Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-01 / 1. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. január 1. ITALO CALVINO: Á Hold és a GNAC Ujjé újév A GNAC a szemközti háztetőre szerelt SPAAK—COGNAC reklámfelirat egy része volt; húszmásodperces szünetekkel, húsz másodpercre felgyúlladt — s ha égett, semmi mást nem lehetett látni. A Hold hirtelen elhalványult, sima-feketére váltott át végesvégig az egész égbolt, a csillagok elvesztették fényüket. A Marcovaldo család man- zardlakása ablakában könyökölt; Az apa igyekezett megmagyarázni fiainak az égitestek állását: — Az ott a Göncöl szekér... egy, kettő, három négy: az a rúdja... amott meg a Kismedve... a Sarkcsillag az északot jelzi. — Es az a másik mit jelez? — Az a có-betű. Semmi köze a csillagokhoz, a COGNAC szó utolsó betűje. A csillagok viszont az égtájakat jelzik. Észak, dél, kelet, nyugat. A Holdnak most nyugat felé van a hasa. Dagadó Hold, nyugat felé gömbölyö- dik — keletre néz, kövérsége kopik, szűnik. — Apa, akkor ugye a cognac csökken? A cé hasa kelet felé néz! — Ennek semmi köze a növekedéshez, csökkenéshez; ezt a Spaak-cég rakta fel. — És a Holdat melyik cég lakta fel? — A Holdat nem cég rakta fel. Az bolygó és mindig ott van, változatlanul. — Ha mindig ott van, változatlanul, akkor mért forgatja a hasát? — Az jelzi a negyedeket. Ugyanis a Holdnak csak egyik felét látjuk. — A COGNAC-nak is csak egyik felét látjuk. — Az azért van, mert a Pierbernard-i palota tetője magasabbra nyúlik. — Magasabbra, mint a Hold? így keveredtek össze Marcovaldo csillagai a földi kereskedelem ügyes-bajos dolgaival. Valahányszor felgyúlladt a GNAC, a két fiú, Daniele és Michelino arcukhoz szorított ököllel légigép- fegyverzést játszottak — Tá- tá-tá-tá... — a fénycsövet is lövöldözték, mely húsz másodperc múlva kialudt. — Tá-tá-tá... Láttad, apa? Egyetlen sorozattal kioltottam — mondta Dianiele, de a neonfénnyel együtt harci szenvedélye is ellobbant, szemhéjára álmosság nehezedett. — Bárcsak igazán darabokra törne az egész! — csúszott ki az apa száján. — Megmutatnám nektek az Oroszlánt, az Ikreket... — Az Oroszlánt? — Michelino föllelkesedett. — Várj csak! — Eszébe jutott valami. Elővette parittyáját, megrakta apró kavicsokkal (mindig volt tartalék a zsebében) s a „töltetet” teljes erejéből rázúdította a GNAC-ra. A szertefröccsenő kavics, mint jégeső Kopogott a szemközti tető cserepein, bádogereszén; hallani lehetett, amint egy ablak csörömpölve betört, s bumm az egyik kő az utcalámpa tányérjára hullott alá; valaki felkiáltott: — Köveket dobálnak! Hé, odafent! Csirkefogók! A fényes felirat viszont épp a parittyahajítás pillanatában aludt ki, ekkor járt te a húsz másodperc. A inanzardszoba valamennyi akója számolni Kezdett majában: egy, kettő, három... űz, tizenegy... — egészen hú- <zig. Amikor a tizenkilencnél tartottak, visszafojtották «. lélegzetüket. Húsz. Tovább számoltak, mert attól féltek, elsiették: huszonegy, huszonkettő... De nem, semmi. A GNAC nem gyulladt fel, állványzatán alig kibetűzhető, sűrű, fekete kacsKaringó maradt, úgy tekerőzött, mint szőlőinda a lugasban. Oóóó! — kiáltották, s a végtelen, csillagos égbolt ott szikrázott a fejük felett. Marcovaldo pofonra emelt keze félúton megállt a levegőben. Ügy érezte magát, mintha az űrbe lendült volna. Immár a sötétség uralkodott a háztetők magasában, s mint valami fekete sorompó, kirekesztette a lenti világot, ahol tovább nyüzsögtek-örvényletteK a sárga, zöld és vörös hieroglifák, a villanyrendőrök pislogó szemei, a tovasikló, kivilágított üres villamosok, és azok a fénysugarak, melyeket a láthatatlanul suhanó autók tolnak maguk előtt. Ebből a világból csak valami szűrt vibrálás jutott fel, határozatlanul, mint a füst. A szemet nem vakította már semmi; ha az ember fölnézett a magasba, a végtelen távolságOK szinte megnyíltak előtte, a csillagképek teljes mélységükben kitágultak, az égbolt, ez a saját határain kívül mindent magábafogla- ló gömb, kikerekedett. A csillagszövevény a láthatár szélén hirtelen megritkult, s ott, mint valami fekete falrésen keresztül, a Vénusz egy pontba sűrített éles, átható fénye tündökölt elő. Az újhold úgy függött ezen az égen, hogy nem fitogtatta elvont kifli jellegét, ehelyett sejtelmes, opálszín- gömb mivoltában mutatkozott; a Nap futtatta be ily halvány tej üvegszerűre rézsútos sugaraival, — a Nap, melyet a Föld ugyan most eltakart, mégis (amint ez csak bizonyos koranyári éjszakákon tapasztalható) bőkezűen osztogatta melegét. Marcovaldo, ahogy elnézte a Hold árnyék és fény közé ékelt keskeny szegélyét, egy- szercsak furcsa nosztalgiafélét érzett; mintha egy olyan szigetre vágyakoznék, mely az éjszaka kellős közepén csodálatosképp napfényben úszik. Úgy maradtak hát, mozdulatlanul, az ablakban könyökölve. A gyerekek megszeppenve bámulták tettük óriási horderejű következményét. Végre az anya felkiáltott: — Gyerünk, gyerünk! Nem feküsztök le rögtön? Késő éjszaka van már! Meddig akarnátok itt könyökölni?! Michelino parittyájával a magasba célzott: — Majd én kinyírom a Holdat! — Nyakon fogták és lefektették. így hát az éjszaka hátralevő részében, s a következő éjjel is a .szemközti háztető fényreklámja csak aSPAAK- CO-t hirdette, Marcovaldóék ablakából pedig látni lehetett az égboltot. De a második nap reggelén két kezeslábasba bújt villanyszetrelő aprócska alakja tűnt'fel odaát, a fényreklám állványzatán; a neoncsövet, meg a drótokat vizs- gálgatták. Marcovaldo az időjárást kiszimatoló kösz- vényes öregek arckifejezésével kidugta orrát az ablakon és így szólt: — Ma újra GNAC-éjszaka lesz!- Valaki kopogott. Ajtót nyitottak. Szemüveges úr lépett be. — Elnézésüket kérem, kitekinthetnék egy pillanatra az ablakon? Köszönöm... — Bem’u takozott: — Doktor Go- difredo, hirdetési ügyintéző vagyok. „Végünk van! Meg akarják fizettetni a kárt! — gondolta Marcovaldo és tekintetével máris majd felfalta a fiait; csillagász-lelkesedését egyszeriben elfelejtette. — Most kinéz az ablakon és rögtön rájön, hogy a Köveket csak innen dobhatták.” Megpróblát idejekorán védekezni: — Tetszik tudni, fiúk... A verebekre lövöldöznek, egészen pici kavicskák- kal... nem is értem, hogyan mehetett * tönkre az a felirat... a Spaak cég felirata... De megbüntetem őket! Meg én! Alaposan! Biztosítom uraságodat: többet nem fog előfordulni. Godifredo doKtor figyelmes képpel hallgatott Aztán megszólalt: — Tulajdonképpen... és a „Cognac Toma- wak”-nak dolgozom, nem a „Spaak”-nak. Azért jöttem, hogy megvizsgáljam: hogyan tudnánk arra a háztetőre fényreklámot szerelni. De azért csak folytassa, folytassa, kérem. Nagyon érdekel, amit mond. — így történt, hogy fél órával később szerződést köttetett Marcovaldo és a „Spaak” legfőbb kon- kurrense, a „Cognac Toma- wak” között. Valahányszor megjavítják a GNAC feliratot, a gyerekek mindannyiszor tartoznak lelőni a parittyájukkal. — Ez lesz az utolsó csepp, amelytől kicsordul a pohár — mondta Godifredo doktor. Nem tévedett. A tekintélyes hirdetési költségeK által — amúgy is csőd szélére sodort „Spaak” rossz jelnek tekintette legszebb fényreklámjának folytonos elromlását. A hol COGNAC-ot, hol CONAC- ot, hol meg CONC-ot pislogó felirat az anyagi romlás gondolatát terjesztette a hitelezők körében. Egy szép napon a hirdetővállalat kijelentette: többé nem hajlandó kijavíttatni a neoncsövet, csak ha a cég kifizeti a hátralékos díjakat. A Kialudt felirat még növelte a hitelezők riadalmát. A „Spaak” tönkrement. A telihold hibátlan fényben ragyogott Marcovaldo egén. Épp az utolsó negyedbe lépett, amikor a villanyszerelők újra megjelentek a szemközti háztetőn. És azon az éjszakán lángbetűk lobbantak fel, hatalmas, vastag lángbetűk, kétszer akkorák, mint azelőtt: COGNAC TO- MAWAK — hirdették. Nem volt többé Hold. nem volták többé csillagok és égbolt se volt, sőt éjszaka sem — egy dolog létezett csupán: COGNAC TOM A W AK, COGNAC TOMAWAK, COGNAC TO- MAWAK — mely immár* két másodpercenként jelent meg. Azt hiszem allergiás vagyok. A lexikon szerint az allergia: embernél, vagy állatnál bizonyos (lélegzéssel, táplálkozással, oltással stb.) a szervezetbe került anyagokkal szemben megnyilvánuló fokozott alkati érzékenység. Tapasztalataim szerint azonban fülön keresztül, hallás útján is lehet valaki allergiás. Mert, ha én azt hallom, hogy „pénz”, azonnal alkatilag érzékeny leszek. Van, aki a szénától náthát kap, én a „pénz” szóra ideges, türelmetlen, veszekedős leszek, az arcomon megfagy a mosoly és az ajkamon elhervad a nóta. Tessék mondani súlyos ez? Már annyiszor kértem a feleségemet, hivatkozva fokozottabb alkati érzékenységemre, ne ejtse ki előttem azt a szót, hogy „pénz” — ha nem akarja, hogy ideges, türelmetlen és veszekedős Sz Ivpsxter, újév. búcsú és évkezdés, — leszámolás és tervezés. De miért éppen január 1-én?. — Ezt az évkezdést a XIII. Gergely pápa által megreformált (Julianus) naptár tette általánossá. Az újév a,z ókori népeknél is nagy ünnep volt, amelyet összekötöttek a téli napfordulóval, a napisten születé» sével. Ez a nap — a tél fordulása, a természet felszabadulása, a tavasz éledése. Ezen a napon ünnepli a világosság győzelmét a ■ hideggel, a sötétséggel. A zsidók Tisri hó l-én, Ádám teremtésének napján ülték meg . az újévet. Krisztus születésnapjának megállapítása után az egyház Krisztus körülmetélésének napjára tette az év kezdetét. (Innen ered a latin ircumcisio; körülmetélés szóból a naptár régies magyar neve: a csízió.) Ennek ellenére a középkorban más évkezdő napok is szerepeltek, sok helyütt Krisztus születésnapját, Franciaországban egészen 1556-ig húsvétvasárnapját, Angliában 1752-ig, március 26-át tartották az év első napjának. Napjainkban az egyiptomi koptok augusztus 1-ét, a Szíriái keresztények szeptember 1-ét ünneplik. Üjév napján — a régi rómaiak, a perzsák ajándékot adtak egymásnak, szeretteiknek. A karácsonyi ajándékozás szokása eredt ebből. Az év utolsó és első napjának fordulójához szokások egész sora fűződött már az ókorban. A perzsák újévkor tojással, a világ teremtésének szimbólumával lepték meg egymást. A hozzánk szláv közvetítéssel eljutott koledálás, koleda járás, vagy regölés, a római újév Ca- landea nevének emléke. A szokás is római — a téli. napforduló állatbőrös ala- koskodóinak felvonulásából ered. A magyar népszokások tájanként változóak. Legáltalánosabb és legelterjedtebb az óévet jelképező szalmabábú elásása (tél temetése), vagy öregembernek öltöztetett legény kiűzése (telki verése). A világ más-más országaiban sok hasonlósággal és helyi szokással köszöntik az újesztendőt.. Moszkvában újévre állítanak fényes, kivilágított, vagy pörgő-forgó karácsonyfákat az utcákon, tereken, a legyek. Juszt is mondja. Nincs tekintettel rám. Ha angolul mondják ki előttem, hogy „pénz”: „money”, vagy németül: „geld”, akkor aránylag még nyugodt vagyok, csak a bal szemem kezd el hunyorogni. Teljesen nyugodt vagyok viszont ha ezeket a szavakat hallom: szagosbükköny, hód, tutaj, kemence, hárfa, szelence, kútágas, gorilla, hokkedli, jegenye, nyenyere, túró, cséve, Vecsés, spinét, alkonypír, főkötö, hajcihő, monguz és tat-vitorla. Ha viszont azt hallom, hogy „pénz”, recsegni kezd valami a fejemben, itt jobboldalt, fenn, balra, lenn, a torkom kiszárad, a gyomromon nyomást érzek és a füleim majd kiugrónak a helyükből. Tessék mondani súlyos ez? Őszintén mondom: boldogan élek a feleségemmel, s ha veszekszünk is néha-néha, mindig csak a „pénz” nagy üzletekben, a lakásokban. A Vörös téren ötemelet magas óriásfa áll. A fát szaloncukor formájú hlapus- ka ékesíti, de ez a dísz nem cukrot, csokoládét rejt. Az egyikből konfetti hull szerte szét, a másik kibontva nagyot pukkan. Kedves szokás a szovjet éttermekben, szórakozóhelyeken megjelenő ifjú és öreg télapó. Mindketten fehér ruhában, piros puttonnyal érkeznek, piros zsákban hozzák az ajándékokat — cukrot, gyümölcsöt, csokoládét. Aztán megjelenik Hópelyhecske, Télapó lánya. Fehér bundácskában, jégcsillagokból álló koszorúval. Mivel a gyerekek december 31-ig járnak iskolába, ott is megrendezik a télapó ünnepélyt. A fehér vattával díszített karácsonyfa alá játékállatokat, nyilat, medvét, rókát, farkast, az erdők lakóit gyűjtik egybe. Rómában éjfél előtt csendesek az utcák, családi körben, rokonoknál, ismerősöknél búcsúztatják az óévet. De pontban 12 órakor megnyílnak az ablakok, s hangos zörgéssel, csörömpöléssel, kidobálják a felesleges holmikat. Öcska bútorok, lábasok, lavórok, használt ruhaneműk, lyukas cipők, üres dobozok, üvegcserepek hullanak, recsegnek, ropognak, továbbtörnek és szakadnak. Jókedvű kiáltozások kíséretében szabadulnak meg avitt holmijaiktól, a rómaiak. S tesz- , nek eleget annak az ősi .népszokásnak, amely szerint nem szabad az új esztendőbe valamiféle ócskaságot átvinni. Mint mondják, a kidobált ódonságok még 2—3 napig ott maradnak forgalmi akadálynak a rónjai utcán, aztán — elviszik az utcaseprők, a szemetesek. Japánban az újév a legnagyobb ünnepek egyike. Az újévi fesztivált a leggondosabb szertartással celebrálják. Már három nappal előbb bezárnak az üzletek, a bankok, a hivatalok. Megjelennek a házakon, az utcákon az újév díszei: a fenyőgallyak, a bambuszok, az áruházak tarka-barka zászlói és virágdíszben hirdetik meg év végi nagy kiárusításukat. Az otthonokban speciális újévi ételeket ké- , szítenek, s legszebb ruhájukat, ünnepi kimonójukat öltik fel a rokonok, barátok látogatásához. . miatt. Emiatt a vacak, négybetűs szó miatt. Hát nem borzasztó? A „szagosbükköny” miatt még sohasem veszekedtünk a feleségemmel. A „tat-vitorla” miatt még sohasem csap-» dosta az ajtókat. A „hárfa” miatt még sohasem