Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-25 / 71. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. március 25. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Különféle autóbuszok vannak világszerte. Az egyik típus: a külön, bérelt autóbusz, például városnézés vagy társas- utazás céljára. Ezeknek utasai rendszerint kollektívát alkotnak, egyszerre szállnak fel és le, mert azonos a úticéljuk. Eredetileg hasonló célokkal szálltak fel a „hatok” a Közös Piac nevű — mondjuk — autóbuszokra. Kezdetben azonosnak látszottak célkitűzéseik, szándékaik, irányvonaluk is. Időközben azonban kiderült, hogy az egyezések mellett jelentős különbözőségek is vannak mind a szándékok, mind az irányvonal és a célok tekintetében. Különösen a mező- gazdasági árak és árucikkek területén. Ezért üléseztek a Közös Piac földművelésügyi miniszterei a Közös Piac brüsszeli székházában, kedden, immár ki tudja hányadszor. Megegyezni ismét nem tudtak — immár ki tudja hányadszor. Pedig az idő szorít; április 1-én kezdődik a 71—72-es mezőgazdasági év, annak felvásárlási áraiban meg kell állapodni. A végrehajtó bizottság a felvásárlási árak 5 százalékos emelését javasolta, a parasztszövetségek 10—15 százalékos emelését követelnek. A hatok közül leginkább 'az NSZK tartja érdekének az (áremelést, hajlik erre a francia kormány is, Itália viszont — az országban óriási szegónyparaszti tömegek élnek — ellenzi. Hanem minden eddiginél komolyabban és drámaibban szóltak bele a „fejesek” vitájába — a leginkább érdekelt kisemberek. Több tízezer belga, s vagy nyolcvanezer holland, francia, s a Közös Piac többi tagországából érkező paraszt vonult fel Brüsszel utcáin tüntetni. Legutóbb csak egy tehenet vittek be az ülésterembe, a sötétöltönyös miniszterek közé. Most kedden „véres keddet” rendeztek Brüsszelben. Autókat, villamosokat borítottak és gyújtottak fel, a parázs tüntetésbe a rendőrség is beavatkozott, az első jelentés 2 halálos áldozatról és 140 sebesültről beszélt. Másnap, azaz szerdán részletesebb tudósítások következtek további drámai részletekkel. „Rettenetes, ez már nem is tüntetés volt, nem hittem volna, hogy földművelők ilyesmire képesek” — mondta Mansholt, a Közös Piac alelnöke, a mezőgazdasági politika kidolgozója Egy rendőrt, akinek átvágták a torkát, csak az utolsó pillanatban sikerült az orvosoknak megmenteniük. A kórházakban még mindig ápolják a civil és a rendőr sebesülteket. őrizetbe vételekre került sor. Egy Brüsszel környéki kisközségben letartóztatták egy autóbusz negyven utasát, azokat, akik az előző napi brüsszeli tüntetésen elfogtak, megvertek és megkötözve magukkal hurcoltak egy rendőrt. Ennek az autóbusznak az utasaira nem sok jó vár a feldühödött belga rendőrség kezei között. Súlyosabb probléma azonban, hogy a „nagyobb autóbusz”, a Közös Piac járgányának utasai távol vannak attól, hogy évek óta húzódó és mélyülő válságukból kiláboljanak. (KS) Áz argentin katonai junta tanácskozása A bolgár külügyminiszter látogatása Baranyában — koszorúzás a harkányi bolgár hősi emlékműnél. Kép: lvan Basev és a vendégek A Roberto Levingston elnököt megdöntő és a hatalmat magához ragadó katonai triumvirátus arra törekszik, hogy Argentínában meggyorsítsa az alkotmányosság helyreállítását és a „társadalmi béke megteremtését” — hangoztatja az AFP jól értesült körökre hivatkozva. Az elnöki palotában egyébként a katonai junta már meg is kezdte tanácskozásait az új kormány lét-, rehozásáról. Egyes források úgy tudják, hogy Aldo Ferrer és Oscar Colombo megtartja gazdaság- és Közmunkaügyi tárcáját. Megfigyelők szerint ez a tény arra mutat, hogy a katonai junta nem kíván > lényeges változtatásokat végrehajtani az eddigi gazdasági politikában. A katonai triumvirátus közben az ország valameny- nyi tartományi kormányzóját megerősítette tisztségében, de csak addig, míg véglegesen Ki nem alakítják a jövőben követendő, szociális, politikai és gazdasági irányvonalat. Az argentin szakszervezetek központi bizottsága elhalasztotta szerdára tervezett ülését. — Az argentin szakszervezetek mind ez ideig tartózkodtak az események értéKelésétőL Szovjet jegyzék az USÁ*hoz a bolgár hősök emlékművénél. (MTI foto—Vigovszki Ferenc felv.—KS) Letartóztatások Belgiumban A példa nélkül álló kedd délutáni brüsszeli paraszttüntetés után a belga rendőrség 23 tüntetőt tart letar- tózatásban. A többi őrizetbe vettet szerdán kiengedték. Egy Brüsszel környéki kis-J községben, Saint Josse-ban, letartóztattak egy autóbusz mintegy negyven utasát, — akik Brüsszelben a tüntetéskor elfogtak, megvertek és megkötözve magukkal vittek egy rendőrt Legalább 140 tüntetőt ápoltak kórházban, nagyobb részük azonban még kedd este hazatért. A rendőrök Között szintén több sérülés történt. Hárman súlyosabb sérüléseket szenvedtek, egyikük állapota életveszélyes volt — átvágták a torkát. Csak sürgős műtéttel sikerült megmenteni. A Szovjetunió washingtoni nagykövetsége szóbeli jegyzéket intézett az Egyesült Államok külügyminisztériumához azzal kapcsolatban. hogy a magát „Zsidó Védelmi Ligának” nevező cionista szervezet az utóbbi időben fokozta szovjetellenes provokációs akcióit. Kihasználva a Külföldi diplomaták biztonságának szavatolásáért felelős hatóságok tétlenségét, amelyek mind ez ideig nem derítették ki és nem büntették meg a szövet intézmények és személyzetük ellen elkövetett terrorista cseleKményekben vétkes személyeket, a cionisták akcióik célpontjául a Szovjetunió — washingtoni nagykövetségének beosztottjait és azok hozzátartozóit szemelték ki. A cionistáK a szovjet diplomaták lakóházai kőiül csoportosulnak, — minduntalan becsengetnek a lakásokba, miközben ellenséges kijelentéseket tesznek, sőt megkísérlik azt is, hogy behatoljanak a szovjet diplomaták lakásába. Tito ma Rómába látogat Tito jugoszláv köztársasági elnök, csütörtökön kezdődő első hivatalos olaszországi látogatása alkalmából nyilatkozatot adott az olasz televíziónak, amelyben kijelentette, hogy örömmel tesz eleget Saragat olasz államfő meghívásának. Tito látogatására — mint emlékezetes — eredetileg tavaly decemberben került volna sor. A látogatást azonban akkor elhalasztották azért, mert Moro olasz külügyminiszter olyan nyilatkozatot tett, ami egyértelmű volt azzal, hogy Olaszországnak területi igényei vannak az egykori trieszti övezet környékén Jugoszláviával szemben. Ellenpuccs Sierra Leonéban Azonosították azt a tüntetőt, aki egy könnyfakasztó gránát robbanása következét ben életét vesztette: — Egy 38 éves belga földművelő az illető. Hírügynökségi jelentések szerint szerdán virradóra Sierra Leoneban ellenpucs- csot hajtottak végre és az országban ismét Siaka SteTöbb tízezer tüntető paraszt vonult végig Brüsszel utcáin. A Közös Piac valamennyi tagországából érkezett parasztok, összesen mintegy 80 000-en az Európai Gazdasági Közösség miniszteri tanácsának ülésére időzítették megmozdulásukat. A tüntető tömeg incidensek sorozata közepette vonult végig a kijelölt útvonalon. A példa nélkül álló megmozdulás nak két halálos és számtalan sebesült áldozat» vau. {Telefoto—AP—MTI—KS) vens kormánya vette át a hatalmat. Sam King alezredes, a hadsereg harmadik legmagasabb rangú személyisége az éjszakai órákban rádióüzenetet intézett az ország la- Kosságához. — Kijelentette, hogy a hadsereg alakulatainak többsége nem értett egyet a lázadó John Bangu- rah tábornok utasításaival és nem is volt hajlandó végrehajtani azokat. Hozzáfűzte: „Szeretnénk leszögezni, hogy Siaka Stevens kormányát tartjuk az ország egyetlen alkotmányos hatalmának”. A nyilatkozat nem említette a lázadó Bangurah tartózkodási helyét, de Free- townban úgy tudj áik, hogy a hadsereg Stevenshez hű egységei letartóztatták őt. — Ugyanakkor nem ismeretes Stevens miniszterelnök tartózkodási helye sem, akit a lázadó alakulatok kedden „védőőrizetbe” helyeztek. Freetown ban viszonylagos nyugalom uralkodik, a rádió könnyűzenét sugároz. A fővárosban mindezideig nem rendeltek el kijárási tilalmat, de az utcákon csak kevés ember tartózkodik. IINDENFEL0L« ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ MOSZKVA Guillermo del Pedregal Herrera, Chile új moszkvai nagykövete szerdán a KremL ben átnyújtotta megbízó levelét Nyikolaj Podgornijnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnökének. A nagykövet kijelentette: minden lehetőt elkövet, hogy fejlődjenek „a Chile számára annyira fontos” kapcsolatok a két ország között. — Podgornij válaszában megjegyezte, hogy a Szovjetunióban „derűlátóan nézik a szovjet—chilei kapcsolatok fejlődésének távlatait.” HAVANNA Kubába érkezett az amerikai fiatalok 60 tagú első csoportja hogy a tavalyi évhez hasonlóan ismét részt vegyen a cukornádültetvényeken folyó munkálatokban. PRAGA Kedden Prágába érkezett a Vatikán küldöttsége, hogy folytassa a csehszlovák hivatalos személyiségekkel tavaly októberben, Rómában elkezdett tárgyalásokat. DACCA Paki-ztán politikai vezetői még az éjszaka óráiban is folytatták tanácskozásaikat az országot két1 északadással fenyegető válság elhárításáról. A hajnali jelentések szerint azonban az egység fenn. tartására irányuló elképzeléseiket nem sikerült közelebb hozni egymáshoz. Megfigyelők nem tartják lehetetlennek, hogy Jahja Khan, pakisztáni elnök 24 órán belül bejelenti a keleti tartomány autonómiáját, a pakisztáni állam föderatív alapon történő átszervezését. Az elnök elképzeléseit tartalmazó dokumentum-tervezet szerint a hadügyi és külügyi tárca a központi kormány kezében maradna, a kereskedelmi ügyeket viszont a kelet pakisztáni tartományi kormány irányítaná. A miniszter-ínöki tisztséget — az egész országra vonatkozóan — Rahman Seik, a keleti tartomány politikai vezetője kapná meg. TOKIÖ Hirohito császár és felesége őszre tervezett 18-napos nyugat-európai körútja után esetleg az Egyesült Államokba is ellátogat — jelentette be szerdán a császári tájékoztatási hivatal egyik szóvivője. Kairó Anvar Szadat egyiptomi elnök kedden háromórás megbeszélést folytatott az ország katonai parancsnokaival. Az elnök — mint az A1 Ahram írja — ismertette a közel-keleti politikai és katonai helyzet valamennyi vonatkozását, hangot adott a fegyveres erőkbe vetett bizalmának, majd válaszolt a tisztek kérdéseire. Fulbright szenátor kedden az amerikai szenátus vitájában arra figyelmeztette Izraelt hogy a megszállt .területek kiürítésének elutasításával az Egyesült Államok támogatásának elvesztését koekáztati» i Hagy részvéttel búcsúztatták el Eidélyi Károlyt Szerdán a Mező Imre úti temetőbe nagy részvét mellett búcsúztatták el Erdélyi Károlyt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, a KB külügyi osztályának vezetőjét. A gyász-szertartáson a hozzátartozókon kívül részt- vettek és a koporsó mellett díszőrséget álltak a párt- és állami vezetők: lerótták kegyeletüket a különböző tö- megsz»rvezetek képviselői, közéletünk sok ismert szeméi essége: resztvettek a végmunka* ársai, barátai, tisztelői ism^ősei. A Magyar Szocialista Munkásoárt Köznonti Bizottsága nevében Jakab Sándor. a Köznonti Bizottság tagja, a KB osztóiyve*étő je búcsúzott az elhunyttól. A Külügyminisztérium. nevében Gyenes And ás kül- ügvmtniszterhelyettes búcsúzott Erdélvi Károlvtól. aki különféle beosztásokban — itthon és külföldön — csak nem két évtizedet töltött el a párt nemzetközi kapcsolatainak, s a Magyar Népköztársaság külügyeinek szolgálatában. Nyolc esztendőn át külügyminiszterhelyettesként tevékenyen részt- vett hazánk külpolitikájának alakításában, a munka irányát hosszabb időre meghatározó elképzelések, javaslatok kidolgozásában. — Nemzetközi tanácskozások egész során kénviselte hazánkat, mindenütt méltóan, magas elvi színvonalon... — Az egykori túrkevei sze- génvnaraszt gyermekéből a néni hatalom éveiben kiválóan kénzett diplomata lett. aki mindig határazottan, hűspcfcr/-.i «ívniTcfni+'i ^ ólaimat, pártunk politikáját. A. '5V'-V»'vr - pTVioprfyg- sa után a koporsót a munkásrnrvTrfrO fo~r*/>+Ah'* vit’tÁk s az Intemacionálé hangjai mellett bocsátották a sírba, amelvet elborította a kegyelet és a gyász virágai. A 'aoszi invázió kudarca Teljesen összeomlott a délvietnamiak Laosz déli része ellen végrehajtott intervenciója. A hazafias erők körül zárták és ostrom alatt tartiák Laoszban Lao Bao és Lang Vev támaszpontokat, valamint egy megerősített állást dél-vietnami területen, Tápokban az említett támaszpontokon az utóbbi órák folyamán lezajlott harcok során 570 amerikai és dél-vietnami katona vesztette életét — írja a hanoi sajtóban nagy címek alatt megjelent közlések alapján az AFP kiküldött tudósítója. A sajtójelentések szerint ar laoszi hadműveletben résztvett valamennyi páncélos járművet elpusztították, a visszavonuláskor egy sem jutott túl a határon. Az inváziós saigoni csapat ok szégyenteljes kivonulása Lzoszból. Képünkön; dél-vietnami kormánycsapatok sebesült jeiket szállítják a határ közelében, Khe Sanb térségében. (Telefoto—AP—MTI—KS) A SZOLNOKI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT közli az érdekeltekkel, hogy az új lakásügyi jogszabályokkal összefüggő közérdekű és egyéni problémák rendezése céljából tanácsadó szolgálatot indít. A tanácsadás ideje: 1971, március 29-ét követően, minden kedden és csütörtökön du. 17 órától 19 óráig. A tanácsadás helye: Szolnok, Kossuth Lajos u., a volt Centrum Áruház helyén. «