Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-31 / 76. szám

ß SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március Sí. 1971- MÁRCIUS 31. SZERDA, ÁRPÁD NAPJA A Nap kél: 5.27 — nyugszik: 18.11. A Hold kél; 7-34 — nyugszik — — Várható időjárás szerda estig: időnkét Jelszakadozó felhőzet, már kevesebb he­lyen eső. Megélénkülő, né­hány helyen megerősödő északi, északkeleti szél- Vár­ható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 7—12 jók között. Állami Népi Együttes Húsz évvel ezelőtt, 1951. március 31-én hozott rende­letet a Minisztertanács az Állami Népi Együttes létre­hozására. Az együttes 1951. április 3-án mutatkozott be az ope­raházi diszünnepségen. Ak­kor került színre először — mindmáig legnagyobb sikerű műsorszáma, az ,,Ecseri la­kodalmas”- Az Állami Né­pi Együttes azóta már ki­lenc, egész estét betöltő, ön­álló műsort mutatott be, csakem 2300 előadáson, — több mint három millió né­ző előtt. A Magyar Állami Népi Együttes két évtized alatt a világ 27 országában lé­pett közönség elé: külföldön összesen 820 előadást tartott, s 1951 óta két és egynegyed évet töltött a határon túl- Nemcsak államfők látták, s tapsolták meg műsorát, ha­nem ohian világhír ességek is, mint Siqueiros, a nemzetkö­zi hírű mexikói festőművész, Roger Moore, az ,,Angyal”, Maurice Chevalier. Jean Ma­rais, Ingrid Bergman és so­kan mások. Az évforduló alkalmából az együttes há­romnapos nagyszabású elő­adássorozatot rendez az Er­kel Színházban, eddigi leg­jobb műsorszámaiból­Nem áprilisi tréfa Április 1-én 17 órakor a törökszentmiklósi művelődési házban nyereménybetétkönyv sorsolással egybekötött aján­dékműsort rendez az OTP a takarékos törökszentmikló- siaknak. A műsoros délutá­non fővárosi művészek lép­nek fel, köztük a népszerű Zárai—Vámosi házaspár és Zsolnai Hédi sanzonkéniekes- nő. — A MAGYAR Agrártu­dományi Egyesület Növény- védelmi Társaságának me­gyei szervezete és a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya A gabo­natermesztés növényvédelmi kérdései címmel megyei ta­nácskozást rendez Szolnokon, a Ságvári művelődési ház színháztermében április 6-án délelőtt 9.30 órai kezdettel. A nagyjelentőségű témáról or­szágos hírű tudósok és egye­temi tanárok tartanak elő­adást. Közérdekű közlemény A megyei tanács vb mező- gazdasági és élelmezésügyi osztálya az érvényben levő rendelet alapján, a csuka faj­lagos tilalmi idejét április 10- ig nieghosszabbítja. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága Jú férjem elhunyta álltái- mából részvétüket nyilvá­nították, késve, de nem fe­ledve, ezúton mondok há­lás köszönetét. Orv. BENE BÉLÁNE — A KÖZSÉGI tanács Jászjákóhalmán a következő két évben utak karbantartá­sára és járdák felújítására 390 ezer forinot használt fél a fejlesztési alapból. — Meglátogatsz majd a A figyelmetlen dömperes Máthé László, Rákócziúj- falu, Táncsics utca 24. szám alatti lakos dömperével Szol­nokon közlekedett. Az egyik gyalogátkelőhelyen nem adta meg a kötelező elsőbbséget veszélyeztetve a gyalogosok biztonságát. A felelőtlen döm­pervezetőt gyorsított szabály­sértési eljárás során a Szol­nok megyei rendőrkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tálya 300 forint pénzbírság­gal sújtotta és bevonta az 1- es számú ellenőrzőlapját, — RÁKÖCZIÜ JF ALU és Rákóczifalva vízvezetékháló­zatának építése a tervezett­nél lényegesen jobb ütem­ben halad, így előrelátható­lag megépítését már egy év­vel korábban, 1973. decem­ber 31-e helyett 1972. decem­berében befejezik. A gyors munkában oroszlánrészt vál­lal a Víz- és Csatornaművek Szolnok megyei Vállalata. — A TISZAFÜRED-KOCSI kiskönyvtár olvasótáborához az idén már több mint száz állandó könyvtári tag tarto­zik. Az ötszáz lakosú kis te­lepülés könyvtárának állo­mányát a Művelődésügyi Mi­nisztérium Száz falu, száz könyvtár mozgalmának kere­tében, mintegy 20 ezer forint értékű könyvvel bővítették és ezzel több mint ezerre nö­vekedett köteteik száma. HÁROM fontos esemény A Fáklya április 4-én meg­jelenő száma három jelentős eseményt tükröz: a XXIV. pártkongresszust, Gagarin űrrepülésének 10. és Magyar- ország felszabadulásának 26. évfordulóját. „A nép javára” című cikk összegezi az elmúlt nyolca­dik ötéves terv nagyszerű eredményeit, s felvázolja az új, immár kilencedik ötéves tervidőszak első esztendejé­nek feladatait.” „A kozmi­kus kutatások szovjet prog­ramja” áttekintést ad a szov­jet űrkutatás eddigi ered­ményeiről. s megrajzolja a jövő perspektíváit. Három oldalas, képekkel illusztrált összeállítás tájékoztat a fon­tosabb szovjet űrrepülések­ről, egy másik írás pedig a szocialista országok közös űrkutatási programjáról. Több cikk foglalkozik' Ma­gyarország felszabadulásá­val. Nyikolái Zabelkin. ■ a Szovjetunió Hőse, a magyar­országi harcok résztvevő te a pusztaszabolcsi harcokról fr- ta meg emlékeit. M. Zaha­rov marsall a 26 év élőt« budapesti hadműveltekről számol be. Olvashatunk még a lapban apró történeteket Jurij Gasarinról. továbbá — egvebek közt — színes ké­pekkel illusztrált anyagot az 0P06S tél búcsúztatásáról. — ALATTYÁNB AN az álta­lános iskola természettudo- mányi előadótermének kor­szerűsítésére a községi tanács 33 ezer forint támogatást ad az idén. kórházban kedvesem? Vásárnaptár Az illetékes megyei szer­vektől kapott tájékoztatás alapján közöljük, hogy ápri­lisban a megyében így ala­kul a városok időrendje: a hónap első napján Tiszafü­reden tartanak országos ál­latvásárt. Hatodikán Jász. szentandráson lesz országos állat- és kirakodóvásár. Ezt követően 11-én Jászladány- ban tartanak ugyancsak ál­lat- és kirakodóvásárt, Ugyanezen a napoh ugyan­ilyen vásár lesz Jászdózsán is, a Jászság egy harmadik községében, Jászapátiban pe­dig országos állatvásárt tar­tanak. A hónap 17. napján Csépán állat- és kirakodóvá­sárra kerül sor. Másnap, áp­rilis 18-án Szolnokon orszá­gos autó- és motorvásárt rendeznek. Ugyanezen a na­pon Tiszasülyön állat- és kirakodóvásár lesz. A hónán végén 25-én Kunhegyese» lesz állatvásár. Rövid mondások A férjek többsége hege­dülni próbálkozó orángutáii- ra emlékeztet. (Balzac) ■ár Nem könnyű meglelni a szegényember rokonait. (Menander) ☆ Csak a nagy emberek iga­zán egyszerűek. Ha nem mertek volna egyszerűek len­ni, sohasem mertek volna nagyok sem lenni. (Havellock Ellis) ☆ Egy új étel fölfedezése bol­dogabbá teszi az embert egy új csillag fölfedezésénél. (Brillat-Savarin) ☆ A remény jó reggeli, de rossz vacsora. (Francis Bacon) ■ir A férfi jobban őrzi más titkát a magáénál. A nő vi­szont a saját titkát őrzi job­ban a másénál. (La Bruyere) Én úgy tréfálkozom, hogy igazat mondok. Ez a világ legmula'ságosabb tréfája. (George Bemard Shaw) Értesítés! A Szolnoki Építő és Szakipari Szövetkezet központi irodája, SZOLNOK, Koltói A. u. 11. sz alá költözött f ^ MOZI l J A televízió és a rádió mai műsorából ajánlj'uk ' ÓLOMBETŰS VALLOM ÁSOK. Dokumentumfilm- sorozat II. rész. Hagyaték. Az újságírók vallomás-so­rozatában ma Cillag István eleveníti fel huszonhárom Szolnok Vörös Csillag: Családi fészek, Tisza: Effi Brlest, Jász­berény Lehel: Isadóra, Kisúj­szállás Ady: szünnap, Kunhe­gyes Szabadság: szünnap, Kun- szentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Szabadság: Sárika, drá­gám, Dózsa: Nem a legszeren­csésebb nap. Béke: szünnap, Ti­szafüred Tisza: szünnap. Tö- rökszentmiklós Dózsa: r^egen a cowboyok között I—TI. -rkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: esztendős pályafutásának legemlékezetesebb riportélmé­nyeit, melyet 18.45 órakor láthatunk a képernyőn. A MENEDÉK. A rádiószínház bemutatója- Galgóczi Erzsébet rádió játéka- Az életerős parasztlány 1938 óta, amióta az öccse a fronton van, egyedül, föld nélkül, csak két keze munkájával küszködik azért, hogy öreg, maga­tehetetlen anyjának a betevő falatot, a nyugalmat biz­tosítsa- Hogy ócska, nádtetős házukat „menedékké” vál­toztassa, ahonnan távol tartja a beszállásoló katonákat, a rekviráló hatóságokat, a közmunkára hajtó nyilaso­kat, ahol elbújtatja a katonaszökevényeket — a béke egy kis szigetét akarja megteremteni a háború kellős közepén. De a háború törvényei könyörtelenek — Orbán Teca menedékét is eltapossák­A bemutatót 20.38 órakor hallhatjuk a Kossuth Alföldi krónika — Mezei szőt­tes — Válaszol: a jogász — Operettrészletek — Panaszos krónika — A fizetésekről... — Beat parádé KOSSUTH RADIO: 8.29: Zenekari muzsika. 9.00: Pilátus. Szabó Magda regénye folytatásokban. XVII. rész. 9.20: Kedvelt régi melódiák. 10.05: vadászaton a Tapajos mocsaraiban. II. rész. 10,20: A veszprémi állatkertben. Riport. 10.37: Nagy zeneszerzők ritkán hallott operáiból. 11.30: A Szabó-család, (ism.) 12.55: Tánczenei koktél. 13.20: Dallal, tánccal a világ körül. 13.55: Merre tart Európa az erdőgazdálkodásban? 14.55: Tavaszi szél vizet áraszt. 14.55: Válaszolunk hallgatóinknak 1 15.10: Az éld népdal. 15.20: Iskolarádlő. 16.05: Csendes Don. XL rész. (ism.) 17.20: Ránk! György: Potnádé király új ruhája. Meseopera. 18.50: Grabócz Miklós feldolg.J Cigányparódia. 20.00: A hónap slágerei. 20.38: A menedék. Galgóczy Erzsébet rádiójátéka. 21.23: Bach- és Beethoven- művek. 21.28: Zenekari muzsika. 22.25: Beszámolók, tudósítások a könnyű múzsa otthonából. 23.04: Védőnő a tanyavllágban. 2.319: Böbe Gáspár Emi népi zenekara játszik. 8.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 8.05: Verbunkosok, nóták. 8.45: Tallózás a világsajtóban. (Ism.) 9.00: Mátray Zsuzsa, Payer András és a Premier­együttes felvételeiből. 9.20: Weiner: Pastorale, fantá­zia és fuga. 9.40: Lakáshelyzet — 1971-ben. (ism.) 11.55: Néhány pere tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: A köpeny. Részletek Puccini operájából. 13.40: Orvosi tanácsok: a hormonegyensúlyról. (Ism.) 14.00: Az aktualitások jegyében. Közben: 14.30, 15.30, 16.30, 17.30: Hírek. Kb. 16.00—16.15: Hangverseny a stúdióban. 17.33, 17.50: Közvetítés a DVTK —Celik KK labdarúgó­mérkőzésről. 18.00: Hirelc. Időjárás. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Bodza Klári és Bolla Ti­bor népdalokat énekel. 18.41: Gazdasági könyvespolc. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefoni 12—093. 12—820, 12—069. 11—939. Telex: 09 3357 Kiadja a Szolnok megye! Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér t. Igazgató: Vlrágb Iván Telefon: 19—094. Az előfizetés dija egy hónapra: 20.— forint. Index-szám: 2S 0*9 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezetó: Kozák Ferenc IKARUS 602-e8 típusú kifogástalan álla­potban lévő autóbusz el­adó. Érdeklődni: ARIT XVTI. sz. Autójavító Vállalat. Túrkeve adón. 18.51: Üj könyvek, (ism.) 19.00: A Magyar Rádió Dalver­senye. Válogató. 111. rész. 21.25: Operettmuzslka. 21.40: Beszélgetések a pszicho­lógiáról. Hl. 22.00: Hangversenynaptár. 22.15: Részletek Brahms: Sze­relmi dalkeringók és Űj szerelmi dalkeringók cí­mű ciklusból. 22.38: Pierre Monteux vezényel. URH: 18.10: Tánczenei koktél.. (Ism.) 18.55: Kursz Russzkovo Jazülta. Nyelvvizsga előkészítő. Hl. fejezet, 42. lecke. 19.10: Monteverdi: Vaspro della Beate Verglne. 20.56: Zenei panoráma. 21.29: Operák OsztravszkiJ művei nyomán. 21.53: A dzsessz kedvelőinek. 22.16: A tudomány kapcsolatai. TV. rész. 22.26: Beethoven-művek négykezesre. SZÍNHÁZ BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv. Élővilág. (Alt. isk. 8. oszt.) 9.05: Földrajz. (Alt. isk. 8. oszt.) 9.3«: Üt a tekintélyhez. Riportfilm. (ism.) 9.50: Novellák képernyőn, (ism.) 10.45: Delta. (Ism.) 13.10: Élővilág. (Ism.) 14.05: Földrajz, (ism.) 15,53: Telesport. DVTK—CELIK. Középeurópai Kupa lab­darúgó mérkőzés. 17.45: Hírek. 17.50: Mindenki közlekedik.«, 18.3,5: Ember, lakás, bútor« Legutóbb a szocialista or­szágokba készülő autósok ré­szére adtunk tájékoztatót az útiokmányok besze rzésének módjáról. Azóta több olva­sónk kérte, hogy részleteseb­ben, az összes tennivalókat ismertessük és soroljuk el* a nyugati országokba utazni szándékozók tennivalóit is. A szocialista országokba 'Szovjetunió kivételével) uta­zóknak útlevélkérőlapot kell váltaniuk, s azt kitöltve 100 forintos illetékbélyeggel együtt a helyi IBUSZ irodá­ba kel benyújtani. Csehszlo­vákia és Lengyelország kivé­telével munkaadói javaslat is szükséges. Az útlevél 14 nap alatt készül el. illetve Cseh­szlovákiába és Lengyelor­szágba 48 óra alatt. Egy éven belül ismételt utazásnál 50 forint a hosszabbítás költsé­ge. A Szovjetunióba készülők­nek eltartási nyilatkozatot kell kérni a vendéglátótól, majd 30 forintos útlevélkérő- I lapot és munkahelyi javasla­tot. 100 forint illetékbélyeg­gel benyújtva 14 nap az el­intézési idő. Nyugati országokba, ha megvan a valuta engedély, az útlevélkérőlap 50 forint. Az illetékbélyeg 600 forint. Mellékelni kell munkaadói javaslatot 2 db 5x6 cm-es műtermi fényképet és részle­tes önéletrajzot. Az elinté­zés! idő 30 nap. Jugoszláviába a szocialis­ta országokéval azonos az in­tézkedési mód, de az összes költség 550 forint. 18.45: Ólombetűs vallomások. Dokumentumíilm- soro­zat. n. rész: Hagyaték. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Bors. 10. rész: Papagáj­akció. 21.00: Nana Mouskouri énekel. 21.30: Tanácskozik az SZKP XXIV. kongresszusa. A Tv-hlradó külön­kiadása. 21.45: Tv-híradó — 2. kiadás. BELGRAD: 17.05: Magyar nyelvű Tv-kró- nlka. 17.30: Plxi és Dixi — Ogi és Pogi. 17.45: Az ember családja. 18.30: Korok és ritmusok. 19.05: A kultúra ma. 20.35: Uskokovie: Cedomir Eie. 21.35: Rajzfilmek; BECS: 16.3«: Kicsinyek műsora. 17.35: Lassie. Egy kutya törtés nete. 18.00: Francia nyelvlecke. 18.20: Jóéjszakát gyerekek. 1 18.25: Osztrák képek. 18.50: Alkohol és következmé­nyei. 19.16: Oz ORF ma este. 19.30: Tv-Híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Panoráma. 21.15: Tv-játék. 23.15 Tv-Hlradó. POZSONYI 1 16.25: Hírek. 16.30: A Telestart visszhangja. 17.00: Francia nyelvtanfolyam. 17.30: Középiskolások műsora. 18.15: Napjaink szemszögéből. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-Hlradó 19.25: Szemtől-szembe.. 19.40: Dalok. 19.50: Mi történik a nagyvi­lágban? 20.00: Különös humoreszk. Otto Ferenczy operája. *1.05: Arcképcsarnok: William Thurzo professzor, az or­vostudományok doktora. 21.40: Tv-Hlradó. Az utazók a következő va­lutát kapják: A szocialista országokba utazók napi 150 forintnak megfelelő valutát, évenként összesen 6000 forint értékig. A gépkocsira külön üzem­anyagköltség jár. A Jugoszláviába utazók személyenként naponta 110 dinárt, 14 napra összesen 1500 dinárt .kaphatnak. A gépko­csira külön 240 dinár jár, a utasonként 60 dinár üzem­anyagköltség. Aki látogatóba utazik az 60 dinárt kap ösz- szesen, de ezenkívül az üzem­anyagköltséget is kiválthatja dinárba. , Nyugati országokba napi 7 dollár igényelhető, összesen 100 dollár. Az üzemanyag- költség országonként, távol­ságonként változik. Látogató útlevélre viszont nem jár üzemanyagköltség. ☆ A Merkur jelentése a gép­kocsisorszámok állásáról: Trabant Limousine 34 227 Trabant Kombi 3 423 Wartburg Limousine 15 744 Wartburg de Luxe 10 614 Moszkvics 23 071 Skoda 100 MB 21 043 Wartburg Turist 1 312 Polski Fiat 1300 7 033 Polski Fiat 1500 1 550 Zasztava 210« Renault 4-es 1273 Volkswagen 2 780 Fiat 8*0 T 7 697 850 380 Zaporozsec 2 034 Fiat 500-as 2 254 Volga

Next

/
Oldalképek
Tartalom