Szolnok Megyei Néplap, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-16 / 114. szám
Gyáravatás Jászfényszarun Nyolcvanezer műbőrkalap exportra — Tovább bővül a kalapgyár telepe Gorjanc Ignác igazgató átvágja a nemzeti szalagot. Tegnap délelőtt ünnepélyes külsőségek között avatták fel Jászfényszarun a Budapesti Kalapgyár újonnan épült telepét. A gyár bejáratát elzáró nemzetiszínű szalagot — Gorjasic Ignác, a Hűtőgépgyár vezérigazgatója, ország- gyűlési képviselő vágta át. A gyár üzemcsarnokában megjelent vendégeket, munkásokat Török Sándor, a nagyközségi tanács elnöke köszöntötte. Köztük Tóth Jánost, a megyei pártbizottság titkárát, Soós Istvánt, a megyei. tanács elnökhelyettesét, dr. Kuti Györgyöt, a megyei tanács titkárát, a Könnyűipari Minisztérium, a járási és helyi szervek vezetőit. A megyei tanács és kalapgyár vezetőinek megköszönte a helyi gyártelep létesítéséhez nyújtott segítséget. Dr. Kuti György ünnepi beszédében méltatta Szolnok megye iparosításának eredményeit. — Elmondta, hogy 1968—70 között 3800 új munkahely létesült a megyében. Ennek 60—65 százalékában nők dolgoznak. A IV. ötéves terv során további 7800 új munkahely létesítését tervezik a megyében. A jászfény- Bzarui telepen most százhu- szan, főként nők dolgoznak. Megoldódik a helybeli lányok, asszonyok elhelyezkedési gondja. A gyártetep építési költsége 4—4.5 millió forint, a gépek, berendezések értéke 3—3.5 millió forint volt. Az építéshez a megyéi tanács 2 millió forint támogatást nyújtott iparfejlesztési alapjából. A községi tanács telket adott, s a korszerű épületet sajat költségvetési üzeme építette. Magyar Sándor, a Kalapgyár igazgatója a további fejlődésről is beszélt. A jelenlegi 640 négyzetméternyi üzemcsarnokok mellé további négy, hasondó alapterületű csarnok épül. A telepen 300 —350 ember dolgozhat majd. A további beruházás 12—14 millió forint lesz. Nagy László főmérnök kérésünkre vázolta a gyár jelenét és jövőjét. A gyártelepen az idén százezer műbőrkalapot gyártanak, melyből 80 ezer szovjet exportra megy. A kapacitás jövőre már ennek kétszerese lesz. Az idén 35 tonna nyúlszőrt (alapanyagot dolgoznak fel). A bővítés után egymillió gyapjú- és nyúlszőrtomp készül Jászfényszarun. Az új gyáregység enyhíti a Kalapgyár munkaerő gondjait, a telepítés tehát a budapestieknek is előnyös. — Ugyanakkor a nagyközség életére is jelentős befolyást gyakorol. A csökkent munkaképességűek is kapnak el. foglaltságot. Az ünnepségen Antonovits Géza, a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezető helyettese — a miniszter megbízásából , — .a gyáregység létrehozásában kiemelkedő munkát végzett nyolc személynek adta át a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. A résztvevőknek! végezetül bemutatták, az új telepet, a korszerű szociális- helyiségeket és a Budapesti Kalapgyár termékeiből rendezett ízléses kiállítást. — m. I. — Ma: A jó politikát is népszerűsíteni kell Szín pompás látvány, fergeteges siker Hírünk a világban Életünk — utunk Két perc nyelvművelés Külpolitikai magazin Edward derek és Piotr Ja rosse wies Budapestre érkesett A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására szombaton baráti látogatásra Budapestre érkezett Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszcwicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Nép- köztársaság minisztertanácsának elnöke. A lengyel vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Kádár János, az MSZMP .Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke, Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára, Benkei András belügyminiszter. Péter János külügyminiszter, az MSZMP KB tagjai, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter és Gye* nes András, a KB külügyi osztályának vezetője fogadta. Jelen volt Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. Rákóczi falva az ország legjobbjai kozott Dr. Lenért Lajos miniszterhelyettes adta át a Minisztertanács oklevelét — Levél a tsz-tagoknak A nagyhatarú termelőszövetkezetek csoportjában az ország tíz legjobbja között van a rákóczifalvi Rákóczi Tsz. Dr. Lénárt Lajos, a mezőgazdasági- és élelmezésügyi miniszter helyettese jelentette ezt ki azon a szombati ünnepi rendezvényen, amelyen a Minisztertanács oklevelét adta át a szövetkezetnek. Az ünnepségen a szövetkezet tagjaival együtt ott volt Váczi Sándor, a megyei pártbizottság titkára, Szentesi László, a megyei tanács vb elnökhelyettese, Nádas József, a járási pártbizottság első titkára, Bódi Imre Államidíjas, a szolnoki tsz szövetség elnöke is. Dr. Bcreczki László tsz- elnök megnyitója után dr, Lénárt Lajos miniszterhelyettes méltatta a Rákóczi Tsz gazdálkodását. Mint mondotta, kimagasló sikerekkel érdemelte ki a szövetkezet a kitüntető címet, amelyet a legjobbak közül is csak a legkiválóbbak kaptak meg. A Rákóczi Tsz-t az utóbbi nyolc évben négyszer tüntették ki e címmel. — Ez a siker elvitathatat- lanul az itt élő emberek szorgalmában, hozzáértésében gyökerezik — mondotta a miniszterhelyettes. Ennek köszönhető, hogy a Rákóczi Tsz termelési- és pénzügyi eredményei az országos átlagnál nemcsak jobbak, hanem több esetben jelentősen felette is vannak. A belvíz ebben a szövetkezetben is nagy kárt okozott tavaly, de csak rontani tudott a rá- kóczifalvaiak sikerén. Nagyon megalapozott szövetkezet ez már. örömmel szólt arról is, hogy az utóbbi három évben 31 ezer forintról 36 ezerre emelkedett a szövetkezeti tagok évi átlagjövedelme e faluban. Munkaképtelen és beteg tagjaik segélyezésére, tavaly 1,2 millió forintot fizettek. Emberséges felfogású, áldozatkész, kitűnő kollektíva ez — minősítette dr. Lénárt Lajos. A Minisztertanács elismerő oklevelét tetszésnyilvánítás közepette adta át dr. Be- reczki László elnöknek. Hasonlóképpen Tolna Károly, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója, a megyei vezető testületek oklevelét és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa plakettjét, valamint a megyei tanács vb elnökének díszoklevelét. A kollektíva legjobbjai miniszteri kitüntetést kaptak. Jakoda Bélánc kertésznek, Zakar Pál kovácsnak miniszteri kitüntetést. Kecskés Józsefné növény- ápolónak, Prónai Sándor állatgondozónak miniszter dicséretet nyújtott at. A szövetkezet vezetősége pedig pénzjutalommal honorálta legjobbjaik teljesítményét. A szövetkezet ünnepi pártés gazdaságvezetőségi ülése elhatározta, a szövetkezet minden tagjának — közel nyolcszáz embernek — külön levélben köszönik meg odaadó magatartásukat, amely az országos siker alapja. B. L. HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Nagy részvéttel temették el Erdei Ferencet Végakaratának megfelelően, szombaton szülővárosában, Makón a református temetőben nagy részvéttel búcsúztatták Erdei Ferenc Kos- suth-díjas akadémikust, országgyűlési képviselőt, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagját, az Országos Szövetkezeti Tanács elnökét, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát. A gyászszertartáson a hozzátartozókon kívül résztvettek és a koporsó mellett díszőrséget álltak a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának, a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormánynak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének, az Országos Szövetkezeti Tanácsnak a képviselői, tudományos és társadalmi életünk számos vezetője. Eljöttek a végső tisztelet- adásra az elhunyt munkatársai, barátai, ismerősei, Csongrád megye és Makó város számos vezetője. A gyászszertartás a szegedi zenebarátok kórusa által előadott gyászdalokkal kezdődött. Elsőnek Fehér Lajos, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott gyászbeszédet. Holnap megalakul a megyei tanács Hétfőn délelőtt lo órára hívták össze Szolnok megye Tanácsának alakuló ülését. Az ünnepi aktuson, — amelynek során a megyei tanácstagok elfoglalják helyüket a nagyterem széksoraiban, — résztvesz Czinege Lajos honvédelmi miniszter is. Az alakuló ülés napirendjén szerepel a megyei választási elnökség beszámolója az országgyűlési és tanácstagi választásokról. Ezután sor kerül a vb elnökének, helyetteseinek, valamint a vb tagjainak megválasztására, majd a végrehajtó bizottság titkárának kinevezésére. Az alakuló ülésen megválasszák a különböző munkabizottságok tagjait, majd kinevezik a járási hivatalok elnökeit. .Tó lesz a jégellátás