Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-17 / 64. szám

s 1971. március 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Hol az emberség mostanában... o LVASÖINK Wjfy Hivatásszeretet Kicsi lányomat a Szabad­ság téri bölcsödébe viszem nap mint nap . A bölcsőde dolgozóit sem kerüli el a betegség; így kislányom gon­dozónőjére, Eszperó József- nére ezért időnként nagyon sok munka hárul. Előfordul, hogy napokig reggel 6-tól este 6-ig egyedül ügyel a huszonegy gyerekre. Min­den bizonnyal az otthoni idejéből futotta csak arra, hogy nekünk, szülőknek meglepetést szerezzen: a ki­csinyeknek álarcot, és háncs­ból, selyempapírból ruhát készített a farsangi „bál”-ra. Pedig neki is két gyereke van s ha jól tudom, albérlet­ben lakik. Azt nem tudom, Eszperó Józsefnének megköszönte-e valaki fáradozását, kapott-e a túlmunkáért helyettesítési díjat? Azt biztosan tudom, hogy azokon a napokon, amikor egyedül volt, a má­sik csoport gondozónői segí­tették, ahogyan tudták, örülnék, ha a szerkesztőség lehetővé tenné, hogy a szü­lők nevében ezúton mondjak köszönetét a hivatását sze­rető gondozónőnek fárado­zásáért, lelkiismeretes mun­kájáért. F. Gy.-né Szolnok Gyakran járok a 6-os autó­buszon, amely a vasútállo­mástól az állami gyümölcsö­sig jár. A városon kívüli végállomáson ácsorogtam február 11-én reggel is, a 7.25-kor induló kocsira vá­rakozva. Velem együtt di- dergett ott az éles szélben egy 70 év körüli asszony is. Nem, a busz ajtaja nem nyílt ki, akárhogyan is bű­völtük. .. Február 12-én, pénteken reggel talán még hidegebb volt. A 6-os már 7.05-kor a végállomáson volt. Húsz perc volt még az indulásig és ismét csak nagyon fáztunk. Ott didergett egy hétéves és egy tízéves gyerek. Két—há­rom kilométert jöttek akkor már a buszig, majd busz- szal igyekeztek az iskolába. Rajtam kívül két idős hölgy is várakozott. Megkocogtattuk a busz aj­taját, engedjen fel vezetője bennünket a kocsira. Majd indulás előtt öt perccel — válaszolta a GA 79—09 rend­számú autóbusz vezetője. Azt ajánlotta, hogy várakoz­zunk a buszváróban. Mel­lesleg annak egyetlen ép ablaka sincs. Vacogva értem be a 7.25- ös busszal a munkahelyem­re. Amikor már tárcsázni tudtam gémberedett ujjaim- mal, felhívtam a meteordló- giai állomást. Mínusz há­rom és fél fok hideg volt „csak”, a szélsebességet is számítva, aznap reggel a hőmérséklet mínusz 10 fok­nak felelt m«« .. R. I. Szolnok Hová lett a kőbányai világos? Felháborító! Borzongtam vasárnap délután, amikor lapjuk riportját, a „Két erős ember...” címűt olvastam. Megírom őszintén, elő­ször nem hittem az egészet. Ilyen dolog nem létezik, hisz ez képtelenség. Nagy betűkkel azonban ott hivalkodott az elején a riport szó. A riportról ezt írja a magyar nyelv értelmező szótára: „A helyszínen szerzett tapasztalatok alapján megírt, többnyire élénk, színes stílusú hírlapi tudósítás, illetve en­nek műfaja.” Akkor csak igaz a történet mégis, nem az újságíró fan­táziájában született... Ez felháborító; két erős, egészséges ember hagyja, hogy patkányok rágják meg a gyermekét. Ahelyett, hogy munkát vállalnának és egészséges, rendes ott­hont teremtenének maguknak, a napot lopják és csak a tár­sadalomtól várnak segítséget. Megdöbbentő felfogás. Magam is anya vagyok, egyedül nevelem a gyermekem. Semmi áldozatot nem sajnálok, túlmunkát vállalok, csakhogy mindent előteremtsek, amire szükségünk van. Ezért lehet, hogy túlságosan szigorúan ítélek. Soha többet nem enged­ném meg, hogy Lacikát lássa az a két ember, aki a szülő nevet egyáltalán nem érdemli meg. F. J.-né Szolnok örömből — űröm Nagy volt az öröm Sza- jolban, mikor az Újtelepen megnyílt az ÁFOR tüzelő­olaj-árusító kútja. Az újte­lepieknek addig a faluba kellett kerékpározni olajért, ami módfelett megnehezítet­te az olajkályha tulajdono­sok dolgát. Az új kút meg­nyitása után kannás embe­rek boldog csoportja in­dult a meleget jelentő ola­jért. Kezdetben nem is volt semmi fennakadás. Már munkába indulás előtt be lehetett szerezni a tüzelő­olajat. Később a nyitvatartás egy­re rendszertelenebbé vált, a 7 órai nyitás először 8 órára, majd fél 9-re csú­szott De délután is nehéz volt kiszámolni, hogy mi­kor lehet ott találni a kút kezelőjét. A napokban az­tán már hiába vártak üres kannával az olajra a sza- joliak. A kútkezelő asszony nem érkezett meg. Újra a faluba kellett zarándokolni az alajkálya tulajdonosok­nak. Így amilyen nagy volt az örömük a kút meg­nyitásakor, annyit bosszan­kodnak most a rendszertelen nyitvatartás miatt Szajoli olajkályhások H. J.; Szolnok: A nyugdí­jazást követően szerzett szol­gálati időre — a jogszabály­ban megállapított kivételtől eltekintve — nyugdíjkiegé­szítés adható, de csak a munkaviszony megszüntetése után. A nyugdíj kiegészítés a kérelem előterjesztését kö­vető hónap első napjától fi­zethető. A rokkantsági tel­jes, vagy résznyugdíjban ré­szesülő nyugdíjas ilyen ké­relmet csak az 55. életévének betöltése után terjeszthet elő. Nem lehet nyugdíj ki­egészítést megállapítani a nyugdíjazást követően olyan munkaviszonyban töltött idő után, amely alatt a nyug­díjat korlátozás nélkül fo­lyósították. L. ■ M. Törökszentmiklósi Baromfinak utcán való le­geltetését általában a tanács­rendeletek tiltják. Arra is lehetőség van, hogy a ta­nácsrendelet e magatartást szabálysértéssé nyilvánítsa és a szabálysértés miatt 500 forint bírság is kiszabható. ^ napokban feleségem­mel meglátogattuk rég nem látott barátnő­jét, Pirit. Az örömteli viszontlátás után Piri be­vezetett minket a nappa­li szobába. Percek múlva illatos forralt bort tálalt elénk. Jólesően szürcsöl­gettem kedvenc téli italo­mat, míg a két barátnő felelevenítette régi emlé­keit A forralt bor egyket­tőre elfogyott, s érthető, ha unatkozni kezdtem. Ekkor Piri felállt és a kombinált szekrényhez lé­pett: — Most megmutatom a ruhatáramat. Ez bizonyára magát is érdekelni fogja — mondta kedvesen. — Feltétlenül — hajol­tam meg udvariasan és magamban átkoztam a sorsomat, amely ideveze­tett. — Ruhatáramat tudo­mányos szempontok sze­rint, mély lélektani ala­pon állítottam össze — kezdte Piri, és szélesre tárta a szekrényajtót: — Első randevúhoz jól megy például ez a fehér három­negyedes kosztüm, azon értékeimet is kihangsú­lyozza, amik esetleg nin­csenek. hosszabb ismeret­ség után ezt a tűzpiros bársonyruhát viselem. — Akkor is lángolónak mu­tat, amikor már eszem- ágában sincs lobogni. Sza­kításhoz jól megy a tür- kiszzöld kompié. Kicsit világos, de megnyugtató­an hat a férfi feldúlt ide­geire. A szabás is fontos. Ezzel a japán ujjrésszel súllyal. — Az ügyirat be­nyújtásakor ezt az eny­hén kivágott, galambszür­ke szövetruhát viselem. Jól kihangsúlyozza sze­líd lelkiségemet, de az enyhe kivágás azért azt mutatja, hogy némi áldo­zatra is hajlandó vagyok... Ha az ügyemet egy fél­év után sem intézik el, ak­Lélektani ruházkodás uilliliiiiiiiuiiiimiiuiiiliimlliiiiUiiiillmillimlllillullulU