Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-28 / 50. szám
1971, február 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ( MÉSZÁROS LAJOS: SZOLNOKI VÁROSKÉP A lenini úton L. I. Brezsnyev válogatóit beszédei, cikkei Pontos missziót teljesített a Kossuth Könyvkiadó, amikor — A lenini úton címmel közreadta Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP főtitkárának válogatott beszédeit és cikkeit. A kötet minden anyaga megjelent annakidején, amikor elhangzott, vagy íródott, így egybegyűjtve azonban új értéket kap az egész, a kommunista építés legutóbbi öt esztendejének történelmi dokumentumává, hiteSÓSKÚTI JÚLIA VASÁRNAPI RIPORTJA: Háromszor lalálkoztam Annával les krónikájává lep elő. Az SZKP köze' gő XXIV. kongresszusa — amelyen éppen ennek az időszaknak a tapasztalatait, munkáit elemzik majd, hogy felelősséggel kijelölhessék a kövektező esztendők legfőbb tennivalóit — csak fokozza a könyv időszerűségét. A válogatás az SZKP főtitkárának azokat a megnyilatkozásait gyűjtötte egybe, amelyek a legjellemzőbben idézik fel 3 múlt fél évtized történéseit, a szovjet állam, az SZKP, az egész szovjet nép munkáját, harcát A gyűjteményben közölt beszédek és írások — amint arra Leonyid Brezsnyev a magyar kiadáshoz írt előszavában is utal — olyan időszakot fognak át, amelybe fontos események sűrítődtek, mind a Szovjetunióban, mind pedig nemzetközi vonatkozásban. Ebben az időszakban a szovjet nép a kommunizmus anyagi-technikai bázisának megteremtésére, a tudomány és a kultúra fejlesztésére, a dolgozók jólétének növelésére fordította erőfeszítéseit. Az SZKP —az MSZMP- vel és más testvérpártokkal együtt — sokat tett ezekben az években, hogy erősítse a szocialista közösség összefogását, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egységét, mozgósítson valamennyi progresszív erőt az imperializmus ellen, a föld népeinek békéje és biztonsága. a társadalmi haladás érdekében. E hatalmas arányú, szerteágazó tevékenység nek a krónikája ez a csaknem 600 oldalas gyűjtemény. Egyben tükre a szovjet állam félévszázados harcának is, tanúságtétele annak, hogyan hatotta, formálta át a világot a lenini eszme feltartóztathatatlan ereje, hiszen erre az időszakra esett az októberi forradalom 50. évfordulója, Lenin születésének centenáriuma és a fasizmus feletti győzelem jubileuma, g a szerkesztők az ünnepi megemlékezések során elmondott, történelmi léptékkel mért reális és átfogó ér- <*io feßtet -besZöte*. két is közreadták a kötetben. Leonyid Brezsnyev beszédeinek gyűjteményében három átfogó témával találkozhat az olvasó. Az egyik a nemzetközi politika, a másik a Szovjetunió belső helyzete — elsősorban a kommunista építés társadalmi és gazdasági problémáinak aspektusából nézve —•, a harmadik pedig a magyar-szovjet kapcsolatok kérdése, A nemzetközi politika alakulásának és a nemzetközi munkásmozgalom fejlődésének ez az öt esztendeje bonyolult, nehéz időszak volt, súlyos válságokkal, nagy próbatételekkel terhelt periódus. Erről tanúskodnak a könyv lapjai, a szovjet vezető itt egybegyűjtött politikai beszédei. Az indokínai népek elleni agresszió, a közel-keleti háború, a Csehszlovákia szocialista vívmányait fenyegető események, Kína vezetőinek szovjetellenes magatartása, amely 1969-ben a baljóslatú határmenti fegyveres provokációkhoz vezetett — csak a legfőbbek azok közül a bonyodalmak közül, amelyekkel szembe kellett nézni ezekben az években. A szocializmus rendszerének, s elsősorban a Szovjetunió erőfeszítéseinek, nagy áldozatvállalásának az eredménye, meggyőző sikere, — hogy az imperializmus nem tudta elmérgesíteni ezeket a válsággócokat, képtelen volt realizálni azokat a reményeket, amelyeket hozzájuk fűzött. A szocializmust építő és az imperializmus ellen harcoló erők tömörítését, gyarapítását szolgáló erőfeszítések — amelyeknek krónikája ez a gyűjtemény — nem voltak hiábavalóak. A Szovjetunió belső helyzetével foglalkozó megállapításai érdekes, izgalmas korszak tükrét tárják elénk. Azét az öt esztendőét, amikor a jelentős anyagi áldozatokat is követelő nemzetközi próbatételek ellenére minden téren a felfelé ívelés, a jóütemű fejlődés és az alkotó útkeresés * szovjet társai dalmi és gazdasági valóságot. Az irányítás rendszerének átalakítása — a be nem vált népgazdasági tanácsok megszüntetése, az iparági minisztériumok visszaállítása, a gazdasági reform kidolgozása és bevezetése — az SZKP XXIII. kongresszusán hozott határozatok végrehajtása, a voluntarista, szubjektív vezetési módszerek elvetése, a való helyzet realitásainak jobb számbavétele olyan erőket mozgósított, amelyeknek a kiaknázása a következő években minden eddiginél nagyobb feladatok megoldására teszi képessé a szovjet társadalmat. Az SZKP közelgő XXIV. kongresszusának előkészületei már érzékeltetik ezeknek a megnövekedett feladatoknak a körvonalait. Ezekről beszélt emlékezetes, nem égé. szén egy évvel ezelőtti harkovi — a mostani könyv lapjain is publikált — beszédében Leonyid Brezsnyev, amikor arra figyelmeztetett; — „... a fejlődésnek olyan szakaszába léptünk, amely már nem engedi meg, hogy a régi módon dolgozzunk, amely új módszereket és új megoldásokat követel... A társadalmi termelés hatékonyságának növelése a gazdaság fejlesztésének fontos problémája. Most már nemcsak az a lényeges kérdés, hogy mennyit termelünk, hanem az is, hogy milyen áron, milyen ráfordítással termelünk. Napjainkban éppen ezen a területen van a két rendszer versenyének súlypontja”. Ez világos jelzése annak, hogy a XXIV. kongresszuson és az utána következő esztendőkben az intenzív fejlődés kérdései kerülnek előtérbe a szovjet társadalmi és gazdasági életben. A magyar—szov'ei Kapcsolatot sokrétűségét, elevenségét, a két ország, a két párt között alakuló együttműködést is méltón tökrözi a kötet: az SZKP főtitkárának öt olyan beszédét tartalmazza, amelyek magyar vonatkozású rendezvényeken, magyar-szovjet barátsági nagygyűléseken, az MSZMP kongresszusain hangzottak el. Ez a tény is azt érzékelteti, milyen nagy jelentőséget tulajdonít az SZKP — csakúgy, mint az MSZMP — a magyar-szovjet együttműködés, s általában a szocialista országok közötti kapcsolat további fejlesztésének. Leonyid Brezsnyev beszédeinek és cikkeinek gyűjteményével értékes, kiemelkedő mű gazdagítja a magyar i politikai irodaimat, I Anna munkásasszony. Sem több, sem kevesebb. Falusi munkásasszony, harmincötéves fejjel tanult szakmát. Dolgozott ő azelőtt is — volt csapos kis falusi kocsmában, takarító a tanácsházán. Próbálkozott csibekeltetéssel és neveléssel, árulta kis kertje hasznát piacon. Három éve, hogy felhagyott a sok, sikertelen küszködéssel. Akkor, 1968-ban gyárépítők jöttek a községbe. Ahogy a csarnokok falai kibújtak a földből, a pesti központ közhírré tette: szerződéit köt asszonyokkal, lá- nyokkaL Két év a tanuló idő. A pesti gyárban dolgoznak, esténként tanulnak. Mire a gyár munkához kezdhet, legyen helyi, hozzáértő szakmunkás, elég. Tódultak a hírre a tanácsházára az asszonyok. Tudakolták, hogy is lesz az? Nem vállalhatta bárki, csak lányok és olyan asszony, akinek gyermekéhez volt a háznál nagymama. Mert hazajönni csak kéthetenként lehetett gyári költségen. És a vonat drága hazáig. Személyvonaton, döcögő vicinálison egy százas oda-vissza. Anna vállalta. Nagy bátorság, még nagyobb akarat kellett hozzá. Dehát harmincötévesen már meggondolt, sokat bíró az ember. 0 Nyár volt, igazi perzselő, fullasztó hőség. Jókor hajnalban indultam — bár a meghívó kora délutánra szójt. Nagy dolog! A nagyközség első gyáravatója. Csodálkoztak a korai érkezésen. Az igazgató szabadkozott. A bejáratnál délelőtt ültették el a máshol nevelt rózsabokrokat. Az ebédlőben takarítottak. Ott lesz, délután az ünnepi trakta. — Dolgoznak már? — a műhelyből gépjárás hangját véltem hallani. — Ma reggel hatkor kezdtünk. Nem zavartam tovább az igazgatót. Engedélyt kértem. Benéznék a műhelybe, jó lenne beszélni munkásokkal. Hiszen minden avató ünnepnél, miniszteri beszédnél izgalmasabb: mit mond a munkás, akinek új, friss kenyere a gyár. Az igazgató először Anna nevét diktálta noteszembe. Az az asszony sírt ma reggel, amikor megkapta a gépét. Sokat szenvedett érte, nagy most az öröme. Szürke köpenyben, szigorúan bekötött fejével Anna semmivel sem különbözött a többitől. Fényvédő szemüvege mögül alig láttam a szemét. Arca, keze poros volt, — csak egy kócos szőke tincs bújt elő minduntalan a szorosra kötött kendő alól. Amikor megszólalt, megkönnyebbültem. Kedvesen bőbeszédűen, a kunok jellegzetes hanglejtésével mondta el örömét. — Három évvel ezelőtt én bezártam a házam kapuját. Tíz, meg hétéves fiamat elvittem az édesanyámhoz. Szomorkodtak, de — okos kisfiúk voltak ők mindig — megértettek. Azt mondták, tanulnak úgy, mintha minden este megnézném a leckéjüket. Tanultak is, rendesen. Kéthetenként láttam őket. Olyankor úgy örültek nekem, a világért sem szomorítottak vol- m. — Nekem sem volt rossz Pesten. A gyárban hamar megszerettem, eltanultam a munkát. Délután a tanfolyamra jártam. Este meg? A munkásszállóban rádiószó mellett pulóvereket kötöttem a fiúknak. Nem, én Pesten nem szórakozhattam. Egyedül nevelem a gyerekeket, minden forintomnak helye van. — Már ezerhatszáz—ezer- hétszáz forint fizetésre számolok itthon. \ Az „itthon” olyan szépen hangzott, hogy rámragadt Anna öröme. Talán ez a hangulat tette: amikor szerkesztőm este elolvasta a gyáravatóról írt cikkemet, megdicsért Igazi, szomorú ősz volt. Amíg a gyárhoz értem vagy három autó csapta rám az út szennyes-vizes sarát. A tanácsházától indultam. Sok panaszt hallottam. Az új gyár munkásai — sok lány és asszony — három kilométert gyalogolnak, mert nincs autóbusz. Műszak végén a boltokban kenyéren, tejen kívül más alig várja őket. Hetenként egyszer van hús a hentesnél. A gyári vezetők is ezt keseregték. Az asszonyok baja őket is foglalkoztatta. Az igazgató megint Annához küldött. Nemrég, a szakszervezet alakuló gyűlésén Anna szólalt fel, ő mondta el először a munkáscsaládok gondját Nekem nagy bajom — de sokszor szégyenkezem is miatta —, hogy rossz az arcmemóriám. Most is csak egy elszabadult szőke haj tincsre, s egy fényvédő szemüvegre emlékeztem, Anna megszólított: — Vgye jól emlékezem? Mi már találkoztunk? — Akkor jobb kedvünk volt — mondtam, s bűnbakot is kerestem. — Az idő is szebb volt tán azért — Ősszel faluban, még nagyfaluban is ez van. Sár, pocsolya, szürkeség. De azért nem olyan fekete ez a miág. Mondtam, hogy én ugyan most árnyakról hallottam. Emlegettem a gyaloglást, a boltok üres polcait, a hússzék előtti sorokat hétvégeken. Anna igazat adott. — Megyen az ember lánya haza délután. Otthon várja két jóétvágyú fiú a mamát, meg a vacsorát. Megunják ám a sajtot, vajat, a tojást. Húst ennének, felvágottat. Nincs. Sokat mér- gelem magam ezért. A többiek is. Ebben a faluban eddig nem valami jó pénzű családok éltek. Már most a pénz több — élni szeretnénk. Jól enni nem vétek. Mii akarnak a tanácsnál, meg a kereskedők? A gyár munkát ad, érte becsületes keresetet. Tán boltot is nyisson? A cikkben Anna a község asszonyai nevében szólt Jó szokásom, visszamegyek később, megnézni, ért-e valamit a buzdítás, bírálat. Télen nem sok történhet a tavaszt vártam. Majd akkor újra, harmadszor is beszélek Annával Nem rajtam, s nem is csak Annán múlott hogy hamarabb találkoztunk. A tél utolsó rohamai. Csúnya, szürke köd ült a városra. Reggeli kávémra vértem a presszóban. A sor előttem hosszú volt Hangos beszédű pestiek fesz- telenkedtek elől. Mögöttem egy alacsony asszony álldogált. Fényvédős szemüvege fölött egy í-akoncátlan hajfürt borult a homlokára. Ismerem. Persze, hogy ismerem. Beszéltem már vele. Kedves, kunos hanglejtése van. Szókimondó, talpraesett asszony. Hol találkoztunk? Mikor tétován, zavartan harmadszor is megfordultam, megszólalt. Mosolyogni próbált de torz fintor lett belőle. — Anna, kedves Anna — mondtam, s ő megigazította a szemüvegét. Bánat, félelem látszott a pillantásán. — írni akartam már régen. Aztán mégsem tettem. Mindenkinek megvan a maga baja. Minek háborgassam? Táskájából egy szakadozott újságlapot, s egy bírósági idézést vett elő. Áz őszi, panaszos cikkemet — Ma, egy félóra múlva lesz a. tárgyalásom. Gyerektartás. Azt írta az uram — már a volt uram — a bíróságnak: ez a cikk igazolja, hogy nem gondoskodom jól a gyerekekről. Nincs még rendes vacsorájuk sem... A kávé ízét sem éreztem. Mit bír el egy asszony, ha magányos? Ütni tudtam volna, káromkodni mérgemben. Aztán mentünk együtt a bíróságra. Mondtam, mondogattam a jéghideg folyosón, kérje az újságíró meghallgatását. Ülök, várom, hpgy hívjanak. Jó volt, hogy Annával mentem. A gyerekei apja sem egyedül jött Űj feleség volt a karján. Aztán bementek. A folyosóra kihallatszott a hang. Panaszkodott az ember. Sokallta a gyerektartást. Nem él meg havi kilencszázból, nincs semmije. Tönkremegy a régi miatt az új házassága. A bíró nem sokáig hallgatta. Kérdezte Annát mennyi volt az útiköltsége, hogy kifizettesse neki a „felperessel”. Megmondta. A gyerekei apja nem számolta a kiadást. Saját kocsijával érkezett. Tudtam, ezt a pert Anna el nem vesztheti. A törvény igazságot ad neki. így történt. A törvény nem engedi az Annák, s az Annák gyerekeinek jogait kurtítani. Amikor a bíróságtól kijöttünk, Annába karoltam. Vigasztaltam. Látja, nem is volt rám szükség. Nélkülem, tanú nélkül is neki lett igaza. Sokáig nem szólt Karja remegésén éreztem, nagyon elfáradt. Már a meleg, szerkesztőségi szobában ültünk, amikor levette szemüvegét Tiszta, hideg-kék szemmel mondta: — Nekem ez a tárgyalás volt a huszadik perem a gyerekeim apjával. Eddig én mindig egyedül várakoztam a tárgyalóterem előtt. Ha kértem volna, ha szólok, elkísért volna tán egy asz- szonybarátnőm a gyárból. Csakhogy nem akarom, hogy azt mondják: semmi ember a gyerekeim apja. Már rég nem félek a törvénytől. Erőm legyen. egészségem, úgy mint a gyerekeimnek! Elkísértem Annát még egy kicsit. Két szivaccsal bélelt orkán kabátot vett a fiúknak. Meg borsót a vetőmagboltból. Közeleg a tavasz, a kiskert várja a magot.
