Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-04 / 103. szám
A szakszervezetek kongresszusa H árom és félmillió szervezett dolgozó képviseletében gyűlnek ma egybe a főváros Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házának sok fontos tanácskozást látott nagytermében a Magyar Szakszervezetek 22. kongresszusának küldöttei. Az elmúlt hónapok egymást követő nagy belpolitikai eseményei, a párt X. kongresszusa, majd a képviselő- tanácstagválasztások után a szakszervezetek kongresszusa is választ ad majd a kérdésre; hogyan állta ki a próbát a gyakorlatban az elmúlt négy esztendőben folytatott politikaJóllehet a kérdésre igenlő választ adott, s a cselekvésre irányította a figyelmet a párt kongresszusa, majd ezt követően a választásokon hazánk felnőtt lakossága, a szak- szervezeti kongresszus ezek utón következő állásfoglalását mégsem tekinthetjük formálisnak. Aki csak egy kicsit is szemmel tartotta a kongresszust megelőző szakszervezeti tanácskozásokat, vagy tanulmányozta a SZOT nemrég nyilvánosságra hozott kongresszusi jelentését, láthatja: a négy esztendő jelentős eredményei mellett a megoldásra érett problémák sokaságát tárják majd a kongresszus elé. A kongresszusi jelentés nyilvánosságra hozása is mutatja: a Szakszervezetek Országos Tanácsa ki akarja tágítani a kongresszusi terem falait, azt akarja, hogy a szervezett dolgozók együtt gondolkodjanak, alakítsák ki véleményüket nemcsak a szakszervezetek tevékenységéről, hanem a munkájukat, a mindennapi életüket érintő sok-sok kérdésről is. Már a kongresszus előtt a dolgozóknak módjuk nyílt arra, hogy ennek a fontos dokumentumnak az ismeretében lássák el újabb megbízatásokkal képviselőiket E '** vekkel ezelőtt, amikor még sok formális vonás volt a szakszervezeti mozgalomban és nem is rendelkezett a mai önállósággal, szűkebb volt tevékenységének hatóköre és természetesen megosztottabb, korlátozottabb a felelőssége is. Az elmúlt években azonban megnőtt a mozgalom szerepe, önállósága államunk demokratikus rendszerében. A népgazdasági tervezésben ma már egyetlen lényeges központi intézkedést sem hagynak jóvá a szakszervezetek véleményének előzetes kikérése nélkül: közismert, hogy megkapták a szakszervezetek a vétó jogot: vannak kérdések, amelyekben nem lehet dönteni egyetértésük nélkül, másokban anélkül, hogy kikérnék véleményüket. A kongresszusi jelentés bírálja az üzemi demokrácia fejlődését gátló vezetői magatartást, munkamódszereket; javasolja az iparágak, az üzemek közötti bérarányok felülvizsgálását; intézkedéseket javasol a vállalati nyereség hajszolásából eredő áremelések ellen éppúgy, mint a szociális intézkedések, beruházások elhanyagolása ellen; javasolja a gyermek-intézmények hálózatának bővítését, új munkásszállók építését, a régiek korszerűsítését stb. Egyoldalú lenne azonban a szakszervezetek szerepének növekedését csak az érdekképviselet nézőpontjából szemlélni. A mozgalomnak ugyanennyire fontos feladata, hogy segítője, szervezője legyen az építő munkának, a szocialista munkaversenynek, a dolgozók szakmai képzésének, kulturális nevelésének. Kezdeményeznie, támogatnia kell minden olyan tevékenységet, amely közvetlenül vagy közvetve eredményesebbé teszi az építőmunkát és megteremti az alapot a dolgozók élet- és munkakörülményeinek további javításához. N agyszerű eredményekről számolhat be a kongresszus: a szocialista brigádmozgalomban több mint egymillió kétszázezer dolgozó vesz részt. Ök a kezdeményezői a jobb munkának, ők az elsők, ha áldozatot kell vállalni, példamutatóan vesznek részt a közügyek intézésében. Munkájukkal, magatartásukkal erősítik társadalmunk szocialista jellegét, gyarapítják az új típusú emberi, közösségi kapcsolatokat kifejező vonásokatA munka a közös jólét, a felemelkedés forrása Ünnepi nagygyűlés Szolnokon Bondor József miniszter volt a megye- székhely vendége Május elseje reggelére alaposan megtréfálta a szolnokiakat az időjárás. Zuhogott az eső és már-már úgy látszott, nem sikerül a Lenin parkban megtartani a tervezett nagygyűlést, amikor szinte az utolsó percekben kisütött a nap- Így azután több mint ötezer ember előtt az ünnepi díszbe öltözött Lenin parkban, a Himnusz elhangzása után Árvái István, az SZMT vezető titkára a következő szavakkal köszönthette az ünneplőket: — A 27. szabad május elseje alkalmából az MSZMP Szolnok megyei és városi bizottsága, a Hazafias Népfront megyei és Szolnok városi elnöksége nevében forró szeretettel és tisztelettel köszöntőm Tisztelt Nagygyűlés! Kedves Elvtársnők és Elvtársak! Először is engedjék meg, hogy köszönetét mondjak a meghívásért, mely lehetővé tette számomra, hogy Szolnok város lakóival találkoz- hatom a mai ünnep alkalmából. Népünk ma ünnepelheti a 27. szabad május elsejét. A felszabadulás előtt is ünnepeltük, ha nem is szabadon a munka ünnepét. Hiába volt minden erőszak, a május virágai hirdették a közelgő tavaszt. A költő szavaival élve: „A hatalom kiadta a parancsot: Ne legyen ünnep május 1-én! Zászló ne lengjen és ének ne zengjen, Csak robotoljon csöndben a remény! És jött a május- Ezer orgo- ' nának Lila bugája búgott a napon minden bokor virágba öltözött föl és a paréj is megnőtt szabadon. ünnepi gyűlésünk elnökségét, minden résztvevőjét. Köszöntötte Bondor Józsefet, az építésügyi és város- fejlesztési minisztert, aki ünnepi előadója volt a szolnoki nagygyűlésnek. Üdvözölte Csáki Istvánt, az MSZMP KB tagját, a megyei bizottság első titkárát, valamint az elnökség többi tagját, a megyei és városi párt, tanács tagjait, a társadalmi és tömegszerve- zetek vezetőit, szovjet vendé, geket. közéleti személyiségeket. Beszélt arról a bevezetőjében, hogy az ünneplők tömegében ott vannak a május elseje alkalmából kitüntetett üzemek, vállalatok dolgozói, képviselői is. Ezután Bondor József emelkedett szólásra. Mint győzedelmi zászló, égbe lendült A jegenye és ezer pacsirtadal Hirdette boldogan és büszkeséggel; Hogy itt a május, itt a diadal. Ez a diadal 27 évvel ezelőtt következett be, mikor hazánk felszabadult és 1945 május 1- én először ünnepelhettük szabadon a munka ünnepét; a szabadságot, a munkát, mely új értelmet kapott, a munkát, amely az ember életének igazi értelmet ad ée minden jónak és szépnek forrása. A történelem tanúsága azt bizonyítja, hogy az ember fennmaradásának alapja a munka volt és marad. A történelem pusztító viharai után mindig az alkotó munka teremtett új életet a romokon. „A munkát dalolom, ki a szabadság / útjára visz gyász és romok felett” — énekelte a költő. Gondoljunk csak vissza a második világháborúra, annak pusztítására, 1945 után a történemünkben ki tudja hányadszor, de most szabadon a munkával teremtettünk életet a romokon, melyből új életünk eredményei sarjadtak kiSzolnok város története kiválóan példázza ennek igazát. öt év múlva lesz Szolnok 900 éves. Ez a 900 év tele van megpróbáltatásokkal és pusztítással. Először a tatárok, azután a törökök, majd a szabadságharcok folyamán a labancok pusztították el. A második világháborúban Szolnoknak a közlekedésben betöltött szerepe miatt súlyos kárai voltak, több ízben seznvedett a város a bombázásoktól. . A lerombolt, felégetett várost minden eselhen a terem, tő alkotó munka építette újjá, a munka adott erőt lakóinak, akik mindig visszajöttek a város falai közé, hogy újra építsék. Ezért áll ma is a város és ez az áldozatos munka teszi lehetővé, hogy öt év múlva Szolnok fennállásának 900. évfordulóját ünnepelheti. A mai ünnepségünk majdnem egybeesett a választással- Alig egy hete annak, hogy az ország szavazópolgá(Folytatás a 4. oldalon.) Erich Honecker az NSZEP KB új első titkára Az NSZEP Központi Bizottsága május 3-án tartotta 16. ülését A napirend 1. pontjával kapcsolatban Walter Ulbricht, a KB első titkára nyilatkozatot tett. Kérte a Központi Bizottságot idős korára való tekintettel mentsék fel a NSZEP Központi Bizottsága első titkárának tisztsége alól, hogy e tisztséget fiatalabb személyre ruházhassák. A Központi Bizottság egyhangúlag jóváhagyta Walter Ulbricht nyilatkozatát és a Politikai Bizottság javaslatára úgy döntött, hogy helyt ad kérésének. Walter Ulbrichtot érdemeinek elismeréséül az NSZEP elnökévé választották és továbbra is az NDK Államtanácsának elnöke marad. A Központi Bizottság az NSZEP Központi Bizottságának első titkárává egyhangúlag Erich Honeckert választotta meg. Willi Stoph a Politikai Bizottság nevében egy Walter Ulbricht-hoz intézett levelet olvasott fel, amelyben a Központi Bizottság szívből(Folytatás a 2. oldalon) A megyei tanács vb üléséről jelentjük Tegnap tartotta meg a most leköszönő megyei tanácsi végrehajtó bizottság utolsó ülését. Azonban még ez alkalommal is több fontos napirendről tárgyaltak. Így többek Között meghallgatták az igazgatási osztály vezetője, dr. Herczeg István tájékoztatóját a választások eredményéről, megbeszélték az újonnan megválasztásra kerülő megyei tanács alakuló ülésének összehívására és napirendjének megállapítására szóló javaslatot. Ugyancsak ez ülésükön került sor a termelőszövetkezetek 1970. évi gazdálkodása, a zárszámadások tapasztalati és a törvényességi felülvizsgálatok alapján szóló előterjesztés megtárgyalására, valamint a megyei vasipari vállalat tevékenységének megvitatására. Bondor József beszéde Minden jel arra mutat, hogy a kongresszus egyik központi kérdése lesz az üzemi és a szakszervezeti demokrácia továbbfejlesztésének témája. A demokratizmus erősítését szinte mindenütt igényelték a kongresszust előkészítő tanácskozások felszólalói. Ma már minden feltétel adott ahhoz, hogy növeljük a dolgozók részvételét a vállalati gazdálkodásban, a döntések kialakításában. Feladat a szakszervezeteken belüli demokrácia növelése, erősítése is. Sokhelyütt ugyanis csak a választott szervek hatásköre bővült, csak a képviseleti demokrácia fejlődött. Pedig legalább ennyire fontos a közvetlen demokrácia fejlődése, a dolgozók tevékeny bekapcsolódása a szakszervezeti munkába. A szokszervezeti közvélemény nem szenzációs döntéseket vár a kongresszustól, hanem reális értékelést a végzett munkáról és olyan munkaprogramot, amely egységbe fogja a három és fél millió szervezett dolgozó törekvéseit, erőfeszítéseit, s tág teret ad az alkotó kezdeményezéseknek. S zeretettel üdvözöljük a kongresszus valamennyi résztvevőjét, — köztük — a külföldi testvér szakszervezetek képviselőit — és sok sikert kívánunk felelősségteljes megbízatásuk teljesítéséhez. ^ - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK A Tiszamenti Vegyiművek Eszéken Az egyre bővülő magyar— jugoszláv határmenti árucsere ma jelentős esemény- sorozathoz érkezik. Május 4—12 között ugyanis Eszéken magyar hetet rendeznek. Az ipari kiállításon mintegy harminc magyar vállalat mutatkozik be a horvátországi közönségnek. Szolnok megyéből a Tiszamenti Vegyiművek vesz részt a kiállításon, a Tomi mosópor-családdal és festékáruival. Tímár Mátyás hazaérkezett Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese és Felmentették az EAK alel nőkét Határsértések India és Pakisztán között (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) kísérete hétfőn délben repülőgépen hazaindult Budapestre. Timár Mátyás hétfő délelőtt ismét megbeszélést folytatott Giseard d’Estaing gazdasági és pénzügyminiszterrel. A megbeszélésen ösz- szegezték párizsi: tárgyalásainak tapasztalatait, s meghatároztak azokat a feladatokat, amelyeket a magyar— francia vegyesbizottságnak és az illetékes állami szerveknek a jövőben meg kell oldaniok. Romániába utazó1* Aczél György és Komócsin Zoltán Aczél György és Komócsin Zoltán, a Mag ar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott- ságásnak tagjai, a Központi Bizottság titkái'ai. a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására baráti látogatásra hétfőn este Bukarestbe utaztak. Az első alakuló ülés Tegnap Túrkevén — megyénk városai közül elsőként — megtartották a városi tanács alakuló ülését. Az alakuló ülésen a tanács elnökévé Koszna Mihályt, elnökhelyettessé Genes Gyulát választották, a tanács vb titkárává pedig dr. Nagy Károlyt nevezték ki. Az ülésen került sor Fodor Mihálynak, a megyei tanács elnökének és Tóth Imrének, a tarköveit városi pártbizottság titkárának megyei tanácstaggá választására is. Háromszoros kiváló gyáregység A szolnoki MEZŐGÉP Vállalat tószegi gyáregységének dolgozói pénteken este ünnepséget rendeztek a községi művelődési házban. — Ezúttal harmadszor nyerték el a Kiváló Gyáregység címet, melyet kiváló termelési eredményeikkel érdemeltek ki. Az ünnepcégen megjelentek a Járási és községi pártbizottság és a tanács vezetői. Sziráki András gyáregységvezető ünnepi beszéde utált Molnár János, a vállalat igazgatója adta át a kitüntetésről szóló okiratot. A gvéregység tizenkét briPadjából kilenc érdemelte ki a szocialista címet, a kitüntető plakettet és jelvényt. Az ünnepségen számos Kiváló Dolgozó kitüntetést, törzs- gárdajelvényt, külföldi üdülésre szóló utalványt és pénzjutalmat. adtak át. Végezetül a Szigligeti Színház művészei hangulatos műsort mutattak be. Ajtai Miklós Londonban Dr. Ajtai Miklós, a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elnökhelyettese, az országos műszaki-fejlesztési bizottság elnöke vasárnap az. angol kormány meghívására egyhetes hivatalos látogatásra Londonba érkezett. Kíséretében van dr. Szalai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes, dr. Sebestyén János, az országos műszaki-fejlesztési bizottsá g elnökéaiek általános helyettese. A vendégeket elkísérte Londonba D. S. L. Dodson budapesti brit nagykövet is.