Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-07 / 32. szám
1971. február 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Ketten a tizenhét közül Tizenhét cukorgyárí dolgozó kapott néhány soros meghívót. Péntek délután „vendégségbe” hívattak abból az alkalomból, hogy nyugdíjasok lettek, vagy lesznek mostanában. A gyárból mennek nyugdíjba, elköszöntek hát ünnepélyesen tőlük a vállalat gazdasági és mozgalmi vezetői. Pártmun^’a A nők helyzetének javításáért A tiszafüredi járás minden községében megvitatták a közelmúltban a helyi párt, tanácsi, gazdasági és tömegszervezeti vezetők, hogy hogyan kezdtek hozzá a nőkérdésről hozott párthatározat végrehajtásához. E megbeszélésekre a járási pártvezetés kezdeményezésére került sor és a pártbizottság mindegyiken képviseltette magát Az a szándék vezette a tanácskozások összehívásakor a pártbizottságot hogy a jövőben csak úgy lehet kisebb-na- gyobb kedvező változást elérni a járásban élő nők gazdasági, szociális, kulturális helyzetének javításában, ha ennek érdekében minden helyi szerv, és gazdasági egység vezető sége megfogalmazza a saját feladatait és azok elvégzésére intézkedési tervet állít össze. Ezt megelőzően viszont alaposan szét kell nézni helyben és felmérni, milyen most a helyzet, szólt az ajánlás a programok elkészítőinek. A többi között ilyen témák fognak terítékre kerülni; milyen mérvű a nők foglalkoztatása és milyen lehetőségek kihasználása révén lehetne a munkaalkalmak számét növelni. Érvényesül-e mindenütt az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. Az ellátás színvonala hogyan fejleszthető, van-e elegendő olcsóbb cikk az üzletekben és a kereskedelem igá- ; zodik-e a dolgozó nők Igényeihez a boltok nyitvatartésávai, ; Ez elsősorban Tiszafüreden aktuális, mivel köztudott, hogy , a járási székhelyre települt gyárak új munkásai között j aránylag elég sok a nő. A gyermekintézmények hálózatát1 társadalmi erőforrásokból hogyan lehetne bővíteni. Kiterjed a vizsgálódás a termelőszövetkezetekben dolgozó nők munka- és életkörülményeire is. A helyzet feltárása és a tennivalók számbavétele után a helyi pártszervek fogják ellenőrizni, hogy a programok, intézkedések maradéktalanul meg is valósuljanak. A járási párt-végrehajtóbizottság az év második felében készül majd a határozat végrehajtásának tapasztalatait megvitatni. A tiszafüredi járási pártbizottság módszere, kezdeményezése mindenképpen figyelemre méltó, elindított egy folyamatot, amelytől ha nem is gyökeres fordulatot, de azt mindenképpen lehet remélni, hogy a községek politikai és gazdasági vezetői személy szerint közreműködnek a párt nőpolitikái elveinek érvényesítésében. Ezt írja ezzel összefüggésben a Központi Bizottság határozata: „Figyelembe kell venni, hogy a társadalmi és gazdasági élet fejlődése, valamint a nőkérdésben meglévő problémák és ellentmondások jellege elsősorban helyi intézkedéseket követel. A központi döntések csak könnyithetik, de nem pótolhatják a nők érdekében teendő helyi állásfoglalásokat, intézkedéseket.” L. A. A tanulásnak nincs vege Befejeződet! az öthónapos pártiskola 1. Rudi bácsi ezzel fogadott: — Annyi év után nagyön rosszul esik, hogy a gyár dudája már nem szól nekem. — Utoljára január 28- án hívta munkába Mateics- ka Rudolfot a dudaszó, s azóta bizony még nem szokta meg, hogy most már a pihenésnek éljen. Nem az a természet. Vágyik a „család” után, amelynek harminchárom villany- szerelő tagja volt, Rudi bácsi pedig a csoportvezetőjük, ötven—egynéhány évesen értesült arról, hogy rekonstrukció lesz a gyárban. Nosza, elő a könyveket, az új szakirodalmat és a műszaki rajzokat is. Éjt nappalé téve ismerkedett az autoroatikával s a villany- szerelés új . rejtelmeivel, mert áz mégsem lehet, hogy ,jöreg szaki”, meg csoportvezető létére ne tudjon válaszolni a szakmába vágó kérdésekre. Rudi bácsi különben tör- zsökös cukorgyári dinasztia tagja — mint maga mondta: utolsó mohikánja. Hároméves volt csupán, amikor szülei Felső-Ausztriából a szolnoki cukorgyárhoz jöttek. Édesapja lett itt az első fő villanyszerelő. Szlovák anyanyelvűek voltak, a kis Rudi gyerek itt tanult meg magyarul. Később is kezdte emiatt az iskolát. Két évre kisiparoshoz került megtanulni a szakmát — ennek akkor csak ez a módja volt, s azt követően nyugdíjazásáig a cukorgyárban villanyszerelő. Három fiútestvére is itt kereste kenyerét, — ők szintén a cukorgyár nyugdíjasai. öszHúsz évvel ezelőtt, 1951- ben alakult meg a szervezett tudományos utánpótlás vezető intézménye, a tudományos minősítő bizottság. Tolnai Gábor akadémikus, a bizottság elnöke a testület két évtizedes tevékenységéről a kővetkezőket mondta: — A tudományos minősítő bizottságnak az első években legfontosabb feladata a megfelelő tudományos fokozatok, a doktori, illetőleg kandidátusi címek odaítélése volt olyan tudósoknak, akik addigi pályafutásuk során kiemelkedő eredményeket értek el. Az újrendszerű tudományos fokozatok eléréséhez benyújtott disszertációk első nyilvános vitáira 1953-ban került sor. Az első kandidátus Nagy Péter irodalomtudósunk volt, aki értekezés gyanánt Móricz Zsigmond- ról készült monográfiáját nyújtotta be. A tudományok doktora címet pedig első ízben Sőtér Istvánnak ítélte oda a tudományos minősítő bizottság. — A mostanáig eltelt idő alatt a bizottság több mint hétezer aspiránst vett fel. Közülük 710-en külföldi as- piranturára mentek, legtöbbjük a Szovjetunióba. Az Idén január 1-ig 4125 pályázó szerzett tudományos fo- fozatot, 513-an lettek a tudományok doktorai, 3612-en kandidátusok. — Az elmúlt két évtizedre visszatekintve megállapíthatjuk. hogy az új tudományos fokozatok és az újrendszerű tudományos utánpótlás tekintélyt szerzett, áfái nem kis részben annak szesen több mint 56 évig adott a Mat’eicska-család ügyes munkáskezet a gyárnak. Matéicska Rudolf személyében osztályharcos ember vett búcsút munkahelyétől. 1044-es párttag, de már legalább két évvel korábban tagja lett a Vörös Segélynek. Illegális kommunisták családjának megsegítésére adták össze fillérjeiket, hogy enyhítsék azok gondjait, akiknél a családfőt Horthy csendőrei elhurcolták. Nagyon nagy élmény volt a felszabadulás, az első szabad május elseje Rudi bá- csiéknak. A felesége is 1945 óta tagja a pártnak, tehát mindketten a felszabadulási Jubileumi emlékérem tulajdonosai. S nehéz a krónikásnak „megtartóztatnia” magát attól, hogy mellőzze a többi kitüntetés felsorolását. Tekintélyes kartondoboz van velük tele... s mind azt tanúsítja, hogy Matéicska Rudolf nem csupán régi, hanem kiváló dolgozója is volt a szolnoki cukorgyárnak. Példaképe az utána kö vetkezőknek. 2. Deák István szintén a gyári lakótelepen ól. Közvetlen szomszédja a fia — mármint az idősebbik, aki egyszersmind jobbkeze is a cukorgyári sportkör kerékpárosainak nevelésében. Az apa vezeti a szakosztályt, István, ezüstérmes Sportolója pedig Deák Miklós, aki egyébként még középiskolás. Pista bácsi 1933-ban lett a cukorgyár állandó munkása, azelőtt csak kampány idején dolgozott itt, Huszonköszönhető, hogy a bizottság igyekezett magas mércét alkalmazni. Üj tudósnemzedék, köztük kiemelkedő tudósok egész sora nőtt fel az elmúlt húsz év alatt. Egy sor tudományos intézetünk, egyetemünk vezetői között olyan tudósok vannak, akik az aspirantura útján szerezték meg a tudományos fokozatokat és ma már a tudományok doktorai, vagy akadémikusok és a közéletben fontos szerepet töltenek be. — Hazai tudóskénzésünk színvonalának külföldi elismerését jelzi, hogy nagyon sok fiatal külföldi szakember tanul nálunk, főleg vietnami és egyiptomi aspiránsok, akik elsősorban a hazájuk népgazdaságának fejlesztéséhez szükséges tudományokban képezik magukat. Nem egy esetben fordul elő az is, hosy neves kü'földi tudósok nálunk védik meg disszertációjukat. Fél évvel ezelőtt a tudománypolitikai irányelvek nyomán úiból szabályozták az aspirantura rendszerét. A tudomány és technika' forradalom korában már nemcsak az alapkutatásban elért jeien+ős eredményekért, értékes tudományos alkotásokért, hanem olvan műszaki. és ewéb alkotásokért is mos'adink a fokozatot. amelyok mö«ött tudományos mepaiorNe-ottcác; van. Tlymödon az edd'ö'nAl jobban érvé-iveci'l az a kö- VfWmírV. hoey a tudn-nóov segítse elő a néngazHeság fellődését. hiszen az ilven alkotások többnyire közvetlenül érzékeltetik a tudomány termelőerővé válását. hat évig a centrifugánál volt elŐmunkás. A negyvenes évek elején a városból kiköltözött a cukorgyári lakótelepre, ahol szép, tágas lakást kapott. Az 1950-es években művezetőképzőn vett részt, s azóta volt az építési munkák irányítója a gyárban. Talán a legnagyobb ilyen feladat a múlt évben adódott. Mondta is akkor a főmérnök: — Ez a munka emlékezetes lesz magának. — S igaz is, hiszen a gyár cukoroldali részén a egész alapzatot — méternyi mélyen — kicserélték, s közben új gépalapokat építettek. Farkas Sándor csoportvezetővel többször dolgoztak két műszakot is naponta, hogy a kampány idejére elkészüljenek. Deák Istvánnak mégis emlékezetesebb ennél a front utáni munka, az élet újrakezdése. A gyár szürőtomya lövedéktől megsérült, a teteje szinte „lógott” a levegőben. Negyvenöt januárjában nyolcán—tizen láttak hozzá a helyreállításához. Hegedűs Lajos, az akkori mérnök-igazgató, nagy energiával szervezte a gyár helyreállítását. S hogy az eredmény sem maradt el, az Deák Istvánnak szintúgy emlékezetes. 1945 karácsonya előtt indult a kampány, s az ünnep éjszakáján már 42 vagon cukrot is gyártottak. Nagyon büszkék voltak rá, ami érthető is. A mára fordítva a szót: január 1. óta nyugdíjas, és már meg is kapta az első havi járandóságát, 2370 forintot, amellyel nagyon elégedett. De egyébként is az. így mondta: — Minden nyugdíjasnak azt kívánom, hogy olyan gondtalanul és kiegyensúlyozottan kezdje az első napokat. mint én, s legyen még sokáig ilyen a folytatás! Illóolajok A Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet kutatásaiban a kőolaj mellett helyet kaptak az illóolajok is, amelyek hasonló felépítésű anyagok. A kozmetikai és háztartásvegyipari vállalat bízta meg a kutatókat az illóolajok, illetve az illóolajat tartalmú anyagok elemzésével. Elsőnek egyik keresett exportcikkünk, a kaporolaj került az elemző műszerekbe. Ennek 15 komponensét határozták meg. ' Előkelő helyet foglalunk el világviszonylatban is a válások terén — ez derül ki a legutóbbi statisztikai eredményekből, amely az egész világon vizsgálta: 1000 lakosra hány válás jut