Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

1971. január 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ÚJABB CELOKEBT interjú Soós Istvánnal, a megyei tanács vb elnökhelyettesével Három grádics Az 1971-es esztendő nem egyszerűen egy újabb év kezdete életünkben. Sokkal több ennél: lezártunk egy munkával, küzdelmekkel te­li tervidőszakot és kezdünk egy újat, amely az eddigiek­nél is nagyobb feladatok megvalósítását, újabb célok eléréséért végzendő munkát követel mindannyiunktól, va­lamennyiünk, utódaink érde­kében. A negyedik ötéves terv valóraváltásában orosz­lánrész jut a tanácsokra. Mint a települések első számú gaz­dái, ők felelősek azért, hogy községeink, városaink gazda­sági, szociális, kulturális szín­vonala tovább növekedj ék. Hogy a társadalom minden rétege jobban éljen. Az el­képzelésekről, pontosabban a Szolnok Megye Tanácsa ál­tal is jóváhagyott negyedik ötéves terv célkitűzéseiről, a megvalósítás lehetőségeiről, módszereiről beszélgettünk. Soós István elvtárssal, a me­gyei tanács vb elnökhelyet­tesével. Üjságíró: Beszélgeté­i sünk kezdetén, minde­nekelőtt engedje meg, hogy köszönetét mondjak, amiért most, az év végi munkák teljében időt sza­kított erre az eszmecse­rére. Kezdjük talán a be­szélgetést azzal,. hogy megismertetjük az olva­sókkal, hogyan teljesítet­te a megye a harmadik ötéves terv előirányzatát. Milyen alapokkal indul­hatunk a következő terv­időszaknak? Soós István: Erre vonatko­zón még nincsenek megyei szintű felméréseink, ezeket csak most végezzük és majd a márciusi tanácsülés elé terjesztjük. Éppen ezért csak megközelítő pontossággal tu­dunk számot adni a megye nem termelő ágazatainak várható fejlődéséről, a meg­határozóbb tanácsi célkitű­zések teljesítéséről. A harmadik ötéves terv időszakában a megye legfon­tosabb feladatai között első helyen a lakásfejlesztési program megvalósítása szere­pelt. Az 1966—70 években előirányzott lakásfejlesztés, ezen belül a központi lakás­építés megközelítően a ter­vezett előirányzat szerint va­lósult meg. Pontosabban 2400 helyett 2346 tanácsi lakás épült fel. Lemaradás az OTP társas lakásépítéseknél és az azokhoz kapcsolódó létesítmé­nyeknél jelentkezik. A köz­mű hálózat fejlesztés lénye­gében a terv szerint történt. Koordinációs tevékenységgel, vízügyi alaptámogatással, vál­lalati erőfori-ások bevonásá­val új közmű beruházások valósultak meg. Ezek eredmé­nyeként több kiemelt telepü­lésen javult a közmű ellá­tottság. A jelentősebb fej­lesztések közé tartozik a szol­noki 2000 köbméteres új víz­torony, a Gábor Áron téri szennyvízátemelő, a török­szentmiklósi, a karcagi és ■a tiszafüredi szennyvíz­csatorna-hálózat építése. Ugyanakkor bővült, kor­szerűsödött a megye ivó­vízellátása is. összesen 274 kilométer vízvezeték-hálózat létesült, és 10 törpevízmű építése valósult meg. Néhány megvalósult léte­sítmény még: Felépült a kar­cagi 450 ágyas kórház, a jászberényi kórház 80 ágyas belgyógyászati pavilonja, Ti­szafüreden a 10 munkahe­lyes orvosi rendelő. Százhat­vannal növekedett a bölcső­dei helyek száma. 14 orvosi rendelő létesült. A kulturális ágazaton belül felépült a tiszafüredi 10 tantermes és 2 műhelytermes, valamint a kunhegvesi 12 tantermes gim­názium. Jászárokszálláson és Túrkevén 3—3 tanteremmel bővült a gimnázium. Szolno­kon befe'ezőíPtt a közgazda sági szakközépiskola 150 he­lyes kőlléeiutrr-nak építése. Az előirányzott 465-tel szem­ben 650 óvodai helyet létesí­tettünk. Százhatvannyolccal növekedett a diákotthoni helyek száma, 8 művelődési ház létesült, 280 ezer négy­zetméter szilárd burkolatú járdát, 130 ezer négyzetméter belterületi utat építettünk. Újságíró: Tudomásunk szerint ez az első alka­lom, amikor a megyék ilyen hosszú időre ké­szítettek pénzügyi tervet. Alapos, megfontolt, elő­relátó munkára volt te­hát szükség. Hogyan ol­dották meg ezt? Soós István: A megyei gaz­daságpolitikai célkitűzéseknek megfelelően már 1969-ben ki­alakítottuk a tanácsi gazda­ság fejlesztésének koncep­cióit, amelyeket azután meg­tárgyalt a megyei pártbizott­ság, a megyi tanács. Részt vettek abban széles körben a különböző szintű társadalmi szervek. Az előkészítő mun­kába bevontuk a helyi ta­nácsokat is. Napirenden tar­tottuk a felsőszintű informá­ciók folyamatos értékelését, elemzését. A tervek kidolgo­zásához gyakorlatilag 1970 elején kezdtünk. Az elkészí­tett javaslatokat különböző szinten megtárgyaltuk. A Pénzügyminisztériumban folytatott tárgyalásaink során elismerték a költségvetés és a fejlesztési alapra vonatkozó igényeinket. Sőt 36 millió .fo­rint plusz állami hozzájáru­lást is biztosítottak. Lényegé­ben ilyen előzmények után került sor a terv elfogadására, Üjságíró: A középtávú pénzügyi terv tulajdon­képpen két részből áll: a költségvetésből és. a fej­lesztési tervből. Milyen gazdálkodásra ad lehető­séget a költségvetés? Ja­vítható-e az ellátás szín­vonala? Megoldhatók-e § abból kisebb korszerűsí­tések is? Soós István: Az ötéves terv­időszak költségvetési volu­mene 4 milliárd 795 millió forint, amelyből 1971. évre 855 millió, 1,972-re 901 mil­lió forint jut. Ez teljes mér­téken biztosítja az alapvető feladatok eddig kialakult szintjét, sőt lehetőséget nyújt a színvonal dinamikus fej­lesztésére. 1975-re a költség- vetés volumene 34,3 százalékú- kai, pontosan 270 millió fo­rinttal haladja meg a harma­dik ötéves terv utolsó évének költségvetési volumenét. Gazdasági és kommunális feladatokra jelentős fejleszté­seket irányoztunk elő. Az 1975. évi költségvetés volu­mene 58 millió forinttal ha­ladja meg az 1970. évi elő­irányzatot. Az ágazatköltség előirányzata Öt évre 654 mil­lió. A tervben rögzített pénz­ügyi lehetőségek a közvilá­gítás korszerűsítésére, park- fenntartási és köztisztasági feladatokra, lakásgazdálko­dásra, város- és községrende­zésre biztosít fedezetet. Fon­tos feladat e területen a taná­csi vízgazdálkodási problé­mák, az út, híd felújítási és fenntartási munkák lebonyo­lítása. Szociális és egészségügyi feladatokra öt év alatt 1 mil­liárd 470 millió forint fordít­ható, Ennek keretében bizto­sítunk többek között lehető­séget mintegy 290 bölcsődei hely kialakítására. 