Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-02 / 78. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ^ 1971. április 2. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Ezekben a napokban is sok minden történik a nagyvilágban. Az élet nem áll meg, mégis túlzás nélkül állíthatjuk: nincs ma a földkerekségnek egyetlen pontja sem, amelyet olyan intenzíven pásztáznának a nemzetközi érdeklődés reflektorai, mint a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának színhelyét, a moszkvai Kreml kongresszusi palotájának nagytermét. Ebben a teremben, tehát öt kontinens figyelmének középpontjában szólalt fel Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, az SZKP-kongresszason résztvevő magyar pártdelegáció vezetője, hogy a magyar párt, a magyar nép nevében köszöntse a szocialista szuperhatalom vezető erejének legmagasabb fórumát. Kádár János már beszéde elején leszögezett egy alapvető .fontosságú tényt — olyan tényt, amelyet ezekben a napokban még a legellenségesebb nyugati körök sem mernek vitatni: azt, hogy az SZKP-kongresszus távolról sem csak a szovjet nép életében fontos esemény, hanem az egész szocialista tábor, az egész kommunista világmozgalom, sőt az egész nemzetközi élet kimagasló jelentőségű eseménye. A magyar párt vezetője utalt Leonyid Brezsnyev beszámolójára, amelyből ismét látványosan kitűnt, hogy az SZKP hű a szovjet állam alapítójának nagyszerű örökségéhez és Lenin útján halad új győzelmek felé. Ezeknek a győzelmeknek egyik legfontosabb alapja a szovjet gazdaság most felvázolt fejlődésének perspektívája. Kádár János rámutatott ennek a perspektívának a kettős jellegére. A Szovjetunió további dinamikus gazdasági fejlődése egyszerre jelenti azt, hogy a nép tömegei jobban élvezhetik szorgalmas munkájuk gyümölcseit — és azt, hogy az eredmények birtokában még jobban támogathatják az egyetemes emberi haladás ügyét, amelyért a szovjet emberek eddig is olyan sok áldozatot hoztak. Nekünk, magyaroknak felemelő érzés, a mi munkánk eredményének regisztrálása, hogy Kádár János a szovjet- és a nemzetközi nyilvánosság előtt arról számolhatott be: hazánk fejlődése töretlen és ezt annak köszönhetjük, hogy mindenfajta torzítást elvetve, a helyes, a lenini úton járunk. A lenini örökség meghatározza magatartásunk pillérét, a szocialista hazafiság és az internacionalizmus szerves, elválaszthatatlan egységét. Ennek a magatartásnak volt iskolapéldája Kádár János moszkvai beszéde. (KS) Mintegy tízezer palesztínai tüntetett a libanoni Beirut- ban a. Jordán hadsereg palesztínai kommandókat ért támadása ég Husszein király ellen. A tüntetők: Köztársaságot királyság helyett — jelszót kiabáltak. (Telefoto — AP-MTI-KS) Magyar—lengyel párttalál'cozó A Szovjetunió Kommunista Pártia XXIV. kongresszusán résztvevő magyar és lengyel nártküldöttség szerdán este Moszkvában találkozott, és szívélyes, elvtársi légikörű eszmecserét folytatott a két testvéroárt kapcsolatairól, országaik együttműködéséről. A találkozón a Magyar Szocialista Munkáspárt részéről részt vett: Kádár Já. nos. a Központi Bizottság első titkára. Komócsin Zoltán, és Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagjai; a Lengyel Egyesült Munkáspárt részéről: Edward Gierek, a Köz- Donti Bizottság első titkára, Piotr Jaroszewicz és Jozef Teichma. a Politikai Bizottság tagjaiAz eszmecsere ismételten megmutatta a két testvérpárt teljes elvi-politikai nézetazonosságát az összes megbeszélt kérdésekbenA bukott elnök kihallgatása Roberto Levingston volt argentin elnököt, akit március 17-én katonai államcsínnyel fosztottak meg hatalmától. szerdán egy háromtagú katonai szakértőkből álló bizottság hallgatott ki azzal a céllal, hogy megállapítsa az államcsínyt kiváltó okokat és körülményeket ' Valószínű, hogy a volt elnöknek hamarosan becsületbíróság előtt kell beszámolnia arról, miért mondatta le hadseregfőparancsnoki tisztéből Lanusse tábor, nokot. Levingston elnöknek ez a döntése volt az államcsíny közvetlen oka. A megbukott elnök nyilai kozatában kijelentette, hogy az elterjedt híresztelésekkel ellentétben nem szándékozik elhagyni az országot és arra figyelmeztette az argentin népet, hogy a közelmúltban lezajlott államcsíny célja a megkezdett haladási folyamat megakadályozása. Új kormány Szíriában Hafez Asszad Szíriái államfői Abdel Rahman Kala- favi tábornokot, az eddigi belügyminisztert bízta meg az új kormány megalakításával. A tábornok 41 éves, a hadsereg vezérkari főnökének helyettese volt- Tagja a Baath-párf ideiglenes regionális vezetőségének. A szíriai hírügynökség jelentése szerin az új kormány megalakulása két napon belül várható. Bizalmat kapott a miniszter Kétnapos heves vita után 27 szavazattal 8 ellenében az északír parlament alsóháza bizalmat szavazott Brian Faulkner miniszterelnöknek és kormányának. Faulkner az ellenzék támadásaira válaszolva kijelentette: nem igaz, hogy titokban biztosította kormányát a reform-program megváltoztatásáról. A miniszter- elök elutasította a radikális szélsőséges protestáns képviselők követelését, hogy hajtsák végre -a rendőrség általános újrafeifegyverzését Yége a villámtámadásnak Érdekes fejleményekről számolnak be a csütörtök déli indokínai hadijelemté- sek- Egy saigoni tudósítás szerint máris véget ért a délvietnami zsoldosok állítólagos újabb laoszi ..villámtámadása” amelyet Thieu elnök szerda reggel sajtóértekezletén nagy hűhóval harangozott be. A saigoni zsoldosok 26 óra hosszat tartó bevetésükről visszaérkeztek dél-vietnami támaszpontjukra. Az akció résztvevőit 83 amerikai helikopter szállította haza. Rejtély, hogy a saigoni zsoldosok tulajdonképpen mit is végeztek az állítólagos rajtaütésszerű támadás során, mert szárazföldi összecsapásokról Laoszból nem érke7tek i°lentések. A legvalószínűbbnek az amerikai AP hírügynökség magyarázata látszik, amely szerint a „villám-támadásnak” nem annyira katonai, hanem inkább pszichológiai okai vannak. A UPI saigoni jelentésből kitűnik, hogy az elmúlt héten ismét növekedtek az amerikaiak és dél-vietnami bábjaik veszteségei- A saigoni amerikai katonai narancs- nokság szóvivőié csütörtökön beismerte, hogy a múlt szombattal véget ért héten 58 amerikai halt meg- A nyilván szépített adatok szerint 1961. január 1- óta 44 788 amerikai katona vesztette életét as indokínai hadszíntereken. Az élműit héten a dél-vietnamiak veszteségmérleg- is növekedett Saigoni közlés szerint egy hét alatt 756 »Adós vesztette életét a iMdművefetekbea. Kairói kezdeményezés Az EAK ismét magához ragadta a kezdeményezést, hogy a többi arab állammal karöltve elejét vegye az újabb jordániai vérontásnak. Indítványozta, hogy az arab államfők és uralaodók képviselői tartsanak sürgős értekezletet Kairóban vagy más arab fővárosban. Kiaró folytatja előkészítő konzultációit a tripoli egyezményhez tartozó államok vezetőivel és más arab államfőkkel. Az EAK ammani nagykövete útján sürgős üzenetet intézett magasrangú jordániai vezetőkhöz, s ebben Kifejtette álláspontját a Jordániában folyó eseményekről. Az üzenet szerint Kairó tartózkodik attól, hogy beavatkozzék más államok belügyeibe, de a jelenlegi események láttán nem merülhet hallgatásba. Bármivel ia próbálja igazolni Jordánia a palesztínai ellenállással szemben alkalmazott megtorló hadműveleteket, a hibák kijavításának ez a módszer® — ha ugyan léteznek ezek a hibák — nem értelmezhető másként, csak a jordániai kormány és az ellenállás között aláírt kairói és ammani egyezmények megsértéseként. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy elejét vegyék a további vérontásnak, s a jordániai hadsereg alapvető feladatának, megfelelően az izraeli ellenséggel forduljon szembe —, mutat rá az egyiptomi üzenet. Kudarcba fulladt katonai puccs Az ecuadori kormány szerdán este bejelentette,« hogy felszámolta azt a mozgalmat. amely a katonai iskola tagjainak és ejtőernyősök egy csoportjának részvételével a kormány megdöntését tűzte ki célul. Luis Lacome Chavez tábornok, a katonai iskola parancsnoka, a zendülés vezetője megadta magát, g rövidesen jelentkezik elöljáróinál. A lázadók csoportja, amelyet mintegy 250 főre becsülnek követelte Jósé Maria Velasco Ibarra köztársasági elnöktől, váltsa le a szárazföldi erők főparancsnokát, Julio Sacoto tábornokot. Követelésüket azzal indokolták. hogv Sacoto önkényes változtatásokat foganatosított a hadsereg soraiban. A zendülés kirobbantásána& közvetlen oka azonban Luis Jacome Chavez tábornok eltávolítása volt. A katonai iskola főparancsnoki tisztségéből. A tábornok ehhez mintegy 40 alezredest gyújtva maga köré, Quitotól 40 kilométerre verte fel főhadiszállását arra számítva, hogy a kormány eleget tesz Sacoto lemondására irányuló követelésének. „Pozitív válasz5* helyett azonban a kormányhoz hű csaoategységek érkeztek a helyszínre, s megadásra bírták Chavezéket. Nyugati hírügynökségek rámutatnak arra is, hogy a kormányellenes megmozdulásokra néhány órával Gustav Beinemam nyuga*német szövetségi "elnök 2 na nos ecuadori látogatása után került sor. Tiltakozó levél Jakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ képviselője levelet juttatott el U Thant- hoz, a világszervezet főtitkárához. A levél megállapítja. hogy az izraeli ENSZ kéDviselet arra használta fel a világszervezet titkárságát, hogy terjessze a Brüsszelben nemrég lezajlott szovjetelle- hes cionista „kongresszus” rágalmazó dokumentumait. Az ENSZ-titkárság fel- használása a nemzetközi cionizmus soviniszta céljai érdekében újabb tanú jele annak. hogy a cionista gyülekezetek Izrael uralkodó köreit támogatják, amelyek minden eszközzel gyűlöletet próbálnak szítani a népek között- A levél erélyesen tiltako- zik az ellen, hogv a világ- szervezet titkárságát ellenséges provokációs, az ENSZ alapokmányának ellentmondó célokra használják fel, s kifejezi azt a reményt, hogy a főtitkár megteszi a szükséges intézkedéseket 9 hasonló akciók megakadályozására a jövőben. A TISZA BŰTORIPARI VÄLLALAT 4. sz. GYÄRA alkalmaz KIEMELT BÉRREL KAZÁNFŰTŐT és ÉJJELIŐRT, TOVÁBBÁ FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT HETI 44 ÓRÁS FOGLALKOZTATÁSSAL. Jelentkezés: Vörshadsereg u. 32—34. ^JÉieÍJromefé! 1 \ KERESKEDELMI VÁLLALAT JÁRMŰALKATRÉSZ TELEPE Szolnok, Landler Jenő u. 1971/72. iskolai évre Vili. általánost végzett TANULÓKAT SZERZŐDTET járműalkatrész eladói szakmába. Jelentkezés személyesen vagy írásban, a fenti címen. KÉPZÉSI IDŐ HÁROM ÉV. Tanuló idő alatt a tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat a szakmunkás vizsga le*°,ele jtá" ic kereseti 16- hetőseggel alkalmazást oiztositunk. _____ ________!l O ffenzíva Pakisztánban Az indiai külügyminisztérium szóvivője cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint indiai fegyveres erők szivárogtak volna Kelet-Pa- kisztánba. A nyugat-pakisztáni kormány szóvivője igen súlyosnak nevezte az indiai képviselőháznak azt a szerdai határozatát, amely az erőszak alkalmazásának azonnali beszüntetésére szólított fel. „Ez durva beavatkozás Pakisztán be’ügyeibe” — mondotta. A pakisztáni hadsereg csütörtökön légierő és nehéztüzérség heve1 ésével általános offenzívát indított Chittagong. Camilla, Dacca. Rang- pur és Bogra kelet-pakisztáni városok ellen — jelentette az UPI az indiai nemzeti rádióadó közlésére hivatkozva. Súlyos összecsapásokra került sor a nyugat-pakisztáni csapatok és Rahman sejk katonái között a cherrapunji magaslaton is. A PTI hírügynökség jelentésében arról számol be, hogy Nyugat- Pakisztánból, Ceylonon keresztül légi úton újabb csapatokat vetettek be a kelétpakisztáni városokban harcoló egységek megseg'tésére. Több városban, így Jessoré- ban, az indiai határtól mindössze 40 kilométerre a szembenálló felek közelharcot vívnak. . A Szabad Bengália rádióadó állítása szerint Daccát az Avami Liga ..felszabadító csapatai” tartják ellenőrzésük alatt. Tömegtiltakozás az USÁ-ban Tömeges tiltakozást váltott ki az Egyesült Államokban a My Lai-i tömegmészárlás ügyét tárgyaló hadbíróság esküdtszékének verdiktje, amely „legalább 22 keleti emberi lény előre megfontolt meggyilkolásában” és más vádpontokban bűnösnek mondta ki William Olley hadnagyot. A Fehér Házat, a kongresszust. a lapokat, a rádió- és tv-állofnásokat elárasztják a tiltakozó táviratok tízezrei, amerikaiak ezrei pedig telefonon fejezik ki felbábo-odásukat. amiért C-al'ev hadnagyot ..bűnbakként éldnr/ák fel”. Az amerikai kénvi'előbázban számos vémHselő. ..galambok” és „héiák” egyaránt, szögesen eltérő meggondolásokból, de csaknem azonos é*b vekkel tiltakoztak a verdikt ellen. (Mint ismeretes, a verdikt után a katonai bíróság szerdán életfogytiglani kényszermunkára ítélte Cal- ley hadnagyot.) A verdikt elleni tiltakozásul több sorozóbizottság testületileg bejelentette lemondását. Egyes rádióállomások tiltakozásként beszüntették a hadsereg fizetett toborzó-hírdetéseinek közivetítését. Dél-Vietnamban lévő amerikai katonák felháborodással nyilatkoztak arról hogy a „parancsnoki létra legalacsonyabb fokán álló tiszt nyakába varrták az egész felelősséget*5 a My Lai-i aeészárláséet, i...J Azok, akik kifejezetten, vagy hallgatólagosan támogatták a kormány vietnami háborús politikáját, most azzal vádolják a Fehér Házat és a Pentagont, hogy „Cal- lev-t odadobták a háború bírálóinak kiengesztelésére, holott a hadnagy csak ázt tette, amire a hadsereg kiképezte, s amire feljebbvalói parancsot adtak neki*. A vietnami háború miatt egyre mélyebb bűntudatot érző közvélemény viszont amiatt tiltakozik hogy csuoán egyetlen attmeitás egvetlen szereplőiére korlátozzák a fele- lősséerevonást holott az indokínában elkövetett háborús bűnökért a felelősség a politikai és katonai vezetés láncolatában „egészes a .esä° «**! s®rä«ä ul-.