Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-11 / 59. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXII. évf. 59. sz. 1971. március 11., csütörtök. Béren kívüli juttatás a Középtiszai Állami Gazdaságban Tíz és félmillió forint borítékon kívül Megyénk legnagyobb álla­mi gazdaságában — a 27 ezer holdas Középtiszai Ál­lami Gazdaságban — 2143 forint volt tavaly a dolgozók átlagkeresete. 4 A bérek az előző évhez viszonyítva 6.43 százalékkal emelkedtek. A gazdaság vezetősége a szak- szervezettel egyetértésben, differenciáltan emelte a bé­reket A lgalacsonyabb kere- setűeké — takarítónők, éj­jeliőrök — fizetése 17.9, a munkásoké 6.9, az adminiszt­A gazdaság dolgozói 12.50 forintért háromszor étkezhet­nek naponta. Igaz, ehhez évente csaknem kétmillió forinttal járul hozzá a gazda­ság. A tsz-ekben háztáji, az .állami gazdaságokban illet­ményföld jár az állandó dolgozóknak. A családtagok számától függően — 600— 1200 négyszögöl. Ebben a gazdaságban 700 holdat tesz ki. A művelés költségei a gazdaságot terhelik, mely tavaly 811 ezer forint volt. A Középtiszai Állami Gaz­daság talajadottságai nem a legjobbak, így az illetmény- földek termésátlaga is válto­A rendeletek lehetővé te­szik, hogy az állami gazda- sá°ok kft1 adjanak dolgozóiknak a csa­ládi házak építéséhez. Sze­mélyenként 40 ezer forintot. A törzsgárda tagjai ebben is támogatást élveznek. Tíz év után a kölcsön tíz százalékát, 15 év után összesen 25 szá­zalékát engedik el. A Közép­tiszai Állami Gazdaságban így épített tavaly cWádi há­zat Czakó József, Rózsa Já­nos és Kiss János. rátoroké csak 1.6 százalék­kal emelkedett. Sokan hajlamosak arra, hogy csak a havonkénti, a a borítékban kapott fizetést számítsák. A béren kívüli juttatást — bár természetes­nek tartják — figyelmen kí­vül hagyják. Pedig óriási összegekről van szó. A Kö­zéptiszai Állami Gazdaság­ban tavaly 10.5 millió forin­tot költöttek a béren kívüli juttatásokra. Erre csak a szo­cialista nagyüzem képes. zó, bizonytalan. A gazdaság vezetősége ezért az idén vál­toztatást tervez. Száz négy­szögölenként 380 forint térí­tést ajánl fel a dolgozóinak. Tehát az illetményföld he­lyett készpénzt ad. A dolgo­zókra bízza melyiket választ­ják. Ismert, hogy a bűzát má­zsánként 300 forintért vásá­rolják fel. Ám a gazdaság dolgozói és családtagjai 220 forintért kapják a kenyérga­bonát A különbözedet az ál­lam téríti meg. Ki hitte vol­na. hogy ez csaknem egy­millió forintot tett ki egyet­len gazdaságban. A gazdaságban kilencven- hatan kaptak kiváló dolgozó jelvényt, öten pedig a mi­niszter kitüntetését — Me­zőgazdaság Kiváló Dolgozó­ja — nyerték el. Az erkölcsi elismerés kétheti fizetéssel is párosult. Csaknem félmil­lió forintot fordítottak jutal­mazásra. Középtiszán saját bölcső­déje, óvodája van a gazda­ságnak. A böcsőde kihaszná­latlan, — az aszonvok szíve­sebben veszik igénybe a gyermekgondozási segélyt — az óvoda viszont zsúfolt, s az igényeket korántsem tud­ják kielégíteni. A gazdaság vezetősége ezért úgy döntött, hogy a bölcsődét óvodává alakíttatja át, a nők kíván­ságának megfelelően. Üdülő a Balaton partján A gazdaságban tavaly több mint félmillió forintot for­dítottak a munkaruhák be­szerzésére. Jelentős összege­ket fordítottak kulturális, a különböző szociális és sport­célokra. A gazdaságnak sa­ját üdülője van a Balaton partján, Káptalanfüreden. — Tavaly ezt *s korszerűsítet­ték. A gazdaság dolgozóit autó­busszal szállítják a munka­helyekre. összesen 17 község­ből járnak be az emberek. Vasárnaponként kirándulá­sokra mehetnek. Tavaly és az idén egy-egv új autóbuszt vásároltak, több mint 100 ezer forintot fordítottak erre. A Közéntiszai Állami Gaz­daság évek óta nyereséges. Az 1969 év eredménve alán­ján 31 mill'ó, a tavslvi után több mint 15 millió forint a nyereség. Tavaly 6.5 millió az idén 4.7 millió forint ré­szesedést kaptak. illetve kan­nak a dolgozók. A részese­dés elosztásakor figyelembe veszik a kiemelkedő munkát, s külön is megbecsülik a törzsgárda tagjait. Tíz és félmillió forint bo­rítékon kívül. A Közén tiszai Állami Gazdaság éves bér- alanjának 22 százalékát tríte ki. Kevesen gondolnak arra, hogv ebből egv-egy dolgozó­ra több mint 6 ezer forint jut. — m. L — Kedvezményes étkeztetés Támogatják a családiházak építését Rendkívüli törvény a sztrájkolok ellen Határozatok Lengyelországban (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) Több mint 600 000 „első szavazó” — Akarni vezetők és ifjú választók találkozói Nagyszabásúnak ígérkező eseményso ozattal készülnek a választásokra a fiatalok. A KISZ vezetői és aktivis­tái baráti beszélgetések, esz. mecserék ezreire hívják meg a következő hetekben a fia­talokat, meghallgalják véle­ményüket, javaslataikat. A KISZ valamennyi fórumán számbaveszik maid a fiatal tanácstagok és képviselők el- múl* négy esztendei munká­jának tapasztalatait, ered­ményeit. Az ifjúsági szövetség akti­vistáinak tízezrei ország­szerte részt vállalnak a kü­lönböző választási szervek feladatainak megoldásából. Az illetékes népfront bizott­ságok rendelkezésére bo­csátják azo' n k az if jú kom­munistáknak a névsorát, aki­ket alkalmasnak ta'^Uak ar­ra. hogv részt veevenek a választási elnökségek; a vál"sz*ó keríileti bizot'ságok, illetve szavazatszedő bizott­ságok munkáiéban. A KISZ szervezetek arra szólítják az ifjú kommunis­tákat, hogy minden eddigi­nél nagyobb számban ve­gyenek részt, hallassák sza­vukat a jelölő gyű'ések so­rozatán. A választásra jogo­sultak összeírása után szám- baveszik azokat a fiatalokat, akik az idén szavaznak majd először — számuk várható­an jóval meghaladja majd a 60o ezret. A Kommunista | Ifjúsági Szövetség szerveze- j tei országszerte nyilván! árt­ják, hogy területükön a leg­utóbbi választások óta há­nyán és kik töltötték be a 18. életévüket. Az ifjú vá­lasztókat ' mindenütt emlék­lappal ajándékozzák meg. Kiemelkedő esem^nvnek ígérkezik az állami vezetők és ifjú vá'asztók talá’kozó'- I nak sorozata is. Jó néhány | alopsze vezetben elhatároz. | ták. hogy választási vetélke­dőket rendeznek, s ezeken a-, elő-zör szavazók, társaik előtt bizonyíthatják be. hogy táiák^z^ttan és őc^inte fele- iőssópór7Pttel készülnek áp­rilis 25-re. Nem várható felmelegedés A szerdára virradó virradó éjszaka az ország egész terü­letén havazott, de komolyabb hóréteg sehol sem alakult k* — közölte a meteorológiai intézet. Szerdán reggel 7 óra­kor 10 centiméter vastag hó­réteget egyedül Szentgott- hárdról, Pécsről és Bajáról jelentettek, a Balaton körül 6—8 centiméter, az ország többi részén 5 centiméter alatt van a hótakaró vastag­sága. A legfrissebb jelenté­sek szerint főleg az ország dél-keleti részein havazik, szórványosan sok más helyen is előfordul enyhe havazás* A hőmérséklet jelentéke­nyen enyhült. Kedden már csak Pécsett maradt egész nap 0 fok alatt a hőmérsék­let. másutt plusz 1—4 fokot mértek. Hajnalban az egésj ország területén nem fordult elő mínusz 5 foknál hide­gebb hőmérséklet. A nagy hideg lassan megszűnik, ál­talános felmelegedés azon­ban még nem várható, mivé] a következő napokban is tart még az északi levegő be­áramlása. Az évszakhoz ké­pest többé-kevésbé hűvös , \ S . ' .1 Fejlődik a vízgazdálkodás Új tározó távak9 belvíz-csatornák A sokévi átlag szerint, tél végén, kora tavasszal, általá­ban 300 ezer ho'.dnyi terület kerül belvíz alá az ország-, ban. Az idén csak 224 ezerJ holdnyi területre terjedt ki a belvíz, de sok helyen Ve­szélyeztetett lakott területe­ket is. A tiszán üli községek és városok szélén több száz lakóházat fogott körül, s jó- néhány épület megsérült. A gyakran és hirtelen megára­dó kisebb patakok is sok­szor okoznak károkat. Ezért az idén és a negyedik öt­éves tervben meggyorsít iák a belvízvezető hálózat bőví- tését és a kisebb vízfolyások rendezését. Ebben az évben a korábbinál jóval többet, mintegy félmilliárd forin­tot fordí^nak a hálózat állami fömű-e'nelc fej­lesztésére, fenntartásira. A nagyüzemi gazdaságok, a vízgazdálkodási társulatok és a tanácsok is több száz millió forintot költenek a belvíz és az áradó pat kok kártételeinek megelőzésére. A Duna—Tisza közi fenn­síkon, a Kunszentmiklós, Kecskemét és Kiskörös kö- zötti területen új tározó ta­vak éoítését kezdik mea az idén. hogv az erős tavaszi olvadás idején tehermente­sítsék a dunavölgyi főcsator­nát. A kilenc tározó tó ösz- szesen 43 millió köbméter viz=t tarthat vissza, s ígv nem egyszerre zt'Hul maid az összes belvíz Sükösd és Baja környékére. Mevk—d'k Mán a heJviz-. levez“tö i-á'óra' hrv**é-ét a it'S«''''1' tisrnj vízlép­cső környékén is. A felduzzasztott folvóme-Jpr mentén uev°nis emo'lredifc a talaivíz szintié, s ha nem ^nftaednek hMvfz levezető csatorna hálózatot, akkor ha1 víz Vei fVeznp o1 van te­rületeken is, amelyeken ed­dig nem okozott gondot. Bó vítik a csatornahálózatot Sziget-közben, Szeged kör. nyékén és a vfz elvezetésé­nek meggyorsítására több helyen naev szivattyú tele­peket építenek. A negyedik ötéves tervben több száz kilométer hosszú új csatornát ásnak. s az úiabb szivattyú telepek épí­tésével a szivattvúzási ka­pacitást a másodpercenkénti 61» női 680 köbméterre nö­velik. Phhen a tervi 'ísT.íVMn el "térbe kerül » vizeaz- dá 1 od4s hatékonyság nak növelése. ígv kü'önösen fontos faladat a belvíztározó tavak hálóza­tának kitpHp<s-*tese mert az a cél, hoev c^ak a káro« vi­zeket vezessék le. a többi pedig ezekben a tározódban marad !on és hasznosítható legven a mezőnardac^cban a ia'-ocság és az ipar vizel látásában. HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK Csökkent a balesetek száma a vegyiparban Szerdán ülést tartott a Vegyipari Dolgozók Szak- szervezetének elnöksége. Megvizsgálta a balesetek alakulásáról, okairól szóló jelentést, amely megállapít­ja, hogy tavaly az előző év­hez viszonyítva javult a helyzet, csökkent a balese­tek száma és a balesetek miatt kiesett műszakok ará­nya. A balesetet szenvedettek 35 százaléka a munkába lé­pést követő egy éven belül sérült meg, s ez a munka­helyi, a technológiai isme­retek hiányának, valamint a munkásvédelmi oktatás gyöngeségének tudható be. A balesetek jelentős része még mindig a karbantartás­nál és az anyagmozgatásnál fordul elő, bár az anyagmoz­gatás gépesítésének hatására valamelyest javult a helyzet A Az egészségesebb és biz­tonságosabb munkavégzés feltételeinek megteremtésére a szakszervezet már eddig is több intézkedést tett. Nagy figyelmet fordított az újon­nan létesülő üzemek, az új berendezések előzetes bizton­ságtechnikai ellenőrzésére. A MUOSZ küldöttsége Varsóban Barcs Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövet­sége elnökének vezetésével Varsóba érkezett a MUOSZ küldöttsége, hogy aláírja a magyar és lengyel újságíró szövetség ezévi együttműkö­dési munkatervét. A küldöttség jogadására a repülőtéren megjelentek a lengyel újságíró szövetség vezetői, élükön Stanislaw Mojkowski elnökkel, a Try- buna Ludu főszerkesztőjé­vel. Jelen volt Némety Béla, hazánk varsói nagykövete. Megérkeztek a Fórum műsorának szovjet vendégei Szerdán délelőtt megér­keztek Budapestre a tv nép­szerű Fórum műsorának szovjet vendégei. A meghí­vottak között van Borisz Jegorov űrhajós, Jevgenyij Dalmatovszkij, Állami-díjas költő és Valenytin Zorin, az ismert hírmagyarázó. A szovjet vendégek a Fórum péntek esti műsorában vá­laszolnak az érdeklődők kér­déseire. Új lakások ezrei a negyedik ötéves terv időszakában Pesterzsébeten A következő öt esztendő­ben mintegy 1300 új lakás épül Pesterzsébet központ­jában — jelentette be szer­dai sajtótájékoztatóján dr. Nagy Ernő, — a XX. kerü­leti tanács vb-elnöke, aki Pesterzsébet fejlődéséről tá­jékoztatta a sajtó munka­társait. A Vécsey utcai KISZ-lakótelepen a követ­kező esztendőkben összesen 700 lakás kerül tető alá, míg magánerőből körülbelül 350 —100 új otthont emelnek. A tanácselnök bejelentette: a kerület déli részén, a Ka­pitány pusztán épül fel a főváros legnagyobb kórháza, a 922 ágyas dél-pesti kórház. Az élelmiszergazdaság idei feladatai A mezőgazdaság az elmúlt évhez képest 7,3 százalékkal, az élelmiszeripar pedig 5,1 százalékkal növeli termelé­sét — mondotta dr. Soós Gá­bor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese, a megyei taná­csok vb-elnök helyetteseinek szerdán megtartott értekez­letén. A kenyérgabona ve­tésterülete a tervezettnek megfelelően alakult, azon­ban még nem lehet tudni, hogy a márciusi fagyok mek­kora terméskiesést okoztak. 1971-re a tavalyinál 30 száza­lékkal nagyobb, összesen 5,2 milliárd forintos mezőgazda- sági gépmegrendelést adtak fel, ennek egyrészét azonban még nem igazolták vissza. Mechanikus fényújság, villogó flexoncső A Miskolci Finommecha­nikai Vállalat, a Vimelux újszerű fényreklám beren­dezéseiből nyitott szerdán kiállítást, a MÜÁRT, Rudas László utcai mintatermében. Az újszerű berendezések elsősorban üzletekben, áru­házakban, kirakatokban al­kalmasak a figyelem felkel­tésére. Az alig több mint egy méteres mechanikus fényújságon 59 betűből vagy számból állő szöveg futtat­ható folyamatosan. A flexon fényreklámcső a drága, ma­gasfeszültségű neonokat pó­tolhatja. A tetszés szerinti hosszúságú műanyagcsőben egyszerű 6 voltos kis izzók villognak, „futnak” tranzisz­toros automata vezérlőké­szülék irányításával. A flexoncsőből bármilyen figura, bonyolult ábra elké­szíthető. A berendezések jó­val olcsóbbak az eddigi fényreklámoknál, házilag is felszer elhetők, üzemeltethe­tők, több millió kapcsolást elbírnak, fenntartásuk jó­formán csak az izzók cse­réjéből áll. Miután a Vimelux az év má­sodik felétől több millió km hosszúságú reklámcső, s hozzá automata kapcsoló gyártására képes, az év vé­gén a közönség már való­színűleg gyakran találkoz­hat az újfajta fényreklám­mal M

Next

/
Oldalképek
Tartalom