Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-24 / 70. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXII. évi. 10. sz. 1971. március 24., szerda. Kormányzó és szolgáló politika A mikor négy esztendővel ezelőtt megválasztottuk országgyűlési képviselőinket és tanácstagjainkat, nem egyszerűen embereket választottunk, nemcsak alkotmányos jogunkkal éltünk és állampolgári kötelességünknek tettünk eleget. Szavazatainkat a választottaink által képviselt politikára adtuk, s erre készülünk most is. Nincs okunk elbizakodottságra, önelégültségre, de arra sem, hogy szemérmesen elhallgassuk: hazánk, társadalmunk határozottan halad a szocializmus teljes felépítésének az útján. Törvényesség, alkotmányos rend van országunkban, szakadatlanul fejlődik a szocialista demokrácia. Gazdagodik a haza s vele együtt gyarapszanak állampolgárai is — anyagi javakban kulturális értékekben, emberségben egyaránt. Magyarország megbecsült tagja a szocialista világrendszernek, nagy nemzetközi tekintélye van. A világ dolgaiban kicsit is járatos ember tudja: ezek az eredmények csak jó polit'kával érhetőek el. Ennek a politikának pedig a munkásosztály, a párt a kovácsa. Az MSZMP elvi alapokról kiindulva határozta meg szövetségi politikáját is. amit a hétköznapi szóhasználat népfront-politikaként emleget. Ennek az elvi politikának az a felismerés az alapja, hegy a szocializmus — amely kezdetben csak egy osztály — a munkások — csak egy párt — a kommunisták ügye, akkor juthat el a megvalósulás korszakába, ha az egész nép céljává, gondjává, ügyévé válik. Tehát a szocializmus fel. pitese céljából kovácsolja a párt azt a politikai szövetséget, amelynek „elemi alapja a tudatosan felismert közös érdek, az igazi hazaszeretet és az a szándék, hogy hazánk felvirágoztatásán munkálkodjunk együtt a közösség boldogulására’. Ezen a ponton a szilárd elvi politika felmutatja a lényegétől elválaszthatatlan másik arculatát is: ez a marxista- leninista politika egyben nemzeti politika is. Hiszen az új társadalmi rend. a szocializmus átformálja a hazát is, s minden polgárának hazájává válik; azoknak a millióknak is, akik alig több mint negyedszázada még hontalannak, mostoha- gyereknek érezték magukat ebben az országban. Nemzeti érdekeinket, békénket, függetlenségünket magunkban nem lennénk képesek megvédeni. Nem is kényszerülünk erre, hála nemzeti s egyszersmind internacionalista politikánknak. Békénk és függetlenségünk legfőbb biztosítéka szoros szövetségünk a Szovjetunióval és a szocialista országokkal Szövetségeseinkhez való viszonyunk „nyílt és megingathatatlan, szilárd elvi, internacionalista alapokon nyugszik és teljes összhangban van nemzeti érdekeinkkel”. Ám internacionalistának lenni nemcsak annyit jelent, hogy számítunk másokra, hanem azt, hogy ránk is számíthatnak. Politikánk így is értelmezi az internacionalizmust. Szolidaritást vállalunk minden néppel, amely a világ bármely részén szabadságáért, nemzeti függetlenségéért, az emberi haladás ügyéért harcol. Szolidárisak vagyunk, mert tudjuk: a mi szabadságunk és függetlenségünk is fenyegettetik azáltal; ha bárhol a világon, bármely nép szabadsága, függetlensége csorbát szenved saját emberségünkben támadtatunk meg, ha az emberi haladást bármilyen támadás éri. .égy esztendő múltán újra választásokra készül az ország. S újfent nemcsak személyekre, hanem általuk képviselt politikára is szavazunk. Arra a politikára, amely további boldogulásunk záloga, amely egyszerre kormányozza az országot és szolgálja a népet. A mi politikánkra. Március 31—április 29: Szolnok megyei Műszaki Hetek ffla A Műszaki és Természettudományi Egyesület Szövetségének Szolnok megyei Szervezete az idén március 31 és április 29 között rendezi meg a Szolnok megyei Műszaki Heteket. A jubileumi évben nagy érdeklődést kiváltó rendezvények most teljesebbek, gazdagabbak lesznek. Már tizenhat tudományos egyesület helyi csoportja készült fel, hogy számot adjon tevékenységéről, a megye gazdaságát és a negyedik ötéves terv indulását segítő munkájáról. A Szolnok megyei Műszaki Hetek ünnepélyes megnyitására Szolnokon, március 31- én kerül sor. Az első napi program az éoítőké — tudományos előadások, viták hangzanak majd el a város, a megye fejlesztéséről, új nagy létesítményeink tervezésétől, az építési feladatokról. A műszaki hetek naptára szerint nemcsak a megye- székhelyen, a nagyobb ipari településeken is rendeznek előadásokat, ankétokat, tudományos vitákat. A Bőripari Tudományos Egyesület Martfűn, a Tisza Cipőgyárban öt napon fogadja a MTESZ munkája iránt érdeklődőket. A Gépipari Tudományos Egyesület Jászberényben, a két nagy gyár — a Hűtőgépgyár és az Aprítógépgyár — szervezésében külföldi tudósokat is , előadásra kért fel. A műszaki hetek egyik érdekessége, hogy helyet kapott programjában a műszaki könyvhét, valamint a műszaki filmek bemutatója is. A programban tekintélyes szerepet vállalt a Magyar Agrártudományi Egyesület helyi csoportja. Kukoricatermesztési tanácskozást rendeznek Törökszentmiklóson, a Tiszasülyi Állami Gazdaságban pedig megyei juh- tenyésztési tapasztalatcsere és bemutató lesz. A Szolnok megyei Műszaki Hetek ideje alatt tóba mint félszáz előadás, szakmai ankét és tapasztalatcsere lesz. A legtöbb rendezvény a megyeszékhelyen, valamint Jászberényben, Martfűn és Mezőtúron várja az érdeklődőket. Az új lakástörvényről A jelölö-jyülésekről jelentjük A sokszínű város Még közelebb egymáshoz Jó szakember akarok lenni A szerkesztőség postájából Jogi tanácsadó Bírósági hírek N Órák alatt 4—5 fokos lehűlés Szélvihar a Dunántúlon Nagyon hirtelen bekövetkezett goromba időjárás ..köszöntötte” a XI. Meteorológiai Világnapot. A észak felől nagy sebességgel érkező hidíjS, sarki levegő első hulláma éjfél után érte el hazánk észak- nyugati részét. s gyorsan teriedt kelet felé. A hajnali órákra a Dunántúl na<?V részén megerősödött, többfelé viharossá fokozódott az északi szél. Szombathely térségében négy órától orkán- ereiű szélvihar tombolt; a szél sebessége időnként elérte az óránkénti 110 kilo- sebességet. A hideg levegővel elárasztott területükön 1—2 óra alatt 4—5 fokkal hűlt le a Reményteljesebb tavasz Könnyebben, de nem kisebb tempóban Az Idei jó termés érdekében már tavaly el kellett végezni a talajmunkák nagy részét, s az ősziek vetését. A tavaszi munkák megkezdését az időjárás késleltette. A jó időben sem minden talaj egyformán pírkad. A mélyebb fekvésű agyagos talajok felső rétegei jobban tartják a vizet, mint a homokos talajoké, ezért több időt kell várni még szára, zabb lesz és megindulhatnak rajta a gépek. Két kedvezőtlen talajadottságú tsz-be látogattunk eL Jászapátin A jászapáti Velem! Tsz- ben Horváth István elnökkel és Luzsi József főagranó- mussal beszélgettünk. Nekik is már csak a Jó idő hiányzik— — Nehézségeket okozott tavaly a belvíz — mondta az elnök. Százötven holdon nem tudtuk a kenyérgabonát elvenni és több mint kétszáz holdon sz őszi szántást nem végezhettük el. A terü'eHmk bélvízrendp-ícZre eddig 75 m'üiőt '.