Szolnokon Nyári meleggel köszöntött be a május. Az élelmiszerek. hűsok hűtése egyre fontosabb. A hűtőgépek mellett újra nagy szerep jut a biztonságos tartósításnak, a műjéggel üzemelő hűtőszekrénynek is. A Szesz. Üdítő és Műjég- gyártó Vállalat szolnoki jéggyárában készülnek a szezonra. Eddig hetente csupán 100—150 mázsa jeget fagyasztottak. A felújítási és átalakítási munkák befejezése után — amely mintegy 50 ezer forintba kerül — a jövő hét végétől már 165 mázsát készítenek 24 óra alatt. A biztonságosabb jégellátás érdekében két vagonnyi jég tárolására alkalmas termet alakítottak ki. A naponta változó jégigényt, így mindig kielégítik, mert ha kevesebb is fogy egyik-másik alkalommal- tárolhatják a jeget „jobb időkre”; 20 fok a Balaton vize Az egy hete tartó nyárias időjárás hatására a magyar tenger vizének hőmérséklete az idei fagyos szentek első napján elérte a 17 fokot. Pénteken már 19 fok fölé emelkedett a víz hőmérséklete. szombaton a déli órákban pedig elérte a húsz ío- ~ kot, míg a levegő 28 fokra melegedett fel. Napozók, für- dőzők ezrei lepték el Siófokon, Balatonföldváron, Ba- latonbogláron, Balatonlelién és Fonyódon a strandokat. Vígan lubickoltak a vízben azok is, akik néhány nappal ezelőtt még csak irigykedve figyelték a bátrabbakat. A hét végén már a kora reggeli órákban vonatokon, autóbuszokon, gépkocsikon ezrével érkeztek a kirándulók, hétvégi víkendezők és a nyaralótulajdonosok a napfényben fürdő Balatonhoz. Siófokon a szállodasoron és a város valamennyi parkolóhelyén gépjárművek sokasága jelezte a nagy forgalmat. Üjabb vendégek érkeztek a kempingekbe is. Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda balatonföldvári nemzetközi üdülőtelepén több mint félezer fiatal élvezi a nyárias időjárást. Zenés—táncos bibliai játék > A Vígszínházban szombaton megkezdődött Giovanni Paisiello Botcsinálta bölcsek és a régi forrásokból merített — zenés-táncos bibliai játék, A szüzesség acél-tü- köre próbái. Az egy estét betöltő két mű a szentendrei teátrumban kerül színre július 2-től kezdve, 11 alkalommal. A két darab a magyar szín-háztörténet kezdetét idézi. Tanszéki napok A gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karán szombaton tanszéki nyílt napot rendeztek. Az egyetemre látogatók ez alkalommal megtekinthették az új laboratóriumokat, ahol az oktatók ismertették a berendezések működését, rendeltetését, majd a könyvtárban tájékoztatták a vendégeket a tanszéken t végzett oktatói munkáról, a tudományos tevékenységről a tanszék mezőgazdasági és ipari kapcsolatairól. A tájékoztató után felvonultatták a mezőgazdaság korszerű gépeit, munkaeszközeit. A tanszéki nyílt nap eseményei az 5. évfolyamos mezőgazdasági gépészmérnök hallgatók ballagásával fejeződött be. Jugoszláv vendégek Több mint ötven jugoszláv méhész és állatorvos érkezett szombaton Vas megyébe tapasztalatcserére. A vendégek délelőtt ellátogattak a szombathelyi állatkór- házba, ahol a vasi méhész szakemberek, állatorvosok táiókoztatták őket a méhészek munkájáról, s a méh egészséffüsv helyzetéről; A jugoszláv vendégek megtekintették az állatkórház laboratóriumát. majd ellátogatnak a Csepregi Állami Gazdaságba, ahol a 800 holdas gyümölcsösben 15o méhcsaládot tartanak, s a méhek magporzó munkájának eredményeként minden évben rekord termést takarítanak be. Csepreg után Táplánszent- kereszten tanulmányozzák a magán méhészek munkáját is. Majd Felsőszötnökön résztvettek a helyi szlovén nemzetiségű öntevékeny művészegyüttesek műsorán. Pecsenyekacsa nagyüzemi feldolgozása A Baromfifeldolgozó Vállalat debreceni üzemében megkezdődött a pecsenyekacsa nagyüzemi feldolgozása.' Minden eddiginél nagyobb mennyiségre, összesen két millió pecsenyekacsa szállítására kötött szerződést a vállalat a környékbeli mező- gazdasági nagyüzemekkel. A legnagyobb szállító a Hortobágyi Állami Gazdaság —> ahonnan hatszázezer darabot küldenek. A csárda melletti telepen keltetik a kacsákat és néhány napos koruktól kezdve a halastavakon nevelik a fiatal szárnyasokat. A debreceni üzem fe1 dolgozó szalagjait korszerűsítették, s ezzel lehetővé vált'hetenként hetven—nyolcvanezer pe-í csenyekacsa feldolgozása, J