14 általá­nos orvosi, 20 gyermekorvosi körzet és 14 védőnői körzet megszervezésére. A költség- vetési terv lehetővé teszi az egészségügyi ellátás korszerű­sítését, megfelelő betegellátá­si szint elérését, és fejlettebb szervezési formák bevezeté­sét. ígv intenzív terápiás osz­tályok létesítését, az anya- és ■ gyermekvédelem, a közegész- séeíievi és iárvánvüevi háló­zat fejlesztését az ápolási kö- rii'méovek Invít^cít a k^rhá- akban, a szociális otthonok­ban. A kulturális feladatokra öt év alatt 1 milliárd 824 millió forintot fordítunk. Az eddig elért ellátási szint biztosítá­sán túl ebből akarjuk megva­lósítani 1880 óvodai, napközi otthoni hely, 600 általános is­kolai menzai hely, 320 gyógy­pedagógiai intézeti hely és 850 középiskolai diákotthoni hely létesítést. Javítani akarjuk továbbá az állami gondozás­ban lévő gyermekek hely­zetét. Előkészítő tanfolyamok, korrepetálások, szakkörök stb életrehívásával a fizikai dolgozók gyermekeinek tanu­lását kívánjuk segíteni. Ű jságíró: M ilyen fej ­lesztési elképzeléseket fo­gadott el a megyei ta­nács? Melyek azok az alapvető kérdések, ame­lyek megoldásra várnak? Soós István: Mindenekelőtt szem előtt kell tartanunk, hogy az előző tervidőszak során anyagi lehetőségek hi­ányában elmaradt feladatain­kat a negyedik ötéves terv­ben megvalósítsuk. így ke­rül sor a jászberényi, a mező­túri, a törökszentmiklósi ren­delőintézetek megépítésére. Kiemelt fejlesztési feladatnak tekintjük többek között a nyomdai kapacitás bővítését, a szolnoki sütőipari ellátás megoldását, nem utolsó sor­ban az új megyei kórház építésének előkészítését, il­letve annak első ütemeként a 300 ágyas ideg-elmeosztály felépítését. Kiemelt helyen szerepel tervünkben a szál­lodai kapacitás bővítése is. Nagy fontosságú feladat a lakásfejlesztés. A tervidő­szakban különböző források­ból 15 ezer lakást szükséges megépíteni, ezért a tanácsok­nak mindenütt széles körű és átfogó jellegű szervező, koordináló tevékenységet kell kifejteni. További fontos me­gyei feladat, hogy a vízgaz­dálkodással, a víz-, a csator­na- és a belvízrendezéssel összefüggő célkitűzések is megvalósuljanak. Az előbb már említettem a szolnoki kórház első ütemének építé­sét. Emellett a karcagi kór­házat is bővítjük 150 ágyas ideg-elmeosztállyal. A művelődésügyi ágazat keretében jelentős progra­munk a szakközépiskolai há­lózat fejlesztése: öt év alatt összesen 26 osztálytermet, 10 műhelytermet, összesen 670 helyet biztosító középiskolai diákotthonokat’ építünk. Ide kell sorolnunk a megyei mű­velődési ház felépítését, amely mintegy 60—65 millió fo­rintba kerül. A tervidőszakban figyelmet fordítunk a tanácsi vállala­tok fejlesztésébe is. E célra mintegy 125 millió forintos előirányzat szerepel a terv­ben. Ebből fedezzük a már említett sütőipari, nyomdai, valamint a tanácsi építőipari vállalatok fejlesztését. Feltét­lenül növelni akarjuk a szol­gáltatások körét. E munkát úgy kell szerveznünk és irá­nyítanunk, hogy a lakossági szolgáltatások fejlesztése a megyében mind szektorális összetételben,/ mind a terü­leti ellátottság színvonalának figyelembevételével, mind pe­dig a fejlesztések gazdasági hatékonyságát szem előtt tartva lehetőleg optimális keretek között valósuljon meg. Azt hiszem, mindannyian világosan látjuk: a negyedik ötéves tanácsi terv csak ak­kor valósítható meg