Szolnok Megyei Néplap, 1971. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-16 / 39. szám

1971. február 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Hajdú megyei Állami Epi tőipari Vállalat dolgozói ha­táridőre elkészítettén a Magyar Tudományos Akadémia Atommgakutató Intézetének új létesítményét, az atom­gyorsító épületét és a labora tóriumi központot. Az ötmil­lió voltos Van de Graaff tip usú részecskegyorsító generá­torának szerelése 1971-re ké szül el. Képünkön: Az MTA Debrecenben levő Atommag Kutató Intézetében épülő közel 10 méter magas acélta rtály (MTI foto — Balogh László felv. — KS) Magyar— román együttműködés A hátország védelme össztársadalmi feladat Kitüntették a polgári védelmi munkában élenjárókat A múlt évben megkötött magyar—román kétoldalú építőanyagipari együttmű­ködési megállapodásban rög­zített házgyári és nagypanel- gyártási kooperáció részle­teinek megtárgyalására hét­főn S. Opris román építő- anyagipari miniszterhelyet­tes vezetésével öttagú kül­döttség érkezett Budapestre. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumban még hétfőn megkezdték a tárgyalásokat. Magyar rész- fői dr. Szabó János, az épí­tésügyi és városfejlesztési A nigériai fővárosban, La- gosban megnyílt önálló ma­gyar ipari kiállítás sikeréről kapott telex-jelentést hétfőn a HUNGEXPO. A jelentés beszámol arról, hogy dr. Szá­lai Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes a kiállítás megnyitójakor hangsúlyoz­ta: kibontakoznak a két or­szág gyümölcsöző kapcsola­tai. Több közös vállalatot hoztak létre és mintegy 50 magyar szakértő működik közre Nigériában a gazdasá­gi élet különböző ágainak fejlesztésében. A kiállítás védnöke, Aminh Kano nigériai postaügyi mi­niszter kifejtette, hogy Ni­géria íiejleszési terve szá­mos lehetőséget kínál a ma­gyar vállalatok számára is. Az önálló magyar kiállí­tás a HUNGEXPO rendezé­A rákóczifalvai Rákóczi Termelőszövetkezet fiataljai igen jó formát találtak a KISZ politikai oktatás nép­szerűsítésére. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt hét péntek­jén nagysikerű vidám és Játékos foglalkozáson adtak számot a Fáklyavivők té­makör kérdéseiből. Meghí­vott vendégek előtt, Márton Ernő. a KISZ megyei bi­zottságától, a járási KISZ- bizottság egyik munkatársa és ami különösen is figye­lemre méltó, dr. Bereczki T ászló, a tsz elnökének je­lenlétében. aki maga is ki­váncsi volt a fiatalok vetél­kedőiére. került sor az egyes témakörök játékos keretű záró feldolgozására. Játszot­tak. és ugyanakkor a legko­molyabb politikai ismeretek­ről adtak számot. Régen volt itt ilyen élet. áe most Nagy Vilmos irá­nyításával szinte megmoz­dult a fiatalok társadalma. *----- -■ m iniszter első helyettese ve­zeti a megbeszéléseket, ame­lyeken szóba kerül a nagy- panelgyártási és házgyári technológia fejlesztését se­gítő kölcsönös tervezési és konstrukciós munka, vala­mint az egyes technológiai berendezések gyártásában kialakítható termelési koo­peráció lehetőségének vizs- gálása és egyeztetése. Ezért a román vendégek több ház­gyárban, panelgyártó és épí­tőgép-gyártó üzemben is tapasztalatokat gyűjtenek az együttműködés lehetőségei­ről. sében 20 külkereskedelmi vállalat export-cikkeit 1100 négyzetméternyi területen mutatja be a város központ­jában lévő Leventis áruház­ban és az ahhoz csatlakozó területen. A nigériai szak­emberek megismerkedhet­nek többek között a magyar gyártmányú traktorokkal, au­tóbuszokkal .valamint az autó­buszra szerelt mozgó rönt­gen állomással, geodéziai műszerekkel, szivattyúkkal, cipő- és konfekcióipari gé­pekkel, továbbá hűtőszekré­nyekkel. Az áruházban ma­gyar kerékpárokat, futball- labdákat, valamint élelmi- szeripari termékeket, köz­tük mézet, dzsemet, bort árusítanak. Az áruház ét­termében magyar ételkülön­legességeket szolgálnak fel. A jellegzetesen klubszerű, oldott hangulatú foglalkozás meghozta a kedvet a szoro­sabb közösséggé formálódás további lépéseihez. Evés köz­ben jön meg az étvágy, s már kész is az újabb terv: a negyedig ötéves terv anya­gát is hasonlóképp kívánják feldolgozni. Közös erővel, al­kotó módon, a játékos meg­oldásokat is alkalmazva. A péntek esti ünnepélyes foglalkozás egyik forró pil­lanata volt, amikor, miután a döntőbe jutott versenyzők a már ismert Kicsoda? Mi­csoda? — játék szabályaival megfejtették Angela Davis nevét, határozott hangú til­takozást fogalmaztak meg­mentése érdekében. A KTSZ megyei bizottság titkára. Márton Frnő. érthető, hogv megá'lanítoHa zárszavai­ban: olvan kezdeménv»zés Indult útiéra g termel vetkezeti ifiú köTességhen, amelynek fnlvta+ísáért ma­gunk is szurkolunk. Tíz­millióért Az autóközlekedés dolgo­zói részére a Volán Tröszt ősszel többfordulós szellemi vetélkedőt hirdetett. A ve­télkedő sorozat megrende­zésének célja, hogy az autó­közlekedés dolgozói elem­zőén foglalkozzanak a X. pártkongresszus határoza­tával, a közlekedéspolitikai koncepciókból a trösztre, a vállalatokra és az egyének­re háruló feladatokkal, va­lamint a közúti és az üzemi balesetek csökkentésével, módszereivel, a biztonságo­sabb közlekedés megoldásá­nak lehetőségeivel. A versenyre beneveztek a szolnoki 7. Volán Válla­lat dolgozói is. Négytagú versenyző csoportokat szer­veztek és így háromszázhar- mincketten már készülnek a versenyre. A csoporttagok megosztották egymás közt a „versenyanyagot”, szorgal­masan készülnek, sokan ol­vassák a legkülönbözőbb politikai és szakmai köny­veket. Február 28-án a nyolcvanhárom ver-'enycso- port először méri össze tu­dását a vállalati selejtezőn. Március végén megrendezik a döntőt, melyen a legjob­ban szereplő három csoport részt vehet az országos te­rületi középdöntőben. A szolnokiak ott szeret­nének lenni az országos döntőben is, mely június­ban lesz. A tét igen nagy, mert az országos döntőben első helyet elért csoport vállalata tízmillió forint ju­talmat kap, melyet sport-, kulturális és szociális beru­házások céljaira fordíthat­nak. A versenyzőket pedig egyénileg is jutalmazzák. A 7. Volán Vállalat dol­gozóinak már van verseny­rutinja. Tavaly, a felszaba­dulási vetélkedőn is ott vol­tak az ország legjobbjai kö­zött. Az idén már nyerni is szeretnének. Gazdasági bírság A Központi Gazdasági Döntőbizottság az utóbbi idő­ben számos esetben szabott ki gazdasági bírságot jogta­lan áremelésekért, a vásár­lóknak okozott jelentősebb károkért. A KGD elnökségi tanácsa a napokban e gyakorlat to­vábbfejlesztésével foglalko­zott. A rendelkezések ugyanis kimondják, hogy gazdasági bírságot a többi között ak­kor lehet kiszabni, ha a jog­talan árral elért előny, vagy okozott kár jelentős, illetve ha súlyosan veszélyezteti a lakosság jogos érdekeit. Számos javaslat érkezett azonban a KGD-hez, hogy a bírságot akkor is indítvá­nyozhassák, ha egy-egy konkrét esetben egy-egy ter­mék jogtalan áremelése vi­szonylag alacsony ugyan, de ezzel valamely vállalat a lakosság rovására szerez előnyt. f Az Elnöki Tanács egyetér­tett a javaslatokkal, s arra az álláspontra helyezkedett, hogy e kérdést megfelelő gyakorlat bevezetésével kell megoldani- Ezért szükséges, hogy arra illetékes szervek ilyen esetekben is indítvá­nyozzák gazdasági hírság ki­szabását. NYÍRSEPRÜ szabvány méretben és minőségben eladó. Ár megegyezés szerint. Bástya Tsz, KRASZNOKVAJDA, Telefon: 23. Pártunk honvédelmi politi­kája részeként megyénkben hatéven át folyt a lakosság 15 órás polgári védelmi okta­tása. a hátország védelmére való felkészítése. Az oktatás jó eredménnyel zárult. A la­kosság nemcsak megismer­kedett az atomcsapás hatásá­val. hanem megtanulta ho­gyan lehet ellene védekezni, s megértette, hogy az élet- és vagyonbiztonság megóvá­sának feltétele az elméleti és gyakorlati felkészültség. A sok száz önzetlen társa­dalmi munkás közreműködé­sével, segítségével végrehaj­tott feladat hivatalos értéke­lése már korábban megtör­tént.. Tegnap, Szolnokon az MHSZ székházában az érté­kelés ünnepélyes aktusára került sor. Megyei párt- és tanácsi vezetők, katonák és MHSZ aktivisták jöttek ösz- sze. hogy meghallgassák ■ a polgári védelem megyei törzsparancsnokának tájékoz-' tatóját. Részt vett az ünnep­ségen Csáki István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára, dr. Sajnovics Já­nos vezérőrnagy, a polgári védelem országos törzspa­rancsnoka. Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke is. Vass Lajos, az MHSZ me­gyei titkárának megnyitó szavai után Horváth Ferenc alezredes szólt az oktatás eredményeiről és hiányossá­gairól. Kiemelte, hogy mind az, amelyet polgári védelmi oktatás terén elértünk, a párt, az állami és társadal­mi szervek támogatása révén született meg. Különösen a Elismeréssel méltatta a legtöbb felszólaló a tegnapi küldöttértekezleten azt a munkát, amelyet a Nagyal­földi Kőolaj- és Földgázter­melő Vállalat szakszervezeti tanácsa végzett a kétéves be­számolási időszakban. Több mint ezeregyszáz dolgozónak a véleményét is kikérték ar­ról. hogyan rangsorolják, e tevékenység három fő fel­adatát. A megkérdezettek el­ső helyre a szakszervezet A jövőt illetően Bese Vil­mos, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazga­tója elmondta a küldöttek­nek, hogy az alföldi olajter­melőknek a következő öt év­ben is oroszlánrészt kell vál­lalniuk a hazai szénhidro­gén-mennyiség felszínre ho­zatalában. Az iparág előtt nagy távlatok állnak. Az anyagi bázis továbbfejleszté­sét szolgálja az a 25—27 milliárd forintos beruházás, amelyet öt év alatt megkell valósítani — mondotta, majd a fejlődés emberi feltételei­nek biztosításáról szólt. Ez utóbbiról sokan mond­tak véleményt a küldöttér­tekezleten. Ábrahám István bírálta a szegedi üzemnél három éve rossz szociális és egészségügyi körülményeket, amelyek az- elemi Követel­ményeket sem elégítik ki az ideiglenes ipartelepen. Mél­tán kifogásolta azt is. hogy az üzemi szakszervezeti bi­zottság nem kap tájékozta­tást az új beruházások szo- c'ális és egészségügyi létesít­ményeiről, s hogy elutasítot­ták három üzemorvosi szak- rendelés iránti kérelmüket. 1968 óta a vállalat 15 szá­pártbizottságok és az MHSZ vállaltak oroszlánrészt a párthatározatból adódó fel­adatok megvalósításáért. Az alapos szervező munka, a jól kiválasztott előadók te­vékenysége nyomán évről- évre növekedett az érdeklő­dés a polgári védelmi tudni­valók, iránt. Sok helyen igé­nyelték a védekezési lehető­ségek megismerését, a gya­korlati tennivalók elsajátítá­sát. Pozitívnak értékelhető, hogy a polgári védelmi anyag oktatásával párhuzamosan az előadók fontosnak tartot­ták megismertetni a résztve­vőkkel a lényegesebb napi, bel- és külpolitikai kérdése­ket, érdemben és szakszerű­en foglalkoztak katonapoli­tikai problémákkal. Hat év alatt a megyében több mint kétszázezren vet­tek részt a 15 órás oktatá­son. Megismerkedtek a kato­nai elő- és utókénzés tartal­mával, megértették annak jelentőségét. Ez jó alapot biztosít az új rendszerű pol­gári védelmi oktatás meg­szervezéséhez, az ebből adó­dó tennivalók teljesítéséhez. Természetesen továbbra is koordinált munkára van szükség, s arra, hogy az élet bármely területén dolgozó egyén és kollektíva értse, érezze: a haza, a hátország védelme mindennél fonto­sabb, össztársadalmi feladat! A tájékoztató után Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ országos vezetése nevében köszönetét mondott a részt vevőknek munkájukért, — majd a legjobbaknak kitün­tetéseket nyújtott át. — Az MHSZ kiváló munkáért érem aranyfokozatát tizen­hármán. az MHSZ kiváló munkáért jelvényt tizenki­lencen kapták meg. Tizen­nyolcán pedig a polgári vé­delmi munkában végzett te­vékenységük elismeréseként díszplakettet kaptak. végzett munkának nem csu­pán a pénzbeni ellenértékét várják a dolgozók, hanem a vezető jó szavát, elismeré­sét is. Fejlődött az üzemi demokrácia A szakszervezet vállalati szervei sokat tettek az üze­mi demokrácia fejlesztésé­ért a beszámolási időszak alatt. Ezt tanúsítja a válla­lati központban a gazdasági vezetéssel kialakult gyümöl­csöző munkakapcsolat, s az a hatásköri decentralizálás is. amelyért Szabó József Haj­dúszoboszlóról külön elis­merést tolmácsolt. Tapasztalhatók azonban szélsőséges vélemények is az üzemi demokrácia értelme­zésével kapcsolatban. Ezek­ről szólva Rumpf Pál, az al­földi olajipari pártbizottság titkára hangsúlyozta, hogy az üzemi demokrácia nem szolgálhat a munkafegyelem megsértéséhez ürügyként. Általában megengedhetetlen, hogy a két fogalmat össze­keverjék, úgymond kijátsz- szák egymással szemben, amire egykét munkahelyen akad még példa. A kulturális élet feltételei nem mindenütt kielégítőek — Hajdúszoboszlón például he­lyiséghiányt panaszolt az üzem köldötte —, e tekintet­ben is fejlődés tapasztalható­A vállalati küldöttértekez­letet megelőző választásokon a szakszervezeti munka iránt nagyobb követelrnénveket támasztottak a felszólalók Ez az igényesség jellemezte a küldöttértekezlet vitáiát is, nmelv a késő JéluténJ "rá­kig tartott. Ezt követően került sor a vállalati szak­szervezeti tanács megválasz­tására. 25 milliárdos beruházás Tanácskozott az alföldi óla bányászok szakszervezeti IXagy távlatok az iparág előtt küldöttértekezlete termelést segítő munkáját sorolták. A tanács írásbeli jelentése is erről ad számot elsőként. A vállalat 1968 óta másfél- szeresére növelte a kőolaj- termelést, míg az értékesített földgáz mennyisége 35.3 szá­zalékkal volt több 1970-ben, mint két évvel korábban. Ez idő alatt a vállalat részese­dése a hazai kőolajtermelés­ből több mint kétharmadra, a földgáztermelésből pedig 95,9 százalékra növekedett. zalékos bérfejlesztést hajtott végre, nagyobb mértékben a munkásállományú dolgozók­nál. Marton László Egerből azt kérte, hogy a jövőben is kövessék ezt a gyakorla­tot, míg Papp László Oros­házáról szóvá tette, hogy az ő üzemük dolgozóinak átlag­bére a legalacsonyabb a vál­lalatnál. Szerinte ez mél­tánytalan, mert a termelési eredményeikkel az élüzem és a szocialista munka üzeme címet egyaránt kiérdemel­ték­Többen kérték a törzsgár­da fokozottabb megbecsülé­sét. Méltányolták az ezt cél­zó eddigi intézkedéseket, ugyanakkor például Számos- vári János szolnoki küldött helytelenítette* hogy maga­sabb bérrel vesznek fel új dolgozót olyan munkakörbe, amelyben régiek kisebb fi­zetést kannak. Az erkölcsi megbecsülést is nem egv felszólaló kérte szá­mon főként a középveze­tőktől. Ez az Igény — mint Pozsonyi Ferenc szb-titkár is hane«úivozta a szóbeli kiegé­szítésben — széles körben megnyilvánult az alsóbb szintű választásokon. A jól Árubemutató Lagosban Szórakozva tanulnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom