Zagyvarékas, Külső- Pozsonyi út 4. szám alatti lakos. Mielőtt a kérdésre vála­szolnánk, két alapvető dol­got kell tisztázni. Az egyik: ki lőhet örökös, a másik: ki lehet lakásszövetkezeti tag. * Az öröklés rendjét — a törvényes, valamint az ági öröklést a Polgári Törvény- könyv 607 §-tól 614 §-ig szabályozza. Eszerint több gyermek fejenként egyenlő részben örököl. Az öröklésből ki­esett gyermek, vagy a tá­volabbi leszármazó helyén egymásközt egyenlő arány­ban. a kiesett gyermekei örökölnek. (Például, ha ön­nek két gyermeke van, a hagyatékot fele-fele arány­ban öröklik. Ha egyik gyer­mek bármilyen okból nem örökölhet, akkor, az önök unokái, tehát a kiesett le­származó gyermekei örököl­nek egyenlő arányban.) Ha leszármazó nincs, a házastárs örököl Leszúr­ni azok és házastárs hiányá­ban az örökhagyó szülei örökölnek fejenként egyenlő részben. Az öröklésből kiesett szü­lő helyén leszármazói örö­kölnek olyan módon, minta gyermek helyén annak le­származói. Ha a szülőnek nincs le- származója, egyedül a má­sik szülő, illetőleg annak leszármazói örökölnek. Le- származóknak, házastársak­nak, szülőknek és a szülők leszármazóinak hiányában törvényes örökösök egyenlő részekben az örökhagyó nagyszülei. Az öröklésből kiesett nagyszülő helyén, ennek leszármazói az örökösök (ugyanúgy, mint a kiesőszü­lő helyén azok leszárma­zói) ha a kiesett nagyszü­lőnek leszármazottja nincs, helyette a nagyszülő párja, ha pedig ez is kiesett, en­nek helyén a leszármazója örököl. Amennyiben sem az örökhagyó nagyszülője, sem a nagyszülőktől le­származó nem örökölhet, a törvényes örökösök — fe­jenként egyenlő részben — az örkhagyó távolabbi fel­menő ági rokonai. Dénes Zsófiát Szivárvány A memoár napjainak egyik legolvasottabb iro­dalmi műfaja. Közreadják visszaemlékezéseiket a mű­vészek, tudósok, politikusok, hadvezérek, stb. A memoár mindig is ked­velt olvasmány volt, de úgy látszik, századunk megany- nyi történelmet formáló eseménye még inkább azzá tette. A gyorsan változó világ eseményeiről, az azok­ban résztvevő személyekről vallanak a kortársak, akik sok esetben maguk is ré­szesei a történésnek. Nálunk is igen népszerű a memoár irodalom, örvende­tes ee, hiszen azt bizonyít­ja, hogy az emberek minél többet akarnak tudni az előttük élt generációk éle­téről, vagy éppen a „teg­nap” eseményeiről, kiemel­kedő személyiségekről. Dénes Zsófia, a magyar újságírás „nagy öregje” is közreadta emlékiratait Kis­plasztikák ezek, — „Kis­plasztika az igazi műfajom” — írja a szerző — olyan szemléletes írásremekek, hogy szinte „tapintható” a kor, a város és az egyén, akit az írónő megmintáz. Mit tartalmaz a könyv? A választ adja meg maga a szerző: „Embereket lát­tam — művészeket, tudó­sokat és írókat —, megfes­tettem külső és belső kép­másukat Tájakat és városo­kat láttam, — megrajzol­tam, ahogyan bennem tük­röződtek. Egészen benne él­tem koromban és minden évjárat azévi gyermeke vol­tam.” Dénes Zsófia újságírói pályája az első világháború előtt kezdődött Jónéhány fővárosi szerkesztőség mun­katársa volt hosszú évekig külföldi tudósítóként is dol­gozott Kapcsolatba került Freud-al, Hans Christian Andersen-nel, Carusoval; in­terjút készített Gigli-vel, Saljapin-nal, ott volt a „bé­csi emigráció kerékasztalá­nál”. Olvashatunk Nagy Andorról, a Vörös Üjság volt szerkesztőjéről, Kassák Lajosról, Balázs Béláról, Moholy-Nagy Lászlóról, Be- rényi Róbertről és mások- róL Megjelenik a könyvben a legendás Szindbád, — Krú­dy Gyula; férjéről beszél Madame Anatole France, interjút ad a szerzőnek Ju­hász Gyula, Csók István és ott kópéskodik a könyv lap­jain a nagy Kakuk Marci, az írónő kedves Jenő-je, Tersánszky Józsi Jenő. Mindössze néhányat em­lítettünk a könyv híres alakjai közük — ha úgy tet­szik. kedv-csinálónak a ki-1 tűnő könyv elolvasásához. (Gondolat Kiadó). — ti — telbe. Szántó István (Folytatjuk.) Film jegyzet A állatnak meg kell halnia Cserbenhagyásos gázolás. Az áldozat egy kisfiú. Apja fogadalmat tesz, hogy megöli a tettest- noha a balesetnek egyetlen tanú­ja sem volt, senki sem tudja, ki okozta. Nyomozni kezd, vaktában és türelmesen. A véletlen a tettes közelébe vezérli s már majdnem megöli az egész környezetét ret­tegésbe tartó kegyetlen zsarnokot, amikor váratlan szövetségese támad. A zsarnokot saját kamaszfia öli meg, de a film hőse magára vállalja a tettek Elnézést kell kérnem azoktól, akik krimi reményében nézik meg a filmet, amiért bármilyen töredékesen, de kifecsegtem a cselekményt. Nem vétettem ellenük, mert nem krimiről van szó. Például az Oidipusz király is bűnügyi történet, mégis főként azok nézik meg, akik nagyon jól ismerik a történetét. Az állatnak meg kell halnia is személyi­ségfilozófiai illusztráció de krimibőrbe búj­tatva. Charbolt ezúttal a véletlenek bűvö­lik el. Szinte vallásosan hisz bennük. Nem a szükségszerű határesetét látja a vélet­lenben, dehogyis. Szükségszerűt nem is­mer, szemében az élet véletlenek logikus láncolata. Logikus véletlen? Van ilyen egyáltalán? Talán van. De Chabrolnál csak ez van. S mi lehet az ember teendője ebben a kaotikus rendben? Amit a film nagyon ro­konszenves hőse. az apa tesz. Vár az igaz­sághozó véletlenre, és igyekszik törvényei szerint cselekedni. Chabrol tulajdonképpen ellensége a tu­datosságnak. Amíg a filmben a véletlen mozgatja az eseményeket, igazságérzetünk­nek megfelelően alakulnak a dolgok. Mi­helyt azonban kiderül a tettes személye, és tudatos küzdelembe bonyolódik az apával* hősünkre máris a vereség árnyéka boruk Elpusztul ellenfele, de ezt a jót megint csak az apátó] független momentum, a kamaszfiú gyűlölete, tehát véletlen váltja ki. Hogy erkölcsi győztesként kerül ki a küzdelemből, amikor magára vállalja a fiú bűnét* azt tudatos cselekvés okozza ugyan, de hazugság. Tehát az ember — Chabrol szerint — a véletlenekben tudja csak igazán megvalósítani önmagát, a va­lóságot meg kell hamisítania, ha tudatosan akar győzni. Nem, nem fogadhatjuk el egy pillanatra sem ezt a keserű, magányosságérzetből fa­kadó szemléletet. De a rendező olyan mélyről jövő emberséggel, póztalan hősies­séggel ruházza fel az eszméit megtestesítő hőst, hogy minden idegszálunkkal azono­sulunk vele a film közben. Az állatnak meg kell halnia kristálytisz­ta eszközökkel megvalósított mű. Az IUi- ászra való többszöri hódolatszerű célzás és a francia új regényre tett gunyoros meg­jegyzés arra vall, hogy az egvkori új hul­lámos Chabro] ízlése klasszikus irányba fordult. Kár. hogy ezzel együtt a hellén sorstragikumban is vakon hisz. de jó hogy Beckettel ellentétben nem vetette el a ká- tharzist. Sz.J. Válaszok olvasóink kérdéseire

Next

/
Oldalképek
Tartalom