remekül lehet fájdalmas búcsúcsókot inteni nyug­díjazott szerelmünknek... — Óriási vagy, Piri­kéin! — mondta a felesé­gem csodálattal. — Minden elismerésem a mély-lélektani ruházko­dásé — hajoltam meg el­ismerően. — A hivatalos ügyek in­tézéséhez megint más ru­hák szükségesek — foly­tatta Piri tanáros hang­kor jön a püspöklila blúz. Sokat sejtet az ügyintéző­vel. Ennek a blúznak a segítségével már sok kilá­tástalannak látszó ügy nyert kedvező elintézést. Aztán itt van ez a kék vá­szonruha. Tenyérnyi cit­romsárga folttal a dere­kán, két oldalán nyolc-tíz centiméteres szakadások. A szoknya alja teljesen el- rongyolódott. Ezt a ruhát természetesen adóhivatal­ban és gyermektartási dí­jat megítélő tárgyaláson viseljük. És így tovább, és így tovább, felezte be szak­előadását a zseniális Piri. Ezután elbúcsúztunk a kitűnő barátnőtől és ha­zamentem az asszonnyal. Feleségem, amint hazaér­tünk, eltűnt, majd pecek múlva megjelent smaragd­zöld kasmír pongyolájá­ban. — Miért öltöztél át fi­am? — kérdeztem kíván­csian. — Gondolom, így kissé megértő leszel hozzám. Eléggé kiköltekeztem a havi kosztpénzből. Egy kis utánpótlást, ha lennél szíves — nézett rám kö­nyörgő tekintettel. Szó nélkül a szobába < mentem <% villámgyorsan felvettem a sötét ünneplő- ruhámat. — Te miért öltöztél át? — érdeklődött a felesé­gem. Fölényesen válaszoltam: — Nézd csak, édesem, a vállak méltóságteljes lej­tése, a szerényre mérete­zett nadrághajtóka és az egész öltöny komor, fekete színe jól kihangsúlyozza, hogy ebben a hónanban már nem adok egy vasat sem. Galambos Szilveszter JOGI TANÁCSADÓ A nyereségrészesedéssel kapcsolatos munkaügyi vitákról A nyereségrészesedés kifi­zetésével kapcsolatos munka­ügyi panaszok elbírálása so­rán több vitás kérdés merült fel a munkaügyi döntőbizott­sági gyakorlatban. A Munka­ügyi Minisztérium e tárgy­körben mgejelent tájékozta­tásának fontosabb iránymu­tatásait az alábbiakban is­mertetjük: Gyakran munkaügyi vita tárgyát képezte az, hogy a kollektív szerződés tartal- mazhat-e olyan rendelkezést, amely bizonyos munkavi­szonyban töltött időhöz köti az évvégi részesedésre való jogosultságot, illetve, hogy a munkayiszony évközben tör­tént, vagy a kifizetés előtti megszüntetése a részesedésre való jogosultságot megvonja A tájékoztatás szerint a vál­lalat a kollektív szerződésben — erre vonatkozó tiltó jog­szabály hiányában — előír­hat olyan rendelkezéseket, amelyek szerint év végi ré­szesedésre csak az a dolgozó jogosult, aki a vállalatnál munkaviszonyban töltött idő­re vonatkozó feltételeknek eleget tesz. A kollektív szerződés tehát az év végi részesedésre való jogosultság feltételeként elő­írhatja az adott évben a vál­lalatnál eltöltendő időt, pél­dául 3-tól 6 hónapot, vagy akár egy évet is; előírhatja, hogy a dolgozó meghatáro­zott időpontban a vállalatnál még munkaviszonyban álljon, például az év utolsó munka­napján, vagy az év végi ré­szesedés kifizetése napján; előírhatja, hogy az év végi részesedésre vonatkozó jogo­sultságot mindazok a dolgo­zók elvesztik, akiknek a munkaviszonya évközben, sa­ját kezdeményezésükre, vagy nekik felróható okból meg­szűnik, például a dolgozó fel­mondása miatt, fegyelmi el­bocsátással, vagy jogszabály- ellenes kilépéssel. Vitás kérdés volt a munka­ügyi döntőbizottságok előtt az is, hogy csökken.thető-e a dolgozónak járó év végi ré­szesedés fegyelmi büntetés kiszabása nélkül. Az adott válasz szerint nem. A dolgozónak járó év végi részesedés — a maga­sabb vezetőállású dolgozókat kivéve — csak fegyelmi bün­tetéssel, továbbá az Mt V. 93. §-ában meghatározott kere­tek között fegyelmi eljárás mellőzésével kiszabott bün­tetésként, illetőleg igazolat­lan késés, vagy mulasztás ese­tén a kollektív szerződésben előírt büntetésként csökkent­hető, vagy vonható meg. Tör­vényes az is, ha az áthelye­zés vagy elbocsátás fegyelmi büntetéshez kapcsolódóan a ^kollektív szerződés rendeli el ,az év végi részesedés csök- ikentését, vagy megvonását. .Más fegyelmi büntetéshez, például megrovás vagy sze­mély i alapbér csökkentéshez? •viszont nem lehet részesedés csökkentést is előírni. A nem ■említett esetekben például károkozáskor, vagy üzemi baleset okozása esetén sem a kollektív szerződésben, sem pedig annak keretén kívül az jév végi részesedést automati­kusan csökkenteni vagy megvonni nem lehet. Megjegyezzük azonban, hogy fentiek az év végi ré­szesedésnek csak arra a ré­szére vonatkoznak, amelynek -adása a kollektív szerződés szerint kötelező. Nem vonat- ikoznak tehát a nyereségrésze­sedésnek arra a részére, ame­lyek a kollektív szerződés előírása szerint — jutalom­jelleggel — részesedés juta­lomként a vállalat egyéni el­bírálás alapján ad. A munka­ügyi viták eldöntéséről szóló jogszabályi rendelkezés sze­rint ugyanis az igazgató mér­legelési jogkörében eldöntött kérdésekben — idetartoznak a jutalomjellegű kifizetések — munkaügyi vita nem in­dítható. Több vállalat vetette feL hogy az év végi részesedésből levonhatók-e a dolgozó MIL- lapjóra vezetett vagy egyéb vállalati tartozásai. A kérdé­seket feltevő vállalatokkal azt közölte a minisztérium, hogy a levonás kötelező. Aa Mt. V. 69. §-ának rendelke­zése szerint ugyanis a dolgo­zónak az átlagkeresetébe be­számító minden díjazása a levonások szempontjából ugyanúgy minősül, mintha munkabér lenne. Mivel az év végi részesedés is beszámít a dolgozó átlagkeresetébe, te­hát abból, a dolgozó munka­béréből való levonásokra vonatkozó szabályok szerint, a dolgozó tartozásait le kell vonni. Dr. Cs. L A VOLÁN 21. SZ. VÁLLALAT SZOLNOKI KIRENDELTSÉGE GÉPKOCSIVEZETŐKET, GÉPKOCSISZERELÖKET, GARÁZSMESTERT azonnali belépéssel felvesz. Több éves gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezetőket 1 2—T K r a z gépkocsira alkalma­zunk. Gyakorlat nélküli gépkocsivezetőket is alkalmazunk különböző típusú járművekre. Bérezés teljesítmény + napidíj. Nagyon szeretem a sört, naponta megiszom egy üveggel, időnként haza is viszek. Nem tudom, másnak feltűnt-e, hogy mostanában valami baj van a sörrel. Mindössze annyi, hogy alig-alig lehet kapni. Mármint a kőbányai világost. Mert — érdekes módon — egyiptomi sört könnyen talál az ember az üzletekben. S. S. Szolnok Olcsó, de rossz Évek óta a 20 forinton alul árusított magyar haj­lakkot vásárolom, s szere­tem a ZIT nevű német haj­lakkot is. Árban, minőség­ben mindkettő megfelelt ed­dig. Ebben az évben azon­ban már a negyedik üveggel vásároltam, nem sok örö­mem telik benne. Két üveg után már nagyon.- mérges voltam. A hajlakkott vissza­vittem a Kossuth úti illat­szerboltba, ahol ugyan szó nélkül kicserélték Caola hajlakkra, csak éppen húsz­egynéhány forintot rá kel­lett fizetnem. Az illatszerbolt dolgozói szerint eddig még nem ér­kezett panasz az általam ki­fogásolt hajlakkra. Az enyém bizony használhatat­lan volt. F. M. Szolnok

Next

/
Oldalképek
Tartalom