Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-30 / 75. szám

■ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Fölényes győzelem Szolnoki MTE— Ganz-MÍVAG 4:0 (2:0) A labdarúgó AB 111-ban csak a Tisza Cipő nyert MTE sporttelep, 2000 n., v.: dr. Jármai. SZMTE: Nagy P. —> Papp IX, Heidrich I, Ko­vács, Sebők, Árvái, Garics, Himer, Mile, Nagy F., Ro­zsán. Edző: Lazányi Péter. MÁVAG: Meyer — fiakos, Monostori, Marczell, Balogh. Kvassai, Bősze, Dinopulosz I (kistér), Végh (Ananiádisz), Palanik, Fenyvesi. Edző: Róz- ner Győző. Már az első percben gólt kiáltott a közönség. Sebők előre ívelt labdáját Nagy F. kapásból kapura lőtte. Meyer a gólvonalra ejtette a labdát, a játékvezető azonban to- vábbot intett. Frissen, lendü­letesen játszott az MTE, főleg a balszélen vezetett veszélyes támadásokat. A 11. perc meghozta az első hazai gólt. Villámgyors támadás futott a balszélen, Mile fejese a fel­ső kapufán csattant. Meyer vetődés közben a földre hup­pant, a labda Nagy F. elé ke­rült, s a csatár belsővel a hálóba pofozta. 1:0. Jól ját­szott az MTE, támadásai rendre gólveszélyt jelentet­tek. A 22. percben Garics ügyes cselekkel lerázta védő­jét, beadását Mile a kapu fö­lé fejelte. Támadgatott a MÁVAG is, de izgalmat csu­pán a hazai védők időnkénti könnyelműsködése okozott. A 29. percben Himer bal alsó sarokba tartó lövését Meyer szögletre öklözte, egy perc múlva Palanik szögletből be­ívelt labdáját Végh fejéről szedte le Nagy P. A 35. perc­ben Himer a kapu közelében egyedül kapta Sebők beadá­sát, de elpattant előle a lab­da. A 42. percben aztán si­került... Kapu előtti csatáro­zás után Bakos hátra gurítot­ta a labdát, Himer rácsapott és közelről élesen a hálóba lőtt. 2:0. Góllal kezdődött a máso­dik játékrész. A 48. percben Mi le két védőt is kicselezett, aztán laposan a jobb alsó sa­rokba lőtt. 3:0. Lefékezett az MTE, a fővárosiak mezőny­fölénybe kerültek. Tíz perc múlva ismét Mile futott el a balszélen, beadása az üres kapu előtt álló Garics elé ke­rült, de a szélső fölött át- pattant a labda. A 67. perc­ben Ananiádisz előtt nyílt gólszerzési lehetőség. Kapura fordult volna, Heidrich I azonban a kezét fogta és így a lövés mellé szállt. Remek akciót láthattunk a 76. perc­ben. Mile ragyogóan elfutott, lőtt, de a bal felső sarokba tartó labdát Meyer a levegő­ben úszva ütötte szögletre. A beívelt labdát Rozsán a bal alsó sarokba lőtte. 