Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-24 / 70. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 24. "■ ........... ........... E redmények- t táblázatok A Szolnoki MÁV birkózói ered­ményesen szerepeltek Debrecen­ben, a Kelet-területi szabadíór gású egyéni bajnokságon. A 62 kilogrammos súlycsoportban Ba­logh István öt Induló között minden ellenfelét tussal legyőz­ve első lett. Ugyanebben a súly­csoportban Bagi László 3 győ­zelemmel és 1 vereséggel a máso­dik helyen végzett. A Török­szentmiklósi Vasas versenyzője, Tóth József az 52 kilogrammos súlycsoportban a második he­lyet szerezte meg. Korábban a Szolnoki MÁV rendezésében sor- rakerült Kelet-területi kötöttfo­gású bajnokságon — Kaszonyi (Túrkeve) nehézsúlyban bajnok­ságot nyert. ☆ Asztalitenisz NB m. Nyíregy­háza—Karcag 9:7. A korai uta­zástól fáradt karcagiak minimá­lis arányú vereséget szenvedtek a sportszerűtlen körülmények között lejátszott mérkőzésen. A karcagiak közül Horváth 4. Kerekes 2, Elek 1 győzelmet szerzett. Jászberényi Lehel—Szolnoki VÍZIG 9:7. Szolnok. A Lehel vé­gig vezetve, elsősorban Reisz és Szarvas jó játékával megérde­melten győzött. A VXZIG-nél Szabados hullámvölgyben volt, a ez befolyásolta a teljesít­ményt. Gy.: Reisz 4, Szarvas 3, Hájos J. a, 111. Győri J. 3, Fe­hér 2, Zslgmond, Szabados 1—1. ☆ LABDARUGÓ NB HE Délkeleti csoport 1. Kiskunhal. 16 10 4 2 41-12 24 2. Szegedi AK 16 10 3 3 32-15 23 3. B Agyagip. 16 7 7 2 22- 8 21 4. Gyoma 15 7 5 4 33-15 19 S. Sarkad 16 6 7 3 18-16 19 6. Csongrád 16 7 4 5 26-16 18 7. Szentes 16 7 4 5 18-12 18 S. Mezőfi SB 16 8 2 6 17-19 18 9. B. VTSK 16 6 5 5 29-22 17 10. Szalvai SB 16 6 5 5 26-23 17 U. HÓDGfiP 16 6 4 6 23-24 16 12. M-kovácsh. 16 5 2 9 18-23 12 13. Kun B. SE 16 4 3 9 16-21 11 14. Tiszaföldv. 16 3 5 8 14-29 U |5. Mezőhegyes 16 3 1 13 22-50 7 1«. Kossuth SE 1« 2 1 13 6-56 5 Megyei Ifjúsági labdarúgó bajnokság 1. Szó. MTE 19 15 1 3 75-12 31 2. Túrkeve 19 15 1 3 72-16 31 3. Jákóhalma 19 13 5 1 47-18 31 4. Karcag 19 12 5 2 66-21 29 6. ITSK 19 12 3 4 67-18 27 6. R-falva 19 12 3 4 29-30 27 7. T-miklós 19 9 5 5 44-24 23 8. Ojszász 19 8 5 6 31-33 21 9. Szó. MÁV 19 8 4 7 51-38 20 10. Szó. Cukor. it 7 1 11 35-38 13 11. Jb. Vasas 19 7 1 11 23-38 15 12. K. MED. 19 7 1 11 25-42 15 13. Mezőtúr 18 5 4 9 27-37 14 14. J-árokszáll. 19 6 2 11 32-46 14 15. Tószeg 19 4 2 13 20-40 10 16. K-szállás 19 5 —• 14 16-76 10 17. KUTE 18 2 — 16 9-75 4 18. Szászberek 19 1 1 17 7-84 3 A 20 perccel korábban befej e­ződött Kunszentmárton—Mező­túr eredményt nem számítot­tuk be. Béka és delfin ű^zók területi bajnoksága Kanizsa Gábor öt egyéni számban győzött Szombaton és vasárnap a Szolnok megyei Űszószövet- ség rendezésében kerü’t le­bonyolításra a III. terület (Bács-Kiskun, Békés, Csong- rád, Pest és Szolnok me­gyék) sportköreinek béka- és delfin korosztályhoz tartozó úszói részére kiírt sereg­szemle második fordulója. S2»lnok megyét a Dózsa és a MÁV sportköreinek az úszói képviselték és nem is rosszul. A MÁV úszói — Baranyi György szemé­lyében — három máso­dik és két harmadik helye­zést szereztek, a Dózsások 10 első, 11 második és 12 harmadik helyezéssel dicse­kedhetnek. Legeredménye­sebben Kanizsa Gábor sze­repelt. öt egyéni bajnoksá­got nyert és tagja volt to­vábbi három bajnokságot nyert váltónak is. Rajta ki­vid Hegmann György nyert egy egyéni bajnokságot és a Dózsások ezeken kívül még négy váltószámban áll­tak a dobogó felső fokára. Második helyezést értek el: Leveles Beáta, Lengyel József, Szabó József, Győri Ferenc és Kanizsa Gábor, valamint hat váltó, illetve ennek tagjai. Harmadik volt az egyéni számokban Heg­mann György kétszer, Né­meth Zsolt kétszer, Lengyel József háromszor. Leveles Beáta kétszer, Dúsa Edit, Ferenc Zoltán és Hegmann Norbert pedig egy-egy ver­senyszámban. Új sorsolás a Jászsági csoportban A megyei II. o. labdarúgó bajnokság Jászsági csoport­jában korábban a Szolnoki Traktor, újabban pedig a Dózsa SE visszalépett. Ezért a szövetségben új sorsolást készítettek, ősszel néhány csapat nem utazott el ellen­feléhez. A tavaszi sorsolást ennek figyelembevételével készítették. I. ford. III. 28: Zagyva- rékas—Jb. Lehel II, Jász­apáti—Jászkisér, Jászladány —Jászfényszaru, Sz. Vegyi­művek II—Sz. Olajbányász II, Rákócziújfalu—Gyulai SE, J ászalsószentgyörgy—Kilián II. II. ford. IV. 4: Jb. Lehel H —Jászapáti, Zagyvarékas— Kilián II, Rákócziújfalu— Sz. Vegyiművek II, Gyulai SE—Jászladány, Jászkisér— J.-alsógyörgy, Jászfényszaru — Sz. Olajbányász IL III. ford. IV. 11: Rákóczi­újfalu—Sz. Olajbányász II, Jászapáti—Zagyvarékas, Gyulai SE—Kilián II, Jása- ladány—Jászkisér, Sz. Vegyi­művek II—Jb. Lehel II, Jász- alsószentgyörgy—J ászf ény- szaru. IV. ford. IV. 18: Jb. Lehel II—Jászkisér, Sz .Vegyimű­vek II—Zagyvarékas, Sz. Olajbányász II—Jászalsó­szentgyörgy, Rákócziújfalu— Jászladány, Gyulai SE—Jász­apáti, Jászfényszaru—Kilián II. V. ford. IV. 25: Sz. Kilián II—Jb. Lehel II, Jászladány —Jászapáti, Gyulai SE—Sz. Olajbányász II, Jászkisér— Rákócziújfalu, Jászalsószent- györgy—Zagyvarékas, Jász­fényszaru—Sz, Vegyim. II VI. ford. V. 2: Jb. Lehel II —Jászladány, Zagyvarékas— Gyulai SE, Sz. Olajbányász n—Sz. Kilián II, Jászapáti— Jászalsószentgyörgy, Sz. Ve­gyiművek II—Jászkisér, Rá­kócziújfalu—Jászfényszaru. VII. ford. V. 9: Jászapáti— Sz. Olajbányász II, Jászla­dány—Zagyvarékas, Rákóczi­újfalu—Kilián II, Gyulai SE —Jb. Lehel II, Jászalsószent­györgy—Sz. Vegyiművek IL J ászf ény szaru—J ászkisér. VIII. ford. V. 16: Jb. Le­hel II—Sz. Olajbányász II, Zagyvarékas—Jászfényszaru Sz. Kilián II—Jászapáti, Sz. Vegyiművek II—Jászladány, Jászkisér—Gyulai SE, Jász­alsószentgyörgy—Rákóczi­újfalu. Az utolsó harmadába lépő megyei egyéni sakkbajnok­ság résztvevői továbbra ' is vállalkozó kfedwel játsza­nak : a X. fordulóban két világos és négy sötét győze­lem született, a függőjátszr mákban 3 esetben sötét dia­dalmaskodott Dalkó 3 füg­gőjátszmáját megnyerte és beérte a vezetőket, az egyet­len félbemaradt partiban dr. Hajdú nyerésre áll Hőgye ellen. A tömörülő élme­zőnyből még 3 versenyző esélves a bajnoki címre. X. forduló: dr. Hajdú—Szé­kely 1:0, dr. Horgos!—Nagy 0:1, Pete—Toldi 0:1, H. Kiss—Juhos 0:1, Tóth—Or­bán 1:0, Mizsey—Lőrinczy 0:1, Hőgye—Dalkó 7* füg­gőjátszmák: Székely—Dal­kó 0:1, H. Kiss—Tóth 0:1, Dalkó—dr. Horgosi 1:0, Dal­kó—H. Kiss 1:0, dr. Horgosi —Juhos 1:0, Juhos—Pete 0:1. Az élcsoport állása: 1—2. Dalkó, Tóth 8—8, 3. dr. Hajdú 7 (1 függő), 4—5. Juhos, Nagy 6,5—6,5, 6—7 dr. Horgosi, Pete 6—6 pont. ☆ Megyei II. o. csb. ered­ményei: Olajbányász II.— Kenderes 7:1, SzMTE. II.— Jászapáti 6:2, Rákóczifalva —Üiszász elmaradt Vezet Olajbányász II. 24, 2. SzMTE II. 23 ponttal. IX. ford. V. 23: Sz. Olajbá­nyász II—Zagyvarékas, Jász­apáti—Jászfényszaru, Jász­ladány—J ászalsószent­györgy, Rákócziújfalu—Jb. Lehel II, Gyulai SE—Sz. Ve­gyiművek II, Jászkisér—Ki­lián II. X. ford. V. 30: Jb. Lehel II —Jászalsószentgyörgy, Zagy­varékas—Rákócziújfalu, Sz. Olajbányász II—Jászkisér, Sz. Kilián II—Jászladány, Sz. Vegyiművek II—Jászapáti, Jászfényszaru—Gyulai SE. XI. ford. VI. 6: Jb. Lehel II—Jászfényszaru, Kilián II —Sz. Vegyiművek II, Jász­ladány—Sz. Olajbányász II, Jászapáti—Rákócziújfalu, Jászkisér—Zagyvarékas, Jászalsószentgyörgy—Gyu­lai SE. A Mit tud a sportmozga­lomról című szellemi vetél­kedő megyei döntőjét vasár­nap rendezték Szolnokon, az MTE csónakháziban. A já­rási, városi döntők győztesei színvonalas szellemi csatát vívtak és csak szoros küzde­lem után alakult ki a végső sorrend. Emelte a döntő szín­vonalát, hogy az eddigieknél szellemesebb, ötlitesebb kér­déseket állították össze a rendezők. A válaszadás szé­leskörű felkészülést igényelt a résztvevőktől. A döntőben végülis a szolnoki Berta Lász­ló diadalmaskodott három törökszentmiklósi. Bakos Im­re, B. Kiss László és Szarka Lajos előtt. Képűnkön Oláh György, az MTS Szolnok vá­rosi tanácsának elnöke gra­tulál és adja át az ajándékot a győztesnek. Mai műsor Kosárlabda. NB III. Férfi: Sz. Olajbányász—Szegedi Vasúti., közgazdasági, 17.30. Sakk. Megyei egyéni baj­nokság, Szolnok, MHSZ- székház, 9 óra. öriás krokodil Wilomte, egy botswanai vadász 6 méter hosszú, 1 tonna súlyú hatalmas kroko­dilt ejtett eL Az afrikai va­dászoknak eddig csak egy alkalommal sikerült ilyen rendkívüli zsákmányra szert tenniük. Az Ugandái kroko­dil még ennél is nagyobb — 7 méter hosszú volt Aranytárgyak az ősidőkből Időszámításunk előtt 400 —500 évvel készült az a négyezer aranyékszer és dísz, amelyet egy gazdag harcos sírjában találtak Alma Atától, a Kazah SZSZK fővárosától 50 kilo­méterre. A felfedezést a Ka­zah Történettudományi Inté­zet munkatársai tették az Isszák! nagykurgánban fo­lyó ásatások során. Az ékszereket és díszeket a köztársaság tudományos akadémiájának gégészeti mú­zeumában állították ki. SEX SAL LINK naposcsibe megrende!hető az uraiüjfalui állami gazdaságnál. draiQjfalu Araink: jérce 'csibe 13,— Ft/db vegyesívarú csibe 7*- Ft/db. Rövid batáridőn belül szállítunk! Megrendelést 1972-re is felveszünk. VOLÁN 7. sz. Vállalat ingyenes f • r n I I »• gep;armukeze!o! tan'olyamot indít A tanfolyemea jelentkezhetnek azok, akik 16. életévüket betöltötték, Vili, általános Iskolai végzettséggel rendelkez­nek, és a tanfolyam kezdetéig a vállalattal munkaviszonyt létesítenek. jelentkezés: személyesen, 1971. ÁPRILIS ÍVIG; a személyzeti és oktatási osztályon. SZOLNOK. VERSEGHY U. V sz. alatt. Hl alkalmazunk Weimár Dutra és Empor rako­dögépkezelokét, gépkocsivezető­ket, lánghegesztőket vasvágás­hoz, autószerelőket, kőművese­ket és segédmunkásokat veszünk fel. Jelentkezés: MÉH Vállalat telepein. Középiskolai Diákotthon, Tisza- földvár, Kossuth Lajos u. 59., — élelmezésvezetőt és nyugalma­zott pedagógust alkalmaz, admi­nisztrációs munkára. Szolnoki Baromfitelep kőműves szakmunkást és női segédmun­kást vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Rékasi úti összekötő úton. Baromfitelep. A szolnoki postagarázs felvétel­re keres autószerelő szakmun­kást. Jelenlkezni lehet: Szolnok, Rékasi út, postagarázs. Telefon: 12—122. Vas- és Faipari Szövetkezet fel­vételre keres gyors- és gépírót. Fizetés megegyezés szerint Je­lentkezni lehet: Vas- és Faipari Szövetkezet. Szolnok, Ostor u. 1. Munkaügy. Gépműhelyük k^en mezőgazdasági gépszerelőket, forgácsolókat és lakatosokat alkalmaznak. Zalka Máté Tsz gépműhely, Kunszent- márton. Telefon: 51. A Középtiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság éoít^ioari üzemegysége Szolnok, Vöröhadsereg u. 5. Jó kerese'i és továbbtanulási lehe­tőséggel azonnal felvesz 18 éven felüli dr.»goTóka4. minden szak- képzettség nélkül kotrógép ke­zelőnek 44 órás munkahétre, — változó munkahellyel. Felve rünk üzpmeg, ségvez<’tő he­lyettest, esz e-g'.lyost, segédmun­kást és takarítónőt. Röntgen és Kórháztechnikai Vállalat üzem­egysége, Szolnok, Nád u. L Fémfeldolgozó Szövetkezet me­zőtúri telepe esztergályos szak­munkást keres meós munkakör­be. Bérezés megegyézés szerint. A szolnoki Tejipari Vállalat köz­pontja gyakorlattal rendelkező munkavállalót alkalmaz kereske­delmi előadói munkakörbe. Je­lentkezés személyesen. Szolnok, Mártírok útja U. sz. kereskedel­mi csoport. MEZŐGÉP Vállalat Szolnok, Vö­röshadsereg u. 33. (elvételre ke­res férfi betanított segédmun­kást, Diesel-motor szereléséhez, női segédmunkásokat két mű­szakba. darukezelőt, férfi segéd­munkást. valamint gépírni tudó adminisztrátort. Jelentkezni le­heti a fenti címen, személy­ügyön. SZÜLŐ nö helyettesítésére meg­batározott időre könyvelőt ve­szünk fel. Fizetés megegyezés szerint. Rövidített munkahét. Je­lentkezés: Allattoralmi és Hús­ipari Vállalat Szolnok. Beloian­nisz út 82. Számviteli osztály. A szolnoki Tejipari Vállalat kő­műves brigádba férfi segédmun­kásokat alkalmaz külszolgálatba munkakörbe. Jelentkezés szemé­lyesen: Szolnok. Mártírok útja 13. sz., műszaki osztály. Kereskedelmi Vállalat eladót ke­res, gyakorlattal előnyben. — Alánlatokat „Megbízható 190493” jeligére a szolnoki hirdetőbe kérjük. A szolnoki Tejipari Vállalat al­kalmaz gyakorlott gyors-gépíró­kat. — Jelentkezés személyesen. Szolnok. Mártírok útja 13. szám, munkaügy. Azonnali belépéssel takarítónőt felveszünk. Jelentkezni lehet a Máius 1. Ruhagyár Szolnok, Ré­kasi út IL sz. Irodaház. INGATLAN: 588 n-öl telek eladó. Tiszávárkony, Ár­pád u. 5. Érdeklőd­ni ugyanott. kisüjszAllAs, — Felszabadulás út 103/1 200 négyszögöl ház­hely eladó. Érdek­lődni : Bartáék, La­katos út 9/8. KIS családi ház me­legházzal, palántával és 1000 n-öl telekkel eladó. Szandaszől- lős, Kossuth Lajos u. 23. szám. Törökszentmiklós, — Felszabadulás út 24. sz. alatti 4 szobás összkomfortos, par­kettás, központi fű- téses ház beköltöz­hetően eladó. Ér- dekl ődni: Szolnok. Beloiannisz út 86. sz. KÉTSZOBÁS családi ház 600 n-öl telek­kel és mezőgazdasági épületekkel eladó. — Rákóczifalva. Hu­nyadi J. U. 10. TISZAFÖLDVÁR — belterületén, Baross kürút 116. számú háznál 400 n-öl telek házépítéshez olcsón eladó. KÉTTÖSZOBÁS csa­ládi ház 600 n-öles telekke1, eladó. Űj- szász, Akácfa út 26. Érdeklődni: szom­bat és vasárnap. Kertvárosban Virá­gos u. 4. szám alatt 230 n-öl gyümölcsös eladó. Érdeklődni: ugyanott. ELADÓ Törökszent- miklóson, Arany Já­nos u. 9. szám alat­ti ház. nagy kerttel, azonnal beköltözhe­tően. — Érdeklődni, szemben "lévő ház­nál. 11 sz. alatt. A V ?ROS központ­jában háromszobás összkomfortos csa­ládi ház eladó. — ..KisvVszál'ás 71” Jel­igére a szolnoki ki­adóba. TISZAJENÖ belte­rületén 297 n-öl ház­hely eladó. Szol­nok, Hunor u. 4/b. ELADÓ Szolnokon közvetlenül a Holt- Tisza partján 359 n- öl kitűnő konyha­föld, vízpart tulaj­donjoggal. Hargász- tanyának alkalmas, 6-os autóbusz meg­álló tíz perc. Szol­nok, Várkonyi I. tér 7. III. em. 9. 17 órá­tól. SZOLNOKON — az Abonyi úton másfélr szobás félház eladó. Érdeklődni: Tégla út 13. sz. alatt. KÉTSZOBÁS csalá­di ház eladó, vagy szövetkezeti lakásra cserélném. Szolnok. Veder u. 7. BEKÖLTÖZHETŐ rr kétszobás kertes ház eladó. — Szolnok. Szántó u. 11. GÉPJÁRMŰ: 250-es Pannónia — műszaki vizsgázott sürgősen 4500.— Ft­ért eladó. Szolnok. Túzok út 9, Vennék Fiat Topolino mo­torblokkot. CO-s SKODA MB 1000-es elaejó. Szol­nok. Tel.: 13—381/585 17 órától. 407-es Moszkvics el­adó. Szolnok, papír­gyári lakótelep,"" — Molnár,. ...—------ T 1 25-ös MZ motorke­rékpár eladó. Szol­nok. Kossuth tér 7— 8. II. em. 3. du. 15- től. TÁTRÁN S 125-ÖS motorkerékpár bon­tott állapotban al­katrészenként is el­adó. — Érdeklődni: vasárnap, KísúIstAI- lás. Malom u. 50/a. EOV db TZ 800-as szeparátor úi szerű állapotban elaűó. -r Dózsa Tsz Tőrök- szentmiklós, Geriet 250-es — ldskerekü 3áwa megkímélt ál­lapotban (újszerűén) eladó. Karancsi, Tö- rökszentmiklós, Esze Tamás u. 7. JÖ állapotban lévő vaj színű Wartburg de Luxe gépkocsi el­adó. Érdeklődni : Ti- szaföldvár, Fő út 142. «01-es Trabantot ke­vés kilométerrel ve­szek. Szolnok, Ko­nok u. 15. Kaposvá­ri. Ugyanott hasz­nált ajtók, cement­lap, pala és ezer Bohn cserép eladó. Érdeklődni: 16 óra után. KITŰNŐ állapotban lévő 408-as Moszk­vics személygépko­csi eladó. Szolnok. Marx park 3. Tisza Szállónál. 408-as fehér színű—- 20 000 km-t futott -r 408-as Moszkvics el­adó. ,.Aprils” jel­igére a kiadóba. ADAS-VÉTEL: ELADÓ 1 db meggy­pej heréit 4 éves sodrott ló. Kunszent­márton, Munkácsy út 12. szám. NDK mé'y gyermek- kocsi újszerű álla­potban eladó. Szol­nok. Mátyás kir u. L ép. IV, lh. ív. em. 1C * CSEHSZLOVÁK sport kocsi, kék, — újszerű állapotban eladó. * Cím a ki­adóba. EGYÉB: március 21-én el­veszett 4 hónapos drótszőrű fehér-íe- kete íox-r. Megta­lálót jutalomba ré­szesítem. Szolnok. Fürst S. u. 22. Bá­lint. Gyakorlattal rendelkezi gyors- és gépírót felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. j Jelentkezés: TEMPO KSZ. SZOLNOK, Gábor Áron tér I/O. Fekete nan a sakkversenyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom