Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-25 / 97. szám

1971. április 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Az olajbányászok állták szarukat Elnyerték a kongresszusi zászlót A Központi Bizottság kongresszusi zászlaját, vala­mint a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászla­ját holnap délután veszi át Szolnokon a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat kollektívája. — A zászlók átadására vendégül várják Nemes Dezső elvtár­sat, a Politikai Bizottság tagját, dr.' Lőrincz Imre minisz­terhelyettest és Simon Antalt, a SZOT elnökségének tagját, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtit­kárát. A Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját má­sodízben ítélték oda a válla­latnak. Most úgy állítottak be érte a Tiszai Vegyikom­binátba, hogy „Ígéretünkhöz híven jöttünk a zászlóért.” Annakidején ugyanis csak ideiglenesen búcsúztatták a vándorzászlót. Megfogadták, jó munkával visszaszerzik. Állták is szavukat. 1970- ben kőolajból több mint egy millió háromszázezer tonnát — az előző évinek 137 szá­zalékát — termeltek. Föld­gáztermelésük elérte a há­rom milliárd 233 millió köb­métert. Vállalati nyereségük az 1969. évi 360 millióról 430 millióra növekedett. 1970- ben az előző évi 861 millió forinttal szemben 887 mil­lióra' nőtt a termelési adó. E néhány adat is érzékel­teti azt a gigászi munkát, amit a vállalat dolgozói ki­fejtettek. Érzékelteti, de csak részben, hiszen sokminden nem tűnik ki belőlük. így például az, hogy az árvíz miatt több kutat huzamo­sabb időre le kellett zámiok tavaly, s több berendezést elszállítani a veszélyeztetett területekről. Emellett az ár- vízvédelemben is tevékenyen részt vettek. A termelőmunkát sok he­lyen ideiglenes berendezé­sekkel, sok új munkással végezték. Betanításuk, kép­zésük elméleti és gyakorlati vonatkozásban egyaránt sok nehézséget okozott. Más üze­meinknél Budapesten, vagy egyéb helyen általában előre kiképezik a munkásokat, az olajbányászoknál erre ter­melés közben kerül sor. i „Mellékesen" hosszú időn i át évente több mint fél milliárd forint értékű be­ruházást eszközölnek. Tavaly az Alföld déli részén végeztek jelentősebb beru­házást. Orosházi üzemükben például háromszáz millió fo­rintot meghaladó értékben befejezték a korábban meg­kezdett gázüzemeket, tank- állomásokat. — Szánkon az olajtermelés növelése érde­kében újabb két tankállo­mást helyeztek üzembe, s megépítették a végleges gáz­üzemet. Ezáltal az onnan szállított gázmennyiség dup­lájára növekedett. Szegeden — többea között — folytat­ták a tankállomások végle­ges kiépítését. Elkészült ott a kísérőgáz előkészítő és fel­dolgozó üzem napi egy mil­lió köbméter kapacitással. Ugyancsak elKésziilt a komp­resszorállomás is. Tovább folytatták a végleges kiszol­gálótelep építését. Lakásépítési programúkat a testvérvállalattikkai — együttesen bonyolítják. — Fáradozásuk eredménye­ként az utóbbi három év­ben 452 lakáshoz jutottak az alföldi olajipari dol­gozók. Varga Béla, a vállalat igazgatója hangsúlyozza, hogy nemcsak adminisztratív uta­sításokkal és ráhatásokkal alakulnak az eredmények. A vállalatvezetőség jól együtt dolgozik a politikai-társa­dalmi szervekkel. Az Alföldi Olajipari Pártbizottsággal és a szakszervezettel kiépített jó kapcsolat garancia a jó közhangulatra. A Nagyg'lföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál nagy gondot fordítanak a szocialista munkaverseny­re. — s mint az az ered­ményekből kitűnik: a si­ker nem is marad el. Tavaly a vállalatnak hét üzeme, több mint harminc üzemegysége és nagyon sok brigádja volt. Számukra a vállalat is alapított kong­resszusi zászlókat. Eredmé­nyei alapján az üzemi kong­resszusi zászlót a hajdúszo- boszolóiak nyerték. Az oros­háziak élüzem és szocialista üzem címet, a szankiak és az egriek oklevelet kaptak. Az üzemegységek közül a szegedi olajtermelő üzem­egység. a brigádok közül a Zója szocialista tartálykocsis brigád nyert zászlót. A vállalat kiváló eredmé­nyeiért 711 ezer forint jutal­mat kapott. Ennek felét ju­talmazásra, másik felét szo­ciális, kulturális és sportcé­lokra fordítják. A vállalat is ad jutalmakat a mozgóbér terhére. Az üzemeknek is van jutalmazási keretük. — Mindent összesítve kb. há­romnegyedmillió forint ju­talmat kap a vállalat kollek­tívája. Eredeményes, jó mun­kával rá is szolgáltak erre. A dolgozók aktivitása, a politikai-, társadalmi szer­vek hatékony munkája szerencsésen ötvöződött a Nagy alföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalatnál a gazdasági-műszaki veze­tők előrelátó irányításával. A vállalat vezetői hasznos­nak bizonyult intézkedései közül csupán azt említjük, hogy az utóbbi években há­rom új osztályt hoztak létre: az építési üzemet, a fejlesz­tési főosztályt és az üzem- gazdasági főosztályt. Ezek munkája elemzőbbé operatívabbá is tette a vál­lalat tevékenységét. Az épí­tési üzem hasznára például elég megemlíteni, hogy a nagyarányú beruházások le­bonyolításához — pedig még jugoszláv Kivitelezőkkel is dolgoztatnak — /nincs elég kivitelezői kapacitás. A fej­lesztési főosztály létrehozása nagy érvágásnak tűnt, hi­szen az operatív munkából vontak el nagytudású szak­embereket. A beruházások előkészítése viszont alapo­sabb, a távlatok megalapo­zása szilárdabb lett azóta. S a termelők nemcsak egy évre alapoznak... Tekintve, hogy eddig a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat hozta a legtöbb pénzt a tröszt kony­hájára, tehát alapvetően be­folyásolta annak ténykedé­sét, szükségesnek tartották a vállalat vezetői a közgazda­ságilag is megalapozott mun­kát. Ezt a célt jól szolgálta az üzemgazdasági főosztály. E vázlatos felsorolás is a sokoldalú elemző munkát, az egész kollektíva összefogását bizonyítja, ami alapja a to­vábbi sikereknek, a vándor­zászló megtartásának. S. B. A várható termés védelme Beszélgetés Balogh Sándorral, a megyei növényvédő állomás főmérnökével A termésbiztonság érdeké­tek el az őszi vetések. Az utóbbi hetek jó időjárásának hatására szépen fejlődnek. A termésbiztonság érdeké­ben a hó elején, elkezdték a vegyszeres kezelést, gyomir­tást — Milyen segítséget nyújt a védekezésben a növényvé­dő állomás? — Az állomásnak 11 nö­vényvédő gépe van — mond­ta a főmérnök. — Ezek a különböző gazdaságokban nyújtott műszakban üzemel­nek, segítenek a vegyszeres­gyomirtásban. A megyében tavaly óta egvre kevesebb a növényvédő gép, mivel a ré­giek elhasználódtak és he­lyettesítésükre megfelelő könnyű, korszerű növényvé­dő gépet nem lehet kapni. Pedig most a Jó időben nem szabad elmulasztani a szük­séges megelőző védekezést, és mindent meg kell termi a várható termés biztonsága érdekében. — Rendelkeznek-e a gaz- dasáook megfelelő vegysze­rekkel? — A vegyszerellátás az idén sokka' iobb mint a ko­rábbi években volt. lg v sincs azonban megfelelő mennyiségű, mivel egvre na­gyobb területeken használ­nak különböző szereket a gazdaságok. Az őszi búza gyomjait Dikonirttal irtják. Javasoltuk, hogy karbamid- dal szórják ki, mivel ilymó- don nitrogén levéltrágyá­zást is végezhetnek és a nö­vények gyorsabb fejlődését is biztosíthatják- A gabona- lisztharmattai fertőzött terü­letekre Thiovitos kezelést ajánltunk, ez a szer meggá­tolja a fertőzés elterjedését. Az üzemek gazdaságosan ügy használhatják fel vegyszer készletüket, ha sorpermete­zést alkalmaznak és így ará­nyosan tudják csökkenteni az adagokat. — Tudomásom szerint sze­retnék megoldani a kalászo­sok őszi gyomirtást, mi en­nek a jelentősége? — Kísérletezünk különbö­ző vegyszerek őszi használa­tával. Eddigi taoasztalataink kedvezőek. Két-három év múlva, ha a nagyüzemi kí­sérletek eredménye is meg­felelő lesz, a gazdaságok ren­delkezésére bocsát iuk eze­ket a gyomirtó szereket. Ez­zel szeretnénk segíteni első­sorban « málvf°kvé'ű bel­vizes területeken gazdá’kodó szövetkezeteket — ahol ta­vasszal lehetetlen a