öltöttünk, s az idén befejezzük. — Az őszi vetés iő' telelt, bár a rosszabb mirős^eű vetőmag miatt hiányos volt a kelés, —- folvtatta a főagro. nómus. — Kíváncsian várjuk,. hogy az őszi árpa, amely „szögóllapotban” bok- rosodás nélkül telelt, hogyan fejlődik, mert ilyet még nem láttunk. A tavaszi munkák elkezdésére startra készen állunk. A februári jó időben már dolgoztunk, trágyáztunk, fogasoltunk és 17 holdon mákot vetetünk. Van elegendő vetőmagunk, műtrágyánk és gépeink. Munkaerőben sincs hiányunk. — Szeretnénk megszüntetni tavalyi lemaradásunkat és minden igyekezettel azon leszünk, hogy az Idén a termés átlagok is jobbak legyenek — mondta befejezésül Horváth István. Jásiladóny A jászladányi Petőfi Tsz- ben Bíró Sándor elnök és Gémesi Antal párttitkár be. szélt a gondokról. — Tavaly megépítettük területünkön a belvízlevezető csatornahálózatot — mondta Bíró elvtárs. — A községen áthaladó belvíz befogadó főcsatorna azonban már elisza- pplódott és liven áll’notban ie’en'eg is alkalmatlan a felg'ni'ern'ett víz levezetésére. November vé»én befejez, tűk az őszi szán+ást és 3.5 ezer holdon ta'a^ha került a vetörn-g is. Munkánknak, erőfeszítéseinknek akkor 1»sz igazán eredménve. ba a belvízgondunk megoldódik. =— A gépjavító üzemegy« ségünk szocialista brigádja dicséretesen dolgozott és gépeink legtöbbjét megjavították — mondta Gémesi Antal. — Lánctalpas erőgépeinkkel elkezdtük a tavaszi talajmunkákat és 2 ezer holdon elvetettük a tavaszi árpát Is. 0, —. Időarányosan növényeink fei etlenebbek. mint kellene, de olyan mértékű fagy. kár és eddig a belvízkár sem sújtott bennünket mint tavaly — vette át a szót az elnök. — Nagy hátránya a gazdaságunknak, hogy nem kaptunk a repülőgépes növényvédő állomástól műtrágyázáshoz repülőgépet. Pedig elsősorban itt. — a réti agyagos talajon, ahol nagy gond idejében földön iáró gépekkel rámenni a területre — lenne a legnagyobb szükség renü'őgéoes kiszórásra. Munkaerőhiánnyal küzdünk. Egy növénvter- mesztésben dolgozóra 47 hold térü'et megmunkálása jut! A gondok envhftése érdekében a gépesítés fokozáséra törnii-szünk. Évente több m'nt 1 milliót költünk eé- nekr» de ez sem e com. a*?ért Js m^rt a a <*i*tO**f nftvpinl Ás abol csak Tehet, veevszeres növényápolást végezni. Cs. I levegő. Az ország középső részén és a keleti megyékben reggel még az előző napokhoz hasonlóan tavasz volt, a viharos szél azonban gyorsan elbontotta a jó időt A Meteorológiai Intézet jelzése szerint estére az ország nagy részén 0 fokos hőmér- sék'etre lehet számítani, s tovább fokozza a ■ lehűlést a hideg szél. A Szombathely—Hegyeshalom vasútvonalon Répcelak és Hegyfalu állomások között keddre virradóra több oszlopot kidöntött a rendkívül heves szélvihar. Emiatt megszakadt a vasúti távbeszélő kaocsolat, s URH rádiók segítségével tartják fenn a forgalmat. A Szombathelyhez közei- fekvő Salköveskútnál a postai távbeszélő oszlopsor egy része nem tudott ellenállni az orkánnak s megdőlt. A posta szerelői itt -s dolgoznak a hiba elhárításán. Kisebb károk keletkeztek a kisfeszültségű elektromos hálózatban. Több régi falusi lakó- és gazdasági épület megrongálódott Szoígálati lakások, munkásszál ló, szakosított telepek Beruházások a Középtiszai Állami Gazdaságban A Középtiszai Állami Gazdaság a III. ötéves terv időszakában Sokat fejlődött. Az amortizációs és fejlesztési alap terhére az utóbbi öt év alatt 10|7 millió 625 ezer forint értékű beruházás valósult meg. Jelentős összegeket fordítottak az állattenyésztés, állattartás korszerűsítésére. Tiszaszentimróri Bánón felépült az egyenként 324 férőhelyes, korszerű, szakosított tehenészeti telep. Ugyancsak a tiszaszentimrei kerületben 400 anyakocás, évente 80 vagon hízott sertést klbocsájtó szakosított telep létesült. Felújították, korszerűsítették a gazdaság gépparkját. öt év alatt 34.7 millió forint értékű gépet vásároltak. Nem feledkeztek meg a szociális körülmények javításáról sem. A bánhalmi központban feléoült a 86 személyes, kulturált munkásszálló. A gazdaságban negyvenöt dolgozó jutott lakáshoz. Közülük tizenheien új szolgálati lakásba költözhettek, a többiek kedvez- ménves lakásépítését a gaz-, daság kölcsönnel segítette elő. A Középtiszai Állami Gaz daság vezetősége elkészítet te a gazdaság új, közéotávú fejlesztési tervét. A IV. ötéves terv időszakában ösz- szesen 140 millió 138 ezer forintot fordítanak beruházásokra. Ebből az állattenyésztés korszerűsítésére 32.5 millió, gépesítésre 53,9 millió forintot költenek. A gazdaságban 400 holdas új rizstelep, magtár létesül, fejlesztik a szántóföldi öntözést. Jelentős összegeket fordítanak belvízrendezésre, talajjavításra. Újabb szolgálati lakások és családi házak épülnek. I hírek - tudósítások - hírek - tudósítások- : s-rfKMfciS - —, - ^ - - - - - - — D elegációnk Moszkvában Dr. Ajtaj Miklósnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének vezetésével kedden reggel delegáció utazott Moszkvába, hogy résztve- gyen a KGST tagállamok tudományos-műszaki együttműködésének kérdéseivel foglalkozó munkacsoportjá* nak soronkövetkező ülésén. Kísérleti műszőrme Megkezdték a felsőruházati műszőrme kísérleti mártását a lakástextil vállalat szombathelyi gyárában. Az üzem eddig csak bélésnek és díszítésnek használható műszőrmét állított elő. A felsőruházati célokra is alkalmas műszőrme gyártásához angol és olasz kikészítő g*veket és csehszlovák hő- rögzítő, szárító, festő gépsort vásároltak. Különböző szintetikus és gyapjú szálak variálásával a legjobbak között számontartott francia műszőrméhöz hasonló minőségűt akarnak piacra adni. Az első kísérleti végekből kosztümöket, kabátokat, pe- lerineket varrattak és kiadták próbahordásra. Labora- tóriuban műszerekkel koptatják, „gyötrik" a mintadarabokat. Az összehasonlító vizsgálatok „kibuktatják" a gyengébb anyagokat. Fogadás a lengyel nagykövetségen Romuald Poleszczuknak, a lengyel külügyminisztérium sai tófőosztályának vezetőjével az élén, lengyel küldöttség tartózkodik hazánkban, a Külügyminisztérium Sajtó- főosztályának vendégeként Tadeusz Hanuszek, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete a küldöttség tiszt»'ptéré kedden fogadást adott a nagykövetségen. Részt vett a fogadáson Bolti János külügvminisz- terhelyettes. dr. Várkonyi Péter, a Minisztertanács Tájékoztatási hivatalának elnöke, dr. Bányász Rezső. a Külügyminisztérium Sajtófő- osztályának vezetője, továbbá a őrnagyar sajtó, rádió és televízió több vezető munkatársa. Új bél vegek Egy hét alatt három új bélyeget ad ki a posta. Március 25-én Bartók Béla születésének 90. évfordulója alkalmából egy forintos — Bartók Béla arcképét ábrázoló emlékbélyeg kerül forgalomba. Március 27-én jelenik meg a Gyér várossá alakulásának 700. évfordulóiára készült kétforintos bélyeg. Az amerikai holdkutatás újabb eredményét 10 forintos bélyegblokkon örökíti meg a posta. A Hold felszínét, a szállító űrhajót, a holdkompot, a két űrutast ábrázoló ..Apollo—14” elnevezésű béiuegblokk március 31 -én kerül forgalomba. Szakszervereti küldöttség Rómában Az olasz művészszakszervezetek szövetségének meghívására Vass Imre főtitkár vezetésével kedden magyar művész-szakszervezeti kitt, döttség utazott JRójgábt,