Szolnok Megyei Néplap, 1971. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-17 / 141. szám

XXII. évf. 141. sz. 1971. június 17., csütörtök. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Ara: 80 fillér Tűz es viz A ki — bármilyen szinten — döntésre kényszerül, előszeretettel teszi fej a kérdést: vajon ne kér­dezzen meg senkit és egyszemélyben, szuverén mó­don döntsön, avagy demokratikusan, munkatársai, illetve más érdekeltek véleményének meghallgatásával? Bármilyen valószerűnek látszik is a kérdésfeltevés, mégis többnyire ha­mis az így megfogalmazott dilemma. Valójában ugyanis nem az egyszemélyi és a demokratikus döntés között húzódik át­hidalhatatlan szakadék, hanem az érdemi és a megalapozat­lan döntés között. Ezek előrebocsátása után, talán nem felesleges néhány szót ejteni magának a témának az időszerűségéről. Arról ne-, vezetesen, hogy bár a társadalmi és a gazdasági életben, noha mindig szükség volt és szükség van helyes, hasznos el­határozásokra, ezek hordereje következményeik súlyával és kiterjedésével arányosan növekszik, a döntés bonyolultsága pedig alighanem még fokozottabb mértékben. Ezért kerültek előtérbe napjainkban a döntések szervezeti, közgazdasági és etikai-politikai kérdései, illetve kívánalmai. Könnyű belátni, hogy a döntés demokratikussága nem néhány munkatárs formális megkérdezésétől függ. És attól még nem lesz a szóban forgó döntés demokratikusabb, ha tör. ténetesen egyezik a megkérdezettek véleményével. Alighanem helyben vagyunk: a véleményeknél. Az érdemi és demok­ratikus, avagy megfordítva — demokratikus és érdemi dön­téshez ugyanis vajmi keveset nyújt néhány felületes véle­mény: a kérdés alapos ismeretében fogant, megalapozott ál­lásfoglalásokra van szükség. Nem feltétlenül helyeslőkre, mármint az esetleg ismert kiinduló állásponttal egyező véle­ményekre! A fontos ugyanis az, hogy a véleményezők, sajá­tos ismereteik és elfogultságuk szerint, a megoldás egy-egy reális változatát terjesszék az elhatározásra hivatott vezető elé, s az ő dolga a mérlegelés és a kérdés végső eldöntése. Lehetséges, hogy ez egyezik valamelyik előterjesztett ja­vaslattal, de az sem kizárt, hogy — mondjuk — nyolc javas­lat ismeretében egy kilencedik mellett tör lándzsát, éppen annyi felelősséggel, mintha egyes egyedül jutott volna elha­tározásra. viszont sokkal nagyobb biztonsággal. És ez a dön­tés demokratikusabb is holmi szavazásnál, ami — az elha­tározás helyessége szempontjából —‘ aligha megnyugtatóbb, viszont teljesen elmossa az egyéni felelősséget. Manapság gyakran megtörténik, különösen a gazdasági munkában, beruházásokkal, fejlesztésekkel összefüggő kér­dések napirendre kerülésével, hogy nem puszta véleménye­zésre, hanem eleve több döntés-változat kidolgozására hívják fel az érdekelteket. Biz korszerű módszer, mert következete­sen és tárgyszerűen, a számításba vehető célok és a hozzá­juk vezető különböző utak körültekintő feldolgozását felté­telezi, egyszersmind az összehasonlítás lehetőségét és az igazi választás kényszerét. Hogy azután, aki választ, a maga sa­játos igényei szerint jusson el a véleménye szerint legjobb­hoz. De ez esetben már tagadhatatlanul demokratikusan és érdemi alapon, mert nemcsak megkérdezte azokat, akik­nek a szava, szakértelme mértékadó az ügyben, hanem azok­ra támaszkodva alakította ki a döntő állásfoglalást is. H ogy így is, ilyen körülmények között is előfordulnak, előfordulhatnak tévedések, helytelen döntések, az valószínű. De mindenesetre kevesebb, mint ameny- nyire egyébként lehetne számítani. Egy bizonyos. Aki mun­katársainak ismereteire és lelkiismeretére támaszkodva dönt, az is felelős, de aki mindezt semmibe véve, megy a saját feje után, az felelőtlen. E kettő pedig a tűz és a víz. Soha nem férnek össze. <b. J.) Az NSZEP kongresszusa folytatja munkáfát A Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresszusa szer­da reggel 8 órakor folytatta munkáját A szerdai ülésen Gerhard Grüneberg, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja elnökölt. A tanácskozás kezdetén az elnök közölte, hogy szerdán ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Costa Rica-i népi élcsapat. Grüneberg a jelenlévők tapsa közepette tolmácsolta az NSZEP üdvözletét a párt Berlinbe érkezett képviselőinek. A testvérpártok küldöttei közül szerdán először Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szólalt fel. akit a kongresszus résztvevői felállással és „druzsba” (barátság) kiáltásokkal üdvözöltek. Felszólalása végén Leo­nyid Brezsnyev Lenin-portréval ajándékozta meg az NSZEP VIII. kongresszusát. A délelőtti ülésen Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának főtitkára üdvözlő beszédet mondott. Felszólalt a ta­nácskozáson Kádár János is. Kádár János felszólalása Kedves Elvtársnők! . Elvtársak’ Küldöttségünk tisztelettel köszönti a Német Szocialista Egységpárt VIII. kongresszu­sának küldötteit és teljes si­kert kíván a nagyfontossá­gú munkájukhoz. Átadjuk önöknek, pártjuk minden tagjának, a Német Demokra­tikus Köztársaság dolgozó népének a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt, a magyar kommunisták, a magyar nép szívélyes, elvtársi üdvözletét ég őszinte jókívánságait. Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság kongresszusi beszámolója jól mutatja a Német Demokra­tikus Köztársaságban végbe­ment hatalmas fejlődést, a bel- és külpolitika nagy eredményeit, a gazdasági és kulturális építőmunka ki­emelkedő sikereit.. Az elmúlt évek nagy eredményei to­vább növelték a szocializ­must építő német népi állam belső erejét, nemzetközi sú­lyát és tekintélyét. A Központi Bizottság be­számolója világosan kijelöli a jövőbe vezető utat, a fej­lett szocialista társadalom felépítésének, az ország to­vábbi felemelkedésének lel­kesítő feladatait. Mindez meggyőzően bizonyítja, hogy a Német Szocialista Egység­párt híven követi és a gya­korlatban megvalósítja a marxizmus—leninizmus esz­méit. teljesíti történelmi hi­vatását és a párt körül tö­mörülő dolgozó tömegek munkája nyomán az első né­met munkás—paraszt állam­ban sikeresen épül a szocia­lista társadalom. Minderre méltán büszke lehet a párt minden tagja, a Német De­mokratikus Köztársaság minden állampolgára. Mi, magyarok, szívből gratulá­lunk német barátainknak az elért eredményekhez, az előttük álló feladatok meg­oldásához pedig teljes sikert kívánunk. A magyar munkásmozga­lom együtt fejlődött a német munkásmozgalommal. Mun­kásosztályunk, népünk min­dig nagyra becsülte Marx Károly és Engels Frigyes né­pének az általános emberi (Folytatás a 2. oldalon.) Országos tanácskozás Szerdán a társadalmi tu­lajdon védelméről rendez­tek a MÉM-ben országos tanácskozást. Dr. Vágó Ödön főosztályvezető megállapí­totta: az elmúlt évekhez képest lényegesen megja­vult a belső ellenőrzés a mezőgazdasági és élelmi- szeripari üzemekben. — A vállalatok és a gazdaságok vezetői hathatós intézkedé­sek egész sorát dolgozták ki a társadalmi tulajdon védelmére és ennek köszön­hető, hogy a tárca terüle­tén 1968-hoz képest az el­múlt évben 8 százalékkal kevesebb társadalmi tulaj­don elleni cselekmény tör­tént. Sokat javult a helyzet a termelőszövetkezeti gazda­ságokban is, ahoi évekkel ez­előtt sok helyen a belső el­lenőrzésnek még a szerve­zeti formáit sem teremtet­ték meg. Az értekezlet résztvevői felhívták a figyelmet: a kö­zépszintű vezetők sokhe­lyütt még hajlamosak arra, hogy kizárólag a rendészeti szervek feladatának tekint­sék a társadalmi tulajdon védelmét A fegyelmi jog­kör gyakorlásánál pedig túlságosan liberálisan jár­nak eL Megkezdődött a Tisza- szabályozás Szolnoknál t Uj motor Elénk érdeklődés nyilvá­nul meg a Győri Magyar Vagon- és Gépgyárban ki­alakított új, öthengeres, fek­vő kivitelben készült motor iránt A 160 lóerős új Rába- Man motorból eddig öt ké­szült eL és az ilyenkor szo­kásos bemérések azt mutat­ják, hogy teljesítménye lé­nyegében azonos a jól be­vált 192 lóerős fekvő moto­rokéval. A francia Renault- cég rövidesen elvégzi a cél­gépek egy részének kisebb mértékű átszerszámozását, s ezt követően jövőre a soro- zatgyárás is megkezdődhet A Tisza szolnoki szaka­szán, közvetlenül a közúti híd feletti szakaszon, nagy­szabású szabályozást kez­dett a Középtiszavidéki Víz­ügyi Igazgatóság. A folyó­meder, mintegy 200 méter hosszú szakaszának sodor­vonala a jobbpart felé te­relődött és a medermélyülés már veszélyezeti a város felőli oldalon lévő parti lé­tesítményeket. Többek kö­zött a városi vízmüvet. A szabályozással levágják a balparton lerakódott, •— mintegy 7 ezer köbméter agyagból álló partrészt, a mederben pedig új „vezér- árkot” kotornak. A vezér­árok szélessége 20 méter, a kotrás mélysége pedig a 0 vízállást figyelembe véve 7 méter lesz. Ezzel a műve­lettel a tiszai hajóutat is zavartalanná teszik ezen a folyószakaszon. A több mint 40 ezer köb­méter föld, agyag és iszap elmozdítását eredetileg ve­dersoros kotróval tervezték, de a KPM Hajózási Főosz­tálya csak a védőberende­zéssel felszerelt kotró üze­meltetését engedélyezte, a háborúból visszamaradt bom­báit veszélye miatt. Amíg a MAHART nagyteljesítmé­nyű kotróberendezése és a két önürítős uszály dolgo­zik, a biztonság érdekében, a vízrendészeti rendőrőrs távoltartja a csónakázókat, evezősöket. —■ A vezérárok kotrását a tervek szerint, napi 16 órában, 2 hónap alatt végzik el, a 14.5 mil­lió forint értékű teljes sza­bályozást pedig a jövő év­ben fejezik be. HÍREK - TUDÓSÍT, HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Harminc ország gépipari gyártmányai a brnoi nemzetközi vásáron A Csehszlovák Szocialista Köztársaság második legna­gyobb városa, Brno, nagy nemzetközi hírnévre tett szert gépipari szakvásárai­val; az idén 16- alkalom­mal rendeznek Brno-ban nemzetköczi gépipari vásárt A vendéglátókkal együtt 30 ország gépipara ismerte­ti meg az idén Brno-ban a szeptember 11-tól 20-ig tar­tó vásáron a legújabb technológiákat és a gyárt­mányfejlesztés eredményeit A csehszlovák ipart 21 kül­kereskedelmi szervezet kép­viseli és kiállításaikon elő­térbe kerül a munkafolya­matok komplex racionalizá­lása. Felsorakoztatják a csehszlovák vállalatok a legújabb Skoda és Tátra típusú gépjárműveket, az új konstrukciójú szerszámgé­peket építőipari berendezé­seket is. A csehszlovák szá­mítógépek és számítástech­nikai berendelések tanul­mányozására a vásár alkal­mából magyar szakértőcso­portot hívtak meg. A te­hergépkocsik kooperációs gyártására irányuló kezde­ményezések vizsgálatára és megvalósításuk elősegítésére a magyar—csehszlovák együttműködési bizottságon belül külön albizottságot hívtak életre. Az idei Bmo-i vásáron a magyar termékek több mint 1200 négyzetméter teret és csaknem 200 négyzetméter szabad területet foglalnak majd el. Tizennyolc ma­gyar külkereskedelmi és ex­port-joggal felruházott ipar- vállalat képviselteti magát, s főként gyengeáramú elekt­rotechnikai cikkeket, vegy­ipari, élelmiszeripari beren­dezéseket, mezőgazdasági gé­peket, felszereléseket és ipari varrógépeket tárnak az érdeklődők elé. Hazaérkezett a KISZ kórus Egyhetes hollandiai ven­dégszereplésről érkezett ha­za a KISZ Művészegyüttes központi kórusa, amely a holland kórusszövetség nem­zetközi versenyén is fellé­pett. A Hága-Scheveningen- ben megtartott nagyszabású vetélkedőn az erős nemzet­közi mezőnyben az együttes a holland kórusszövetség második díját nyerte el. Befejeződött a szennyvíztisztítási konferencia A Technika Házában szer­dán befejezte háromnapos tanácskozását a szennyvíz- tisztítási konferencia, ame­lyen 16 európai országnak mintegy 450 tudósa és szak­értője tárgyalta meg az em­ber környezetének, a fo­lyók és tavak tisztaságának védelmében fontos feladato­kat. A tanácskozásra bekül­dött 62 tudományos dolgoza­tot ismertető 8 összefoglaló előadásból és a vitából egy­aránt kitűnt, hogy világszer­te új követelmény, a víz minőségének szervezett sza­bályozása. A konferencia vé­leménye szerint sürgős fel­adat olyan mintaterületek kialakítása, amelyeken a vízminőség szabályozásának gyakorlati eredményeit ta­nulmányozhatják és kidol­gozhatják a végleges mód­szereket. Miután a vízgyűjtő területek nincsenek tekin­tettel országhatárokra, a nemzetközi jogban is átfo­góan szabályozni kell a fo­lyók és tavak vizének fel- használását, a szennyvíz ét­vezetését Ezen a konferencián ju­tott kifejezésre az a felis­merés, amely szerint változ­tatni kell a szennyvíztisztí­tás elvén. Eddig ugyanis azokat a szennyező anyago­kat vonták ki, amelyek a folyóban egyébként is köny- nyen elbomlanak, megsem­misülnek. A megtisztított szennyvízben pedig épen maradtak a szervetlen sók, egyéb szennyező anyagok. Megszülettek az új amurok A Fejér megyei Dinnyés községben — a halászati ter­melőszövetkezetek ivadékne­velő tógazdaságában — ahol 1968-ban elsőként sikerült mesterséges úton szaporíta­ni a növényevő halakat — megszülettek az első idei amur. és busabébik. A ha­lászati termelőszövetkezetek, halgazdaságok mind több amurt, fehér és pöttyös busát igényelnek. Az idén mintegy tíz millió amur, va­lamint fehér és pöttyös bu­saivadékot keltetnek Dinnyé­sen. Tízéves program szabályozza a gyümölcsnemesítést A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium megbízásából a Kertészeti Kutató Intézet irányítja a hazai gyümölcstermeléssel kapcsolatos kutatásokat, va­lamint több kertészeti ter­mék nemesítését és a kor­szerű agrotechnikai módsze­rek kidolgozását. A tudo­mányos munkát 1971. január 1-től 10 éves kutatási prog­ram szabályozza, amely alapján megoldást keresnek a pillanatnyi agrotechnikai nehézségekre és a 10—15 év múlva várható piaci igé­nyeknek és munkaerőhely­zetnek megfelelő nagyüzemi termelésre alkalmas fajtá­kat állítanak elő. Elsősor­ban azokkal a gyümölcsfé­leségekkel foglalkoznak, amelyekhez hazánk külön­böző tájain megfelelő ne­mesi tési „alapanyagot” ta~ láttak, s azok szelekciójá­val, továbbnemesítésével jóminőségű, bőventermő klo- nokat nyernek. A gyümölcsféleségek kö­zött első helyen szerepel a meggy, amely már évek óta hiánycikk a hazai és a vi­lágpiacon egyaránt. A je­lenleg termő fajták ugyan­is rendkívül alacsony hoza­múak, nagyüzemi művelés­re alkalmatlanok. A Kerté­szeti Kutató Intézetben 12 új fajtát nemesítettek, me­lyek háromszor annyit te­remnek, mint az országos át­lag. A meggy után fontossági sorrendben a kajszi, cse­resznye és a szilva szerepel a programban. Az új tele­pítési módszerek közül az úgynevezett sövényes gyü­mölcsösöktől várnak legtöb­bet a kutatók, a sűrű tőtá­volságban és a nagy sortá­volsággal kialakított tele­pítések ugyanis géppel mű- velhetők. gépesíthető a permetezés és a betakarítás is, amely jelentős munka­erőmegtakarítással jár. \ A kertészeti termékek közül elsősorban a paprika, hagyma, zöldbab és borsó termesztéshez kapcsolódó kutatásokat koordinálja a kutató intézet,

Next

/
Oldalképek
Tartalom