Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-04 / 53. szám
tó SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 4. Hajnali duhaj kodás 1970. MÁRCIUS 4. — CSÜTÖRÖK. KÁZMÉR NAPJA A Nap kél: 6.21 — nyugszik: 17.32. A Hold kél: 9.40 — nyugszik: 1.56. Várható időjárás csütörtök estig: mérsékelt változó irányú, majd megélénkülő, néhány helyen, főként keleten megerősödő északi, északkeleti szél. Kisebb hófúvások. Az éjszakai lehűlés kissé gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 0 — mínusz 4 fok között. Pály Elek 125 évvel ezelőtt, 1846. március 4-én halt meg — 49 éves korában — Pály Elek színművész, operaénekes és műfordító, a magyar opera úttörője, megalapítója. Bécsben lépett fel először 1822-ben, majd Kolozsvárra szerződött, és végig utazta társulatával Erdélyt. Három évig (1830—1833) Kassán szerepelt, majd Budára ment, ahonnan két év múlva visz- szatért Erdélybe. 1842-ben társulatával nagy sikerrel szerepelt Bukarestben. Az operaszínpad megteremtése érdekében komoly műfordítói munkát is végzett. Érdemes munkájára jellemző, hogy összesen 25 opera és színdarab szövegét ültette át magyar nyelvre. Ezek hazai ősbemutatói is az ö nevéhez fűződnek. Többek között ő volt az első Mozart-operák magyarországi bemutatójának rendezője. Eredményesen foglalkozott zeneszerzéssel is, sok színpadi betétzenét, stb. komponált. Bárányonként 100 Fi meglakariiás Jól jövedelmező ágazat a tiszaigari Búzakalász Tsz- ben a juhászat. Az idén 400 pecsenyebárányt nevelnek fel. Eddig hat hónap alatt értek el 30 kilós báránysúlyt. Az idén a kaposvári felsőfokú mezőgazdasági technikum módszere szerint karbamiddal dúsított takarmányt etetnek az állatokkal. Így már a fele idő alatt a magyar fésűs merinó bárányok elérik a kívánt súlyt A felnevelési költség bárányonként 10o forinttal olcsóbb. A Szolnok Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az 1/1*71. (□. *.) Korm. sz. valamint az, 1/1971. (Et. 8. sz. EVM rendelet alapján a lakásigénylések megújításával és tz új lakásigények benyújtásával kapcsolatban az alábbiakat közli t 1. Az az lgénylű, aki tanácsi bérlakásra, vagy értékesítés céljára épített tanácsi lakásra — (szövetkezeti lakásra) a lakásügyi hatóságnál 1S7X. február 38 napját megelőzően lakásigénylést adott be és a lakás- Sgénylését — az új jagszabá- lyok által meghatározott Sgényjogosultsági feltételek Ismeretében — továbbra Is fenn kívánja tartani — köteles a korábban benyújtott lakás- igénylését legkésőbb 1*71. április 30-lg megújtani. Az 197L. február Z8. napja előtt benyújtott. de batáridőben meg nem újított lakásigénylést a lakásügyi hatáság a nyilvántartásból törli. 9. Az az igenlő, aki az 1. pontban írt határidőben a lakásigénylését önhibáján kívül nem újította meg Igazolási kérelemmel élhet. Az igazolási kérelmet az 1. pontban említett batáridőtől számított 30 nap alatt, ha pedig a megújítás benyújtásában akadályozva volt <pl. kórházban ápolták) — as akadály megszűnésétől számított 30 napon belül, legkésőbb azonban az 1. pont esetében 1*72. április SO-lg. — míg a 8 pont esetében 1972. július SÍ-lg kell a lakásigénylés megújításával együtt benyújtani. 8. A lakásigénylés megújítását t- aaolt a.iakfeggyt hatósággá* — Megkezdődött Szolnokon a kisgyepj városrész építése azzal, hogy 11 lakóépületet kisajátított a városi tanács. Április és május hónapban újabb 268 földrész kisajátítására kerül sor. — KARCAGON az ifjúsági klubban március 5-én délután 16 órakor ünnepi nagygyűlés lesz. A nőket Kovács István, az MSZMP városi titkára köszönti. — A SZOLNOK megyei tanács tervező irodájában elkészült a martfűi Tisza Cipőgyár 148 lakásos lakótelepének kiviteli terve. A lakásokból 54-et a községi tanács épít. Jászberényben a városi tanács az elmúlt években jelentős összegeket fordított a város rendezésére, az utcák és terek csinosítására. Pár évvel ezelőtt a Lehel vezér téren korszerű gépkocsi par- kirizót építtettek, amely nemcsak újabb színfoltja lett a városnak, de elősegítette a biztonságosabb közlekedést is. — SZILÁGYI József Ti- szaföldvár, Darvas út 26 sz. alatti lakos vezető vizsga letétele nélkül vezette motor- kerékpárját Tiszaföldvárról, Martfűre. Vezetés közben ráadásul szeszesitalt is fogyasztott. A szabálytalankodó büntetése: 2000 forint pénzbírság. leéli benyújtani, ahová u Igénylő az eredeti igénylését benyújtotta. Ha az Igénylő — megváltozott körülményei folytán — más lakásügyi hatoság illetékessége területén kíván lakást Igényelni, a megújítással egyidejűleg kérheti a lakásügyi hatóságtól, hogy a megújított igénylését a másik lakásügyi hatósághoz továbbítsa. Ebben az esetben a megújított igénylők benyújtásának időpontjául az eredeti benyújtási Időpont számít. 8. A lakásigénylést a lakásügyi hatóság által rendszeresített lakásigénylési lap elnevezésű nyomtatvány kitöltése által lehet megújítani. A megújítás illetékmentes. Ai Igénylési lapot 1971. március I. napjától 1971. április 30 napjáig lehet beszerezni. Szolnok« Kossuth L. u. 24. sz. alatt — a volt Centrum Áruház helyl- ugysnitt kell leadni: Hétfői napon 8—13 óráig, keddi napon 14—18 óráig, szerdal Bégében. A kitöltött lapokat napon 8—14 óráig, csütörtökön 14—18 óráig, pénteken 8—13 óráig, szombaton 8—12 óráig. 5. Kérjük Szolnok város lakóit, hogy az új lakásigényeket is az újonnan rendszeresített la- kásisénylesl lap felhasználásával nyújtsák be — Szolnok. Kossuth L u. *4. sz. — volt Centrum Aruház — helyiségébe 30.— Ft-os illetékbélyeggel, Szolnok, l*n. február SS. Szolnok Városi Tanáca Végrehajtó Bizottság» . Gyeoge termés — jelentős forgalom A Gabonafelvásárló- és Feldolgozó Vállalat szolnoki körzeti üzeme február 25-én tartotta az év első termelési tanácskozását. Deme Zoltán üzemvezető, e mondotta, hogy bár tavaly igen mérsékeltek voltak a terméseredmények, a vállalat mégis jelentős forgalmat bonyolított le. A takarmánykeverő üzem 1952 vagon takarmánytápot és koncentrátumot gyártott. a szolnoki Tisza malom 1030 vagon, a jászladánvj malom pedig 676 vagon étkezési búzát őrölt. A vállalat a jövőben is szeretné megtartani az igen megtisztelő „Élüzem” címet A városgazdálkodási vállalat támogatja Jászberény csinosításával kapcsolatos törekvést... egyik kezével. Másikkal viszont kocsiszámra hordatja — vagy tűri, hogy odahordják — a parkírozóra a szemetet és hagyja, hogy az hónapokig rontsa a város főterének összképét és levegőjét — MÁRCIUS 6-án kerül sor Debrecenben az Agrártudományi Egyetemen a tiszántúli agrármérnökök találkozójára. A tervek szerint délelőtt dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter tart előadást A találkozó este 8 órakor az Arany Bika Bartók termében bállal folytatódik. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és • Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093 12—238, 12—88». 11—939. Tele*: 09 3357 Kiadta a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1. Igazgató: Vlrágb Iván Telefon: 12—884. Az előfizetés dija egy hónapra] 28.— forint. Index-szám: 25 08* Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Réqi vicc, de jó Gverek logika Előveszi a nagymama a gyerekeket és jól leszidja őket a rendetlenségükért. Megszólal erre a legidősebb fiúcska: — Nagymama sose haragudj úgy ránk; egy kicsit nagyobb kímélettel lehetnél irányunkba! — Ugyan miért? — Mert csak nekünk köszönheted, hogy egyáltalán nagymama lehettél! A várakozás jutalma — No húgom, hallom végre férjhez mégy. Gratulálok! Bár elég sokáig kellett várnod. — Az igaz, de most legalább mindjárt a harmadik felesége leszek az uramnak. 1 ..........J S zolnok Vörös Csillag: J6 estét. Mrs. Cambell! Tisza: A lovag végakarata. Jászberény Lehel: Lilika. Kisújszállás Ady: A ..Sirály” születése. — Kunhegyes Szabadság: Kis titkok. Kuszent- márton Körös: ítélet. — Mezőtúr Szabadság: Kitörés, Dózsa: Szabálytalan ötpercek, — Béke: Az „r’-akció. Tiszafüred Tisza: A könnyűlovasság támadása. Tö- rökszentmiklós Dózsa: Szerelem. Túrkeve Vörös Csillag: A bostoni fojtogató. RADIO----SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — £n még hozzátenném — Panaszos krónika — Pár perc jazz. — Szolnok megye és a „nagyvilág”. — Mezei szőttes. — Sporthírado. —• Hirdető. t KOSSUTH RADIO: 8.20: Zenekari muzsika. 9.00: Vádolnak a torzszülöttek. Bőgős László műsora, (ism.) . 9.25: Dallal, tánccal a világ körül. 10.05: RádiOegyetem. 10.35: Schubert-művek. 12.30: Melódiakoktél. 13.36: Munkahelyünk: az utca. Riport. 13.56: Kóruspódium Pécsett. L rész. 14.29: Nohát meséljünk. Kurucz Gyula regényének rádiőváltozata. 15.18: Mézeskalács. Részletek Szirmai Albert—Ernőd Tamás daljátékáből. 15.28: Néndalgyújtőúton Kodály Zoltán nyomában. (tsm.) 15.48: Zongoraművek. 16.05: Láttuk, hallottuk. 16.25: Két szimf6nikus költemény. 17.15: Üj operalemezelnkből. 17.50: Elfogadjuk-e a választ! 18.15: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra. , 19.25: Kritikusok fóruma. 19.351 A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Mozart-hangverse- nye. 28.30: Mozart hallgatása közben. Versek. 21.18: Emlékezés Rost Luxemburg születésének 100. évfordulóján. 21.43: Népdalok. 22.20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. 23.02: Részletek Lehár operettjeiből. 8.10: Három keringő zongorára. PETŐFI RADIO: 8.85: Operettmuzsika. 8.45: Külpolitikai figyelő (lsm.) 9.00: Barokk kamarazene. 8.30: A legújabb termelőerő (lsm.) 11.50: Magánvélemény közügyekben. 12.00: Könnyűzene) híradó (lsm.) 12.30• Szovjet művészek opera- felvételeiből. 13.03: Szomokl stúdiónk jelentkezik. 13.20: Mihály András: ül. szimfónia. A Toomas bárból jövet tért be december 24-én reggel a Ságvári körúti Falatozóba Rimóczi Attila Szolnok, Kinizsi út 10. szám alatti lakos. Az éjszakai szórakozóhelyen alaposan kimerült, így reggel 5 órakor egy „frissítő” féldecire nyitott be a falatozóba. Az egy féldeciből három lett és mert közben a forgalom is megindult, így Rimóczi asztalához telepedett le T. M. is barátjával. Beszélgetni kezdtek, de a társalgásba minduntalan beleszólt az asztaltárs is, mire T. M.-ék megkérték Rimó- czit, hogy ne zavarja az eszmecserét. — Ha nem tetszik valami, esetleg ki is hajigálhatlak benneteket — harciaskodott erre a fiatalember. Az asztaltársak így replikáztak: — Nagyon restellnénk mi azt! Ezután elszabadult a pokol 14.00: Kettőtől—hatig... Szörényi Levente táncdalaiból. 14.19: Egy kis figyelmet kérek. 14.20: Verdi: Traviata. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás. 14.35: Ifiúsági dalok. 14.44: Néhány perc tudomány. 14.49: A Vasas központi művész- együttesének népi zenekara Játszik. 15.05: Falusi percek. 15.10: Szimfonikus táncok. 15.25: Héra Zoltán versei. 15.30: Hírek. 15.33: Csak fiataloknak. Komjáthy György tánc- zeneműsora. 18.18: Iftúsági krónika. 16.30: Hírek. 16.33: Schumann: Három románc. 16.44: Amiről nem adnak számlát. Szél Júlia jegyzete. 16.49: Pol-beat. 16.57: Rádióreklám. 17.00: Kedvelt régi melódiák. 17.30: Hírek. 17.50: Nádas Gábor táncdalaiból. 18,00: Hírek. Időjárás. 18.10- Rádióhangversenyekről. 18.40: RádiOegyetem (ism.) 19.10: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. 20.25: C1 könwek (lsm.) 20.28: Az Ifiúsági Rádiószfnpad bemutatója: A lammer- moori menyasszony I. r. 21.24: A puritánok. Részletek Bellim operájából. 21.50: A kategóriák védelmében. 22.00: Esti hangulatban. Könnyűzene. 23.15: Francia kamarazene. óbb: 12.10 • Hanglemezparádé. 18.55: Kursz Russzkovo Jazüka. Nyelvvizsga előkészítő, n. fejezet. 24. lecke, t 19.10: Bartók nem alkuszik. 19.50: A dzsessz kedvelőinek: Friedrich Gulda zongorázik. 20.14: Bo7av Attila: Vonósnégyes. 20.33: Kétezer felé. 21.04: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új I-mezelt. 22.04: Kilátó. A Rádió kulturális Világ- híradója (ism.) BUDAPEST: 8.10: Iskola-tv. Magyar lrodaKöszönetnytlvánltás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, jó szomszédoknak. Ismerősöknek, valamint a Lenin Tsz Vezetőségének és dolgozóinak, munkatársainak, akik szeretett fér'em, édesapánk, nagyapánk, KÁLLAI ISTVÁN temetésén résztvettek, virágaikkal. koszorúikkal, részvétekkel. — fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Szolnok a Falatozóban. A társaság összekapaszkodott, asztal borult, pohár tört. Az utcáról egyenruhás rendőrtiszt lépett a helyiségbe és megpróbált rendet teremteni, Rimóczi Attilával azonban nehezen boldogult. A fiatalember nem engedelmeskedett a rendőr utasításának, sőt az utcán meg is ütötte az előállításán fáradozó hivatalos személyt. Még a gépkocsiban is rugka- pált, verekedett, a városi rendőrkapitányságon pedig nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazta a rendőröket, A szolnoki járásbíróság garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak elkövetésében találta bűnösnek Rimóczi Attilát és ezért kilenc hónapi szabadságvesztésre ítélte, a közügyek gyakorlásától pedig egy évre eltiltotta. Az ítélet nem jogerős. lom (Alt. lsk. 6. oszt.) 9.00: Élővilág (Alt. lsk. 7. oszt.) 9.55: Magyar nyelvtan (Alt. lsk. 5. oszt.) 11.05: Magyar nvélvtan (Alt. lsk. 6. oszt.) 11.55: Filmesztétika (ism.) 13.10: Magvar Irodalom (lsm.) 14.00- Élővilág (ism.) 14.65: Magyar nyelvtan (Alt. lsk. 5 oszt. — lsm.) 15.50: Magyar nyelvtan (Alt. lsk. 6. oszt. — ism.) 17.13: Hírek. 17.20: Vendégasztal. 17 50: Kronovizló... 18.35: Nadja Afejan énekel. ' 19.00: Mi újság? Riportfilm. IL rész. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: A Forsyte Saga. 9. rész: Vergődés. 20.50: Te'egrotes?k ITT. Balázs Piri Balázs. 21.15: Bombaüzlet. Dokumentumfllm. 22.10: Tv-hlradó — 2. kiadás. POZSONY: 16.55: Hírek. 17.00: A politikai oktatás segítségére. 17.40- Iftúsáei magazin. 18.40: öt perc önmagunknak. 19.00: Tv-híradó. 19.25: A Tv-hlradő Jegyzete. 19.30: Az állam ml vagyunk™ 20.00: Kockázat™ Lengyel sorozat, 2. rész. 21.00 : 50 ezer. Üj publicisztikai vetélkedő-sorozat bevezetője. 21.50: Tv-híradó. BECS: 18.25: Sportmozaik. 18.50: Dezernat M. 19.30: TV-kíradó. 20.08: Sporthírek. 20.15: Szírházi közvetítés. íl.45: Civilizáció (3. rész). 22.35: Tv-hlradó. Esti kiadás. BELGRAD: 18.43: Magyar nyelvű Tv-krónika. 17.00: Tv-tanáCsadő Szülőknek. 17.40: Gyermekműsor. 18.30: Népzene. 19 00: Enclklepédia. 19.20: Eey egész élet égy év alatt. 20.35: Reflektor. 21.35: Törhetetlenek. — Filmsorozat. GYASZH1B Szomorú szívvel közöljük, hogy szeretett férjem ZOLNAY ISTVÁN törökszentmiklósi íértvkénész hamvait 1971. március 7-én, vasárnap délután bét órakor búcsúztattuk és helyezzük örök nvitealemra. a szolnoki róm. kát. temető kolombá- riumába. Gvászoió felesége és Családja Törökszentmiklóe Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, elvtársaknak, harcostársaknak, ismerősöknek, akik drága jó férjem, édesanánk. nagyapánk, kispal József temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal, fájdalmunkat enyhítették. Külön köszönetét mondunk az MSZMP Szolnok megyei, városi, a járműjavító üzemi vállalat pártbizottságának. a IV-es körzeti pártalapszervezetnek, a Munkásőrségnek, és mindazon elvtársaknak, akik a temetés szervezésében —- lebonyolításában — közreműködtek. , özv Kisoál Józsefne i és családja FELHÍVÁS a lakásigénylések megújítására L 1 IMOZI A televízió és a rádió mai műsorából ajánljuk BOMBAÜZLET. Dokumentum film. ,,Az ipar bombaüzlete: a csecsemő!’’ Vásárolj! Akármit!” ,,Az ember értékét a háza szabja meg!” ,,Az erőszak gyorsan terjedő betegség!” ,,Bombaüzlet — a bomba!” — ezeket a jelmondatokat, mint a film egész anyagát, az Egyesült Államok hivatalos okmányaiból, felelős vezetők nyilatkozataiból, amerikai lapokból, szólás-mondásokból vették a film alkotói. Filmdokumentumok, felolvasott okmányok, elmondott élmények megzenésített reklámszövegek segítségével kívánják bemutatni, hogy mi az összefüggéi a fentebb idézett öt mondat között. A dokumentumfilmet 21.15 órakor láthatjuk a képernyőn. FIATALOK STÚDIÓJA. Nohát meséljünk. Kurucz Gyula regényének rádió változata. Közreműködik: Balázs István, Balázsovits Lajos, Blaslcó Péter, Juhász Jácint, Lukáts Sándor, Marka ly Gábor, Cs. Németh Lajos, Páger Antal, Paudits Béla, S Tóth József, Úri István. A műsort 14J9 órakor hallhatjuk a Kossuth adón. A szemét hónapokig bűzlik a parkirozó közepén Egyik kezével