országonként. Nálunk ez a szám meghaladja a kettőt, s ezzel a negyedik helyen állunk — pillanatnyilag. Jelemzőüi: az Egyesült Államokban 2 és fél ez a mutató, az NSZK-ban éppen másfél, de az NDK- ban már tizedes számokkal mérik, s Lengyelországban is mindös'ze 0,77, Portugáliában pedig a leghűségesebb az eskü: 0,08-as alig-alig kifejezhető csekély válási arányukkal úgy tűnik, a világon a legtürelmesebb házastársak náluk találhatók. Hazánkban az utóbbi esztendőkben minden negyedik házasságkötésre egy válás jutott. Az elutasított bontás! kérelmek aránya igen csekély, mindössze 1,3 százalék. Legtöbben a budapestiek közül válnak, a fővárosi válóperek száma az utóbbi egykét évben évente már meghaladta a 7 ezret, az összes bontásoknak mintegy 33 százalékát itt bonyolítják le. A válóperes „járvány” eléggé ingadozott történelmünk folyamán. Apáink Hérciusbart retek, saláta és húsvéti bárány A megyeszékhelyre tavaszi zöld primőráruból a tószegi Dózsa Tsz kertészete már tavaly is nagy mennyiséget küldött. Száz holdas szabadföldi kertészetükhöz 2200 négyezetméter üvegfe’ü- let csatlakozik és 20 négyzetméteres hajtatóház. A retek és a korai saláta magját már januárban elvetették. A gazdaság leglöbb brigádja, a „Mohácsi Mátyás” tizennyolc taeú női szocialista brigád gondos munkáját dicséri, hogy jól feílőd- nék a növények és márr'us- végén a szolnoki Üzletekben is kanhatók lesznek. Mintegy ]?0 ezer fej salátát és többezer csomó retket szállítanak. A korai karalábét pedig április végén „dobják” piacra. Csak szántóföldi termesztésből tavaly io vagon paradicsomot és paprikát, 20 vagon hagymát szállítottak a na eykörösi konzervgyárba. A kertészet tavaly a növény- termesztés bevételének mintegy 25 százalékát adta. Ez után tovább bővítik és mintegy 30o holdon kertészkednek, A növényházat ősszel is kihasználják. Novemberre 10 ezer szál krizantémot és 5Ö0 cserép cikláment nevelnek. V A gazdaság különös gondot fordít a juhállomány gyarapítására és az állatok értékmérő tulajdonságainak javítására. Ezer- hétszáZ anyajuhuk eevrésze már megellett. Mintegy kétezer kisbárány lát nanvilá- got hamarosan. Fzekből ne- nevehk Sri az úgynevezett húsvéti bárányt. Űerv számítják, hoev a kisbárányok 12—14 kilósak lesznek ünnenebre. és ígv külfö’dön — elsősorban . Olaszországban és Franciaországban szívesen vásárolják ezeket. ötszáz béránvt exportéinak és jó bevételre számítanak a gazdaságban, — mintegy 170 ezer forintra. A kertészetből és a juhászaiból származott nyereség a tavalvi kedvezőben esztendőben nagy segítséget nyújtott abban, hogy a tószegi Dózsa Tsz sikeresen zárta az évet. Átlagosan 27 ezer forint volt egy tsz gazda évi jövedelme. Ebben az évben e két ágazat mellett tovább fejlesztik a többit is és szeretnék, ha az idén négy százalékkal többet fizethetnének a tagoknak. nemzedékében, 1930-ban például 6046, 1931-ben már csak 4911 házasság bomlott fel. A felszabadulás évében, 1945- ben 2035-en váltak, egy évvel később viszont már 8471- en döbbentek rá, hogy az örök hűségeskű mit rém ér, 1951-ben léptük túl először a bűvös ezrest: 11 631 bontás történt, 1962-ben viszont már 18 599 — s ettől kezdve állandóan emelkedő tendenciát mutat. Jelenleg már az évi 20 ezret is túlléptük. A felbontott házasságoknak közel 60 százalékában egy, vagy több gyermek született, s így évente mintegy 12—13 ezer 18 éven aluli marad apa, illetve anya nélkül — szüleik elhatározása következtében. A férfiak legtöbben 25—29 éves koruk között, a nők pedig 20—24 éves korukban válnak leginkább. A házasságkötő* előtt a válófelek túlnyomó többsége hajadon, illetve nőtlen volt, mindössze 3 ezer körül m020g a már egyszer korábban Is elváltak aránya. A^k pedig özvegység után kötnek házasságot, a legmegbízhatóbbnak tűnnek: mindössze 5—700 ilyen férfi vagy nő gondolja meg magát a későbbiek folyamán — egy-egy esztendő átlagában. Tegnap délelőtt tartották meg a megyei Oktatási Igazgatóságon az öthónapos pártiskola ünnepélyes tanfolyamzárását. Dr. Ungor Tibor az Oktatási Igazgatóság vezetője búcsúztatta a hallgatókat: — Az együttes munka eredményeként a tanfolyam elérte a célját. A beszámolók azt bizonyították, hogy az elvtársak jól felkészültek, elsajátítottak mindent, amit az öt hónap alatt el kellett sajátítani. Képzésüket azonban ne tekintsék befejezettnek. Most gyakorlatban kell végrehajtani a X. kongresz- szus határozatait, s ez sok munkát igényel. Lepvenek optimisták, de ne önelégültek, keményen következetesek, de mindig a meegvőző szó és a személyes példamutatás eszközeivel érvényesítsék a párt politikáiét. A tanfolvam résztvevőinek nevében Papn Sándor köszönetét mondott az iskola vezetőséeének. tanárainak és valamennyi dolgozóiénak az öt^ónanos munkáért, maid a hallgatók megkapták a bizonyítványokat. •őr Az ünnepség után hosszú ideig a búosűzkodó. indu’ás- ra készülődő, immár „volt” hallgatók töltötték meg az iskola előcsarnokát. Amikor megritkult a tömeg, megkértem nébányukat, mondták el az elmúlt öt hónap alatt szerzett tapasztalataikat. Mltihvl Jrtr'efné Jászapáti -ól íött a pá-tiskolóra. — odahaza a Vas- Fa-, és Műanvaginari Ktsz cső- nnrivezetőie. pártvazetőségi tag. a megyei pártbizottság tag'a. — Az elmúlt öt hónapban egv pn<aeop emlékozntes él- volf —- mondta. •— Tvaz. nem Ittent élménv: részt vehettem a X. kong- Tfo-áv>han c«ak alapfokú szemináriumon tanultam, azért egy kicsit félve jöttem a pár iskolára. Most azonban már nagyon örülök, hogy eljöttem. Sok mindent világosabban látok; jobban hozzá tudok szólni, bármilyen kérdés merül fel. Kun Teréz a jászberényi Hűtőgépgyár műszerész technikusa. Két éve párttag. A Hűtőgépgyár KISZ bizottságának és a Jászberény városi KISZ vb tagja. Ügy érzem, kellő elméleti megalapozottságot szereztem ahhoz, hogy az egyre magasabb követelményeket támasztó KTSZ- feladatokat elvégezzem. Nem könnyű, de nagyon hasznos volt ez az öt hónap. Szívesen emlékszem vissza az Itt eltöltött időre. A komoly munka mellett sok vidámság is színesítette az itteni napokat. Papp Sándor a tanfolyam önkormányzati szervének vezetője volt. „Civilben” a kisújszállási MÁV forgalmi alapszervezet vezetőségi tagja. — öt hónap nem hosszú idő az ember életében. Ez az öt hónap azonban emlékezetes ma’-ad számomra. Segített. bogv válasz -dbns- sak az új, bonyolult kérdésekre. Az Itteni mpshfzntá- som sok elfoglaltságot adott, hetven hel'öatö floves-balng dolgait intéztem. De a legfontosabban. a tanidáskan nem jelentett hárénvt. Ezt bizonvftta. hogy is vásottak a marxista esri egyetemre. A munkám rn'«*t sokat ■ »ij utaznom, s ez nobz-«.*«.»; te- lent a tovóbbtan,»tfsbari. Fzaretnérn azonban, hn silrerillna elvan mognldZet talál- ni. hogV botaatboaI-«ecaV aj psM egyetemre. Az ótgt nafp áll meg. rn1nd*a VéndZenVat ad fel V-aVra Csak óév tnd'vlr mpea-Sní a laszt ha fotvamatossn képezzük magunkat. B. A. Magyar István Négyezernél több tudományos fokozat - A szervezett tudósképzés eredményei — CS. í — Válás magyar módra