Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-23 / 45. szám

1971. február 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP O Színházi levél Miskolcról Egy este a Játékszínben Tömegkultúra — versmondás A KISZÖV megyei szavalóversenyéről Három egyfelvonásost láttunk a Mis­kolci Játékszínben, vagyis a Nemzeti Színház házi színpadán. A mindössze hatvan—hetven nézőt befogadó Játékszín alig két éve Choinsky lengyel szerző Ria­dó című drámájának bemutatásával került az érdeklődés középpontjába. A nehéz mondanivalójú antifasiszta darabot Upor Péter vitte sikerre. A drámát azóta már számos vidéki városunkon kívül Budapes­ten is bemutatták, sőt Szarajevóban is a Stúdió Színpadok Fesztiválján. A jugo­szláviai lapok szerint igen nagy sikerrel. (Sajnálatos, hogy a tervezett tavalyi, szol­noki bemutató az árvíz miatt elmaradt, — és a miskolci színházi vezetők szerint azóta a szolnokiak nem jelentkeztek az előadás megtartása érdekében.) Nos, a Miskolci Játékszín új bemuta­tója ha lehet egyáltalán mondani — az előzőnél is nagyobb sikert hozott. Hároin egyfelvonásos került színpadra, Albee Állatkerti történet-e és Aldo Nico- laj két szitírikus vígjátéka. Az Albee dráma főszerepében az em­bert szenvedélyek, szenvedések és torzu­lások egyre mélyebb rétegeibe ásó Upor Pétert láttuk. Jerry-je az őrület és a kris­tálytiszta logikai felismerések határán mozog. A nagy város embert deformáló hatásait világosan felismeri, saját énjét is mintegy kívülről figyeli az Albee drá­ma figurája, de mégis önpusztítóan cse­lekszik. Jerry gondolkodásmódjában az A- ból sokszor a C következik, de önmaga számára tetszetősen meg is indokolja, hogy miért. Upor alakítása a figura szél­sőségeinek kibontásával vált igen plasz­tikussá, megdöbbentővé. Valljuk meg, akik ismertük — ponto­sabban: úgy véltük, hogy ismerjük — Upor emberábrázoló skáláját, amely Szol­nokon is egyre tetszetősebben színesült, nem igen hittük, hogy éppen a pszicho­analitikus szerepekben találja meg eny- nyire önmagát ’és hogy művészi habitusa főképp az eltévedt, megzavart embersor­sok ilyen mélységű ábrázolására teszi ké­pessé. Az Albee dráma főhőse nemcsak egyé­ni tragédiát tár élénk, hanem az önma­gáéval párhuzamosan széles körű társa­dalmi aberrációt is mutat. A kettő kö­zötti ok, okozati összefüggések ábrázolása igen bonyolult színészi munkát kíván. Olyasmi ez, mintha a lövésznek egy ál­landóan váltakozó és mozgó más és más formájú célt kellene telibe találnia, úgy, hogy közben önmaga is mozog. Upor Pé­ternek nagy biztonsággal sikerült felraj­zolnia Jerry bonyolult figuráját. Erre jog­gal mondhatjuk, hogy színészi telitalálat. Partnere, a kitűnő Somló Ferenc, ro­konszenves, kedves kispolgár — mindad­dig, amíg nem kíván tőle valami lénye­gesebbet is az élet, kedvenc macskái és papagájai gondozásánál. Somló tökélete­sen visszaadja Albee gondolatait, hús, vér tehetségét teszi ahhoz, — hogy megkap­juk a konklúziót: ez a fajta embertípus a döntő helyzetekben cselekvésképtelen. Szép ívű, lebilincselő színészi alakítás Somló Ferenc Peter-je. összeomlásának egészen nagy pillanatai vannak, emléke­zetesek. Az Albee darabot Orosz György ren­dezte. Nagyon jól érződik munkáján, hogy kiváló értője a szerző abszurditásának és jól fogalmaztatta színészeivel színpadra az abból következő nagyon is reális mon­danivalót. Aldo Nicolajtól két egyfelvonásos kö­vette az Albee drámát. Tematikájuk az előzőhöz hasonló: ezek is az emberi kap­csolatok széteséséről, az egymástól való „megiszonyodéiról” szólnak, de egészen más hangvételben. Az első Nicolaj vígjáték után Fehér Ti­bor pontos, mindent a mű stílusán belül tartó remek karikírozó képességét és Len­kei Edit visszafogottan is bravúros komé- diázását tapsoltuk. A második vígjáték méginkább. erőtel­jesebb szatíra: Éljen az ifjú pár. „Maga­sabb” társadalmi régiókban! együttélésről rántja le a leplet, — azzal párhuzamosan, ahogy az ifjú feleség leszedi magáról a tisztaságot jelképező fehér menyasszonyi fátylat, ruhát. Csak-csak banálisnak tűnő, álló képek­ből „jön fel” a Nicolaj egyfelvonásos és egyre gyorsabban pergő, mindinkább a lé­nyeget célbataláló fergeteges humorú „fű se nő tovább” szatírájú, — egészen reme­kül művelt groteszkké válik. Ebben az egyfelvonásosban Máté Etát és Vajda Lászlót látjuk. A feleség szere­pében Máté Eta mindent eljátszik, a naiv kis menyasszonykától egészen a romlott, nagystílű pénzmágnások .. ,-ig, aki szere­tője gyermekével a szíve alatt negédeske- dik ifjú, nagyon is hozzá hasonló férjével. Nagyon örülünk Vajda László kitűnő alakításának. Szolnokon a „My fair La- dy”-ban mutatta komédiázó oroszlánkör- meit, majd az Örkény dráma — Tóthék — íélnótás postása követte. Nicolaj darab­ban nyújtott teljesítménye a bizonyság, hogy már ezeknél a szépen sikerült ala­kításoknál is tovább jutott. Pikáns humor­ral, nagystílű lendülettel hozta színpadra a pénzmágnás felső üízezer, romlott úr- ficskáját. A két Nicolaj egyfelvonásost Sallós Gá­bor rendezte. Gondosan ügyelt arra, hogy a játékosság ne oldja fel nevetésben a mondanivalót és a szatíra egv-egy igaz­sága mindig megragadja a nézőt összefoglalóul annyit; remek színházi est volt, nem csoda, hogy hónapokkal elő­re is nehéz jegyest kapni a Játékszínbe. & Megjegyzésként, még az előzőekhez kap­csolódva: meg kellene már végre Szolno­kon is csinálni az évek óta vajúdó Stúdió Színpadot, Tiszai Lajos Daniel Lang: Incidens a 192-es magaslaton 19. Leszerelés, lefokozás A tárgyalás előtt Manuel bevallotta a bűnügyi nyomo­zónak, hogy nemi erőszakot követett el, de amikor ez a téma a tárgyalóteremben ve­tődött föl, úgy ítélte meg, hogy egy helyeselhető vál­lalkozásban vett részt, s ezt azzal igazolta, hogy katonai parancsnak engedelmeske­dett Eriksson idevágó tépe- lödéseit megerősítve Manuel elmondta vallomásában, hogy részt vett egy különleges, tíznapos táborozásban Viet­namban, ahol a közkatonák intenzív kiképzést kaptak, hogy meg tudjanak birkózni a legkülönfélébb harci hely­zetekkel, s ahol „gyakorlati­lag azt verték a fejükbe, hogy engedelmeskedjenek a parancsoknak... Ki a bátrabb? Azt mondták, hogy ha sze­rencsénk van és olyan egy­séghez kerülünk. amelyben van veterán, aki mondjuk hat hónappal réggebben van Vietnamban nálunk, akkor tegyük mindig, amit ez mond, mert akkor tovább fogunk élni.” Amellett pe­dig, vallotta Manuel, ha nem megy be a kunyhóba, k;önnyen a kiközösítés sorsá­ra juthatott volna. Mikor az Ügyész m gkérdezte, mit gondol, Eriksson miért nem tpent be a kunyhóba. Manu­el így válaszolt: „Eriksson más volt. Üj ember volt. En <sgy jrggs Jaarqa» héttel régebben kezdtem a szolgálatomat.” Mikor ezután Manuel arra utalt, hogy Eriksson bizo­nyára „begyulladt”, az ügyész megkérdezte: „Akkor hogy lehet, hogy szembeszállt Me- serve-vel? ön bátrabbnak tartja magát Erikssonnál?” „Nem tartom bátrabbnak magamat. Ezt egy szóval se mondtam, uram.” „Miért akarta. hogy az osztag többi embere azt higgye, hogy ön szívesen erőszakol meg egy nőt?” „Jobb bemenni a kunyhó­ba, uram... jobb, ha nincs harag az osztagban és, hogy is mondjam, ha nincs fenn­akadás. Könnyebb úgy az osztag dolga, nincsenek problémák.” „ön szerint tehát a kato­naság nem ad módot az em­bernek, hogy döntsön a sza­bályok, parancsok és a tisz­tesség között?” „A katonaság azt várja az embertől, hogy katona mód­jára viselkedjen, vagyis en­gedelmeskedjen a parancs­nak.” Az Ítélet: bintető- labor Végül is a Camp Radc- liff-i tárgyalóteremben ülé­sező négy esküdtszék egyik vagy másik bűntényben bű­nösnek találta a vádlottakat. Valamennyit fegyelmivel le szerelték, közkatonává fokoz­ták te es minden íizetmé­nyüket megvonták Rate ki­vételével, aki továbbra is kaphatott fizetést, csak nyolc éven át havi ötven dollárt vontak meg tőle. Mind a négy katonát kényszermun­kára ítélték, amit az Egye­sült Államok hadseregen««, büntetőtáborában, a kansasi Fort Leavenworth-ban kel­lett letölteniük. Az ítéletek szövegében alig volt rend­szer, mindegyik esküdtszék a maga szeszélyeit követve fo­galmazott. Bizonyára a tár­gyalásokon tanúsított kész­ségesen segítő viselkedése miatt kapta Rate a legeny­hébb büntetést — nyolc év­re ítélték nemi erőszakért és gyilkosságért. A nemi erőszakért és elő­re megfontolt szándékkal el­követett gyilkosságért Clar­kot életfogytiglani elzárásra ítélték. Manuel nemi erő­szak elkövetéséért tizenöt évet kapott. Erikssont legin­kább Meservc ítélete lepte meg, az őrmestert ugyanis nem találták bűnösnek a ne­mi erőszak elkövetésében. Gyilkosságért tíz évet mér­tek ki rá. Mikor Meserve-öt bűnösnek találták, de nem ítélték még el, egy törvény- széki tiszt megkérdezte tő­le: „Van-e valami, amit el szeretne mondani a bíróság­nak?” „Ha nem gyilkolunk, mi hamnlc meg" A vádlottak padja előtt Meserve így válaszolt; „Sok. Közelebb a tömegeket a művészethez, a művészetet pedig közelebb a tömegek­hez — ez kultúrpolitikánk alapja és egyben fő célja. E fontos célkitűzés megvalósí­tásának természetesen sok módja van, de egyik talán legerőteljesebb, legintenzí­vebb fajtája a műkedvelés, a művészet öntevékeny ápo­lása. A költészet esetében például a versmondás. Hi­szen a versmondó, aki arra adja magát, hogy órákon, sokszor napokon át foglal­kozzék egy-egy költemény­nyel, csakhogy a költő gon­dolatait igazán megérthesse, és hogy érzelmileg is eljus­son a vele azonosulás leg­magasabb fokáig, a legaktí­vabb kapcsolatot teremti meg magában a mű és a be­fogadó között. És ha még arra is vállalkozik, hogy környezetével, egy szükebb közösséggel is megismertes­se azt a szépet, amelyet ő talált meg, ő fedezett fel, akkor külön is haszon má­sok kulturálódásában is. Mindezt azért bocsátottam előre, mert csak ebből az alapállásból lehet, és sze­rintem kell is megítélni min­den olyan művészeti vetél­kedőt, vagy versengést, pél­dául a szavalóversenyeket is, amelyben tömegek vesz­nek részt. A kisipari szövetkezetek vasárnap megrendezett me­gyei szavalóversenyének je­lentőségét is az adja elsősor­ban, hogy a megye különbö­ző szövetkezeteiből tömege­sen, mintegy ötvenen álltak pódiumra. Az pedig külön is. figyelemre méltó, hogy a jászapáti szövetkezettől ha- > tan szerepeltek a népes versmondó gárdában; ha úgy vesszük, egy kis külön csa­pat. Ahol ők dolgoznak, ott bizonyára sikk a költészet is. És nemcsak a divat, lá­nyokról lévén szó; egymás között, a munkahelyen bi­zonyára gyakran szóbeszéd tárgya az irodalom, a mű­vészet is. Ezt az utat érde­mes járni. Másrészt csak az ilyen tö­meges jellegű, széles körben gyűrűző megmozdulásokkal együtt alkothatunk reális képet magunknak, itt a me­gyében is, hogy valójában hol is tartunk a versmandás kultúrájában. Csak a meny- nyiség és a minőség (ez utóbbi kiemelt országos sza­valóversenyek döntői, illet­ve a televízió versenyei) együttes képe szolgálhat ala­pul a megítélendő teljesség­hez. A KISZÖV megyei szavalóversenyének vasárna­pi döntője azt bizonyította, hogy megyénkben a versek­nek és a versmondásnak egészséges kultúrája van.. Mindenekelőtt tartalmilag. A versmondók a mai ma­gyar líra legjavából válogat­tak, s nem egy esetben egy- egy érdekesebb verssel, amelyet ritkábban hallani pódiumról, egyenesen a fel­fedezés örömével ajándékoz­Rákos Sándor, Simon István, Veöres Sándor —, hogy csak néhányat említsek, a század klasszikusai — József Atti­la, Szabó Lőrinc. Radnóti Miklós, Juhász Gyula — is helyet kaptak a verseny programjában. Ugyanakkor az a tény, hogy a nyolc Vá­ci Mihály verset mondó kö­zül hárman is ugyanazt a költeményt, a Még nem elég-et mondták, bizonyos fajta versválasztási sematiz­musra is figyelmeztet. A versmondók ez esetben — sajnos — inkább engedtek a sokszor hallott vers ismerős vonzásának. Tömeges versenyről lévén szó. a minőségi teljesítmé­A „válogatott keret”, jobbról a harmadik Boross Mária. fák meg versmondó társai­kat és a hallgatóságot Pél­dául a mezőtúri Győrffi Sán­dort aki Benjámin László kevésbé ismert Bolhamadár című, érett humorú versé­nek elmondásával szerzett valóban kellemes perceket mindenkinek, (Bizonyára otthon is munkatársainak!) Ugyanitt említhetem Vincze Irént (Mezőtúr), aki a nem­rég elhunyt Váci Mihály Posthumus kötetéből vá­lasztotta a kevésbé ismert „Cím nélkül”-! nem a kita­posott úton járva. A vers­mondók repertoárját egyéb­ként a tematikai változatos­ság jellemezte, általában. A mai költők mellett — Ágh István, Fodor András, Garai Gábor; Benjámin László, gyilkosságot láttam,' aram, mert ez a feladatunk és ha nem gyilkolunk, minket gyil­kolnak meg. Néha nagyon gyűlöli az ember az ellensé­get. Egyszer, a Thayer II. hadművelet során egy le­égett kunyhóhoz értünk,- Vi­etnamiak kifelé vonszolták a gyerekeket a kunyhó bun­kerjából. Füstmérgezésük volt. Az egyik kisgyereknek „életmentő csókot” kellett adnom, csak úgy tért ma­gához. Ez is azt mutatja, hogy nemcsak gyilkolni szok- tunk.”­Közvetlénül ezután Meser­ve ügyvédje azt hozta fel a vádlott védelmére, hogy roppant megterhelést jelent „húszéves őrmesternek ötven, hatvan, hetven bevetést irá­nyítani” és kifejezte azt a véleményét, hogy „az „effé­le incidensek nem minden­naposak”. Érvelésének alap­tételeként Meserve ügyvédje ezt hangoztatta: „Van vala­mi különleges ebben az eset­ben... Az, hogy ez nem az Egyesült Államokban tör­tént. Sőt, egyese^ szerint mégcsak civilizált környezet­nek sem nevezhető egy olyan háborús "hadművelet, ahol ez előfordult.” Erikssonból végül is soha­sem lett gépfegyverkezelő. Az ítéletek automatikusan felü.vizsg latra kerültek és mivel a kormánynak újból szüksége lehetett a tanúzá­sára. katonai rendőrként to­vábbra is a hadosztály-tá­maszponton tartották, Sze­rencsére, emlékezik, nem gyilkossági, vagy erőszakos nemi közösülési ügyekben kellett eljárnia, csak kisebb kihágásokkal volt dolga, de már maga az a rutinfeladat, hogy elhajtson a „piástaxi- val” a „pokolnegyedbe”, fel­keltette igazságérzetét, amit az előző év novembere olyan viharosan kavart fel benne. Ezt az érzést nem üdvözölte örömmel, mert mindig csak Maóra emlékeztette és a tár­gyalások után legszívesebben elfeledte volna a lányt. „Nyugalmat akartam” _ — mondja Eriksson. Nem érez­te fontosnak, hogy Maóról beszéljen — különösen rend­őrtársaival nem. Soha nem értették meg Ha szóba hozza, tudta, hogy el fogják ítélni, hiába volt kötelességük a törvény érvényesítése. De szóba hoz­ták az ügyet ők maguk — különösen a nyári hónapok­ban. mikor a monszun-fel­hőszakadások a szabadtéri időtöltés minden lehetősegét meghiúsították. A katonai rendőrök együtt gubbasztot­tak körletükben és tercieré­vel ütötték agyon az időt. Eriksson egyik-másik rend­őrtársa szóba hozta, hogy miként döntött annak idejen Eriksson. Mindig elítélték ezért. „De nem voltak any- nyira biztosak benne, mint a szakasztársaim. Emlék­szem, az egyik azt mondta, hogy azt megértette volna, ha egy meggyilkolt amerikai katonáért szállók síkra, de hogyan tehettem ezt egy vi­etnamiért? De nem ítélt el túlságosan. Azt mondta, min­denki elkövet hibákat.”­(Folytatják^ __ ^ n yék is másképpen esnek latba. A szavalok megítélé­sében más mércével kell mérni. De szeretném alá­húzni, a megyei szavalóver­seny legjobbjainak teljesít­ménye kiállja az összehason-r lítást akár a televízióban most folyó Váci Mihály sza­valóverseny résztvevőive] is. Néhány an kivételesen szép versmondásukkal hívták fel magukra a szakmai zsűri figyelmét Boross Mária (Szolnok) Weöres Sándor va- rázsos költői látomását a ritmusok táncán lejtve, olyan elbűvölő módon tolmácsolta, hogy szinte szemünk előtt vált valósággá a játékos fur­csa költői vízió. Egyébként' produkciója a délelőtt leg­kiemelkedőbb teljesítménye is volt egyben. De Molnár Zsuzsa (Szolnok) Garai Gá-. bor verse is tisztán, szépen, a gondolat ódái szárnyalásá­val zengett B. Cseh Éva (Szolnok) az Anyasirató egy részletét, a tragikus felhan­gú Rákos-költemény egy da­rabját szólaltatta meg, nem­csak nagy gyakorlattal, ha­nem átlagon felüli átéléssel. Váradi Szeréna (Szolnok) pedig egy Nagy László ver­set tolmácsolt, a Bolgár tán­cot, érett, finom lírával. Raj­tuk kívül Szutor Mihály (Szolnok), aki Radnóti Této­va ódáját mondta szépen, bár a kelleténél kissé vissza­fogottabban, és Kovács Ist­ván (Jászberény), aki nagy erővel, szuggesztíven jelení­tette meg Kiss József Simon Judit balladája című költe­ményét, került a legjobb hét közé. A sort szívesen foly­tatnám, hisz azok, akik hely hiányában nem fértek a „válogatott keretbe”, szintén megérdemelnék, hogy szól­junk róluk. Mint például a gordonkás hangú, lírai alkat Szabó Marta (Szolnok), vagy a sajátos versmondó egyé­niség Kuszinger Jánosné (Mezőtúr). Valkó Mihály A törökszentmiklósi Aranykalász Mg. Tsz száraz és hűtött bértárolást vállai 1000 m’ alapterületű 100 vagonos hűtőtáro 1 jában 1971. márciustól 1971. augusztusig. Cim: Törökszentmiklós, Táncsics u. t Tel.: 141. ggin-' > uuiáuilWBPP

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom