Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
1971. január 10, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 11 Várakozás alatti szereplések MéftéSitartó bizakodás Mai műsor a labdarugó NB Rákőezifalvázi Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a magyar labdarúgó bajnokság közül az NB III legvitatottabb osztály. Kétségbe vonják létjogosultságát, az Északkeleti csoportban fossz a területi elosztás, rendkívül költséges, a mérkőzések Színvonala bántóan alacsony, -pines iram hiányzik a küzdeniakarás. Az egyesületek által befektetett felmérhetetlen energiát, anyagi áldozatot eredményekben nem kapjuk ■vissza. A szervezéskor kitűzött célok közül alig valósul meg valami. Nem biztosítja az átmenetet a megyei bajnokság és az NB II között. Utánpótlás neveléséről sem beszélhetünk, hiszen sok helyen kiöregedett játékosokkal igyekeznek feltölteni soraikat a csapatok. Elvesztette rangját, vonzerejét az NB III, a mérkőzések látogatottsága minimálisra csökkent. Sajnos, ezek a negatív tényezők Szolnok megye csapataira fokozottan vonatkoznak. Az eléggé gyenge mezőnyben a Szolnoki Vegvi művek kivételével, a táblázat alsó felében helyezkednek el, a hat megyei csapat közül három kiesésre áll. őszi szereplésük mélységes csalódást okozott mindenkinek- Tekintreséget szenvedett a csapat, majd az utolsó hat fordulóban szerzett 11 pontot Hullámzó teljesítményüket ez is jellemzi. Az ősszel 18 játékos szerepelt, sérülés, betegség, vagy formahanyatlás esetén volt változás. A legjobb teljesítményt Németh Demeter csapatkapitány nyújtotta, Kolláth 12 góljával a legeredményesebb csatár volt Sokat fejlődött Kovács, Magyar, Polgár és Bíró játéka Tóth László edző úgy véli, hogy tavasszal megvalósulnak a célkitűzések. A Szabó Laj SE 10- helyét az egyesület elnöksége kielégítőnek tartja, de ha az otthoni mérkőzéseken fegyelmezettebbek a játékosok, akár az ötödik helyet is megszerezhették volna- Zavarta az eredményesebb munkát néhány játékos fegyelmezetlensége. A szakosztály ezért zárta ki tagjai sorából a tehetséges Nyíkos Lászlót és a továbbiakban nem is kívánja szerepeltetni. Elégedettek Dengi János szakosztályvezető. Kádár Miklós intéző és Máté Sándor edző munkájával li*ban kozásnak. Különböző okok miatt sok fiatal szrepelt a csapatban. Míg tavasszal 5 mérkőzésen kettő, addig az ősszel 19 mérkőzésen négy fiatal jutott szóhoz. .4 Szolnoki O ajbanyu&v ötvere százalékos teljesítményt várt, de a 15 pontból mindössze 9-et sikerült gyűjteni. Természetesen nem elégedettek- Közrejátszott a gyengébb szereplésben fegyelmezetlenség, edzőváltozás, átszervezés. Szántó József edző kedvező változást hozott, a fiatalítás az ő érdeme, csak későn kezdték az átcsoportosítást, s ezért a bajnokság felét kellett feláldozni. Ügy vélik, az elképzelések körvonalai már megvannak, csak tartalommal kell megtölteni. Összesen hét játékos vált ki, pótlásuk nehéz volt. A Kilián FSE jól kezdett, leszerelés előtt álló játékosai derekasan küzdöttek. később azonban sérüléstől tartva tartózkodóan játszottak, s ez ráragadt a többiekre is. Ráadásul sok Nem vitás, hogy