Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-03 / 52. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 3. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Colombo miniszterelnök nagy érdeklődéssel várt keddi parlamenti beszéde mindössze három percig tartott Bejelentette, hogy Oronzo Reálé igazságügyminiszter lemon­dott. Reale pártja ugyanis, a Köztársasági Párt (amely a kormánykoalíció szerves alkotóeleme, annak negyedik pártja a kereszténydemokraták, a szocialisták és a szociáldemokra­ták mellett) továbbra is támogatja a kormányt. A koalíció tehát marad, ilyenformán a kormány is marad. Három perc alatt, ilyen látszólag könnyed eleganciával intézte el tehát a miniszterelnök az olaszországi helyzetet. Mintha semmi más probléma nem foglalkoztatná az orszá­got, mintha nem lenne éppen forrongásban egész Itália, mintha egy miniszteri lemondás lett volna az egyedüli prob­léma, de ime, milyen simán megoldódott az is! Nem csoda, hogy az olasz közvélemény elégedetlen. Hi­szen a kedd reggeli olasz lapok is azt várták: a parlament keddi ülésén Colombo éles kirohanást intéz majd a neofasisz­ták ellen, akik hónapok óta, de az utóbbi hetekben különösen élesen lépnek fel, keltenek zavart, alakítanak ki valóságos káoszt. Várták: Colombo nemcsak szónoklatot tart ellenük, de határozott intézkedéseket is bejelent. Például azt, hogy betiltja az 01asz Szociális Mozgalom nevű pártot (ez a neve ugyanis a neofasiszták pártjának). Várták: konkrétan beszél majd az oly rég várt, sürgetett társadalmi-gazdasági refor­mokról, elmondja az erre vonatkozó elképzeléseket, intézke­dési terveket. Joggal várta ezt az olasz közvélemény, hiszen a neo­fasiszták támadókedvének növekedésével párhuzamosan so­kasodnak Itália-szerte a tömeggyűlések, tüntetések és más megmozdulások, amelyek egyfelől a neofasizmussal való konkrét leszámolást, másrészt a társadalmi-gazdasági problé­mák megoldását követelik. Ha mindebből az olaszok kedden semmit nem kaptak meg Colombotól és kormányától, ugyanezen a napon volt azért más szervezett erő Olaszországban, amely nem beszélt mellé, hanem éppen ezeket a legégetőbb kérdéseket tűzte napirendre. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsá­gának ülését is keddre hívták össze. Amendola referátuma alapján a reakciós, fasiszta erők újjáéledéséről, a velük szemben tanúsítandó fellépésről, a szükséges társadalmi- gazdasági reformokról tárgyalt kedden az olasz kommunis­ták vezető testületé. Szavuknak nagy súlya van egész Itáliában. Fellépésük, programjuk, követeléseik egyetlen olasz kormányra sem ma­radhatnak hatástalanok: a Colombo-kabinetre sem. (KS) rimái* Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese ked- len megkezdte tárgyalásait Dragutin Harami,javai, a Horvát Szocialista Köztársaság végrehajtó tanácsának (kormányának) elnökével. 1MTI foto: Vigovszki Ferenc felvétele — KS) Marokkó ünnepe Az űrhajósok kitüntetése Nixon elnök hétfőn kitün­tette az Apollo—14 űrhajó­sait. A Fehér Házban össze­gyűlt mintegy 150 vendég jelenlétében az elnök át­nyújtotta az országos űrhajó­zási hivatal (NASA) kiváló szolgálati kitüntetését Alan B. Shepardnak, Edgar D. Mitchellnek és Stuart A. Roosának. Az űrhajósok tiszteletére kedden az amerikai kong­resszusban rendeztek foga­dást. Nincs megegyezés a tűzszünet lejárta előtt Vasárnap, március 7-én le­jár a 30 napos fegyvernyug­vás, amelyet U Thant felhí­vása nyomán, a Sinai-félszi- get részleges kiürítésére és a Szuezi-csatorna megnyitá­sára vonatkozó kezdeménye­zés bejelentésével egyidejű­leg léptetett életbe az Egye­sült Arab Köztársaság. Iz­rael, mint ismeretes, elutasí­totta az egyiptomi kezdemé­nyezést, majd azt követően tagadó választ adott Jarring ENSZ-megbízottnak arra a felhívására is, hogy vállaljon kötelezettséget a Biztonsági Tanács határozatának végre­hajtására, a megszállt arab területek kiürítésére. A Jarringhoz eljuttatott izraeli válasz hivatalos for­mában erősítette meg Izrael expanziós, annexiós szándé­kait. Az A1 Ahram által is­mertetett memorandum ha­tározottan leszögezi: „Izrael nem tér vissza azokra a ha­tárokra, amelyek 1967. június 5. előtt voltak érvényben”. Az EAK megítélése szerint az izraeli válasz eltorlaszolja a közel-keleti válság békés megoldásához vezető utat, ezért kiterjedt diplomáciai kampányt indított avégett, hogy a négy nagyhatalom, a Biztonsági .Tanács és az ENSZ tagjai a háború és bé­ke sorsdöntő válaszútján vállalják a rájuk háruló fe­lelősséget. E célból folytatott megbeszélést hétfőn Riad mi­niszterelnök-helyettes és külügyminiszter a négy nagyhatalom kairói képvise­lőivel, s adott sürgős utasítá­sokat Zajjat ENSZ-fődelegá- tusnak. Riad rámutatott: elő­ször fordul elő az ENSZ tör­ténetében, hogy az állam — Izrael — hivatalos ENSZ- dokumentumban proklamál- ja expanziós politikáját, azt az eltökéltségét, hogy arab földterületeket akar annek- tálni. s nem hajlandó kivo­nulni az egyiptomi földről. Az EAK szerint a béke csak abban az ecetben valósítható meg, ha Izrael visszavonul az összes megszállt arab te­rületről. Riad felkérte Zajjat ENSZ- fődelegátust, hogy mielőbb jutassa el U Thanthoz és Jarringhoz az EAK szóvivő­jének vasárnapi nyilatkoza­tát, a négy nagyhatalom kép­viselőivel folytatott megbe­szélés szövegét, s adjon tájé­koztatást az izraeli nagtív válasz nyomán kialakult sú­lyos helyzetről. ENSZ körökből származó kairói értesülések szerint Jarring jelentést tesz a Biz­tonsági Tanácsnak s kérni fogja a soron következő dip­lomáciai lépések meghatáro­zását. Az A1 Gumhurija úgy ér­tesült, hogy az EAK nem ké­ri sem a Biztonsági Tanács, sem az ENSZ-közgyűlés ösz- szehívását a mostani időszak­ban. bár egyes államok köré­ben ilyen tendencia tapasz­talható. Rendőrük verik szét a Nixon elnök elleni amerikai tüntetőket az Iowa állambeli Des Moines városban, ahol megbeszéléseket folytatott a közép nyugati államok kor­mányzóival és Iowa állam mezőgazdasági szervezeteinek vezetőivel. (Telefotp — AP-MTI-KS) zatok leadása több olyan ál­lamban, ahol a választás el­ső fordulóját hétfőn kezdte meg és újabb államokban is az urnákhoz járulnak a szavazók, hogy több mint 70 további mandátum sorsáról döntsenek. Az országos választási köz­ponthoz beérkezett jelenté­sek szerint hétfőn a szava­zásra jogosultaknak mintegy 60—70 százaléka vett részt a választásokban. Sem Vérma választási főbiztos sajtónyi­latkozatában azt mondotta, hogy a szavazatokat általá­ban nyugodt légkörben ad­ták le és az incidensek szá­ma sokmilliő szavazóhoz ké­pest kevés volt. Mégis több helyen került sor erőszakos cselekményekre, amelyeknek hétfőn öt halálos áldozata volt. Néhány körzetben is­meretlen tettesek elrabolták a leadott szavazatokat tartal­mazó urnákat. Nyugat-Bengáliában szél­sőséges elemek, főként az úgynevezett naxalita csoport tagjai számos erőszakosságot hajtottak végre. A helyi rendőri szervek megerősíté­sére a központi kormány amely most saiát igazgatása alatt tartja az államot, kö­rükéiül egy hadosztály ka­tonaságot vezényelt Nvugat- Bengália legfontosabb körze­teibe mindenekelőtt Calcut­tába. Eltemették Kispál József elvtársat Szolnokon tegnap, március 2-án délután nagy részvét mellett temették el Kispál József elvtársat, a szolnoki járműjavító volt dolgozóját, a magyar munkásmozgalom régi harcosát. A Körösi úti halottasház­ban felállított ravatalnál a megyei-, városi pártbizottság titkárai — Csáki István, az MSZMP KB tagja, a megyei bizottság első titkára vezeté­sével —, Fodor Mihály, a me­gyei tanács vb elnöke, a kü­lönböző társadalmi és tö­megszervezetek vezetői, az elhunyt régi harcostársai, volt munkatársai, közéleti szemé­lyiségek álltak díszőrséget Szabadkai Mihály, a szol­noki járműjavító pártbizott­sága titkárának búcsúbeszé­de után Kispál elvtársat hos­zátartózói, barátai és tiszte­lői kisérték el a városi tanács által adományozott díszsír­helyre. A sírhelynél Sándor László elvtárs, a városi párt- bizottság titkára méltatta az elhunyt érdemeit, — beszélt küzdelmes életéről, harcos múltjáról, majd a honvéd zenekar gyászindulójának ak­kordjai mellett helyezték örök nyugalomra Kispál Jó­zsef hamvait A temetés után a város vezetői és az elhunyt barátai fejezték ki részvétüket a hoz­zátartozóknak. Indokína A saigonj amerikai pa­rancsnokság kedden délután kiadott közleménye szerint vasárnap amerikai vadász- bombázók „védelmi reak­cióképpen” észak-vietnami légvédelmi — rakéta — és ütegállásokat támadtak a demilitarizált övezettől észak­ra 28 kilométerre. Dong Hói városától délre. Az akciókra a közlemény szerint azután került sor, hogy a dél-laoszi hadműve letekben résztvevő ameri­kai repülőgépekre észak-vi­etnami területről tüzeltek. Az egy óra hosszat tartó légitámadásokban 15 vadász­bombázó vett részt. Az AFP saigoni tudósító­ja szerint az év kezdete óta ez az amerikai vadászbom­bázók 16. „védelmi reakció­ja”, de a harmadik olyan akció, amely „módszeresen kidolgozottnak” tekinthető. A tudósító egyes saigoni meg­figyelőt véleményét idézi, akik szerint ezek a bomba­támadások előjelei lehetnek a 17. és a 18. szélességi kö­rök közötti észak-vietnami területek elleni, B—52-es óriásbombázókkal végrehaj­tandó szőnyegbombázások­nak. A VDK-ban kedden meg­jelenő lapok összefoglaló je­lentést közölnek az Indokí­na térségében februárban le­Napalm folyt harcokról és megálla­pítják, hogy azok során 10 dél-vietnami zászlóalj telje­sen megsemmisült, 10 másik súlyos veszteségeket szenve­dett, a népi erők 300 heli­koptert és más repülőgépet lőttek le, 75o katonai jár­művet, köztük 200 harcko­csit semmisítettek meg. PÁRIZS A vietnami értekezleten részt vevő VDK küldöttség hétfőn este nyilatkozatban ítélte el az ország területe ellen a múlt héten végre­hajtott amerikai légitámadá­sokat, amelyek a lakosság körében súlyos vesztesége­ket okoztak. HONGKONG Az Üj Kína hírügynökség ismertette Norodom Sziha- nuk kambodzsai államfőnek hétfőn egy nankingi tömeg­gyűlésen mondott beszédét Szihanuk' figyelmeztetett ar­ra, hogy az Egyesült Álla­mom indokínai intézkedései új világháborút robbanthat­nak ki, mivel Kína esetleg nem nézi azokat tétlenül. Szihanuk, aki az elmúlt két héten Kínában körutat tett, kifejezte azt a remé­nyét, hogy Nixon elnök fé­lelme Kínától, megakadá­lyozza az elnököt „az ag­resszív népirtás fokozásától, amelynev az indokínai or­szágok áldozatai”. botrány A japán parlament jelen­legi ülésszakának hétfői vi­táján kínos helyzetbe került a nemzetvédelmi hivatal igazgatója. A költségvetési bizottság ülésén Naraszaki szocialista párti képviselő interpellációt intézett Nakaszonehoz, — a nemzetvédelmi hivatal igaz­gatójához, — aki válaszában kénytelen volt elismerni, hogy a japán hadsereg a hadgyakorlatok során több­ször használt napalm-bom- báaat. A szocialista képviselő kér­déseire válaszolva Nakaszone beismerte azt is, hogy az Egyesült Államok már 1957— 59-ben térítésmentesen adott át a japán hadseregnek na­palm-bombákhoz szükséges gyú j tószerkezeteket. A japán hadsereg felszere­lése napalm-fegyverekkel azt bizonyítja hogy folytatódik a hadsereg fejlesztése és az ország militarizálása. A 2000 napalm-bombához szükséges gyújtószerkezet és a bombák alkalmazásának lehetősége azt bizonyítja, hogy a japán hadsereg a szó szoros értel­mében egyre inkább támadó jelleget ölt — állaoítia meg ezzel összefüggésben keddi számában a kommunista Akahata. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT SZOLNOK. Kossuth Lajos u. 20. boltjában nagy választékban kaphatók: ízléses női, férfi, gyermek és felnőtt ruhák, kabátok, cipők, bútor, televízió, rádió. Ugyanott közületek részére: vattás ruhák, esőköpenyek, bakancsok, gumicsizmák, munkaruhák, sofőr bundák. — Kedden ünnepelte Marok- tó történelmének nevezetes dátumát, a függetlenség el­nyerésének 15. évfordulóját. Afrika térképén 1956. már­cius 2-án jelent meg az új független ország, a Marokkói Királyság. Az ország népe nehéz és állhatatos felsza- baditó küzdelemben nyerte el politikai függetlenségét. A gyarmatosítás alól' tör­tént felszabadulása óta, Ma­rokkó, a pozitív semlegesség politikáját folytatja a nem­zetközi porondon. Fellép a; általános leszerelésért, — £ gyarmatosítás felszámolásá­ért, az atomfegyverek betil­tásáért. A szocialista országok és mindenekelőtt a Szovjetunió számottevő segítséget nyújt Marokkónak gazdasága fej­lesztésében. A Szovjetunió Marokkó együttműködése a teljes egyenjogúság és köl­csönös megbecsülésen alapul, Feszültséggel telített éjsza­kák után hétfőn este viszony­lagos nyugalom köszöntött Észak-írország városaira. Két kisebb incidensre került csak sor. Röviddel éjfél után egy Dombarobbanás lerombolta az Észak-írországot a függet- en köztársasággal összekötő útvonalon emelt acélaka­dályt, amit egy hete állítot­tak fel, hogy megakadályoz­zák az ír köztársasági hadse­reg néven ismert fegyveres szeparatista szervezet tagjai­nak átszivárgását északra. Belfast egyik katolikus ne­gyedében pedig két rövid géppisztolysorozat hallatszott. Incidensek Írországban Választások zavargással Kedden csaknem teljesen szünetelt a szavazás az in­diai képviselőház, a Lók Szabha választásán: Csupán Himachal Prades és Naga­land államok egyes körzetei­ben kezdték meg a szavaza­tok begyűjtését Míg a tíz napos választás első napján, hétfőn 101 mandátum sorsa dőlt el, kedden gyakorlati­lag egyetlen körzetben sem volt végleges eredmény. Szerdán folytatódnak a szava-

Next

/
Oldalképek
Tartalom