Szolnok Megyei Néplap, 1970. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-06 / 286. szám

Kép szöveg nélkül Vasárnap Megválaszolt Rémülten riadtam fel. Az ablakon világosság tört be. Elaludtam! Már felültem az ágyban, a paplant is félrelök­tem, amikor hallihooó, hi­szen ma vasárnap van. Vásá­rok napja, a pihenés, az édes semmittevés kerek huszon­négy órája-.. Már nem tudok aludni. Nem is akarok, hiszen ébren vasárnap csak a vasárnap. Nézzük csak, mit is kéne ma csinálni. Jó lenne elmen­ni egy matinéra, istenem, mikor voltam utoljára?! Vagy kimenni az állatkertbe, és megnézni azt az óriás med­vét, akit most kaptunk cseré­be valamiért. Vagy sétálni csak úgy az őszi avarban —- bokáig és hagyni, hogy el­mémet borongós, elmúlásos gondolatok itassák át. Tet­szetős gondolat... De egy óráig még minden körülmé­nyek között ágyban élvezen a lét örömét. Nejem messze a másik szo­bából, a nyitott ajtón keresz­tül. — Felébredtél, fiam? — Jó reggelt — mondom frissen, míg lelkem a közel­jövő kellemességeinek tuda­tában pajkosan lubickolt. — Ugye megfőzöd a ká­vét?... Morogtam valamit, aztán felkeltem a sivár, kispolgári kényelmetlenséggel összetá­kolt szobába, és kimentem a konyhába megfőzni a kávét. A viták korát, saját jól felfo­gott érdekemben, már régen lezártam. — A vaj a frizsiben van... •— kúszott utánam lágyan a hang- Tehát az egész reggelit, az egész családnak, teljesen egyedül, nekem kell megcsi­nálnom. Második gimnáziumba jár­tam, amikor anyámat behí­vatta az osztályfőnököm, és aggódva érdeklődött, valmal nagyobbszabású marhaságom kapcsán, hogy nem vittek még el engem soha pszicho­lógushoz? Á napokban írtam valamit a női egyenjogúság­ról, és most itt van ni. Már értem feleségem osztatlan lel­kesedését a mű olvasása nyo­mán. Isten veled vasárnap, őszi avar, óriásmedve ... Ez a dög vaj kőkemény. Szeletekben tettem a ke­nyérre. — Csinálj vagy öt lágyto­jást, ha már úgyis bertne vagy. Egyszóval a konyha és a szoba között feleségem forró drót kapcsolatot létesített. Még a kagylót sem kell fel­vennem. Beledobtam öt tojást egy lábosba, és a gázra tet­tem. Ja, a víz... Mi ez a büdös? Gumi­szag...? Na nem baj, majd valaki másik tömítőgumit tesz a kávéfőzőbe. •. A tojások, amikor kihámoz­tam őket, gyanúsan rugal­masnak bizonyultak. Bumm, keménytojás. Bezzeg a pincé­ben, negyvenötben... — Kész a reggeli,.. Nagyobbik fiam a képem­be röhögött, mert amikor a kenyérkosárból kivettem a kezem, egy szelet kenyér az ujjam hegyén maradt, lógva. Mindenesetre kapott egy pofont. — Papa, kérek harminc fo­rintot kirándulásra. — Kérek húsz forintot pa­pa, mert a... — Emlékszel fiam, megbe­széltük, azt a tompot, amit Olaszországból hoztam, lévit­tem a kalaposhoz. Holnap elkészül... — és jelentőség- teljesen nézett megtört sze­meimbe­—. Mennyi? — Nyolcvan. Délután hatkor visszafe­küdtem az ágyba, a fal felé fordultam és csak hétfőn haj­nalban, óracsörgésre ébred­tem összetörtén, fáradtan. Amíg zötyögött velem a villamos a hivatalom felé, bo­rúsan futott át az agyamon, hogy ma még csak hétfő van, uram atyám, mikor lesz még vasárnap... Deák Gusztáv — De kedves, hát vissza­utasít?! — álmélkodik az ud­varló. — Kő van a szíve helyén? — Igen. A bölcsek köve. Ez is, az is Van, aki már bevezette a négynapos munkahetet, bár egyelőre még öt napot hasz­nál fel hozzá. • • • Akinek serdülő fiai vannak, nem hiszi él, hogy valaha is túltermelés lehet élelmiszer­ből. » • * Feleség: — Remélem nem­sokára viszed annyira a mun­kahelyeden, hogy ott lehetsz mogorva! * • • Igazgatói székben is kifé­nyesedik a nadrág- • * * Egyesek végleges elhatáro­zása ritkán egyezik azzal, amit utána tesznek. Együttműködés (Kallus rajza)-kalk/S* Mfig-TKKI S> Q oó Mi jöhet á mini után? (Kallus rajza) Medicin roller A Nagy ígéret Kikelt