a megyei labdarúgó bajnokság egyik legnagyobb meglepetését Rákóczifalva szolgáltatta. Az őszi fordulóban elérj harmadik helyük minden dicséretet megérdemel. Molnár József edző szerdán este értékelte a bajnokságot. A látottak és hallottak után nem is csodálkoztunk a jó eredményen. Amilyen alapossággal, gondos részletezéssel építette fel a beszámolóját, olyan precizitással készítette fel a csapatot is az őszi fordulóra. Mire törekedtek? Igyekeztek a maguk módján, lehetőségeikhez mérten megvalósítani a labdarúgásra vonatkozó reformokat. Az első hat hely valamelyikének a megszerzése volt a céljuk 65 százalékos szerepléssel. S az eredmény: harmadik hely, 65 százalékos teljesítménnyel. Elbizakodottságra azonban nincs okuk, mert régebben 73 százalékkal a negyedik helven álltak. Talán a legnagyobb eredmény: barátok lettek, kitűnő & csapatszellem. Az edzéslátogatottságot 70 százalékra próbálták emelni, de különböző okok miatt ez nem sikerült. Az edző grafikont készített a játékosokról. A mérkőzéseken kapott osztályzatok alapján év végére elkészült az átlagteljesítmény. Ösz- sze! 16 játékos szerepelt, a r legjobb teljesítményt az ifjúsági csapattal is foglalkozó Evenich kapus, valamint Dósa középhátvéd nyújtotta. Sok játékosnál elég hullámzó volt a grafikon görbéje. Elégedetten szóltak a játékvezetők működéséről is. A tavaszi fordulóra ma kezdik a felkészülést. Hetenként négy alkalommal találkoznak. Fokozzák a követelményeket, s a tavasszal 70 százalékos teljesítményt szeretnének elérni. Molnár József 18-as kerete a következő: Evenich, Csák, Var- czag II., Dósa, Mészáros, Novothny, Gyüre, Csabai, Komáromi I., Komáromi Gy, Bencsik, Bagi, Perei, Nagy V., Veres, Nyolczas, Szabó, MucsL asztalitenisz. A ttsza'üríCl Járás felnőtt egyéni, férfi és ft fii bajnoksága, Tiszafüred, Zrínyi Ilona általános Iskola, 9. A szolnoki Járás felnőtt. Ifjúsági és serdülő, férfi és női egyéni, páros, vegyespáros bajnoksága. — Szolnok, Dé'ibáb úti iskola. 8.30. Szolnok városi felnőtt egyéni bainokság. Tallinn körzeti iskola. 9. Vívás. Megyei Junior bajnokság három fegyvernemben, Szolnok, BajoSy-Zs. isk. 9.15. Lottő-tájékoztatő A Sportfogadási és Lőtté Igazgatóság közlése szerint a 2. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett Négy találatot 66 fogadó ért el, nyereményük egyenként 54 829 forint Három találata 4317 fogadónak volt nyereményük egyenként 419 forint A két találatos szelvények száma 118 272 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. sük át röviden a teljesítményüket. Milyen célokat tűztek maguk elé, mit sikerült azokból megvalósítani, melyek azok a tényezők, amelyek gátolták a jobb szereplést? A Szolnoki Vegyiművek a bajnokság végére aa első öt hely valamelyikén szeretne végezni. Az őszi fordulót a 7. helyen zárták 3 ponttal lemaradva a másodiktól. Kedvezőtlennek tartották a sorsolást, mivel nyolcszor kellett idegenben játszani. A szerzett 16 ponttal elégedettek, a játékkal azonban nem. Jó kezdés után sorozatban négy veA lista Cipő SE teljesítményével sem a vezetők, sem a játékosok nincsenek megelégedve. Ennél többet vártak, különösen azután, hogy tavasszal elsők voltak, ősszel az első nyolc között akartak végezni — nem bajnokságot nyerni, a tavaszi szerintük váratlan volt — de csak a 13. helyet sikerült megszerezni. A gyengébb szereplésben közrejátszott némi elbizakodottság, aztán Fazekas László edző másfél hónapos betegsége. Nem volt kedvező a sorsolás sem. A játékosok közül csak Mihovits középhátvéd fejlődött, a többiek alatta maradtak a váraKERESZTREJTVÉNY A fű 'rpöny mii - ott Az egykor! budapesti Király Színház igazgatója, Beöthy László — kinézve a függöny mögül í— szidni kezdte a közönséget, amiért olyan kevesen ülnek a nézőtéren, mire a mel'ette álló Rátkai Márton így szóit hozzá; vízszintes 1., függő! ges 12. Vízszintes? 12. Tova. 13. Veszedelem. 14. Iskolatípus volt. 15, Csehszlovák repülőgépek betű- ielzése. 16. Ürmérték. 18. Időegység. 20. Pillangó. 22. .....utat a járatlanért el ne hagyj” (Közmondás.) 23. .,A” szór'an. 25. A Szőlő kisajtolt leve. 26. Nagyon régi. 27. Egymást követő betűk. 28. A Ludolf-féle szám. 30. N^S. 3l. Tavasz kezdete és v^ge! 32. Ze’ler operett címe. 36. Mese^ film. 37. Régi magyar férf4 ruhadarab. 38. Déleurópai nép. 40. Gyümölcs, amely nem fán teurem* 41. Határmenti folyó. 43. Tör^ne1™! országgyűlés szlnhe- le. 44. Oda: német szín. vissza: magyar lakoma. 46. Emelkedett hangú kőkemény. 47. Jelez. 48. ÉCötrtcjp-ó. 50. Fanyar gvtimölcs. 52. Kár^^tukra^nai folvó, 53. Á kalcium vegviele. 54. Vonatkozó hévmás. 56. Szurok. 59. To'-b^sy testvér-községe. 60. ...PomoiMus: ji jrdma’ak második kúrálva volt. &2. Agresszív ks+onal tömb. rővi- fiített neve. 63. pén Tintáét. 64. Ma á'+»1,sn‘Ds a neve. 66. ^rk^ly résre» 67. 68. Szépiái vés névmás. 69. Az . int” ige költői piák-1*. 71. Tik*'-'- meg“ 5*»™—i-fti. 73. ré-vicocs* röv. jFü'rsiM''r,es: 2. x»*'-'sz hősköi+e*^ Anve. 3. 'M’<'k”si’é1e. 4. T^é- nyfl. 5. Fgvw**«* e’dző fc-e+’^k az ábécében. 8 szagú pvigén módosulat. 7. Metsző1!*3. Szoimizációs hang. 9. Helyhatározó rag. 10. Áramforrás. 11. Szemrehányás. 17. Három — több szláv nyelven. 19. Gyökerét fogyasztluk. 21. Hannibál népe. 23. Cremonai hegedűkészítő csa’ád. 24. A tenger alacsony vízállása. 27. Egymást követő betűk. 29. Bizony — a régi magyarok nyelvén (lásd ..Halotti beszéd”). 32. Többször is nálunk járt NDK-beU c’rkusz. 33. Raktár (francia eredetű szó). 34. Szemé’yéről. 35. Halk, zümmögő hangot ad. 37. Kanalaz. 39. Zent.ai egynemű betűi. 42. Amoda helvez* 45. Szemüveg kerül bele. 47. Foghüs. 49. Ke’et-ázsiaí teherhordók névelővel. 51. Nem ilyen, s nerr olyan. 52. Egy — olaszul. 53. Énekes madár 55. Mutató szó. 57. Előadások, bálok színhelye. 58. Átvészelő. 59. Éjszakai mulató. 61. Vonatkozó névmás többesszáma. 63. Régi játék: fanöoökkel és ütővel látszották. 65. Fassaunái ömlik a Dunába. 67. Számnév, névelővel tévé-mű sorszám. 7ö. Személyes névmás. 