maradék­talanul, csak akkor tudunk annál esetleg többet is való­ra váltani, ha a rendelkezé­sünkre álló anyagi eszközö­ket ésszerűen, takarékosan használjuk fel. Végezetül — mondotta Soós István — megragadom az al­kalmat, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága nevé­ben a Nénlocon keresztül kí­vánjak minden újságolvasó­nak mesvénk minden lak','in- uak sikerekben, eredmények­ben gazdag, békés, boldog új esztendőt. Varga Viktória Mottó: „Emberek, nem vadak — elmék vagyunk!" (József Attila) A karácsonyi csúcsforga­lomban odaálltam az áruház pultjához, kiváncsi voltam, hogy az eladónőnek hány vevővel kell foglalkoznia egy óra alatt. Hány vevőt szolgál ki, hányszor kell el­mondania, hogy nincs, azon­nal, rögtön stb. A vizsgált röpke egy órá­ban az eladónő kb kétszáz­húsz, kétszázötven kérdésre válaszolt. Azért „körülbe­lül”, mert nem tudtaip minden kontaktust jegyezni. Szintén csak hozzávetőleges adat: ezidő alatt negyven— ötven különböző töltelékáru­ból, sajtból, túróból, szalon­nából, savanyúságból, stb. szolgált ki, — megintcsak pontatlan adat — kb. hetven —nyolcvan vevőt. Semmit sem „fedezek” fel, a munkalélektan ismerői ré­gen tudják, hogy a bolti el­adók a legnehezebb pszichi­kai terhelésű munkák egyi­két végzik. Odafigyelni a vevőre, lemérni az árut, le­blokkolni (dekára, fillérre egyezteti) odaadni a vevő­nek. .. Ez így nagyon egyszerűnek látszik, — de sosem egy ve­vővel kell egyszerre foglal­koznia. Megfigyeltem, amíg kimért tizenöt deka reszelt- sajtot, nyolc különböző kér­désre kellett válaszolnia. Ügy hiszem ebben a feszített munkában ez a legnehezebb. Vége a műszaknak, fárad­tan veti le a fehér köpenyt. Kérdezek, udvariasan vála- szolgat. Rögtön észreveszem, ez így nem lesz jó, még anv- nyira benne él a vevő-eladó viszony. Megvárom kinn az utcán. — Milyen a vevő? Min­denfajta. A többség megér­tő, nyugodt, de nagyon köny- nyen felbomlik az egyen­súly... Ha a pult előtt valaki elkezd idegeskedni, vesze­kedni. ez átragad a többire is. Sok vevőnek nem merek az arcára nézni, olyan, én nem is tudom, utálat, vagy gyűlöletféle jön róla... Mint­ha én csak valami aprócska, ugráló gép lennék. Mintha nekem nem fájhatna a ke­zem a sok szeleteléstől, mintha nekem nem lenne beteg a gyerekem, mintha nekem nem lennének családi és anyagi gondjaim. S ilyen­kor is, és mindig nyugodt­unk kell látszanom, kedves­nek, udvariasnak kell len­nem. Volt egy főnököm, az mindig viccelt. Azt mondta: „Kacagj, Bajazzg”. Az ope­rából. No, így túlzás, de itt is, a pult mögött is vidám mosolygós eladókat akar látni a vevő. Csak nyelünk egyet, amikor megsértenek bennünket. Nem is az a sér­tő elsősorban, amit monda­nak, hanem ahogy mondják. Az ember sokszor sírni tud­na. — Megtörtént már? Elneveti magát. — Na, az jó eset volt. Odaállt a pulthoz egy ma- gamkorabeli asszony. Talán később vettem észre, ezért akkora patáliát csapott, hogy a fél bolt összeszaladt. Ki­borultam, eltört a mécses... No. de várjon! Egy jó hét múlva bemegyek az egyik ruhásboltba, hát kit látok. Az én vevőmet! A púit mö­gött. Rögtön megismert, de úgy tett, mintha nem... — Visszaadta neki ? — A, dehogy! Akkor én sem lennék jobb a többi vevőnél. fi Egy kis pontatlansággal úgy mondhatom, véletlenül mentem be az N-i. szociális otthonba, és ottragadtam egy fél napra. A gondnoknő egy iratcso­mót tett elém. F. bácsi ak­tái. Elpiszkolódott számlák, gyűrött levelek... Feladó nélkin. — F. bácsi a nyáron halt meg. Csizmadiamesternek mondta magát, szóval susz­ter volt. Egyedül élt a falu­ban, dolgozgatott, majd négy éve lehet, a községi tanács beutaltatta hozzánk. Azt mondták, már végelgyengü­lésben van és nincs senkije. Hamarosan kiderült, hogy még egészen jól bírja ma­gát, de hagytuk, ha nincs senkije, maradjon. Ez volt 1966-ban. Jól je­gyezze meg ezt a dátumot... És most nézze. A legelső levél, ami a ke­zembe akad, 1966 -os kelte­zésű. „Nem bírunk mink itt apámmal mit kezdeni, mert mink is nagyon kenyérszű- kiben vagyunk, de hely sincs. Menjen csak be az ott­honba, jó dolga lesz ott meg­látja." Egy másik levél (fel­adó ezen sincs): „Beszéltem az urammal, hogy idejönne apám dolgozni a műhelybe, de azt mondta nincs• értel­me, mert ö is csak beadja most már az ipart.” A har­madik levelet géppel írták. „...azt ,hogy szegény anyám­mal hogyan bánt, azt sose tudjuk megbocsájtani, de ha fizetni kellene maga után valamit, hát négyen össze­adhatjuk a pénzt". Ezek szerint négy gyerme­ke van? De a negyedik le­vél helyett csak egy boríté­kot találtunk. F. Sándor, Ohio állam, város, utca, ház­szám. Az öreg írta. Vissza­jött, mert a címzett isme­retlen, — Egyszer, jön a kisöreg, hogy csizmadiaműhelyt akar nyitni a szociális otthonban. Ezt nem lehet bácsikám, hogy gondolja? De ő bizony mondta, hogy megcsinálná a cipőket, papucsokat. Meg­próbáltunk kitérni a dolog elöl. Ugyan, bácsikám, hát szerszáma sincs. Kacsintott a kisöreg, hogy várjanak csak. Odahozott egy ládát, benne vaskaptafa, kalapács, szu­rok, spárga tű, faszegek. De nincs erre hely! A szobában nem lehet, mondtuk neki. Errefel azt mondja, hogy ott van lenn a kisépületben egy üres szoba. Üres az többnyi­re, kacsintott megint. Ösz- szenéztünk az igazgatónővel, hogyhát hiába titkoltuk... Tudja, ha meghal szegények közül valamelyikük... Nem lenne szabad, de hogy a töb­bi ne lássa olyan sokáig... A kisöreg csak mondta. Az jó neki, amikor nem „lakik ott” senki. Nem és nem! De jött ám mindennap, hogy már kuncsaftja is volna, az­tán kiderült, hogy mindenki­nek cipőcsináltathatnékja van a házban. Jó, nyárára odaadtuk neki a kisebbik mosókonyhát, hadd teljék kedve. Ez 1967-ben volt. Most nézze csak ezt a má­sik levelet. „...Beszéltem az urammal apám, hogy maga folytatná az ipart, de kiszá­molta nekem, hogy csak rá­fizetés lenne az, mert nem­igen kell a susztermunka — A dátum körülbelül azonos. — Igen, csakhát akkor még nem tudtunk erről. A kisöreg nagy ábrándjáról, hogy ő mégegyszer csizma­diamester akar lenni. — És dolgozott? — Mindennap, pontosan négy órahosszát. Levitt egy vekkert, és minden délután négykor „zárt”. Hiába ment ám oda valaki négy órakor „Már zárva vagyok”. Közben kivirult, néhány évre még szegény, de aztán a rák vég­zett vele. — A gyerekek megkerül­tek? — Igen. Pereskedtünk ve­lük. Megfizették a törvényes tartásdíjat. És tudja, ami­kor már mindennek vége volt, az asszonylánya •— igen jólöltözött valaki — a szemünkbe vágta, hogy nem kellett volna ilyen nagy haj= cihőt csinálni abból a pár-, ezer forintból. Kitelt 3$ ház árából tízszeresen. Va­lahol háza volt a kisöregnek, de ezt is eltitkolta, s amikor meghalt, a gyerekei rögtön eladták. fi Valamikor egy műhelyben dolgoztunk. Most rendőr- törzsörmester. Karácsonykor egy fél délutánt együtt po- harazgattunk, A katonás rend egy kicsit „szögletessé tette”, de még mindig olyan nagy mackó, mint legény­korában. '■ A régi ismerősökről be-f szélgettünk. „Jóska mi lett? Jóska üzemvezető. Hát K. Feri? Visszament a falujába. Agronómusféle. Az a kis szőke? Hogy is hívják? Cs. Sári. Miskolcra ment férj­hez. Már nagyanya. Hát R. Sanyi? Az katonának ment ugye? Az ő most is. Piros- nadrágos. Tábornok. 'Ez igen Na és B. Karcsi? — B. Karcsi? Jobb róla nem beszélni. Lecsúszott. A múltkoriban fejbe akart vágni egy biciklipumpával. Részeg volt hát. Begyömö­szöltük a kocsiba, hazavit­tük. Szegény Bözsi, a fele­sége, csont meg bőr mellette. Üti, veri azt mondják. Ne­kem is azt hajtogatta a ko­csiban, hogy agyonszúr. Szú­rod ám az újévi malacot, de nem engem Karcsi! Már elfelejtetted, te részeg kutya, hogy egy gépen dolgoztunk? Ordított utánam még a ka­puból is, pedig alig állt a lábán. Aztán, amikor vissza­felé jöttünk, látom, hogy ott a biciklje az út szélén. Állj meg koma, mondom a piló­tának, várjál. Hazavittem a bicikliét is. Még majd meg- ódalítják neki, aztán az se lesz a nyomorultjának. De mondom le akart szúrni. Egészségedre! — Egészségedre! Sok ilyen „kuntsáftod” van? Ilyen erős fiú...? — Sajnos, meglehetősen... Én nem tudom mi lesz az emberekből, némelyikből, ha isznak. Megbolondulnak. Olyat csinálnak, hogy csak sajnálni lehet őket. Nem a striciket, persze nem azokat, hanem ezeket a fizetésnap­ján ivókat. Márhogy Kar­csiról beszéltünk, eszembe jutott az öreg Varga bácsi felesége. Az öreg már nem él, hanem az asszony. Tu­dod, mindig is szittyós volt. Az is nekem ugrott. Az meg a szememet akarta kikapar­ni, mert felszedtem a kocs­ma előtt a köves útról. Kar­molt, rúgott. De ha ott ha­gyom, át megy rajta valami autó. — Ütöttek már meg? — Kétszer. Az egyiket fel­jelentettem. A másikat nem. Így megúszta pénzbüntetés­sel. Jött aztán hálálkodni. Kubikusféle volt az építő­iparból. Ne igya el az eszét papa, mondom neki. Azíów tudod mi az érdekes? Min­dig olyan jó emberek ka­kaskodnak nekem, akik ak­korák, mint egy kutya ül­ve. Ha -Ni­kéjüket, ajjajaj... Nem nyú­lok én ezekhez se. Üti őket a maguk keze. Na, nem mondom, volt már olyan, hogy „be kellett szállni" a verekedésbe. De az más. A törvény tesz igazságot. De azt már sokallom azért, amit némelyik örökös kocsmázó csinál. Berúgnak, aztán olyanok, mint a vadak, egy­más vérét ontanák. Másnap­ra már megbánják, — dehát késő. Rendnek kell lenni. Mi lenne, ha úgy élnénk mint az állatok, hogy minden ok nélkül, egymásnak ugrunk... © Valami dereng bennem, megboldogult tanárom bio­lógia óráiról, hogy á vadak többsége csak akkor támad, jha éhes, vagy ha féL tiszai Laioa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom