Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-13 / 10. szám

1971. Január 13. szót.NOK MEG VEI VÉPT. XV 7 Q LVASÖINK vtfty Nem megy a busz odáig... A Május 1 Ruhagyár II. ez. telepén dolgozunk két, illetve egy műszakban, több­ségünk nő. Zagyvarékas- ról járunk be munkahe­lyünkre. Van Is helyközi já­ratunk, de sajnos, a mi au­tóbuszaink elkerülik üze­münket Így a rékasi elága­zástól a II-es irodaházig gyalogolnunk kell. Aki járt már hóviharban, esőben, sárban — hajnalban és éjszaka az országúton, az megérti helyzetünket. A felüljáró elkészüléséig bíztunk, hogy majd javul a helyzetünk. Hiába remény­kedtünk. A nagy kocsik nem közlekedhetnek a régi felül­járón és sebességet nem csökkentve száguldanak el mellettünk. Félve indulunk útnak a szántáson, mert az országúton nem mehetünk; pocsolyával terít meg ben­nünket egy-egy mellettünk elhaladó jármű. Sokszor alig ismerünk magunkra. Gondunkról több mint egy hónapja írtunk az Au­tóközlekedési Vállalat igaz­gatójának. Kevés jóakarat­tal segíteni lehetne bajun­kon, de még válaszra sem méltattak bennünket. Harmincöt aláírás Ennem csak kell 1970 júliusa óta dolgozom a tiszaugi Tiszagyöngye Tsz- ben, mint mezőgazdasági gépészeti szaktechnikus gyakornok. Albérletben lakom, és valahol étkeznem is kellene, ha lenne ilyen hely a községben. Csak az iskolai napközi otthonban és a szociális otthonban volna erre lehetőség, amelyhez azon­ban a járási tanács illetékes osztályának engedélye szüksé­ges. Hivatalosan, Írásban kértem engedélyt, hogy a napközi­ben étkezhessek. A válasz elutasító volt. Ügy tudom, még mindig szakemberhiánnyal küzd a me­zőgazdaság. A kezdő szakemberek az ilyen, és ehhez ha­sonló problémák miatt is idegenkednek a mezőgazdáságtól. Nyilvánvaló, hogy szívesebben választják hát az ipart Vájjon István Zoltán Tiszaug A szerkesztőség meg jegy- Is gondoskodhatott — rend­zése: Olvasónk problémája szeres főzésről. Ezért java­— úgy véljük — nem egye- sólnánk az illetékeseknek; dülálló. Bár csak az olyan vizsgálják meg az ilyen he­községekben, falvakban ta- lyeken ezt. Kis körültekin­lálkozunk hasonló gonddal, téssel talán jónéhány ember ahol az ÁFÉSZ még nem mindennapi étkezési gondját gondoskodott — esetleg nem lehetne megkönnyíteni. Elfújja a szél A január 6-án megjelent „panaszoldalon” egyik olva­sójuk szóvá tette, hogy nem kapott kártya-borítékot a múlt év utolsó napjaiban. Oda vagyok a bánattól. Hát­ha esetleg nekem m irt §sm^motQT A közelmúltban hírt ad­tunk arról, hogy 1971-ben rekordmennyiségű — több mint 45 000 személygépkocsit importál a Merkur. Most részletes tájékoztatót nyúj­tunk arról, hogy milyen tí­pusokat lehet előjegyezni és milyen szállítási határidővel. 1971-es szállításra Polski Fiat 1300-ast, 1500-ast, War­szawa Limousinet és War­szawa Combit. A Polskik ára 98, illetve 110 ezer fo­rint, a Warszawáké 82, il­letve 89 ezer forint. 1972- re Moszkvics 412-est lehet előjegyezni 80 ezer forintért. 1973-ra Skoda 100-ast 72 ezer és Zaporozsecet 58 ezer forintért. 1975-ös szállításra jegyzik elő a most megren­delt Trabantokat, Wartbur­gokat. A Trabant Limousine ára 46 ezer, a Combié 50 ezer, a Wartburg Limousine 68 ezer, a de Luxe-é 74 ezer forint. A fentieken kívül még jónéhány típus vásárolható, de ezek előjegyzése egyelőre szünetel. Az előjegyzések megind;tásáról a Merkur a napilapokon keresztül tájé­koztatja az érdeklődőket. A következő típusokról van szó: Fiat 500-as 56 ezer fo­rint, Zasztava 65 ezer. Fiat 850-es 76 ezer, Fiat 850-es Sport 103 ezer, Fiat 128-as 106 ezer, Renault 4-es 82 ezer. Renault 6-os 95 ezer. Re­nault 16-os 138 ezer. Ford Escort 96 ezer, Ford Taunus 120 ezer. Skoda 110 R Cou­pé 100 ezer, Volkswagen 1200-as 92 ezer, Volkswagen 1300-as 100 ezer szovjet Fiat 86 ezer. Moszkvics Kombi 84 ezer és az új típusú Volga 125 ezer forint. Akit külföldön élő roko­na, vagy ismerőse gépkocsi­val kíván megajándékozni azt a Konsumpexen ke­resztül lehet lebonyolítani. Az ajándékozó bármely kon­vertibilis valutában befizet­heti a kocsi árát és a meg­ajándékozottnak „csak” a vámot kell kifizetnie. ily módon a következő típusok vásárolhatók; NSU Prinz, NSU- 1000, NSU 1200-as, Audi 60, Audi Super 90, Audi 100—LS, Volkswagen 1600-as, Volkswagen Variant, Volkswagen mikrobusz, Fiat 125-ös, Peugeot 404-es benzines és diesel változat­ban és Volvo 144-es. A ko­csik vételárát nem tüntettük fel, helyette egy-két típus vámösszegét jellemzésül: az Audi 100-as vámja 113 000 fo­rint, a Volvoé 105 ezer, az NSU 1200-asé 60 ezer 500 forint és a Diesel Peugeot-é 92 950 forint. Tessék, lehet válogatni. ☆ A Merkur jelentése a gép­kocsisorszámok állásáról: Trabant Limousine 31 829 Trabant Kombi 2928 Wartbrug Limousine 14 282 Wartburg de Luxe 10 373 Moszkvics 21 152 Skoda 100 MB 19 846 Wartburg Turist 945 Polski Fiat 1300 5605 Polski Fiatt 1500 1495 Zasztava 2106 Renault 4-es 1012 Volkswagen 1816 Fiat 6-50 Limousine 6689 Fiat 850 Sport 380 Zaporozsec 722 Fiat 500-as 2255 volna, boldog új esztendőt kívánva... Azaz, minek is írt volna nekem bárki! Jó is, hogy nem lehetett borítékot kap­ni! (Minden nézőpont kér­dése.) Úgysem jutott volna el hozzám egy sem. Ugyan­is én meg nem kapok pos­taládát, helyesebben olyan kis levélládikót, amit felsze­gezhetnék a kapura. Szol­nok megye székhelyén egyet­len üzletben sincs! Sem fá­ból, sem bádogból. Fában szegény ország vagyunk, ez igaz. De, hogy fahul'iadék sem akadna? Vagy nem üz­let a ládikókészités? Nem tudom, mi lesz így velem. Az üzletekben még csak nem is biztatnak. A januári szél igen csak el­fújja áz én leveleimet a ka­purács közük M. K. Szolnol „Vándormikulás”? Olvastam január 7-i lapjukban a Büntetést hozott a „Mikulás” című cikket. (Ebben egy szolnoki körsétáról szá­molt be munkatársunk. Nem egyedül volt, kisérte többek között a város szabálysértési előadója is, aki a helyszínen vetett ki bírságot azokra, akik elmulasztották házuk előtt eltakarítani a havat. A szerk.) Szajolban sem ártana kicsit körülnézni. A járdákat sok helyen jég borítja. Miért kell megvárni, hogy kar- és lábtörés legyen a sí­kos járda következménye? Idős emberek vagyunk. Ép csontjainkkal valahogy megférünk, de ha eltörik, nyűglőd­hetünk heteket, hónapokat a kórházban, otthon — mások hanyagsága miatt. Kérjük, ide is terjessze ki az a bizonyos szabálysértési előadó hatáskörét, a mulasztók figyelmeztetésére. T. J.-né Szajol ic Hasonló tartalmú levelet kaptunk fent említett cik­künkre Tiszaföldvárról, Tő- rökszentmiklósról és Kun- szentmártonbóL Olvasóink tulajdonképpen azt szeret­nék, ha az a bizonyos „Mi­kulás" vándorútra kelne és (pénzbírság kiszabásával) ösztökélné jobb belátásra a mulasztókat. Kedves Olvasóink! Szajol­ban is,- Törökszentmiklóson is, Kunszentmártonban is van ilyen „Mikulás” (sza­bálysértési előadó)! Minek kellene hát a szolnokinak vándorolnia? Van annak a megyeszékhelyen is dolga elég! Hanyag volt a kézbesítő Lassan „jár” a posta cím­mel közöltük december 9-én Szűcs Abertné mező­túri és Császár János ti­szafüredi ovasónk sorait. Mindketten az újságok (Sza­bad Föld, illetve Néplap) késői kézbesítését kifogásol­ták. A debreceni postaigazga­tóság válasza értelmében mindkét észrevétel jogos volt. A mezőtúri esetben: a póslai kézbesítő munkáját elhanyagolta, rendszertelenül és késedelmesen hordta ki az előfizetőknek a lapokat. A kérdéses körzetben már új kézbesítő dolgozik, aki­vel — az új munkakörrel járó kezdeti nehézségek le­küzdése után — remélhető­leg nem lesz gond. S most idézzünk néhány sort a postaigazgatóság leve­léből: „.. .Tiszafüred nagyközség­ben egyes napokon valóban — Késnek a vonatok előfordult, s jelenleg is- meg­történik, hogy a hírlapok előfizetői példányainak kéz­besítésére csak a lapok megjelenését követő napon kerülhet sor. Ennek oka az, hogy a Budapest—Nyíregy­háza között közlekedő pos­tavonat Debrecenbe késve érkezik. Ennek következté­ben a Debrecen—Tiszafüred között hajnalban közlekedő vonattal a lapok eljuttatása nem történhet meg. A később közlekedő vonattal való szál­lítás viszont az aznapi kéz­besítést — az egész község területére kiterjedően — már nem teszi lehetővé... A kifogásolt napon az tör­tént, hogy expedíciós hiba következtében a hivatal lé­nyegesen kevesebb lapot kapott az igényeltnél, s az előfizetők egy részének csak a pótlás megérkezése után, a következő napon tudta az előfizetői példányokat kéz­besíteni. , ERKESZTp! Kovács Sándor, Kunszent- márton: Érdeklődéssel ol­vastuk sorait. Bosszúságát, felháborodását indokoltnak tartiuk. Foglalkoznánk is levelével, amennyiben lakás­címét is megírta volna. Kér­jük, tegye meg ezt pótlólag. M. J., Szolnok: Az örök­lési szerződés a végintézke­désnek az a fajtája, amely­ben az örökhagyó arra kö­telezi magát, hogy a vele szerződő feiet tartás, vagy életjáradék fejében örökösé­vé teszi. Az öröklési szerző­dés tehát — szemben a végrendelettel — kétoldalú kijelentést tartalmaz. A szerződő fél nyilatkozatához, a másik fél irányában kötve van. attól egyoldalúan, a másik fél hozzájárulása nél­kül eltérni nem lehet. Az öröklési szerződést csak a bíróság' bonthatja fel az esetben, ha valamelvik fél magatartása folytán az öröklési szerződés célja nem valósítható meg. D. L., Jászberény: Az öt­éves megszakításhoz fűződő nyugdíjjogi hátrányok eny­hítéséről a 16/1970. (V. 26.) Korm. sz. rendelet rendel­kezik. Az említett jogszabá­lyi rendelkezés kihirdetése napján, 1970. május hó 26- án lépett hatályba; rendel­kezéseit az öregségi és a rokkantsági nyugdíj megál­lapításánál . az 1970. június 30-át követően bejelentett nyugdíjigények, a hozzátar­tozói nyugellátások megálla­pításánál pedig az ezt köve­tően történt elhalálozás ese­tén kell alkalmazni. Az em­lített jogszabályi rendelke­zés alkalmazásánál egységes gyakorlat még nem alakult ki. Ezért volt szükséges, hogy egyes kérdéseket a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgaóság utasítással sza­bályozza. N. B., Szolnok: A csök­kent munkaképességű dol­gozók helyzetének rende­zéséről szóló 1/1967. (XI, 224 A Borkatonai svrx'g 'latot teljesítők ér dekvédejmtrőt A tényleges katonai szol­gálatra bevonulók közül az utóbbi hetekben többen kértek felvilágosítást a be­vonulási és a családi segély kifizetési feltételeiről. A be­érkezett levelek megvála­szolása céljából az alábbiak­ban ismertetjük a hadköte­lezett9éget teljesítők érdek- védelméről szóló, legutóbb » 37/1969-, (XI. 4.) Korm. í'.zámú rendelettel módosított 1L9/1964. (VIII. 9.) Korm. I számú rendelet s végrehaj- Itási rendelkezéseinek fon- ■tosabb szabályait Egyszeri bevonulási segély A munkaviszonyban álló dolgozó, a kisipari termelő- szövetkezet és a mezőgaz­dasági termelőszövetkezet tagja sorkatonai szolgálatra való behívás esetén egyszeri bevonulási segélyre jogosult. A segélyt a munkáltató, il­letve a szövetkezet köteles a bevonulás előtt kifizetni. A "katonai szolgálatra való behívás tényét a behívó pa­rancs felmutatásával lehet igazolni. A bevonulási segély össze­ge: a) munkaviszonyban állíő sorkötelesek és kisipari szö­vetkezeti tagok esetében, ha a bevonulónak olyan gyer­meke van, akinek eltartásá­ról a bevonulás előtt maga gondoskodott, a havi átlag­Hoxxátartosók A sorkatonai szolgálatot teljesítő személy hozzátarto­zóját az alant felsorolt há­rom feltétel együttes fenn­állása esetén kell családi segélyben részesíteni, ^ ha: a bevonulást megelőzően st sorkatona saját keresetéből, vagy jövedelméből tartotta el a hozzátartozót, és az munkaképtelen, továbbá el­tartásra szoruL A családi segély szem­pontjából a sorka tona hoz­zátartozójának száipít a fe­leség, a gyermek, az örök- befogadott és nevelt gyer­mek, a szülő, az örökbefoga­dó és nevelőszülő, a nagy­szülő, a kiskorú és munka- képtelen testvér. Eltartott hozzátartozónak számít a felsoroltakon kívül a bevo­nult személy feleségének szülője is, abban az eset­ben, ha őt a sorkatona be­vonulása előtt saját háztar­tásában tartotta eL A családi segély a bevo­nult hozzátartozójának jö­vedelmét havi 800 forintra egészíti ki. Több hozzátar­tozó esetén ez az összeg személyenként 300 forinttal emelkedhet Ha például két segélyre jogosult hozzátar­tozója van a sorkatonai szolgálatra bevonultnak, úgy a családi segély legmaga­sabb összege havi 1100 fo­rint lehet A családi segély iránti kérelmet a behívott személy, vagy a segélyezésre jogosult hozzátartozója a behívó- parancs kézhezvétele után az illetékes községi tanács vb szakigazgatási szervénél kereset 100 százaléka, egyéfe esetben az említett átlagke­reset 50 százaléka; b) a mezőgazdasági ter­melőszövetkezet tagja eseté­ben 450 forint, ha pedig a bevonulónak olyan gyermeke ’van, akinek eltartásáról a bevonuló maga gondosko­dott, 900 forint Ha a behívott személy a sorkatonai szolgálat alól — bármely oknál fogva — ha­lasztást kapott, a bevonulá­si segély visszafizetésére nem kötelezhető, újabb be­hívás esetén azonban bevo­nulási segély nem illeti meg. A bevonulási segélyből levonást eszközölni nem szabad, azt teljes összegé­ben kell kifizetni. családi segélye nyújthatja be. A szakigaz­gatási szerv a kérelem be­nyújtásától számított 30 na­pon belül köteles határozni. Ha a segélyezésre irányuló kérelmet a sorkatona, illető­leg hozzátartozója csak kés­ve, hosszabb idővel a bevo­nulás után nyújtja be, a csa­ládi segélyt legfeljebb az igénybejelentést megelőző 3 hónapra lehet, visszamenő­leg folyósítani. A segélyt havonta fizetik, összegéből levonást eszközölni nem le­het. A Munka Törvénykönyvé­nek a munkaviszonnyal kap­csolatos rendelkezései, s a termelőszövetkezeti törvény is fokozott figyelemmel vé­di a katonai szolgálatot tel­jesítők érdekeit. A vállalat nem szüntetheti meg felmondással a munka- viszonyt a sorkatonai szol­gálat ideje és az azt követő 15 nap alatt. Ha a férj ka­tonai szolgálatot teljesít, a feleség munkaviszonyát fel­mondással megszüntetni nem lehet. A mezőgazdasági terme­lőszövetkezet tagja a katonai szolgálat ideje alatt is jogo­sult háztáji földjének hasz­nálatára, úgyszintén a föld­járadékra. A katonai szolgálat alatt a dolgozó jogosult szolgálati lakásának használatára. A szolgálati lakásra vonatkozó bérleti jogviszony katonai szolgálat alatt csak a lakás­bérletről szóló jogszabályok­ban meghatározott esetek­ben szűnik meg. Dr. Cs. I. Mü.M.—Eü.M.—PM. számú ügyviteli szerv állapítja együttes rendelet hatálya a meg és folyósítja, magánmunkáltatóknál dol­gozók kivételével vala­mennyi munkaviszonyban álló személyre, így a MÁV dolgozóira is kiterjed. E rendelkezés 11. §-a szerint azokat a csökkent munka- képességű dolgozókat, aki­ket egészségügyi állapotuk­nak megfelelő foglalkozta­tás érdekében áthelyeznek, az áthelyezés napjától kere­setkiegészítésben kell része­síteni a jogszabályban meg­állapított feltételek fennállá­sa esetén. A keresetkiegé­szítést a táppénz megállapí­tására és kifizetésére jogo­sult társadalombiztosítási Hirdessen a NÉFLAF-ba Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy a HULLADÉK K A R K A S Z (elhasznált gumiabroncs) begyűjtését március 31-ig szüneteltetjük. Országos Gumiipari Vállalat Pálma Nyíregyházi Gumigyár

Next

/
Oldalképek
Tartalom