akart visszamenni a mamájához. „Vecsés” miatt se. Ha azt mondom neki: nincs hódom — arcizma se rándult. Ha azt mondtam: nem adok jegenyét! — nevetett. Ha azt mondtam: kellene egy kis cséve nekem — az ölébe ültetett és megsimogatta a fejem. Hát kérdem én: miért kell mindig a „pénz”-ről beszélni, amikor annyi szép szó van a magyar nyelvben: bazsarózsa, harmatcsepp, vegyszer, napraforgó, cink, ügyvédi munkaközösség, száj- táti, hangár, lepke... hogy csak néhányat említsek... Mi már otthon nem beszélünk a pénzről. — Mi újság, édes? — kérdeztem minap, midőn hazajöttem. — Semmi, drágám — ■mondta a feleségem. —’ Japánban ünnep az új év első három napja, ekkor egyszerre szólal meg Tokió 108 harangja és gongja, mindenki meglátogat egy örömöt, boldogságot szimbolizáló isten-szentélyt. Tele az utca, sárkányt, léggömböt eregető, tollaslabdázó fiúkkal, lányokkal. Január másodikén szabad a belépés a császári palota kertjébe is (az évnek csak két napján, január 2-áp és a császár születésnapján látogathatják a japánok a palotát). New York-ban éjfélkor, az ünnepi köszöntők után a Times Square-n a város legnagyobb terén — érdemes körülnézni. Tíz és tíz ezrek tolonganak, újjonganak, ismerősök és ismeretlenek köszöntik egymást, csókkal, öleléssel. A tv is a térről közvetít az újév első perceiben. És Budapesten? Már napokkal előbb újévi szerencse kabala figura árusokkal,szilveszteri kellék árusokkal tele a Körút, a Rákóczi út. Árulnak trombitát és simi labdát, konfettit és szerpentint, sípokat, álarcot, árvalányhajas kalapot, újévi malacot, kéményseprő figurát, patkót, csokoládéból, műanyagból, fémből, üvegből és porcelánból. Szilveszter éjjelén mozgalmas az utca. Éjfélkor hangos ünneplők töltik meg aa aluljárókat, az utakat. Ismeretlenek ismerőskéiit köszöntik egymást, szembejövők emelik koccintásra a magukkal vitt üvegeket. Pezsgő pukkan, malac sivít, kacagás hallik mindenütt. Az újévi ételek szinte az egész világon a pénz, a gazdagság jelképei: bablevest, lencsefőzeléket eszünk, hogy az űjesztendőben gazdagok szépek legyünk. A Sárgára főtt kukorica és babszemek már az ősi Egyiptomban is az aranypénzt jelképezték. Az ősvallások hiedelme szerint, aki fogyaszt az „aranyból” az magához vonzza az igazi aranyat is. Űjévi malacot sütünk, mert a malac a kincskeresés lázának ideje óta a szerencse szimbóluma Európában. Bár a keleti népek már évezredekkel ezelőtt szerencsét hozó szent állatként tisztelték a malacot, mert kitúrja a kincset. Szilveszter, újév, jókedv, vidámság, búcsúzkodás és évkezdés. Megannyi kedves szokás, mulatság az egész világon. Hotnap be kell fizetnünk a telefont... — Fizesd be, édes —; mondtam én. — Jó pofa vagy! — mondta a feleségem. — Miből? Nincs egy árva harmatcsep- pem se!... — Na ne viccelj, édes — mondtam én. — Tegnap még volt bazsarózsád! — Tegnap! Hol van az már, drágám! — mondta a feleségem. — Ma rengeteg < lepkét kellett kiadnom. Néha magam se értem, de úgy repül a lepke, hogy az fantasztikus! — Szóvá} már egy harmatcsepped sincs?! — kiáltottam. — Gyönyörű, mondhatom! Te két kézzel szórod a bazsarózsát! t _ Én? — sikoltotta a feleségem. — Ezt te mered mondani nekem? Te, aki... N em bírtam tovább. A fe- jemhez kaptam és azt ordítottam: — Azt hiszed, lopom én a bazsarózsát? Ügy látszik a lepkére, a harmatcseppre, a bazsarózsára is érzékeny vagyok. Mikes György Telegdi Polgár István fordítása Az a pénz!
