Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-18 / 91. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. április 18; Könyvek ürügyén I destova húsz éve, hogy vidéki riport- úton, egy isten háta mögötti tanyán, szemtanúja voltam, amint megérkezett a mozgókönyvtár és hajlott derekú, bütykös ujjú parasztemberek válogatni kezdtek. Egy hatvan feletti bácsika különösen emlékezetes: meséskönyvet kért. Kérdésemre azt válaszolta, hogy ő soha nem juthatott hozzá annak idején, ezért most, második gyerekkorában szeretne eljutni a mesék különös világába. Azóta is, ha megidézem azt a bácsikát, őszinte meghatódással gondolok rá. Ür fenti emlék mottója is lehetne mindannak, amit a könyvről mondani akarok. Még emlékezünk rá, amikor villamoson, autóbuszon, vonaton, sőt a mozi előcsarnokában várakozók kezében is gyakori volt a könyv? Engedtessék meg, Jaogy múlt időben beszéljek róla. Persze ma is előfordul még az ilyen „megrögzött” olvasó, de ritkán. Tisztában vagyok azzal, hogy statisztikákkal, szociográfiai felmérésekkel sok minden — pro és kontra — bizonyítható. Én azonban most hosszabb idő óta felgyűlt benyomásaimra támaszkodom. Az alapos megfigyelés ugyanis esetek többségében még ma is minden egyébnél alkalmasabb a következtetésekre. Éppúgy mint a pásztor-ember időjóslata — anélkül, hogy tagadnánk a tudomány jelentőségét — bizony számtalanszor megbízhatóbb, mint a meteorológiai prognózis. Persze impresszióimat igyekeztem statisztikákkal is egybevetni, és hellyel-közzel nem estek messze egymástól. íme egyetlen példa: száz személyes üdülő, könyvtárral. Nézegetem a kölcsönző lapokat. Tíz évvel ezelőtt egy üdülőturnus átlag: 30—60 könyvet kölcsönzött. Jelenleg 4—6 darabot! Gondolhatnók: aki manapság üdülni jön könyvet is hoz magával... A két hét alatt — pedig az idő a társalgóba szorította a beutaltakat — összesen öt embernél láttam könyvet. Ezek közül egy művet lehetett a klasszikus széppróza kategóriájába sorolni, három amolyan, „pengős” regény értékű, s végül egy — „Filatéliai Évkönyv” volt. Az utóbbi gazdája naphosszat azt silabizálta, mennyit ér ma az „X.” évben kiadott „Festménysor”, vagy az „Y.” évben megjelent „Olimpiai-blokk”. Egyszóval ő könyvvel a kezében is pénzt olvasott.,. ☆ N éhány éve meghirdették, az „Olvasó népért” mozgalmat. A „kurrensirodalom” azonban többnyire a krimi, a bestseller lett. A ténylegesen értékes mondanivalójú, mai irodalmat is általában tanácsos „bestseller” mázzal álcázni, hogy a kurrens kategóriába essen. így talán a kiadó még számíthat némi anyagi sikerre. Az olvasónak szüksége van az emoncio- nális értékre. Ez az EMBER fennmaradásához éppoly nélkülözhetetlen, mint a levegő. Érzelmi gazdagság nélkül mivé leszünk? Monoton hangon zakatoló fogaskerékké a nagy gépezetben, tisztesség helyet tisztelgővé, sivár élvhajhászóvá, aki a pénz bűvöletében él... Tagadhatjuk-e a a „lelki szegénység” csírákban már jócskán fellelhető tényét? ÜT Í llyés Gyula, — ha kedélyeskedve is — valójában kétségbeesve jelentette ki: „Sajnos kötelező irodalom lettem az iskolai tananyagban”. Nyilván arra gondolt, hogy élményből leckévé szegényedik. És valóban: Ady, Arany, Petőfi, Puskin, Gorkij, Móricz, Szabó Pál (folytatni lehetne a sort) lecke lett az iskolákban. Csakhogy amit társadalmunkban joggal számon lehet kérni: az értékekre való ráébresztés csupán hellyel-közzel sikerüL Könyvek ürügyén — írtam a címbem S a mesekönyvet igénylő parasztbácsi- kától eljutottam a ma valós gondjaihoz. Nem volt szándékomban nega-pozitív számadást készíteni. Hiszen ki tagadná, hogy működnek kitűnő irodalmi színpadok, sok milliós fórumot kapnak a tv-ben a szavaló-versenyek. A jó könyv azonban korántsem a villanyfény sebességével' terjed. Pedig nagy szükség lenne rá. Mert a jó könyv, akár a fény, nemcsak a szemekig jut el, hanem átjárja az elméket, s a lelkeket is. V. Gy. Dávid József: VALLOMÁS Fésületlen gondolatok A boldogságnak is megvannak a maga objektív feltételei. Sokunk számára ezek adottak is. Mégis kevesen vagyurd: boldogok. Mert valamilyen okból ma nem divat a boldogság. Új filmesztétikai felfedezésem: Lehet egy film akkor is rossz, ha nincsenek benne meztelen lányok. ÜT A korrupt ügyintéző imája: Add meg istenem a mindennapi lekenyereztetése- met. És ha megadja a jóisten? így tűnődik az ügyfél: Úgy Iáiszik, nemcsak kenyérrel él az ember, hanem lekenyerezéssel is. 1* Kezébe vette a vezetést- Utána derült ki, hogy kétbalkezes. Mindig gyanús, ha a borbélyok bírálják a beat-frizurát. Áldott jó szíve van a mi igazgatónknak- Szereti az embereket, igazságos. De sajnos nem mutathatja ki, mert nyomban alkalmatlannak tartanák a vezetésre. % Az ember értékesebb lesz attól, ha leköpik. Igaz, nem mindegy, hogy ki köpi le az emberi. ■fr Nem azt kellene szabályozni. hogy mennyit írjanak meg az írók a jóból és a rosszból, hanem az életet. Ügy. hogy mind kevesebb rossz és mind több jó legyen az emberek osztályrésze. * A nő öregedésének csalhatatlan jele a sok beszéd. Amíg fiatal, az elhallgayni- valója sok. * Mindenki csak azt hajtogatja, milyen szörnyű eg a világ. Aki a leghangosabban mondja, az él benne a legjobban. Ür Hajdan az újságolvasó em bér műveltté lett. Ma elálmásodik. 'tv Olvasom: információ, tömegkommunikáció és egyebek- Felsóhajtok: istenem, hová jutott a világ. Valamikor mindezt egyszerűen csak mesének inevezték, mégis elégedett volt az emberiség. Ür Minél több a tilaiom, annál szebb és örömtelibb az élei. Van mit megszegni. ür Mindig nagyra becsültem e csatát vesztett embereket. Volt bátorságuk elmenni a csatába. üt Mások hibáinak a felfedezése akkor öröm, ha magunk is abban a hibában leledzünk. üü .4 hanyuttesésnek is megvan a maga öröme. Újból talpra lehet állni. üt Kikövethetsz bármilyen rossz cselekedetet. vem szerzel anniá ellenséget, ■mintha ■ kiderülnek jó tulajdonságaid, mikor a hivatalsegéd megjelent a folyosón, a zsibongás kissé csendesült: — Pásztor Pál és Pásztor András! A hetes tárgyalóterembe! A szólítottak összerezzentek. András felugrott, majd segített a bátyjának is talp- raállni, aki a hóna alá helyezte mankóit, s baktatott az öccse után. A nacionálé után előbb a féllábút kérdezték. Pásztor Pál fel akart tá- pászkodni, de a bíró intett, hogy ülve maradhat. — Nem gondolta, hogy a csalás, a hatóságok félrevezetése komoly következmé- nyekkei jár? — Kérem szépen, amikor Andrisunk jött és mondta, hogy már kigondolta, hogyan tudnék én mégis meggyó- gyűlni, már csak arra gondoltam, hogy mégegyszer kimehetnék a Galagonyásra. Mert pünkösdkor lesz egy éve, hogy a házból se tudtam kimozdulni. — De hiszen maga már három éve beteg, lett volna ideje és módja gyógyíttatni magát. Miért nem tette? — Hát ugye... a munka Mindig tele voltunk tennivalóval. — Miért nem mondja el őszintén, hogy sajnálta a pénzt orvosra, kórházi költségre? — Járt hozzánk a Mák Rozi. Főzött az mindenfélét a lábamra. Locsolgattuk, borogattuk. Tessék elhinni, kérem annyit evett, meg ivott az a fogatlan vénség, hogy azért talán már orvost is fogadhattam volna. — Végülis a kuruzslás meg a zsugoriság elvitte az egyik lábát. — Hát... el. A főorvos úr mondta, hogy még örülhetek, hogy a másik megmaradt, meg hogy egyáltalán élek. ■ — Mit tud még mondani? — Megkövetem a tisztelt bíróságot... Belátom én, hogy igen rosszat tettem, s ha büntetnek, inkább az én fejem fölül vigyék el a házat, minthogy szegény öcsém. Andrisunk nyugdíját, aki ha bűnös is, l ekeni jót akart... Ezután Pásztor An,drás mondta el vallomását: — Az elmúlt tavaszon már nem tudtam nézni a nyomorúságát. Akkor se ülni, se állni, még a jószágok körül se tudott mozdulni. Olyan volt mindkét lába, mint a tuskó. Teli csúnyaságokkal. Mán engedelmet kérek, de olyan... szóval, meg sem lehetett állni mellette, mert szédült az ember a büdös- ségtől. Hiába mondtam én végtelenül, még akkor is, hogy lehetne segíteni. Eladják az egyik darab szőlőt. Lett volna vevő is rá. De nem; Margit, a felesége is csak azt hajtogatta: ha a jó isten akarja, meggyógyul. Meg mit gondolok én; még a ház is rámehetne a kórházi költségekre. Nagyon fájt az n,ékem, kérem szépen, hogy a testvéremet így kellett látnom. Nyolcán voltunk mi, de mindegyik megtalálta a helyét, csak ez — vágott tekintetével a bátyja felé — lett egyedül olyan magának- való. Ügy mondom meg, ahogy van, 51-ben én sem tudtam kijönni az itthoni Meggyes László: Akt Sipos Gyula: Temetés Látványosan temetkeznek sokan. Gyűjtik a pénzt elsőosztályú koporsóra. Mi elvonulunk szelíden, csöndesen, akár az elefántok. Csak az utókor fedezi majd föl az őserdő mélyén, milyen hatalmas agyaraink voltak. És csecsebecséket készít belőlük. dolgokkal. Odaadtam azt a kis fődet amit kaptam a téesznek, s mentem Barciká- ra. Tisztességgel dolgoztam én kérem. Megmondhatja Szabó elvtárs is, a volt művezetőm, meg mások akik még ott dolgoznak. Meg is becsültek... Nem mondom, az államunk szép nyugdíjat adott. De... Pásztor András alacsony, szikár teste itt megremegett s mintha gombóc került volna a szájába, levegő után kapkodott, majd előhúzta zsebkendőjét. — Arról beszéljen — figyelmeztette a bíró — hogyan követte el a csalást, illetve a hatóság félrevezetését. — Túl a folyón akkor kezdődött el az ártéren a csatornázás. Mondták, hogy nyugdíjasok is mehetnek. Nem tudom én kérem, hogy akkor hová tettem az eszem, csak szaladtam Palihoz és mondtam, hogy szedje elő a munkakönyvét. Tudtam, hogy évekkel előbb egy szezon alatt dolgozott a cukorgyárban, de azt mondta, hogy ha csak három napba eszik egy falás kenyeret, akkor se megyen többet abba a gőzpokolba. — Szóval, előkerült a mun. kakönyv. — Igen, — egyenesedett ki Pásztor András, majd így folytatta: én meg mentem kubikolni. —Nem a maga, hanem a bátyja, Pásztor Pál munkakönyvével, igen? — így volt kérem szépen. — És aztán? — Tán két hónapjára rá, mondom a Palinak, most már elmehetsz az orvoshoz. Meg van az ingyen orvos, s ha kell a kórház is. Vittük is be szekérrel az orvoshoz, az meg azonnal hitta a mentőket. Egyenesen be a kórházba. Mentem vele. Ott meg a főorvos, amikor meglátta, csak elszörnyülködött: mióta dolgozik maga ilyen lábakkal — kérdezte. Akkor már éreztem, hogy baj lesz, mert a főorvos úr nagyon szentségeit, meg kérdi, hol van ma ebben az országban olyan vállalat, munkaadó, amelyik ilyen állapotban is dolgoztat embereket. Telefonon, hivatta a csatornaépítő vállalatot. Ordított! Onnan meg vissza- tromfoltak, hogy ilyen nincs. Ok minden felvett munkást először orvosi vizitre küldenek meg mi. Akkor már, akár én is ott-maradhattam volna a kórházba, mert úgy legyengültem, hogy alig bir- tam kivánszorogni az állomásra. — Hamarabb kellett volna gondolkozni — szólt közbe a bíró, de talán csak azért, hogy Pásztor András egy kis lélegzethez jusson. — Tudom, én azt most már kérem, hogy rosszat tettem. De hát a testvérem. Jót akartam neki. Gondoltam ezzel a böszme eszemmel, hogy jószerint ma már mindenki SZTK-s ebben az országban, még a téesz parasztok is, hát ez az egy beteg se nem oszt, se nem szoroz. Ha már olyan magánakvaló lett, s minden olyan jótéteményből kimaradt, amit most élvezhet az ember, mért kellene neki ezért elpusztulni, hiszen, ő is' csak ember. — Ember, ember — bólogatott a bíró, s talán ez elég is lett volna ahhoz, hogy visszavonuljanak ítélethozatalra, de Pásztor András előbbre lépett az emelvényhez, s kibuggyant belőle a hangos sírás: — Tisztelt bíró elvtárs. Mán ne tessék neheztelni rám, hogy így szólítom, de ugye én ipari munkás voltam. Ott az igazgató is elvtárs volt. Nagyon kérem, ha a törvény megengedheti, a nyugdíjam... a nyugdíjamhoz... mert ugye nem akartam én rosszat... így inkább tegyenek tömlöcbe, akár egy évig is, csak azt a biztos megélhetést ne bántsák... mert másom sincs nekem, kérem... nem szeretnék a gyerekeimre szorulni... —- Nyugodjon meg mondta a bíró, majd felszólította őket, hogy fáradjanak ki a folyosóra, amíg meghozzák az ítéletet... (Illusztráció; Mészáros Lajosjj ■