sírjából az erényöv Van, akinek nagyon jól megy a dolga, aztán elcsúszik a narancshéjon. De fordítva is megtörténik. Valaki elcsú­szik, aztán irtó jó dolga lesz. A sorsdöntő esemény az el­ső félidő közepén követke­zett be. A balszélről nagy erővel süvített el a labda a kapu előtt, úgy a tizenhatos vonalán. Mindenki azt hitte, hogy érintés nélkül távozik majd a pályáról. Így véleke­dett Magodics is, aki a jobb­szélen ücsörgött, és a vb-tit- kár lányának udvarolt. Aztán elköszönt, és alibiből rohanni kezdett a labda felé. Vágta közben elcsúszott valamin, ami egy forgalmas libalege­lőn lépten-nyomon előfordul. Mint egy csapkodó szárnyú repülőgép, úgy közeledett vagy öt métert a légtéren át, és a földre szállás pillanatá­ban a feje összeütközött a labdával. Méghozzá oly ha­tásosan, hogy a labda megrö­könyödésében becsavarodott a a kapuba. Góóólül A hazai közönség tombolva ünnepelte a látványos dugó szerzőjét, kedvesen lecsür- hézte a vendégcsapatot, mert azért vidéken is megadják a módját, aztán izgatottan vár­ta a folytatást. Egy középko­rú férfi azonban, miután né­hány szót váltott a szomszéd­jával, gyorsan feltűrte a ka­bátgallérját, és sietve távo­zott Ez a férfi nem volt más, mint Mamzell Ernő, a megye legjobb labdarúgócsapatának intézője, aki disznótorra szóló meghívás alapján, tehát ci­vilként tartózkodott a tanya- központban, de a sok májas hurka sem nyomta el benne a hivatástudatot. így aztán, mire a libalegelőn vége lett a mérkőzésnek. Mamzell is megállapodott az öreg Mago- diccsal, hogy a Béla gyerek egy konyhabútor ellenében ezentúl a megyeszékhelyen rúgja a bőrt. — Felelősségem teljes tu­datában állítom — mondta Mamzell másnáp a szakosz­tály vezetőségének rendkívüli értekezletén —, hogy az a Magodics gyerek fantasztikus dolgokat tud- Nagy ígéret! A többi már olyan volt, mint egy tündérmese! Mago­dics Pimpi először a tarta- lékcsapatban játszott, minden várakozást felülmúlóan rosz- szul. De azért néhány elké­pesztő mutatványt is produ­kált. Egyszer például villám­gyorsan elfutott a jobbszélen, és csak harmadnapra találták meg a Zalaszentgrótra vezető országúton. Ezért egykettőre felhozták az első csapatba. A Nagy ígéreteket ugyanis egé­szen más szempontok alapján kell elbírálni, mint a közön­séges sportolót. Minél gyen­gébben szerepel a Nagy ígé­ret, úgy fokozódik iránta a bi­zalom. Érthető. Hiszen ha fo­lyamatosan jó teljesítményt nyújt egy labdarúgó, akkor mint Nagy Ígéret már el is veszett! Akkor mindössze egy jó kis focista. Olyan, amiből tizenkettő tesz ki egy tucatot. Ezzel szemben az igazi Nagy ígéretnél teljesen mindegy, hogy hogyan szerepel a je­lenben, mert 6 a jövő embere. Magodics Pimpi ilyen iga­zán Nagy ígéretnek mutat­kozott, nem okozott csalódást azoknak, akik bíztak benne» Annyira tökélyre vitte példá­ul a labda nélküli mozgást, hogy havonta legfeljebb egy­szer találkozott vele. így az­tán hamarosan országos hír­névre tett szert, felcsalták Budapestre egy régi, nagy­hírű egyesületbe. Tündöklő tehetségtelensége itt érte el a csúcsot. Külön szótárt állítot­tak össze neki, mert sehogyan sem tudta megértetni magát társaival, ördöngős cselei is csák a szünetben sikerültek. Mindennek következtében gyorsan előlépett, ö lett a Legnagyobb ígéret. És ter­mészetesen a válogatott ál­landó tagja. Innen is vonult nyugdíjba, egy gebines presszóba, hu­szonhat éves korában. Kürti András Tudják-e, mi az erényöv? Gondolom, az idősebb gene­rációbeliek jobban emlékez­nek rá. No nem azért, mint­ha ők viseltek volna ilyes­mit, hanem, mert talán ab­ban a keresztyén erkölcsre épült ántivilágban többet ta­nítottak nekik erről a törté­nelemórákon. Hogy tudniillik a szent középkorban, amikor a lovagi férfierény egyik fő kritériuma volt minél hosz- szabb kiszállásra távozni ke­reszteshadjáratra, — az itt­hon maradott hitves, avagy ara erényövvel ruházta fel magát. Vállalva a szűzi élet — bár sa­vanyú —, mégis id­vezítő állapotát arra az idő­re, míg az ember, a lovag arra messzi — esztendőkig aprítja miszlikbe a pogá- nyokat, A szelíd Jézus Krisztus nevében. Tehát ak­kor volt divatos ruhadarab a hölgyek derekán, az erény­öv, ez a lakattal zárható tüs­kés, szöges, s egyéb módon férfit riasztó fémfelszerelés. Mikor a lovag elméne a csa­tába, hű felesége — meny­asszonya — a szeme láttára csatolta fel az erényövet, s bizonyára legtöbb esetben a lakatot, kulcsot is odanyúj­totta: „Zárd le te, édes!” így aztán a lovag nem idegeskedett a kereszteshá­borúban. Kardja jól hordott, mert tudta, hogy ha tíz évig is lesz oda, az asszony, a nő hűségesen ellenáll minden kísértésnek. Akkor is, ha a lakat, ennek kulcsa pedig a lovagnál van. No persze, nem egy esetben — hogy ne mondjunk többet — ez a helyzet szükségszerűen elő­segítette a lakatosipar fejlő­dését. Idővel sikerülgetett azért kikísérletezni egy-egy jó mesterembernek az erényöv lakatja másodkul­csának (szükség esetén har­mad-, negyedpéldányának) előállítását... A többit már elképzelhetik. Fő az, hogy a nagyságának csupán arra volt gondja, ne legyen zá- ratlan az erényöv lakatja, midőn a lovag — gyönyörű sebhelyekkel teleszórva, avagy kellemetlen helyeken megcsonkulva — évek múl­tán hazatér. Ha meg vélet­lenül őt kaszabolták le a pogányok. — r haszon volt a másodkulcs. Nagy idők, szép idők. Mit törődik már a késő utókor az erényövvel! Annyira nem érdekes ma már ez a régi szerszám, hogy még a Révai Lexikon sem említi az „E” betűnél. Az Üj Magyar Le­xikon meg pláne hanyagol­ja, mivelhogy az erényöv nem tartozott a maga ide­jében sem a termelőeszkö­zök hasznos családjához. Ami pedig a mai nők • eré­nyeit illeti, erősebb jellé- > mek ők a lovagkor nyafka várkisasszonyainál, úrnőinél. Meg bölcsebbek is. Nincs szükségük szöges-tüskés erényövre. Felfedezték tud­niillik, hogy van az erény­nél is féltenivalóbb kincse minden nőnek, s ezt védi meg, a többi nem számít. Ez pedig a jóhíre. Az vi­szont — lévén erősebb esz­mei valami — erényövvel még csak nem is istápol- ható. Állítom, hogy soha nem vetemedem erre az eszme- futtatásra, s az erényöv em­léke is örökre temetve ma­rad tudatküszöböm alatt, ha egy furcsa hír elő nem csal­ja onnét. Olvasom, hogy San Caros chilei városka kórházába vakbélrohammal szállítottak egy 59 éves pa­rasztot, akit nyomban mű­teni készültek. — Igenám, de az orvosok majd ha­nyattestek meglepetésükben, amikor konstantálták, hogy a beteg fémből készült erény­övet visel. Tetőződött a baj, mert az asszony — aki félté­kenységből kényszerítette hűtlenkedő férjét a kínos fel­szerelés viselésére — nem volt odahaza, amikor az urát elvitte a mentő. -Az erényöv kulcsát viszont ő hordta — biztosan a nyakláncán. Idő nem volt, hogy a feleséget előkerítsék, ezért - lakatossal szerelték ki az erényövből a pácienst. Ügy látszik, az operáció hatására jottányit sem apadt a parasztember életereje, mert felesége határozottan követelte, hogy az erényövet — férje gyógyulása után — szereljék vissza. Miután az orvosok ezt megtagadták, az asszony beperelte a kórhá­zat... Atyauristen! S ezt a sajtó világgá kürtölte... Mi lesz, ha — miként a miniszoknyáé — a férjekre szereltetett erényövek divatja is gyorsan elharapózik a kontinensen? Csak az ilyen vakbélroha­mokra gondolva is — bírják majd a kórházak azt a tö­méntelen bírósági hercehur­cát idővel, s költségekkel? Tóth István Űi.. — De az ördög igazodik el a mai férfiakon is. Lehet­séges, némelyek majd azért húzzák fel az orrukat, mert a feleségük tökéletesen feles­leges kiadásnak tartja erény­öv csináltatását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom