Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-12 / 291. szám

Í97Ó. áee'émbéí 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Űjabb bemutatóra kerfilt sor tegnap este a Szigligeti Színházban. A zenés krimi címe: Szökés a Sing Singböl. Képünkön az előadás egyik jelenetében Szombathy Gyu­lát és Albert Piroskát láthatják. Január 1-fől: tanuSóudvar, műszaki teszt kinomitás, szigorítás a gépjárművezető• képzésben Az elmúlt öt esztendő platt kétszeresére növekedett g 100 háztartásra jutó sze­mélygépkocsik száma. A Merkúr csupán az idén több mint 43 000 autót értékesí­tett, s a következő ötéves terv előírása szerint mint­egy félmillióra növekszik a gépkocsi állomány. A biztonságos közlekedés­nek egyik alapfeltétele, hogy képzett, a vezetés csínját-bínját ismerő veze­tők üljenek a volánhoz. Január 1-től újabb módo­sításokat vezetnek be a gép- járművezető képzésben. Kül­földi tapasztalatok alapján bevezetik az úgynevezett ta­nulóudvari képzést. Ennek lényege az, hogy a forgalomtól teljesen el­zárt területen, az oktató magyarázata után a hall­gatók egyedül ülnek a gép­kocsiba. Önállóan gyakorolnak, szer­zik meg az alapvető vezetési ismereteket. A vizsgáztatásnál bevezetik a műszaki tesztet, a gyakor­lati vizsgánál pedig növelik az elérendő minimális pont­számot. A képzés reformjának, a magasabb követelményeknek nem a bukások növelése a célja, hanem az, hogy jobb gépkocsivezetők kerülhesse­nek a volánhoz. A szigorí­tást egyébként néhány adat is mutatja. Az idén fél év alatt a teher- és személygép­kocsi kategóriában 3 200 jelölt közül 800 megbukott. A személygépkocsi-vizsga 6 000 jelöltje közül 1 400 nem tudta elsőre teljesíte­ni a követelményeket. A szigorúbb rendszer külö­nösen a motorkerékpárosok­nál hozott lényeges változást, 17 000 vizsgázó közül tízezret buktattak meg. Ex librisek a Verseghy könyvtárban Aki mostanában a megyei könyvtárban jár, a kölcsön­zött olvasnivaló mellé kelle­mes ráadást is kap: egy ízlé­sesen tálalt kisgrafikaí any a Gyulán élő fiatal művész­házaspár, Meskó Anna és Póka György kiállításának élményét, a tanárművészek mindketten vonzódva a köny­vekhez kapcsolódó művészet­hez, az ex libris műfajához, a magyar grafika legrégibb hagyományát folytatják, s a kiállított lapocskák bizony­sága szerint tehetségesen. A két grafikus világa jól is egé­szíti ki egymást: Póka György inkább foltokban kifejeződő drámaisága és Meskó Anna főként a vonalakra épülő lí­rai költészete harmónikus egységet alkotnak. A könyv­tár tájékoztató szolgálata ne­mes ügyet szolgál azzal, hogy az olvasókkal megismerteti az eredeti célja szerint a könyv tulajdonjogát jelző, de valójában önálló műfaji törvényű művészet kis re­mekeit. kortyot se! A te*i időjárás beköszön­tésével nem árt egy igen káros szokásról néhány szót ejteni. Nevezetesen arról, hogy ilyenkor megszaporo- dijk azoknak az iskolásgyer­mekeknek száma, akik alko­hol bódulatban ülik végig a tanítási órákat. Főként a falusi pedagógu­sok megmondhatói, hány ilyen esettel találkoznak év- ről-évre. A gyerek enyhe spiccel jelenik meg az is­kolában, de nem ritka az sem, hogy egyiket-másikat alkoholmérgezéssel gyorsan kórházba kell szállítani. S álljon itt elrettentő példa­ként az a sajnos nem egyedi eset, amikor az aikoholmér- gezés gyermekhalőllal vég­ződött. Mindez a szülők döbbene­tes tájékozatlanságáról, fe­lelőtlenségéiül, azdk örök­lött téves és káros megrög- zöttségéről tanúskodik. „Egy korty jót tesz” — mondják és pálinkával, forraítborral itatják meg gyermekeiket, iskolába indulás előtt, hogy „ne fázzanak-’, mert hajda­nában, gyermekkorukban ők is kaptak szüleiktől. A felnőtt szülő önmagából indul ki, saját szervezeté­nek teherbíró képességéhez méretezi tettét (sőt bűntet­tét!), amikor a gyermeknek alkoholt ad. Arra azonban talán nem is gondol, hogy a fejlődésben lévő szervezetre egyik legártalmasabb mé­reg az alkohol. Tehát dacá­ra jószándékának bűnt kö­vet el azzal az „egy korty”- tyai is. Túl a gyermeki szervezet folyamatos mérgezésén (bár ez a legsúlyosabb következ­ményekkel járhat), az alko­hollal minimálisra csökkenti a gyermek szellemi fogé­konyságát a tanulást, a tan­anyag „befogadását”. Hány­szor hangzik el a tanító szá­jából — a világos magyará­zatok után — a kérdés: „ér­ted, fiam?” „Nem” — hang­zik a válasz. Hát, hogy is érthetné, amikor alkoholos állapotban ugyan figyel, de alkoholos kábultságban kép­telen felfogni a különböző ismereteket. Az alkohol fo­gyasztás egészségromboló kihatásairól, társadalmi ve­szélyességéről naponta meg­annyi tudományos cikk lát napvilágot, tehát ezeket is­mételgetni felesleges. Azon­ban annyit okvetlenül el kell mondani, hogy míg egy erős szervezetű felnőttre bi­zonyos csekély mennyiségű alkohol esetleg kedvező sti­muláló hatással van, addig az a mennyiség a gyermek­nél mérgezést vált ki, amely­nek legfőbb jellemzője a reflexek abnormális mű­ködése. Tanulásról lévén szó; olyan mérvű szellemi tompaság lép fel, hogy kép­telen a tananyag „felvételé­re”, és rögzítésére. Az „egy kortyot lehet” szülői biztatás helyett, „egy kortyot se!” — felkiáltással és gyakorlattal tehát gyer­mekeink testi, szellemi egészségét védjük. Ez uz egészség, akárcsak a jellem, stb. most vár megalapozás­ra. Most gyermekkorban dől­het el, hogy egészséges em­ber válik-e a kicsi palántá­ból, vagy a téves, és igen káros hatás következtében fizikailag, szellemileg és akaraterejében is fogyaté­kosán lép a felnőtt korba. Mindezért elsősorban a szülő a felelős, s erre kell gondolni, ha pillanatnyi fe- ledékenység, vagy jóhisze­műség közepette a gyermek­nek bárki alkoholt kínál.' V. Gy. KABÁTOK TÉLRE '■ Hagyományos vonalú, meleg irhabunda barna prém­mel, zsinór gombolással. A divatos cipő, széles kényelmes sarokkal készült. Sötét színű, selymes min­tázatú, szövet kabát, a leg­újabb divat szerinti hosszú­sággal. A széles övét fémcsat diszíti. (Nádor Ilona felvételei.) Párizsi cipők 1971 lábbelijeinek párizsi bemutatóján készült ez a kép. Bizonyára nálunk is sikert aratnak. (MTI Külföldi Képszolgálat) egyébként sok mindenről me­sél, csak oda kell figyelni rá. A félig elrágott vajaskenyór, a vastagon vágott sajthéj, kolbászdarabok, félcipők — úgy is mint egy szociográfiai felmérés megbízható segéd­eszköze — arról vallanak, hogy népi nyomorognak már az emberek. És arról is, hogy Az is lehet, hogy a föld­szinti vasutas vette még fia­tal korában a táskát. Enyvet, collstokot, szöget hordozott benne, amikor házhoz ment asztallábakat, hézagos ablak­kereteket reparálgatni. Haza­felé jövet meg valamely kocs­ma pultján pihengetett az öreg aktatáska s megszívta AKTATASKA F urcsa dolgok jutnak eszembe róla. Egy büsz­ke bérház szemetes tar­tályának a tetején láttam meg. Ezekről a tartályokról egyébként, ahogyan most köz­keletű szóval nevezik, kukák­ról, külön regényt, vagy in­kább szociográfiai tanulmányt lehetne írni. Soha nem fe­lejtem a gyermekkori sze­metes edényeket. Már maga az edény: nem volt az szab­vány méretű bádogkanna, de­hogy. Kosár, láda, ahogyan jött, maga is hulladék. A vá­rosi törvényhatóság rendelet­ben szabályozta, hogy a sze­metet reggel hatra köteles a ház elé kitenni a házmester, így is történt mindenütt. S amíg a szemeteskocsi érte nem jött, szabad böngészés járt a guberálóknak. Ma is látni a kukában tur­káló cigányokat. De a gube­rálók egészen mások voltait A társadalom perifériáján élők rangos kasztja. Nem vol­tak koldusok. Annál többre tartották magukat az emberi önérzetből annyi még szo­rult bennük, hogy nem álltak oda senki elé nyitott tenyérrel, alamizsnát gyűjteni. Kincsként gyömöszölték zsák­jukba a papírhulladékot. Ki- símítgatva kilóra el lehetett (adni. Kiválogatták a hamu­ból a félig égett széndarabot. Egy begyújtásnyira való min­den reggel összejött. Sokan jártak guberálni, pe­dig akkor nem volt olyan ki­fizetődő, mint teszem azt, ma lenne. De ma már nincsenek guberálók. Mint ahogyan nin­csenek csikkszedők sem. Ró­luk hajdan sláger is járta: „Mi vagyunk kérem a csikk­szedők ..Egy csikkszedő családot én is ismertem. Szomszédaink voltak. Egész nap járták a forgalmas he­lyeket, mondták, a budai autó- buszmegállók a jók, ott pén­zes emberek laknak és fél cigarettát is eldobnak, ha jön a busz. Este feldolgozták a zsákmányt. Kibontották a pa­pírból a dohányt, kis illato- sítót szórtak bele, szép hü­velybe töltötték, remekművű, üvegporral díszített furnérdo­bozba csomagolták és a férj eladta az éjjeli mulató trafi- kosának — ahol bértáncos volt. Unatkozó, idősebb úri hölgyeket táncoltatott órabé­rért. Egyébként jókezű női- szabó volt, de már évek óta nem tudott állást kapni. Ma már nincsenek csikk­szedők és nincsenek igazi gu­berálók. Pedig ma ugyancsak gyorsan telne a zsákjuk, ha végigböngésznék reggelente a kukákat. Az eldobált szemét azt a nagy változást, amely az elmúlt ngyedszázad mun­kás hétköznapjainak eredmé­nye, nem is nagyon be­csüljük mindig. Valami ilyesmiről szól a szeméttartály tetejére dobott öreg aktatáska története is. Nem tudhatni, hogyan került oda, kié volt, kit szolgált hosszú élete során. Lehet, hogy a szomszéd hajlotthátú, nagybajuszú vasutas hordoz­ta benne sűrű. ködös reggele­ken a szalonnát, kenyeret, meg az elmaradhatatlan üveg bort. Hosszú szolgálata van a vasutasnak, jól fel kell ké­szülni rá. Gondolom, ő is el­dobhatta, mert hallottam, ép­pen a napokban ment nyug­díjba. magát a savanyú borgőzzel. Mert mondják, nagy ivó volt hajdan az öreg, amíg a gyomra bírta. Egy borszakértő bizonyára meg tudná mondani, mikor és milyen bőrből készült az öreg táska. Hisz soká eltartottak ezek a jószágok. Iskolás ko­romban én is örököltem apámtól egyet. Még hat évig hordtam, csak néha a fülét kellett vékony dróttal meg­erősíteni. Nem tudom, ez a táska hány éves lehet, csak azt látom, hogy ott hever a szemét tetején. Itt végezte az életét. Nem jön már a gube­ráló sem, hogy hazavigye, megjavítsa és mégegyszer el­adja az ócskapiacon. Nincs már guberáló, talán már ócs­kapiac sincs. Lassan feltűnik a behemót szemétgyűjtő autó a sarok fe­lől. Az öreg táska története most már örök titok marad. És ilyenkor szorul az ember a találgatásra, mint most én is. Amint megláttam a kapun kilépni a második emeleti kis Katikát, először arra gondol­tam, hogy a bértáncos szabó kislánya, akivel mindig sze­rettem volna játszani, de anyukája nem engedte, mert neki is segíteni kellett ciga­rettát tölteni. Hamar megta­nultam, én is szívesen segí­tettem ... Persze, hogy nem ő az, csak az öreg táska vit­te el olyan messzire a gondo­lataimat. Katika éppen most fejezte be a reggeli zongora­órát, most az iskola felé siet anyukája oldalán. Kezében divatos sporttáskát lóbál. És siet. Katika mindig siet: is­kolából ebédelni, onnan a kü- löntornára, majd az angolra. Irodalmi szakkör után haza. Azt nem tudom, hogy a va­csorát is úgy kapkodja be, még soha nem láttam, de másként nem is tudom elkép­zelni. Este még egyszer zon­goraórája van, s így megy ez napról napra. Most, ahogy megláttam őket, hirtelen arra gondol­tam, hogy Katika a nagyma­májától kapta a táskát. Nem tudom, miért jutott ez az eszembe, nem is fontos. Több­ször láttam már érkezni a nagymamát. Soha nem jön üres kézzel. Mindig hoz vala­mit, lehetőleg valami hasz­nos, praktikus ajándékot az unokának. Igen, biztosan ő hozta. Szinte látom, ahogy megleli valahol: „Az öregé volt”, s ki javítgatva elhozta az unokájának. Jó erős jószág. Jó lesz cipelni azt a sok min­denfélét egész nap. És ami­kor megjött, elmesélte uno­kájának, hogy amikor még ő járt iskolába, csak a boltos kislányának volt bőr akta­táskája. Becsülje hát meg ő is. Aztán boldogan hazauta­zott. Az öreg táska még ide- oda hányódott egy darabig. Katika biztosan még a gon­dolattól is toporzékolt: „Ilyen ósdi szerelést vinni! csak nem leszek én az\osztály bo­hóca”. így érhette utói a sor­sa az öreg aktatáskát. Én hiszem, hogy ez volt igaz története. Nem tudom miért hiszem. Talán azért, mert ahogy most a kapun ki­léptek, anyuka egy pillanat­ra odanézett a kuka felé. Az­tán elkapta a pillantását és egészen véletlenül pont az én szemembe nézett. És sietve elindultak.. Varga József

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom