Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-13 / 37. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXII. évf. 37- sz. 1971. február 13. szombat A tanácsházától 0 ép B r yjr g áj* O rszággyűlésünk legutóbbi és egyúttal a hégyéves ciklus utolsó ülésén megtárgyalta és elfogadta az új tanácstörvényt. Elkészítését hónapokig tartó elemző munka és tanácsrendszerünk működésének két évtizedes gyakorlati tapasztalata előzte meg. Ezek alapján kristályoso­dott ki a szocialista demokrácia követelményeinek megfele­lő, az állami élet továbbfejlesztését szolgáló új államigazga­tási koncepció. Dr. Kórom Mihály igazságügyi miniszter, a napirend elő­adója, amikor a vita összefoglalóját tartotta, többek között ezeket mondta: „A mű kész, de az alkotó nem pihenheti” A törvény elkészült, annak gyakorlati végrehajtása most következik. Ehhez kapcsolódhat még egy mondás, amely a parlamenti expozéban hangzott fel: ..A tanácsházától vissza­felé mindig okosabb az ember?” Okosabb, mert megtudta, ügyes-bajos dolgát hogyan intézték el, kérdésére kielégítő választ kapott Am okosabb lehet úgy is, hogy minek men­jek oda, okosabb lettem, mert megtudtam, úgy sem intézik ott el az én ügyemet. Bár ez utóbbi okoskodás mind rit­kább, a tanácsok — a gyakorlati élet ezt bizonyltja — való­ban gazdái településüknelc, magukénak érzik a lakosság gondjait, bajait, s többségük áldozatos munkával, hivatás szeretettel dolgozik. Ám, hogy minden gondoh, ott helyben ők sem enyhíthettek — az nemcsak rajtuk múlott. Jogszabá­lyok, elavult rendeletek állítottak gátat tevékenységüknek. És talán ez az első, amit az új tanácstörvényben nagyszerű­nek mondhatunk: az a nagyfokú önállóság — és tegyem hozzá, ami abból következik, a felelősség is — amelyet a törvény tanácsainknak biztosít. Bolgár* kiállítás Kunszentntártonban (Tudósítónktól) Pénteken délután 3 óra­kor ünnepélyes keretek kö­zött nyitották meg a műve­lődési központban a „Bulgá­ria várja Unt” című színes tablókból összeállított kiállí­tást, melyet a Hazafias Nép­front községi szervezete és a Bolgár Kulturális Iroda ren­dezett. A kulturális iroda képvi­seletében á megnyitón meg­jelent Diana Dimova mun­katárs és Lengyel Károly titkár. Az elnökségben a járás és a nagyközség párt- és taná­csi Vezetői foglaltak helyet. Gulyás Imre, á nagyközségi tanács szakigazgatási szerv vezetnie megnyitóiában fél­éiévé* tette azokat a baráti szálakat, melyek a két né­pet összekötik. Utalt arra. hogy a Balkáh, mely a tör­ténelem során gyakran a puskaporos hordó .szerepét játszotta, most sokkal in­kább fejlődő mezőgazdasá­gáról és iparáról, városiaso­dé településeiről, virágzó kultúrájáról nevezetes. Beszélt a második világ­háború során, a Második Ukrán Front soraiban Ju­goszlávia és hazánk felsza­badításáért is harcoló bol­gár katonákról, majd a két nép közötti barátság élteté­sével fejezte be tetszéssel fogadott megnyitó beszédét. Ezután Lengyel Károly, a Kulturális Iroda titkára be­szélt arról, hogy a régebbi történelmi kutatások tagad­ták a Bulgária és hazánk közötti rokoni kapcsolatokat- Napjaink ilyen irányú kuta­tásai éppen ennek az ellen­kezőjét bizonyítják. Felhív­ta a figyelmet Bulgária ide­genforgalmi nevezetességeire is. Elmondotta, hogy az el­múlt évben inintegy S0 ezer magyar turista kereste fel Bulgáriát. Szavakban is megismétel­te. amit a kiállítás címe is sugalmaz: „Bulgária várja önt”. Ezután baráti beszél­getés alakult ki a vendégek és a kiállításon megjelent érdeklődők között. Este hat órakor Kungyalu­ban, a helyi művelődési ház­ban hasonló jellegű, — a mai Bulgáriát bemutató — kiállítást nyitottak meg. Ma: Tiszai halászok számvetése Háromszáz lakás bérlői döntés előtt Világgazdasági hírek Szenvedély Autószakértőnk tanácsolja Narancsszínű embléma A vádlottak bosszút állhatnak A hosszú élet feltételei A Magyar Szocialista Munkáspárt iránymutatása sze­rint az államélet és a szocialista de­mokrácia fejlesztése a szocialista állam további megszilárdítását, erejének növelését, tevékenysége hatékonyságának fokozását jelenti. Ebben fontos feladat a tanácsok tevékenységének, irányításának, szervezetének és működésének továbbfejlesztése, amelynek lényege; növeked­jék a tanácsok önállósága, munkájuk szakszerűsége és azzal egyidejűleg legyen hatékonyabb a központi irányítás. Mit jelent például a tanácsok gazdasági önállóságának növekedése? Nagyobb lehetőségeket és jó feltételeket sok­irányú feladataik ellátásához. Termelő, ellátó és szolgáltató tevékenységüknek egyik lényeges eszköze lett a koordiná­ció. A törvény értelmében ez alkalmazható például a beru­házásokon túl a szolgáltatásokra, a kereskedelmi ellátásra, a művelődésügyi, egészségügyi feladatok megoldására. . .Nálunk Szolnok megyében ez már a törvény elfogadása előtt is érvényesült. Jólesett hallani Qorjanc Ignác megyénk képviselőjének felszólalását, aki a parlamenti vitában be­szélt a koordináció eddigi eredményeiről. Csupán néhány kiragadott példa ebből: Szolnok megyében 1967-ben csupán 4 közös beruházás valósult meg, mintegy 20 millió forintos költséggel a tanácsok által szervezetten és koordináltan. A következő évben már 46, 1969-ben 103 beruházás 116 millió, illetve 479 millió forintos költséggel. A negyedik ötéves terv­ben pedig az ilyen beruházások elérik a megyében az 1 milliárd forintot és annak következtében mintegy 400 mil­lió forinttal növekszik a nem termelő ágazatokra fordítható tanácsi előirányzatok összege. M indez pedig azt jelenti, hogy a terület- és település- fejlesztés, azzal együtt a lakosság szükségleteinek mind magasabb szinten való kielégítése valósulhat meg. Ennek már számos példája van a mi szűkebb hazánk­ban: lakások épültek és épülnek, óvoda létesítéséhez járul­nak hozzá az üzemek, új munkahelyeket hoztunk létre, és hozunk a következő években is a tanácsok, az üzemek közös összefogásával S hogy a jászberényi kórház lelkes órvos- kollektívájá a korai gyorporrák felismerése és gyógyítása terén jelentős eredményeiket ért el, ahhoz hozzájárult az is, hogy az intézmény fejlesztéséhez — amivel lényegében a kutatás lehetőségét is elősegítették — a tanács és a város üzemei közösen teremtettek alapot. Am ugyanilyen nagy jelentőségűek az új törvényben lefektetett és elfogadott egyéb tényezők is, mint például a tanácsok jellegének újszerű meghatározása. Vagyis, hogy a tanácsok a nép hatalmát megvalósító szocialista államnak, a demokratikus centralizmus alapján működő, népképviseleti, önkormányzati és államigazgatási szervei. A népképviseleti jellegben kifejezésre jut a szocialista demokrácia, vagyis, hogy a tanácsok az általuk képviselt választók megbízásá­ból, területük lakosságának nevében és érdekében tevé­kenykednek, képviselik őket S hogy ez a népképviselet eredményes, hatékony le­gyen, egyben célravezető is, hogy öntevékenysé­gük a lakosság érdekében mind jobban kibonta­kozzon, hogy az adott településnek, területüknek valóban gazdái lehessenek, megfelelő önállóságot kellett számukra biztosítani s ez kell, hogy kifejezésre jusson önkormányzati jellegükben. V. V. Előkészületek a Béke \ ilágtanács budapesti közgyűlésére Elnökségi ülés az Országos Béketanácsnál A Béke Világtanács Buda­pestre összehívott, májusban esedékes közgyűlésének elő­készítéséről és a magyar bé­kemozgalom — események­ben, erédményekben gazdag 1970-es munkáján alapuló — idei sokrétű tervérő1 tanács­koztak az Országos Béketa­nács kibővíteti elnökségi ülé­sén — pénteken a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában. Boldizsár Iván, az OBT alelnöke vezette a tanácskozást, amelyen részt vett és felszólalt Katona Ist­ván. az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője Is. A BVT-közgyűlés előké­születeiről Sebestyén Nán- domé, az Országos Béketa- nács titkára számolt be. El­mondta, hogy a nemzetközi eseményre május 13 és 16 között kerül sor. A nemzet­közi békemozgalom vezetői­nek állásfoglalása szerint azért válás tották a közgyű­lés színhelyéül Budapestet, mert a magyar főváros, a kontinens biztonsági rendsze­rének előkészítésében rend­kívül fontos tényező. A közgyűlés témái közé tartozik az európai béke és biztonság az indokínai né­pekkel Vállalt nemzetközi szolidaritás, a függetlenségü­kért küzdő népek harcának támogatása, és állásfoglalás a fegyverkezési hajsza ellen, a leszerelésért. Munkaértekezlet jellegű lesz a közgvűlés, tanácskozá­sait különféle — égy-egy té­mát gondozó — bizottságok­ban folytatja. A most formá­lódó progi-am szerint szak­mai találkozókra is sor ke­rül A Magyar Aépköztarsaság elítéli a laoszi agressziót A Magyar Népköztársaság kormányának tájékoztatási hivatalát felhatlmazták az alábbiak közlésére: A Magyar Népköztársaság népe és kormánya felháboro­dással értesült az Egyesült Államok és dél-vietnami csatlósa által a laoszi király­ság területe ellen elköv tett agresszióról. A magyar nép határozot­tan elítéli az Egyesült Álla­mok kormánya és a dél-vi­etnami reakciós erők újabb agresszióját. Az Egyesült Ál­lamok imperialista körei leplezetlen cinizmussal egy­más elleni harcra akarják kénvszeríteni az indokínai népeket, s ezzel a háború ki- szélesítését készítik elő. Az Egyesült Államok kormánya sorozatosan megszegi az in­dokínai probléma békés ren­dezését szolgáló 1954. és 19Ö2. évi genfi egyezményeket, megsérti az ENSZ alapokmá­nyát és az ENSZ jubileumi közgyűlésén „a nemzetközi biztonság megszilárdításáról” hozott határozatot. Az Egyesült Államok újabb agresszív cselekedete tovább fokozza a nemzetközi feszült­séget. A várható súlyos kö­vetkezményekért az Egyesült Államok kormányának min­den felelősséget viselnie kell. Az indokínai népek igaz Ügyét a haladás minden hí­ve, valamennyi békeszerető erő a világon — köztük ha­zánk a Magyar Népközt'' a- ság népe is — következete­sen támogatja. Követeljük, hogy az Egye­sült Államok kormánya ha­ladéiba' anul vessen véget a laoszi királyság, s a többi indokínai nép elléni agresz- sziós cselekedetének, hagy­jon fel a térség országai szuverénitásának durva meg­sértésével, hogy a hazájuk önállóságáért hősi harcot folytató indokínai népek ön- rendelkezése megvalósuljon. — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — A Szovjetunió földgázfeldolgozó üzemet szállít Magyarországnak Moszkva A Chemokotnplex és a Cvetpromexport külkereske­delmi vállalat képviselői pénteken Moszkvában szer­ződést írtak alá, amelynek értelmében a Szovjetunió földgázfeldolgozó üzemet szállít Magyarországnak. A több mint kétmillió ru­belért vásárolt üzem egyiké lesz az országos kőolaj és gépipari tröszt szegedi léte­sítményeinek. Az üzem naponta 3,75 mil­lió köbméter földgáz és 700 tonna földgázkondenzátum feldolgozására képes, évente 70—80 ezer tonna cseppfolyós propán-bután gázt 20 ezer Pártkonferenciák a Szovjetunióban Az Apollo legénysége az űrközpontban íkülpolitikai tudúsításaink a a, oldalon) tonna izopetánt és körülbe­lül 140 ezer tonna gazolint fog termelni. Ez az árumeny- nyiség jelentősen elősegíti a magyar földgázprogram meg­valósítását, valamint a kor­szerű energiahordozók elter­jesztését. A szállítandó üzem 50 szá­zalékkal növeli az ország je­lenlegi cseppfolyós propán­butángáz termelését. Beren­dezések szállítása még az idén megkezdődik, a terme­lés megindítását 1974-re ter­vezik. Hazaérkezett Péter János Hazaérkezett Moszkvából Péter János külügyminiszter, aki a Magyar Népköztársaság kormánya nevében aláírta a tengerek és óceánok fenekén és annak altalajában nukleá­ris és más tömegpusztító fegyverek elhelyezésének ti­lalmáról szóló szerződést, amelyet — mint ismeretes — az ENSZ közgyűlés 25. ülés­szaka hagyott jóvá. KISZ-érd órnéremmel tüntették ki Le "luu Van-t A KISZ Központi Bizottsá- ág Le Huu Vant, a Dél-Viet­nami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét, a magyar és a dél-vietnami ifjúság közötti barátság ápolása és elmélyí­tése terén kifejtett eredmé­nyes tevékenysége elismeré­séül KISZ érdemérem kitün­tetésben részesítette. A kitün­tetést dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára adta át Befejeződött az NDK műszaki hét Az NDK műszaki hetének utolsó napján, pénteken a Budapesten megtartott 5 és a Miskolcon elhangzott 4 elő­adással befejeződött nagy­szabású műszaki-tudományos program, amelyen csaknem 4000 szakember vett részt Klaus Friedrich, az NDK külkereskedelmi kamarájá­nak igazgatója az MTI mun­katársának adott nyila*koza- tában többek között elmon­dotta, hogy eredményesnek értékeli ezt a programot A külkereskedelmi kamara és az NDK-beli műszaki-tudo­mányos egyesületek elő'zör rendeztek külföldön műsza­ki hetet. A? NDK-'‘■’éli szak­emberek 26 előadása iránt megnyilvánult nagy érdeklő­dés igazolta az előzetes vára­kozásokat Az előadássorozat egyéb­ként csaknem 20 fontos tu­dományos és műszaki-fejlesz­tési témát érintett Eddig 32 ország jelentkezett a vadászati világkiállításra Pénteken együttes ülést tartott az augusztus 27-én nyíló vadászati világkiállítás tárcaközi bizottsága és főbi­zottsága. Az ülésen megje­lent és felszólalt dr. DimÄny Imre mezőgazda«*"» és élel­mezésügyi miniszter. Földes László mezőgazda­sági és élelmezésügyi minisz­terhelyettes, a vadászati vi­lágkiállítás kormánymegbí­zottja tájékoztatást adott a rendezvény előkészülteiről. Megállapította: bel- és kül­földön egyaránt nagy az ér­deklődés a vadászati világki­állítás lránt. Jóllehet a jelent­kezési határidő án-«us ’5-én jár le, már eddig 32 ország jelezte, hogy részt vesz a ren­dezvényen. amely a vadászok, horeásmk. íueMáK. termé­szetbarátok nagy találkozója less.

Next

/
Oldalképek
Tartalom