Szolnok Megyei Néplap, 1971. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-14 / 62. szám
Ralf Schneidert A falu Idei nyári szabadságomat társasutazással töltöttem, "bár az igazi pihenésnek a falusi csendben eltöltött időt tartom. Dehát az ember nem keresheti fel minden évben rokonait, nem keserítheti azok életét sem, így hát most ezt az utazást választottam. Hanem tavaly! Az volt az igazi pihenés! Én voltam az egyetlen vendég a faluban, pontja — Megvan! Megvan! Pompás! Egyre többen kiabáltak körülöttem, szinte nekilelkesedve, én pedig arcpirulva, mellem kidüllesztve, büszkén emeltem ki zsákmányomat, egy gyönyörű, szép nagy pontyot. Ügy néztem nagybátyámra, mintha valami csodát műveltem volna. Nagybácsikéul kissé komor arccal és minthogy mindenki , el volt foglalva a maga munkájával, velem nem ért rá senki törődni. Az unalom ásított minden sarokból, tehát az volt az ideális üdülés. Se lányok, se más szórakozás. . .1 Így telt el két hét egymás Után, míg végülis nagybácsim a második vasárnap megkérdezte; lenne-e kedvem elmenni vele horgászni? Felcsillant a szemem: — Mi az, hogy lenne! Dehát... van ennek a falunak olyan vize, ahol horgászni lehet? r- kérdeztem hitetlenkedve. — Ha tónak lehet nevezni azt a pocsolyát, ami a falutól két kilométernyire van, ott szoktunk horgászni... — mondta bácsikám, és vasárnap el is indultunk. Mindjárt láttam, hogy pompás szórakozásra számíthatok, mert sokan jöttek utánunk, kerékpáron. Ügy látszik, mindenki halat akar fogni... — gondoltam magamban, de nem szóltam. Bevetettük a horgot a vízbe és elkezdtünk türelmesen várakozni. Néhány óra telt így el, csendesen, szótlanul, várakozásban. Igazán megnyugtató volt. Végülis valaki, az én horgászbotomra mutogatva, felkiáltott: lépett elém, gratulált, aztán óvatosan kiszabadította a ponytot a horgomról, s mielőtt felocsúdtam volna meglepetésemből, széles ívben visszadobta a vízbe. — Kitűnő horgász vagy... — mondta szűkszavúan. — Dehát.. mit jelentsen ez? — kérdeztem elhűlve. Megveregette a vállamat és elmosolyodott. — Persze, te még nem tudhatod. Ez ugyanis a falu pontya Sajnos, csak egyetlenegy van ebben a per csolyában és azt minden vasárnap kifogja valaki. Akinek a horgára akad, este a vendéglőben egy kört fizet a többieknek. Na, ma este rajtad a sor...! Fordította: ANTALFY ISTVÁN Csak úgy Nemrégen láttam a Csongor és Tünde premierjét a szolnoki Szigligeti Színházban. Érdekesnek, újszerűnek találtam a színpadrendezést. Majdnem igazi terepen játszottak a színészek. Ezt különösen akkor éreztük, s láttuk, amikor az ördögfiak léptek a színre. Ilyenkor sűrű porfelhő gomolygott a Kölcsönzött — Egy hónapja kölcsönöztem a szomszédomnak ezer förintot és nem tudom visz- szakapni tőle! — E« azóta nem hallottál a pénzről? — Dehogynem! Mindén nap hallok! — Hogy-hogy? — Rádiót vett rajta! Különbség Lacikának kishúga született. A fl éves kisfiú kezdetben bizony féltékeny volt. Egy alkalommal végignézte, amint kishúgát fürösztötték. Csak szótlanul szemlélődött. Anyja megkérdezte: — Mondd kisfiam, örülsz, hogy húgod van, vagy jobban szeretnél egy öcsikét? — Hát ahogy elnézem — válaszolta — nem is olyan nagy a különbség! porzott... színpadon, majd ereszkedett alá — a nézőtérre. Először gyanakodtam, de aztán, amikor a Balga szolga lelkendezett, hogy hitvese lábnyomára bukkant, világos lett. Ehe, azért ez a nagy por, hogy Balgáné asszonyság lábnyomát megleljék... esani *■« Kérjen még! Kedvenc élelmiszer-árudámban — s legalább any- nyira kedvenc városomban, Szolnokon — az egyik eladó folyton így szólítja fel a kedves vevőt: Kérjen még! (őszinte legyek? — Bátortalanul fűzök ehhez véleményt, mert vannak, akik hajlamosak általánosítani azt, s úgy vélik, a kereskedők ellen emelek kifogást Erről pedig szó sincs — csupán egyedi eset az egész. Mondom, egyedi, mégis naponta százaknak üti meg a fülét.) Nem mai gyerek ez az eladó, s nem is örökös ez a modora. (Pár hónappal előbb még nem használta ezt a felszólítást.) Avagy bántó modortalanság inkább? Igen, azt hiszem. S egészen biztos, hogy nemcsak én vagyok így vele, a véleményemet osztja sok vevőtársam. De abban az árudában tucatnyian dolgoznak eladók, akik munkatársai az illetőnek. Bizonyos, hogy közülük is a jobb fülűeknek már feje tűnt ez a felszólítás: Kérjen még! Váltig csodálom, valamiképpen miért nem ejtik módját annak, hogy megértessék: rosszul hangzik ez. Csupán azért kíméletesek talán, mert nem mai gyerek az illető? Annál inkább kellene tudnia, hogy ez a stílus 1 méltatlan hozzá. Sőt, egy kicsit a munkatársaihoz, az egész árudához is, amely a város központjában van. (mi) Hajrá, szekszárdi kadar! Meg kell újítani a lakásigényléseket — Égy pillanat türelmet kérek, azonnal utána nézek az előző igénylésének az irattárban! Kisiskolások Emberek, embertársaim, a szívem csordultig van, hadd mondjam el nektek is örömöm: vörös bort ittam, szekszárdi kadart — rák ellen. Legjobb tudomásom szerint én és hazám fiai már majdnem minden ügyben ittunk. — Tegnap még, ha valaki megkérdez, gondolkodás nélkül mondtam volna: már minden ügyben. Ma rá jöttem, hogy mégsem. Eddig a következők, ről tudtam: születés, halál, dicséret, letolás, vadászat, horgászat, borverseny, esküvő, szóval öröm és bú. A felsorolás persze egy kissé hevenyészett. De azt még senki sem vallotta be soha, hogy szereti az italt. Igaz, az ivásnak külön lélektana van — mondhatnám úgyis, állattana. de miért sértegessem embertársaimat és főleg magam — a szégyellős bűnöző lélektana ez. Egyébként, hogy legbelül az ivóember bűnnek tartja az ivást, erre bizonyíték. hogy két ivócimbora rendszerint részeg disznónak >,lépteti elő” egymást, ha erre alkalom adódik. Szóval kell az ürügy, az ok, mert az menti a helyzetet és az embert, bár, valljuk be, nem jobban, mint a struccot a homok. Éppen ezért ezekre a dolgokra már egy jóvérű ember oda sem figyel, legfeljebb, lelkében egy kis öncinizmussal, mosolyog. Ma mégis felfigyeltem. Jó sorsom komoly, tudományos rangú emberekkel hozott ősz. sze. Ahogy nálunk illik, a külpolitikáról egyenesen a nőkre tértünk át. Sok minden szóba került, amiről kár Is volna írni. ,,Baj van az erkölcsökkel” mondogatták, .■sok a megfeneklett házasság”. Közben, figyeltem, a komoly férfiszemek megpi- . hentek Zsuzsika szép barnára sült nyakán, sőt egy el- szántabb vállalkozó szempár a ruhakivágás mögé próbál furák odni. Szemérmetlen — gondol- tam, de később megértettem, hogy igaza van. Mindannyian provokáció áldozatai voltunk. Zsuzsika bort szolgált fel a táj-saságnakj aj asztal kő- kepén ülők még a laoszi helyzetnél, a Rizsesköcsögbe ragadva ültek, mi már a lelki magasságok felé szárnyaltunk. Amikor a vörös borhoz értünk, azt mondja az egyik borászati professzor: — Kérem a tisztelt vendégeket. hogy ezt fogyasszák szeretettel. A tudományos kutatás már megállapította, hogy a szekszárdi kadar jó hatással van a rákmegbete- gedés ellen. No, no gyei ekek! Itt valami nagyszerű dolog született, aminek mi is tanúi lehetünk. Valaki egészen magas szinten továbbfejlesztette a professzor az ivók nemzetközi ürügy elméletét. E hír, állítom, percek alatt bejárja a világot és egyszerre kétt • zerhét százki lene ven nyelven, kétszázmillió részeg ezt mondja a feleségének: — Neharagudj kisfiam, mindez rákügyben történt. Ugye érted? Mire ezt végig gondoltam, nemzeti büszkeségem jócská . felágaskodott. Hiába, mi magyarok! Immáron évszázadok óta minden témában lerakjuk a világ tudományos asztalára a magunk obulusát. Hogy a feleségekkel mi lesz? Istenkém, az már nem a mi dolgunk. Ez egy másik téma. Talán valahol egy másik ország tudományos kis összejövetelén, egy tósztnál vala - ki néhány keresetlen szóval e kérdésben is a miénkéhez hasonló nagy dolgot mond majd. Mi csak erre vállalkoztunk. Miért vegyük el mások kenyerű? Helye van ennél a nagy asztalnál minden nemzetnek, kicsinek és nagynak egyaránt Én a helyzet komolyságához illően, r. tőlem megszokott határozottsággal és szerénységgel meghatódottsá- gomban mindössze ennyit mondtam: — Hajrá, szekszárdi kadar! Proszit, abcugoljuk a rákbetegséget. — És csillogó szemem Zsuzsikáról a tudós férfiúra emeltem. Egy konzekvenciát mégis levonnék. Embertársaim, a fenti eset arra figyelmeztet: legyünk ^szerények és optimisták. Ürügyeink épp oly végtelnek, mint maga a bortermő természet. S. A. Péter másodikba jár. Jó eszű, értelmes gyerek, de óra alatt mindenbe belekotyog, fegyelmezetlenségével zavarja a tanítást. Társai felelésekor fejével, magasra nyújtott két ujjával nemet vagy igent integet. Ezt olyan önfeledten csinálja. . hogy nem egyszer kiesett a pádból. Erről a viselkedéséről Péter sehogy sem tudott leszokni, ezért a tanítónő az utolsó padba, a szamárpad- ba ültette. Péter csak nem maradt nyugton. innen is megtalálta a módját a beavatkozásnak. A ta. 'ónö a következőképp figyelmeztette: — Idefigyelj Péter! Ha nem változol meg, visszakül- delek az elsőbe. — Jaj! Ne tessék visszaküldeni. nincs már meg az elsős könyvem. Anyukám minden firkát kiradíroztatott belőle, biztosan eladta... * A harmadikosokat kéri a tanítónő, hogy a következő gyakorlati órára hozzanak magukkal bicskát, mert akkor faragás lesz a feladatuk. Az óra megkezdésekor szemlét tart a tanítónő, van-e minden gyereknek szerszáma. Volt De a látottaktól szinte megborzadt. Több gyerek mintha disznóöléshez készülődne. A fafaragás elmaradt. Alku — Ne káromkodj kisfiam! Ha megígéred nekem, hogy többé nem használod ezt: a szót kapsz tíz forintot. — Rendben, de én tudok olyan szót is, amelyik legalább ötven forintot ér. A TISZTA SZOLNOKÉRT