földekre génekkel rámenni — a vegy­szere^ mrnmirtí «ban. — A kávások vegyszeres növényápolásában az idén milyen eredményekre számí­tanak? — A tavalyi eredménye­ket értékelve meggyőződtünk arról, hogy az Afalon, Ram­rod és a Hungazin PK vegy­szerek megfelelő kombiná­ciója az egy és kétszikű gyo­mok irtásában eredményesen használhatók a kukoricatáb­lákon. A baj az, hogy az említett vegyszerek közül kettőt külföldről kell besze­rezni és a megnövekedett igények szerinti mennyisé­get a gazdaságok nem kap­ják meg. Ugyanez a helyzet a cukorrépa földek gyomiait jó] irtó vegyszerrel a NaTa- val is. Örülünk annak, hogy a gazdaságok vezetői egyre inkább a vegyszeres védeke­zést szorgalmazzák, de törek­vésük megvalósításában saj­nos a vegyszerellátás határt szab. — A megyei növényvédő állomás egvik feladata a kártevők előrejelzése, a vé­dekezés elrendelése. A külön­böző kártevő bogarak most még nem okoznak gondot, fellövésük kö^^nső stádiu­mában vannak viszont a náessáiék. bőrösötök, nopkok kártétele máris 1ei°ntős. — A megyében kétezer hektáron * a oa sétáltunk kö­zepes erősségű hörcsögfertő­zést, Tervezet a pedagógusok fizetésemelésére Beszélgetés Elek Lajossal, a megvei tanács vb művelődésügyi osztálya helyettes vezetőjével A Művelődésügyi Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete közösen kialakította a pedagógusok fize­tésemelésének alapelveit. A tervezetről pénteken konzul­tációt rendeztek, amelyen a megyei tanácsok és a szak- szervezetek megyei képviselői vettek részt. E konzultá­ción elhangzottakról a Szolnok megyei tanács vb műve­lődésügyi osztályának helyettes vezetője a következőket mondotta: — Számottevő összeg áll rendelkezésre, de így sem lehet mindenfajta problémát megoldani, még akkor sem, ha megoldásuk egyébként in­dokolt volna- A letelepedési segély és a területi pótlék emelése egyelőre nem vár­ható. Erre legfeljebb 1972— 73-bnn kerül sor. — Hogyan változnak a fi­zetések? — Alapelv, hogy minden pedagógusnak emelkedjék a fizetése. A béremelést azon­ban differenciáltan kell vég­rehajtani, ezért az emelke­dés mériéke nem lesz azo­nos. Újfajta, úgynevezett ,.tól—tg” bérrendszer lép életbe. Az alsó és felső ha­tárt a végzettség és a szolgá­lati idő alapján állapítják meg. E meglehetősen tág ha­tárok között azonban a vég­zett munka szerint lehet és kell is különbséget tenni. — Ki tesz különbséget? — Az igazgató a szakszer­vezet egyetértésével tesz ja­vaslatot. s arról a kinevező szerv dönt- Ez rendkívül kö­rültekintő eljárást igényel. Vigyázni kell, hogy a szúb- jektivlrmus ne befolyásod ja a javaslattevőket. Másrészt vi­szont arra is szükség van, hogy az iskolák vezetői ne csak kötelességüket teljesít­sék, de jogaikkal is éljenek. — A fiatal pedanógusok- ról van-e szó külön is a ter­vezetben? — Igen. A kezdő szakem­berek fizetését 20 százalék­nál általában nagyobb mér­tékben emelik. — Ki számít kezdőne’-? — Aki hat évnél rövidebb idő óta dolgozik­— Élt a köztudatban egy olyan nézet, hogy bizonyos különbség lesz az emelés mértékében a humán, illetve természettudományi tárgya­kat tanító pedagógusok kö­zött. — Az iskolák igényei sze­rint lehet különbség. A le­hetséges határok között az igazgatók nyilván annak ja­vasolnak több fizetést, aki­nek a szakja úgynevezett hi­ányszak. Hiányszak viszont a helyi körülményektől füg­gően. bármelyik szak lehet. Az iparral úgysem tudunk Ver­senyezni. Még az úgyneve­zett hiánvszakosok esetében is vannak határai a diffe­renciálásnak. A jogaik mel­lett erkölcsiek is. — Lesz-e továbbra is o munkában eltöltött idő alap­ján automatikus előrelépés? — Háromévenként százfo­rintos emelés lesz. — Említette, hogy terve­zetről van szó. Mikorra vár­ható a végleges döntés? — Előreláthatólag május második felében. B. A. • • Örményesen gyár lesz Tulajdonképpen már van is gyár. Csakhát ez még nem az igazi. A munkásai már azok. Még 1968-ban történt. A rangos, nagy budapesti vál­lalat, az Április 4 Gépgyár megvásárolta az örményesi kis gépjavítót. Azt, amelyik valamikor az ötvenes évek­ben fontos volt a környék­nek. Ott volt a gépállomás. Aztán, változván a termelő­szövetkezetek helyzete, meg­gazdagodtak, saját gépeket vásároltak. A gépállomásból így lett — mint máshol — gépjavító. Nem nagy határ az örmé­nyesi, fegyverneki. Közel van hozzá Törökszentmiklós, megcsinálnak ott minden hi­bás masinát. De az örmé­nyesi, fegyverneki emberek­nek, az egykori gépeseknek munka továbbra is kellett, méghozzá otthon. Meg nagy építkezést. A negyedik ötéves tervben ezer négyzetméteres műhelycsar­nokot, női-férfi öltözőt, für­dőt, háromszáz személy ré­szére kényelmes éttermet, üzemi konyhát építenek. Már kezdeni kellett volna. És csinálnak új út-, vízr és csatornahálózatot is. Két vállalat is ígérte, vál­lalta a munkát. Már tavaly hozzá kellett volna kezdeni a műhelycsarnok építéséhez. Késik az építőipar. Ma már háromszázan vannak így volt, talán ez volt az ipartelepítés magja, legna­gyobb oka. A budapesti gép­gyár azt remélte, sok szor­gos munkása lesz neki ör­ményesen. Először száz em­ber kezdett dologhoz. Ma már háromszázan vannak. S meglehet, öt év múlva négy­ötszáz ember keresi kenye­rét a gyáregységben. Göblyös János üzemvezető megmutatta a csarnokokat, a munkálkodó embereket, s a gyártmányt, amely egyszer biztosan hímevet is ad en­nek a kis községnek. Budapestről, a gyár köz­pontjából is válaszoltak né­hány kérdésünkre. A ther- mogenerátorokról esett a legtöbb szó. Az örményesiek ják. A szó még elég Isme­retlen fogalmat takar. Gáz- és olajtüzelésű légfűtő be­rendezés a thermogenerátor. Az örményesiek gyártmányai között sokféle van. A telje­sítőképességük 30 ezer kilo­kalóriától óránként egészen az 1 millióig terjed. És készül náluk — majd minden gyártmány exportra — vízlágvítóberendezés, hű- tőarmatura. Háromszáz ember munká­ja. Az első évben, 1968-ban húsz és fél millió forint volt egy féléves termelésük érté­ke. Az idén 107 millió a ter­vük. Honnan, hogyan szereztek hozzáértő embereket? Ez a legnagyobb kérdés, hiszen a gépállomási embereknek sok tanulás, szorgalom kellett, hogy pontos, nagy hozzáér­tést igénylő gépeket készít­senek. Késik a műhely­csarnok éoítése Sokan tanultak az örmé nvesiek. feavverneVlek kö­zül. És sokat taníttat is a gyár. Most is harmincöt he­gesztő, lakatos- Ipari tanuló­juk van. A következő évre meg elektroműszerész és elektrolakatos szakmunkás- képzést terveztek. Az augusztus 27. szeptem­ber 30. között megrendezésre kerülő vadászati világkiállí­tás slágere lesz a nagyszabá­sú trófea-bemutató, amely a látogatóknak és. a szakem­bereknek egyaránt páratlan érdekességeket Ígér. A vi­lágkiállításon résztvevő or­szágok csaknem mindegyike küld a magyar fővárosba trófeákat (agancsokat, szarva­kat, agyarakat, bőröket, ko­ponyákat, stb.) A rendező bizottság összesen 5 000 tró­feára számít. Szám szerint a legnagyobb­nak ígérkezik a magyar anyag. amelyet ’többezer, sZebbnél-szebb trófeából vá­logattak össze. Összesen ezez? Az örményesiek sürgetnék a munkát. Kicsit lehetnének erőszakosabbak is. hazai trófeát mutatnak be, közöttük 500 szarvas és 250 őzagancsot, 100—150 vad­disznóagyart, valamint muf­lon-csigákat és dám-lapáto- kat. Közöttük lesz a jelenle­gi világrekord szarvas­agancs, dám-lapát és őz­agancs. A rendezők azonban arra számítanak, hogy a vi­lágkiállítás előtt összeülő nemzetközi bíráló bizottság újabb világrekordokat fogad majd el. Az elmúlt évben ugyanis ismét két csodálatos szarvas- és dám-bika került terítékre hazánkban, mind­két vad trófeája — az eddi­gi szakértői vélemény sze­rint — világrekord váromáJ nyusfiák; 1 — Sj — Trófea, hópárduc-bunda a vadászati világ­kiállításra A Budapesten — augusztusb an — megnyíló Vadászati Vi­lágkiállításon sokféle vadpreparátum szerepel majd. Már elkészült az óriás harcsa — 180 cm — preparált pél­dánya is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom