Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-03 / 28. szám

1971. február 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASÖINK Baj van az űjságkézbesítéssel Mi, Árpád utcaiak abban a „szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy van postá­sunk. Csak éppen az nincs, aki az újságot és egyéb kül­deményt lakásunkra hozza. December közepe óta csak akkor kapunk újságot, ha véletlenül az utcán találko­zunk a postással. Nem ér rá — mondja kérdésünkre. Az elmúlt években is vol­tak kisebb problémák az újságkézbesítéssel. Bosszan­tó volt az is, de ami most van, úgy hiszem, tarthatat­lan. Most már el sem fo­gadja a megrendelést a pos­tás. Ajánlotta, hogy a téli hónapokra ne rendeljük meg, vegyük meg az újságot naponta. Meg aztán: az előfizeté­ses lapokért 6 fillért, az áruspéldányokért 20 fillért kap... Tizennyolc éve olvassuk szívesen a Néplapot, azért is rendeljük meg, hogy min­dig időben kéznél legyen. Mostanában — csak a mi családunkban — négy fel­nőtt is hiába vár erre., A január 23-}, 24-i lapot, 25­én délután 2 órakor még nem kaptuk meg. Sallai Ferencné Jászalsószentgyörgy ☆ Ebben az évben már má­sodszor fordult elő, hogy csak reklamáció után kap­tam meg a lapkihordótói az újságot. A január 24-i szá­mot még január 27-én sem hozta a kézbesítő. Tájékoz­tatása szerint a vasárnapi Néplap nem érkezett meg. Mégis, meglepetésemre egyik szomszédomnál az asztalon láttam kedvenc új­ságomat. Ö vasárnap, pon­tos időben kapta meg — mondta. Ezek után a másik lapki­hordótói érdeklődtem, aki elmondotta: megérkezett az újság, csak keveset küldtek. Addig osztották az előfizetők között, amíg futotta. Azzal biztatott, kedden megkapom a lapot, de erre még szer­dán is hiába vártam. A Néplap számait hosszabb ideig megőrzőm és most hiányzik nekem a január 24-i újság. Azt kérném, gondosabban expediáljanak, hogy hasonló eset máskor ne forduljon elő. Földi Endre Kunszentmártoni Világosságot szeretnénk a vonaton Január 24-én, vasárnap délután Szolnokra utaztam Laki- telekről, a 17.13-kor induló vonattal. Alig döcögtünk egy megállónyit, sötétség borult a szerelvényre. Hetenként két­szer utazom ezen a vonalon, s nem először sötétben. Ne­künk, utasoknak nem jó ez. Először is balesetveszélyes. Má­sodszor: utaznak gyermekek is, akik félnek a sötétben. Egyik ilyen alkalommal a kalauz kétségbe vonta, hogy már kecelte a jegyemet. Igaza volt, hogy másodszor is kérte, de hát saját magát sem tudta ellenőrizni. Nem szaporítom a szót. Ugyanannyit fizetünk a MÄV- nak a vasúti jegyekért, mint azok, akik korszerűbb vonala­kon utaznak. Már csak ezért is elvárnánk, hogy legalább a szerelvény kivilágításáról gondoskodjanak. Csernns István Szolnok Lelöktek az autóbuszról Január 25-én reggel Nagy­körűben felszálltam a Szol­nokra 6.25-kor induló au­tóbuszra. Elég sok ülőhely volt, leültem. A szolnoki Kossuth térig kértem jegyet. A kalauznő azt mondta: nem ad. Majd mikor elérkezett az indulási idő, kijelentette: a pénzes utasok szánjanak le, csak a bérleteseket vi­szi el. Ketten—hárman le is szálltak. Én maradtam egy idős bácsival egyetemben. Mutattam a kalauznőnek a megyei tanács levelét, amely szerint negyed tízkor a népművelők akadémiáján kellett volna lennem. A ka­lauznő rám kiáltott: őt nem érdekli semmi, azonnal szálljak le. Többszöri érvelésem is hiábavaló volt Azt aján­lotta az autóbusz korlátlan úrnője, hogy menjek a kö­vetkező, 9.30-kor induló busszal. Igazolást kértem tőle, mondván: addig nem szállók le, amíg ezt meg nem kapom. Ekkor meg­fogta a karomat és sza­bályszerűen lelökött a busz­ról. Az ember belátó, de azt sehogyan sem értem, hogy amikor hely volt a kocsin, miért nem jöhettem busz- szal Szolnokra. Még aznap megtudtam az utasoktól, hogy a következő megálló­nál mindenkit felvett a ka­lauznő. Megjegyzem, hogy négy és fél évig bejártam Szolnokra autóbusszal, de ilyen eset nem fordult elő velem. Végül csak eljutot­tam Szolnokra. Harsányi Er­zsébet kalauznő „jóvoltá­ból” egy teherautón. Szabó Irén Nagykörű Valahol elakadt a táviratom 1970. december 10-től 1971. január 21-ig voltam a szol­noki tanácskórházban. Közben súlyos műtéten estem át. Az osztály főorvosa január 18-án reggel közölte velem, hogy 21-én hazamehetek. A kórházi postakirendeltségen még 18- án, 9—10 óra között feladtam egy táviratot a feleségemnek, Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelőipari Vállalat Szolnok, DÓ2 a György u. 5. felvesz közgazdasági technikumi végzettséggel rendelkezőket bérelszámoló, statisztikus és pénzügyi előadói munkakörre Bér megégj ezés szerint Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél Tiszafüred, Dózsa György út 22. címre. Hét forintot fizet­tem érte. Január 21-én mégis hiába vártam a feleségem a kór­házban. Mint később otthon kiderült, semmiféle értesítést nem kapott tőlem. Így hát kísérő nélkül utaztam 110 kilo­métert autóbuszon. A tiszafüredi postahivatalnál érdeklőd­tem: oda nem érkezett meg a reklamált távirat. Nem a hét forint kiadás miatt bosszankodom, hanem a felelőtlenség miatt. Hogyan akadhatott el az üzenetem, amikor már hó­akadály sincs? Bagi András Tiszafüred Jászkiséren nincs lámpabél Segítségüket kérem annak „kinyomozásához”; miért nem lehet Jászkiséren hosz- szabb idő óta lámpabelet kapni? Községünkben több százan még petróleumlámpá­val világítunk. Bizonyság erre, hogy a háztartási bolt­ban több hordó petróleumot adnak el havonta. Lámpa­bél viszont egyszerűen nincs. Kis dolog igaz a lámpabél. Nekünk mégis nagyon fon­tos lenne. Csakhát... Ki tö­rődik ezzel? S. R. Jászki sér Ismerkedés Hagyomány már a karcagi iskolákban, hogy a pályavá­lasztás előtt álló nyolcadikosoknak megmutatják a mező- gazdasági szakközépiskolát. A napokban a kiskulcsosi nyolcadikosok látogattak el a mezőgazdasági szakközépiskolába, ahol 1971 szeptemberétől növénytermesztési, állattenyésztési és gépészeti tagozaton tanulhatnak tovább a gyerekek. A vidéki tanulók számára kollégiumi elhelyezést biztosít a szakközépiskola. A tanul­mányi idő befejeztével érettségi bizonyítványt kapnak a diá­kok, amelynek birtokában bármilyen felsőoktatási intéz­ménybe jelentkezhetnek. Akik nem tanulnak tovább, egyéves gyakornoki idő eltöltése után technikusi vizsgát tehetnek. Az így szerzett oklevéllel a zsebben különféle középfokú irányítói munkakörökben helyezkedhetnek el a fiatalok. A fényképfelvételt a mezőgazdasági szakközépiskolában készítettem. Az intézet géptan tanára bemutatja a gyerekek­nek a gépészeti szertárt M. K. Túrkeve Csoda-kereskedelem Szeretnék választ kapni egy kérdésre. Mi a köny- nyebb? Azt mondani a vá­sárlónak egy kedves mosoly kíséretében, hogy a keresett Riga segédmotor alkatrészért utazzon Ceglédre, mert ott lehet kapni. Vagy pedig a Rekord járműbolt vezetője utazzon Ceglédre, esetleg rendelje meg a keresett al­katrészt. Mi, Riga segédmotor tu­lajdonosok úgy gondoljuk, hogy egy erre a célra kije­lölt üzlet vezetőjét biztosan kiszolgálják ott, ahol a ceg­lédi bolt vezetőjét is ki­szolgálják. Meg aztán: az alkatrészt azért gyártják, hogy a forgalomba hozott járművek elhasználódott ré­szeit pótolni lehessen. Szolnokon hiába járom az üzletet hat hónapja, nem kapok első, hátsó láncmeg­hajtó kereket. Utolsó „talál­kám” a bolttal január 27-én volt. Ekkor egy férfi a pult belső oldalán körülbelül ezeket mondta: „Nincs sem­milyen láncmeghajtó kerék. Talán Pesten lehet kapni, vagy estleg, annál, aki az újságban hirdeti: utánvéttel mindennemű alkatrészt szál­lítok. .. Ott próbálja meg. Mi nem is foglalkozunk ve­le, mert nincs raktárunk...” Nehezen hihető el, hogy akkora hely ne volna! Ha már a járművet árulják, szorítsanak egy kis helyet az alkatrészeknek is. Vagy azok árusítása nem kifizetődő? Nagyon sok új Riga segéd­motor szaladgál a városban, s mint tudjuk, az alkatré­szek sem tartanak örökké. Szeretném tudni: mi az igazság? Nem lehet alkat­részt kapni, valóban nincs hely, vagy nem is rendeltek, mióta az újat árulják? Dauda Mihály Szolnok A Szolnok megyei Néplap 1971. január 21-i számában a „Két aratás Mezőtúron” című cikkben az áll, hogy „.. .Ju­hász Imréné dr., az ország első női főispánja...” A történelmi hűség érdekében közlöm, hogy az ország első női főispánja nem én voltam, hanem Berki Mihályné, Abaúj-Zemplén megyében. Ez azért is kellemetlen számom­ra, mert már többször is közölték e tényt helytelenül. Juhász Imréné dr. Szolnok Talán májusban „Nem megy a busz odáig” címmel közöltük január 13- án a Május 1 Ruhagyár szolnoki telepén dolgozó, zagyvaré- kasi olvasóink levelét. Ebben azt sérelmezték, hogy az őket szállító autóbusz nem kerül be a II sz. irodaházhoz. Ké­relmükre az autóközlekedési vállalat egy hónap alatt sem válaszolt... A VOLÁN 7. sz. Vállalat tájékoztatása szerint a Május 1. Ruhagyár igazgatója 1970. december 28-án kérte a Zagy- varékasról közlekedő műszakos autóbusz betérítését a II. sz. irodaházhoz, mivel az érintett járattal műszakonként vál­tozóan 10—26 dolgjozó nő jár be a községből. A forgalmi Az oktató-nevelő munkát végző egyes dolgozók pótsza­badságának mértékét a mű­velődésügyi miniszter a 164/1970 (MK 21.) MM sz. utasításával módosította. Fi­gyelemmel az új szabályozás­ra is az alábbiakban ismer­tetjük a pedagógusok pótsza­badsága mértékének s ki­adási rendjének főbb szabá­lyait. Az oktatásügyi dolgozók évi rendes szabadsága is alapsza­badságból és pótszabadságból álL Az évi rendes szabadság csak a munkaviszonyban álló dolgozókat illeti meg. Nem jár tehát szabadság azoknak az oktatóknak, akik nem áll­nak munkaviszonyban, ha­nem megbízási jogviszony ke­retében működnek, például az úgynevezett óraadó pedagó­gusok. A pótszabadság mértéke A pótszabadság az évi 12 munkanap alapszabadságon felül jár. Mértéke függ a dol­gozó beosztásától, munkájá­nak jellegétől, a munkavi­szonyban töltött időtől, a dol­gozó korától, nődolgozóknál a gyermekek számától, az eset­leg egészségre ártalmas mun­kakörülményektől. Az alsó- és középfokú ok­tatás keretében oktató, vala­mint nevelőmunkát végző dolgozókat évenként 36 mun­kanap pótszabadság illeti meg. A pedagógust azonban e szabadság idejéből legfel­jebb 18 munkanapra tovább­képző tanfolyamon való rész­vétel, iskolavezetés, oktató­nevelő, vagy ezekkel össze­függő egyéb munkára igénybe lehet venni. Az oktató-nevelő vagy ezekkel összefüggő egyéb munka azonban csak iskolai jellegű lehet Nem sza­bad tehát a pedagógusokat szabadság idejükből például a tanács vb művelődésügyi osz­tályán hivatali munkára - igénybe venni. A szakközépiskola techni­kus tanárát, a szakmunkás- képző intézeti gyakorlati ok­tatás vezetőjét és szakoktató­ját, a gyógypedagógiai intéz­mény vezető műhelyoktatóját, a központi műhelyvezetőt évenként 18, az óvónőt éven­ként 12 munkanap pótszabad­ság illeti meg. A pótszabad­ság a pedagógusoknak is álta­lában csak egyféle címen jár. Az egészségre ártalmas mun­kakörülmények között dolgo­zóknak járó pótszabadságot a munkaviszony alapján járó pótszabadsággal együtt évi tizenkét munkanap mértékéig össze kell szá­mítani. Egyéb esetben a dol­gozó, ha egyidejűleg többféle címen illeti meg pótszabadság a kedvezőbb mértékű pótsza­badságra jogosult. Például az a pedagógus, aki a munkavi­szonyban töltött ideje alapján 12 munkanap pótszabadságra lenne igényjogosult, a mun­kaköre után járó 36 napos pótszabadságot kapja Általá­ban a pedagógusok számára előnyösebb a munkakör után járó pótszabadság igénybevé­tele. A szabadságok kiadásának rendje A szabadság kiadása szem­pontjából az oktatási intéz­ményeket idényjellegű mun­kahelyeknek kell tekinteni. Ennek megfelelően a pedagó­gusok szabadságát elsősorban a nyári oktatási szünidőben kell kiadni. Az oktatási szü­netet tartó oktatási intézmé­nyek dolgozóinak évi rendes szabadságából a tanulmányi idő alatt csak méltánylást ér­demlő esetekben és legfeljebb 6 — szanatóriumi gyógykeze­lésre történt beutalás esetén pedig legfeljebb 12 — mun­kanap adható ki. A pedagó­gusok szabadságának biztosí­tása és helyes beosztása ér­dekében az iskolák, intézmé­nyek igazgatói a szakszerve­zeti bizottságok bevonásával legkésőbb a nyári oktatási munka megkezdése előtt kö­telesek a pedagógusok sza­badságolási tervét elkészíte­ni. Ebben személy szerint fel kell tüntetni azt, hogy a pe­dagógusok adott naptári év­ben járó szabadságának ki­adására a nyári, illetve a téli szünidőben milyen időpontok­ban kerül sor, továbbá, hogy az egyes pedagógusokat a már említett 18 munkanapra mi­lyen célból, milyen időpont­ban veszik igénybe. Fentiek­ről minden pedagógust még a szabadságok megkezdése előtt írásban értesíteni kelL Törvényes lehetősége van arra is a pedagógusnak^ hogy a nyári oktatási szünidőben betegsége, vagy kórházi gyógykezelése esetén kérheti szabadságának kiadását, illet­ve annak folytatását, vagy szabadsága megszakítását. Ha a pedagógus munkaviszonya évközben megszűnt, s az év­ben az intézménynél eltöltött idővel arányos szabadságát nem kapta meg, ezt pénzben kell megváltani. Dr. Cs. I. főosztály január 12-én adott nemleges választ a kérelemre. A jelenlegi menetrendi lekötöttségek miatt nem tudják a kérdéses járatot betéríteni a II. sz. irodaházhoz. A válasz alapján közölhetjük azt is: a vállalat eddig minden személyszállításra vonatkozó kérelmét teljesítette a Május 1. Ruhagyárnak. Azon lesznek, hogy az új menetrend életbelépésétől — május végétől — a jelenlegi problémát is megoldják — írták többek között. Nem felejtettem el Régi, kedves emlék jutott eszembe, amikor lapjukban elolvastam Tiszai Lajos cikkét, a Szigligeti Színház művé­szeinek sok „miért”-jéről. Szeretem a színházunkat, még ak­kor is, ha nem nézek meg minden bemutatott darabot, kü­lönösen az utóbbi négy-öt évben. Azt mondta Mucsi Sán­dor többek között: munkás—művész találkozókat kellene tartani... Volt ilyen. Valamikor. Jómagam a járműjavító tolópad állásában ismerkedtem meg a színház vezető színészeivel az ötvenes évek elején. Kompóthy Gyula, Farkas Anni, Er- dődy Kálmán, Hídvégi Lajos, Rákosi Kati, nemcsak köszön­tötték a város legöregebb gyárának munkásait, hanem ked­ves kis műsort is rögtönöztek. És emlékszem fiatal szolnoki színészekre, akik az ötvenes évek elején kis brigádműso­rokkal nemcsak a megyeszékhelyen, a környék iskoláiban is bemutatkoztak. Aztán a többiek — ma már befutott nagy színészek — is járták a várost, a városokat. 1957-ből még olyan irodalmi estre is emlékszem, ahol a színház fiatal mű­vészei az új magyar irodalom megszerettetéséért léptek közönség elé. És volt közönség—művész találkozó. Mindig Szolno­kon éltem. Sajnos, mostanában — jó öt éve — nem hallot­tam ilyenről. Arról igen, hogy elment ettől a színháztól Győri Hona, Paál László, Molnár Miklós, Iványi József, — s hogy sok fiatal nem maradt meg itt egy-két évnél tovább. Szinte csodálkozom, hogy a tíz év előtti kedves gárdából mutatóba maradt meg egy — Sebestyén Éva. — Persze, ez utóbbi a színház és művészei dolga. Ám, ha ennyi „belső baj-baj” bántja a művészeket, akkor talán nemcsak az övék. A városé, a megyéé is, amelyik nem átmeneti mene­dékhely, hanem otthont nyújtó jó barátja a művészetnek, a színháznak. Jó, hogy az újság írt erről a problémáról. Bár ne lenne. „ Színházszerető Szolnok Á pedagógusok pótszabadságáról

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom