Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-09 / 108. szám
Tibigyuri Annyira várom már a tavaszt — vagy már lassan a nyarat? —> hogy azt el sem tudom maftdani. Na, nem vagyok én ifctző, nem magam miatt, hogy netán mielőbb piros-barna legyen a bőröm. (Bár a férjem nem egyszer szememre vetette már — állítom jogtalanul —, hogy ön. ző kutya vagyok). Tibiké miatt óhajtom any- nyira az igazi jó időt, a napsütést- Tibiké a családunk szemefénye .Hozzá igazodunk, lassan — mit tagadjam — 6 Irányítja az életünket Mindent úgy és azért csinálunk, hogy neki jó legyen. Éppen a tél is Tibiké miatt borított ki bennünket- Mert ugye, szellőztetni télen is csak kell napjában többször is. S mi lesz, ha Tibiké megfázik? Egyébként emiatt már kétszer átrendeztük a szobát nehogy Tibiké a szellőztetésnél megfázzon, huzatot kapjon. Meg azért legalább az ablakon át a téli napfényből is kapjon. A rádiót, a televíziót csak akkor kapcsoljuk be, ha zenét sugároz. Tibiké nagyon szereti a zenét. Cigarettára csak az előszobában, vagy a konyhában gyújtunk. Tibiké miatt Semmiképpen nem tehet jót neki a füst — Azt hiszem, a múltkor emiatt az apósom megsértődött kicsit- Azóta sem láttuk... Az igazi jó idő megérkeztével már nem lesz gond a zöldféle sem, amit Tibiké rettenetesen imád. Amikor úgy másfél hónapja megláttam az első salátát, majd extázisba estem. Kis híján betörtem a kirakatüveget, úgy száguldottam az üzletbe. Négy forint volt öt levélke, dehát Tibiké annyira fefaeretíi... Azóta nap mint nap végig rohanok a város üzletein; hol mit kapok, — milyen zöld újdonság van. (Nem merek szólni a családnak, de még a múlt havi lakbért sem fizettem be. — Hiába mindenre nem telik). Ugye, említettem már, hogy Tibika a család szeme fénye. KisSányom, Saci őrjöng érte- Amikor az iskolából hazajön, az első szava: Tibiké? És aztán se vége se hossza a beszédnek. Jaj. olyan aranyosak! Időnként azért szakít ki* időt a leckeírásra is. bár ez a téma megközelítően sem érdekli úgy, mint Tibiké. A boltba sem akar elmen-ni Tibiké mellől, hiába ígérek neki fűt-fát. Versenyben tanítjuk Tibikét beszélni, órákat üldögélünk felváltva mellette. Ebből időnként sok bonyodalom is származik. Férjemnek már rájöttem — leginkább akkor van taníthatnékja, ha nagymosás vagy netán nagytakarítás van a lakásban.A múlt héten megdöbbentő eset történt. A férjem mesélte: — Tibiké azt mondja, hogy ..Gyurika vagyok, Gyurika vagyok...” — Ne beszélj már szamárságokat! Beteg vagy? Férjem azonban ezúttal kitartott állíása mellett. Nem lehetett erről az Istennek sem lebeszélni- Nem, ez nem lehet igaz! — ájuldoztam. — Ilyen kegyetlen nem lehet az élet! Lassan valamennyire észhez tértem. Akkor azt mondtam. hogy büntetésből ezután Tibigyuri lesz Tibiké neve. Családomat — láthatóan — sikerült meggyőznöm, hogy ez így a helyes. Ja. azt még nem mondtam, hogy Tibiké, a szemünk fénye, egy tündéri-báios. ezer színben pompázó kis papagáj, és nagyon aggódom, hogy ebben az ötéves tervben sem tanulja meg az új nevétH. J. roa-. QÜDJjQO ®>a bddqod árnyon smigBB 3 QímgBB QHDQB Túlzott önállóság (A Polish Weekly-ből) Valami más történt Gyertyafény villant a szemébe, orrát finom süteményszag és felesége legdrágább kölnijének illata csapta meg. Az asztalon az ünnepi étkészlet, a vázában virágok. S az ünnepi tabló közepén, a fotelból egy lengén öltözött asszony — felesége — emelkedett fel. Kedvesen így szólt: Legszívélyesebb szerencsekívánataim ti'2 éves jogosítványodhoz! Schöfel megnyugodva fel- lélegzett. Tehát csak erről van szó? Amikor megpilan,- totta az ünnepi előkészületet, heves bűntudata támadt, hátha elfelejtett valamilyen családi ünnepet. —• Köszönöm — mondta vidáman és leült az asztalhoz — Tíz éve ennek is már, tíz hősies év a volánnál! Igen, ezt meg kell ünnepelni! Kinyitotta az üveget éste- letöltötte a poharakat. — A kocsinkra Agathe! Derekasan kitartott mellettünk. Na persze, mesterére lelt bennem. Emlékszel, amikor eleinte nem akart beindulni? Ma meg úgy megy 170-nel, mint soha. Ez a jó kocsi! Schöfelné felemelte a poharát. — A kocsi ügyes vezetőjére! — ó igen — mondta Schö- fei komolyan — vezetni, azt tudóit. Kimondott autóstehetség vagyok. Persze, ez már tíz évvel ezelőtt kiderült, a vizsgánál. Istenem, a bizottság legszívesebben tapsolt volna, amikor a kötelező kanyarokat bevettem. Hiába, nem minden nap születik egy ilyen mester. Büszkén nevetett Felszabadultan, sokáig beszélgetett feleségével, s nem is esett nehezére, hogy borozgatás közben az asszony szépségét, kedvességét & kitűnő konyháját dicsérje. Sőt! Néha még meg Is csókolta. Éjféltájt hangulata tetőfokára hágott. — Tudod mit? Most elmegyünk egy bárba, s táncolunk! A „Kék kakadu”-ba mentek és záróráig maradtak. Otthon a férfi elégedetten jelentette ki: — Ilyen jól már rég nem éreztem magam, drágám! Szokása szerint kiürítette zsebeit, tartalmukat az éjjeliszekrényre tette. Közöttük voltak az autó papírjai is. — A tíz éves jogosítvány — morogta és kihúzta az iratot levél tárcájából. A következő pillanatban olyan Józan lett, mint az ünneplés kezdete előtt. — Agathe tévedtél! A jogosítványom csak nyolc éves és három hónapos. Tudom drágám! Ma 10 éve valami egészen más történt. Az esküvőnk. De én ezen az évfordulón egy szerelmes, boldog és vidám férfit akartam mellettem tudni, hát kitaláltam a tíz éves jogosítvány ünnepét. A kilencedik házassági évfordulónk ünnepére, sajnos, túlságosan jól emlékszem még! Fordította: Steiner Katalin Ahogy elnézem... Ausztráliában törvényszék elé került William Benjamin Crawford, 56 éves banktisztviselő. — A vádirat szerint ön az itt jelenlevő hölgyet „ki- állhatatlan vén skatulyának’* nevezte. Igaz ez? — Hogy egészen őszinte legyek — válaszolta tűnődve Crawford, — nem emlékszem egész pontosan. De ahogy Így elnézem, nem tartom valószínűtlennek. CIPŐ-KRESZ —- Balesetet kell jelentenem (Herald Tribune) Bosszantások A lábbelifogyasztó nagy- közönség mind gyakrabban teszi szóvá az újságok és a panaszkönyvek hasábjain, hogy a cipők élettartama feltűnően megrövidült, és könnyűiparunk jóvoltából általánossá vált a jelszó: „Minden órának leszakítsd cipőjét!" E panaszok nyomán Cipőügyekben Illetékes Hely odanyilatkozott, hogy a hiba nem a lábbeliben van, hanem a fogyasztóközönségben, amely korszerű cipőipari termékeinket nem rendeltetésszerűen használja. Illetékes Hely azt is megállapította, hogy az említett fogyatékosság nem rosszhiszeműségből fakad, hanem tájékozatlanságból. A fogyasztó ugyanis nen tudja, hogyan kell eljárni és meddig lehet elmenni annak, aki honi gyártmányú cipőt vásárol. Az említett fórum azt is leszögezte, hogy nem a cipők, hanem a tájékoztatás minőségét kell megjavítani, és munkaközös, séget hozott létre, amely kidolgozza a Cipők Rendeltetésszerű Használatának Szabályzatát, azaz a cipő- KRESZ-t. Ez a nagy jelentőségű dokumentum minden bizonnyal leszögezi majd, hogy hazai készítményű cipőkben tilos: — ballépéseket csinálni, vagy bármilyen módon félrelépni; »- becsületbe, önérzetbe, vagy más egyébbe gázolni; —- szívet vagy liliomot tip- rani; — sárba taposni a fotográfiát; — pénz, nő, siker és álmok után futni; — csáb- és vitustáncot ropni; — elindulni szép hazánkból; — olajra lépni; — járni az utat, a macskaköves utat; — véei emenni az ormódi temetőn. Tilos ezekből a cipőkből pezsgőt, törkölypálinkát vagy vitriolt inni. Tilos bennük jönni-mennl, járni-kelni. lómi-futni, ballagni, battyogni. bandukolni, barangolni, bolyongani. csúszkálni. csúszkálni, csatangolni, csámborogni, csürdöneöl. ni, kajtatni, kószálni, kujto- rogni, kuncsorogni, lézengeni, lófrálni, lődörögni, sétifikál- ni, sertepertélni, settenkedni, somfordálni, sompolyogni, slattyogni. sündörögni, tánci- kálni, talpalni, téblábolni. téníeregni, tekeregni, toporogni, tapicskálni, tüsténkedni; valamint ülni, állni, ölni, halni... Szabad ezzel szemben a cipőt száraz, szellős helyen, szobahőmérsékleten tartani, olykor-olykor kézbe venni, megnézni, időnként puha bársony- vagy szőrmedarabkával fényesre törölni. Hordani persze csak kivételes, elkerülhetetlen esetekben szabad cipőinket. — Ilyenkor is törekedjünk arra, hogy a lábbelik lábainktól és az úttest kövezetétől minél messzebb kerüljenek. Helyes, ha ebben is a fejlett nyugati országok példáját követjük, ahol a szabadosabb stílusban öltözködő fiatalság már divatba vette, hogy cipőjét bőrövéhez erősítve — a derekán hordja. Radványl Barna Cipőt vásárolok Szolnokon a 33-as ruházati boltban. Ajándékba veszem, a kiszolgélónő udvariasan felhívja a figyelmem; „ha netán szűk lenne, tessék visz- szahozni, kicseréljük.” A kiszolgálónő igazi jóstehetség: három hétig jártam nap nap után a boltba, hogy legalábbis a vásárolthoz hasonlót kapjak, amikor végre, megkönyörült rajtam a vásárlók istene. Ott állt a polcon Ingerlő barnán, spanyol fazonban, magyar ipar termékeként a megfelelő lábbeli. Odaadom a szegény cserepárat, a vásárlási blokkot, amikor a kiszolgálónő szól; „Kérem a személyi igazolványát.” — Az minek? — csodálkozom. — A csereutalvány kiállításához kell. — Aztán írja buzgón igazolványom számát, hol lakom, stb. Körülöttem pedig zúg, morog a vásárló tömeg. Piros leszek, mérges vagyok, aztán a fejemre ütök; „hóhó, örülj, hogy erkölcsi bizonyítványt és újraoltási igazolványt nem kellett hoznod.” ☆ Megjelent a szolnoki zöldség bolt kirakatában ínycsiklandozón, csábító pirosán. A számban összefutott a nyál: paradicsom! Ebből venni kell. — Mennyibe kei ül kilója? — kérdem szerényen. — Hetvennyolc forint. — De hisz a múlt héten Budapesten tiü forintért már kapni lehetett — Ja kérem, nálunk ennyi az ára. Nem tudok arról, hogy Budapesten paradicsomtermesztéssel foglalkoznának, mert hát ugye a hazájában mindig olcsóbb... szállítják oda is, méghozzá messziről. Hozzánk is szállftják, nem is olyan messziről... nem értem! És azt sem, miért 78 forint? Akkor már miért nem 80? Va)on mit magyaráz az a 2 forint? — a — a Es aztán a fogás! KÉK FÉNY — Mutassa csak a zakóját!.
