Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-26 / 122. szám

1971. május 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Szivattyúkísérletek modelleken Az atomerőművek hűtőv ízszükséglete rendkívül nagy. ennek megfelelően igen nagy teljesítményű szivattyúk szükségesek a víz keringettetéséhez. Nem mindegy, hogy e szivattyúk milyen hatásfokkal dolgoznak, hiszen már néhány százalékos javu. lás is tetemes energiamegtakarítással jár. Angliában, az atomerőművek egyik „felleg­várában”, a konstruktőrök 1:12 léptékű modellek segítségével vizsgálják a szivattyú­hoz közeledő, majd abba belépő víz viselkedését. A megfigyelések tapasztalatai alap­ján alakítják ki a gépek optimális hatásfokát. A képen az egyik atomerőmű számára készülő, percenkénti 430 köbméteres (!) szállítókapacitású szivattyú modellje látható. Bár a kísérletek elég sokba kerülnek, mégis kifizetődő a lefolytatásuk. FORRO SIKER Véget ért a Székely Mihály Zenei Napok Alig két hete lelkes han­gon számoltam be a jászbe­rényi zenei napos kórus- hangversenyének átütő sike­réről. Akkor azt hittem, azt a sikert már nem múlja fe­lül semmi. Hétfőn este azon­ban az Operaház művészei­nek jóvoltából a jászberényi zenei ünnepnapok záróestjén minden eddiginél fényesebb siker született. A zeneszerető város és az ország egyik leg­rangosabb zenei intézményé­nek baráti kézfogása, az él- ményeKben gazdag est folya­mán forró öleléssé vált, — a kifejezés átvitt értelmé­ben. A város nagy fiának és az Operaház halhatatan, pó­tolhatatlan veszteségű éne­kese emlékének szóló közös gesztus a zene kiemelkedően szép pillanatait teremtette meg. Az előadóművész, a világhírű énekes géniuszának szellemében fogant találko­zás jól Reprezentálta: Szé­kely Mihály művészete ma is elevenen ható erő, holta után még inkább, mint éle­tében. Szelleme láthatatlanul munkálkodik egy város, a szülőváros zenei kúltúrájá- nak erjesztésében, s az Ope­raház művészei számára pe­dig példája kiapadhatatlan forrás, állandó ösztönzőerő az elmélyülő, átlényegülni és átlényegíteni tudó művészi munkára. Valami elkezdődött ebben a városban — mondta szár­nyas szavakkal, tőle szokat­lan lelkesedéssel Abody Béla az est bevezetőjében. Ady jólismert költői képét alkal­mazva, így fogalmazott: az ér elindult az óceán felé. Az a tény, hogy az immár ne­gyedik alkalommal megren­dezett zenei napok program­jain hatezer jászberényi la­kos vett részt, egyértelműen bizonyítja: a város zene irán­ti érdeklődésben túl van ér­korszakán, patak módjára tör a zene tömeges megsze­rettetésének óceánja felé. — Jászberény példát mutat, ho­gyan lehet gyümölcsözően kamatoztatni halhatatlan szellemi értékeinket. — Az évenként sorra kerülő zenei napoknak ezért van kiemel­kedő helye a város történeté­ben. De a Székely Mihály hagyományok ápolásával be­írta nevét a város a magyar zene történetének könyvébe is. A jászberényi zenei na­poknak rangja és becsülete van. Dárdai Andor, az Opera­ház művészeti titkára is me­legen köszönte meg a város­FILMJEGYZET Változatlan érdeklődést további Szolnok megyei sikerek Egerben Angyal elrablása Jellegzetes darabja a nyári moziműsornak. Ősi filmfor­galmazási hagyomány- hogy nyáron lehetőleg kímélni igyekeznek a nézőt a gondol­kodástól. Simon Templar ré­gi barátunk és ellenfelünk a képernyőről, kiválóan alkal­mas a feladat megoldására. Egyben nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy a televízió nem feltétlenül ellensége a mozi­nak. A végetérhetetlen, An­gyal-sorozat nélkül nem va­lószínű, hogy egy héten át műsoron mernének tartani a szolnoki mozik ilyen halo- vány bűnügyi filmet. Az meg egészen bizonyos, hogy a közönség sokkal kevésbé érdeklődne, ha nem inspirál­nák tévé-emlékei. Sajnos legföljebb csak mo­solyogva legyinthetünk erre a közönségsikerre. Örülni neki még helytelenebb lenne, mint túlságosan bosszankod­ni rajta. A szórakoztató film­ipar leghevenyészettebb ter­mékei közé tartozik, híjával írói ötletnek, rendezői bra­vúrnak, színészi- játéknak, látványnak, izgalomnak. Az égvilágon semmit nem vesz­tettünk volna vele, ha nem vásárolja meg Angyal új, ez­úttal színes, szélesvásznú ka­landját a Hungarofilm. Roger Moore a filmtörté­net egyik legcsapnivalóbb kalandorának adta át jelen­téktelen porhüvelyét. Temp­lar arc nélküli zsoldos. (Mit zsoldos? azok legalább józan ésszel felfogható anyagi in­dítékok vonzására cseleked­tek.) Emlékeztet arra a dél­ceg, fej nélküli katonaruhás alakra, amit „Szolgálati időm emlékére” felirattal fogalma­zott a megboldogult monar­chia. Ahogy a hiányzó fej helyére beragaszthatta min­den obsitos a fényképét, azon módon képzelhetik be­le a maguk aktivitás-mentes életébe az Angyal-hívők bál­ványuk diadalait. Angyal győzelmeiben soha nin,cs koc­kázat, csak fölény, nincs egyénisége, csak renoméja, nincs igazságérzete csak va­lami „majd én megmuta- tom”-féle izgágasága. Ez a mostani, minden fér­cében hamisítvány filmje már saját szintjéhez viszo­nyítva is elképesztő válság­jegyekkel hivalkodik. Való­színűleg abból az ötletből ki­indulva, hogy az emlékezetes angliai vonatrablást egy bűnügyi film inspiráltai An­gyal partnemőjévé egy zse­niális krimiszerzőnőt válasz­tottak. Az ő művei alapján hoz létre valami bankártár­saság egy minden technikai csodával felszerelt, abszolút bevehetetlen kincsőrző erő­döt, amit azonban, az ugyan­csak az írónő műveinek min. tájára szerveződött rabló­banda mégiscsak elfoglalna, ha Templar, a magántulaj­don védangyala nem járna túl mindenki eszén, ugyan­csak az írónő módszere sze­rint. Egyetlen tény a megnyug­tató. Az, hogy a film alapján soha senki nem fog rablást végrehajtani. Csz) (Munkatársunk jelentése) Adós vagyok még a hétfő esti események ismertetésé­vel. Ha a vers- és prózámon, dók teljesítményét kitűnőnek neveztem, valami hasonlót kell mondanom az ének- és hangszerszólistákról is. Örömmel jelenthetem, hogy Ványai György, a mezőtúri Teleki Blanka .gimnázium és Papp Éva a szolnoki Verse­ghy gimnázium tanulója ci- tera-, illetőleg zongorabemu­tatójával aranyérmet szer­zett. Hasonlóan aranyos Ju­hász Erzsébet a mezőtúri Dó. zsa György gimnáziumból, szóló ének kategóriában. Szép számmal jutott az ezüst, illetve bronzérmekből is és így az egri Gárdonyi Géza Színház mellett felállí­tott hátalmas eredményjelző tábla meggyőző Szolnok me­gyei sikereket jelez. Hétfő délután megkezdő­dött a diákszínpadok bemu­tatója is. Megyénk három képviselője közül kettő, az újszászi gimnázium Vörös Sándor Bóbita és a szolnoki 605. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet Kollégiumi idill című produkciójával már bemutatkozott, mégpe­dig nagy közönségsikerrel. Az aranygyanús tiszaföldvá- riak Babits Mihály Jónás könyvével kedden, a késő délutáni órákban lépnek do­bogóra. A hétfői nap talán legje­lentősebb eseménye az első tudósításomban már jelzett ifjúsági nagygyűlés. A Dobó téren megtartott rendezvény szónoka — dr. Vajó Péter tá­vollétében, Borbély Gábor, a KISZ KB középiskolai osztályának vezetője volt. A kedd délelőtti esemé­nyek sajnos meghozták az el­ső csalódást. A Gárdonyi Gé­za Színház előcsarnokában megtartott képző, foto és népművészeti kiállítás ered­ményhirdetésén nem talál­koztunk Szolnok megyei aranyérmessel; Befejeződött a kamarakó­rusok és a népi tánccsopor­tok viadala is. Az első kate­góriában a kunszentmártoni József Attila gimnázium ezüst, a kisújszállási Móricz Zsigmond gimnázium csapa­ta pedig bronzérmet szerzett. A népi táncszereplés igazi siker. A túrkevei 627. sz. Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet arany, a martfűi cipőipari szakiskola pedig ezüstöt nyert. Este sor kerül a tánczene­karok, táncdalénekesek és társastánc csoportok bemu­tatkozására. Hérész Dezső nak mindazt, amit Jászbe­rény az Operaház örökös tág­ja emlékének áldoz. Egyben ígéretet is téve, szívből jö­vőt és határozottat: amíg a város így adózik Székely Mihály szellemének, az Ope­raház is vállalja mindenkor és mindig a reá háruló, szá­mára is megtisztelő köteles­séget. A Lehel-klubban ren­dezett operahangverseny bi­zonyította is, hogy az Opera­ház Dárdai vezette gárdája valóban nem szürke feladat­ként fogta fel mostani sze­replését; a hangverseny va­lamennyi résztvevője művé­szete legjavát nyújtotta, ki­vételesen szép élménnyel gazdagítva a nagyterem ün­nepi közönségét. Házy Er­zsébet a most felújított Pil­langókisasszony — előtte va­ló este volt a premierje az Erkel Színházban — Cso- csoszanjának két áriájával ajándékozta meg a hallgató­ságot. Benne hosszú idő után egy modem pillangókisasz- szonyt ismerhettünk meg; végre nem a hamis, érzelgős szentimentalizmus, hanem az ember idegéig ható drámai zene, igazi erővel és őszinte átéléssel. Simándy József a Bajazzók Caniojának híres áriájával bizonyította — utolérhetetlen átlényegülési képességeit. Komlóssy Erzsé­bet, akit vasárnap este mu­tatott be a televízió csaknem egyórás tévéfilmben, ezúttal is hódított egyéniségének eredeti színeivel és kitűnően előadott, elementárisán ható Carmen-áriáVal. Mélyen em­beri drámát állított a szín­padra Radnay György, a Bánk bán Tiborc szerepének valóban emlékezetes tolmá­csolásával. Aztán Ägay Ka­rola, aki a gyermekét féltő anya, Szilágyi Erzsébet áriá­jában drámai ábrázoló ké­pességeit, majd a Solvejg dalában énekesi karakteré­nek lírai finomságait csillog­tatta meg. Szendrei Karper László, a gitár magyar klasz- szikusa. Tarrega egyik szer­zeményét szólaltatta meg. igen bennsőségesen. És a zon­goránál Dénes Erzsébet, aki nélkül az est sikere aligha lehetett volna elképzelhető. Tizenhárom zenei rendez­vény a Jászság székhelyén és további kettő a járás terü­letén. Ezt jelenti a már em­lített óceán felé vezető út 1971-es ünnepi summája. Valkó Mihály r Tiszamenti Vegyiművek Vállalat Szolnok, felvételre keres gimnáziumi és közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező nőket, valamint gép és gyorsírókat. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán/ Szolnok, Tószegi út AMaUföhis Zihál a túltelített vonat. Az uta­sok lefojtva dühöngenek. Megannyi hőpalackba zárt szellem. Egy szobor­arcú hölgy olyan velőtrázóan vij­jogott arcidegzsábájáról, ha le akar­ták húzni az ablakot, hogy inkább mindenki vállalta saját verejtékét és az • orrmardosó dohányfüstöt. Akik állnak, gyűlölik az ülőket. Akik ülnek, ’ viszonozzák. Irigylik az állókat, mert azoknak nem kell a forró műbőrüléshez tapadniuk. Vaj­ha lehetne, ülni és állni egyszerre! Egy úr megpróbálja enyhe sántasá­gát száz százalékos hadirokkant­ságnak álcázni. Hiába. A bőrmellé- nyes fiú nem adja át a helyét. Ftl- hallgatós rádiójának vezetéke, mint valami köldökzsinór, csakis szelle­mi anyaméhével, a beat-tel köti össze. Egyedül az ultipartiba hoz izgalmat a hőség. A háromság leg­élesebb szemű tagja megkontráz egy rebetlit, mert ellenfele szomja­san nyeldekelni kezd. Ez kizárólag úgy fordulhatott elő, hogy a korsa­ját ürítő zöld ász lapul a kezében. A sport- és bűnügyi rovatokat már rég fölfalták, elfeledve gyűrűd­nek az újságok. Lapjaikon örök ti­tokra kárhoztatva érvelnek a vezér­cikkek, befagynak az indokínai had- mozdulatok. akciópózba merevült az El Fatah és a Tupamaros. Hőség, unalom, közöny. De egyszerre csak, már Török- szén tmiklós szemaforjai közelében: csatt! csörr! és szilánkokkal elegyes levegőzuhatag. Miután kihápogtuk meglepeté­sünket, szörnyülködve észleljük, hogy az egyik ablak fele hiányzik, kint­ről törte be valaki vagy valami. — Huligánok! — morran föl ka­pásból a sánta úr. — Követ dobni egy mozgó személyvonatra. Vész­féket! Kalauzt! Van rendőr a sze­relvényen? — í|a, nyugi azzal a vészfékkel — emelkedik az ultiparti legszélesebb vállú spillere. — Elvégre, a kár a , MÁV-é. Nekem fontosabb, hogy be­érjek műszakkezdésre Szolnokra, mint hogy most fél óráig hajku- rásszunk a mezőn egy szerencsétlen libapásztoi1 gyereket, aki véletlenül ide csúzlizott. — Köszönöm én az ilyen véletle­neket — replikázik a szoborarcú hölgy. — Elsősorban is nem tud­hatjuk, hogy kis csúzlikavics volt-e, vagy egy féltégla, mert az ablak­tábláról kifele pattant. És ha beesik? És ha az üvegcserepek széle elmet­szi valakinek a nyakütőerét? És ha a szemünkbe fúródik egy szi­lánk? Legalább nyolc ember életét vagy szemevilágát veszélyeztette ez a maga szerint ártatlan gazember­kedés. A vészes lehetőségeket néhány perces tűnődés követi. A tört abla­kon betóduló levegő hűvösen ciró­gatja az arcokat, elernyeszti az ide­geket. — Tudja, szerintem hogy eshetett meg ilyesmi? — fordul a bőrmellé- nyes fiú a szoborarcúhoz. — Ide a bökőt, ha tudta a merénylő, hogy magának arcidegzsábája van. A megjegyzés olyan viharos si­kert vált ki, hogy a fiút váratlan nagylelkűségi hullám önti el: — Csüccsenjen le faterkám! — veregeti hátba a sánta urat. — Messze még a Keleti. — Tuljadonképpen már gyógyult — simogatja szoborarcát a hölgy zavarában. — Csak félek, hogy ki­újul. Bár most ez a friss légáram­lás, úgy érzem, jót tesz neki... De hiszen maga vérzik! — vijjog fel ismét velőtrázóan. Most vesszük észre, hogy az ab­laktörésnek mégiscsak van sérültje. Egy suhanc, aki eddig észrevétlenül húzódott meg az ablak mellett. Bar­na arcán vékony vércirmok ka­nyarognak. Bocsánatkérő mozdula­tokkal söprögeti trikójáról a szilán­kokat. : A sánta úr cgframonogrammos pa­tyolatzsebkendőt tapaszt a suhanc arcára. Az ultisok szilvaszesszel kí­nálják az ijedtségre. A szoborarcú ezüstkupakot csavar le egy karcsú, csiszolt üvegcséről és orchidea-illatú francia parfőmmel keni végig a karcolásokat. A vonat rákapcsol. Megzizzen- nek az újságok. Hirtelen valóságo­sabb lesz, hogy a dél-vietnami kor­mánycsapatok újra támadnak az A Shau völgyben, hogy Izm irhán a rendőrök agvolő+tek egy diákot, hogy a New York Tirres főszerkesztő­helyettese Kínába látogat... Sz. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom