Szolnok Megyei Néplap, 1971. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-16 / 89. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1871. április 16 / SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7-kor: Doktor ur (Rátkcy bérlet). Az Állami Déryné Szín­ház Jászfclsőszcntgyörgyön este 19.30-kor: Nem élhetek muzsika­szó nélkül. 1971. ÁPRILIS 16., PÉNTliK CSONGOR NAPJA A Nap kél: 4.55, nyugszik: IS.34. — A Hold kél: 0.03, nyugszik: 7.38. Várható időjárás ma estig: kevés felhő, eső nélkül. To­vább mérséklődő északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 12—17 fok között. Émile Bernard Harminc évvel ezelőtt, 1941. április 16-án halt meg Párizsban Émile Bemard, a kiváló francia festőművész. Lille-ben született 1868. április 28-án. Már fiatalon, szinte diákkorában a képző­művészet, s ezen belül is a Jcsztészet iránt érdeklődött. Anyagi helyzete lehetővé tette, hogy ezt élethivatásá­nak válassza. Az ismert mű­vésznél, F. Cormonnál ta­nult, majd 1886-ban Bre- tagne-ban telepedett le. Szoros személyi barátság s ezen túlmenően művészi ro- konszenv fűzte nagy művész kortársaihoz: Gauguinhez, Van Gogh-hoz és Cézanne- hoz. Egyik oszlopa volt az úgynevezett Pont Aven-i is­kolának. Emilé Bemard művei szimbolikus eszmei tartalom­mal telitettek. Nemcsak festményei, hanem szobrai, faragásai, szőnyegei, vala­mint fametszetei is stilizált formafelfogásnak: Hírnevet szerzett mint iró is, a szer­kesztője volt a La renova­tion esthétique című művé­szei folyóiratnak. Választási nagygyűlések. Ma választási nagygyűlést rendeznek: Törökszentmik­lóson. a művelődési házban, 17 órakor, előadó Zagyi Já­nos, a megyei pártbizottság titkára; Tiszafüreden, a mű­velődési házban, 18 órakor, előadó Nánási László, az El­nöki Tanács tagja, a SZÖ- VOSZ felügyelő bizottságá­nak elnöke; Cibakházán, a községi művelődési házban, 19 órakor, előadó Szűc« Já­nos. a járási pártbizottság első titkára. — jaszArokszÁlla­son a gimnázium bővítésé­vel összefüggő fűtés kor­szerűsítésére az idén 365 ezer forintot fordítanak. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista MunkásoSrt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő; Varga Jőzsef Telefon; «—«93. «—320, 12—«99, 11—932. Telex; «9 3331 Kiadja a Szolnok megyei tapkladő Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1 Igazgatót Vtrágb Iván Telefon: 12—OM. Az előfizetés dlta egy hónapra 20.— forint. Index-szám; 23 069 TerlesztJ a Magyar Posta. Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető; Kozák Ferene Birkát gázolt a vonat Ha emberekről lenne szó, úgy jellemeznénk a tegnap déli jászberényi vasúti gázo­lást, hogy tömegszerencsét­lenség történt. A 2014. szá­mú személyvonat ugyanis, nemsokkal az állomás előtt, beleszaladt egy sorompó nél­küli átjárón lassan keresztül — RAKÓCZIŰJFALUBAN a körzeti orvosi rendelő át­alakítására, a berendezések felújítására ebben az évben l5o ezer forintot költenek. — IFJÜVÁLASZTÓI gyű­lést rendeztek tegnap Szol­nokon, a Barátság klubban, amelyen a Varga Katalin gimnázium és a Tiszaparti szakközépiskola tanulói vet­tek részt. Ünnepi beszédet Zakár Zoltán, a szolnoki vá­rosi tanács vb elnökhelyet­tese mondott. — A HAGYMATERMELÉ- SERŐL híres makói Lenin Termelőszövetkezet új szék­házat épített a városban. A közös gazdaság kétemeletes, korszerű otthonában a ve­zetői és szakágazati irodákon kívül külön helyiségeket rendeztek be a KISZ-nek és a nőtanácsnak. Ezenkívül kis. és nagy tanácskozó terem, orvosi rendelő, valamint klubszoba kapott helyet az épületben. — A HAGYOMÁNYOS Balatoni Közegészségügyi Napokat az idén május 6. és 8. között rendezik meg a magyar tenger „fővárosában’' Siófokon. A sorrendben im­már 14. tudományos talál­kozón az ország minden ré­széből érkező orvosok, köz­egészségügyi szakemberek tanácskoznak az időszerű közegészségügyi kérdésekről. Két szekcióban, több mint hatvan előadás hangzik el. — ERŐS talajmenti fagyo­kat jeleztek a meteorológiai mérőműszerek országszerte. Debrecen volt az éjszaka az ország leghidegebb pontja, ahol mínusz 5 fokig süly- lyedt a hőmérő higanyszála. A főváros közvetlen környé­kén, Pestiörincen mínusz 4 fokot mértek. Fagypont alá süllyedt a hőmérséklet a nyugati országrészben is, ahol az éjszaka Szentgott- hárd volt a leghidegebb pont. A mérőműszerek 1,5—2 mé­ter magasságban is fagyot jeleztek. ballagó juhnyájba, s 41 bir­kát elgázolt. Az anyagi kárt 40 ezer forintra becsülik. A felelősség megállapítá­sára, — hogy a nyájat tere­lő Juhász János, a jászberé­nyi Vörös Csillag tsz tagja, vagy a mozdony vezetője volt-e hibás, — a rendőrség Vizsgálatot indított. — ŰJ vendéglátói pari lé­tesítmények épülnek Tisza­füreden. A Jászkun Vendég­látóipari Vállalat szocialista megállapodást kötött a köz­ségbe települt Magyar, Hajó- és Darugyár vezetőivel. A vállalat a gyártól kapott hi­tellel 600 személyes konyhát étiermet, illetve büfét léte­sít a gyár dolgozói részére. A jelenlegi TITÁSZ székha­zában eey modern kisven­déglő nyitását is tervezik. M’ndkét létesítmény 1972-re készül el. — ÜJSZ ASZÓN létrehoz­ták a község első lakásépítő szövetkezetét. Az épület ün­nepélyes alapkő letételére a tervek szerint május 1-én kerül sor. Áz első vállalko­zással 16 család jut majd kényelmes otthonhoz. — ÚJ otthont kaptak a megyei tanács apnarátu'ának KISZ-fiataljai. Az épület alagsorában jelentős anyagi hozzájárulással ízlésesen be­rendezett, szép klubot nyi­tottak meg, amely a legvá­lasztékosabb igényeket is ki­elégíti. Elkészült a klub gaz­dag programtervezete is, amely egész évhen jó szóra­kozást. kulturált pihenést ígér. — A MEZÖHÉKI Tán­csics Termelőszövetkezet is részt vállalt a belvíz által megrongált házak újjáépíté­séből. Képletéből 800 má­zsa cementet juttatott Mező­túrnak és ezzel jelentősen enyhítette a cementhiányt. A tiszaroffi Aranykalász Tsz építőbrigádja egy épület helyreállítását vállalta. — BEFEJEZŐDTEK az 1971. évre meghirdetett ál­talános iskolai tanulmányi versenyek. A 13 tantárgyban rendezett versenyeken 9 szolnoki iskolás ért el első helyezést. — SZOLNOKON három­százharmincöt taggal 14 MHS* lövészklub működik. A tagok közül százhetven­nyolc igazolt versenyző, akik az elmúlt tíz hónap alatfr 30 versenyen szerepeltek. C-------1 M OZI tzzn Szolnok Vörös Csillag: Re­quiem. Tisza: A medveember. — Jászberény Lehel: Jó estét, Mrs. Cambell! Kisújszállás Ady: Me­seműsor (du.), Családi fészek. Kunhegyes Szabadság: Boszor­kányper. Kunszentmárton Kö­rös:* Rachel, Rachel. — Mezőtúr Szabadság: Szerelmem, segíts!, Dózsa: Plerre és Paul. Tiszafü­red Tisza: Mesemüsor (du.). — Szép lányok ne sírjatok! Török- szentmiklós Dózsa: Horizont. — Túrkevc Vörös Csillag: Néma barátok. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — A „fo­gyasztói kosár” nyomában. — A város szélén... — Nótacsokor. — Az építők fóruma. — Tánclé­pésben. KOSSUTH RADIO: 8.20: A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zeneka­rának, felvételeiből. 9.00: Puszták népé. Illyés Gyu­la műve folytatásokban. II. rész. (ista.) 9.20: Daljátékokból. 10.05: Az iskolarádió irodalmi műsora érettségizőknek. 10.40: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora, (ism.) 10.45: Palló Imre énekel. 10.59: Lottóeredmények. 11,00: Purmai levelek. V. rész. 11,10: Szviatoszlav Richter Schubert-műveket zongorázik. 12.30: Tánczenei koktél. 13,15: Dallal-tánccal a világ körül. 13,45: Munkásérdek — társadalmi érdek. 14.00: Szomszédolás (Dánia). A Gyermekrádló műsora. 14.25: Az Iskolarádlö műsora érettségizőknek. A szociográfia. 15.10: Üj lemezeinkből. 16.05: Esti sugárkoszorű. Tóth Árpád műveiből, (ism.) 16.45: Bordalok operettekből. 17.20: Lemezmúzeum. 17.40: Szóljatok szép szavak. Beszélgetés Darvas Józseffel. 17,55: Lakatos Sándor népi ze­nekar«! látszik, Béres Fe­renc énekel. 18.13: Hallgassuk együtt! 19.40: A Bedford-gyémántok.' Erle Stanley regényének rádióváltozata. 20.49: Köröndi György énekel. 20,59: Töltsön egy órát "kedvenceivel. 22,20: Beethoven: A-dür „Kreutzer” szonáta. 22.50: A modern történetírás problémái: történelem és irodalomtörténet. 23.10: Flőadia a szerző... Könnyűzene. 0.10: A Párizsi Poliphon- egvüttes Jannequln- műveket. énekel. PETŐFI RADIO: 8.05: Puccini: A nyugat lánya. Minnie és Ramerrez kettőse. 8.20: Népművészek a mikrofon előtt, (ism.) 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések, (ism.) Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azon kedves rokonoknak, ió szomszédoknak, ismerősök­nek. akik felejthetetlen élet- társam FEHÉRVÁRI ISTVÁN búcsúztatásán és a hamva elhelyezésén rész vettek és részvétükkel fáidalmamat enyhítették. Külön köszö­netét mondok Táncos dok­tornőnek és Rontó rétemé asszisztensnőnek, akik élete megmentéséért fáradoztak, özv. váraljai Lászlóné Szolnok Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősök­nek, jó barátoknak és mindazoknak, akik drága fiunk SINK A MIHÁLY temetésén resztvettek, koszorúikkal, virágaikkal, — mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk * szolnoki Tanács Kórház orvosainak, nővéreinek, — munkatársainak, sport barátainak, a tiszaf öld vári Szabad Nép Tsz ve­zetőségének! a tiszaföldvári sportegyesiilctnek, a tsz­dolgozó munkatársaimnak, a debreceni honvédség szakaszparancsnokának, a II- rajnak, részvétnyilvá- nitásukért. Gyászoló Sinka András cs családja, Tiszk4oldvár A televízió és a rádió mai műsorából ajánljuk A FÉNY FELÉ... A 70 éves Németh László köszön­tése. Hintsek György rendező mondja: Németh László az Irgalom megírásába volt beletemetkezve, amikor Saj­kádon — először — felkerestem. Nem gondolhattam, hogy nyolc év múlva cppen ennek a regénynek egy részletével fogok tévérendezőként bemutatkozni. Azon az estén az Iszony megfilmesítéséről beszélgettünk, amelynek elkészülte után szívesen folytattam volna a sort más műveivel, de a filmszínházak műsoridejébe aligha fér bele egy-egy ilyen terjedelmében is nagy mű. A tévé vi­szont több lehetőséget adhat Németh László műveinek bemutatására — ahogyan ezt már tervezik is. Igen nagy örömmel vállalkoztam ennek az író nevezetes nő figuráit megelevenítő műsornak a rendezésére■ Érdekes élmé­nyem volt a Gyász forgatása közben Mezöszilason. hogy az emberek a néhány éve meghalt Kurátor Zsófira nem mint regényhősre, hanem mit rokonra, szomszédra emlékeznek... A műsort 20.40 órakor< iá thatjuk a képernyőn. ESTI SUGARKOSZORŰ. Tóth Árpád műveiből fisz- szeállítoita Kiss Ferenc irodalomtörténész. Közreműkö. dik: Básti Lajos, Bistkey Ti bor, Gábor Miklqs. Gáti Jó­zsef. Mensáros László, Tímár József (hangfelvételről) Sándor Judit (ének), valamint az MRT énekkara, ve­zényel Nánási Géza. Az összeállítást 16.05 órakor hallhatjuk a Kossuth adón. i 9.no: Eezeregy délelőtt... 10.59: Lottóeredmények. 11.45: Forgószél. Karcolat. 12.00: Zenekari muzsika 13.03: Brahms kamarazenéjéből. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől—hatig... Rivaldafényben... 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.50: Üzenetek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben... TI. 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Riporter kerestetik.;. TTL. forduló. (Miskolc). 19.10: A Magyar Rádió és Tele­vízió népi zenekarának hangversenye. 20.25: Ül könyvek, (tsm.) 20,28: Műveltégünk tegnap, ma, holnap. IV. rész. 20.58: Magyar fúvószene. 21.07: I4ttuk, hallottuk. 21,27: A Szovlet Rádió felvételeiből. 22.20: Áz erőszak kora? 22,35: Angot asszony lánya Részletek Lecocq operettjéből. 23.15: Oberon. Részletek Weber operájából. v n n t 18.10: Tánczenei koktél, (ism.) 18,55: Mozart: Don Juan. Kétfelvonáso«? opera. 22.10: Rádiószínhóz: Várlak. Rádióköltemény. 22.42: A dzsessz kedvelőinek: Oliver Nelson zenekara Játszik. 6.05: BUDAPEST: Iskola-tv. Matematika. 8.30: (Alt. isk. 8. oszt.) Angol nyelv. 9.05: (Középisk. I—n. oszt.) Földrajz. 9,55: (Alt. isk. 0. ősz.) Fizika. (Alt. isk. 7. oszt) 11.05: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) 11,55: Német nyelv. 13.10: (Középisk. I. oszt.) Matematika, (ism.) 14.05: Földrajz, (ism.) 14.55: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt.) 15,50: (ism.) Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) 17.13: (ism.) Hírek. 17.20: Nemcsak hivatal. Demok­18.00: ratizmus a hétköznapokon sorozat, (ism.) Tapsifüles. 18.45: Mi úlság? 19.15: Riportfilm. ni. rész. Fsti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sói Hurok bemutatja... 20.40! TT. rész. A fény felé. 21.50: A 70 éves Németh László köszöntése. Teles rőt eszk. 4. rész: 22.10: Várnai György. Tv-híradó — 2 kiadás. 22.20: Szülők, nevelők egymásközt... POZSONY: 16.35: Hírek.' 16.40: A hadseregstúdiö jegyzetei. 17.35: A suttonl szellem. Vígjá­ték gyermekeknek. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Az arany krokodil us. A cshcszíovák televízió. díjkiosztó ünnepsége. 20.40: 50 ETAP. 21.50: Történetei: egy „Jobb társaságból.” 22.20: Tv-híradó. 22.40: A szilveszteri műsor ismétlése. BÉCS: 18.00: Egészségügyi műsor. 18.20: Jó- éjszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: A komisszár. 22.15: Tv-híradó. BELGRAD: 16.40: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.35: Gyere nőjünk! 18.30: Zenei híradó. 19,00: Válogatás más tv-állomá- sofc műsoraiból. 20.35: Mindent bele. 22.55: Szabadegyetem.. BUKAREST: 16.00: Iskola-tv. 71.50: * Ifjúsági cirkusz-műsor. 18.20: A legkisebbeknek. 19.10: Román dokumentumöim. 20.30: Tudományos panorámá. 21.00: Cliff Richard ismét Bukarestben. HIRDETMÉNY FIGYELEM’ FIGYELEM! FELHtVÁS! A szandaszőllősi Vörösme­ző Mezőgazdasági Termelő­szövetkezet felhívja Szolnok, Szandaszőllős és a tenyő- S7igeti lakosság figyelmét ar­ra, hogy szabadon tartott galambiaikat a napraforgó kelése idején április 20-tól április 30-ig — mintegy 10 napon át. tartsák zárva, — mert azok a kelés alkalmá­val nagy károkat okozhat­nak. A felhívásunk ered­ménytelensége ,esetén a sza­badon lévő galambok ellen radikális védekező eljárást alkalmazunk. A Tsz Vezetősége Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, is­merősöknek. jóbarátoknak, — akik veretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédrtagyapánk Íd. EGEDf Béla nyugdíjas MÄV förnozdonyvezető temetésén megje­lentek, kosz-rúikkal, virágaikkal, mély gyászmfk- ban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a Vasutas Csomó­pont. a Megyei Tnnóes Kórház d -lgózdinak, vala­mint a li-cs és a 38-as benzinkút rh-'gozóinak. Gyászoló EGEDI család Szolnok j Cserélje ki elavult hústartási gépeit újra ! Hűtőgép, mosógép9 centrifuga, porszívó csereakció l ♦.♦♦•♦•♦•.♦♦♦••♦.#♦•„♦♦♦,♦♦,#,♦•••♦•♦*••♦♦ ♦♦.♦•♦♦♦'*********************************** *♦•♦♦••• ................. az UNIVERSAL Villamossági { Boltban, Szolnok, Ságvári krt. 36. \ . .. . - V ■ I , ♦ * * ■ • ........... I .♦-1- ■ ...... ♦ ■Szolnok megyei Iparcikk Kisker. I általat t »♦♦«»♦♦»»*♦«*♦♦«*«*»♦*♦♦»•***««»»*«♦**<*«»»*»»♦♦»«»**»»«*♦*•* »*••»»»*»*««*♦*«♦*♦««**»* <»*»»♦»»*«»««»»»»**«»♦*♦»♦»«»*»*♦** ******* i*»»»*»«»»»» ****** »*♦*■»«»»»♦«»»*»*« »♦♦«♦♦♦^

Next

/
Oldalképek
Tartalom