4:0. A 80. percben ritkán látható jele­net játszódott le a fővárosi kapu előtt. Garics átjátszot­ta védőjét és teljesen egyedül tört kapura. Beívelt labdáját Meyer Himer elé ütötte. A csatár előtt üres volt a ka­pu, védő sem állt körülötte, de várt, majd Nagy F. elé to­vábbított, s végül a befutó védők felszabadítottak. A vé­gén már könnyedén, néha kissé könnyelműsködve ját­szott az MTE. Még'a szakosztályban, sem tit kolták, hogy tartanak a mér­kőzéstől. Jó csapat a Ganz-MÁVAG, bizonyították ezt eddigi eredményei és tavaszi veretlensége. Általában szoros ered­ményt vártak. Nos, az MTE legénység alaposan rácáfolt az óvatoskodókra. Nagyszerű játékkal lepte meg az ellenfelet és szurkolóit. Kirobbanó formában levő középpályásai révén — Sebők Árvái, Nagy F. — uralta a mezőnyt, jobbnál jobb labdákkal indította támadásba, elsősorban a széleken a csa­tárokat, s teremtett rendre gólveszélyt ellenfele kapuja előtt. Gyorsan, ötletesen, nagy kedvvel, lelkesen játszott a csapat és még ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzte le a végén már kedvetlenül küzdő ellenfelét. Jó: Nagy P., Papp II, Sebők, Árvái, Nagy F., Mile, ill. Monostori, Kvasai, Pala­nik. (pD A MÁV-nak állt a mérkőzés Gyulai MEDOSZ—Szolnoki MÁV OtO Totó eredmények Gyula, 1200 n., v.i Bacsa Gy. MEDOSZ: Juhász — Káló, Szilágyi, Lovász — Guti, Csőke — Galbács, Vas­vári (Mészáros), Kádár, Ara­tó, Tóth I. Edző: Himer Jó­zsef. Sz. MÁV: Donka — Kácsor, Ábonyi, Kucser — Pintér, Földesi — Pagonyi, Kelemen, Kalmár (Csorna), Szabó Gy., Kóródl. Edző: Tu- ray András. Gyulai támadásokkal in­dult a játék. A 10. percben vezette első akcióját a MÁV, de Földesi keresztbe ívelt lö­vése elsuhant a felső sarok mellett. Közben Kalmár megsérült, de sántikálva to­vább játszott. Fokozódott az iram, előbb Szabó hatalmas lövését ütötte szögletre Ju­hász, majd Pagonyi és Kóró- di elfutásai okoztak izgalmat. Rövid időszakra beszorult a hazai csapat, helyzetek is voltak, de a MÁV csatárok késlekedtek. A 30. perctől pa­rázs kapu előtti jelenetek után Kóródi kitűnő beadását Kelemen az oldalléc mellé fejelte. A hazai támadósor rajtaütéseit Donka kifutá­sokkal hárította. Szünet után a szél segítsé­gével a gyulaiak heves ost­romba kezdtek. Szögletsoro ■ zat és egy kapufa jelezte fö­lényüket. Közben Donka is megsérült, de önfeláldozóan tovább játszott. A megerősí­tett MÁV védelem — Abonyi vezetésével — kitűnően állta az ostromot. A 70. perctől el­fáradtak a hazaiak a MÁV támadások egyre sűrűbbek lettek. A 81. percben Csorna a jobb szárnyon elfutott és beadását Pagonyi a jobb alsó sarokba fejelte. A teljesen szabályos gólt a játékvezető nem adta meg. Izgalmas, he­lyenként túl kemény játék jellemezte a zutolsó perce­ket. A mérkőzést a várakozás­nak megfelelően kemény küzdelem jellemezte. A MÁV játékosok jó része kisebb nagyobb sérüléssel hagyta ©1 a játékteret. Jó: Abonyi (a mezőny legjobbja), Donka, Földesi, Pintér. IX. Gy. 1. Haladás—O. Dózsa x 0:0 2. Szeged—Videoton x 1:1 3. Tatabánya—Csepel 1 2:0 4. Pécs—Rába ETO 1 10 5. Kecskemét—Eger l 1:0 6. Várpalota—Oroszl. x 1:1 7. Özd—Békéscsaba x 2:2 8. FÖSPED—Előre 1 1:0 9. Ikarus—Volán x 1:) 10. Bologna—Fiorentlna x 0:0 11. Catania—Inter. 2 0:1 12. Roma—Juventus x 0:0 13. Torino—Sampdoria x 0:0 + 1 14. Verona—Foggia x 1:1 Tisza Cipő—Mátészalka 2:1 (1:1) Martfű. 200 n„ v.: Dobozi. Tisza Cipő: Tajti — Sz. Kiss, Mihovits, Mészáros, Szűcs, Novák, Katona, Kátai, Nagy I., Komláti, Triz (Kovács II.) Edző: Fazekas László. Az első félidőben, megle­petésre a vendégcsapat »át­szőtt jobban, de több nagy gólhelyzetet kihagyott. Szü­net után felülkerekedett a hazai együttes és ha öngól­lal is, de teljesen megérde­melten győzött. G.: Komláti, Deák (öngól), ill. Kósa. Jó: Szűcs, Katona, Nagy I., Ko­vács II., ill. Gál, Juhász, Kósa. Tiszalöldvár—Kiskunhalas 2:2 (2:0) Tiszaföldvár, 500 n., v.: Gyarmati. Tiszaföldvár: Né­meth I. — Lakatos, Borza. Juhász, Bige (Kávási), Bíró, Lovász, Molnár, Németh II., Makai, Berta. Két ellentétes félidő. Az elsőben a hazai együttes ki­tűnően játszott és akár több góllal is vezethetett"volna. A második félidőben feljött a bajnokjelölt Kiskunhalas és főleg az utolsó félórában ját­szott kitűnően. Megérdemel, ten egyenlített. G.: Németh TI., Molnár (11-esből). Oláh, Mészáros. Jó: Borza, Bíró, Molnár, Németh II., illetve Mészáros, Kocsis VasS. Szolnoki Vegyiművek—Nyír­bátori Dózsa 0:0 Vegyiművek pálya, 50 n., v.: Honti. Vegyiművek: Szó. ke — Bíró J., Orszáczki, Kókai (Bozsó), Palla, Pol­gár, Czifra, Bíró A., Kovács (Mihályi), Kolláth, Magyar. Edző: Tóth László. Végig alacsony színvonalú, rengeteg Hibával tarkított, tervszerűtlen, csapkodó já­ték. Jó: Bíró J., Orszáczki, ill. Mozsa, SzeDesl. Kállai. Szolnoki Ola'bánvász—Deb­•X Tiszaliget, 200 n., v.: Kun. Olajbányász: Gyémánt — Thoma, Horváth, Szokolai, Józsa, Szabó Himer, Kanol- csi. Váraljai (Fejes), Bíró, Fodor. Edző: Szántó József. Jóiramú, változatos, küz­delmes mérkőzést vívott a két csapat. Az első játék­részben Váraljai három holt. biztos helyzeioen hibázott. Szünet után ismét a Közép­csatár előtt nyílt góiszerzesi lehetőség, majd Jozsa két­szer a kapufát találta el, a Deíejezés előtt nehány perc­cel pedig egy szögieixugás- bói kapura perditett labda az egyiK gólvonalon álló vé­dőről került a Kapu fölé. Helyzetei és a játék képe alapján az Olajbányász győ­zelmet érdemelt volna. Hor­váth a mezőny legjobbja volt, a debrecenieknél Nagy L.. Kocsis és Tóth M. ját­szott jól. Kilián FSE—Hajdúböször­mény 0:0 Kilián páiya, 150 n., v.: Puskcs. KFSE: Tatár — Ba­logh, Oláh, Pálszabó (Her­nádi), Bujdosó, Király, Ba­lázs, Kálmán, Hajdú. Ko­vács J., Géczi. Edző: Halász József. A KFSE kezdett jobban, a 6. percben Kovács beadását Hajdú elől Hépánszki kiütöt­te, majd Bujdosó lövése alig kerülte el a jobb alsó sar­kot. Szünet után az 59. perc­ben Balázs beadásából Haj­dú a felső kapufát találta el. Óriási gólhelyzet volt. Jó: Tatár (a mezőny legjobbja), Kálmán, ill. Magyar, Csatá­ri, Nagy. Rakainazi Spartacus—Szabó Lajos SE 3:0 (0:0) Rakamaz. 1500 n., v.: Sza­bó. Szabó SE: Hegedűs — Pomázi, Ig’.ódi, Kántor, Jan- csa — Tóth, Szűcs, Bánhidl — Kincses, Boda, Czétényi (Moriori). Edző: Máté Sán­dor. Szép számú közönség buzi. dítása mellett, a hszaiak len­dültek támadásba, de á me­zőtúriak védelme egy kivé­teltől eltekintve biztosan hárított. A második félidő- ben a hazai csapat 11-esből, majd egy szép támadás vé­gén 3 0-ra elhúzott. Változa­tos Játék ut$n Jancsát a 16-oson belül felvágták. A büntetőt Bánhidi nagy erő­vel a hálótartó vasnak lőt­te, de meglepetésre a játék­vezető nem adta meg a gólt. G.: Borbély 2 (egvet ll-es- ből). Kádas. Jó- Erdős, Szi­lágyi, Csécsi, ill. Hegedűs, Jancsa, Monori, Boda. Tizennyolc csapni mindössze nyolc gólt lőtt Potyagólt kapott a Lehel Szegedi Dózsa—Jb. Lehel 1:0 (1:0) Jászberény, 600 n., v.: Papp. Sz. Dózsa: Bánfi — Gőcze, Bíró, Csanádi, Re- ményik dr.. Madarász, So- mogyfalvi, Bóka, Csordás dr., Szikora, Héger dr. Edző: ■Nyári Tibor. Lehel SC: Va­sas — Nagy, Benke, Juhász, Fekete. Mafczis, Bugyi. Bá­nyai (Görög), Urban, Luká­csi, Kovács. Edző: Bíró Ist­ván. Két gyors szegedi táma­dással kezdődött a találkozó, majd két hazai szöglet után Bugyi kecsegtető helyzetben fölé lőtt. A 14. percben gyors vendégtámadás futott a jobb­oldalon és Iléger dr. tiszta helyzetben leadott jobbalsó- sarkos lövését Vasas reflex­szel szögletre ütötte. Válto­zatos, jó iramú volt a mér­kőzés. Több hazai szöglet­rúgás maradt eredménytelen. A 23. percben született a mérkőzés egyetlen gólja. Bá­nyai a 16-oson senkitől sem zavartatva elrúghatta volna a labdát, de rosszul adta le és Bóka közvetlen közelről megszerezte a vezetést. Nagy potyagól. 1:0. A gól után a Lehel lendült támadásbá, Marczis fölé, majd Lukácsi mellé bombázott. A 40. perc­ben Bányai futtatta Urbánt a jobboldalon, a középcsatár beadását Kovács mintegy 8 méterről fölé fejelte. Szünet után állandósult a hazaiak fölénye. A 60. perc­ben Bányai szögletrúgását Fekete fejelte kapufára. A Dózsa játékosai szívós véde­kezéssel és ügyes adogatás­sokkal próbálták a hazaiak rohamát megtörni. A 78. percben Juhász tört előre és jól eltalált lövése a felső ka­pufán csattant. Az utolsó percekben még Lukácsi egyenlíthetett volna, de leké­sett a labdáról. Az első félidő változatos, jó iramú mérkőzést hozott. A szegediek nagy potyagóllal előnyt szereztek, melyet meg is tudtak tartani a mérkőzés végéig, nyomaszta hazai fö­lény ellenére. A Lehel csa­társora a 100 százalékos gól­helyzeteket is kihagyta, a döntetlen igazságosabb lett volna. Jó: Bánfi, Bíró, Bóka, Héger dr., ill. Marczis, Lu­kácsi. Kunszentmártoni TE—Tö­rökszentmiklósi Vasas * 1:0 (1:0). Kunszeritmárton 200 néző, vezette Szailer. (Sze­ged). —i A mintegy 25 perces nagy Vasas nyomást kitűnő játékkal hárította a hazai védelem, majd a 28. percben egy Tóth—Garáz ak­ció után az utóbbi megsze­rezte a mérkőzés egyetlen gólját- Ezután kiegyenlített, „portszerű játékot láthattunk. A kitűnő játékvezetéssel mindkét fél elégedett volt. Jó: Földi, Kácsfalvi (a me­zőny legjobbja), Tóth. Cso­rnán I., Veres, ill. Lórinczi, Porhanda. Ifi: Törökszentmiklós—KU- TE 4:0. Karcag—Jászjákóhalma 2:1 (2:0) Karcag, 150 n- v-: Mol­nár. A tervszerűen védekező vendégekkel szemben nehe­zen boldogultak a hazai csa­tárok. Fordulás után Kar­cag több formás támadást vezetett, mégis a vendégek értek el gólt G.: Ökrös (ti­zenegyesből), örlős ill- He­gyest (tizenegyesből). Jó: Tüdős, P. Kovács, örlős, 111. Kovács, Koncsik, Hegy esi. Ifi: Jászjákóhalma—Kar­cag 1:0. Szolnoki Cukorgyár—Üj- szász 0:0. Cukorgyári p. 150 n-: Nagy S. (Debrecenből). Az első félidő élénk iramú, változatos játékot hozott. A cukorgyáriak háíom biztos gólhe'vzetben hibázlak. A második félidőt a Cuko-'gvár- végig támadta, de a lelke­sen és jó] vádé vendégek si­keresen e’lenöl’t’k- Jó Játék­vezetés. Jó: Ondók. Munká­csi, Géczi. ill. Dancsó. Ko­vács (a mezőny legjobbja). Nagy J. Ifi: Sz. Cukorgyár—Ujszász 3:1, Jászárokszallási Sparta­cus—Jászberényi Vasas 1:0 (0:0). Jászárokszállás, 600 n. v.: Horváth- Jászárokszállás nagy számú közönség előtt játszotta első tavaszi bajno­ki mórkőz .ét otthonában. Változatos, helyenként jó- iramú mérkőzésen a hazaiak többet Cs veszélyesebben tá­madtak, megérdemelten ju­tottak a két pont birtokába. G-: Szabó. Jó: Rédei, Faragó, Szabó, Muntyán. ill. Buda, Csík, Inges. Ifi: Jb- Vasas—Jászárok­szállás 2:1. Szolnoki MTE II-Rákó- ezifalva 1:1 (1:1) Tiszaliget, v.: Kubányi- Erósiramú, színvonalas mérkőzést ját­szott a két csapat. G.: Pe­rei, ill. Papp III. Jó: No- vothnyi, Vörös, Mészáros, Dósa, ill. Adamko, Hanó, Gerhát, Vincze­Ifi: Sz. MTE—Rákoczifal- va 4:0. Szászberek—Szolnoki Gép­javító 0:0. Szászberek, 200 n- v.: Csák I- Változatos, heves iramú mérkőzést vívott a két csapat A hazaiak óriási lelkesedéssel egyensúlyozták a Gépjavító nagyobb techni­kai felkészültségét, de a lá­tottak alapján az eredmény igazságos. Jó: Koczka, Ju­hász, Végó, Balogh, Bali, a Gépjavítóból senki nem emelkedett az átlag fölé. Ifi: ITSK—Szászberek 12:0. Tószeg—K- MEDOSZ 0:0. Tószeg 300 n. v-: Gere I. Vé­gig küzdelmes mérkőzés- A játék hevében súlyos sérülés és két kiállítás is történt. Tamásit (Tószeg) lábtöréssel kórházba szállították, majd az összecsapás után a helyi csapatból Szabót a vendé­gektől Sági Il-t kiállították. Az eredmény, a játék és a Izgalmas küzdelemben nyert a Meteor Szolnoki Vörög Meteor— OSC 72:11 (40:34) Budapest, v.: Glllyi és Fü- löp. Szolnok: Molnár, Hor- váthné (10) Kálmán (17), Zsidainé (10), Hegedűs (20). Csere: Palla, Csabai (5), Ti­számé (6), Kovács (4), Keszt- helyiné, Czitán, Herczeg. Ed­ző: Horváth János. Az első félidő közepén még úgy látszott, hogy fö­lényesen nyer a Meteor, ál­landóan 10—12 ponttal veze. tett. Az egyetemisták azon­ban — minden mindegy ala­pon — bátran dobtak mesz- sziről. BEAC—Karcagi Fáklya 96:77 (42:37) Budapest, vezette: Cseres­nyés és Vokány. Táblázatok I.abdarúgó NB I Eredmények: Ferencváros— Vasas 1:0, Diósgyőr—Dunaújvá­ros 1:0, Bp. Honvéd—Saigólar- ján i:4, Tatabánya—Csepel 2:0, Pécs—Rába ETO 1:0, Komló— HTK 1:0, Szombathely—ŰJpesti Dózsa 0:0, SZKOD—Videoton 1 a. Az NB I állása: 1. Ű. Dózsa 19 11 5 3 48-18 35 2. FTC 19 10 5 4 30-13 33 3. Vasas 19 12 2 5 42-16 32 4. Honvéd 19 10 4 5 36-23 31 5. MTK 19 7 8 4 30-23 29 6. Csepel 19 5 9 5 22-20 25 7. DVTK N 39 Ő 4 7 19-30 25 8. Pécs 19 5 9 5 19-18 24 9. SBTC 19 8 5 6 32-30 23 10. Tatab. 49 7 4 8 24- 22 22 11. ETO 19 9 2 8 20-22 21 12. Videofoft 19 4 9 6 15-20 20 13. Haladás 39 5 5 9 22-33 3.8 14. Komló 39 5 5 9 21-33 17 15. Duna új v. 19 2 5 12 15-33 13 16. SZEOL. 19 2 3 14 11-47 8 Az utolsó oszlopban a szerzett és- a jutalompontok összesítve szerepelnek. Labdarúgó KB I P Eredmények: VM Egyetértés - Bp. Spartacus 1:0, Pécsi Bá­nyász—MÁV DAC 1:0, DVSC— Székésíehérvári MÁV 1.0, ózd • Békéscsaba 2:2, SzálUtók—BKV Előre 1:0. Kecskemét-Eger 1:0. BVSC—ZTE 2:2, Oroszlány— Várpalota l Az KB l B állása: helyzetek alapján igazságos. Jó: Szőllösi, Kormos, Tamá­si, Spányik, ilL Fábián, Pá­dár, Sipos. Ifi: K. MEDOSZ—Tószeg 3:0. Túrkevé—Mezőtúr 0:0. Túrkeve 400 n- v.: Csák II- Mindkét csapat igen nagy akarással küzdött, de a ka­puk csak egy-két alkalom­mal voltak veszélyben. A mezőnyben egyenrangú el- lenfek találkozóján igazságos döntetlen született- Jó: Bő­rök. Szamosfalvi, Vajda, ill- Kerékgyártó, Orosz, Szűcs, Hegyi. Ifi: Túrkeve—Mezőtúr 5:2. Szolnoki MÁV II—Kisúj­szállási MÁV MTE 1:0 (1:0). Kisújszállás, 200 n. v.: Tom- bor. Súlyos játékvezetői té­vedések fosztották meg a hazai tsapatot a győzelem­től- A vendégek a 2. percben Szabó II- révén vezetést sze­reztek. Ezután teljesen be­szorultak kapujuk elé, s előbb Oláh, majd Szepeshe- lyi lövése a kapufán csattant- A 31. percben Kreiter lövé­se a hálóba jutott, ezt azon­ban a játékvezető nem adta meg- — A 85. perc­ben Oláh szögletrúgása után érintés nélkül jutott kapuba a labda. A játékve­zető azonban ezt a gólt sem adta meg. A mérkőzés lefú­jása után csak a két csapat játékosainak volt köszönhe­tő. hogy az érthetetlen já­tékvezetői ítéletek miatt fel­dühödött hazai közönség nem folyamodott tettleges- séghez. Jó: Nagy (mezőny legjobbja). Makai. Kántor, Csurgai, Szabó II., ilL Far­kas, Téglási, Szepeshelyi, Oláh, Kreiter. Ifi: Kisújszállás—Sz. MÁV 2:0­1. Égi etért. 21 14 7 — 30- 6 « 2. Eger 21 11 6 4 29-13 33 3. K. Dózsa 21 9 6 6 21-18 31 4. Oroszlány 21 9 5 7 28-22 30 5. M. DAC 21 9 4 8 19-17 23 6. Pécsi B. 21 6 7 8 19-28 2a 7. Béléses. 21 8 5 8 24-23 27 8. Bp. Spart. 21 6 7 8 20-20 2? 9. FOSPED 21 5 7 9 18-25 26 10. Zala. TE 21 7 6 3 37-24 2i 11. Ganz-M. 21 7 7 7 23-27 25 12. Debrecen 21 a 6 7 21-20 24 13. BVSC 21 a 6 7 31-34 23 Szolnok . 21 7 5 9 23-26 23 15. Ózd 21 7 5 9 23-29 22 J.6. Székest. 21 6 6 9 13-21 20 17. Várpalota 21 4 9 8 20-21 ia 18. ElOre 21 4 4 13 8-23 15 Az utolsó oszlopban a szerzett ks a jutalom pontok együtt sz* repelnek. Labdarugó NB IL Keleti esop. Eredmények: KISTEXT-MűM Debrecen 3:1, Kiskunfélegyháza - Középilletépltök ^ :0, Pénzügyőr —Sza'-vas 1:0, Cegléd—SZVSE 1:0, r>EAC—Bocskai BE 2:1, Ve- csés—Budafok 1:0. 1. Cegléd 17 11 5 1 36-18 27 2. Pénzügyőr 17 19 5 2 29-12 25 3. L-eheJ 17 8 5 4 16- 9 21 4. Sz. Dózsa 11 8 4 5 27-19 29 5. Bocskai 11 6 5 6 28-27 17 6. Szó. MÁV 17 4 8 5 23-19 1« 7. DEAC 17 6 4 7 29-26 18 8. SZVSE 17 6 4 7 22-21 1« 9. KISTEXT 17 5 6 6 21-22 18 10. Budafok 17 5 5 7 22-22 15 li. Gyula 17 5 5 7 24-26 15 12. középül. 17 5 5 I 14-17 15 13. Szarvas 17 4 7 6 17-23 15 14. MGM 17 5 4 8 21-30 14 15. Vecsés 17 i 5 8 9-21 13 16. Kiskunf. 17 3 5 9 15-41 11 Labdarúgó NB HL Északkeleti csoport 1. Hajdúszob. 17 10 4 3 22-13 24 2. Záhony 17 10 2 5 38-25 22 3. Rakamaz 17 9 4 4 23-16 23 4. Nyírbátor 17 10 2 5 24-16 22 5. Hajdúbösz. 17 6 8 3 25-17 20 6. TITASZ 17 8 4 5 £3-16 20 7. Hajdú V. 17 8 3 6 19-13 19 8. Sz. Vegyi. 17 7 3 7 26-21 17 9. Püspöki. 17 7 3 7 20-23 17 10. Szabó I«. 17 6 4 7 20-22 1« 11. Tuzsér 17 6 3 8 19-26 15 12. Tisza C. 17 6 3 b 18-26 15 13. Nagykálló 17 4 6 7 16-18 14 14. Sz. Olajb. 17 3 4 10 14-30 18 15. Mátészalk. 17 5 0 12 25-42 10 16. Kilián FSE 17 2 5 10 6-21 9 A megyei labdarúgó bajnokság állása: 1. Töröksz. 20 14 3 3 62-17 31 2. Rákóczlf. 20 U •5 4 39-21 2*1 3. Túrkeve 20 11 5 4 29-23 27 4. Sz. Cukor. 20 9 5 6 31-23 23 ö>Sz. Gépj. 20 8 7 5 25-.3 23 6. Tószeg 20 8 7 5 24-27 23 7. Ü3 szász ".0 9 4 7 30-U 22 8. Mezőtúr 20 8 4 8 28-27 20 9. Karcag fe 7 6 7 26-29 £0 10. SZMTE n. 20 6 7 7 39-33 19 U- Kisújsz. 20 8 2 10 33-32 lt 12. Jászárok. 20 6 6 8 32-32 18 13. SZMAV n. 20 6 6 8 35-41 18 14. KuTE 20 7 4 Ö 22-34 11 15. K. MEDOSZ 20 6 6 10 23-26 lf 16. Jb. Vasas 20 4 6 10 23-40 14 17. Szászb.­20 4 5 11 14-C5 «. JfcwjákúiL 3* fi László

Next

/
Oldalképek
Tartalom