72. Fordított függőleges 70. számú. B^kűi^ndő a vizein teg 1. és a függőleges 12. sz4*v»ú sorok jrjrjpoA^+áse, ifinuár 14-ig. Mű Uh éti ret+vAnviiok helyes yngctffiiiÁGf •'r.csrten^ő után ígv esztendő Irtára. Ü4 év hnrcol- kodott a másik nyakára. — Könwet nvert: Somlai T,«»iosné. Me-^őfűr. - (A könyvet postán küldjük el.) SZOT VAST VFPT BEJT* ! iSTL január 10* SAKK-ÉLET volt 3 sérültjük, az új játékosokat nehéz volt beilleszteni a csapatba. A kiesés elkerülését tűzték ki célul, valamint a jó közösségi szellem kialakítását A Délkeleti esopnri» ban szerep ő li zafvidrát* tavasszal a 7. helyen végzett s a tervüket túlteljesítették- Őszre is hasonlót vártak, miközben Kovács és Bíró S. érthetetlenül leállt. Pótlásuk nehéz volt és a visszavonulni szándékozó Seresnek újra játszani .kellett ősszel 15 játékos kezdte meg a felkészülést, egy héttel a bajnoki rajt előtt azonban felborultak az elképzelések és ez az egész félévre rányomta bél vegét. Csak egy biztató jelenség van: mindenütt látják a hibákat, segíteni akarnak azokon, keresik a jó szerepléshez vezető utat P. I* abedes e fa Világos nyer. Az elmúlt év sikerekben gaz- dag eredményeket hozott a Szo- Oialbányász sakkozói számára. A megyéi csapatbajnokságon elért nagyarányú győzelem után biztosan nyerték a területi osztályozó! Szeged. Kecskemét, Békéscsaba. Eger csapatai előtt, — s így az NB II-be jutottak. A második csapat szintén szépen szerepelt osztályában. Az egyéni versenyeken, továbbá a levelezési, feladványszerzői — és megfejtői, valamint villámversenyeken elért sikerek mind azt mutatják, hogy a szakosztály nagyot fftlődött. sportban sikeres évet zárt. Az új évben további kemény munka révén komoly siker remélhető. Játszma az elmúlt év egyik je® lentős versenyéről: Budapest) csel Hradeczky—Juhos ^szolnoki mesterverseny) 1. d4 Hf6 2. c4 e£ 3« de5 H&4 (L ei d6 CÉles változat, amire 5. ed6 F:d6 6. Fe2 t5 7. ef Ve7 8. Hí3 stb. a helyes folytatás, világom e’őnvére) 5. e6? F:e6 6« Hc3 Hc6 7. FeZ b5S 8. h3 HgeS 9. b3 g5! (9. t4 ft Vhl - >r0s. Sötét mestert nem . tisztelő” stílusban támad) 10. Fe3 Fg7 (Most 10. F:h5-re Fg7l jönne és pl. Fb2 után B:h3 nyer) it. Vdü g45f (A huszart rögzíti) 12. hg hg 13. B:8+ F:h8 Iá. 0—0—0 a5S (Her lyes az azonnali támadás a laza K-állás ellen) 15. c5 Vf6 (Nehéztisztek csereki seri ete elő' sör tét kitér) 16. Fb5 dc5 17. Hee3 Kf8 (17. Fe5-re Hd3 lönne) U. ti gi 19. Fc54- Kg8 20. ef H:íS 81. VeS Fg7 22. Vf2 Hce5 23. He3 Hg4 (Világos helyzete mar reménytelen. Ellenfele szépén bizonyította be. hogy világos leállása gyengébb) 24. Ve2 Vg5-f* 25. Kbl Vc5 26. e5 V:e5 világom feladta. ft Amúlt év egyik érdekes megyei sakkeseményéhez tartozott a Rákóczi falvai Tsz SE máius havi ..élősakk” bemutatója. Naev József szakosztályvezető rendezésében. A le’kés közönség áúal nagy óváci óban részesített szereplők Barcza nagymester egyik közismert Játszmáiét ..elevenítették” meg, — szabadban. A színes sakkfeszti vált fi’m felvétellel Örökítették meg a lelkes rá- kóczifalvai sakkbarátok. 1. ez. feladvány mecfeitése: % ...Í4 í 2. B:d5 Fb5! 3. Bd4 matt. DN* Nagy gyakorlattal felveszünk perfekt gyors- és gépírót titkárnői beosztásba. Fizetés megegyezés szerint, Jelentkezés a Beton- útépítő Vállalat 40. sz. Főépí.és- vezetőségén. (Minden héten szabad szombat.) Gyimesi Béla önelszámolási egységvezetőnél. — Szolnok, Landler Jenő il U« - Telefon: U—97L A Városi Tanács Va B, művelődésügyi osztálya (Szolnok, Kos- súíb tér 9.) a városban lévő óvodáihoz képesítés nélküli óvónőket keres. A szolnoki lakással rendelkezők előnyben részesülnek. Csak érettségizett nők jelentkezhetnek. Jelentkezni lehet levélben, vagy személyesen a városi tanács épületében (L em. 121. sz.) lehet. Adatfeldolgozó Központunk —• érettségizett, vagy 16-ik életévüket betöltött Vin. általános vég* zettséggei lányokat alkalmaz lyukkártya génkezelői (gépkönyvelői) munkakörben. Betanításukról helyben gondoskodunk. A szakmai képesítés megszerzését kővetően — a teljesítménytől függően — jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet az Adatfeidolgozó Központ pénzügyi osztá’ván. Szolnok, Liget u. 36. szám alatt, Telefon: 12—378. Mérlegképes főkőnvvelőt gyakorlat tg} azonnali be’épéssel felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Városga/dál kodásJ Vállalat. Törökszentmiklós. Az rriszászf 4FÉSZ feb'mári 1-1 belépéssel 600 000.-r- Ft havi forgatrnű 5 személyes vegyes ruházati boltiába szánké njettt bevezetőt keres. Jelen ♦ke-m) lehet; az 4FÉS'Z központi irodádban. üíszász, Maros u. 3. «— Telefon: 7. APö«di FnftA Szab- és SzerelőIpari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz eyors- és gépíró- nőt. Fizetés megegyezés szerintKönyvelésben iár«ag administrativ mnniraerőt ke»-e* sz^-naii be* lépéssel szolnoki AFFST!. Szolnok. cl 34., könyvelési osztály. Szolnoki munkahelyre azonnali belépéssel felvesz olajkúi kezelőket és takarítónőt. Fizetés megegyezés szerint. — Jeleneikezés: Kőolaj Termelő Vállalat szolnoki üzemébe. Szolnok, Körösi ÚL Raktár) segédmunkásokat és kocsikísérőket, áru-össz< ál Lókat felveszünk. Kereskedelmi gyakorlat előnyben. A FÉSZEK Közös Vállalkozás. Szolnok, Ság- vár) krt, 6. Kereskedelemben jártas raktár- vezetőt keresünk, azonnali belépéssel. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés: AFÉSZEK Közös Vállalkozás. Szolnok, Ságvári krt. 6. Szolnok- Békés megyei Élelmiszer Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat árukísérői munkakörbe felvesz munkavállalókat. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Szolnok, Csaba u. 18. sz. alatti telepünkön. Takarítónőt 8 órást, vagy kettő í órást felveszünk. Jelentkezés: az ÁFÉSZ Közős Vállalkozás. Szolnok, Ságvári krt, 6. Gyors-gépírót azonnal alkalmazunk. — Fizetés megegvpzés szerint. Minden héten szabad szombat. Gvőgyszertóri Központ Szolnok, n. sz. Irodaház. Felsőfokú végzettséggel 19—IS éves gakorlatta! — szakosított szarvasmarha telepvezetőt keresünk. ..Jászság” jeligére a kiadóhivatalba, A szolnoki Tejipar! Vállalat azonnali belépéssel alkalmaz anyaggazdálkodót és anyagbeszerzőt. A munkakörhöz szükséges k Restles* el rendelkezők i«- len+be-'éses Szolnok. Mártírok útja 13. A Mozgópostafönökség Budapest, 78. hivatal férfi munkaerőket alkalmaz ál'aláno« iskolai végzettséggel és érettségivel mozgópostái utazó szolgálatra, vagy budapesti mu"k'»heb're. Jelentkezni lehet: tevé’ben vagy személyesen mirkfl-íimkíin *—15 ó»-á:g. Tiudspest. VITT. kér. Verseny o. 3. I. em. — munkaügyi csonort. Gépim» tudó adminisztrátori keres azonnali felvételre * Szigligeti Színház, Szolnok m. Tanács Kórház (Sz.oinok. Vöröshadsereg u. 25.) statisztikust állást hirdet. Jelentkezni lehet: a kórház személyzeti csoportjánál. Termelő Üzemi gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt azonnali felvételre keresünk. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tanműh^lv«. Mezőtúr. Szolnoki út io. szám. Földmunkát Gépesítő Vállal»* az 1971. első negyedévében induló tehergépjárművezetö idftm^ pervezető) tanfolyamra beiskolázásra keres férfi segédmunkásokat Vm. általános Iskolai végzettséggel. A tanfolyam idejére a vállalat munkabért folyósít, Eredményes vizsgatétel ut$ö magas kereseti lehetőségei biz« sít a vá'Inlat. .le’e Hkezés? Budapest, V.. vigyázó u. 3. munkaügyi osztály. INGATLAN! KÉT család számára is lakható háromszobás új téglaház 6 helyiségből álló melléképülettel és 372 négyszögöl szőlővel, beültetett telekkel eladó. Törftkszentmik- lós. Kun B. u. 17. sz. TELKET vásárolna, vagy bérelne Szolnok területén autóval megközelíthető út mentén kb. 300— 400 négyzetméter területűt. raktárépítés cél iára a Papirnagy- kereskedelmi Vállalat Beloiannisz u. 35. Ajánlatokat árköz- lésse! kérjükSzandaszőllősön 15Ö n-öl gyümölcsössel betelepített — építési vagy vikendte- lek eladó. Kossuth u. U0. sz.. alatt. Érdeklődni: bármikor. — Szolnok. Dózsa Gy. U. 3). ■*- Telefon: ti—456. ________________ S ZÖVETKEZETT lakást. vagy leválasztható lakrészt ven* nék, Szolnokon. Telefon: 10—t>n°. kícs^ó^ c-z \n*S O LOS. Rokkantföldön 2 hold szántóföld gvűmöl*- csösnek. cző’ónek alkalmas cvtva is eladó — ÉrdAViódni; Kisfaludy u. 29. 63. ÉszényiéknéL ELADÓ 1160 n-öl szőlő lakóházzal. Ti- szaföldvár. 2. Ovirág- hegy n. úi 32. SZOLNOK központjában — ket+őszobós villaszerű kőház — áron alul sürgősen eladó, vagy társasházi lakásra cserélhető. „Massir” iel- igére a kiadóba. gépjármű: Mfts'T’ATCI virseán megfelelt Warsawa betegség miatt olcsón eladó. Szolnok. Vosrtnk u. B éo. 1. *ru*-T T ev-n «. AH VÉTFL: H^mshtrf naposcsibe előieg^z^c: eladás. — Vá»*adiné Srolnok. Beloiannisz u 48. NAOY kánevő vadászccandák, <?zánVöcsöreŐk. o«tyasű- tők k^ibác’^uówén. d1cTnAr»pir7Cí»töC'41n. tekerd a kószű’ék Kulcsár kls- 1n»rrt««4v ö''dqnest. Q (J, r(ip6. vfzfűtéces 40 m2 alap- jpetflptfí pvAerbáz el? adó. — Jás-Tserény, Hunyadi u. S0, VEGYES: FEHÉRNEMŰ javítást, ágynemű é£ föggöny elkészítést, gombbehúzást, szemfelszedést, előnyomást, endlizést és zoknigumizást válla* lünk. Háziipari Szövetkezet üzlete. Szolnok, — Főpostával szemben. NAGYÉRDEMŰ közönség tudomására hozom, hegy virágoz etem megnyílt. — Szíves nártfopá-st kér Tóth Lászlómé. T1~ r zafö’óvér. Kossuth u. 125. alatt. Te’e- fon: 7}. Kaphatóké Olcsó köszörűk, — menyasszonyi csokrok. cserepes vágott T*’ ^ t KE: El cseré* nénj bás összkomfortos föidsrintes szövetkéz zeti lakísrmat hasonló nsevobbra. — k«r. Úti” lel- ieér^ n c^Mnrki hír» ft Elcserélném dunaújvárosi egT’STC!ba 'BS2> 1 olf^SO* mat ns^-'r'ló k-»rca-r gira. v.noy deb«— -«*^ire. ..Tel ere a kircagi h}rö#r tőbs.